Címke: Bahreini Nagydíj

  • Vettel: A Ferrarinál a csapatérdek elsőbbséget élvez az egyéni érdekekkel szemben

    Vettel: A Ferrarinál a csapatérdek elsőbbséget élvez az egyéni érdekekkel szemben

    Sebastian Vettel kiállt a csapatutasítást elrendelő Ferrari mellett. A német versenyző elmondta, a Scuderiánál a legfontosabb a csapatérdek, minden más csak ez után következik.

    Három futam alatt három csapatutasítás, így áll jelenleg az olasz istálló mérlege, és az elszenvedő fél pedig mind három alkalommal Charles Leclerc lett. Mattia Binotto még a szezon kezdete előtt kijelentette, hogy kétes szituációkban Sebastian Vettelt fogják támogatni, aki jóval tapasztaltabb, mint ifjonc csapattársa, ám a svájci-olasz szakember azt is elhintette, ha a monacói jobb teljesítményt nyújt, mint a német, akkor ez a sorrend változhat.

    Vettel is ezt magyarázta el legutóbb, szerinte ő is és Leclerc is tisztában van azzal, hogy először következik a csapat és csak utána az egyéni érdek.

    ,,Mindig a csapat élvez elsőséget, szerintem ezzel Charles is tisztában van, ahogy én is, mi a csapatért vezetünk. A saját versenyünket futjuk, ezért az ilyen szituációk sosem kellemesek, de ez már csak így megy, egyszer fenn egyszer lenn. Sok verseny áll még előttünk, idővel tudjuk majd megállapítani, hogy jól cselekedtünk-e vagy sem. A pillanat hevében mindig próbálod azt tenni, amit helyesnek gondolsz. Megértem, hogy ez nem könnyű egyik érintettnek sem, de ahogy már mondtam, megpróbálunk erősebbek lenni, és felvenni a harcot a Mercedesszel, akik jelenleg egy kicsit elléptek tőlünk. Meg kell értenünk, miért maradtunk le és dolgoznunk kell azon, hogy kiküszöböljük a problémát.”

    A négyszeres világbajnok Kínában kritizálta a csapatutasításról kérdező újságírókat, válaszolni sem akart a kérdésekre, mert szerinte unalmas, hogy folyton csak ezzel foglalkoznak. A futam utáni sajtótájékoztatón az egyik újságíró megkérdezte a németet, hogy szerinte lehet-e a csapatutasítás egy jó eszköz arra, hogy valaki világbajnok legyen, Vettel a kérdésre így felelt:

    ,,Nem tudom, talán meg kellene kérdezni Lewist (Hamilton). Úgy vélem a Mercedes egy másfajta szituációban volt akkor, ám nem az volt az első alkalom, mikor ilyen helyzetet láthattunk. Ahogy Mattia is mondta mi mindent egy csapatként próbálunk végrehajtani. Múlt héten, vagy két héttel azelőtt Charles gyorsabb volt, a helyzet pedig egyértelműbb, talán Bahreinben könnyeben is lehet előzni. Ugyanakkor azt hiszem a legfrusztrálóbb dolog az, hogy nem a harmadik és a negyedik helyen fejeztük be ezt a futamot. Nyilvánvalóan Charles előtt akarok lenni, ahogy ő is előttem, ez a játék már csak ilyen. Tovább nem akarok magyarázkodni, ezek a szituációk sosem egyszerűek főleg annak tekintetében, hogy mit hoznak ki a válaszainkból.”

    Az utolsó szavaira utalva még megkérdezték, gondol-e valami konkrétumra a válaszával kapcsolatban, mire a négyszeres világbajnok a következőt felelte:

    ,,Nem igazán, csak az én szemléletem szerint ez „gyenge újságírás”. Nem mondanám frusztrálónak a dolgot, csak már fájdalmas mindig ugyanarra a kérdésre válaszolni újra és újra. Azonban én nem vagyok újságíró, hogy megítéljem ezt, ne vegye személyeskedésnek a megjegyzésem.”

  • Gumimelegítési problémákkal küszködik a Haas

    Gumimelegítési problémákkal küszködik a Haas

    A probléma felismerés már megtörtént egyelőre annak megoldás hiányzik még a Haas csapatnak. Hiába sikerült jól számukra a téli teszt, az első futamon csak keserédes öröm jutott az alakulatnak. Kevin Magnussen a hatodik helyet szerezte meg a melbourne-i aszfaltcsíkon, míg csapattársa Romain Grosjean a tavalyi évhez hasonlóan a bokszkiállás áldozata lett és kénytelen volt feladni a versenyt.

    Bahreinben az időmérőn hiába jutott be a két versenyző a Q3-ba, a futamot pont nélkül zárták, és ez a forgatókönyv ismétlődött meg a múltheti Kínai Nagydíjon is.

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke elismerte, nehezen tudják felmelegíteni az abroncsokat, ez okozza a vasárnapi problémákat.

    ,,A gyors vonalvezetésű, hosszú egyenesekkel tűzdelt és alacsony energiájú kanyarokkal tarkított pályákon nem tudjuk megfelelően felmelegíteni az abroncsokat. A téli tesztek alatt hideg volt, Barcelonában kellőképpen dolgozni kellett azon, hogy felmelegítsük a gumikat és megfelelő tartományban tudjuk őket tartani, de minden működött. Ausztráliában is rendben voltak a dolgok, bár a hőmérséklet melegebb volt, de ilyen jellegű problémánk nem akadt. Azonban Bahreinben és Kínában már egyszerűen nem működött a dolog.”

    Az olasz csapatfőnök elmagyarázta nem egy tényezőben rejlik a probléma gyökere, több dolog összetételének eredménye miatt küszködnek jelenleg a fent említett bajjal.

  • Vettel örült Hamilton kedves szavainak: „Talán ő az egyetlen akinek nem rövid a memóriája”

    Vettel örült Hamilton kedves szavainak: „Talán ő az egyetlen akinek nem rövid a memóriája”

    Sebastian Vettel feje felett már két hete gyülekeznek a sötét felhők, a Bahreini Nagydíjon elkövetett hibája utána rengetegen kezdték kritizálni a német versenyzőt. Legfőbb riválisa, Lewis Hamilton viszont kiállt a négyszeres világbajnok mellett. A brit úgy nyilatkozott, hogy ellenfele hibái eltörpülnek amellett, amit eddig elért, továbbá elmondta, sokszor nüansznyi különbségeken múlik, hogy jól sikerül-e a hétvége, és ezeket az apró dolgokat kívülről nem látni.

    Vettel nem képviselteti magát a közösségi médiában, és ritkán olvas utána, mit is mondtak róla az ,,újságok”, ezért csak tegnap értesült a Mercedeses versenyző kedves szavairól.

    ,,Talán ő az egyetlen, akinek nem rövid a memóriája.” – viccelődött a Ferrari pilótája. – ,,Régóta vagyunk már itt, csak annyira akarom legyőzni őt, amennyire ő engem, azonban néha fogalmad sincs, mi történik a másikkal a csapatán belül, addig, amíg egy istállóba nem kerültek, utána egy kicsit több mindent fogsz tudni. Néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd, ám mikor nem érted pontosan, vagy nem ismered ennek az okát, hogy miért így történik, akkor nehéz bizonyos dolgokat megállapítani. Tisztában vagyok azzal, hogy manapság az emberek megítélése nem mutat túl egy hétnél, ez része lett az életünknek. Nem tudtam arról, hogy ilyen szépeket mondott, jó ezt hallani.”

    Hamilton ugyanakkor leszögezte, amikor a némettel csatázik, nem érzi úgy, hogy bármilyen fölényben is lenne a sok hiba miatt, amit Vettel elkövetett.

    ,,Amikor vele harcolok, nem jár olyasmi a fejemben, hogy fölényben lennék vele szemben, semmi hasonló dologra nem gondolok. Mindenkivel élvezem a kerék a kerék elleni küzdelmeket, nem számít, ki van akkor mellettem. Minden csatába ezzel a mentalitással megyek, mindegy, hogy melyik versenyzőről van szó, vagy épp melyik kategóriáról, mindenkivel így viselkedem” –nyilatkozta a brit a sajtótájékoztatón.

  • Rosberg: Vettelnek egy jó versenyre lenne szüksége ahhoz, hogy kilábaljon ebből a rossz periódusból

    Rosberg: Vettelnek egy jó versenyre lenne szüksége ahhoz, hogy kilábaljon ebből a rossz periódusból

    Közvetlenül a Bahreini Nagydíj után Nico Rosberg az elsők között bírálta a futamon megpördülő Sebastian Vettelt. A Mercedes ex-versenyzője a Német Sky F1 szakértőjeként a verseny leintését követően úgy fogalmazott, hogy idén ismét a régi Vettelt láthatjuk, aki hibát-hibára halmoz, és ha ezt továbbra is így folytatja, akkor idén sem lesz világbajnok.

    Azóta egy kicsit csillapodtak a kedélyek, és 2016 világbajnoka is szofisztikáltabban nyilatkozott nem rég Berlinben a Press Association Sportnak honfitársával kapcsolatban. Rosberg szerint Vettelnek csak egy jó futam kellene, és akkor sikeresen kilábalhatna ebből a mélypontból, amiben jelenleg tartózkodik.

    ,,Ez csak egy periódus, amin Sebastian most át megy. Meg kell találnia a kiutat ebből az életszakaszból, ő egy négyszeres világbajnok ezért biztos vagyok benne, hogy sikerrel fog járni ezzel kapcsolatban. Ismét egy pozitív körforgásba kell kerülnie és a Formula 1-ben egy jó verseny kapcsán meg is szerezhető ez, tehát ha Kínában ő diadalmaskodik, akkor utána már rendben lesz.”

    A Ferrari pilótája legutoljára a Belga Nagydíjon láthatta meg elsőként a kockás zászlót, ami azt jelenti, hogy jelenleg 10 verseny óta nyeretlen, és ez a szám 11-re növekedne, ha Sanghajban se sikerülne nyernie. Rosberg azonban úgy véli, a lehetősége meg van a heppenheim-i versenyzőnek a jó szereplésre, ugyanis, szerinte a Ferrarinak van a legnagyobb esélye a győzelemre.

    ,,Ha a pontokra nézünk, akkor a Mercedes áll jobban, ám úgy tűnik a Ferrarinak erősebb és jobb a konstrukciója. Bahreinben megengedték Sebastiannak és Charles-nak hogy szabadon versenyezzenek, ám két versenyképes pilótát nagyon nehéz lesz menedzselniük a szezon hátralevő részében. Ugyanakkor ott van még Lewis is, aki hozza a kötelezőt és mindig jól teljesít ezért továbbra is őt tekintem a legesélyesebbnek a bajnoki címre.”

  • Ricciardo még a bahreini tesztek után sem érzi kényelmesen magát az autóban

    Ricciardo még a bahreini tesztek után sem érzi kényelmesen magát az autóban

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy még mindig nem sikerült hozzászoknia új csapata, a Renault autójához.

    A tavalyi Kínai Nagydíj győztese elismerte, hogy nem érzi magát teljesen kényelmesen új autójában.

    „Természetesen egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy kihozzam a maximumot és kényelmesebben érezzem magam. Az ilyen dolgokhoz idő kell, de jó áthidalni ezeket.”

    Az ausztrálnak még nincs pontja a szezonban, bár Bahreinben közel állt ehhez, hiszen a versenyen szinte végig pontszerző helyen haladt, csakhogy kiesett az utolsó körökben. A Bahreni Nagydíj utáni kétnapos teszt egyik napján ő kapott lehetőséget, hogy tovább szoktassa magát az RS19-hez.

    „El fogjuk érni a kitűzött célt, magabiztos vagyok azt illetően, hogy jó úton haladunk. Mutattuk már ennek jeleit a versenyhétvégén. Pénteken még szenvedtünk, szombatra már jobb lett a helyzet, és vasárnap is sikerült tartani ezt a fejlődést. Tisztán látszik, hogy megvan a tempó az autóban, csak meg kéne találnom. Úgy érzem, a java csak most jön.”

    A Renault dupla kiesése után természetesen a csapatfőnök, Cyril Abiteboul is megszólalt, azt mondta, a Kínai Nagydíjat óvatosabban közelítik meg.

    „A versenyképességünk összességében elég arra, hogy a TOP 10-ben versengjünk és közelebb legyünk a topcsapatokhoz, mint tavaly. Azonban megbízhatósági problémák hátráltattak. Kínába egyfelől óvatosan érkezünk, másrészt viszont azzal az elszántsággal, hogy végre beindítsuk a szezont.”

  • Horner: A Ferrari üzemanyagának illata olyan mint a grépfrútlé

    Horner: A Ferrari üzemanyagának illata olyan mint a grépfrútlé

    Alig kezdődött el a szezon, de máris felmerült annak a gyanúja, hogy a Ferrari ismét trükközik a motorokkal.

    A téli tesztnapok után az FIA bejelentéseit követően, mi szerint az erőforrásokra vonatkozó szabályok szigorodtak a trükközések miatt, mindenki úgy vélte, hogy a motorok szempontjából a teljesítménybeli különbségek már szinte eltűntek a top csapatok között.

    Aztán Bahreinben történt valami, a Ferrari sokkolta a riválisait azzal, hogy az egyenesben öt tizeddel gyorsabbak voltak mindenkinél, ez pedig körülbelül 40 lóerővel több teljesítményt jelent.

    ,,Úgy gondoltuk, hogy az FIA minden olyan lehetőséget lefedett a szabályok adta kereteken belül, ami megengedné a trükközést. –nyilatkozta Adrian Newey az Auto Motor und Sportnak az üggyel kapcsolatban.

    A legújabb teória szerint nem a Ferrari, hanem a Shell fejlesztett ki valami okosságot, aminek az illatát még a riválisok is megérezték.

    ,,Az üzemanyagnak, ami a Ferrari garázsából áramlik, olyan illata van, mintha grépfrútlé lenne.” – állapította meg Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke.

  • Palmer: Vettel hibája elég amatőr volt

    Palmer: Vettel hibája elég amatőr volt

    A korábbi Forma-1-es pilóta Jolyon Palmer szerint Sebatian Vettel sorozatos hibái elfogadhatatlanok egy négyszeres világbajnoktól.

    Vettel a legutóbbi bahreini futamon dobogós pozícióban haladt amikor kerék a kerék elleni csatába került Lewis Hamiltonnal, aminek a vége az lett, hogy a Ferrari versenyzője megpördült majd az első szárnyát is elvesztette.

    A négyszeres bajnoknak nem ez volt az első ilyen esete, ugyanis az elmúlt tíz verseny során négyszer pörgött meg a futamok valamelyik időszakában. Ezek miatt sokan kritizálták a német pilótát, most pedig a Renault egykori pilótája Jolyon Palmer is beállt ebbe a sorba.

    „Vettel bahreini megforgása elég amatőr dolog volt. Ez a forgás viszont más volt, mint az elmúlt három az előző év végén, mert ez egy kanyar kijáratában volt, nem pedig a bejáratánál vagy a csúcsponton.” – elemezte a brit a saját BBC-s rovatában.

    „Az okok viszont ugyanannak tűnnek, pánik egy kemény csatában. Viszont a körülmények is nehezek voltak. Az erős szél erősen befolyásolja egy Forma-1-es autó egyensúlyát, nagyon érzékennyé és kiszámíthatatlanná teszi az autókat, amelyek tökéletes légáramlásra vannak belőve.” – folytatta.

    „Ráadásul Bahreinben a sivatagi szél még a homokot is befújhatja az aszfaltra. Így nem csak a rosszabb egyensúly, hanem a kisebb tapadás is problémát okozhat. De erre a hibájára ez egy gyenge kifogás. Ha ezt egy újonc követi el, akkor a futam után nevetnek rajta egyet, de egy négyszeres világbajnoktól ez elképzelhetetlennek kellene lennie. Hibák persze előfordulnak, de Vettelnek ez már a negyedik megpördülése volt az elmúlt tíz versenyen. Ez elfogadhatatlan egy bajnoki címre hajtó versenyzőnél.” – tette hozzá.

  • Hamilton nem elégedett a rajtjaival

    Hamilton nem elégedett a rajtjaival

    Lewis Hamilton még mindig úgy érzi, nem tökéletesek a rajtjai, ezért tovább szeretne javítani ezen a procedúrán. A brit világbajnok egész télen gyakorolta a jó elindulást, de még mindig nem boldog a végeredménnyel, ugyanis az eddigi két versenyen a rajtot követően pozíciókat veszített.

    Az ötszörös világbajnok szerint ez a procedúra a gyenge pontja, ezért is szeretne mindenképpen fejlődnie e téren.

    ,,El sem tudom mondani, mennyire keményen dolgoztam a rajtjaimon, de mégsem sikerültek jól az utóbbi két versenyen. Tovább fogok gyakorolni és tovább fogom fejleszteni a technikámat. Általában, ha megbotlasz és elesel, utána fel kell állnod és folytatnod kell tovább, csak nyomjad, és menj előre. Ha elrontom a rajtot, akkor utána is úgy küzdök, mintha az élen haladnék. Szerencsére Bahreinben benne voltam a sűrűjében, sikerült elmennem Valtteri mellett, azzal a manőverrel nagyon elégedett voltam, utána pedig csatázhattam egy jót Sebastiannal, ami igazán fantasztikus volt.”

    Hamilton reméli, sikerül majd kiküszöbölnie ezt a problémát és a jövőben már sikerül olyan rajtokat produkálnia, amivel igazán elégedett lehet.

  • A Mercedes még nagyobb Ferrari-előnytől tart Kínában

    A Mercedes még nagyobb Ferrari-előnytől tart Kínában

    A Mercedes attól fél, Kína és utána Baku hosszú egyenesei még a Bahreinben látottaknál is nagyobb előnyhöz juttatja majd a Ferrarit.

    A maga 1,4 km-ével a sanghaji pályán található a versenynaptár leghosszabb egyenese, míg a két héttel későbbi Azeri Nagydíjon a versenyzők hosszú-hosszú másodperceket tölthetnek padlógázon a célegyenesben és környékén. Az elmúlt években ez mind örömhír lehetett volna a Mercedes táborának, ám a Bahreinben látottak után a címvédő istálló rettegve tekint a következő két helyszínre.

    „A következő két futamon Kínában és Bakuban roppant hosszú egyenesek vannak” – kezdte Valtteri Bottas. „[Bahreinben] csak az egyenesekben több négy tizedet kaptunk tőlük körönként, amit nem lehet csak úgy visszahozni. Folyamatosan fejlesztjük az autót, gondolkozunk azon, mit tehetnénk az egyenesekben, de nagyon kemény menet lesz.”

    A finn pilóta főnöke, Toto Wolff is hasonló véleményen van.

    „Ha sikerül fenntartaniuk ezt a teljesítményszintet egy olyan motorerő-dominálta pályán, mint Sanghaj, akkor ők az egyértelmű favoritok, mert itt még a bahreininél is nagyobb előnyt lehet összeszedni.”

  • Nem cserélnek motort Leclerc autójában

    Nem cserélnek motort Leclerc autójában

    A Sky Italia értesülései szerint a motort, melynek meghibásodása miatt végül elvesztette Charles Leclerc a Bahreini Nagydíjat, sikerült megmenteni, így Kínában is ezzel a hajtáslánccal áll majd rajthoz.

    A Maranelloban lezajlott elemzés után megállapították, hogy a henger befecskendezője ment tönkre.

    „A motor biztonságban van Kínára” – állt a jelentésben.

    Ez jó hír Leclercnek, hiszen ha tönkrement volna a hajtóegysége két verseny után, már csak kettő maradt volna neki a maradék 19 fordulóra. A Ferrari számára az is jó hír, hogy előnyben vannak az egyenesekben, ezt maga Toto Wolff is elismerte, a Mercedes csapatfőnöke.

    „A motorszabályok eléggé átgondoltak, két fejlesztési lépcső között pár ezred másodperc van” – mondta Wolff. „A Ferrari előnye öt tized az egyenesekben, tehát hozzá kell szoknunk ehhez. Nem tudom, mi romlott el Leclerc autójában, de ha sikerül fenntartaniuk ezt a motorerőt, akkor ők a favoritok, mert több egyenes van Sanghajban, mint Bahreinben.”