Címke: Bahrein
-

Grosjean hét éves kisfia kérte, hogy hagyja abba a versenyzést
Romain Grosjean elmondta, hogy a hét éves kisfia kérte a Haas versenyzőjét arra, hogy hagyja abba az autóversenyzést. A francia az utolsó két futamot kénytelen kihagyni a Forma-1-es karrierjéből, miután túlélt egy nagy sebességű tűzzel is járó balesetet Bahreinben, amelyet csodával határos módon megúszott némi égési sérüléssel a kezein. Ezelőtt Grosjean még elgondolkodott azon is, hogy 2021-ben indul az IndyCarban, még úgy is, hogy némi aggodalommal gondolt az ovál versenyekre. A France 5-nek most így nyilatkozott:„Nem döntöttem még úgy, hogy abbahagyom. Nem mindig uraljuk a sorsunkat, de úgy tűnik, hogy a Forma-1-es pályafutásom véget ért. Ezután már jövőbeni lehetőségek után nézek. Sokat beszélek erről a családommal is. Sokszor mondják azt, hogy a sportolók önzők, de ez a sportág ilyen, megköveteli, hogy 100%-ban erre koncentrálj. Beszéltem erről a gyermekeimmel, Sascha a hét éves fiam megkért, hogy fejezzem be az autóversenyzést. Azt mondta: „Lehetsz akár mérnök is papa, az is elég jó.” Persze azt is tudják, hogy ha nem versenyeznék, akkor nem lenne ez a szenvedélyem, ez az életérzés, akkor nem lennék az az ember, aki most vagyok. Így most gondolkodunk, vitatkozunk, és remélem, hogy hamar megoldást találok, amely egy megnyugtató döntés lesz majd mindenkinek.” -

Bottas: Nehéz elfogadni, hogy negyedszer kapok ki Hamiltontól
Valtteri Bottas elismerte azt, amit Toto Wolff is gyanított, mely szerint a finn pilóta nincs top formában, miután újra elvesztette a világbajnokságot Lewis Hamilton ellen. Bottas azt is elárulta, hogy a héten hanyagolta a sajtót és a közösségi médiát, miközben a Forma-1 világa azt találgatta, hogy Wolff megragadja az alkalmat, és beülteti az autójába már 2021-re George Russellt. Wolff szerint Bottas azért teljesített alul Bahreinben, mert Hamilton újra megszerezte előle a bajnoki címet. Bottas az Ilta Sanomatnak beszélt erről:
„Az ilyen pillanatokban mint ez is, azt érzed, hogy nem tudsz 100%-on teljesíteni, különböző okok miatt. Egyértelműen sokat kell még tanulnom, és az sem titok, hogy a Lewis elleni harc sokat kivesz belőlem. Néha közel vagyok, olykor le is győzöm. Ugyanakkor nehéz elfogadni, hogy negyedszer veszítem el ellene a világbajnokságot. Persze, hogy ez hatással van rám. Amikor már tudod, hogy elvesztetted a bajnokságot, akkor a helyzet már nem ugyanaz, pedig képesnek kellene lenend rá, hogy mindig 100%-ot adj bele. Próbálom ezt, de mindenki tudja, hogy ennek a sportágnak van egy nagyon érzékeny mentális oldala is.”
-

Russell újra Mercedesszel indul bevetésre, Hamilton nem teljesen fitt
Folytatódik George Russell mesébe illő története, hiszen ismét Lewis Hamilton helyén ugorhat be a Mercedesnél, ezúttal már Abu Dhabiban. A Williams versenyzőjeként ismert srácot a világbajnok autójába ültették múlt hétvégén a Szahír Nagydíjon, és akár meg is nyerhette volna a versenyt, ha a Mercedes nem szerencsétlenkedett volna az egyébként lenyűgöző versenyben Bahreinben.
A 22 éves Georgenak újra jelenése van a csapatnál, és adott a második esélye arra, hogy valami különlegeset hajtson végre, és feledtesse azt az estét. Abu Dhabiban most megint adott minden ehhez.
Eddig nem volt ismert az, hogy Lewis visszatérhet-e, de jelzés értékű, hogy a Yas Marina Circuit-re a Mercedes Petronas pólójában érkezett, így újra feketébe öltözik és Valtteri Bottas mellett teljesíthet.
A Mercedes is megosztotta George üzenetét:
Wasn't sure which shirt to put on today so went with the last one I wore 🤷😂
Max attack this weekend either way. Let’s sign off this mad year on a high 💪
📸 x @MSI_Images pic.twitter.com/2srQBGWmwm
— George Russell (@GeorgeRussell63) December 10, 2020
-

Mazepin védelmére keltek az oroszok a taperálási botránya után
Magas rangú orosz motorsport elöljáró is Nikita Mazepin mellett áll, a Haas 2021-es 21 éves pilótájának a taperálási botrányában, melyben egy hölgy barátjával illetlenkedett. A röpke videófelvételen amely megjelent a pilóta Instagramjában az látható, hogy az orosz hátra nyúl és megérint a mellénél egy fiatal lányt, miközben autóval utaznak, ez pedig az amerikai F1-es kiscsapat szerint irtózatos.
Mazepin gyorsan bocsánatot is kért írásban, míg az érintett hölgy arról írt, hogy jó barátja a Formula 2-es versenyzőnek, és semmi komoly nem történt a videón:
„A szavamat adom arra, hogy ő egy igazán jó ember és soha nem tenne olyat ami fájna nekem vagy megalázna vele.”
Sokan a közösségi médiát használók közül azonban elítélték ezt a fajta viselkedést, sőt petíciót is indítottak, hogy lépjen fel a Haas ezen attitűd ellen, és rakják ki a pilótájukat.. A Corriere dello Sport mindeközben úgy tudja, hogy Mazepin apjának a cége 20 millió eurót fizetne az amerikaiaknak fia jövő évi versenyüléséért. Mazepin rendre a kritikák céltábláján van, legutóbb a túlzóan védekező versenyzése volt téma Bahreinben. 2016-ban egy Formula 3-as versenytől is eltiltották, amiért megtámadta riválisát, Callum Ilottot.
Legutóbbi incidense után Mazepint Igor Yermilin védte meg, aki az orosz autósport szövetség volt elnöki tanácsadója. Így nyilatkozott a Sport-Expressnek:
„A mai Forma-1-es versenyzők elkeserítőek abban a tekintetben, ahogy nyilatkoznak a médiának, a vállalatoknak vagy a szponzoraiknbak. Nagyon kevés egyéniség maradt már csak. A közösségi média egy olyan Gonosz, amely sajnos megadja a lehetőséget mindenkinek, hogy beavatkozhasson mások magánéletébe. Egy Forma-1-es pilóta pedig olyasvalaki, akinek számolnia kell a következményekkel akkor is, amikor minden egyes alkalommal tüsszent. Mindannyian tudjuk, hogy hasonló dolgok mindannyiunk életében megtörténnek. Biztosítanunk kell a sportágban szereplőknek, hogy megmaradhassanak embernek.”
Mazepint védi Oksana Kosachenko is, akit leginkább a Forma-1-es paddockból a korábbi orosz pilóta, Vitaly Petrov menedzsereként ismerhetünk.
„Mindent, amit meg kellett tennie Nikitának, megtett, Bocsánatot kért, és azt hiszem, hogy ennyi elég. Másfél másodpercnyi felvétel miatt most ő lett minden idők legnagyobb rémálma, és most akkor vegyünk el mindent tőle? Szavaiból egyértelműen kiderül, hogy levont minden következtetést. Azt, hogy Forma-1-es versenyzőként egyértelműen mind a média mind az ellenségei a paddockból már jobban figyelemmel kísérik őt. Minden mást amit meg kell tennie, meg is fog tenni. Van agya, illetékes menedzsmentje, és szülei, akik majd elmondják neki, hogy miképp kell viselkednie ilyen helyzetben.”
-

Hallatott magáról Hamilton: Jól van már és elkezdett edzeni!
Egy hétnyi csend után Lewis Hamilton a közösségi médiáján szólalt meg publikusan először újra, miután épp felépülőben van a koronavírusból. Egyelőre az még továbbra is kérdőjeles, hogy a szezonzárón ott tud-e lenni Abu Dhabiban majd vasárnap, az utolsó futamon, de állítása szerint már sokkal jobban van. Videóüzenetében így fogalmat a hétszeres világbajnok:
„Egyértelműen az egyik legkeményebb hetem volt, hosszú ideje. Csak a felépülésemre koncentráltam, valamint arra, hogy újra formába lendüljek, hogy újra autóba ülhessek az utolsó versenyre, Abu Dhabiban. Ma úgy ébredtem, hogy remekül érzem magam, és először edzettem.”
Megragadta természetesen az alkalmat, és köszönetet mondott a rajongóinak is, akik jobbulást kívántak neki. Hamilton részvétele a szezonzárón a felépülésén kívül azon múlik, hogy a szigorú COVID-19 intézkedések szabályainak is megfelel-e az állapota, amikor elhagyja Bahreint és belép Abu Dhabiba. Szombat előtt ott kell lennie, mivel egy versenyző nem vehet részt a futamon, ha nem teljesített legalább egy szabadedzést vagy kvalifikációt.
Love and appreciate you all🙏🏾 pic.twitter.com/Y4qs5sYlYg
— Lewis Hamilton (@LewisHamilton) December 8, 2020
-

Grosjean nem akar bőrátültetést, ezért sem indul Abu Dhabiban
Romain Grosjean elárulta, hogy Forma-1-es karrierje utolsó versenyén a hétvégén azért nem indul, hogy hosszabb távon is megőrizhesse az egészségét. A francia a vasárnapi Szahír Nagydíjat a partvonalról figyelte csak, és a legnehezebb, de legbölcsebb döntést hozta meg akkor, amikor hazatért Svájcba ahelyett, hogy megégett kézzel visszatérjen a Haas volánja mögé Abu Dhabiban. A 34 éves pilóta vasárnap a France 2-nek nyilatkozott:„Elbúcsúztam a paddocktól. A kapuknál amikor lehúztam a belépőkártyámat, arra gondoltam, hogy feltehetően utoljára áll a nevem mellett az, hogy Forma-1-es versenyző. Nem leszek ott Abu Dhabiban, mert a bal kezem továbbra is nagyon égett. Nem lenne biztonságos így használni, a bőrátültetést pedig el akarom kerülni. Jövőre azonban visszatérek a paddockba, hogy megnézzem, mi van a barátaimmal.”Nemrég még voltak olyan spekulációk is, hogy a friss F2 bajnok és 2021-es Haas versenyző Mick Schumacher veszi át esetlegesen Grosjean megüresedett helyét a hétvégén, de az amerikai kiscsapat megerősítette, hogy újra Pietro Fittipaldi ülhet majd az autóba. Erről Emerson Fittipaldi unokája így nyilatkozott, miután célba ért múlt vasárnap a Szahír Nagydíjon, utolsóként:„Manapság nagyon bonyolult a Forma-1-be kerülni, de én legalább már elmondhatom magamról, hogy befejeztem egy futamot.”A Haas állandó versenyzője, Kevin Magnussen is csak két hellyel végzett előrébb, ő jövőre már sportautózni fog Amerikában. A csapat 2020-as autójáról is csak annyit mondott, hogy egyértelműen a leglassabb a mezőnyben. -

Pérez: Remélem, nem álmodom
A szezon talán legőrültebb versenyén Sergio Pérez szelte át elsőként a célvonalat, ezzel pedig megszerezte élete első győzelmét. Elképesztő futamot teljesített, a rajt után nekiment Charles Leclerc, és visszaesett utolsónak, majd innen sikerült visszakapaszkodnia.
„Nem igazán jutok szóhoz” – nyilatkozta a leintést követően. „Remélem, nem álmodom. Rengetegszer álmodtam már erről, aztán felkeltem. 10 évbe telt. Már úgy gondoltam, sosem jön el ez a pillanat, mert sosem volt meg az ehhez szükséges autóm, de ma minden jól jött ki. Igaz az első kör után úgy tűnt, hogy elment a verseny, de továbbmentem és nem adtam fel.”
„Megérdemelten nyertünk, habár tudjuk, a Mercedesnek voltak problémái, és George nagyon jól vezetett ma” – folytatta. „Hibáztam a biztonsági autós újraindításnál, a bal elsőt keményen elfékeztem, de a második etapban visszajöttem. A pénteki hosszú etapom alapján tudtuk, mit kellett tennünk.”
A mexikóinak viszont még mindig nincs ülése jövőre, és már csak a Red Bullnál lehet helye, erre is kitért a futam után: „Csak kicsit jobban megbékéltem magammal. Ami történik, már nem az én kezemben van. Ha jövőre nem leszek ott a mezőnyben, akkor majd 2022-ben.”
-

Kvyat beletörődött már a sorsába 2021-re, és elfogadta azt
Daniil Kvyat elárulta, hogy már elfogadta azt, hogy valószínűleg 2021-ben Forma-1-es versenyülés nélkül marad. Az egyetlen kérdőjel ebben az, hogy a a Honda támogatta Formula 2 versenyző, Yuki Tsunoda a következő évre megszerzi-e a szükséges pontokat a szuperlicenszéhez. A japán pilóta azonban megnyerte a szombati futamot Bahreinben, ezzel pedig garantáltan megvan neki mindaz, ami kell egy F1-es induláshoz.
Kvyat hiába lett most is hatodik az időmérőn, és feltételeznénk, hogy ezzel megtarthatná az AlphaTauri versenyülését 2021-re is Pierre Gasly mellett, mégis lemondóan nyilatkozott az időmérő után:
„Azt hiszem, kevés az esély arra, hogy maradhassak. Egy ideje már elfogadtam ezt. Egyetlen szabad hely van a Forma-1-ben, a Red Bull pedig elő kell léptesse a fiatal pilótáit. Ez az utolsó dolog amit hallottam, és ezt igazságosnak is tartom. Nem élek álomvilágban, tudom, hogy mennek itt a dolgok. Ma az egyik olyan alkalom volt, ahol megmutathattam, hogy mire vagyok képes. Amennyiben tehát nem leszek itt jövőre, mindent megteszek majd azért, hogy 2022-ben visszatérhessek, hiszen motiváltabb vagyok, mint valaha.”
Az AlphaTauro csapatfőnöke, Franz Tost is utalt rá, hogy 26 éves versenyzője méltósággal fogadná azt, ha távoznia kellene a csapatából:
„Dany egy tapasztalt és gyors versenyző, ismeri a Forma-1 játékszabályait. Remélem, hogy vasárnap is versenyképes lesz, illetve Abu Dhabiban, aztán majd meglátjuk.”
-

Lando Norris szerint nagy lesz a káosz a versenyen
Lando Norris szerint kaotikus verseny elé néznek vasárnap a Szahíri Nagydíjon.
A brit versenyző túl korán ment ki a Q2-ben, így a gumijai hidegek voltak az első próbálkozásánál, ezért úgy döntött, hogy félbe szakítja azt a kört. A második hajrára, épp, hogy felért, ám azt a kört sem sikerült jól teljesítenie, így holnap a 15. helyről várhatja csak a futamot.
Múlt héten a negyedik helyet tudta elcsípni a McLaren pilótája, így további sikerekben reménykedik. Bár meglátása szerint a vasárnapi futamon inkább a káosz fog uralkodni:
,,A sebesség természetesen meg van. A Q1 jó volt, sikerült megmutatnunk, hogy jó a tempónk, majd a használt gumikon futott időnk is renden volt a Q2-ben. A második nekifutásnál valamiért túl korán mentünk ki, ezért vissza kellett venni, hogy elkerüljük a forgalmat, és ráadásul még a gumik is túl hidegek voltak. Az autó jó, mi viszont nem jól végeztük a munkánkat. A versenyen valószínűleg nagy lesz a káosz, és ebből még profitálhatunk is. Megfelelő mennyiségű versenyzésre lehet majd számítani, viszont néha ez ütközéssel jár.” -nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.
-

Leclerc a negyedik rajthelyét Gaslynak is köszönheti
Charles Leclerc elárulta, hogy az időmérő előtt megnézte Pierre Gasly belsőkamerás felvételeit, ezért sikerült annyi időt találnia a második szektorban.
A monacói versenyző mindenkit meglepett azzal, hogy milyen erős kört rakott össze a kvalifikáció utolsó szakaszában. A 23 éves pilóta egyszeri próbálkozása meghozta a gyümölcsét, ugyanis holnap a második rajtkockából vághat majd neki a futamnak. Leclerc azonban elmondta, hogy a harmadik szabadedzés után visszanézte Gasly belsőkamerás felvételeit, így tudott időt nyerni a 7-es és a 8-as kanyarban.
,,Igen, meglepődtem. Nem tudom, nem akarom azt mondani, hogy tökéletes volt a köröm. Mindig van min javítani, de őszintén szólva, amit akartam azt megcsináltam. Egy kissé féltem, ugyanis nagyon-nagyon későn fékeztem az első kanyarban, de még így is sikerült megcsinálnom, jó volt a kanyarkijárati sebességem is. Azt hiszem a 4-es kanyarban egy kissé megbicsaklottam, majd rögtön arra gondoltam: ‘Istenem, nem tudom, hogy kibírják-e a gumik a kör végégig.’ A vezetés tekintetében nagy előrelépésre tudtam szert tenni a harmadik szabadedzésről a kvalifikációig. Jobban kihasználtam a pályát a 7-es kanyarhoz vezető bejáraton, a jobb oldalon. Mindezt a harmadik edzés után, Pierre Gasly belsőkamerás felvételeiből lestem el, így köszönöm Pierre. Ezen felül az utolsó kanyart is – ahol az időmérő alatt végig szenvedtem – sikerült végül jól bevennem.” -nyilatkozta Leclerc.
A Ferrari pilótája ugyan örül a negyedik rajthelynek, viszont nem akar belőle messzemenő következtetéseket levonni. A szezon során ugyanis előfordult már olyan helyzet, hogy a jó időmérős teljesítmény után, szenvedett a versenyen.
,,Úgy vélem ebben az évben sikerült párszor jobb pozíciót elérnünk az időmérőn, ami reménnyel töltött el minket, majd vasárnap már a frusztráció várt ránk az autóban. Realistának kell tehát lennünk, és tanulnunk kell ebből. A holnapi nap nagyon nehéz lesz. Nem hinném, hogy olyan versenyképesek leszünk, mint amilyenek ma voltunk. Nem gondolnám, hogy miénk a negyedik leggyorsabb autó. Meglátjuk mi lesz, viszont megpróbálom majd a maximumot nyújtani.” -tette hozzá Leclerc.