Címke: Bahreini Nagydíj

  • Helyet cserélhet Kína és Bahrein

    Helyet cserélhet Kína és Bahrein

    A Forma-1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches „hihetetlenül optimista” azzal kapcsolatban, hogy Kína a versenynaptárban marad a következő szezonra, és talán helyet cserél Bahreinnel.

    Szingapúr mellett Kína az a helyszín, mely jelenleg még nem fix a 2018-as versenynaptárban, még aláírásra vár a szerződésük.

    A hírek szerint 2018-ban a Kínai Nagydíj és a Bahreini Nagydíj az előzetes tervekhez képest lehet, hogy helyet cserélnek.

    Jelen állás szerint Kínában lesz a második futam, április 8-án, és Bahreinben a harmadik, egy héttel később. Így azonban a Sanghaji verseny egybeesne a Qingming nemzeti ünneppel, mikor a családok őseikre emlékeznek. Jelenleg folynak a tárgyalások, miként lehetne megoldani, hogy a futam ne az ünnep idejére essen.

    „Igyekszünk tekintettel lenni a globális és helyi eseményekre, vallási ünnepekre és maximalizálni a lehetőség annak, hogy a rajongók el tudjanak menni a versenyekre.” – mondta Bratches a Reutersnek.

    „Mindkettőjükkel (Kína és Bahrein) tárgyalunk, és ha sikerül kölcsönösen elfogadható megoldást találnunk, arról minden bizonnyal értesülni fognak.”

    Bratches bizakodó abban a tekintetben is, hogy Kínával és Szingapúrral hamarosan aláírhatják a folytatásról szóló megállapodást.

  • Szavazz az első félév legjobb versenyére!

    Szavazz az első félév legjobb versenyére!

    Az idei 20 versenyből 11 már lement, a versenyzők pedig egy hónapos nyári szünetüket töltik épp. Van hát idő egy kicsit számot vetni, így kíváncsiak vagyunk arra, hogy az eddigi futamok közül, melyik volt szerintetek a legjobb!
    [poll id=”18″]