Címke: Báder Benjámin

  • Blazsán Patrik nyerte a HUMDA szimulátorbajnokságát és az egymillió forintos fődíjat

    Blazsán Patrik nyerte a HUMDA szimulátorbajnokságát és az egymillió forintos fődíjat

    Összetettben Blazsán Patrik szerezte meg az első helyet, és így az egymillió forintos fődíjat a hat futamos, három fordulós HUMDA SIM LIGA GT Sport 2021 szimulátorbajnokságon. A második helyen Horváth Olivér végzett, ezért a teljesítményért 500 ezer forint jár. A bronzérmes Báder Benjamin lett, ő 250 ezer forinttal lett gazdagabb. A rendkívül izgalmas versenyt hozó utolsó forduló két szombati versenyét a Suzuka Circuit virtuális pályáján rendezték, az első futamon Blazsán Patrik, a másodikon pedig Báder Benjamin diadalmaskodott a 14 PlayStation-játékos közül.

    Hétvégén zárult az 1,75 millió forint összdíjazású HUMDA SIM LIGA GT Sport 2021 szimulátorbajnokság. A Playstation 4 konzolon, Gran Turismo Sport szimulátorral rendezett bajnokságban három héten keresztül, hat futamon mérték össze tudásukat a játékosok. A bajnokság népszerűségét mutatja, hogy a heti fordulók mindegyikén csaknem félezren futottak mért kört, és a három hét alatt pedig összesen 10 449 kört teljesítettek a versenyzők, ami 55 234 kilométernek felel meg.

    A harmadik, egyben záró forduló is rendkívül izgalmas futamokat hozott. Ezúttal egy japán pályán, a Suzuka Circuit virtuális világában bizonyíthattak a jelentkezők. A bajnoki tabellában nüansznyi különbségek választották el az első hat versenyzőt két forduló után, egy kisebb figyelmetlenség is súlyos pontokat jelentett. Az első versenyen a dobogós helyeket Blazsán Patrik, Horváth Olivér és Ficza Ferenc szerezték meg, míg a második futamon Báder Benjamin, Tápai Ádám, Blazsán Patrik sorrend alakult ki az élmezőnyben.

    A fordulatokban gazdag két versenyen így nem született meglepetés, a fődíjat végül Blazsán Patrik nyerte el, aki összetettben 152 pontot szerzett. „Suzuka jelentette a legnagyobb kihívást, remek pálya, igazán jó vonalvezetés, és nincs sok aszfaltozott bukótér. Különleges bajnokságon vagyunk túl, hasonló díjazású szimulátorversenyt még nem rendeztek itthon. A magas színvonalat jól szemlélteti, hogy rendkívül nehezen lehetett, akár csak egy pozíciót is javítani a versenyeken. További célom a szimulátorversenyzéssel, hogy minél több magyar tehetséggel találkozzak, szeretném segíteni a fejlődésüket. Emellett nemzetközi szinten is versenyben akarok maradni, addig amíg a fiatalabb generáció megérkezik” – mondta a 23 éves Blazsán Patrik, aki számos nemzetközi viadalon is sikert aratott már.

    Horváth Olivér 146 ponttal végzett a második helyen, ezért 500 ezer forintos díjat kap. „Ez a bajnokság az erős mezőny miatt nemzetközileg is megállja a helyét. A legemlékezetesebb pillanat a legelső futam hajrára volt számomra, mivel a hatalmas nyomás ellenére tudtam győzni. A HUMDA SIM LIGA-ban elért eredményre vagyok eddig a legbüszkébb” – tette hozzá Horváth Olivér.

    Báder Benjamin 142 pontja a harmadik helyre volt elég, ezért 250 ezer forintos díjban részesül. „Azért jelentkeztem a bajnokságra, hogy megmérkőzzem a magyar versenyzőkkel és természetesen a nyeremény összege is inspirált. Nem lehetett könnyű menetnek nevezni a szimulátorbajnokságot, a harmadik hely megszerzéséhez is erőn felül kellett teljesítenem, még úgy is, hogy Blazsán Patrik sok pontot vesztett az első fordulón. Összességében elégedett vagyok, a HUMDA SIM LIGA mindenképp felér egy országos bajnoksággal” – hangsúlyozta Báder Benjamin.

    Az összetettben a negyedik helyet Tápai Ádám szerezte meg 132, az ötödiket Ficza Ferenc 129, a hatodikat Szarka Zsolt pedig 124 ponttal. Rajtuk kívül még Kovács Kristóf zárta száz pont felett a szimulátorbajnokságot, 111 ponttal. Összesen 18 versenyző jutott be a három forduló döntő futamaiba.

    Legfeljebb 60 pont volt gyűjthető egy forduló alatt a HUMDA és a Race Online Hungary által szervezett SIM LIGA szimulátorbajnokságban. A futamgyőztesek 30, a másodikok 26, a harmadikok 24, a negyedikek 22, az ötödikek pedig 20 pontot kaptak. Innentől a 14. helyezettig egy-egy ponttal csökkent a kapható pontok száma.

    „Számos olyan versenyzőt ismerhettünk meg a HUMDA szimulátorbajnokságán, akik korábban semmilyen nagyobb megmérettetésen nem indultak. Ezzel el is értük a kitűzött célunkat, hiszen a szimulátorozásnak a fiatalok felkutatásában jut kiemelkedő szerep. Olyan e-sportolókat akarunk találni, akik később az autósportban is feltűnhetnek. Mivel a technikai sportok komoly anyagi erőforrásokat igényelnek, ezért pont a szimulátorok előtt próbálhatják ki magukat sokan, így számottevően kiszélesedik a sportág tömegbázisa és nagyobb az esély a tehetségek felbukkanására” – mondta Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója.

    A versenyeket online és felvételről televíziós csatornákon is követhették a nézők a valódi sportszériák mintájára, kommentátor és szakértő közreműködésével.

  • Blazsán Patrik duplázott a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság második fordulójában

    Blazsán Patrik duplázott a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság második fordulójában

    Összetettben Horváth Olivér és Blazsán Patrik vezeti a HUMDA által szervezett szimulátorbajnokságot a második forduló után. A két szombati versenyt az Autodrome Lago Maggiore virtuális pályáján rendezték, mindegyik futamon Blazsán Patrik lett a legjobb a 14 PlayStation-játékos közül. A HUMDA SIM LIGA győztese 1 millió forint, az ezüstérmes 500 ezer forint, a bronzérmes pedig 250 ezer forint díjazásban részesül. A harmadik, egyben zárófordulóra már lehet jelentkezni.

    Izgalmas futamokat hozott a HUMDA SIM LIGA második fordulója is. Egy rendkívül fordulatos pályán, az Autodrome Lago Maggiore virtuális aszfaltcsíkján feszültek egymásnak a Gran Turismo Sport platformján a hazai PlayStation-játékosok múlt héten.

    A második fordulóra is több mint félezren neveztek. Az előkvalifikációs szakaszban az összes induló csaknem 23 ezer kilométert, azaz mintegy négyezer kört tett meg a szimulátorral. A szombati futamokra bejutott 14 legjobb versenyző időeredménye között kevesebb mint 178 ezred volt az időkülönbség. Ez példa nélküli a magyar Gran Turismo Sport történetében, de még a nemzetközi versenyeken is rendkívül ritka. A szombati időmérőt 0,095 századmásodperces előnnyel Blazsán Patrik nyerte, aki még ez előző heti első fordulóban egyszer ki is csúszott. Elmondása szerint ez is motiválta őt abban, hogy ezúttal minél jobb teljesítményt nyújtson. Mögötte Tápai Ádám és Horváth Olivér szerezte meg a dobogós helyeket.

    „A rajt jól sikerült, megőriztem az első helyet. Tápai Ádám nagyon komoly tempót diktált már rögtön az elején, nem is igazán tudtam előnyt kiautózni. A negyedik körben egy picit hibázott a második kanyarban és ennek köszönhetően kiszakítottam a szélárnyékból. Nagyon elégedett voltam az első futammal” – mondta a 23 éves Blazsán Patrik, aki számos nemzetközi viadalon is sikert aratott már.

    A második futamban az időmérő első nyolc helyezettje fordított rajtsorrendben állt fel a starthoz. Ez Blazsán Patrik számára is feladta a leckét: ugyan a harmadik helyre viszonylag könnyen jött fel, de itt komoly csata kezdődött. „Báder Benjamin nagyon keményen támadta Szarka Zsoltot, ebből jól jöttem ki. Azt hiszem letolta egy picit az ideális ívről az egyik kanyarban, így már közvetlenül mögötte voltam. Az ezt követő körben könnyedén előztem a Nissan versenyautóm erejét kihasználva. Jó tempót diktálva végül most csak pici hibákkal, de remekül sikerült ez a forduló” – tette hozzá Patrik.

    Két forduló után összetettben Horváth Olivér és Blazsán Patrik áll a tabella élén, 98-98 ponttal. Báder Benjamin 95 ponttal a harmadik, Szarka Zsolt pedig 89 ponttal a negyedik. Az ötödik helyen Tápai Ádám áll 87 ponttal, akiről két ponttal lemaradva hatodik Ficze Ferenc. Az első két fordulóra összesen 18 játékos jutott be.

    Legfeljebb 60 pont gyűjthető egy forduló alatt a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokságban, így matematikailag még sokan esélyesek a győzelemre. A futamgyőztesek 30, a másodikok 26, a harmadikok 24, a negyedikek 22, az ötödikek pedig 20 pontot kapnak. Innentől a 14. helyezettig egy-egy ponttal csökken a bezsebelhető pontok száma.

  • Motorsport Games – Így szerepeltek a magyarok

    Motorsport Games – Így szerepeltek a magyarok

    Tóth László a hetedik helyen ért célba a Formula-4-esek vasárnap rendezett főversenyén a Róma közelében elhelyezkedő Vallelunga versenypályán zajló Motorsport Games zárónapján.

    A 19 éves magyar pilóta szombaton a kvalifikációs futamon negyedik volt, így ebből a pozícióból vághatott neki a kategória hétvégi utolsó viadalának, amely előtt a versenybíróság elrendelte a vizes pályára alkalmas gumik használatát annak ellenére, hogy az aszfalt az éjszakai és reggeli esőzés után szinte már teljesen száraz volt. A 30 perces viadalon így minden versenyzőnek kötelező volt vizes gumival startolni.

    Tóth a rajt után nyolcadiknak csúszott vissza, az első kör végén pedig már csak 10. volt. A folytatásban a magyar pilóta további két helyet veszített, de a 8-13. helyen száguldók nagy csatában voltak a helyezésekért. Miközben Tóth feljött a 10. pozícióba, egy belga pilóta balesete miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely mögött hét perccel a leintés előtt feltorlódott a mezőny.

    Az újraindítás gond nélkül lezajlott, Tóth azonnal előzött egyet, majd az utolsó körben még két pozíciót tudott javítani, kihasználva az előtte csatázók hibáit.

    A versenyt a hazai közönség előtt szereplő Andrea Rosso nyerte, a német Niklas Krütten lett a második, míg a finn William Alatalo a harmadik.

    Tegnap Tóth a 10. helyről rajtolva a negyedik helyen ért célba a Formula-4 kategória szombati versenyén, az úgynevezett kvalifikációs futamon.


    Kiss Norbert a 11. helyen ért célba a túraautósok hétvégi második, egyben utolsó futamán vasárnap, a Róma közelében elhelyezkedő Vallelunga versenypályán zajló Motorsport Games zárónapján.

    A 34 éves szombathelyi pilóta a szombati első versenyen 13. lett, a vasárnapi 30 perces futamra pedig a szombaton rendezett időmérő edzésen csak a 14. rajtkockát szerezte meg.

    A kétszeres gyorsasági kamionos Európa-bajnok a rajtnál azonnal négy pozíciót javított, a versenybíróságnak azonban rögtön a pályára kellett küldenie a biztonsági autót, a startnál ugyanis történt egy ütközés, melynek következében két sérült versenyautó maradt a célegyenesben.

    A műszaki mentés után a Safety Car útjára engedte a mezőnyt, Kiss pedig két körrel később már a nyolcadik helyen száguldott, a pálya fölé érkező eső miatt ugyanis egyre nehezebben vezethetővé váltak az autók, és több pilóta is elkövetett kisebb-nagyobb hibákat.

    Négy perccel a leintés előtt Kiss veszített egy pozíciót, másodpercekkel később pedig újra a pályára jött a biztonsági autó, a kínai pilóta ugyanis kicsúszott a sóderágyba, ahonnan ki kellett menteni a versenyautóját.

    A Safety Car így gyakorlatilag már csak az utolsó körre tudta elengedni az összerázódott mezőnyt, és a hongkongi, valamint a svéd versenyző kisebb ütközésének következményeit éppen a kilencedikként száguldó Kiss szenvedte el. Az ázsiai pilóta úgy tért vissza a bukótérből, hogy oldalról nekiütközött Kiss Alfa Romeójának, akinek így el kellett vennie a gázt, hogy megelőzze a nagyobb balesetet, ezzel viszont két pozíciót veszített.

    A szombati versenyen Kiss a 15. helyen végzett.


    Báder Benjámin tizedik lett a szimulátorosok döntőjében a Róma mellett elhelyezkedő Vallelunga versenypályán zajló Motorsport Games szombati napján.

    A 28 éves versenyző pénteken a két szabadedzésen egyformán hatodikként végzett, majd szombaton a harmincfős mezőny hatodik helyezettjeként jutott az elődöntős futamba. A Race Online Hungary szimulátorosa a saját elődöntős versenyét a második helyen zárta, ezzel egyenes ágon került a legjobb 12 versenyzőt felvonultató fináléba, amelyen a hatodik helyről rajtolhatott.

    A 19 körös döntőben a barcelonai Forma-1-es pálya, a Circuit de Catalunya digitalizált másán versenyeztek egymás ellen a döntősök, mégpedig a Red Bull X2019 koncepcióautót irányítva.

    A rajtnál Báder egy pillanatra negyedik és ötödik is volt, ám ezután hetediknek csúszott vissza, majd a célegyenesre fordulva megpördült, de mivel többen is a boxba hajtottak kerékcserére, maradt hetedik. A magyar szimulátoros a verseny alatt a két kötelező boxkiálláson és kerékcserén túl még egyet teljesített, öt körrel a döntő vége előtt 11. volt, a hajrában pedig még egy pozíciót tudott javítani. A finálét ausztrál riválisa nyerte, második a Costa Rica-i, harmadik az olasz versenyző lett.


    Szántó Zoltán a drifteseknek péntek este megtartott, villanyfényes kvalifikáción bejutott a legjobb 16 közé, ott pedig az orosz Ilja Fedorovval került egy párba. A két versenyzőnek kétszer kellett végigmennie a Vallelunga pályán belül kialakított távon, előbb az orosz, majd a magyar driftes ment elől. A két futam alapján mindhárom pontozóbíró Fedorovot látta jobbnak, így Szántó számára véget ért a viadal.


    Gokart szlalomban Németh Bálint és Kiss Dorka 1.6 másodperccel, és egyetlen helyezéssel csúszott le a folytatás lehetőségéről. Németh pénteken és szombaton is kiváló időket futott hibapont nélkül, Kiss Dorkának azonban szombat reggel vizes pályán kellett pótolnia az előző nap szintén eső miatt elmaradt futamát, az aszfalt pedig később sem száradt fel teljesen, így a fiatal gokartos nem tudott igazán jó időt futni. A magyar duó 17. lett ebben a szakágban, amelyben a legjobb 16 folytathatta tovább a küzdelmet.

    https://www.instagram.com/p/B4Wy8FQBzCE/

    https://www.instagram.com/p/B4UIIDkh8YH/

    https://www.instagram.com/p/B4YNb93B0H8/

     

  • Motorsport Games – Hat magyar öt kategóriában az első autósport olimpián

    Motorsport Games – Hat magyar öt kategóriában az első autósport olimpián

    Öt kategóriában hat magyar versenyző száll harcba a hétvégén az érmekért és a helyezésekért a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által létrehozott Motorsport Games elnevezésű eseményen Rómában és az olasz főváros közelében elhelyezkedő Vallelunga versenypályán.

    A FIA motorsport világtanácsa még júniusban döntött az „autósport olimpia” elindításáról, és azóta az is biztossá vált, hogy a következő három évben más-más helyszín lesz a házigazda. A versenyzők a nemzetüket képviselve csapnak össze egymással, akárcsak a nyári és a téli olimpiákon.

    A római viadalon hat kategóriában, GT-ben, túraautóban, Formula-4-ben, driftben, szimulátorban, valamint gokart szlalomban rendeznek versenyeket, a dobogósok az ötkarikás játékokhoz hasonlóan érmeket kapnak. Magyarországot hat pilóta képviseli, a GT kivételével minden géposztályban lesz versenyzője a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségnek (MNASZ), amely pályázati úton választotta ki a válogatott tagjait.

    Túraautóban a kétszeres gyorsasági kamionos Európa-bajnok Kiss Norbert indul majd egy Alfa Romeo Giulietta TCR volánjánál, míg Formula-4-ben Tóth László, driftben Szántó Zoltán, szimulátorban Báder Benjámin, gokart szlalomban pedig Németh Bálint és Kiss Dorka áll rajthoz.

    A versenyeket minden kategóriában a Vallelunga versenypálya területén bonyolítják le, de az eseményt csütörtökön megelőzi egy utcai parádé Róma belvárosában, ahol a hivatalos megnyitóra is sor kerül.

    Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke, a magyar csapat vezetője azt mondta az MTI-nek, nagy megtiszteltetés a hazai autósport és a szövetség, valamint a versenyzők számára is, hogy az első Motorsport Games-en ott lehet a magyar válogatott.

    „Ötvenegy nemzet pilótái versenyeznek majd Vallelungában, és azt gondolom, mindenki számára hatalmas élmény lesz, hogy a Colosseum mellett mutatják majd be a versenyzőket, mi pedig büszkén vonulhatunk fel a nemzeti lobogónk alatt” – mondta a FIA motorsport világtanács üléseinek magyar résztvevője.

    Kiss Norbert a Hungaroringen tesztelte az Alfa Romeót az elmúlt hetekben, és úgy véli, sikerült egy jó alapbeállítást találniuk, amelyen reményei szerint már csak finomítani kell majd Vallelungában.

    „Nagyon nagy jelentősége lesz a pénteki szabadedzéseknek, az ott rendelkezésre álló időt kell majd hatékonyan kihasználnunk, hogy aztán az időmérő edzésen és persze a versenyeken minél jobb eredményt tudjunk elérni” – nyilatkozta az MTI-nek a 34 éves szombathelyi versenyző, aki pályafutásának korai szakaszában, 2005 és 2010 között Magyarországon különböző túraautós sorozatokban nyert országos bajnoki címeket.

    „Megnéztük már az ellenfeleket, azt gondolom, hogy a belga, holland, szlovák és brit rivális erős lesz, de azért ez a verseny mindenki számára egy kicsit ugrás az ismeretlenbe, mert ezek a pilóták eddig nem igazán mentek még egymás ellen” – mondta Kiss, aki szerint, ha a szabadedzések jól sikerülnek, és a versenyautó beállításai is megfelelőek lesznek, akkor lehet esélye a dobogóra, vagy akár a futamgyőzelemre.

    Az első Motorsport Games programja csütörtökön a római városi felvonulással és ünnepélyes megnyitóval kezdődik, a versenyekre – a szabadedzésekre, időmérőkre és kvalifikációs futamokra, illetve futamokra – péntektől vasárnapig kerül sor.