Címke: Bahrein

  • A Charouznál folytatja a Formula 3-ban Tóth László

    A Charouznál folytatja a Formula 3-ban Tóth László

    A Charouz Racing System csapatánál folytatja pályafutását az FIA Formula 3-as bajnokság 2022-es idényében Tóth László, aki tavaly mutatkozott be a versenysorozatban.

    A 21 éves versenyző a 2019-es FIA Motorsport Games elnevezésű autósport olimpián vált ismertebbé itthon, miután Vallelungában a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el a Formula-4-esek között egy negyedik és egy hetedik hellyel.

    Tóth gokartozással kezdte a pályafutását, majd Formula-4-re váltott, és indult a kategória olasz, spanyol, valamint német nemzeti bajnokságában is, 2020-ban pedig a Formula Renault Európa-kupában versenyzett. Az előző szezont a Campos Racingnél töltötte az FIA Formula-3-as bajnokságban. A sikeres tanuló és tapasztalatszerző idény végén, a szezonzáró szocsi hétvégén pedig a cseh Charouz kereste meg Tóth Lászlót a folytatásra vonatkozó ajánlattal.

    “Örülök, hogy elkezdhetjük a közös munkát ezzel a csapattal. Az elmúlt héten már jártam a prágai központban, elkezdődött a szimulátoros felkészülés is. A csapattagok pozitívan fogadtak, a körülmények kiválóak, remélem, hogy sikeres lesz az idei esztendő a Charouz színeiben” – mondta Tóth László.

    „Boldogok vagyunk, hogy a csapatunkban köszönthetjük Lászlót, aki egy fiatal, ígéretes versenyző, értékes kilométerekkel a háta mögött a Formula-4-es és a Formula-3-as kategóriából. Biztos vagyok abban, hogy az elmúlt években gyűjtött tapasztalatai segítségünkre lesznek mindannyiunknak az idei szezon során. Úgy gondolom, számára nem lesz probléma megtalálni a leghatékonyabb módját a közös munkának, és már az első közös teszteléseink alkalmával fel tudja venni a tempót” – nyilatkozta Antonín Charouz, a csapat tulajdonosa.

    A versenynaptár szerint az F3-as idény március 18-20-án kezdődik Bahreinben, majd négy további forduló után a már megszokott időpontban, július utolsó hétvégéjén Mogyoródra, a Hungaroringre látogat a mezőny. Ezután augusztusban a belga Spa-Francorchamps, szeptemberben pedig a hollandiai Zandvoort következik, az utolsó versenyhétvégét Monzában rendezik szeptember 9-11-én. Spában, Zandvoortban és Monzában három egymás követő hétvégén versenyeznek az F3-asok, így feszített program vár a csapatokra és a versenyzőkre az idény végén. A sorozat versenyeit minden helyszínen a Formula-1-es világbajnokság egyes fordulóinak betétfutamaiként rendezik meg, közösen a Formula-2-es bajnokság versenyeivel.

    Változás a tavalyi idényhez képest, hogy mivel az F1, az F2 és az F3 is azonos helyszíneken versenyez a szezon során, a hétvégéken az F3-ban három helyett csak két futamot teljesítenek majd a versenyzők, egyet szombaton, egyet pedig vasárnap. Ezeket megelőzi minden hétvégén egy szabadedzés, valamint egy időmérő.

    Az F3-as bajnokság során így összesen 18 futamot rendeznek.

  • Vasseur: Bottas kilép Hamilton árnyékából

    Vasseur: Bottas kilép Hamilton árnyékából

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fred Vasseur bízik benne, hogy Valtteri Bottas 2022-ben a csapatánál vezérré válik. Segít neki abban, hogy kilépjen Lewis Hamilton árnyékából.

    Bottas úgy fejezte be a Mercedesnél töltött időszakát, hogy 101 alkalommal versenyzett az Ezüstnyilakkal. Idén bejelentette, hogy a konstruktőri bajnokság kilencedik helyen álló Alfa Romeóhoz igazol honfitársa, Kimi Räikkönen helyére. A váltás lehetőséget ad a finnek, hogy egy projektet vezessen, mivel az istálló célja, hogy feljebb lépjen a rajtrácson. Ki akarják használni az F1 új aerodinamikai szabályait, ezért a szezon elején leállították a 2021-es autóval kapcsolatos munkát. A GPFansnak adott interjújában Vasseur így nyilatkozott erről:

    „Régről való a kapcsolatunk. Vezetett már nálam 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, vagy valahogy így. Tartottuk a kapcsolatot, mert közel álltam a családjához az elmúlt 15 évben is. Ugyanakkor kristálytisztán fogalmaztam, és ő elég okos ahhoz, hogy megértse, hogy nem tudjuk ugyanazt nyújtani, amit a Mercedes letett az asztalra. Az, hogy Bahreinben a pole pozícióért harcolna majd, egyáltalán nem téma. Az biztos, hogy mindig az a cél, hogy jó munkát végezzen. De a legfontosabb szerintem számára a pályafutása ezen fázisában az is, hogy a csapat középpontjában legyen.

    Ez nem sértés a Mercedesnek, hogy mindig Lewis árnyékában volt, de ha a Mercedesnél vagy, akkor Lewis árnyékában vagy. Ha a Red Bullnál vagy, Max árnyékában vagy. Ha megnézed a Max melletti pilótákat az elmúlt tíz vagy hat évben, akkor ez Gasly volt, Albon volt, vagy Pérez volt. Pérez feltehetően pedig jobb munkát végzett tavaly, mint ebben a szezonban. Kifejezetten nehéz pozíció és helyzet Max vagy Lewis csapattársának lenni. Azt hiszem, Valtteri számára pedig nem volt elég fontos, hogy vezetőként tekintsenek rá.”

    Bottas jövőre a kínai újonc Guanyu Zhou-val alkot majd egy párost, Vasseur pedig arra számít, hogy a 32 éves pilóta tapasztalata segít majd az F2-es sztár nevelésében:

    „Valtteri a saját hatalmas F1-es tapasztalatával érkezik, azzal a sebességgel, amivel szerintem a szezon második felétől kezdve nagyon erős tempót mutatott. Feltehetően azért is, mert világos rálátása van arra, hogy mit akar csinálni a jövőben, és valószínűleg sokkal nyugodtabb meg ilyesmi, remélem, hogy képesek leszünk valami jót fejleszteni. Igen magabiztos vagyok, mert elég jól ismerem őt, és egy hullámhosszon vagyunk ebben a kérdésben.”

  • Barcelona közel áll az F1 megállapodáshoz a tesztnapokra

    Barcelona közel áll az F1 megállapodáshoz a tesztnapokra

    Barcelona közel áll ahhoz, hogy újra a Forma-1 hivatalos téli tesztelési helyszíne legyen. Az már korábban is ismert volt, hogy a sportág két különálló teszthelyszínt jelölt meg a 2022-es vadiúj autók korai tesztelésére – Barcelonában és Bahreinben.

    Mivel a Circuit de Catalunya most már aláírt, hogy 2022-2026 között továbbra is otthont ad a Spanyol Nagydíjnak, szabad lett az út a külön tesztelési megállapodás előtt is. A pálya ügyvezető igazgatója, Josep Lluis Santamaria ennyit mondott erről az El Mundo Deportivonak:

    „Elviekben februárban három napig itt lesznek nálunk. Már csak a végső löketre van szükségünk, hogy gazdasági megállapodást köthessünk, és felmérjük a szolgáltatások árát, amit kérnek tőlünk, de ez már jó úton halad. Az előrejelzések szerint a világbajnokság kezdete előtti héten Bahreinben is lesznek tesztek. A csapatoknak több bejáratásra van szükségük az új autók miatt.”

  • Grosjean is a Netflixet védi Verstappen kritikájával szemben

    Grosjean is a Netflixet védi Verstappen kritikájával szemben

    Két Forma-1-es pilóta is megvédte a Netflixet, miután Max Verstappen bejelentette, hogy ignorálja a Drive to Survive idei évadát. A bajnoki éllovas elmondta, hogy hivatalosan sem vesz részt a 2021-es – jövőre megjelenő – kiadásban, mert a készítők túl gyakran hamisítják meg a történeteket a szenzációhajhászás miatt. Romain Grosjean, korábbi F1-es pilóta, aki a 2020-as széria sztárja a bahreini horrorisztikus balesete és az azt követő „Man on Fire” epizód miatt, elismeri, hogy a Netflix „amerikai” stílusban készíti a sorozatot. A francia pilóta ma már az IndyCarban versenyez, és így nyilatkozott az RTL-nek:

    „A sorozat fantasztikus olyan értelemben, hogy azon emberek számára is megnyitotta a Forma-1-et, akik nem feltétlenül ismerték, és mostanra megnőtt a rajongótáborunk. Amerikaiasra készült, speciális effektekkel, hangeffektekkel.”

    Grosjean azonban tisztában van vele, hogy az eredeti Drive to Survive sorozat nem ábrázolta őt ilyen hízelgően:

    „Az első évad nagyon kemény volt nekem, azt meg sem néztem. A következő kettő egy kicsit kedvesebb volt velem, különösen a tavalyi baleset miatt. Úgy vélem, hogy a Forma-1 számára nagyon jó volt.”

    A mclarenes ausztrál Daniel Ricciardo azt mondta, neki sincs problémája Netflix stílusával:

    „Ez normális. El akarnak adni egy sztorit.”

  • Kiderült hány napot és mikor tesztelhetnek a csapatok 2022-ben?

    Kiderült hány napot és mikor tesztelhetnek a csapatok 2022-ben?

    Sajtóértesülések szerint két helyszín fogja várni a csapatokat a 2022-es szezon előtti teszten.

    A Racingnews365.com értesülései szerint 8 napot fognak kapni az istállók a felkészülésre, ám ezt nem arányosan, és nem egy versenypályán tehetik majd meg.

    A hírek szerint az első etapra február 21-25-ig lesz lehetőség a barcelonai pályán, míg a fennmaradó három napot (március 10-12) Bahreinben teljesíthetné a mezőny. A csapatok és versenyzők így ott is maradhatnak, hiszen a tervek szerint 20-án már kezdődne is a szezon a Bahreini Nagydíjjal.

    Ugyanakkor, ha szeretné ezt az ütemtervet tartani az FIA, módosítaniuk kell a Sportszabályzatot is. Jelenleg egy huzamban három tesztnapot engedélyeznek a regulák, így a barcelonai forduló miatt ezt át kellene írniuk. Továbbá 10 napnak kell eltelnie az utolsó tesztnap és a szezon kezdete között, ám a bahreini forduló kapcsán ez nem valósulna meg.

    Október 15-én ül össze a Motorsport Világtanács, ahol a versenynaptáron kívül ezt a kérdéskört is megvitatják.

  • Új F1-es kesztyűt tesztelnek a Grosjean-féle égési sérülések miatt

    Új F1-es kesztyűt tesztelnek a Grosjean-féle égési sérülések miatt

    Több Forma-1-es pilóta teszteli azon prototípus kesztyűket, amelyeknek a célja, hogy megelőzzék a Romain Grosjean által tavaly elszenvedett maradandó sérüléseket a kézfejen. A törökországi szabadedzésen Lewis Hamilton és Sebastian Vettel világbajnokok, valamint három másik pilóta tesztelte a „kényelem és kézügyesség” szempontjából védettebb kesztyűket. Az FIA közleménye így szól erről:

    „2021 kezdete óta az FIA biztonsági részlege egy kutatási projektet folytat, amelynek célja a versenyzők kesztyűinek hőátadás elleni védelmének a javítása.”

    Most azonban az F1 biztonsága némileg hátra lépett Isztambulban, mert a rendszeres orvosi autóban ülők – köztük a versenyző Alan van der Merwe – nem tudott aktív szolgálatra jelentkezni. Őt és Ian Roberts orvosi delegáltat, aki a tavalyi évad végén Bahreinben Grosjeant kihúzta az égő roncsból, ezen a hétvégén leváltották a Formula E orvosi autójának legénységére, miután pozitív lett a koronavírus tesztjük. Van der Merwe így nyilatkozott:

    „Már másodszor fertőződtem meg a koronavírussal. Örömmel jelenthetem, hogy a második alkalom sokkal enyhébb volt a dolog. Hála az emberi immunrendszer csodájának!”

  • A Red Bull elárulta, hogy tárgyalásokat folytatott Lando Norrisszal!

    A Red Bull elárulta, hogy tárgyalásokat folytatott Lando Norrisszal!

    A Red Bull elismerte, hogy tárgyalásokat folytatott a Forma-1-ben kiemelkedő újonccal, Lando Norrisszal. Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tulajdonában lévő csapat versenyzői programjáért legközvetlenebbül felelősként ragaszkodik ugyanakkor ahhoz, hogy az F1 legjobb fiatalja már a Red Bull pilótafülkéjében ül. Az Österreich című újságnak nyilatkozott:

    „Figyeltem Norrist, de Max még mindig az én toplistám élén áll.”

    A Mercedeshez kötődő George Russell egy másik kívánatos ifjú tehetség, de Marko vele kapcsolatban megjegyezte:

    „Csak jövőre fogjuk látni, mennyire jó ő valójában.”

    Arra is utalt, hogy Russell tavaly majdnem nyert Bahreinben, miközben a beteg Lewis Hamilton helyére ülhetett be:

    „Higgyék el, mások is megnyerhették volna a világbajnokságot azzal a Mercedesszel.”

    Amikor tehát Norrisról kérdezték, a 21 éves srácról, aki idén felülmúlta Daniel Ricciardót a McLarennél, és majdnem nyert Szocsiban a pole-ból, Marko elárulta, hogy beszélgetett a mindig vidám brittel:

    „Tárgyaltunk vele, de hosszú távon a McLarenhez kötötték. Mi pedig hűek maradunk a saját programunkhoz.”

    Ez a program pedig nagyon úgy néz ki, hogy 2021-ben Verstappen első világbajnoki címét is meghozza. A 78 éves osztrák szakember erről így beszélt:

    „Először is újra az élre kell állnunk, de a pályák többsége valójában a Red Bullnak kedvez. Büszke vagyok arra, hogy 16 évesen be mertük hozni Maxot az F1-be. Soha nem kételkedtem benne, hogy a mi utunk a helyes. Mindig remekül összpontosít, és semmi sem tudja eltéríteni a céljától, a győzelemtől.”

  • Jonathan Neale elhagyja a McLaren-csoportot

    Jonathan Neale elhagyja a McLaren-csoportot

    A McLaren bejelentette, hogy Jonathan Neale, a vállalatnál régóta dolgozó egyik vezetője még ebben az évben elhagyja a wokingi bázisú vállalatot. Neale 2016 óta töltötte be a McLaren-csoport vezérigazgatói tisztségét, miután korábban az F1-es csapat ügyvezető igazgatójaként állt annak az élén.

    Mint a British Aerospacenél korábbi munkatársát, az ex-McLaren csapatfőnök Martin Whitmarsh, Neale-t arra bátorította, hogy 2021-ben csatlakozzon a versenyzői alakulathoz, mint annak operatív igazgatója, mielőtt 2005-ben ügyvezető igazgató lett. A McLaren-főnök Ron Dennis és Whitmarsh mellett Neale irányította a csapat dolgait egy olyan sikeres időszakban, amelynek része volt Lewis Hamilton 2008-as világbajnoki címe is.

    Dennis McLaren-elnöki megbízatásának 2016 végén bekövetkezett megszűnésével azonban Neale visszavonult a csapattal való mindennapi foglalkozástól, és a McLaren Group műveleti igazgatója lett. A globális koronavírus-járvány kihívásokkal teli időszakot jelentett az autó- és versenyzői részleggel is rendelkező vállalat számára, amely az elmúlt két évben többször is arra kényszerült, hogy átstrukturálja pénzügyi és részvényesi alapját.

    Tavaly júliusban a McLaren 550 millió font értékű befektetést kapott Szaúd-Arábiától, amely Bahrein után a második közel-keleti ország, amely befektetett a McLarenbe.

    Miközben az autóipari tevékenységüknek több időre van szüksége a talpra álláshoz, a McLaren csapat jelenleg a harmadik helyen áll az F1-es konstruktőrök bajnokságában, miután kilenc év kihagyás után a múlt hétvégén Monzában visszatértek a győztesekek közé.

  • Domenicali: Németország 2022-ben sem tér vissza az F1-be

    Domenicali: Németország 2022-ben sem tér vissza az F1-be

    Németország egyhamar nem fog visszatérni a Forma-1-es versenynaptárba, figyelmeztetett Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója. Az olasz a Sport Bildnek adott interjút, és kétségkívül a korábbi F1-es helyszínekre, Hockenheimre és a Nürburgringre célzott megjegyzéseivel:

    „Az az érzésem, hogy a szervezők már nem bíznak magukban, hogy nagydíjnak adnak otthont.”

    Domenicali a vonakodó német szervezőket az új és mostanában igen népszerű Holland Nagydíj zandvoorti felelőseivel hasonlította össze:

    „Csak nézzük meg, mi történt Hollandiában. Zandvoort a következő három évre már megtelt.”

    Egyesek ettől függetlenül úgy vélik, hogy az idei év hátralévő részének folyamatos bizonytalansága közepette is napokon vagy heteken belül nyilvánosságra hozzák a 2022-es Forma-1-es versenynaptárat. Domenicali jövőre rekordszámú, 23 futammal számol:

    „A futamok körülbelül egyharmadát Európában tudom elképzelni, a többit pedig a világ többi részén, Bahreinből elindulva. Vannak megkereséseink Afrikából, tárgyalunk délen és északon is, plusz egy-két hely is jönne a Távol-Keleten – például Korea.”

  • Katar is rendezhet idén beugróként versenyt

    Katar is rendezhet idén beugróként versenyt

    Állítólag Katar is beugorhat 2021-ben valamelyik verseny helyére, hiszen számos nagydíj felett sötét felhők sorakoznak.

    Ilyen például Zandvoort is, még annak ellenére is, hogy oda teltházat várnak, napi 105 ezer szurkolóval. A De Telegraaf értesülései szerint habár már dolgoznak az ideiglenes vendéglátó egységek felépítésén, nem teljesen tökéletes a dolog: „Azonban van bizonytalanság a nagyszámú koronavírus-megfertőződés és a jelenlegi több napos események augusztus 14-ig való tilalma miatt.”

    Az Ausztrál Nagydíjat már törölték, de Japán is veszélyben van, az itteni WEC fordulát ugyanis már törölték, és ugye például a most zajló tokiói olimpián sem lehetnek nézők.

    „Információink szerint augusztus 10-ig kell döntésnek születnie Suzukáról” – állítja az Auto Motor und Sport tudósítója, Tobias Grüner.

    Austin akár rendezhetne is egy második versenyt, ha még valamit pótolni kellene, de így is ott van Brazília, ahol még napi 50 ezer új fertőzött van, így itt is van ok az aggodalomra a versenyrendezést illetően.

    „Viszont Sao Paulo mindenképpen meg akarja tartani a versenyt” – tette hozzá Grüner. „A szerződések megnehezítik a Forma-1 számára, hogy kikerüljön a verseny a naptárból.”

    Mindazonáltal a Forma-1-nek így is van terve, szeretnének még egy versenyt a Közel-Keleten, ahol enyhébbek a korlátozások: „Ez logikus lenne. Logisztikailag is, illetve kisebb az esély a verseny törlésére.”

    Egy második bahreini verseny is opció lehet, de az új jelölt igazából Katar. Az Auto Motor und Sport szerint Szaúd-Arábia szomszédja már régóta szeretne F1-es nagydíjat: „Úgy hallottuk, hogy nagy összegeket ajánlottak már fel a tárgyalások során, hogy rávegyék a sportágat, hogy a Doha külvárosában található Losail International Circuit pályán versenyezzenek.”

    A dohai pálya hosszú évek óta vendégül látja a MotoGP mezőnyét, de megfordult már itt a WTCC mezőnye is.