Címke: Bahreini Nagydíj

  • Pérez megvádolta a Ferrarit az időmérő után, Leclerc tagad

    Pérez megvádolta a Ferrarit az időmérő után, Leclerc tagad

    Sergio Pérez úgy véli, a Ferrari altatott a tesztek és a Bahreini Nagydíj szabadedzései során. Charles Leclerc ezt tagadta, de az adatok valamilyen szinten igazolják a mexikói pilóta állítását.

    A Ferrari kisebb meglepetést okozott a Bahreini Nagydíj időmérőjén, hiszen a Q3 elején úgy tűnt, hogy Charles Leclerc révén a pole pozícióért is harcban lehetnek. A monacói pilóta aztán a végén nem tért vissza a pályára, mivel csapata meg akart őrizni egy friss lágy gumiszettet a rajtra, de az ő harmadik és Carlos Sainz negyedik helyét az előjelek alapján alighanem aláírták volna a szurkolók.

    Zseniális döntés? – ezért adta fel Leclerc a harcot a pole pozícióért Bahreinben

    Merthogy a teszten és a három szabadedzésen is úgy tűnt, hogy a Ferrari nem nagyon rúghat labdába a pole pozícióért folytatott harcban. A kvalifikációra aztán hirtelen feljavultak, ami sokakat váratlanul ért. Többek között a Red Bull pilótáit is: a Leclerc-t a második helytől megfosztó Sergio Pérez meg is vádolta a riválist azzal, hogy eddig mindenkit megpróbáltak félrevezetni.

    „A Ferrarik egyértelműen felkapaszkodtak, úgy vélem, a tesztelés első napjain és a hétvége [korábbi részén] kicsit altattak – nyilatkozta az időmérő első három helyezettjének részvételével tartott sajtótájékoztatón. – Határozottan ott vannak [az elején], nagyon erősek, úgyhogy arra számítok, hogy harcban lesznek a futamon. Továbbá már most látható, hogy nemcsak a Red Bull és a Ferrari [küzdhet a győzelemért], hanem számos más csapat is beszállt a versenybe.”

    Természetesen az esetleges altatás a taktika része lehet, amennyiben egy csapat annyira magabiztos saját valós teljesítményében. A Ferrari az évek során többször is áldozatául esett ennek, például 2019-ben, amikor az első teszthét után még ők tűntek a legjobbnak, aztán jött a Mercedes. Pérez kijelentéséről természetesen Leclerc-t is megkérdezték, aki a maga részéről tagadta az elhangzottakat.

    „Én magam ezt nem láttam, és nem is tudok róla – szögezte le. – Sok teljesítményt találtunk az időmérőn, harcban voltunk, amire nem számítottam, szóval ez kellemes meglepetés. Nem igazán tudom, hol találtuk ezt a teljesítményt, úgyhogy ennek utána kell néznünk. Amennyire meg kell értenünk a rossz napok [okát], úgy szerintem a jókét is. Így fogunk fejlődni, de jó, hogy ez így van.”

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    A Ferrari jelentősen feltekerhette a motort az időmérőre (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    Hogy kinél van az igazság? Nos, egyelőre csak az egykörös tempóról lehet bármit is mondani, de az adatok azt mutatják, hogy Pérez megjegyzésének van némi alapja. Az F1 Data Analysis nevű Twitter-felhasználó bejegyzése szerint a Ferrari legnagyobb végsebessége 330 km/h volt az időmérőn Sainz révén. Ez 7 km/h-s előrelépés a második szabadedzéshez képest, amikor Leclerc 323-ig jutott. A telemetriai adatokból ráadásul az is látszik, hogy az egyenes elején a monacói pilóta volt a gyorsabb, és csapattársa nem sokkal a célvonal előtt „előzött”. Ebből pedig nem lehet másra következtetni, csak arra, hogy a Ferrari jelentős mértékben feltekerte a motort a kvalifikációra. Persze más kérdés, hogy a futamon ez mire lesz elég, hiszen a versenyszimulációk alapján a maranellóiak igencsak küzdenek a gumikopással.

  • Még súlyosabb volt Stroll balesete, mint hittük, egy sérüléséről eddig nem beszéltek

    Még súlyosabb volt Stroll balesete, mint hittük, egy sérüléséről eddig nem beszéltek

    Lance Stroll elárulta, a csuklósérülése mellett az egyik nagylábujja is eltört a két héttel ezelőtt elszenvedett biciklibalesetben. A kanadai pilóta egyre jobban érzi magát az autóban a Bahreini Nagydíj hétvégéjén.

    Lance Stroll a nyolcadik helyen zárta a Bahreini Nagydíj időmérőjét. Bár a csapattársához, Fernando Alonsóhoz képesti félmásodperces lemaradás normál esetben nem mutatna jól, a körülmények ismeretében mindez remek eredménynek számít. Mint ismert, a kanadai pilóta két hete biciklibalesetet szenvedett, aminek következtében ki kellett hagynia a tesztelést, és az is sokáig kérdéses volt, hogy a szezonnyitón ott lehet-e.

    Stroll hétvégéje aggasztóan indult, hiszen a pénteki szabadedzésen több szempontból is riasztó volt látni, amit sérülése miatt csinál. A kormányt néha kénytelen volt megtámasztani, majd mérnökével közölte, hogy képtelen végrehajtani a vezetéstechnikai utasítását, hogy aztán csak nagy nehézségek árán tudjon kiszállni. Szombaton viszont látszólag már nem volt ekkora a baj, pedig, mint kiderült, a baleset egyik következményét eddig nem említették.

    Nem tudott rendesen vezetni, majd a kiszállás is gondot okozott a sérült F1-es pilótának (videó)

    „Fáj, mert eltörtem [a csuklómat], és tizenkét napja műtötték – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen. – Az orvosok engedélyt adtak, és jól érzem magam. Elviselem a fájdalmat, és hálás vagyok, hogy itt lehetek. Tizenkét nappal ezelőtt jöttem ki a műtőből. Pontosan két hét telt el a balesetem óta, nem tudtam mozgatni a kezeimet, és nem tudtam járni.”

    Ez utóbbira alighanem sokan felkapták a fejüket, hiszen eddig arról nem volt szó, hogy a lába is megsérült volna. Pontosabban Stroll és a csapat nem említette, hiszen a háromszoros dobogóst látták a paddockban sántikálni egy flip flop papucsban. Az érintett elárulta, pontosan melyik testrésze sérült meg, egyúttal hozzátette, hogy egyre jobban javul a helyzet.

    „Eltört a lábujjam is, a nagylábujjam a jobb lábamon, így a fény nagyon messze volt az alagút végén – folytatta. – A műtőből tizenkettő, a kórházból tíz napja jöttem ki, szóval igencsak hálás vagyok. Minden [megtett] körrel jobban érzem magam, és egyre jobban bízom a testemben, valamint abban, hogy mire képesek a kezeim, és az autót is [megszokom]. A háromnapos tesztelés kihagyása [után] egyszerűen időbe telik, mire az ember az autóban ráhangolódik egy ritmusra, és ráérez a különböző elemekre, de [az időmérő] végére kezdtem úgy érezni, hogy egyre jobb ritmusba kerülök.”

    Forma-1, Lance Stroll, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Stroll a nagylábujját is eltörte (Fotó: Aston Martin)

    Stroll azt is elmondta, hogy a baleset óta először érzi a sérült lábujját. Ami a csuklóit illeti, fizioterápia révén folyamatosan próbál gyógyulni, és úgy véli, minden nap 10 százalékkal javul az állapota. Az Aston Martin pilótája leszögezte, hogy sérülése nem hátráltatja őt vezetés közben. „Kicsit fájdalmas, de [nincs] semmi olyasmi, ami korlátozna – jelentette ki. – [Szedek] paracetamolt és ibuprofént.”

  • Alonso megismételné, ami 13 éve egyszer már összejött neki

    Alonso megismételné, ami 13 éve egyszer már összejött neki

    Fernando Alonso szerint van esélye arra, hogy dobogóra álljon a Bahreini Nagydíjon. A spanyol pilóta „nem hitte el”, ami a kvalifikáción történt vele.

    A 32-szeres futamgyőztes Alonso a második, illetve a harmadik szabadedzést is meg tudta nyerni és sokan még a pole pozícióra is esélyesnek tartották. Ugyan a rajtelsőség nem jött össze a spanyol számára, de az 5. hely igen és ezzel többek között a két Mercedest is sikerült legyőznie, ami egy óriási dolog a silverstone-i istálló számára.

    Mivel az AMR23 nagyon jól kezeli a gumikat, Alonso a mai versenyen akár a közvetlen előle rajtoló Ferrarikra is veszélyes lehet. Amikor az Autosport.com erről kérdezte a spanyolt, a 41 éves kétszeres világbajnok nem zárta ki ennek lehetőségét és szerinte „túlságosan szép, hogy igaz legyen”, ami vele történik az új csapatánál.

    „Mondjuk azt, hogy igen. Már a gondolat, hogy az első versenyemen a dobogóért harcolhatok, egyszerűen túl, szép, hogy igaz legyen. Természetesen már megtapasztaltuk és tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy az Aston Martin jól bánik a gumikkal. Ha a holnapi versenyen ebből kifolyólag adódnak előttünk lehetőségek, akkor azokra le is fogunk csapni.”

    Na erre ki számított? – Alonso mindenkit megelőzött Bahreinben

    Az Aston Martin egy nagyszerű autót épített az idei szezonra és az Alonso-faktornak köszönhetően a Zöldek akár a Ferrarira és a Mercedesre is veszélyesek lehetnek. A spanyol klasszis szerint ez a tény „szürreális”.

    „A szabadedzések során azt gondoltuk, hogy a harmadik, negyedik, ötödik hely körül lehetünk az erősorrendben” – magyarázta a 41 éves Alonso. – Az egész hétvége hihetetlen a számunkra. Az autó teljesítménye mindegyik edzés során nagyszerű volt. Az időmérőn arra számítottunk, hogy körülbelül fél másodpercre leszünk a Red Bulloktól és ez a jóslatunk be is jött.”

    Ha Alonsónak a mai futamon sikerülne dobogóra állnia, akkor reprodukálhatja azt, amit 13 éve szintén Bahreinben sikerült elérnie. A spanyol akkor teljesítette az első versenyét a Ferrarinál és rögtön sikerült is győznie, miután Sebastian Vettel Red Bulljának turbógyertyái bemondták az unalmast.

    Alonso egy lépéssel közelebb a csodához – ez történt a harmadik szabadedzésen

  • Wolff hite töretlen: Hamilton akkor is világbajnok lesz, ha körbe kell tolnom a pályán

    Wolff hite töretlen: Hamilton akkor is világbajnok lesz, ha körbe kell tolnom a pályán

    Toto Wolff szerint ugyan nem vészes a lemaradásuk, de ezt be kell hozniuk. A Mercedes csapatfőnöke továbbra is hisz Lewis Hamilton világbajnoki címében, aki a versenytempójában reménykedik, míg George Russell a dobogót célozta meg a Bahreini Nagydíjon.

    Bár a Bahreini Nagydíj időmérőjének elején úgy tűnt, hogy meglepetésre akár a Mercedes is beleszólhat a pole pozícióért folytatott küzdelembe, ettől végül távol volt a csillagos istálló. George Russell a hatodik, míg Lewis Hamilton a hetedik helyet szerezte meg, miután a Red Bullok és a Ferrarik mellett Fernando Alonso is megelőzte őket a Q3-ban.

    A Ferrari furcsa döntése után Red Bull-első sor az idény első időmérőjén

    Mindez nyilvánvalóan nem ad okot az elégedettségre, de talán nem olyan kilátástalan a helyzetük, mint amennyire a pénteki nap alapján tűnt. Ráadásul reálisan nem is 6 tized a lemaradásuk, ugyanis egyik versenyző sem autózott tökéletes kört, és azt is figyelembe kell venni, hogy nekik csak egy próbálkozásuk volt. Ennek fényében Toto Wolff nincs nagyon elkeseredve, de természetesen javulást akar.

    „Nem vészes a különbség, figyelembe véve, hogy csak egy gumit használtunk a végén, de nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk – nyilatkozta a Sky Sports-nak a Mercedes csapatfőnöke. – Továbbra is fejlesztjük a koncepciót, és úgy gondoljuk, hogy majd harcolhatunk a pole pozícióért, de ma nem ez volt a helyzet. A második gumiszettet nem használtuk, szóval ha összehasonlítjuk az egyik abroncsot a másikkal, talán négy tized körül van [a hátrány a Red Bullhoz képest], de ezek mind lényegtelen számítások. Ez a különbség, amit be kell hoznunk, vagy még annál is többet kell javulnunk, ha nyerni akarunk. Egyiküknek sem volt tiszta a köre, és másfél tized benne maradt. Alonsót talán megelőzhettük volna, de most itt tartunk.”

    Bár még csupán egyetlen kvalifikációt rendeztek meg az idei szezon tétre menő részéből, jelenleg nagyon nem úgy tűnik, hogy a Mercedes 2023-ban harcban lehet a világbajnoki címért. Mindez azt jelentené, hogy Hamiltonnak most sem jön össze a rekordot jelentő nyolcadik végső győzelme. Az osztrák üzletember azonban töretlenül hisz a sikerben.

    „Ő is egy hajóban evez velünk, de nagyon kritikusak vagyunk magunkkal szemben abban a tekintetben, hogy mit kell elérnünk – fogalmazott. – Nincs olyan, hogy érinthetetlen autó, mi mindent megvizsgálunk, és azt is, hogy jól csináltuk-e, vagy hogy korábban kellett volna-e reagálnunk. Mindenki így gondolkodik a mérnöki csapatban. [Hamilton] meg fogja szerezni a nyolcadikat. Alonsóhoz képest még négy év van benne, és meg fogjuk szerezni. Ha körbe kell tolnom őt a pályán, hogy begyűjtsük a nyolcadikat, akkor is meg fogjuk csinálni.”

    Hamilton a Q2 első köreit leszámítva végig lassabb volt Russellnél, még ha a különbség általában nem is volt nagy közöttük. A hétszeres világbajnok a harmadik szabadedzésen javulást tapasztalt, de a kvalifikáció kezdetére ismét visszaesést érzékelt. Ettől függetlenül bízik benne, hogy a versenytempója jobb lesz a többiekhez képest, mint az egykörös sebessége.

    Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Hamilton a versenytempójában bízik (Fotó: LAT Images/Mercedes)

    „Ma reggel arra gondoltam, hogy sokkal nagyobb lesz a hátrányunk – kezdte. – Szóval már az nagyszerű, hogy egyáltalán bejutottunk a Q3-ba. Rengeteget dolgoztunk az este folyamán a mérnökökkel és a gyárban [lévőkkel], ma pedig tettünk egy lépést előre. Délelőtt [valójában délután – a szerk.] sokkal élénkebbnek tűnt az autó, és hirtelen máshol voltunk [az erősorrendben], mint az előző napon. Aztán jött az időmérő, és a kocsi nem tűnt élénknek számomra. Remélhetőleg az az irány, amit a beállításaim révén választottam, holnap jól fog működni. Megpróbáltam a holnapi napra beállítani. Ha egy körön hat tized a lemaradásunk, azt [a versenyen] nem lehetetlen behozni, ez pozitívum. Tisztában vagyok vele, hogy mindenki keményen fog dolgozni a gyárban, és tudom, hogy fel tudunk zárkózni. Koncentráltnak kell maradnunk, és úgy nyomni, mint még soha.”

    Russell nem sokkal lehet elégedettebb csapattársánál, ráadásul kicsit még bosszankodhat is, hiszen csupán 4 ezreddel maradt el az ötödik Alonsótól. Ettől függetlenül bizonyos szempontból egyértelmű az előrelépés ahhoz képest, ahol tavaly ilyenkor tartottak, mivel akkor a pattogással kellett foglalkozniuk, most viszont remekül vezethető a Mercedes versenygépe.

    „A tegnapi nap kisebb sokként ért minket – jelentette ki a 25 éves pilóta. – Nem igazán tudtuk, miért veszítettünk ekkora teljesítményt, és miért voltunk ennyire lemaradva tempóban, de végrehajtottunk néhány változtatást, és ezek felülmúlták a várakozásainkat. Ez a pozitívum. Reálisan nézve ez az a pozíció, ahova a tesztek után vártuk magunkat. Úgy vélem, a tél folyamán az volt a célunk, hogy olyan autónk legyen, amelyre jelentős problémák nélkül építhetünk. A tavalyi szezon háromnegyedét azzal töltöttük, hogy megoldjuk a gondokat, és megértsük a pattogást, illetve azt, hogy az autónak miért voltak annyira rossz tulajdonságai, és miért volt olyan merev. Most olyan kocsink van, amelyet jó vezetni, és nem pattog. Érzésre jó az autó, most koncentrálhatunk arra, hogy növeljük a teljesítményt.”

    Hamiltonnal ellentétben Russell nem gondolja, hogy vasárnap jelentősen más lesz az erősorrend. Mindezek ellenére úgy véli, a dobogó elérhető számukra, és a pénteki versenyszimulációk alapján a Ferrarikkal valóban közel azonos tempóra képesek. Azt viszont a brit versenyző is elismeri, hogy a Red Bull jelenleg elérhetetlennek tűnik a Mercedes számára.

    Forma-1, George Russell, Mercedes, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Russell a dobogót sem tartja elérhetetlennek (Fotó: LAT Images/Mercedes)

    „Nem hiszem, hogy [a versenytempót illetően] jelentős változások lesznek – vélekedett. – Úgy gondolom, hogy a harmadik helyért harcolhatunk a futamon. A Ferrari az elmúlt években nagyon erős volt az időmérőn, de a versenyen küszködött. Relatíve elégedett vagyok, hogy nem vagyunk messze tőlük. A Q3-ra ők is megőriztek egy második új gumiszettet, Fernando pedig sokkal inkább sötét ló a Ferrarihoz képest. Múlt héten nagyszerű volt a versenytempója. Kár, hogy a Red Bull ennyivel előrébb van.”

  • Zseniális döntés? – ezért adta fel Leclerc a harcot a pole pozícióért Bahreinben

    Zseniális döntés? – ezért adta fel Leclerc a harcot a pole pozícióért Bahreinben

    Charles Leclerc elárulta, miért nem jött ki másodszor a Q3-ban a Bahreini Nagydíj időmérőjén, aminek következtében visszaesett a harmadik helyre. Max Verstappen meglepődött a pole pozíción, és mind ő, mind Sergio Pérez hangsúlyozta, hogy a Red Bull elsősorban a futamra készült.

    Izgalmasan alakult a Bahreini Nagydíj időmérője, hiszen a Q1 és a Q2 alapján nem lehetett pontosan tudni az erősorrendet. A Q3-ban aztán egy ideig úgy tűnt, hogy a tavalyi év folytatásaként Max Verstappen és Charles Leclerc küzdhetnek meg a pole pozícióért, és a két versenyzőt alig több mint 1 tized választotta el egymástól. Aztán viszont a monacói pilótát Sergio Pérez is megelőzte.

    A Ferrari furcsa döntése után Red Bull-első sor az idény első időmérőjén

    Ennek oka pedig az volt, hogy a Ferrari versenyzője nem tért vissza a pályára, hogy másodszor is próbálkozzon. Egy ilyen láttán elsőre két dolog merülhet fel a legtöbbekben: nem maradt elég gumija, vagy technikai hiba lépett fel. Előbbit könnyen meg lehetett cáfolni, hiszen a Ferrari őt és Carlos Sainzot is használt lágyakon küldte ki a Q2 első körére, és mint kiderült, utóbbi sem állt fenn.

    „Nem volt probléma – nyilatkozta Leclerc a leintés utáni interjúk során. – Úgy vélem, harcban voltunk a pole-ért, ami őszintén szólva kellemes meglepetés volt, mert a tesztelés és a szabadedzések után nem számítottam rá. Voltak nehézségek, de sikerült találnunk egy kis tempót az időmérős körre, ami nagyszerű. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy úgy látjuk, hogy versenytempóban elmaradunk a Red Bullhoz képest, és úgy vélem, jobb helyzetben vagyunk, ha új gumikon indulunk a harmadik helyről, mint ha használtakon rajtolnánk.”

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Bahreini Nagydíj 2023, péntek
    A Ferrari szokatlan döntést hozott Leclerc-rel (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    Leclerc-ék tehát azzal próbálnak előnyhöz jutni a többiekhez képest, hogy velük ellentétben friss lágyakon rajtolnak. Hogy ez mennyire lesz kifizetődő, az majd meglátjuk, mindenesetre a Ferrarinak abban kell bízni, hogy a versenytempóban sem lesz akkora a hátrányuk, mint amekkorára az eddigiek alapján számítani lehet.

    „Remélem, hogy a versenytempót illetően is [sokkal közelebb lesz egymáshoz a mezőny], de most nagyon szoros volt – utalt a kvalifikáción látott hatalmas küzdelemre a monacói versenyző. – Az Aston Martin rendkívül gyors volt, és a kvalifikáció néhány pontján a Mercedes is. Sokkal közelebb vagyunk [egymáshoz], mint amire számítottunk.”

    Verstappennek nem indult jól a hétvégéje, hiszen nem volt elégedett az autó beállításaival, és még a harmadik szabadedzésen, sőt, a Q1-ben sem volt igazán meggyőző. A Q2-ben viszont már megmutatta, hogy miért őt tartják a legesélyesebbnek, a Q3-ban pedig szintén nem talált legyőzőre. Mindez kellemes meglepetésként érte a címvédőt.

    „Szerintem kicsit nehezen indult a hétvége, és tegnap nem igazán találtam a ritmusomat, de az időmérőn sikerült összeraknunk a darabokat, és nagyon örülök, hogy megszereztük a pole-t a csapat miatt, amely a tavalyi év után ismét erős autóval rendelkezik, Checo pedig itt van a fedélzeten – kezdte. – Alig várom a holnapi napot. Úgy gondolom, hogy a tavalyi évhez képest az emberek már jobban tudják, mit kell csinálni az autóval. A változtatások kicsit lelassították a kocsikat, de így is gyorsabbak vagyunk [mint tavaly], és ezt jó látni. Pozitív meglepetés, hogy a pole pozícióban vagyok az edzésen tapasztalt küszködés után. Az autónk általában jobb a futamon, úgyhogy meglátjuk.”

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Verstappen meglepődött a pole-ján (Fotó: Lars Baron/Getty Images)

    Pérez 138 ezreddel kapott ki csapattársától, és ha a kétszeres világbajnok nem javít, akkor övé lett volna a pole. A mexikói pilóta nem volt teljesen kibékülve az autójával. Leclerc-hez hasonlóan kiemelte, hogy mennyire szoros volt a versengés, és Verstappenhez is csatlakozott abban a tekintetben, hogy a Red Bull elsősorban vasárnapra állította be az autóját.

    „Szoros időmérő volt. Nem emlékszem, hogy volt-e már ennyire szoros csata a kvalifikáción a Q1-től a Q2-n át. Tényleg nagyon kicsik a különbségek, és az ember semmit sem hagyhat benne, hogy maximalizálja a lehetőségeit a rajtrácsot illetően. Az [autóm] egyensúlyával nem voltam teljesen elégedett. Mindig abban hiszek, hogy egy tizedet lehet javítani, és úgy vélem, hogy a csapat számára különleges volt elérni ezt a rajtsorrendet. Inkább a futamra készültünk. Tudtuk, hogy kompromisszumokat kell kötnünk a versenyre, és ez holnap remélhetőleg kifizetődik.”

  • A Ferrari furcsa döntése után Red Bull-első sor az idény első időmérőjén

    A Ferrari furcsa döntése után Red Bull-első sor az idény első időmérőjén

    Max Verstappené lett a pole pozíció a Bahreini Nagydíj időmérőjén. Mellőle csapattársa, Sergio Pérez indulhat, miután Charles Leclerc a bokszban maradt az utolsó próbálkozásoknál. Fernando Alonso megelőzte mindkét Mercedest.

    A tesztelés és a három szabadedzés után eljött az igazság pillanata, hiszen megrendezték a Bahreini Nagydíj időmérőjét, ahol már senki nem rejtegethette az esetleges tartalékait. A gyakorlások alapján Max Verstappen és Fernando Alonso küzdelmére lehetett számítani a pole pozícióért, míg a Ferrari és a Mercedes meglehetősen esélytelennek tűntek előzetesen.

    Miután elindult a Q1, a két AlphaTauri ment először pályára, őket pedig a Ferrarik követték. Itt máris jött az első érdekesség, hiszen Charles Leclerc és Carlos Sainz is a közepes abroncsokon hagyta el a garázsát. A monacói pilótának azonban nem indult jól a kvalifikáció, ugyanis előbb blokkolta a jobb első kerekét, majd lerepült egy darab az autójáról.

    Utóbbi miatt kisvártatva megszakították a körözést, így az érdemi kört nem teljesítő Leclerc-t leszámítva hárman iratkoztak fel az eredményjelzőre. Az élen Cunoda Juki állt 1:32.132 másodperccel, 276 ezreddel megelőzve Sainzot, és további 441-gyel Nyck de Vriest. Körülbelül 7 perces várakozás után aztán újraindult az időmérő, és a mezőny tagjainak 13:23 másodpercük volt kiharcolni a továbbjutást.

    Ekkor már mindenki pályára gurult, és a jelek szerint Leclerc Ferrariját is sikerült helyrehozni. Alonso és Verstappen közül elsőre előbbi volt a gyorsabb, de ez messze nem volt elég a vezetéshez. Az élre ugyanis az immáron lágyakon autózó Sainz ugrott 1:30.993-mal, 64 ezreddel megelőzve George Russellt, és további 37-tel Leclerc-t. Alonso lemaradása 161 ezred volt honfitársához képest, Verstappené pedig 302, míg Sergio Pérez és Lewis Hamilton közvetlenül mögöttük álltak.

    Lance Stroll simán ott lett volna a középmezőny elején, ám körét törölték, miután a 13-as kanyarban négy kerékkel elhagyta a pályát. Rajta kívül Nico Hülkenberg, Lando Norris, Oscar Piastri és Logan Sargeant álltak kieső helyen az utolsó próbálkozások előtt. A brit pilóta hátránya közel 4 tized volt a még éppen bennmaradó pozícióban lévő Pierre Gasly mögött.

    Sainzot leszámítva az egész mezőny visszatért a végére. Stroll könnyedén továbbjutott, ahogyan Hülkenberg és bár épphogy, de Norris és továbbment. Sargeant ezredre azonos időt autózott a McLaren versenyzőjével, ám mivel az újonc teljesítette később a körét, ő már kiesett. Hasonló sorsra jutott Gasly, Kevin Magnussen, Piastri, valamint De Vries is, a francia pilóta körét ráadásul törölték, így az utolsó helyről kezdi meg a futamot. Az első négyben nem változott a sorrend, ugyanis hamar kiderült, hogy nincs szükségük a javításra, ezért ők nem erőltették. Hamilton ugyan csak a tizenharmadik helyen zárta a Q1-et, de valójában egy pillanatig sem volt veszélyben.

    A Q2-ben 2 és fél percig senki nem ment ki a bokszból, aztán persze benépesült a pálya. Az első próbálkozások során a Red Bull ezúttal már megmutatta, hogy miért őket tartották a legjobbnak: Verstappen három lila szektort autózva, 1:30.503 másodperccel került az élre, 243 ezreddel megelőzve Pérezt, és további 155-tel Hamiltont, mögöttük pedig Russell, Alonso Sainz és Leclerc volt az élmezőny sorrendje. Hozzá kell tenni, hogy ebből a névsorból egyedül a Ferrarik voltak használt gumikon, a többiek mind vadonatúj lágyakat tettek fel.

    Ami a kieső pozíciókat illeti, Csou Kuan-jü, Stroll, Esteban Ocon, valamint Cunoda Juki voltak veszélyben. A négy név nem véletlen, hiszen Alexander Albon csak később gurult pályára, így ő akkor teljesített mért kört, amikor senki más nem volt kint. A thai versenyző azonban hibázott, és be sem fejezte körét, hanem visszatért a bokszba, így ő idő nélkül búcsúzott.

    A többiek közül egyedül a Red Bullok maradtak a garázsban, a többiek visszatértek. Csou és Cunoda végül az utolsó két helyen végeztek, Stroll és Ocon viszont továbbment, előbbi csak a tizedik helyen, kiütve ezzel Norrist. A brit pilóta mögött Valtteri Bottas zárt. A Q2-t az új abroncsokon visszatérő Leclerc zárta az élen, 221 ezreddel megelőzve Verstappent, Pérezt pedig Russell, Hamilton, Sainz és Alonso is felülmúlta.

    A Q3-ra csak a Ferrariknak és a Red Bulloknak maradt két szett új gumijuk, és rajtuk kívül csak Stroll próbálkozott az utolsó szakasz első felében. Verstappen 1:29.897-tel nyitott, amivel 103 ezreddel múlta felül Leclerc-t. Péreznek 234, míg Sainznak már 464 ezred volt a hátránya vele szemben, míg Stroll több mint 2 másodperccel maradt el, vagyis nem autózott értékelhető kört.

    A többieknek csak egy dobásuk volt. Alonso a negyedik, míg Russell a z ötödik helyre jött fel, Hamilton viszont nem tudta megelőzni Sainzot. Ekkor jött az újabb fordulat, ugyanis Leclerc nem tért vissza a pályára, mivel friss lágyakon akar rajtolni vasárnap. Ennek következtében Verstappen maradt az élen, Pérez pedig megelőzte  a monacói versenyzőt. Sainz visszajött a negyedik helyre, a Mercedesek mögött pedig Stroll, Ocon és elvett köre miatt Hülkenberg lett a sorrend.

    A Bahreini Nagydíj időmérőjének végeredménye

  • Hamilton nem kért engedélyt szivárványos sisakjához – máris szabályt szegett?

    Hamilton nem kért engedélyt szivárványos sisakjához – máris szabályt szegett?

    Lewis Hamilton az LMBTQ-közösség melletti kiállás jeleként szivárványos sisakban versenyez Bahreinben. A hétszeres világbajnok állítólag nem kért engedélyt ehhez az FIA-tól, de az új szabályok ellenére aligha fogják megbüntetni.

    Pénteken elindult a Forma-1-es Bahreini Nagydíj hétvégéje, Lewis Hamilton pedig szivárványos sisakot visel az autóban. A hétszeres világbajnok ezt már korábban is megtette a közel-keleti országokban, ahol az LMBTQ-közösség jogait meglehetősen korlátozzák, ennélfogva a gesztusnak igencsak erős üzenete van mind az érintett országok, mind a nagyvilág felé.

    Mindez normál esetben lassan már nem is bírna hírértékkel, ám a holtszezonban változott a pilóták véleménynyilvánítására vonatkozó szabály. Az FIA ugyanis megtiltotta, hogy a versenyzők a nagydíj eseményeinek keretében „politikai, vallási vagy egyéb személyes kérdésekben” véleményt nyilvánítsanak, amit sokan a szólásszabadság korlátozásaként értékeltek. A szövetség azóta pontosított a részleteken, de a bukósisak amolyan szürke zóna maradt.

    Az FIA részletezte a politikai tilalomra vonatkozó szabályt

    Az Autosport értesülései szerint Hamilton nem kért engedélyt az FIA-tól, hogy viselhesse a szivárványos fejvédőt, így felmerül a kérdés, hogy számíthat-e büntetésre. A szaklap azonban hangsúlyozta, hogy mivel a szervezet maga is működtet a sokszínűség céljából létrejött programot, támogatja az LMBTQ-közösség jelképét. Csupán akkor indítanának esetleg vizsgálatot, ha egy másik érdekelt, például a futam promótere aggályosnak titulálja a brit versenyző akcióját. Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója a lap kérdésére elmondta, hogy neki tetszik Hamilton sisakja.

    Ami az FIA új szabályát illeti, az eddig megszólaló pilóták többsége felháborodott a döntésen, vagy legalábbis értetlenül fogadta a bejelentést. Mindez Hamiltont érintheti a legjobban, hiszen a 38 éves pilóta rendszeresen felszólal különböző társadalmi kérdésekben. Nemrég kijelentette, hogy inkább visszavonul, mint hogy elhallgattassák, most pedig kifejezte nemtetszését az előírással kapcsolatban.

    „Amikor az ember ezt olvassa a hírekben, az természetesen azt mondja nekem, hogy rossz irányba haladunk – nyilatkozta pénteken. – Ez ellenkezik azzal, amit például a csapattal próbáltam tenni, amit a sportágunkban érdekelt felekkel folytatott beszélgetések során próbáltam tenni. Ugyanakkor számítok a visszaesésre, még mindig vannak olyanok, akik nem értik a befogadó környezet fontosságát, vagy nem hisznek benne. Úgy gondolom, hogy az én és a mi feladatunk az, hogy továbbra is hangsúlyozzuk ezt, a lehetséges pozitívumait és a jelentőségét.”

    Hamilton évek óta hangsúlyozza, hogy mennyire fontosnak tartja, hogy az autó- és motorsport sokszínűbb legyen a jelenlegi állapotnál. Nemrég elárulta, hogy a Brad Pitt-tel készülő filmjében is ezt szeretné megmutatni, korábban pedig Mission 44 néven egy alapítványt is létrehozott, amely ezt a célt hivatott szolgálni. A Mercedes pilótája elégedett saját kezdeményezésével.

    Forma-1, Lewis Hamilton, sisak, Bahreini Nagydíj 2023, péntek
    Hamilton sisakja a bahreini hétvégén (Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes)

    „Lehet, hogy úgy hangzik, mintha megakadt volna a lemez, de továbbra is ezt fogom tenni – utalt arra, hogy mindig kiáll a sokszínűség és az elfogadás mellett. – Ez egy harc, amit folytatni fogok. Nagyon örülök, hogy a Mission 44 teljes gőzzel működik, és én a csapattal együtt tevékenykedem a sokszínűség [növelésén]. Most már az összes érintett istállóval dolgozom.”

    Hamilton Domenicalit is méltatta, aki korábban leszögezte, hogy az F1 nem szándékozik elhallgattatni azokat a pilótákat, akik társadalmi üzeneteket akarnak közvetíteni. „Szerintem Stefano egy igazán nagyszerű vezető, nagyon családcentrikus és rendkívül megértő – fogalmazott. – Ő már kiállt, és mondhatni, szembement azzal, amit [az FIA] mondott. Szóval továbbra is együtt fogunk dolgozni azon, hogy a jó irányba menjünk.”

  • Alonso egy lépéssel közelebb a csodához – ez történt a harmadik szabadedzésen

    Alonso egy lépéssel közelebb a csodához – ez történt a harmadik szabadedzésen

    Az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso volt a leggyorsabb az időmérő edzés előtt Bahreinben. A kétszeres spanyol világbajnok a második szabadedzéshez hasonlóan most is borítani tudta a papírformát és nagyszerű hangulatban várhatja az időmérőt.

    A zöld lámpás jelzést követően Lando Norris hajtott ki először a pályára. A McLaren szezonkezdete a tavalyi évhez hasonlóan idén is döcögős lehet, ugyanis a mérnököknek „nem sikerült elérni a fejlesztési céljaikat” a MCL60-nak, amivel Norris mellett Oscar Piastri is csak szenvedett.

    Az első valamire való próbálkozások után Lewis Hamilton állt az élre egy 1:33.508-as körrel. Ez több, mint 2,5 másodperccel volt lassabb Fernando Alonso második szabadedzésen futott győztes köridejéhez képest. A rekordbajnokot a két Ferrari követte Carlos Sainz Charles Leclerc sorrendben, a 4. helyen pedig George Russell állt.

    Red Bull-Alonso párharcot és Ferrari-megpördülést hozott a bahreini nyitány

    Nem sokkal később Alonso vette át a vezetést, majdnem 4 tizedmásodpercet adva Hamiltonnak. A két Red Bull nagy meglepetésre a kemény gumikon körözött, ami azért eshetett meg, mert a 3. szabadedzés időjárási körülményei egyáltalán nem olyanok, mint ami majd a soron következő időmérőn lesz. Max Verstappen még így is képes volt a 6. leggyorsabb időt elérni.

    A regnáló bajnok tegnapi problémái azonban nem nagyon oldódtak meg, ugyanis a tegnapi naphoz hasonlóan most sem igazán volt tapadása. Nagy kérdés, hogy az energiaitalosok ki tudnak-e majd találni valamit a kvalifikációra.

    15 perccel a vége előtt Stroll ugrott az élre, így most már az ő által elért 1:32.919-es kör volt a viszonyítási alap. A kanadai pilóta a javításának köszönhetően a két Aston Martin állt az élen. A Zöldek azonban nem sokáig örülhettek, mert 5 perccel később már a két Mercedes állt az élen Hamilton, Russell sorrendben.

    A végén mér Verstappen és Alonso is ment egy gyorskört a lágy keverékű Pirelliken és utóbbi az élre tudott állni, 5 ezredmásodperccel megelőzve a Red Bull holland kiválóságát. Pérez végül a 3. lett, valamivel több, mint 1 tizedmásodperccel lemaradva Alonsótól. A két Ferrari végül magára talált valamilyen szinten: Leclerc az 5., Sainz pedig a 8. helyen zárt.

    Na erre ki számított? – Alonso mindenkit megelőzött Bahreinben

  • Nem tudott rendesen vezetni, majd a kiszállás is gondot okozott a sérült F1-es pilótának (videó)

    Nem tudott rendesen vezetni, majd a kiszállás is gondot okozott a sérült F1-es pilótának (videó)

    Lance Stroll nem tudta végrehajtani mérnöke vezetéstechnikai utasítását sérült csuklója miatt, majd csak nagy nehézségek árán szállt ki az autóból. Mindez pedig több szempontból is kérdéseket vet fel.

    Sokáig kérdéses volt, hogy Lance Stroll részt vehet-e a Bahreini Nagydíj hétvégéjén, miután szűk két héttel ezelőtt csuklósérülést szenvedett. Csütörtökön csapata, az Aston Martin bejelentette, hogy a kanadai pilóta ott lehet a pályán. Bár ő maga is bevallotta, hogy még nem épült fel teljesen, a Forma-1-ben és más technikai sportágakban is számtalanszor láttunk már olyat, hogy valaki nem teljesen egészségesen is tud teljesíteni.

    Stroll nem tudta végrehajtani mérnöke utasítását

    Stroll mindkét pénteki szabadedzést a hatodik helyen zárta, ez alapján úgy tűnhet, hogy minden rendben van. A helyi idő szerint esti gyakorláson 543 ezreddel kapott ki csapattársától, Fernando Alonsótól, ami önmagában sok, de a két versenyző között alighanem akkor is lenne néhány tized, ha mindketten százszázalékos állapotban vannak. A felvételeket megnézve viszont már korántsem ennyire megnyugtató a helyzet.

    A közvetítésbe is bejátszották, ahogyan versenymérnöke arra kéri Strollt, hogy az 1-es kanyart ne ideálisan vegye be, hanem kvázi szándékosan rontsa el, hogy utána a 2-esben jobb ívre kerüljön. A 24 éves versenyző erre azt felelte, hogy nem tudja megtenni a keze miatt. Mindez már önmagában aggasztó, de a fedélzeti kamerás felvételekből látható, hogy sokszor nem úgy kormányoz, ahogyan azt egészségesen tenné.

    Előfordult, hogy a célegyenesben egy pillanatra mindkét kezével elengedte a kormányt, a jobbat pedig kifejezetten próbálta pihentetni. Az 1-es kanyarban aztán a bal kezével megtámasztotta a kormányt, alighanem azért, hogy kímélje a másikat. Hasonló volt a helyzet a 8-as és a 10-es kanyarban is, mindkét esetben a külső ív oldalán lévő kezével támasztotta meg a kormány alsó részét.

    Stroll tehát láthatóan (és hallhatóan) nem tud minden kormánymozdulatot végrehajtani, ami saját magára és a többiekre nézve is aggasztó lehet. Felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha a rajt utáni helyezkedésnél vagy egy későbbi csata során pont ezen múlna a baleset elkerülése. Vagy mi van akkor, ha korrigálnia kell egy esetleges hiba után?

    Itt azonban még nincs vége, ugyanis Strollnak a kiszállás is láthatóan gondot okozott, amit erre a linkre kattintva lehet megtekinteni. Bár a hétvége előtt természetesen neki is át kellett menni az FIA tesztjén, amely azt hivatott ellenőrizni, hogy a pilóták képesek-e 5 másodperc alatt elhagyni az autót, de ez még azelőtt történt, hogy egyetlen másodpercet is vezetett volna. Pont ezen a pályán láthattuk nem olyan régen Romain Grosjean esetében, hogy mennyit számíthat, hogy valaki el tudja-e hagyni időben az autóját.

    Forma-1, Lance Stroll, Aston Martin, Bahreini Nagydíj 2023, péntek
    Strollnak alighanem nehéz hétvégéje lesz, főleg ami a futamot illeti (Fotó: Aston Martin)

    Bár jól érzékelhető, hogy Strollnak gondjai vannak, és sokan számon is kérték az Aston Martint és az FIA-t, hogy miért engedik indulni, az érintett tagadta, hogy komoly problémái lennének. „Óvtam [a csuklómat], egy kicsit kényelmesebbnek éreztem így – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen. – Határozottan úgy érzem, hogy tudom vezetni az autót, semmi gond nincs. Jól érzem magam. Egy kicsit merev vagyok, de összességében rendben mentek a dolgok a kocsiban.”

    Ráadásul elképzelhető, hogy Strollnak nem csak a csuklói sérültek meg. Az Auto Motor und Sport jelentése szerint a háromszoros dobogósnak vélhetően a lába sincsen rendben. Erre abból következtettek, hogy a kanadai pilóta flip flop papucsban sántikált végig a paddockon, hogy a lábának minél több helye legyen.

  • Leclerc máris csalódott a Ferrari teljesítménye miatt

    Leclerc máris csalódott a Ferrari teljesítménye miatt

    A Ferrari 2023-as szezonkezdete egyáltalán nem nevezhető rózsásnak. Charles Leclerc szerint ugyanis „a tempójuk nem lesz elég ahhoz, hogy harcolhassanak a pole-pozíciórét.”

    A Bahreini Nagydíj délutáni gyakorlásán – ahol a versenyhez hasonló körülmények uralkodtak a versenypályán – a monacói pilóta a 4. legjobb időt autózta, amíg csapattársa, Carlos Sainz nagy meglepetésre csak a 14. helyen végzett.

    Leclerc majdnem 5 tizedmásodperccel kapott ki az edzést megnyerő Fernando Alonsótól, de még a tavalyi legfőbb bajnoki riválisához, Max Verstappenhez képest is 3 tizedmásodperccel lassabb volt. Az 5-szörös futamgyőztes Ferrari versenyző szerint még akkor sem lenne esélyük a pole-ra, hogy ha az Aston Martinok tempója visszaesnek a szombati napra.

    „Nem elég jó a teljesítményünk ahhoz, hogy a rajtelsőségért harcolhassunk” – értékelt Leclerc a gyakorlást követően a Forma-1 hivatalos oldalának. – Azonban még nem telt el túl sok idő a hétvégéből. Szerintem az Astonok már nem lesznek olyan gyorsak, mint pénteken voltak. Nem tudom mi lesz, most per pillanat ez jár a fejemben.”

    Leclerc: Nem a Red Bull lesz az első számú ellenfelünk

    A monacói azt is hozzátette, hogy „rengeteg tennivalójuk lesz az SF-23-mal a versenytempó terén”, mert szerinte még bőven van lehetőségük a fejlődésre, ha finomra tudják hangolni az autó versenybeállítását.

    „Mondjuk azt, hogy a teszthez képes most jobb érzés vezetni az autót” – folytatta Leclerc, aki nemrégiben a Ferrari szurkolóinak is üzent. – Részemről a teszt eléggé zavaros volt, mert rengeteg mindent ki kellett próbálnom. Emiatt pedig nem mehettem az általam preferált beállítással elég időt.”

    Sainz – aki az első szabadedzésen látványosan meg is forgatta az autóját – egész pénteken szenvedett az autója egyensúlyával és „nem igazán azt kapta az autójától, amire a teszten megszerzett tapasztalatai alapján számított.”