Címke: Bahreini Nagydíj

  • Häkkinen támogatja a boxkiállás incidensek vizsgálatát

    Häkkinen támogatja a boxkiállás incidensek vizsgálatát

    Mika Häkkinen támogatta, hogy vizsgálják ki az idei szezonban máris meggyarapodott boxutcai incidenseket.

    Ausztráliában mindkét Haas autónak meglazult kerekek miatt kellett kiállnia a boxkiállás után, Bahreinben pedig az egyik Ferrari szerelő lába került a jobb hátsó kerék alá, és el is tört a kellemetlen esemény következtében.

    Häkkinen, az 1998-as és 1999-es év világbajnoka elmondta, hogy a 3 másodpercnél rövidebb kerékcserék a mai napig magas kockázatot jelentenek.

    „Senkinek sem szabad alábecsülnie a kihívást, amellyel a boxutcában dolgozó szerelők szembesülnek.” – mondta a finn az Unibet hasábjain.

    A kétszeres világbajnok szerint a Forma-1 napjainkra megváltozott, automatikus „jelzőlámpa” rendszerek jelentek meg a hagyományos „nyalókás ember” helyett.

    „Figyelembe véve, hogy mennyire fontos az F1-ben a biztonság, ideértve a Halo idei évi bevezetését is, szükségessé vált, hogy a csapatok és az FIA újra áttekintsék a boxkiállásokat” – mondta.

    Bahrein után Charlie Whiting azt mondta, hogy az FIA közelebbről meg fogja vizsgálni a közelmúltban bekövetkezett eseményeket.

    Häkkinen a boxkiállásokról azt mondta: „Ezek a látványosság nagyon fontos részét képezik, ezért nem szeretném, ha eltűnnének, de talán eljött az ideje annak megvizsgálására, hogy az automatizált rendszerek a fejlődés megfelelő irányát jelentik-e. Ha az emberek életét kockáztatja, talán nekik kell a végső döntést meg hozniuk.”

  • Pérez és Hartley nem értenek egyet bahreini büntetésükkel

    Pérez és Hartley nem értenek egyet bahreini büntetésükkel

    Brendon Hartley és Sergio Pérez lényegében egymást vádolja a Bahreini Nagydíj felvezető körén történt incidens miatt.

    Pérez egy hellyel Hartley mögé kvalifikálta magát a közel-keleti versenyen, a felvezető kör elején azonban megelőzte a Toro Rossót. Ez viszonylag gyakran megesik és addig nincs is probléma, amíg a megelőzött autó még az első safety car-vonal előtt vissza nem veszi eredeti pozícióját (releváns példáért lásd Danyiil Kvjat esetét a tavalyi Kanadai Nagydíjon). Hartley viszont ezt nem tette meg, a versenybírák pedig a futamot követően őt és Pérezt is harmincmásodperces büntetéssel sújtották.

    „A felvezető kör elején megelőztem, de utána nem vette vissza a helyért, mert nem vette észre, hogy megelőztem” – magyarázta Pérez. „Végig abban a hitben volt, hogy eleve előle rajtolok, ezért maradt ott, ahol. Nagyon meglepett, amikor én is büntetést kaptam; sokszor megelőztek már így, én is sokszor előztem, de a hátul lévő srác mindig visszaveszi a helyét. Hartley nem így tett, erre mindketten büntetést kaptunk. Beszélek majd Charlie-val ezügyben, nagyon furcsának találom. A belsőkamerás felvételemben látszik, hogy jó párszor lelassítottam, hogy elmehessen mellettem, végül pedig arra jutottam, hogy biztos problémája akadt. Amit nem értek, az a büntetésem.”

    Hartley Pérez asszertivitását hozta fel védelmében.

    „Akkora meggyőződéssel előzött meg, hogy meglepődtem” – foglalta össze az eseményeket a saját szemszögéből az új-zélandi. „Utána pedig más dolgokra kellett koncentrálnom, a felvezető körön ugyanis rengeteg mindent el kell intéznünk: a hőmérsékleteket ellenőrizni, a sebességfokozatokat szinkronizálni, mindenfélét kapcsolgatni, rengeteg procedúra vár elintézésre. Pérez meg sem próbált igazából visszaengedni, ez az igazság, a versenybíráknak is ezt mondtam. Szerintem ő sem vette észre, hogy nem a megfelelő pozícióban volt, habár fogalmam sincs, mit mondott nektek ezzel kapcsolatban. Nem tudom, miért ment el mellettem, az egyes kanyarba érve majdnem megelőzte Sainzot vagy Hülkenberget is.”

    A versenybírák ítélete Hartley verzióját támasztotta alá, miszerint Pérez „nem tett semmilyen észlelhető erőfeszítést arra vonatkozóan, hogy [Hartley] visszavehesse a pozícióját”. A büntetés mértéke elég súlyos, ám miután mindkét pilóta pontzónán kívül ért célba, a végeredményen olyan nagy mértékben nem változtatott. Hartley azonban még egy érdekes adalékkal szolgált, ami a WEC-szokások eltérő mivoltából ered.

    „Régen ez úgy zajlott volna, hogy a csapat felmegy a rádióra és rám szólnak, hogy ’oké, vedd vissza a pozíciód’. Itt [az F1-ben] viszont teljesen vakon megyünk a felvezető körön, lényegében ennyi a történet. Ez mindenesetre egy olyan hiba volt, amit egyikünk sem fog még egyszer elkövetni.”

  • Verstappen önmaga okozta az „erőlöketet” Bahreinben

    Verstappen önmaga okozta az „erőlöketet” Bahreinben

    A Red Bull elárulta, hogy mi okozta Max Verstappen hirtelen balesetét a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén.

    Balesete után a holland versenyző azt állította, hogy hirtelen erőlöketet kapott az autó a kanyar előtt, ezért vesztette el uralmát az RB14 fölött.

    Magyarázata azonban több kollégája számára is furcsa.

    „Szeretném tudni, hogy honnan jött az a 150 lóerő. Neki is van ‘parti módja’?” – tette fel a kérdést a Renault-s Nico Hülkenberg. „Én nem tapasztaltam ilyet. Ez nem változik egyik körről a másikra. Hadd próbáljam ki. Ez nekem kínai!”

    „Nem a gáz ragadt be.” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Motorsport.comnak. „Szerintem mikor felhajtott a kerékvetőre, megbillent a lába. Ez elég nyilvánvaló. A sebességváltás ott mindig darabos egy kicsit, és szerintem ez annak a kombinációja volt, hogy padlógázt nyomott a rázókövön és megingott a lába, sok minden összejött, és ilyenkor ez történik. Szóval nem kell ebbe semmit belegondolni.”

    A Renault saját vizsgálata alapján Verstappen telemetriája nem mutatott hardver, vagy szoftver hibát.

    „A motor épp azt tette, amit a gázpedál ‘kért’ tőle, ez egyértelmű.” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault főnöke. „Ez egy előre meghatározott dolog, ok, és következmény, hogy mikor rálépsz a gázra, valami történik a motorral. A motor pedig épp úgy reagált, ahogy erre várható, hogy reagál.”

  • Ricciardo szerint Bottasnak jobban kellett volna próbálkoznia

    Ricciardo szerint Bottasnak jobban kellett volna próbálkoznia

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy miután ő korán kiesett a versenyből, látta a Bahreini Nagydíj végét, és remélte, hogy Valtteri Bottas az utolsó körben megpróbálja megelőzni Sebastian Vettelt a győzelemért.

    „Én az izgalomért szurkolok.” – mondta Ricciardo. „Nekem mindegy, hogy Seb nyer, vagy Valtteri. ”

    „Természetesen néztem, úgy voltam vele, hogy ‘mozogj már’, gyerünk. Mert nyilvánvaló, hogy a rajongók is ezt akarták látni. De nem tette (Bottas).”

    Bottas az utolsó kör első kanyarjában megmozdult befelé, de végül nem kezdett manőverbe, mert túl messze volt. Ricciardo így arra számított, hogy a négyes kanyarban Bottas újra megpróbálja majd, bár szerinte az elsőben kellett volna.

    „Valtteri talán arra gondolt, hogy ‘a végén a negyedikben majd elkapom’.” – mondta Ricciardo. „Szerintem az első lehetőséget meg kell ragadni. Ha blokkol és szélesen fordul, még mindig megpróbálhatja másodjára.”

    „Nem akarom neki elárulni minden tippemet.” – viccelt Ricciardo. „De én nem lennék elégedett, ha a győzelemért mehetnék, és nem lennék elég hozzá.”

    Ricciardo azt is elmondta, hogy ő nem tartja vissza az előzési kísérleteket, akkor sem, ha egy agresszívebb versenyző az ellenfele.

    „Az én hozzáállásom nem változik aszerint, hogy egy versenyző agresszív-e, vagy sem, ha látom a helyet, ahol beférhetek.”

    „Ha mégis elfordulnak, ez van. Inkább próbálom meg, mint csak üljek mögötte és csodálkozzak.”

  • Kezet rázott Hamilton és Verstappen

    Kezet rázott Hamilton és Verstappen

    Lewis Hamilton és Max Verstappen is továbbléptek a bahreini incidensen.

    Bahreinben a rajtot követően fej-fej mellett csatázott a két versenyző, össze is koccantak. Hamilton korábban úgy ítélte, hogy koccanásuk Verstappen éretlenségének köszönhető, és a futam után „f***fejnek” titulálta a fiatal hollandot, elfeledkezett róla, hogy veszi a kamera.

    Kínába érkezve azonban már kezet rázott a két fél.

    „Mivel én vagyok az idősebb versenyző, úgy értem, fontos, hogy oda menjek hozzá.” – mondta Hamilton. „Kezet ráztam vele és azt mondtam ‘nézd, sajnálom az előző versenyt’. Függetlenül attól, hogy az ő hibája volt-e, vagy az enyém, ez már a múlté. Remélhetőleg a tiszteletnek ezen jele sok mindent megmutat, és segít lapozni és továbblépni.”

    Hamilton hozzátette, hogy tiszteletlen kijelentését csak a pillanat heve szülte és megfeledkezett róla, hogy veszi őt a kamera.

    „Képzeld magad egy olyan helyzetbe, melyben az érzékeid kiélesedtek, és tombolnak az érzelmeid, dühös vagy, de mégis izgatott az adrenalinfröccstől és akkor valaki az arcodba tolja a mikrofont… Valószínűleg nem úgy fogsz reagálni, mint kellene és nem leszel olyan nyugodt, mint most. De az emberek a pillanat alapján ítélnek majd. Nem fogod túl túl érezni magad.”

    „Az jó, ha a sportokban érzelmeket látunk. Ez határozottan egy olyan sport, ami… Ha megnézel egy hokimeccset, ők nem bánják, ha bunyóznak meg ilyenek, ez király. Elmész egy NASCAR versenyre és ott is van bunyó. De valami okból az F1 erre máshogy reagál. Ha mi itt összeverekednénk, igen, akkor a karriernek vége lenne. Nem tudom, miért van ez így.”

    https://www.instagram.com/p/BheMSJ_n1DK/?taken-by=wtf1official

  • Palmer szerint Bottas nem elég határozott

    Palmer szerint Bottas nem elég határozott

    A Renault egykori versenyzője, Jolyon Palmer úgy véli, hogy Valtteri Bottas meg fogja bánni, hogy nem próbálta agresszívebben megelőzni Sebastian Vettelt a Bahreini Nagydíj végén.

    „Voltam olyan helyzetekben, mint amilyenben most Bottas volt.” . mondta Palmer a BBC-nek. „Bár esetemben ezen nem a futamgyőzelem múlt! De minden olyan szituáció, amiben van ott az esély, de nem élsz vele, nem segít téged versenyzőként, csak elszalasztott lehetőségként gondolsz majd rá.”

    „Vagy az első kanyarban kellett volna átvennie a vezetést és nyerni, vagy be kellett volna szúrnia mellé, hogy Vettel visszacsússzon mögé.”

    Ezt az esetet Palmert a tavalyi USA Nagydíjhoz hasonlította, mikor Daniel Ricciardo megelőzte Bottast.

    „Azon a versenyen Ricciardo valami elképesztő távolságból szúrta be az autóját.” – emlékezett vissza Palmer. „Az első próbálkozásra az ausztrál leszaladt a pályáról és Bottas visszaelőzte. De a következő alkalommal megcsinálta. Bottasnak meg volt az esélye, hogy ugyanezt tegye Vettellel Bahreinben.

    „Érdemes megjegyezni, hogy Ricciardo hányszor ütközik más versenyzőkkel, miközben csodálatosakat előz. Vagy sikerül neki, vagy túlszalad a kanyaron és elveszti a pozíciót. De nagyon ritka, hogy bátortalan kísérletet tenne. Azt mondanám, hogy ő igazi mestere ennek a művészetnek.”

    Palmer szerint Ricciardo pozitív megítélése megzavarta a többi versenyzőt körülötte. Szerinte pedig ez pszichológiai előnyt ad az ausztrálnak a versenyzésben.

    „Úgy érzem, Bottas esetében jelenleg épp az ellenkezője igaz. Igen, volt pár incidense, többnyire honfitársával, Kimi Räikkönennel. De a kerék a kerék elleni csatákban óvatosnak látszik. Ellene olyan manővereket is bevállalnak a versenyzők, amiket nem tennének Hamiltonnal szemben. Tudják, hogy Bottas inkább elengedi őket, minthogy megkockáztasson egy ütközést.”

    „Bottas egy hihetetlenül tehetséges versenyző. De ha valóban küzdeni akar a körülötte lévőkkel, akkor egy kicsit harapósabbnak kell lennie a csatákban.”

  • A széteső F1-es autók aggasztják az FIA-t

    A széteső F1-es autók aggasztják az FIA-t

    Az FIA nem teljesen elégedett a Ferrari és a Haas bahreini elhullajtott alkatrészei láttán.

    Sebastian Vettel az egyik szabadedzésen hagyta el oldaldobozának egyik terelőelemét, Romain Grosjean azonban ennél jóval rosszabbul járt, a Haas VF-18 ugyanis a verseny során döntött úgy, hogy megszabadul némi súlyfeleslegtől. A levedlett darab végülis megakadt az oldaldobozban, a francia pilótának ezért a tervezettnél többször kellett meglátogatnia a boxot, hogy kitisztítsák az autót. A Bahreinben látottak után Charlie Whiting utalt rá, hogy az FIA ezentúl komolyabban szemügyre veheti, milyen biztosan vannak az egyes elemek az autóra rögzítve.

    „Az autóról leeső bármilyen darab potenciális veszélyforrás” – ismertette az FIA álláspontját Whiting. „A bútorzat szerkezete – ahogyan néhányan hívják – jelenlegi méreteiből adódóan könnyen meggyengülhet, elég egy apró koccanás, és máris kevésbé tart biztosan, elkezd szétesni, ahogyan az Grosjeannal is történt. Egy darab leesett, szerencsére a fűre, majd több elem is szép lassan leszakadozott, egyet pedig a boxkiállás során kapartak ki az autóból. Nem valami bizalomkeltő helyzet, meg kell vallani. Biztosra kell mennünk annak terén, hogy minden egyes elem biztonságosan van rögzítve, olyan sok van belőlük. A leesett darabok, még ha nem is valami nagyok, sok kárt tudnak okozni.”

    A Haasnál nem tudják pontosan, mi okozta Grosjean autójának önpusztítását.

    „Nem tudom, hogy a rázókövön ment-e keresztül vagy nekiment valakinek a rajt utáni hektikus lökdösődésben” – tanácstalankodott Günther Steiner csapatfőnök. „De végül leestek, az egyik elem pedig olyannyira megzavarta a légáramlatokat, hogy ki kellett állnunk a boxba és kiszedni. Vezethetetlen volt az autó, semmi egyensúlya nem volt.”

  • Hamilton a „Taplógáz” című filmhez hasonlította tripla előzését

    Hamilton a „Taplógáz” című filmhez hasonlította tripla előzését

    Lewis Hamilton elmondása szerint, mikor a Bahreini Nagydíjon egyszerre három autót előzött, az olyan volt, mint a Talladega Nights című film (magyar címe: Taplógáz).

    A négyszeres világbajnok egyetlen manőverrel megelőzte Fernando Alonsót, Nico Hülkenberget, és Esteban Ocont az ötödik körben, a célegyenesben.

    „A Talladega Nights-hoz hasonlítom, ‘Shake n Bake’. Olyan csúzli manőver volt, mit amiről ők beszéltek” – mondta Hamilton. „Amikor kijöttem Fernando mögül, még nem tudtam, hogy a másik kettőt is megelőzöm. Elég messze voltam tőlük, de a ‘csúzli’ löket, amit Fernandotól kaptam, a többiekig ‘lökött’. Úgy voltam vele, hogy rápróbálok, hiszen túl sok kört töltöttem már ezek mögött a srácok mögött és gyorsabbnak kellene lennem.”

    „Jó kis kockázat volt, de elég jól jött ki. Igazán meglepett, hogy ilyen jól vettem az kanyar csúcspontját. Az ilyen esetekben az ember általában a koszos oldalra kerül, de az kifejezetten jól jött ki.”

    Bár a kilencedik helyről indulva nem rossz eredmény, hogy a harmadik lett, Hamilton mégis úgy véli, az ő hibája, hogy nem előzött többet az első körben, és így nem maradt esélye megnyerni a versenyt.

  • Vettel megpróbálta megtéveszteni a Mercedest

    Vettel megpróbálta megtéveszteni a Mercedest

    Sebastian Vettel elismerte, hogy megpróbálta félrevezetni a Mercedest rádióüzenetével a Bahreini Nagydíjon.

    A Ferrari megváltoztatta azon tervét, hogy egy második boxkiállásra is kihívja Vettelt, helyette kint maradt lágy gumikon a német versenyző a leintésig.

    „Azt hiszem 10 kör volt hátra, mikor mondtam a rádión, hogy mindent kézben tartok.” – mondta Vettel. „Ez hazugság volt, mert azt reméltem, hogy majd azt mondják Valtterinek, hogy Sebastian könnyedén vezet, szólnak neki, hogy vigyázzon a motorra, vegyen vissza és adja fel. De nem tettek így.”

    „Ugyanakkor biztos voltam benne, hogy ha megmondom az igazat, hogy durván küzdök a gumikkal, akkor szóltak volna neki, hogy tekerjen fel mindent a végéig. Mindenesetre a tervem nem működött, de megpróbáltam.”

    Ettől függetlenül is sikerült Vettelnek kitartani a verseny végéig, és meg is nyerte azt; Bottasnak be kellett érnie a második hellyel, míg harmadikként Hamilton futott be.

    „Amikor megláttam őt (Bottast), hogy DRS-t nyithat, gondoltam, hogy nehéz lesz a végéig kitartani. Próbáltam úgy spórolni, hogy az egyenesben mindig el tudjak húzni és működött.”

  • A Toro Rosso rendszeres pontszerzésre számít

    A Toro Rosso rendszeres pontszerzésre számít

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy véli, hogy Pierre Gasly vasárnapi remek szereplése mérföldkő lehet a fiatal versenyző karrierjében.

    A 22 éves versenyző kiváló hétvégét teljesített Bahreinben, végül a negyedik helyen ért célba, a Toro Rosso Hondával, ez pedig a Honda legjobb eredménye mióta 2015-ben a McLaren oldalán visszatértek a Forma-1-be.

    „Ez kihozta belőle a férfit.” – mondta Marko. „Az elején nem számítottam a negyedik helyre, de ez pozitív fejlődés. Az volt a cél, hogy a középmezőnyben csatázzunk ezzel az erőforrással. Nem itt, hanem a szezon első felében.”

    A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost is nagyon elégedett Gasly versenyzésével.

    „Pierre hihetetlenül jó munkát végzett, azt kell mondjam.” – mondta Tost.

    „Jól rajtolt. Fantasztikus, ahogyan küzdött az elején Magnussen ellen, nagyon, nagyon keményen védekezve és hiba nélkül célba ért. Nagyon jó munka.”

    „A negyedik hely már a második versenyen nagyon pozitív jel a Honda és a Toro Rosso oldaláról is. Eléggé bizakodó vagyok, hogy meg tudjuk tartani ezt a teljesítményszintet. Talán nem leszünk mindig negyedikek, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy Verstappen és Ricciardo nem fejezték be a versenyt, de ennek ellenére meggyőződésem, hogy minden versenyen lehetséges lesz a pontszerzés.”