Címke: Azeri Nagydíj

  • Ezt a hibát nem követné el a Ferrari Bakuban

    Ezt a hibát nem követné el a Ferrari Bakuban

    A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint a Ferrarinak a soron következő Azeri Nagydíjon a maximumot kell kihoznia a rendelkezésére álló csomagból, és nem szabad a közvetlen riválisaikra figyelnie.

    Az egy körös tempó nagyon fontos lesz Bakuban, ugyanis itt a sprintkvalifikációnak is külön időmérő edzése lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy a csapatoknak 2 alkalommal is jól kell beállítaniuk az autóikat a kvalifikációkra.

    Az olasz istálló Bahreinben és Jeddah-ban is Red Bull mögött az időmérős tempót tekintve, azonban Melbourne-ben szenvedtek, ami miatt a Mercedes és az Aston Martin is meg tudta őket előzni.

    Akkora a felfordulás a Ferrarinál, hogy már az elnök testvére is változást követel

    Vassuer szerint Bakuban saját magukra kell koncentrálniuk, és nem szabad hagyniuk, hogy a riválisokra való koncentrálás eltérítse őket az igazi feladatukról.

    „Szerintem nagy hibát követnénk el, ha túlzottan a Red Bull, a Mercedes vagy az Aston Martinra figyelnénk” – árulta el a francia szakvezető. – Magunkra kell összpontosítanunk, és mindent ki kell hoznunk a rendelkezésünkre álló csomagból. A 2. és a 3. verseny között nagyon sokat tudtunk fejlődni.”

    „Folytatnunk kell az újítások bevetését, remélem, hogy a közeljövőben is képesek leszünk jobb tenni az autót. Melbourne-ben nem az újításokkal volt a baj, hanem szimplán az, hogy csapatként nem végeztünk jó munkát.

    „Baku kulcsfontosságú lesz: 2 időmérő és 2 verseny is lesz, ami miatt nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy nem a maximális fordulatszámon dolgozunk a hétvége folyamán. Egy teljesen más karakterisztikájú pályáról beszélünk, de nagyon fontos lesz, amit az előbb említettem, hogy magunkra koncentráljunk, ne másokra.”

    Az SF23-on már Ausztráliában is kerültek fel kisebb új elemek, és az azelőtti jeddah-i hétvégén is érkezett pár újítás, de eddig nem nagyon láthattuk azt, hogy ezeknek köszönhetően előrébb is lépett volna a Scuderia. Vasseur hozzátette, hogy nem lesz könnyű dolguk Bakuban, de bízik abban, hogy az újítások működni fognak, és sikerrel fogják venni az előttük álló akadályokat.

    Fordult a kocka: Ezúttal a Ferrari versenyzője szólt be az olasz sajtónak

  • Új szerződést kaphat a népszerű utcai helyszín

    Új szerződést kaphat a népszerű utcai helyszín

    Az idei Forma-1-es világbajnokság 4. futamát Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban rendezik majd meg. A Baku Street Circuit még 2016-ben mutatkozott be az F1-ben még Európa Nagydíj néven, de 2017 óta az Azeri Nagydíj nevet viseli a verseny. Egyes sajtóértesülések szerint a helyszín közel áll a szerződésük meghosszabbításához.

    Baku jelenlegi kontraktusa a következő szezon legvégén jár majd le, és csakis kizárólag az azeriakon múlik a hosszabbítás. Ehhez a FOM-mal (Formula One Management) kell megjegyezniük, de a Baku City Ring szóvivőjének, Turab Teymurovnak az információi szerint az új szerződés szinte biztosra vehető.

    „A kontraktus meghosszabbításáról szóló egyeztetések már elindultak” – áll az azeri szóvivő cikkében. – Reméljük, hogy az Azeri Nagydíjnak a jövőben is helye lesz a Forma-1 versenynaptárában. Ez a sport számos közösségi és gazdasági előnyt biztosít a számunkra. Amint van végleges döntés ezzel kapcsolatban, azt azonnal tudatni fogjuk a nagyvilággal.”

    Baku az évek során számos emlékezetes versenynek adott otthont. Elég a Sebastian Vettel és Lewis Hamilton biztonsági autós csetepatéjára (2017) vagy a tavalyi piros zászló utáni újraindításra gondolni, amikor Lewis Hamilton drámai elfékezésének köszönhetően Sergio Pérez nyert meg a futamot. Az eddigi 6 bakui versenyen 6 különböző győztes született, és nagy kérdés, hogy idén folytatódni fog-e ez a trend a több, mint 6 kilométer hosszú utcai pályán.

    A bakui düh eredményezte végül Vettel és Hamilton jó viszonyát

  • Top 5 Forma-1-es és IndyCar utcai verseny az elmúlt 5 évből

    Az IndyCar Nashville futama megint egy instant klasszikus versenynek bizonyult, ezért megnéztük a legjobb 5 utcai versenyt az elmúlt 5 évből.

    5. IndyCar – 2019 Detroit GP 2

    Bár Detroitban nem szoktak kiemelkedően jó versenyek lenni, a Detroit duel (két verseny, egy hétvégén) második versenyére teljesen megőrültek a versenyzők. Folyamatos előzgetések, és drámai ütközések jellemezték a futamot, amit végül Scott Dixon nyert meg, megelőzve az első dobogós helyezését szerző Marcus Ericssont.

    4. IndyCar – 2022 Nashville GP

    Még nagyon frissek az élményeink az idei Nashville-i versennyel kapcsolatban. Mit is lehetne kiemelni? Herta és Rossi egy kör hátrányból jöttek fel a top 5-be, Scott McLaughlin kétszer is hátraesett a stratégia miatt, és mégis végig előzte a mezőnyt, és második lett. Scott Dixon pedig azt csinálta, amit szokott. Kihasználta az adódó lehetőségeket, és nyert.

    3. IndyCar – 2020 St. Pete GP

    Ezen a versenyen is főszereplő volt Scott Dixon, hiszen a COVID időszak rövidített IndyCar szezonjában megszerezte 6. bajnoki címét. Alexander Rossi drámai ütközése döntötte el az első hely sorsát, de olyan későbbi sztárok is feltűntek az élmezőnyben mint Álex Palou, és Colton Herta.

    2. Forma-1 – 2017 Azeri Nagydíj

    Listánk egyetlen Forma-1-es versenye szintén egy instant klasszik volt. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel sokáig harcolt az első helyért, de a sárga kérdőjeles körülmények között ütköztek, és hátraestek. Daniel Ricciardo ebben az évben minden lehetőséget kihasznált, és megnyerte a versenyt. Valtteri Bottas úgy lett második, hogy a futam elején még defekttel mászott vissza a boxba, miközben Lance Stroll megszerezte élete első dobogós helyezését.

    Megtekintés youtube-on.

    1. IndyCar – 2021 Nashville GP

    Nem férhet kétség ahhoz, hogy az első Nashville-i verseny beírta magát a történelemkönyvekbe. No nem csak azért, mert 9 sárga zászló volt a versenyen, hanem azért is mert egy olyan autó nyerte a versenyt – Marcus Ericsson vezérletével – ami a 4. körben egy ütközés után a levegőben töltött másodperceket. Hogyan is felejthetnénk el a hétvége során érinthetetlen Colton Herta küzdelmét, ahogy próbálja visszaszerezni az első helyét, majd a nagy akarásnak a fal lett a vége.

  • Zhou: Ez így nem mehet tovább…

    Zhou: Ez így nem mehet tovább…

    Ugyan Guanyu Zhou az újonc szezonját teljesíti a Forma-1-ben, de az Alfa Romeo technikai hibái miatt már három kiesés szerepel a neve mellett. A kínai pilóta emiatt pedig nagyon nem elégedett és a frusztráltságának az egyik mostani interjújában is hangot adott.

    Zhou Forma-1-es karrierje rendkívül jól indult, ugyanis már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon képes volt a pontszerző 10. helyen célba érni. Azonban azóta nem megy jól a szekere, mert azóta nem tudott pontot szerezni és már három alkalommal is idő előtt kellett kiszállnia az Alfa Romeójából a vasárnapi versenyek során.

    Mindhárom nullázása technikai hibákra vezethetők vissza és a legutóbbi alkalommal Bakuban már nála is betelt a pohár. Zhou nem hitte el, hogy „már megint” emiatt kell kiesnie és hozzátette, hogy „a hinwili kiscsapat nem folytathatja tovább ezt a rossz trendet”.

    „Nem akartam elhinni, amikor meghallottam, hogy már megint valami baj van az autóval,” – nyilatkozta az Alfa Romeo kínai pilótája, aki egyelőre nem aggódik a jövője miatt. „Annyiszor megtörtént már velünk ez idén és ez így nem mehet tovább.”

    „Csapatként kell megoldanunk a problémákat, mert nagyon fontos, hogy célba érhessek a jövőben azokon a versenyeken, ahol vannak az esélyeim a pontszerzésekre.”

    Guanyu Zhou, Alfa Romeo
    Zhou egy jobb folytatásban reménykedik Fotó: Xavi Bonilla / DPPI / Alfa Romeo Racing

    Eleinte mindenki azt gondolta, hogy a kínai pilóta a C42-ben dolgozó Ferrari erőforrás hibája miatt esett ki, de az olasz istálló cáfolta ezt, mondván nem az ő lelkükön szárad Zhou kiesése.

    Ugyan Bakuból nem tudott pontokkal távozni az idei Forma-1-es szezon egyetlen újonca, a tempója viszont rendkívül pozitív volt. Az időmérőn nagy különbséggel végzett rutinos csapattársa, Valtteri Bottas előtt és a versenyen is közel volt a pontszerző helyekhez. Amikor a probléma fellépett, Sebastian Vettel mögött haladt, aki végül a 6. helyen szelte át a kockás zászlót.

    A kínai végül azt is elmondta, hogy „a kiesései ellenére úgy érzi, hogy képes volt fejlődni az elmúlt pár verseny folyamán.”

  • 25 éve nem történt meg az a Ferrarival, mint ami Bakuban

    25 éve nem történt meg az a Ferrarival, mint ami Bakuban

    Hatalmas csalódással zárult a Ferrari számára a hétvégi Azeri Nagydíj, miután a vörösök mindkét autója technikai gondok miatt a verseny első felében kiesett.

    Ezzel a Scuderia hatalmas hátrányba került mindkét fronton a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, ezzel egyidejűleg meg is szakadt egy óriási szériája.

    Akármennyire is hihetetlen, de a Ferrari 9100 napja, azaz majdnem 25 éve nem esett ki technikai hiba, tehát nem baleset miatt mindkét autóval egy versenyen. Ez legutóbb még a múlt században, az 1997-es Brit Nagydíjon történt meg velük.

    Arra a Nagydíjra Michael Schumacher kényelmes, 14 pontos előnnyel érkezett meg közvetlen riválisa Jacques Villeneuve előtt, a formája is kiváló volt, ugyanis zsinórban a harmadik futamgyőzelmére készült Silverstone-ban.

    Csapattársa akkor Eddie Irvine volt, akinek köszönhetően az azt megelőző futamon kettős győzelmet arattak a vörösök. Az időmérő nem sikerült jól a Ferrarinak, Schumacher volt a jobbik, a negyedik hellyel, miközben a Williamsek kibérelték az első rajtsort.

    A versenyt sokáig a kanadai Villeneuve vezette, ám az egyik bokszkiállásával bajok voltak, így rengeteg időtt vesztett a pit-ben, ennek köszönhetően a német riválisa került az élre, hatalmas, 40 másodperces előnnyel.

    Hirtelen azonban a biztos győzelem elúszott, miután az egyik kerékcsapágya tönkre ment, így a bokszba kényszerült. Csapattársa Irvine nem sokkal később féltengely gondok miatt adta fel a futamot. A versenyen összesen 11 kieső volt, egy kivételével mindenki valamilyen technikai gond miatt állt ki.

    A Ferrari tehát negyed évszázadig kiemelkedően megbízható volt, ám most, amikor talán a legjobban kéne, a technika ördöge miatt veszítenek súlyos pontokat.

  • Alonso elégedett a nagyot előrelépő Renault motorral

    Alonso elégedett a nagyot előrelépő Renault motorral

    A nehéz szezonkezdetet követően Fernando Alonso zsinórban a harmadik versenyén szerzett pontot Bakuban, ahol főleg az Alpine motorjának köszönhette az előkelő helyezést.

    A spanyol a 10. helyre kvalifikált, a versenyt pedig végül a hetedik helyen fejezte be, csakúgy mint Monacóban. Habár tényleges pozíciót a két Ferrari kiesésével és Tsunoda DRS-ének meghibásodásával nyert csak, megelőzni sem tudta senki Alonsót, aki lényegében egész hétvégén a leggyorsabb volt a harmadik szektorban, ennek megfelelően pedig az egyenesekben is.

    „Igen, örülök a hetedik helynek” – értékelt a kétszeres világbajnok a verseny után. „Nyilván hasznot húztunk az előttünk történő kiesésekből, a Ferrarikéból és Tsunodáéból. De igen, ezek a dolgok megtörténnek itt Bakuban, és elfogadjuk ezt a hat pontot, jó szájízzel távozunk a monacói hetedik hely után, mert itt megint hetedikek lettünk. Úgyhogy folytassuk tovább. Nagy volt a sebességünk az egyenesben, ami segített abban is, hogy magunk mögött tartsuk a többieket, és azt hiszem, maximalizáltuk az erősségeinket. Meglátjuk, hogy Kanadában találunk-e még egy kicsit többet, mert ha két-három tizeddel előrébb lennénk, akkor szerintem hatalmasat lépnénk előre.”

    Alonso kiemelte az Alpine alacsony légellenállású beállítását, de a Renault motor erejét is mint kulcs a többiek maga mögött tartásához.

    „Senki nem előzött meg!” – tette hozzá. „Kinyitották a DRS-t, és én még így is távolodtam, szóval ez egy nagyon jó dolog volt. Jobbak vagyunk, több motorerőnk van. Erősek vagyunk az ilyen pályákon. Tavaly sokat küszködtünk Bakuban, idén pedig versenyképesek vagyunk, szóval úgy gondolom, hogy nagyon nagy lépést tettünk előre.”

    Alonso a szezon elején folyamatosan motorproblémákkal küzdött, már volt is egy büntetése motorcsere miatt Spanyolországban, de állítása szerint mostanra az Alpine ura a megbízhatósági gondoknak.

    „A megbízhatóság az év elején aggodalomra adott okot, és valójában nyolc verseny után már a negyedik motor van bent, de úgy gondolom, hogy most már urai vagyunk a helyzetnek. Boldog vagyok. Ez egy jó érzés. Megváltoztattuk a koncepciót, az elrendezést, mindent. Jól sült el, szóval boldog vagyok, és örülök a csapat erőfeszítéseinek is” – zárta gondolatát.

  • Gasly: Jól mutatja az erősségünket, hogy a Mercedessel harcoltunk

    Gasly: Jól mutatja az erősségünket, hogy a Mercedessel harcoltunk

    Pierre Gasly idei szezonja legjobb eredményét érte el Azerbajdzsánban, ahol az 5. helyen intette le a kockás zászló, a Mercedesek után a középmezőny legjobbjaként.

    Már az időmérő is jól sikerült a francia számára, akinek ezidáig az 2022-es szezon nem nagyon akart összeállni. A bakui versenyen ugyanakkor végig jól ment, és a két kiállást választó Lewis Hamilton is csak a vége felé tudta legyűrni.

    „Elég hihetetlen volt ez most nekünk” – mondta a versenyt követően Gasly, aki a tavalyi káosz végén itt dobogóra is tudott állni. „Az első ötben végezni nagyon jó, különösen, ha figyelembe vesszük, hogyan kezdtük az évet. Eddig nem volt túl sok szerencsénk, ezért fontos volt, hogy tiszta hétvégét zárjunk, ez Bakuban sikerült. Ezen a hétvégén nem hibáztunk, remek tempót mutattunk az edzéseken, aztán az év legjobb kvalifikációját teljesítettük, és a szezon eddigi legjobb eredményét értük el.”

    „Szép kis csatánk volt Lewisszal, szórakoztató volt” – tette hozzá. „A verseny elején tudtuk, hogy könyörtelen futam lesz, hiszen csak egy új szett keményünk volt, így nagyon reméltük, hogy tiszta lesz a verseny vége, de sajnos jött a második virtuális biztonsági autó, és tudtuk, hogy ez nem a mi malmunkra hajtja a vizet. Megpróbáltam a lehető legjobban védekezni Lewis ellen, miután kiállt új gumikért, de ő sokkal gyorsabb volt – megpróbáltam óvni a gumikat a versenyen, de akkor már tényleg nem voltak túl jó állapotban. Végeredményben az, hogy olyan helyzetben vagyunk, hogy harcolhatunk a Mercedesekkel, azt jelenti, hogy nagyon jó munkát végeztünk. Nagyszerű a csapat számára, hogy sok ponttal távozhatunk.”

    A csapat szempontjából ugyanakkor a vasárnap alakulhatott volna még jobban, Yuki Tsunoda ugyanis a DRS meghibásodása miatt vesztette el a hatodik helyet, ezzel az AlphaTauri egy kettős pontszerzéstől esett el.

  • Bottas biztos benne, hogy az Alfánál valami alapjaiban rossz volt a hétvégén

    Bottas biztos benne, hogy az Alfánál valami alapjaiban rossz volt a hétvégén

    Az Alfa Romeo olyan pocsék hétvégén van túl Azerbajdzsánban, hogy Valtteri Bottas szerint valami alapvető problémájuk volt az autóval.

    A finn versenyző az évad nagy részét a középmezőny elején töltötte, a Baku előtti öt versenyen pedig kivétel nélkül pontot szerzett. Az azeri hétvégén azonban már az időmérőn is hamar elvéreztek és még a sok kiesést hozó futamon is csak 11. lett Bottas, Zhou-t pedig ismét technikai hiba hátráltatta.

    „Pontokért jöttünk ide, és azok nélkül távoztunk, úgyhogy nyilvánvalóan nem vagyok túl elégedett azzal, ahogy a hétvégénk alakult” – nyilatkozta a csalódott Bottas a verseny után. „A verseny nagyon hosszúnak érződött, mivel hiányzott a tempónk: úgy gondolom, hogy valami alapvető hiba volt az autóval, amit ki kell vizsgálnunk. Péntekről szombatra egyszerűen úgy éreztem, mintha elveszítettük volna a hátsó tapadást, ami egy kicsit furcsa, mert a kicserélt alkatrészekkel növekednie kellett volna a hátsó tapadásnak. Szóval ki kell derítenünk, mi romlott el. Ma esélyem sem volt arra, hogy megközelítsem Zhou tempóját, ő egy másik ligában versenyzett, majdnem egy másodperccel gyorsabb volt, ami számomra elég furcsa.”

    Bottas hozzátette, hogy az autó sehogy, semmilyen körülmények között nem akart működni.

    „Nem jelentett különbséget, milyen keveréken vagyunk” – tette hozzá. „Tényleg ugyanazt éreztem, mint szombaton, hogy egyetlen körre sem tudtam a gumikat működésre bírni, de azt hiszem, az tény, hogy egyáltalán nincs meg a tempónk.”

  • Leclerc ezt a rekordot biztosan nem szerette volna magáénak tudni

    Leclerc ezt a rekordot biztosan nem szerette volna magáénak tudni

    Charles Leclerc újabb balszerencsés futamon van túl, ezúttal az Azeri Nagydíjon érte utol a rémálom és esett ki vezető helyről motorhiba miatt. Ezzel pedig mostantól egy olyan rekordot tudhat magáénak, melyet biztosan nem szeretett volna, hívta fel rá a figyelmet a WTF1.

    Leclerc alapvetően rendre kiváló időmérős teljesítménnyel rukkol elő, az idei hétvégék háromnegyedén ő szerezte meg a pole-t. Ebből viszont kialakult egy rossz statisztika, hiszen ebből csak kettőt tudott győzelemre váltani és a pályafutása egészében sem áll sokkal jobban ilyen tekintetben. Az eddig megszerzett 15 szombati elsőségéből mindössze 4-et tudott megőrizni vasárnapra, ez 26,6%-os arány, ezzel ő nyerte arányosan a legkevesebb futamot a pole-ból.

    Ugyanakkor alighanem nagyobb probléma a monacói számára, hogy a néhány versennyel ezelőtti 34 pontos előnyéből mostanra ugyanakkora hátrány lett.

    Mindemellett további érdekesség, hogy Verstappen Leclerc poleból több győzelmet tudott szerezni, mint maga Leclerc.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen örömmámorban, Pérez nem volt dühös a csapatutasítás miatt

    Verstappen örömmámorban, Pérez nem volt dühös a csapatutasítás miatt

    Ugyan a tavalyi Azeri Nagydíjon egy defekt elvette a győzelmet Max Verstappentől, azonban az idei futamot rendkívül magabiztosan húzta be Charles Leclerc kiesését követően. Mondani se kell, hogy a holland pilóta rendkívül elégedetten nyilatkozott a pódium ceremónia előtt.

    Verstappen a mostani volt Forma-1-es pályafutása 25. sikere, amivel olyan nagy neveket ért be, mint a kétszeres világbajnok Jim Clark vagy a háromszoros bajnok Niki Lauda. A regnáló bajnok kényelmes előnnyel vezeti a bajnokságot a csapattársa előtt 21 ponttal, amíg Leclerc hátránya már 34 pontra rúg.

    „A tavaly elveszített győzelmet semmivel nem tudom már visszahozni, azonban a mai versenyen hihetetlen jó volt a tempónk, a gumikra is kellőképpen tudunk vigyázni és el is tudtunk lógni a többiek elől” – nyilatkozta Verstappen, aki a 3. helyről rajtolva tudott nyerni végül. „Ugyan némi szerencse is kellett a Ferrarik kiesésével, de az autó akkor is jó volt.”

    „A tegnapi nap még voltak problémáim az egyensúllyal, azonban a mai napon már minden rendben volt. Mindkét keveréken jó volt a tempónk, és itt Bakuban ez különösen fontos. Minden versenyhétvége más és más, de folyton precízen kell végezni a munkát. Az ilyen kis dolgokon dőlhet el a futamgyőzelem sorsa.”

    Pérez elégedett volt

    A két Red Bull közötti csata a Spanyol Nagydíjhoz hasonlóan csapatutasítással dőlt el, de a mexikói versenyző nem neheztelt a csapatára, mert szerinte is a jobb tempóval rendelkező Verstappen elengedése volt a legjobb döntés, amit meghozhattak a mérnökök a pitwallon.

    „Sajnos a VSC fázis alatt nem tudtunk kereket cserélni. Túl késő is volt, ráadásul a kommunikáció is rossz volt köztem és a csapat között. Simán az élen maradtunk volna ebben a helyzetben. A csapat jól tette, hogy Max-et helyezte előnybe. Jobb volt a tempója és bármi megtörténhetett volna. A kettős győzelem viszont egy nagyszerű eredmény a csapat számára.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés