Címke: Bahrein

  • Még komolyabb animáció Grosjean bahreini balesetéről

    Még komolyabb animáció Grosjean bahreini balesetéről

    Nemrég a francia Canal+ F1 dolgozta fel a tavalyi év legnagyobb vihart kavart balesetét, amelyből Romain Grosjean szerencsére egyben szállt ki. A dolog azonban továbbra is izgatja a szakmát, a rajongókat, így a Crashalongos srácok újra feldolgozták azt, még több perspektívát és nézetet kínálva az eddigieknél. Nincs is nagyon ehhez mit hozzátenni, íme, egy újabb 2 percnél is több változat.

  • Filmes napot teljesített a Mercedes Bahreinben

    Filmes napot teljesített a Mercedes Bahreinben

    A Mercedes csapata úgy döntött, hogy amolyan plusz egy tesztnapként felhasználja a filmes napon megtehető 100 km-t.

    A szezon előtti tesztek után is pályára gurult a címvédő Mercedes Bahreinben. A németek nehézkesen kezdték az idényt, számos gonddal szembesültek, elsősorban az ideges viselkedése miatt.

    Erre reagálva döntöttek úgy, hogy filmes nap keretében tesznek meg még pár kilométert az idei autójukba.

  • Steiner elismerte: A Williams legyőzheti a Haast 2021-ben

    Steiner elismerte: A Williams legyőzheti a Haast 2021-ben

    Günther Steiner csapatfőnök elismerte, hogy megtörténhet az, hogy a Haas tökutolsó lesz a 2021-es világbajnokságon. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a bahreini tesztek után a Williams átugorhatta az amerikai kiscsapatot, a tavalyi szezon vége óta. Miközben a Haas már kifejezetten 2022-re koncentrál, a Williams csapatnak új tulajdonosai lettek, és fontos változtatásokat eszközöltettek a 2021-es autójukon. Az aerodinamikai szabályváltozások eredményeképp a fő versenyzőjük, George Russell szerint a 2021-es autó hihetetlenül érzékeny lett az oldalszélre:

    „Megpróbálunk majd valamit tenni azért, hogy nagyobb leszorítóerőnk lehessen, de ettől csak kicsit érzékenyebb lesz az autó.”

    A 23 éves brit pilóta azonban megvédte a csapata döntését:

    „Felismertük, hogy nem lesz attól pontunk, ha folyamatosan ugyanarra a tempóra leszünk képesek, mint tavaly. Most elég csak, ha két versenyen gyorsabbak leszünk, és máris a nyolcadik vagy kilencedik helyen végzünk a bajnokságban. A Haas irányítója, Steiner elfogadta már azt a helyzetet, hogy év végén az alakulata akár totálisan utolsó is lehet, árulta el az olasz Skynak:

    „Megeshet. Amennyiben ez így alakul, akkor azon dolgoznunk kell. Úgy döntöttünk, hogy az idei szezon számunkra átmeneti lesz, így ki kell még találjuk, miképp reagáljunk erre. Azért határoztunk így, mert számunkra ez a legjobb lehetőség. Néha érdemes egyet visszalépni, hogy majd kettőt léphess előre.”

  • Vettel nagy hátrányba került, Ralf Schumacher szerint

    Vettel nagy hátrányba került, Ralf Schumacher szerint

    Minden bizonnyal nem élete legjobb téli tesztjén van túl Sebastian Vettel. A német ugyan jó sok kört tudott tenni új csapatával, de a 117-es körszámával ő tette meg a legkevesebbet az előszezoni teszten.

    A Racing Pointból átalakuló Aston Martinnak nincs könnyű dolga. Az idei autón rengeteg fejlesztés és egyedi megoldás található, azonban ezekkel van probléma is. A Mercedes csapatként kevesebb kört tett meg, mint az Aston, ugyanakkor egyértelműen Vettel volt a legszerencsétlenebb.

    Amíg Lance Stroll 197 kört tudott teljesíteni összességében, Vettel ennél nyolcvannal kevesebbet. Ez a több mint egy teljes versenytáv azért is fájhat nagyon a németnek, hiszen egy új autót, illetve csapatot kell megszoknia, amire minden eddiginél kevesebb ideje, és lehetősége volt:

    „Már majdnem sajnálod Sebastiant. Akiről tudjuk, hogy nagyon érzékeny a csapattal kapcsolatban is, azonban meg kell találnia az önbizalmát az autón belül is. Igazából nem is tudott rendesen kipróbálni mindent.” – mondta Ralf Schumacher a Sky Germany-nek.

    „Szegény Sebastiannak most ott van egy teljesen új autó, amiről már korábban elmondta, hogy teljesen máshogyan irányítható, amit még szoknia kell. És ki tudja, hogy ebből mit sikerült megszoknia.” – zárta Schumacher. Az, hogy Vettel mennyire szokott hozzá az autóhoz a jövő héten kiderül, a szezon első versenyén.

  • Helmut Marko az Astonról: A második Mercedesnek is ugyanolyan problémái voltak

    Helmut Marko az Astonról: A második Mercedesnek is ugyanolyan problémái voltak

    A Red Bull Racing tanácsadója Helmut Marko továbbra is a Mercedest tekinti elsőszámú erőnek, miközben az Aston Martinnál ugyanazt a gondot látja.

    Kiváló teszten van túl Max Verstappennel és Sergio Pérezzel a Red Bull. Az energiaitalosok erős és megbízható teljesítményt nyújtottak, miközben a legfőbb riválisuk a Mercedes csak szenvedett. A címvédő technikai gondok miatt rengeteg pályaidőtől esett el.

    De nem csak a gyári Mercedes, hanem a -legszorosabb – partnercsapatuk az Aston Martin is sok gonddal nézett szembe. Marko szerint pedig mindkét gárda ugyanaz miatt szenvedett.

    „A második Mercedes, vagyis az Aston Martin is ugyanazzal a gonddal küszködött az erőátviteli oldalon. A Mercedes egy nagyon erős csapat, és még tizennégy nap hátra van az első versenyig. Feltételezhetjük, hogy addigra ezeket a problémákat nagyrészben meg fogják oldani.” vélekedett Marko.

  • Norris megjegyezte Tsunoda érdekes DRS használatát

    Norris megjegyezte Tsunoda érdekes DRS használatát

    Az éles szeműeknek feltűnhetett, hogy az AlphaTauri újonca, Yuki Tsunoda elég érdekesen használta a DRS-t a célegyenesben.

    Az olasz csapat fiatal japánja nagyon jó tempót mutatott az előszezoni teszt során, mely végén összesítésben a második leggyorsabb köridőt futotta. De megbízhatóságból is jeleskedett, mind ő, mind pedig csapata, hiszen az AlphaTauri (az Alfa Romeoval holtversenyben) futotta a legtöbb kört a teszten, szám szerint 422-t. Tsunoda csak az utolsó tesztnap délutánján 91 kört rakott ebbe bele.

    „Elképesztő teljesítményt nyújtott, kiélezett középmezőnybéli harcra számítok.” – mondta Dr. Helmut Marko.

    Egy picikét odacsípve azért Norris megjegyezte Tsunodának a japán pilóta instagram bejegyzése alatt, „Hogy is van a DRS?”

    Ez természetesen azért lehetett, mivel a japánok pilótája a célegyenesben körülbelül 100-200 méterrel előbb nyitotta a DRS-t, (például a gyors körében is) mint a DRS zóna kezdete.

    Igazságtalanok lennénk persze, ha nem jegyeznénk meg azt, hogy pl Verstappen a 4-es kanyar kijáratát kb 1 autószélességgel a fehér vonalon kívül használta. Erre mondják persze, hogy ez egy teszt, ahol sok minden megengedhető.

  • Norris elégedett a teszttel, de „még nem minden tökéletes”

    Norris elégedett a teszttel, de „még nem minden tökéletes”

    Lando Norris és Daniel Ricciardo egészen jó hétvégét zártak Bahreinben. A csapat rengeteg kört tett meg ami azt is mutatja, hogy a Mercedes erőforrást sikeresen integrálták az autóba. Egyébként Norris pozitívan értékelt, de nem érzett mindent tökéletesnek.

    „Nagyon nehéz kitalálni azt, hogy a többiek mit csináltak, de magabiztosak lehetünk, hiszen egy egészen jó autónk van. Természetesen van még min dolgozni, nem minden tökéletes, de összességében elégedett vagyok, és izgatottan várom a kezdést.” – mondta Norris a Sky F1-nek.

    A Mercedes erőforrással a fedélzeten úgy néz ki, hogy a csapat egy kicsit azért lépett előre a többiekhez képest, de a Mercedes és a Red Bull még mindig csak távoli célpontnak tűnik. Norris elárulta, sokkal nagyobb magabiztossággal vágnak neki a szezonnak, mint ahogyan azt tavaly tették:

    „Mindent összevetve szerintem egy lépés előnyünk, amit ki is tudtunk aknázni, és még van jó pár olyan jó megoldásunk, amiken tudunk dolgozni mire visszatérünk két hét múlva.” – zárta Norris. A McLaren tavaly a konstruktőri bajnokság harmadik helyén végzett, így igencsak magasan van az a léc amit meg kellene ugrani.

  • Leclerc szerint már most javul az atmoszféra a Ferrarinál

    Leclerc szerint már most javul az atmoszféra a Ferrarinál

    Charles Leclerc az előszezoni tesztek után világossá tette, hogy már most sokkal optimistábban tekintenek az előttük álló szezonra, mint tették azt tavaly. A monacói pilóta idén egy új csapattársat is kapott maga mellé Carlos Sainz személyében.

    A Ferrari sok változtatáson ment át a téli szünet alatt. Egy teljesen új erőforrást állítottak hadirendbe, illetve Sebastian Vettel helyére Carlos Sainz került, azután, hogy a némettel való hatéves együttműködés véget ért. Leclerc egyértelmű fejlődést vett észre a bahreini teszt során, és reméli, hogy a drámai 2020-as szezon gyorsan felejthetővé válik majd.

    „Mindenek előtt, azt gondolom, az atmoszféra nem volt a legjobb a 2020-as szezon során, amikor rájöttünk, hogy a dolgok jóval rosszabbul fognak alakulni a vártaknál. De nagyon gyorsan megváltozott a mentalítás, rengeteg motiváció lépett elő annak érdekében, hogy visszatérjünk oda, ahol lenni akarunk.” – mondta Leclerc a Forma-1 hivatalos oldalának.

    A Ferrari új pilótája Carlos Sainz is közrejátszott a hangulat javulásában, csapattársa elmondása szerint, aki nagyon pozitívan beszélt a spanyolról:
    „Mindenek előtt ő egy remek srác. Szerintem még soha senkivel sem töltöttem el ennyi időt a szezon elején, mint vele. Nagyon jól kijövünk egymással, és nagyon jól dolgozunk együtt.” – mondta Leclerc.

    De nem ez az egyetlen indok amiért Sainz egy jó csapattárs lehet. A spanyol rengeteg tapasztalatot gyűjtött már más csapatoknál, mint például a McLarennél, vagy a Renault-nál. A tesztek után úgy néz ki, hogy az olaszok a jó irányba indultak el. Jövő héten ki fog derülni, végül is mennyit léptek előre.

  • Pérez a magabiztosságról: Szerintem öt versenynek elégnek kell lennie

    Pérez a magabiztosságról: Szerintem öt versenynek elégnek kell lennie

    Sergio Pérez jól kezdte a szezont újdonsült csapatával. A mexikói pilóta 166 kört tett meg, és összesítésben a nyolcadik leggyorsabb időt futotta meg. Az egyszeres futamgyőztes számára most az a legfontosabb feladat, hogy magabiztossá váljon az autóban.

    Péreznek még meg kell szoknia az autót, mivel hét év után először váltott csapatot. Mindez tetejébe, még az is rátesz erre egy lapáttal, hogy még jobban lerövidítették az F1-es „téli” teszteket, ugyanis idén a tesztelésre három napjuk volt Bahreinben:
    „Ez különösképpen ebből a szempontból érdekes, mivel nem volt túl sok időnk. Ez volt a legrövidebb előszezoni tesztem egész karrierem során.” – mondta Pérez a Crash.net-nek.

     „Még mindig sokat kell tanulnom ahhoz, hogy a legtöbbet ki tudjam hozni az autóból, de a legjobb dolog, amit tehetek, az az, ha türelmes leszek az első versenyekkel kapcsolatban, akárhogy sikerülnek. Ezekkel a versenyekkel csak jobb leszek. Jelenleg, türelmesnek kell lennem, és a mérnökökkel közösen kell továbbra is nagyon keményen dolgoznom.” – mondta Pérez realistán.

    Még a mexikói szerint is nehéz megsaccolni, hogy mire találja majd meg az önbizalmát az autóban ülve:
    „Teljesen más karakterisztikájú pályákon fogunk menni, más körülmények, és időjárás mellett, amikor is jobban meg tudod ismerni az autót, és a csapatot is. Azt gondolom, hogy öt jó versenynek elégnek kell lennie.” –  zárta Pérez.

  • Olasz sajtó: Verstappen és a Red Bull tekinthető esélyesnek

    Olasz sajtó: Verstappen és a Red Bull tekinthető esélyesnek

    A legnagyobb olasz sportlapok kielemezték a bahreini teszt eredményeit és arra a megállapításra jutottak, hogy idén fordul a kocka, a Mercedesnek kell üldöznie a Red Bullt.

    A háromnapos bahreini teszt egyik tanulsága, hogy a Red Bull nagyon gyorsnak tűnik, miközben a címvédő Mercedes szenvedett a technikával, ők tették meg a legkevesebb kört a csapatok közül. De vajon ez elég arra, hogy a Milton Keynes-i gárda élesben is hasonló eredményekre legyenek képesek? Olaszországban már választ adtak erre.

    „Az utolsó tesztnap megmutatta, hogy Verstappen és a Red Bull a legnagyobb esélyesei, hogy megnyerjék a szezon első futamát. A Mercedesnek és Hamiltonnak nehéz évkezdetük volt, a legrosszabb az elmúlt nyolc évben. Hamilton és a Mercedes mérnökei jól tudják, hogy a csapat nagy erőssége mindig is a stabil hátsó rész volt, most azonban ezt felül kell vizsgálniuk.” – olvasható a Gazzetta értékelésében.

    „Nem tudja úgy vezetni az autót, ahogy szeretné mivel az autó már jobban illeszkedik Bottas vezetési stílusához. Nem véletlen, hogy Hamilton az elmúlt napokban számtalanszor megpördült. A Red Bull viszont tökéletes kasztnit épített és a Honda is talált némi plusz erőt. Ezt tükrözi Tsunoda második helye is.”

    Egy másik olasz lap, a Corriere dello Sport szerint pedig a ’Red Bull szárnyakat ad’ szlogen igenis helyénvaló most.

    „A csapat kitárta szárnyait. A Honda motor, a pilóták, az autó fejlesztési kapacitása, a múlt. Ezek mind azt a tényt mutatják, hogy új esélyesünk van 2021-re. Verstappen ideje nem volt különleges, jóval lassabb volt, mint tavaly ugyanezen a pályán, de az időket akkor sem szabad figyelmen kívül hagyni. Persze most csak a tesztek eredményét tudjuk figyelembe venni, de a számok magukért beszélnek. Nehéz most megérteni, hogy hol is van pontosan a Mercedes. Rengeteg problémával néztek szembe, ráadásul az Aston Martin is ugyanazokkal a gondokkal küzdött a Mercedes motorjuknál. Azonban azt tudjuk, hogy a németek szeretnek rejtegetni dolgokat. Emiatt pedig a bahreini Q3-ig nem lesz valódi képünk a Mercedesről.” – írták.

    Az olasz Sky is az energiaitalosokat nevezte meg a nyitófutam esélyeseinek.

    „Az egyértelmű, hogy a Red Bull építette a télen a legjobb karosszériát. Nem egészen tiszta most, hogy hol is áll a Mercedes, de néhány nehézséggel azért szembesültek. Az utolsó napon a németek autója nagyon instabilnak tűnt és nehezen találták meg az autó ideális egyensúlyát.”