Címke: Bahreini Nagydíj

  • Verstappen olyat tett, amire évtizedek óta senki nem volt képes az F1-ben

    Verstappen olyat tett, amire évtizedek óta senki nem volt képes az F1-ben

    A Red Bull Bahreini Nagydíjon aratott győzelmével olyan dominánsan indította a szezont, amire legutóbb 25 évvel ezelőtt volt példa a Forma-1 történetében.

    Az időben egészen az 1998-as Ausztrál Nagydíjig kell visszamenjünk, hogy nagyobb különbséget találjunk az első és a harmadik helyen végzett versenyző között. A 25 évvel ezelőtti szezonnyitány egy McLaren kettős győzelmet hozott: Mika Häkkinen nyert David Coulthard előtt. A 3. helyen végző Heinz-Herald Frentzennek azonban már körhátránya volt a vezető finnel szemben és nem tudta visszavenni azt a futam leintéséig.

    25 éve: Szurkoló által meghackelt csapatrádió okozott botrányt az F1-es szezonnyitón

    Azonban, mint utólag kiderült, a wokingiak Melbourne-ben mutatott dominanciáját követően mégsem fulladt unalomba a szezon. A brit csapat az egész szezon során hatalmas csatát vívott a Michael Schumacher vezette Ferrarival, és a bajnoki cím sorsa is csak a szezonzáró Japán Nagydíjon dőlt el.

    A Red Bullra visszatérve, a tavalyi Azeri Nagydíj óta nem volt ilyen domináns kettős győzelmük. A Bikák anno a két Ferrari kiesését tudták a saját maguk javára fordítani és begyűjteni az ezzel járó 44 pontot. Max Verstappen pedig megszerezte a 21. pole pozícóját, illetve a 36. futamgyőzelmét is, és ha így folytatja, nagyon hamar be fogja érni a 41 futamgyőzelemmel rendelkező Ayrton Sennát.

    Az energiaitalosok holland kiválósága egy leggyorsabb versenykör híján majdnem tökéletes hétvégét zárt. Azt ugyanis Guanyu Zhou elvette tőle, miután az Alfa Romeo pontot akart rabolni az Alpine-tól, és emiatt be is hozták a kínait friss lágyakért a futam legvégén. Ez végül össze is jött a számukra.

    A csodához közel álló Fernando Alonso a versenyen nyújtott remek teljesítményével megszerezte az Aston Martin 2. és saját maga 99. dobogós helyezését, miután mindkét Mercedest és Carlos Sainz Ferrariját is erőből meg tudta előzni a verseny során.

    A Mercedes pilótái pedig még a tavalyi évhez képes is rosszabbul kezdték a szezon. 2022-ben Lewis Hamilton és George Russell egy 3. és 4. hellyel indította az évet, azonban idén Hamilton az 5., Russell pedig csak a 7. helyen ért célba. Az ezüstnyilak 2013 óta nem kezdtek ilyen rosszul egy F1-es szezont. Akkor Hamilton a 4. helyen ért célba az Albert Parkban, Nico Rosberg pedig egy technikai hiba miatt be sem tudta fejezni a versenyt.

    Verstappen Forma-1-es pályafutása során először nyert Bahreinben, így a jelenlegi versenynaptárból már csak 3 olyan helyszín van, ahol még nem nyert futamot: Las Vegas, Katar és Szingapúr.

    Verstappennek mozizni is volt ideje a fölényes győzelme alatt

  • Nem mindegyik sérülése tűnt fel a szezonnyitó hősének

    Nem mindegyik sérülése tűnt fel a szezonnyitó hősének

    Lance Stroll elárulta, lábujjtörését eleinte észre sem vette, miután biciklibalesetet szenvedett nem sokkal az F1-es tesztelés előtt. A kanadai pilótában akkor egy világ omlott össze, de később nem az egészségi állapotával kapcsolatos kockázatok miatt volt kérdéses, hogy autóba ülhet-e.

    Lance Stroll nagyon nehéz 15 napot élt át a február 18-án történt biciklibalesetétől egészen a Bahreini Nagydíjig. A kanadai pilóta több helyen is csonttörést szenvedett, aminek következtében ki kellett hagynia az előszezoni tesztelést, és sokáig az is kérdéses volt, hogy az idénynyitón részt vehet-e. Végül elindulhatott Szahírban, és fájdalmak közepette a hatodik helyen ért célba.

    Könnyek árán, de csúnyán rácáfolt pesszimista orvosaira Alonso csapattársa

    Stroll nemrég a közösségi médiában számolt be részletesen az esetről, illetve az azt követő felépüléséről, de az F1 Nation podcastnak is nyilatkozott ezzel kapcsolatban. A 24 éves versenyző magát az incidenst is felidézte, és szavaiból az is kiderült, hogy nem kaphatott azonnali orvosi ellátást. Ráadásul az egyik sérülése kezdetben még csak fel sem tűnt neki.

    Drámai részleteket árult el balesetéről és fájdalmas felépüléséről Alonso csapattársa (videó)

    „Ez volt életem legőrültebb két hete – kezdte. – Elestem a biciklimmel, és nagyon kemény volt a becsapódás. Azonnal tudtam, hogy törést szenvedtem, hogy mindkét csuklóm összezúzódott, és a lábujjam is, amit csak a nap végén vettem észre, mert a csuklómra koncentráltam. Húsz percet kellett visszafelé sétálnom az autóig onnan, ahol elestem a bringával, mert az erdőn keresztül tekertünk. Az egész világ összeomlott bennem, mivel már akkor arra gondoltam, hogy »vélhetően ki fogok hagyni néhány futamot, talán Ausztráliára [térhetek vissza]«. Ezek a gondolatok járnak az ember fejében, és az időzítés is szörnyű volt, négy vagy még kevesebb nappal a tesztre történő indulás előtt.”

    Miután Strollt megröntgenezték, és megállapították a töréseket, két nappal később meg is műtötték a jobb csuklóját. Az Aston Martin pilótája egy barcelonai hotelben követte végig a tesztelést, és eleinte nem hitte, hogy már az első versenyen ott lehet. Azonban nem adta fel, és elmondása szerint naponta 10 órát dolgozott a rehabilitációján szakember segítségével.

    „Nem gondoltam, hogy egyhamar autóba ülhetek – jelentette ki. – Képtelen voltam mozogni, messze voltam attól, hogy vezetni tudjak. A teszteket elnézve még mindig nagyon is lehetetlennek tűnt.” Ebben az időszakban sokan már-már elkönyvelték, hogy a háromszoros dobogós nem lesz ott Bahreinben, és helyére a csapat teszt- és tartalékpilótáját, Felipe Drugovich-ot ültetik be.

    Stroll azonban másképp gondolta, és a hétvége előtti szerdán beült a szimulátorba, ami „pokoli fájdalmakat” okozott neki. A műtétet elvégző sebész jóváhagyta az indulását, és csuklója már kellően jó állapotban volt ahhoz, hogy ne merüljön fel a további sérülések kockázata. Ehelyett inkább az volt a kérdéses, hogy kibírja-e az autóban kapott erőhatások okozta fájdalmat.

    Forma-1, Lance Stroll, Bahreini Nagydíj 2023, csütörtök
    Stroll pokoli fájdalmakat élt át (Fotó: Aston Martin F1 Team)

    „Úgy voltam vele, hogy »rendben, a fenébe is, megyek [és] megpróbálom« – fogalmazott. – Pénteken sikerült beülnöm az autóba. Mindenesetre nagyszerű élettapasztalat volt, ez jó történet lesz egy vacsoránál, [de] soha többé nem akarom átélni.” A történet vége pozitív lett, hiszen a csapattársával, Fernando Alonsóval történt első körös ütközést leszámítva Stroll kiválóan szerepelt.

  • Még ki sem próbálták, de Verstappenék már most ellenzik az F1 ötletét

    Még ki sem próbálták, de Verstappenék már most ellenzik az F1 ötletét

    Imolában próbálják ki a Forma-1 időmérős szabálytervezetét, melynek lényege, hogy száraz körülmények esetén mindhárom gumikeverék szerepet kap. Az ötlet Max Verstappen, Sergio Pérez és Charles Leclerc tetszését sem nyerte el igazán.

    Nemrég derült fény arra, hogy a Forma-1 Imolában fogja kipróbálni először az új, időmérőre vonatkozó szabálytervezetet. A sportág vezetése tavaly jelentette be, hogy idén két hétvégén változtatnak a kvalifikáció formátumán, és ha beválik, akkor akár már jövőre is alkalmazhatják állandó jelleggel. A Bahreini Nagydíj időmérőjének első három helyezettje elmondta a véleményét az ötlettel kapcsolatban.

    A formátum lényege, hogy mindhárom az időmérőn mindhárom gumikeverék szerepet kap, már amennyiben száraz körülmények között rendezik. A Q1-ben kötelező jelleggel kemény, a Q2-ben közepes, a Q3-ban pedig lágy keverékeket kell használniuk a mezőny (állva maradt) tagjainak. Ezenkívül a Pirelli ekkor a két fehér, három sárga és nyolc piros oldalfalú szett helyett csupán tizenegyet bocsát a pilóták rendelkezésére három-négy-négy arányban.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Az F1 módosítana az időmérő formátumán (Fotó: Lars Baron/Getty Images)

    Persze nem véletlenül próbálják ki, hiszen a szabálynak lehetnek hátulütői. Többek között akkor, ha a levegő és ezáltal az aszfalt hőmérséklete kifejezetten alacsony, hiszen akkor még a lágy gumikat is nehéz felmelegíteni. Ennélfogva a keményeken alighanem szinte lehetetlen lenne normálisan autózni, és számos megcsúszást, rosszabb esetben balesetet okozna. Erre mutatott rá Max Verstappen is.

    „Remélem, nem lesz hideg Imolában, különben elég trükkös lesz – nyilatkozta a címvédő. – Mindenki számára ugyanolyanok [a körülmények], de nem hiszem, hogy tényleg ilyesmit kell tennünk az időmérőn. Nem igazán látom a hasznát. Jobb lenne elérni, hogy minden autó közel legyen egymáshoz, és versenyképesebb legyen, ahelyett hogy így fűszerezzük a dolgokat, ami szerintem a show kedvéért van.”

    A bahreini kvalifikáció egyébként kifejezetten izgalmasan alakult, és a mezőny hátsó része soha nem látott mértékben volt közel az élmenőkhöz. A Q1-ben az első tizenhét helyezettet kevesebb mint 1 másodperc választotta el (és ez a szám 18 lett volna, ha Pierre Gasly körét nem törlik), a Q2-ben pedig az első tíz mindössze 845 ezreden belül volt. Sergio Pérez csatlakozott csapattársához, és kiemelte, hogy ha ez a szezon további részében is így folytatódik, akkor nem érdemes belenyúlni.

    „Úgy vélem, ez csak a show miatt van – vélekedett a mexikói pilóta. – Szerintem nincs szükségünk erre. Ha ilyen kvalifikációt látunk, mint a mostani, ahol ennyire szoros volt minden, akkor nem igazán kell semmin módosítani. Majd meglátjuk, ha egyszer kipróbáljuk, de nem hiszem, hogy szükség lenne változtatni valamin, ami jól működik.”

    Forma-1, Sergio Pérez, Max Verstappen, Charles Leclerc, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Pérez, Verstappen és Leclerc sem lelkesedett az ötletért (Fotó: Dan Istitene/Getty Images)

    Az időmérővel kapcsolatban utoljára a tavalyi szezonkezdetet megelőzően változtattak, amikor eltörölték azt a szabályt, hogy az első tízbe jutott versenyzőknek azokon az abroncsokon kell rajtolniuk, amelyeken a Q2-ben megfutották a leggyorsabb körüket. Ez azonban csak közvetetten érintette a kvalifikációt: a formátumon 2016-ban próbáltak utoljára változtatni, de az egyenként történő kiesés olyannyira kudarcba fulladt, hogy csak két hétvégét élt meg. Ami a mostani elképzelést illeti, Charles Leclerc sem lelkesedik érte, de a kísérletezéstől nem zárkózik el. „Nem érzem úgy, hogy szükség lett volna változtatni ebben, de próbáljuk ki, és meglátjuk” – fogalmazott.

  • Drámai részleteket árult el balesetéről és fájdalmas felépüléséről Alonso csapattársa (videó)

    Drámai részleteket árult el balesetéről és fájdalmas felépüléséről Alonso csapattársa (videó)

    Lance Stroll saját közösségi oldalain számolt be arról, hogy mi történt a biciklibalesetétől egészen a Bahreini Nagydíj hétvégéjéig. Mint kiderült, négy helyen is eltört a csontja, és a felépülés eleje kifejezetten gyötrelmes volt.

    Lance Stroll az első körben történt összeérést leszámítva remek teljesítményt nyújtott a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon. A kanadai pilóta George Russellt megelőzve a hatodik helyen ért célba, ami annak tudatában kifejezetten nagy szó, hogy 15 nappal korábban kerékpárbalesetet szenvedett, aminek következtében kénytelen volt kihagyni a tesztelést, és az első futamhétvége is kérdéses volt számára.

    Forma-1, Lance Stroll, Bahreini Nagydíj 2023, csütörtök
    Stroll részletesen beszámolt balesetéről és az azt követő időszakról (Fotó: Aston Martin)

    A 24 éves versenyző sérülésével kapcsolatban eleinte kevés részlet derült ki, mivel közvetlenül az incidens után ő és az Aston Martin is szűkszavúan nyilatkozott, így nem hivatalos forrásokra kellett hagyatkozni. Amikor viszont már ő is ott volt a paddockban, elárult néhány információt, és ekkor derült ki, hogy a lábujja is eltört, illetve hogy orvosai jóval későbbi visszatérést jósoltak.

    Kedden este pedig részletesen beszámolt arról, hogy hogyan zajlott a balesetet követő felépülés. Ebből kiderült, hogy összesen négy helyen szenvedett csonttörést, és az is, hogy az első pár nap kifejezetten nehéz volt. Stroll a közösségi médiában egy hosszabb bejegyzéssel jelentkezett, ennek fordítását alább teljes egészében közöljük. A szöveghez videót is mellékelt, amelyben képek segítségével végigkövethetjük rehabilitációnak útját egészen a bahreini hétvégéig.

    „Egy pillanatig szeretnék elgondolkodni az elmúlt heteken, és megosztani veletek a történetemet. Február 18-án, szombaton Spanyolországban biciklivel balesetet szenvedtem edzés közben. A vizsgálatok kimutatták, hogy a jobb csuklóm eltört és elmozdult, a bal csuklóm eltört, a bal kezem részlegesen eltört, és végül a jobb lábamon lévő nagylábujjam szintén eltört. Mivel a szezonkezdet már nagyon közel volt, az időzítés nem is lehetett volna ennél rosszabb. Az orvosi csapatom eleinte úgy gondolta, hogy nemcsak a teszteket, de reálisan nézve az első néhány futamot is ki fogom hagyni.”

    „48 órával a balesetem után, illetve 12 nappal az első verseny előtt Dr. Javier Mir sikeresen megoperálta a jobb csuklómat. A műtétet követően Dr. Mir azt mondta, hogy ha keményen dolgozom, akkor Dzsiddára visszatérhetek, és optimista volt azt illetően, hogy egy kis szerencsével Bahreinben is versenyezhetek, de erre csak halvány esély volt. A mai napig meg vagyok győződve arról, hogy Dr. Mir gyorsasága segített abban, hogy eljussak Bahreinbe.”

    „A munkának nem volt vége. Dr. Mir elmagyarázta, hogy sajnos a bal kezemben, illetve csuklómban és a lábujjamban lévő törések nem alkalmasak a rögzítésre, és konzervatívabb megközelítésre kell hagyatkoznom a többi sérülésem gyógyításának érdekében. Az orvosi csapatom gondoskodott arról, hogy mindent megtegyünk, és mindenkit [bevessünk], ami és aki alkalmas lehet a csontok gyógyítására. Ez lett a feladatom, megpróbáltam mindent kombinálni, ami segíthetett, még ha csak 0,5%-ban is.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lance Stroll (@lance_stroll) által megosztott bejegyzés

    „Kezdetben lassú volt a fejlődés – még az otthoni napi feladatok elvégzésében is sok segítségre volt szükségem. Azonban minden nappal egyre jobb lett, és amint a 4. napon levették a gipszet, lehetségessé vált a bahreini futam. Az orvosi csapaton kidolgozott egy programot, amely segít helyreállítani a csuklóm mozgékonyságát és erejét.”

    „A rehabilitáció kemény munkát és kitartást igényelt de – egy hihetetlen orvosi csapattal, valamint a barátaim és a családom támogatásával – képes voltam átvészelni a fájdalmat, és visszatérni a pályára Bahreinben a csapatommal és a versenyzőtársaimmal. És megcsináltuk! Hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott, kedves üzeneteket és jókívánságokat küldött.”

  • Óriásit szólna, ha valóra válna Verstappen kívánsága

    Óriásit szólna, ha valóra válna Verstappen kívánsága

    Bár a Bahreini Nagydíjon a Red Bull sima kettős győzelmet aratott, Helmut Marko tanácsadó és Christian Horner csapatfőnök sem számít könnyű szezonra. Max Verstappen pedig egyenesen bízik benne, hogy Fernando Alonsóval az Aston Martin meg tudja szorongatni őket.

    A Red Bull nagyon könnyed kettős győzelmet aratott a Bahreini Nagydíjon. Max Verstappen több mint 10 másodperccel végzett Sergio Pérez előtt, míg a harmadik Fernando Alonsónak már 35 másodpercnél is nagyobb volt a lemaradása. Persze kieséséig Charles Leclerc-nek állt a dobogó legalsó foka, de nem sokkal a futam kétharmada után már ő is közel 25 másodperces hátrányban volt a címvédőhöz képest.

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

    A verseny végén ráadásul a Red Bullok letekert motorral mentek, és egy konkrét köridőnél nem autózhattak gyorsabban. A látottak alapján sokan már egy forduló alapján úgy vélik, hogy a bajnokságot oda is lehet adni a bikásoknak. George Russell egyenesen odáig ment, hogy az energiaitalosok az összes futamot megnyerhetik, ám a Milton Keynes-i alakulat vezérkara szerint azért nincsenek ennyire könnyű helyzetben.

    Döbbenetes rekordot fog felállítani a Red Bull, ha beválik Russell jóslata

    „Nem bánnám, ha unalmas lenne az év, de nem hiszem, hogy az lesz – nyilatkozta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az Autosportnak. – Ez csak egy futam, és egyben különleges verseny a durva aszfalt miatt. Minden futam más és más. Dzsidda például sokkal gyorsabb, és a többi csapat is fejleszti majd az autóit, nem alszanak. Úgy vélem, jelenleg a Ferrarié a leggyorsabb motor, de mire jó a leggyorsabb motor, ha nem megbízható? A végsebesség azonban olyan, amilyen, és ezzel meg kell birkóznunk. Emellett, ha egy olyan pályára megyünk, mint Monza, meglátjuk, mi történik.”

    Christian Horner csapatfőnök csatlakozott kollégájához, és ő sem temetné el egy forduló után az ellenfeleket. A brit szakember kiemelte, hogy a Red Bull munkatársai semmit sem vesznek garanciának, és ennek szellemiségében végzik a munkájukat, hiszen mind a teszt, mind az idénynyitó Bahreinben zajlott, így egyelőre csak onnan rendelkeznek érdemi információval.

    „Amint lesz két-három pályáról [tapasztalatunk], sokkal jobb képet kapunk az autónk és az ellenfeleink erősségeiről és gyengeségeiről – jelentette ki, majd Russell szavaira is reagált. – A huszonhárom futam egy maraton, és végig kiegyensúlyozottnak kell lennünk. Nagyszerű volt a kezdés, de teljes mértékben arra számítunk, hogy a riválisaink felzárkóznak a következő versenyeken.”

    Persze adódik a kérdés, hogy ha ez így is történik, egyrészt mikorra várható, másrészt melyik istálló lehet a legnagyobb rivális. Az elmúlt évekkel ellentétben most nem kettő, hanem három csapat jöhet szóba, olyannyira, hogy a jelek szerint az Aston Martin egyértelműen a Mercedes előtt jár. Verstappen kijelentette, a maga részéről még örülne is neki, ha a silverstone-iak harcban lennének a bajnoki címért.

    „Fernando miatt is remélem [hogy így lesz], mert volt néhány év, amikor nem igazán volt lehetősége az élen harcolni – fogalmazott a futam első három helyezettjének részvételével tartott sajtótájékoztatón. – Szóval örülök, hogy már most, az első futam után itt ül. Az Aston Martinnál tényleg megvan az energia és a lendület, győzni akarnak, és jó embereket vettek fel. Szóval szerintem ennél csak jobb jöhet a számukra.”

    Forma-1, Max Verstappen, Fernando Alonso, Bahreini Nagydíj 2023, futam, dobogó
    Verstappen reméli, hogy Alonso ott lesz a bajnoki címért folytatott harcban (Fotó: Peter Fox/Getty Images)

    Persze egyelőre az Aston Martin is messze van a Red Bulltól, vagy legalábbis Szahírban messze voltak. Ugyanakkor Alonsónak még akkor is összejöhet a győzelem, ha ez a különbség megmarad a továbbiakban, hiszen a hátralévő 22 versenyen még simán előfordulhat, hogy mindkét Red Bull bajba kerül, vagy esetleg a megszokottnál közelebb van hozzájuk. Ezt Verstappen saját tapasztalatból tudja, hiszen korábban a Mercedesek mögött volt hasonló helyzetben.

    „Az idei évre vonatkozóan nehéz megmondani, hogy harcba szállnak-e a bajnoki címért, de a futamgyőzelmek mindenképpen benne vannak a pakliban – vélekedett. – Voltam már ugyanebben a helyzetben, hogy néhány futamon húsz-negyven másodperccel végeztem a győztesek mögött, és az ember mégis nyer két-három versenyt egy évben, mert néha vannak olyan pályák, amelyek nagyon fekszenek az autójának, minden összejön, és diadalmaskodhat egy futamon, olykor talán egy kis segítséggel vagy szerencsével. Az viszont biztos, hogy nagyon erős csomagjuk van, és persze most minden arról szól, hogy továbbfejlesszék.”

    Pérez szintén örül Alonso sikerének. A mexikói pilóta korábban hét éven át versenyzett az Aston Martin jogelődjénél, a Force Indiánál, majd a Racing Pointnál, így jól ismeri a csapatot. Bár távozása óta mind az autó, mind a szakembergárda egy része változott, a 33 éves versenyző szerint elő fog fordulni, hogy a silverstone-iak harcban lesznek a győzelemért.

    „Először is nagyon örülök, hogy az Aston és Fernando itt van elöl – kezdte. – Szerintem óriási erőfeszítés volt, és nagyszerű, hogy Fernando az első futamán a csapattal dobogóra állt. Úgy gondolom, bizonyára nagyon jó az autójuk, néhány pályán biztosan esélyesek lesznek a győzelemre. A Forma-1-es szezonok rendkívül hosszúak, így bármi megtörténhet.”

  • Pérez óriásit trollkodott – Alonso valójában a Red Bullnak köszönheti a dobogót?

    Pérez óriásit trollkodott – Alonso valójában a Red Bullnak köszönheti a dobogót?

    Komoly és vicces formában egyaránt utaltak arra többen is a Red Bull részéről, hogy az Aston Martin jelentős mértékben a bikások tavalyi autójára épült. Egy az egyben viszont korántsem feleltethető meg annak, hiszen néhány alkatrészt a Mercedestől vásárolnak, így teljesítményükkel a brackley-ieknek is példát mutatnak.

    A Bahreini Nagydíj hétvégéje alapján nagyon úgy tűnik, hogy az Aston Martin utolérte az élcsapatokat, legalábbis ami a Ferrarit és a Mercedest illeti. Sőt, utóbbit a versenytempó tekintetében a jelek szerint meg is előzte. A maranellóiakkal azért nem lehet még összehasonlítani őket ebből a szempontból, mert bár Charles Leclerc-nek a kiesése előtt kétségtelenül nagy előnye volt Fernando Alonsóval szemben, figyelembe kell venni, hogy a spanyol pilótának a rosszul sikerült első köre után George Russellen és Lewis Hamiltonon is át kellett küzdenie magát, mielőtt utolérte Carlos Sainzot.

    Forma-1, Fernando Alonso, dobogó, Bahreini Nagydíj 2023, futam
    Alonso már az első futamán dobogóra állhatott az Aston Martinnal (Fotó: Aston Martin)

    Hogy minek köszönhető a jelentős előrelépés? Nos, az Aston Martin változtatott a tavaly koncepcióján, de ahhoz, hogy ez ennyire jól süljön el, kellettek a kiváló mérnökök. 2021-ben nagymértékű toborzásba kezdtek, és a Red Bulltól számos aerodinamikai szakembert csábítottak el. A legnagyobb név Dan Fallows volt, akit azóta technikai igazgatóvá léptettek elő.

    A munkájuk már tavaly is meglátszott, amikor a Spanyol Nagydíj hétvégéjén az RB18-asra igencsak hasonlító autóval álltak elő. Ebből kisebb botrány is kerekedett, ugyanis a Red Bull, élükön Christian Horner csapatfőnökkel azzal gyanúsította a korábbi szakembereket, hogy dokumentumokat vittek magukkal, amivel megsértették a szellemi tulajdonhoz fűződő jogukat.

    Erre elméletben lett volna lehetőség, hiszen akkor hagyták el a csapatot, amikor a 2022-es, új szabályok szerint készülő autó tervezése már javában zajlott. Az ügy azonban hamar elcsitult, hiszen sokkal valószínűbb, hogy csak a fejükben tárolt információt vitték át, amit természetesen senki nem akadályozhatott meg, még úgy sem, hogy Fallows nem állhatott azonnal munkába. Erre utalt Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, aki kijelentette, hogy „elég jó a memóriájuk”.

    Az már a bemutatón is látszott, hogy az Aston Martin számos más csapathoz hasonlóan a Red Bull koncepcióját követte. Sergio Pérez az első három helyezett részvételével tartott sajtótájékoztatón viccesen meg is jegyezte, hogy „jó látni, hogy a Red Bullnak három autója van a dobogón”. Erre a mellette ülő Max Verstappen és Alonso is elmosolyodott, bár lehetséges, hogy utóbbi részéről ez csak kényszeredett mosoly volt.

    Forma-1, Sergio Pérez, Max Verstappen, Fernando Alonso, Bahreini Nagydíj 2023, futam
    Pérez (balra) hatalmasat trollkodott a sajtótájékoztatón (Fotó: Lars Baron/Getty Images)

    Horner hasonló véleményt fogalmazott meg, amikor erről kérdezték, ezzel együtt méltatta az Aston Martin teljesítményét. „Szerintem ez minden csapat számára megmutatja, hogy mindez lehetséges. Nyilván jó munkát végeztek a télen. Azt mondják, hogy az utánzás a hízelgés legjobb formája, és jó látni, hogy ilyen jól megy a régi autó – nyilatkozta a brit szakember, de hozzátette, nem bánja a korábban náluk dolgozó aerodinamikai szakemberek távozását. – Nem, mert szerintem csodálatos csapatunk van, és mindennek fejlődnie kell. Semmi sem áll meg.”

    Horner kijelentése ugyanakkor messze nem állja meg a helyét. Már csak azért sem, mert az Aston Martin a Mercedes ügyfélcsapata, ennélfogva a csillagosok motorját, váltóját, valamint hátsó felfüggesztését használják. Toto Wolff, a brackley-i alakulat csapatfőnöke szintén méltatta az ellenfelet, és megjegyezte, hogy ha a silverstone-iaknak sikerült ekkorát előrelépniük, akkor ezt nekik is végre kell tudni hajtaniuk.

    „Valószínűleg jó alapjuk volt tavaly, és rengeteget javítottak a teljesítményen a tél folyamán – fogalmazott. – Amennyiben pedig ez lehetséges, ha valaki meg tudja csinálni, akkor mi is meg tudjuk. Jó példaként szolgálnak arra, hogy mire van lehetőség. Két és fél másodpercet gyorsultak, az autójuk pedig félig olyan, mint a miénk a motor, a váltó és a hátsó felfüggesztés miatt. Mivel sok a párhuzam, el kell ismernünk, hogy kiemelkedő munkát végeztek.”

    Az osztrák üzletember hozzátette, riválisuk példája azt is igazolja, hogy aerodinamikai téren vannak gondjaik, mert „ha mechanikai problémáink lennének, az az Aston Martinnál is jelentkezne”. A Mercedes pilótái egyébként első kézből is megtapasztalhatták a silverstone-i alakulat autójának tempóját, hiszen Alonso George Russellt és Lewis Hamiltont is megelőzte, míg Lance Stroll szintén maga mögé utasította az ifjabbik brit versenyzőt.

    „Le a kalappal az Aston Martin előtt, elképesztő munkát végeztek – jelentette ki a hétszeres világbajnok. – Van dolgunk, mert az autójuk fele olyan, mint a miénk, és a mi szélcsatornánkat használják.” A 38 éves pilóta többször is csatázott Alonsóval, hiszen az első körben megelőzte egykori csapattársát, aki a futam második felében egy látványos manőverrel vette vissza a pozíciót vele szemben.

    Alonso és Hamilton csatája

    „Igazán [élveztem] – utalt a 38. körben történtekre a Sky Sports-nak adott interjújában. – Versenyzőként az ember mindig abban reménykedik, hogy előzni tud, de legalább csatáztunk. Szerintem sokkal élvezetesebb párharcot vívtam [mint általában]. A rajt nagyszerű volt, nyertem néhány helyet, és elkaptam Fernandót a négyes kanyarban. Aztán ott volt a csatánk, és egy ponton a Ferrarihoz is közel voltam, de nem igazán tehettem volna többet. Talán beállíthattuk volna másképp az autót, de egyszerűen csak hiányzik a teljesítmény, úgyhogy dolgoznunk kell ezen.”

  • Könnyek árán, de csúnyán rácáfolt pesszimista orvosaira Alonso csapattársa

    Könnyek árán, de csúnyán rácáfolt pesszimista orvosaira Alonso csapattársa

    Lance Stroll elárulta, közvetlenül a kerékpárbalesete után az orvosai azt gondolták, hogy csak a harmadik vagy negyedik fordulóra ülhet autóba. Ehhez képest, bár nem fájdalommentesen, de a futam elején történt incidenst leszámítva kiválóan teljesítette a Bahreini Nagydíjat.

    Bár Fernando Alonso lett a nap versenyzője a Bahreini Nagydíjon, a leghősiesebb teljesítményt alighanem Lance Stroll nyújtotta. A kanadai pilóta úgy állt rajthoz a szezonnyitón, hogy két héttel korábban súlyos kerékpárbalesetet szenvedett, melynek következtében mindkét csuklója megsérült, az egyiket műteni is kellett, ráadásul nemrég kiderült, hogy a lábujja is eltört.

    Még súlyosabb volt Stroll balesete, mint hittük, egy sérüléséről eddig nem beszéltek

    A 24 éves versenyző láthatóan fájdalmakkal küszködött: a rajt előtt csípőre akarta tenni a jobb kezét, és arca eltorzult a kíntól. Ehhez képest az időmérőn csak az élcsapatoktól, valamint csapattársától, Fernando Alonsótól kapott ki, míg a versenyen George Russellt is megelőzte, így Charles Leclerc kiesése miatt a hatodik pozícióban ért célba. Mindezt úgy, hogy közvetlenül a baleset után elképzelhetetlennek tűnt, hogy ott lehessen Szahírban.

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

    „Borzasztó időpontban szenvedtem biciklibalesetet, és az orvosok azt mondták nekem, hogy »talán Ausztrália, talán Baku« – nyilatkozta a futam után. – Nagy nehézséget okozott látni a fényt az alagút végén, de hihetetlen volt az orvosi csapatom, akik segítettek engem ezen az úton. A masszőröm napi tíz órát volt velem, hogy rendbe hozzam a csuklóimat és a lábujjamat.”

    Stroll ezt követően beszámolt arról, hogy balesete után milyen állapotban volt. Szavaiból kiderült, hogy valóban kisebbfajta csoda, amit ő és az orvosai véghez vittek. Persze arra nem volt esélye, hogy teljes mértékben felépüljön, hiszen a három sérült testrésze közül csak az egyiket érzi már most kellően jónak. A másik kettő esetében még várnia kell a teljes gyógyulásra.

    „Tíz nappal ezelőtt semmimet nem tudtam megmozdítani, még járni sem tudtam – emlékezett vissza. – Úgy néztem ki, mint egy növény. Akkor nem gondoltam, hogy most itt állhatok. A jobb csuklómat erősnek érzem, a balnak, amelyiket megműtötték, időre van szüksége, hogy felépüljön. A lábujjaimat napról napra jobbnak érzem, úgyhogy mostantól kezdve jól kell menniük a dolgoknak.”

    Hozzá kell tenni, hogy a futam elején nem sokon múlt, hogy Stroll esetében egészen más legyen a beszédtéma. Az első körben ugyanis a 4-es kanyarban eltalálta Alonsót, de szerencséjükre egyik autó sem sérült meg, legalábbis súlyosan, és a futam után a spanyol pilóta is méltatta csapattársát. A háromszoros dobogós ezt az esetet is felidézte a leintés után.

    „Tényleg szörnyű volt az időzítés – jelentette ki. – George Russell mellett voltam belülről, próbáltam előtte maradni. Későn fékeztem, Fernando pedig Lewis Hamiltonnak fordult alá. A négyes kanyar közepén gyakorlatilag megállította az autót, és egyszerűen összeértünk. Tényleg borzalmas volt az időzítés, figyelembe véve, hogy remek volt az autónk. Szerencsére mindketten megmentettük, és jó versenyt futottunk. Ezt megúsztuk, az biztos.”

    Ezt követően sikerült visszaelőznie Valtteri Bottast, miután az incidens miatt pozíciót vesztett vele szemben. A második kiállások után pedig Russell mellett is elment, miután az Aston Martin versenyzője egy körrel korábban cserélt kereket, és az üzemmeleg abroncsokon maga mögé utasította a pályára akkor visszatérő ellenfelét. Persze a futam nem volt fájdalommentes számára „Utána lángolt a csuklóm, egy kicsit könnyeztem is” – fogalmazott.

  • Nem elég a borzalmas szezonrajt, még exbarátnője is csúnyán belerúgott Leclerc-be (kép)

    Nem elég a borzalmas szezonrajt, még exbarátnője is csúnyán belerúgott Leclerc-be (kép)

    Charles Leclerc exbarátnője a Bahreini Nagydíj rajtja előtt közzétett egy képet, amelyen jelzi, hogy követi a futamot. Csakhogy a fotón nem egykori kedvese, hanem annak legnagyobb riválisa szerepel.

    Charles Leclerc tavaly decemberben jelentette be, hogy szakított barátnőjével, Charlotte Sinével. A monacói pilóta és a nála két évvel fiatalabb párja egyaránt megosztotta a hírt saját Instagram-oldalán. Mindketten kiemelték, hogy az együtt töltött három esztendő alatt remek közös emlékeket szereztek, és a jövőben is jó barátok maradnak.

    Charlotte Siné és Charles Leclerc

    Nos, korántsem biztos, hogy a valóságban is ez a helyzet. Siné a szezonnyitó Bahreini Nagydíj előtt saját Instagram-történetében közzétett egy fotót, amelyen a Forma-1-es közvetítés látszik a televízió képernyőjén. Ezzel önmagában nem is lenne gond, hiszen rengeteg más szurkoló is hasonlóan tett ezekben a pillanatokban. A képválasztás azonban vagy borzalmasan sikerült, vagy erős üzenetet hordoz magában.

    A fotón ugyanis Max Verstappen autója látható az előtérben, ráadásul az a szöveg van a tetején, hogy „gyerünk”. Bár a holland pilóta manapság már jó viszonyt ápol Leclerc-rel, gyerekkoruk óta rivalizálnak egymással, és a tavalyi idény első részében úgy tűnt, hogy 2022-ben parázs meccset vívhatnak a világbajnoki címért. Ennélfogva Leclerc legnagyobb ellenfelének Verstappen tekinthető.

    Amennyiben szándékos volt a képválasztás, az erős jelzés a nagyvilág felé, hogy a szétválás valójában nem volt annyira békés, mint amennyire azt láttatni szerették volna, vagy legalábbis Sinében maradt tüske ennek kapcsán. Persze azt sem lehet teljesen kizárni, hogy a képválasztás pusztán véletlen, de ez több okból is valószínűtlen. Egyrészt exbarátnője jó néhány futamra elkísérte Leclerc-t, így minden bizonnyal ennyire azért képben van, másrészt nem távolította el a fotót, miután a szurkolók ezt kiszúrták, és azóta sem tett arra utalást, hogy ez véletlen lett volna.

    Leclerc exbarátnője alighanem üzenetnek szánta a képet

    Akármi is legyen az igazság, Leclerc-nek aligha ez volt a legnagyobb gondja vasárnap. A Ferrari pilótája ugyanis pont nélkül távozott Bahreinből, miután a harmadik helyen haladva megállt alatta az autó. Ennek legvalószínűbb oka, hogy a vezérlőelektronikával akadt gond, ami azért is lenne kínos, mert a futam előtt az energiatárolóhoz hasonlóan azt is kicserélték az SF-23-asban.

  • Csak Hamiltonon múlt, hogy nem botrányos ütközéssel indult az idei szezon

    Csak Hamiltonon múlt, hogy nem botrányos ütközéssel indult az idei szezon

    Fernando Alonso kielemezte a Bahreini Nagydíj számára legfontosabb eseményeit a saját szemszögéből. A spanyol pilóta elárulta, ha Lewis Hamilton keményebben védekezik ellene, amikor megelőzte őt, akkor összeütköztek volna.

    Fernando Alonso remekül debütált az Aston Martin színeiben, hiszen már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon felállhatott a dobogóra, miután a Red Bullok mögött a harmadik helyen ért célba. Azonban több olyan pillanat is volt, amikor az események nagyon is negatív fordulatot vehettek volna az ő szempontjából, de végül mindegyiket megúszta.

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

    A kétszeres F1-es világbajnok a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Anthony Davidsonnak, a Minardi, a BAR és a Super Aguri egykori pilótájának elemezte ki a számára legfontosabb pillanatokat, miközben az eseményeket a képernyőn is figyelemmel lehetett követni. Elsőként a rajtot vesézték ki, amely átlagosnak volt mondható, és az 1-es kanyarban nem vesztett pozíciót.

    „[A rajt] rendben volt, szerintem nagyjából olyan volt, mint a Red Bulloké, és kicsit rosszabb, mint a Ferrariké – fogalmazott Alonso. – Itt [az első kanyar előtti féktávon – a szerk.] azt hittem, hogy Lewis [Hamilton] belül van [mellettem], de szemlátomást nem így volt. Itt veszítettem egy kis lendületet. A négyes kanyarban aztán voltak problémák, Lance [Stroll] nagyon messziről jött.”

    Ahogyan ő is célzott rá, az Aston Martin versenyzőjének nem sikerült a legjobban az első kör eleje, és a 2-es kanyarból való kigyorsítás során Hamilton el is ment mellette. A 41 éves versenyző alá akart fordulni egykori csapattársának, ám a George Russell-lel küzdő csapattársa nekiment. Alonso örülhetett, hogy nem forgott meg, és az autója is ép maradt, így csupán a másik Mercedesszel szembeni pozícióvesztést kellett elkönyvelnie. Ezt követően büntetést követelt a manőverért, mert azt hitte, hogy Russell volt az elkövető, mérnöke pedig nem mondta meg neki az igazat.

    „Nem gondoltam volna, hogy Lance azon a ponton annyira közel van hozzám, ezért azt hittem, hogy George volt – magyarázta. – Meglehetősen nyugodt maradtam. [Ekkor] nyilván az volt az elsődleges, hogy ellenőrizzük, hogy az autó kellően rendben van-e az ütés után. A kocsi rendben volt, én pedig tudtam, hogy hosszú a futam a gumikezelés és a -kopás szempontjából. Persze messze van az ideálistól, amikor az embernek ennyi autót meg kell előznie.”

    Közvetlenül az első kiállások előtt aztán Alonso visszaelőzte Russellt, és a kerékcserék után is megtartotta a pozícióját vele szemben. A verseny előrehaladtával látszott, hogy az Aston Martin sokkal jobban bánik a gumikkal, mint akár a Ferrari, akár a Mercedes, és a második bokszlátogatást megelőzően az is felmerült, hogy elnyújtja az etapot, hogy aztán lágyakon térhessen vissza, és vehesse üldözőbe az előtte lévőket. A spanyol versenyző is hasonlóban gondolkodott, de csapata másként döntött.

    „Azt gondoltam, hogy maradt még valamennyi az abroncsokban – idézte fel a futamnak ezt a szakaszát. – Tovább akartam használni azokat a gumikat, hogy az utolsó etapban sokkal gyorsabb legyek a Mercedesnél és a Ferrarinál. Talán kicsit később is kiállhattunk volna, de így is működött, úgyhogy lehet, hogy ez volt a helyes döntés.”

    A friss keményeken aztán a 37. körre érte utol Hamiltont, és a legnépszerűbb előzési ponton, a 4-es kanyarban támadta meg. Néhány pillanatra úgy tűnt, hogy a belső íven el is tud menni mellette, de aztán lesodródott az ideális ívről, egykori csapattársa pedig visszajött elé. A visszajátszáson látszott igazán, hogy Alonso nagyon komolyan megcsúszott, és saját bevallása szerint kis híján meg is pördült.

    „Láttam, hogy jön a belső ]íven], ezért próbáltam nagyon szűken [fordulni], és egy ponton teljes mértékben ellenkormányoznom kellett – narrálta a képernyőn zajló eseményeket. – Szerintem a lassulás alatt történt. Még mindig meg kell szoknom az energiarásegítést ebben az autóban, mert más, mint az Alpine-nál, és őszintén szólva meglepődtem.”

    Ebben a körben így elúszott az előzés lehetősége, és a következő elején sem jött össze. A 8-as kanyarban aztán saját bevallása szerint elgondolkodott a támadáson, de inkább aláfordult Hamiltonnak, hogy a Forma-1-ben szokatlan módon a 10-esben menjen el mellette. Alonso hirtelen váltott a belső ívre, és ezen a ponton elismerte, hogy itt a hétszeres világbajnok előzékenysége is kellett az ütközés elkerüléséhez.

    „Aláfordultam, aztán a kijáratnál volt egy necces pillanatom – utalt az újabb megcsúszására. – Aztán elköteleztem magam, és Lewis szerencsére nem zárta be a kaput. Ha megteszi, akkor eltaláltam volna őt hátulról. Ebben a kanyarban vagy azt lehet csinálni, mint Lewis, azaz nyitva hagyni a belső ívet, vagy azt, mint Carlos [Sainz], vagyis becsukni a kaput, de ilyenkor aztán az ember nagyon sebezhető a kijáratnál. Ekkor velem volt a gondviselés.”

    Alonso ekkor egy kissé előreszaladt, és a nem sokkal későbbi eseményekre utalt. A Hamilton elleni előzés után ugyanis honfitársát is utolérte, akivel előbb volt egy necces pillanatuk a 4-es kanyarban, majd a brit versenyzővel ellentétben nem hagyta, hogy az Aston Martin bebújjon mellé a 10-esben. Ekkor viszont megvalósult az, amiről Alonso beszélt.

    „Én nem éreztem, de ő biztosan igen – válaszolta, amikor Davidson elmondta neki, hogy Sainz összeérésre panaszkodott a rádióban. – Belül védekezett, aztán a kijáratnál nagyon sebezhető volt. Jobb volt a tempóm, és jobb gumikkal rendelkeztem, úgyhogy nem tudott megállítani. Ez a dobogó és ez a teljesítmény azért kelt jó érzést, mert kiérdemeltük. Az utolsó néhány alkalommal, mint például a tavalyi esős kanadai időmérőn, különleges körülmények voltak. A teszten és a szabadedzéseken is nagyon erősek voltunk, ahogyan a futamon is. Most nagyon büszke vagyok, hogy tagja lehetek ennek a szervezetnek. Ez a kiindulópont, a kezdeti autó. Koncepciót váltottunk, úgyhogy a kocsi új filozófia mentén épült, a következő hónapokban, pedig találnunk kell még teljesítményt.”

  • Még jobban agyonverhette volna a mezőnyt a Red Bull, a Ferrari egyvalamiben bízik

    Még jobban agyonverhette volna a mezőnyt a Red Bull, a Ferrari egyvalamiben bízik

    A Red Bull hatalmas fölénnyel aratott kettős győzelmet, de ha akarják, még nagyobb különbséget alakíthattak volna ki. A Ferrari abban bízik, hogy a bahreini pálya tulajdonságai is nagy szerepet játszottak a rossz szereplésben.

    A Red Bull kettős győzelmével indult a Forma-1-es szezon, miután a Bahreini Nagydíjon Max Verstappen nyert, míg Sergio Pérez a rossz rajtja ellenére a második helyen ért célba. A két pilóta között is nagy, több mint 10 másodperc volt a különbség, a harmadik helyezett Fernando Alonso hátránya pedig már 35 másodpercnél is nagyobb volt a címvédőhöz képest.

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

    Persze egészen a kieséséig Charles Leclerc volt a két Red Bull mögött, de az ő hátránya is tetemes volt. Mielőtt a 40. körben megállt alatta az autó, lemaradása már közel 25 másodperc volt Verstappennel szemben. Persze a dobogó így is sokkal jobb lett volna, mint a nullázás, ám egy teljesen váratlan hiba megfosztotta a pódiumtól a monacói pilótát. „A semmiből jött – idézi az Auto Motor und Sport A tesztpadon megtett hatezer vagy hétezer kilométer során soha nem volt ilyen jellegű problémánk a hajtással.”

    A Ferrari azonban a nullázását leszámítva sem lehet elégedett, hiszen Leclerc egyébként is nagyon kikapott volna a Red Bulloktól, és a helyzet még rosszabb, mint amit a végeredmény mutat. A második kiállásuk után ugyanis Verstappen és Pérez is azt az utasítást kapta, hogy egy bizonyos köridőhöz tartsa magát, vagyis akkor már nem használták ki teljes mértékben az autóban rejlő potenciált. 10 körrel a vége előtt a motort is letekerték, máskülönben körönként 1 másodperccel lettek volna gyorsabbak, írja a német szaklap a csapatra hivatkozva.

    Leclerc kiesése nélkül is csúnya verést kapott volna a Ferrari Bahreinben

    A Red Bull tehát számos területen nagy előnyben van a Ferrarihoz (és még inkább a Mercedeshez) képest, ezek közül az egyik legszembetűnőbb a gumikezelés. Az energiaitalosok az első cserénél lágyakat kaptak, és csak az utolsó etapra ment fel nekik a kemény, míg a mezőny nagy része, beleértve a többi élcsapatot, csak a futam elején autózott C3-asokon, utána végig C1-eseken voltak.

    Hogy a nagymértékű gumikopás mennyire lesz jellemző a Ferrarira a szezon során, az majd kiderül a következő futamokon, és persze a fejlesztésekkel enyhíthetik ezt a problémát. A maranellóiak abban bízhatnak, hogy a bahreini pálya kifejezetten nem kedvezett az autójuknak, és a jóval kevésbé durva aszfalttal rendelkező Dzsiddában nem lesznek ekkora bajban.

    A másik, amiben a Ferrari bízhat, az az a tény, hogy a bahreini pályán a hátsó gumik kopása a lényeges, de Szaúd-Arábiában nem ez lesz a jellemző. Az időmérős telemetriai adatokból megfigyelhető volt, hogy Leclerc a lassú kanyarokban szenvedett nagyon, és lényegében ezeken a részeken bukta el a pole pozíciót. A tempósabb kanyarokban viszont más a helyzet. „A gyors kanyarok különösen kedveznek nekünk” – jelentette ki Jock Clear, a Ferrari műveleti igazgatója.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, Bahreini Nagydíj 2023, futam
    A Ferrarinál abban bíznak, hogy Dzsiddában közelebb lesznek a Red Bullhoz (Fotó: Lars Baron/Getty Images)

    Ugyanakkor a Ferrarinak a jelek szerint egyvalamivel mindenképpen szembe kell néznie, akár javul a helyzet Dzsiddára, akár nem. Az autóra már tavaly is jellemző volt, hogy az esetek többségében sokkal jobb egy körön, mint a futamon, és úgy tűnik, hogy ez az idei szezonra sem változott. A maranellóiak azonban továbbra is hisznek abban az irányelvben, amit követnek. „Egy kocsinak, amely gyors az időmérőn, a futamon is gyorsnak kell lennie – szögezte le Frédéric Vasseur csapatfőnök. – Ez nem a koncepció kérdése. Bízunk az általunk követett útban és a készülő fejlesztésekben.”