Címke: Bahrein

  • Verstappen frusztrált a harmadik hely miatt: Ez nem lesz egyszerű!

    Verstappen frusztrált a harmadik hely miatt: Ez nem lesz egyszerű!

    Max Verstappen úgy véli, hogy holnap nem lesz egyszerű dolga a versenyen.

    A holland pilóta most sem tudta legyőzni a Mercedeseket az időmérőn, bár az alternatív bahreini pályán nagyon közel volt hozzájuk. A rövid aszfaltcsík miatt azonban nem számít sok jóra, hiszen a gumikezelés mellett a forgalom is megtréfálhatja őket az esti futamon.

    ,,Nagyon rövid itt egy kör és harmadikként végezni… próbáltam olyan közel maradni hozzájuk amennyire lehet, ám most ez sokkal szorosabb volt, mint normál helyzetben. Ez a pálya karakterisztikájának köszönhető. Különböző abroncsokon fogunk startolni, így érdekes lesz látni, hogy mi sül majd ki belőle. Bármi lehetséges, de majd holnap derül ki minden. A köridők nagyon közel voltak egymáshoz. A rajton és a forgalom menedzselésén fog múlni a dolog, ugyanakkor ez nem lesz egy egyszerű menet.” – nyilatkozta Verstappen a Sky Sportsnak.

  • Russell nagyon örül annak, hogy az első sorból rajtolhat

    Russell nagyon örül annak, hogy az első sorból rajtolhat

    George Russell nagyon boldog amiatt, hogy az időmérőn a második pozíciót sikerült megszereznie.

    A brit versenyző nagyon jól teljesített a kvalifikáción. Újdonsült csapattársához, Valtteri Bottashoz sikerült közel kerülnie, ugyanis kettőjük között mindössze 26 ezred volt a különbség. Emellett a csillagosok új versenyzője még Max Verstappent is maga mögé utasította, így egy igazán jó napot zárhatott a 22 éves pilóta.

    ,,Sok mindent kipróbáltam a harmadik szabadedzésen, ám azok a dolgok nem igazán működtek, így most nagyon boldog vagyok. Nagyjából minden összejött az utolsó körben. Ugyan kikaptam 26 ezreddel, ám ha múlt héten valaki azt mondja nekem, hogy a következő alkalommal második leszel, akkor azonnal rábólintok. Nagyon elégedett vagyok! Meglátjuk, hogy mire leszünk képesek holnap. Senki sem lesz most előttem, jó ideje nem éltem át ilyet. Bár az időmérő arról szól, hogy padlógázzal megyünk, viszont a futamon már kontrollálni kell a dolgokat. Meglátjuk, hogy mit tudunk majd csinálni.” -nyilatkozta Russell a Sky Sportsnak.

  • Verstappen: Russell azonnal nyerhet

    Verstappen: Russell azonnal nyerhet

    Max Verstappen úgy gondolja, hogy a Lewis Hamilton pótlására érkező George Russell azonnal nyerhet a Mercedes autójában. Ezzel komoly nyomást helyezett Valtteri Bottasra, aki a hétvége előtt elmondta, nem jelentene számára jót, ha kikapna a fiatal brittől.

    Viszont hogy végül hogyan végeznek egymáshoz képest, arra nem kell valami komoly téttel bíró párbajként gondolni, állítja Toto Wolff: „Teljes mértékig bízunk Valtteriben, mindig is hűségesek voltunk felé – ez a mi álláspontunk.”

    Viszont Russell álomszerűen kezdett, mindkét pénteki szabadedzést behúzta. Ugyanakkor ő azért a földön maradt, tudja, hogy ezek még csak szabadedzések.

    „Csak mert én voltam a leggyorsabb, nem jelenti azt, hogy holnap is az leszek” – nyilatkozta az edzéseket követően még tegnap. „Verstappen hihetetlen gyors volt a hosszú etapokon, Valtteri is gyorsabb volt nálam a második edzésen, csak elvették a körét. Valószínűleg egy jó másfél tizeddel lehetek mögötte. De egyre jobb leszek.”

    A Red Bullos Verstappen szerint pedig olyannyira, hogy ebből kisülhet akár egy győzelem is.

    „Nyerhet-e rögtön? Ó, hát persze” – zárta rövidre a kérdést. „De nyilván Bottas sem piskóta. Ha Lewis nincs itt, automatikusan csökken rajta a nyomás, mely a legyőzése miatt lehetett volna rajta. Szóval talán most még jobban fog vezetni. De George természetesen meg akarja mutatni. Ezt így nem fogja kimondani, de jó lehetőség számára, hogy megmutathassa, mennyit ér Bottashoz képest.”

    Verstappen főnöke, Christian Horner is megszólalt az ügyben, úgy gondolja, hogy Russell autóba ültetése nagyon jól időzített, ahogy Hamiltonnal az új szerződés részleteit tárgyalják.

    „Felmérik Russellt, mit tud Bottas ellen” – kezdte nyilatkozatát. „Biztos vagyok benne, hogy Toto ezt valamilyen formában fel fogja használni a Lewisszal való tárgyalás közepette. Káprázatos lesz látni, mi sül ki ebből, és az is remek, hogy egy újabb fiatal kapta meg a lehetőséget.”

    Végül Wolffot is megszólaltatták a Horner által felvetett témával kapcsolatban, aki elmondta, a Hamilton hosszabbításáról való egyezkedést így még későbbre tolták. Ezenkívül tagadta, hogy a jelenlegi helyzetet kihasználná majd.

    „Egy ilyen helyzetet soha nem szabadna valamiféle üzletkötésre használni, sem neki, sem nekünk. Nagyon tisztelem amiatt, hogy ki ő, hogyan vezet, milyen rekordokat dönt. Bármi történik a hétvégén, vagy jövő héten, nem kellene befolyásolnia a tárgyalásunkat” – nyilatkozta.

  • A bukmékerek szerint Verstappen a legesélyesebb a futamgyőzelemre

    A bukmékerek szerint Verstappen a legesélyesebb a futamgyőzelemre

    A bukmékerek szerint Max Verstappen a legesélyesebb a vasárnapi futamgyőzelemre.

    Miután Lewis Hamiltonról kiderült, hogy elkapta a koronavírust és így nem állhat rajthoz a Szahíri Nagydíjon, szinte mindenki azt találgatta, hogy ki ülhet majd a hétszeres világbajnok autójába. Stoffel Vandoorne és George Russell neve került be abba bizonyos kalapba, majd végül a Mercedes a brit nevét húzta ki. Ennek értelmében a 22 éves pilóta vezetheti a csillagosok autóját, míg Jack Aitken ülhet a helyére a Williamsbe.

    A fogadóirodák a hír hallatán felizzottak, ugyanis a legtöbben arra kíváncsiak, hogy ki lehet a legesélyesebb a győzelemre így, hogy Hamilton nem vesz részt a hétvége eseményein.

    A bukmékerek szerint Verstappen lehet a befutó, ugyanis a holland neve mellett csak 2.50-es szorzó szerepel. Valtteri Bottas is esélyesnek mondhatja magát, ugyanis nála 2.87 a bűvös szám, míg Russellhez 3.75 került abba a bizonyos rubrikába. Az igazán bátrak Sergio Pérezt is megtehetik, ugyanis a mexikói már 26-szoros szorzóval operál.

    Az időmérős esélyek tekintetében is Russell a harmadik, ám azon a listán a finn már a Red Bull pilótája elé került.

     

  • Korábbi bajnokok kritizálták Ricciardót, amiért az F1-es közvetítést bírálta

    Korábbi bajnokok kritizálták Ricciardót, amiért az F1-es közvetítést bírálta

    Két korábbi világbajnok fejezte ki egyet nem értését Daniel Ricciardóval, aki szerint a Bahreini Nagydíj közvetítésében túl sokszor ismételték Grosjean tüzes balesetét.

    Az ausztrál szerint undorító volt, hogy egy ilyen komoly balesetből show-t próbáltak csinálni. Honfitársa, Alan Jones viszont azzal reagált erre, hogyha ez felzaklatja, csak adja fel ezt az egészet.

    „Ott van a jó öreg Daniel Ricciardo, aki amiatt elégedetlenkedik, hogy milyen érzéketlen és ostoba volt mutogatni a visszajátszásokat. De ne szépítsük, ez egy veszélyes sport” – nyilatkozta 1980 világbajnoka. „Mindannyiunk szeret látni egy jó manővert mindaddig, míg senki sem sérül meg. Erre pedig egyre inkább csökken az esély, ahogy a biztonság rohamtempóban fejlődik. De még mindig nem teljesen biztonságos. Danielnek pedig a visszajátszásokon jár az esze az újraindítás előtt? Ha nincs tisztában vele, hogy valami ilyesmi megtörténhet, abba kellene hagynia.”

    Jacques Villeneuve volt a másik, aki bírálta Ricciardót ezzel kapcsolatban.

    „Egyáltalán nem értek vele egyet” – kezdte nyilatkozatát a kanadai. „Ha tényleg ezt gondolja azon képsorok közvetítéséről, akkor más munka után kellene nézzen. Teljes mértékben téved. Csak akkor kezdték el ismételni az esetet, amikor kiderült, hogy Grosjean jól van. Ha Ricciardo milliókat akar keresni F1-es pilótaként, akkor tudja, hogy ez is része a játéknak.”

    Villeneuve végül azoknak a nézőknek is üzent, akik egyetértettek Ricciardóval: „Senki nincs arra kényszerítve, hogy Forma-1-et nézzen. Ez is a látvány része. Az emberek akarják látni, de ha Ricciardo nem, neki is ki kellene kapcsolnia a tévékészüléket.”

  • Hamilton koronavírusos, biztosan kihagyja a hétvégi versenyt

    Hamilton koronavírusos, biztosan kihagyja a hétvégi versenyt

    Reggel érkezett a hír, hogy a friss hétszeres világbajnok Lewis Hamilton pozitív koronavírustesztet produkált, így biztosan nem állhat rajthoz a hétvégi Szahíri Nagydíjon.

    A brit természetesen karanténba került, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Ő a harmadik, aki pozitív vírusteszt miatt versenyt hagy ki, a két Racing Pointos versenyző, vagyis Pérez és Stroll után.

    A hétvégi nagydíjat biztosan kihagyja, és jövő héten Abu-Dhabiban is csak akkor térhet vissza a paddockba, ha addigra produkál egy negatív tesztet.

    A helyettesét egyelőre nem nevezte meg a Mercedes, annyit biztosan tudni, hogy a csapat hivatalos tartalékversenyzője a belga Stoffel Vandoorne.

  • Fél óra múlva kezdődik Sergio Perez sajtótájékoztatója!

    Fél óra múlva kezdődik Sergio Perez sajtótájékoztatója!

    Némileg váratlanul, de napok óta ismert volt, hogy a mexikói Sergio Perez hétfőn este bejelent valamit. Izgalmas heteken van túl, hiszen Törökországban dobogón végzett Checo, és közel járt ehhez Bahreinben is, de a technika közbeszólt. Ezekről biztosan beszélni fog, de vajon még miről?
    Ritkán adott az, hogy a Forma-1 zárt közösségéből valaki ennyire nyíltan akar beszélni, és ezt ennyire előre be is jelentik, sőt minden készen áll, a globális streameléshez. A média is csak napok óta találgat, hogy mire készül ennyire Perez.
    Légy tanúja 18:30-kor a sajtótájékoztatójának élőben, itt!

  • Hivatalos: Pietro Fittipaldi ül be a Haas autójába a Szahír Nagydíjon!

    Hivatalos: Pietro Fittipaldi ül be a Haas autójába a Szahír Nagydíjon!

    A brazil Pietro Fittipaldi debütál a Forma-1-ben a Haas F1 csapatával a Szahír Nagydíjon december 6-án, így ő helyettesíti a sérült Romain Grosjeant. Ő kézsérülést szenvedett a múlt hétvégi Bahrain Nagydíjon. Emiatt nem tud részt venni a FIA Forma-1 bajnokságának a 16. fordulóján, amely ugyanezen pályán kerül megrendezésre, bár más pályakialakítással.
    A 24 éves Fittipaldi a legtöbb Forma-1-es helyszínen már jelen volt az idei szezonban, hiszen ő a csapat teszt- és tartalék pilótája. A Miamiban született brazil pilóta karrierje folyamán megnyerte a Formula V8 3.5 bajnokságát, valamint többször is indult már az IndyCarban. Nagyapja a kétszeres F1 világbajnok és Indy 500 győztes Emerson Fittipaldi. Pietro tesztelt már 2018-ban is a Haasszal, akkor a VF-18-ast, 2019-ben a VF-19-est. A pénteki első szabadedzés lesz az első alkalom, hogy a VF-20-as volánja mögé ülhet 2020-ban.

    Így nyilatkozott a csapatvezető, Günther Steiner:

    „Amint eldőlt, hogy az a legjobb Romain Grosjean számára, hogy legalább egy versenyt kihagy, már könnyen beláttuk, hogy az a legjobb, ha Pietro Fittipaldit ültetjük az autóba. Pietro fogja vezetni a VF-20-ast, amely már ismerős számára, és a környezetünk is, hiszen már a csapatunknál van két éve, mint annak teszt- és tartalékpilótája. Ez a leghelyesebb dolog amit tehetünk, és számára is egy jó lehetőség. Türelmes volt és mindig készen állt a bevetésre, most eljött ennek is az ideje. Ezért akarjuk őt az autóba, és biztos vagyok benne, hogy remek munkát fog végezni. Idegőrlő lehet hívást kapni az utolsó pillanatban, de ahogy már említettem, ő a jó megoldás a Haas F1 csapatának.”

    Pietro Fittipaldi ennyit tett hozzá:

    „A legfontosabb, hogy boldog vagyok, amiért Romain Grosjean már biztonságban van és egészséges. Mindannyian örülünk annak, hogy a sérülései viszonylag kismértékűek egy ekkora baleset után. Egyértelmű, hogy ez nem egy ideális körülmény arra, hogy bemutatkozzam a Forma-1-ben. Ugyanakkor extrém mód hálás vagyok Gene Haasnak és Günther Steinernek, amiért bíznak bennem és beültetnek a kormány mögé ezen a hétvégén. Sokat voltam idén a csapattal, pálya mellett és a szimulátorban is, így ismerős vagyok a működésüket illetően egy versenyhétvégén. Izgalmas lesz elrajtolnom először a karrierem folyamán a Forma-1-ben. Mindent bele fogok adni, így már nagyon várom az első szabadedzést pénteken Bahreinben.”

    A 2020-as év 16. fordulója, a Szahír Nagydíj a 3.5 km hosszú „külső körét” használja a Bahrain International Circuitnek, amelyre először hajtanak majd Forma-1-es autók.

  • A Haas azt akarja, hogy Grosjean versenyezzen a hétvégén

    A Haas azt akarja, hogy Grosjean versenyezzen a hétvégén

    Az „A terv” az a Haasnál, hogy Romain Grosjean visszatér, és újra ő vezet a hétvégén Bahreinben, a Szahír Nagydíjon. A francia versenyzőnek még a sisakrostélya is elolvadt az első körös ütközésének a poklában, amelyben másodfokú égési sérüléseket szerzett a kezén és a bokáján. A horrorbalesetben sokkot is kapott. Szinte azonnal szárnyra is keltek pletykák, hogy a második bahreini hétvégére Grosjean helyére Mick Schumacher ülhet be esetlegesen, aki feltehetően a Haas versenyzője lesz 2021-ben. Reálisan nézve azonban inkább a Formula 2 bajnoki címéért fog harcolni. A csapatvezető, Günther Steiner azonban abban reménykedik, hogy Grosjean vezetni tud majd már ezen a hétvégén is, és ezt el is mondta a motorsport-magazon.com-nak:

    „Amennyiben jól lesz, jelenleg az volna a terv, hogy ő ülne volán mögé a második versenyen is. Mielőtt azonban beindulna bármiféle spekuláció, beszélni akarok Romainnel. Egyelőre csak telefonon beszéltem vele, de reggel bemegyek a kórházba, hogy lássam, valójában mi a helyzet.”

    Steiner szerint egyértelmű, ha fizikailag rendben van a 34 éves Grosjean aki házas is és apuka, és pszichésen is készen áll, akkor visszaülhet az autóba:

    „Ez az ő döntése lesz, én nem fogom megmondani neki, hogy mit csináljon. Neki kell határoznia. Láttam azonban már, hogy jó a hangulata és poénkodik is.”

    Steiner elutasította azon vélekedéseket is, mely szerint a Haas képtelen lenne kiállítani még egy autót a hétvégére, mivel Grosjeané teljesen összetört, a FIA pedig sürgősen vizsgálatot indított emiatt:

    „Még ha alacsony is a költségvetésünk, van elég alkatrészünk, hogy nulláról építsünk egy második autót.”

    A FIA alapos vizsgálatnak veti alá a roncsot, de Steinert ez nem zavarja:

    „Nem siettetünk semmit sem, mivel semmit sem tudunk már felhasználni abból az autóból.”

  • Kvyat abban sem biztos, hogy maradhat tartalékpilótának

    Kvyat abban sem biztos, hogy maradhat tartalékpilótának

    Daniil Kvyat elárulta, hogy még abban sem biztos, hogy a Red Bull felajánlja neki azt, hogy 2021-ben maradhat tartalékpilótának. Az orosz pilótát feltehetően a Honda támogatott Yuki Tsunodára cserélik jövőre, így elég kevés arra az esélye, hogy maradhat a Forma-1-ben, mondta most Bahreinben. Ez azt is jelenti egyben, hogy az egyetlen esélye a szériában maradni, ha jövőre hivatalosan a Red Bull és az AlphaTauri tesztpilótája lesz. Szombaton így nyilatkozott:

    „Semmit sem tudok. Nem gondoltam még ezt át, várjuk ki, hogy milyen lehetőségeim adódnak a szezon után. Akkor fogom megvizsgálni ezeket és kiválasztom majd azt, amely számomra a legjobb.”

    Azt is elismerte, hogy megkeresett más F1-es csapatokat is:

    „Olykor felhívnak emberek, mivel volna érdeklődés irántam, más helyeken is. Mondtam már, hogy ezzel a csapattal 2019-20-ban álltam szerződésben, és meglátjuk majd, hogy mi lesz a következő lépés. Függetlenül attól, hogy mások mit döntenek, én fogom eldönteni azt, hogy mit kezdek az életemmel és a karrieremmel, Abu Dhabi után. Így igen, egyeztetek emberekkel és a menedzserem Nicholas Todt is építi a kapcsolatokat, így a jövőm szempontjából lehetnek érdekes opciók.”

    A 26 éves pilóta azt is elhintette korábban, hogy akár ki is hagyhatja a 2021-es évet, bár ő nem ezt akarja:

    „Ahogy már említettem, vannak lehetőségeim, ebből csak az egyik volt az, hogy jövőre vakációzom, és elvezek olyan dolgokat, amelyeket a Forma-1 miatt nem tehettem eddig. Azonban, ahogy mondtam, sok opcióm van, de jelenleg még egyáltalán nem tudom, hogy mit fogok csinálni jövőre.”