Címke: Azeri Nagydíj

  • Leclerc az elvesztett 1. hely ellenére is örül

    Leclerc az elvesztett 1. hely ellenére is örül

    Szezonbeli legjobb futameredményét szerezte a Ferrarinak az Azeri Nagydíj sprintversenyén, a két Red Bull közül legalább az egyiket maga mögött tartotta.

    Charles Leclerc duplázott a különleges bakui hétvége időmérőin, a vasárnapi fő verseny után a sprintfutamra is megkaparintotta az első rajtkockát. Utóbbi pozíciót azonban nem tartotta meg a leintésig, Sergio Pérez megelőzte, így a Ferrari első 2023-as futamgyőzelmére legalább vasárnapig várni kell.

    A monacói pilóta elmondása alapján az újabb próbálkozás is nehéz lesz. „Az egész megerősíti, amit gondoltunk, hogy a Red Bull még mindig előttünk van a futamon. Nem szabad elfelejtenünk, mekkora hátrányunk volt két versennyel ezelőtt” – mondta.

    Hiába a két Ferrari-elsőség, Leclerc szerint a Red Bull előrébb jár náluk

    „Tettünk egy lépést előre. Nem tartunk ott, ahol akarunk, de amikor nem lehetséges a győzelem, a lehető legtöbb pontot kell szereznünk. Ma nem volt ennél több elérhető, így örülök a 2. helynek. Holnap a győzelemre próbálunk törni, noha a Red Bull picit gyorsabbnak tűnik.”

    „Nem nagyon harcoltam Checóval, mert életben akartam tartani a gumikat, ez ugyanis a gyenge pontunk. Igyekeztem DRS-távolságon belül maradni Checóhoz, hogy húzzon magával az egyenesben, de végül leszakadtam. A gumikopással túl sokat vesztettünk.”

    A Ferrarinak az mindenképp pozitívum, hogy Bakuban az erősorrendben egyértelműen az Aston Martin és a Mercedes elé lépett.

  • Ezért veszett össze Verstappen és Russell a sprint után – a holland f*szfejnek nevezte riválisát

    Ezért veszett össze Verstappen és Russell a sprint után – a holland f*szfejnek nevezte riválisát

    Lezajlott az idei Forma-1-es szezon első sprintkvalifikációja, és a 17 kör során számos érdekes eseményt láthattunk. Az egyik ilyen dolog Max Verstappen és George Russell rajt utáni csatája volt, ami miatt el is szabadultak az indulatok a felek között a futam leintését követően.

    A brit és a holland pilóta a rajtot követően egészen a hármas kanyarig egymás mellett autóztak, azonban ott is, valamint a kettes kanyarban is ütköztek egymással. Russell Mercedese nem, azonban Verstappen autójának padlólemeze megsérült, valamint az oldalszekrényének bal részéből is kiszakadt egy kisebb darab.

    Verstappen dühöngött, Pérez nyert az év első sprintjén

    Amikor Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase elmondta, hogy az RB19-e megsérült, a holland nagyon kiakadt, és azt mondta a rádióban, hogy „nevetségesnek találja azt, hogy úgy tarthatja meg [Russell] a pozíciót, hogy sérülést okozott neki.” A kétszeres világbajnok már az újraindításnál visszaszerezte a pozíciót, és a mérnöke meg is dicsérte, hogy az előzést ütközés nélkül sikerült megvalósítania.

    Itt azonban nem ért véget a történet, mert a leintést követően is egymásra talált Russell és Verstappen, akik egy heves szópárbajt is lezavartak a paddockban. A vitájuk után pedig a 37-szeres futamgyőztes „f*szfejnek” nevezte brit riválisát.

    „Nem értem, miért kell ekkora kockázatot vállalnia már az első körben” – értékelt Verstappen a sprintet követően. – Mindenkinek hidegek a gumijai, és emiatt egy nagy lyukat csinált az oldaldobozomon. Azonban így sem történt baj, meg tudtuk szerezni a 3. helyet, és innentől csak és kizárólag a holnapi napra koncentrálunk.”

    Azonban Verstappen mellett Russell is felvázolta a saját nézőpontját a SkySportsnak adott interjújában: „Versenyzőként szerintem tisztában vagy a kockázattal, ha ott a külső ívre kerülsz. Azért vagyok itt, hogy harcoljak, és nyerjek. Nem fogom visszafogni magam csak azért, mert ő vezeti a bajnokságot. Nem volt szándékos a kontakt.”

  • Verstappen dühöngött, Pérez nyert az év első sprintjén

    Verstappen dühöngött, Pérez nyert az év első sprintjén

    A Red Bull pilótája, Sergio Pérez nyerte az Azeri Nagydíj sprintkvalifikációját. A mexikói csapattársa, Max Verstappen csak a 3. helyen ért célba, de az autója végig sérült volt a 17 körös futam során.

    Már a rajt kezdete előtt hivatalossá vált, hogy a sprint időmérő edzésén balesetező Logan Sargeant nem fog tudni elindulni, miután a Williams szerelői nem tudták helyrehozni az autójában keletkezett károkat. Emellett az is eldőlt, hogy az Azeri Nagydíj 2026-ig biztosan része lesz az F1 versenynaptárának.

    A rajtrácsról az egyik Alpine, Esteban Ocon autója hiányzott, ugyanis a francia pilótának futómű beállításain a parc fermé érvénybe lépését követően változtatott a csapata. Az FIA pedig emiatt azzal büntette Ocont, hogy mindkét futam során a bokszutcából kell majd indulnia.

    A pole-ból induló Charles Leclerc megtartotta a vezető helyét, és Max Verstappen óriási csatába keveredett George Russell-lel. A holland hozzá is ért a falhoz a 3-as kanyar kijáratán, és el is veszítette a 3. helyét a Mercedes versenyzőjével szemben.

    Yuki Tsunoda már a pálya hátsó részén bajba került, miután nekiment a falnak, és elveszítette a jobb hátsó abroncsát. A pályán maradó törmelékek miatt VSC fázis lépett érvénybe. A japán pilóta autója megsérült, de a csapata ennek ellenére visszaküldte őt a pályára. A versenyirányítás meg is fogja vizsgálni az esetet a futamot követően.

    Az újraindításnál Verstappen azonnal visszaelőzte Russellt, és Lewis Hamilton is veszített 2 pozíciót. Először Carlos Sainz, majd a rossz kigyorsítása miatt Fernando Alonso is meg tudta őt előzni.

    A DRS-t a 8. körben lehetett elkezdeni használni, és Sergio Pérez azonnal át is vette a vezetést Leclerc-től, miután kifékezte őt az egyes kanyarba menet. Ezt követően a Pérez-Leclerc-Verstappen hármas fogat elhúzott a többiektől, és szorosan követték egymást az első három helyen.

    A Ferrari monacói pilótája azonban a 13. körre egy másodpercen kívül került Pérezhez képest, ami lehetőséget adott Verstappennek az előzésre. A kétszeres világbajnokak azonban nehéz dolga volt, mivel a rajtnál összeszedett némi padlólemez sérülést a Russell-lel való csatározásban.

    A sprint végéig már nem is történt pozíciócsere az élen, így Pérez nyerte az év első sprintjét Leclerc és Verstappen előtt. További pontszerzők: Russell, Sainz, Alonso Hamilton és Lance Stroll, aki Alex Albont egy rendkívül látványos bevetődéssel előzte meg.

  • Hiába a két Ferrari-elsőség, Leclerc szerint a Red Bull előrébb jár náluk

    Hiába a két Ferrari-elsőség, Leclerc szerint a Red Bull előrébb jár náluk

    Charles Leclerc szerint trükkösek voltak a körülmények az Azeri Nagydíj sprintkvalifikációjának végén, és azt is elmondta, mi okozta a hibáját. Hozzátette, továbbra is úgy gondolja, hogy a Red Bull előttük jár.

    Eddig egyértelműen Charles Leclerc, illetve a Ferrari teljesítménye az Azeri Nagydíj hétvégéjének legnagyobb meglepetése. A monacói pilóta azok után, hogy pénteken megszerezte a pole pozíciót, szombaton a sprintfutamra is begyűjtötte a rajtelsőséget. A 25 éves versenyző 147 ezreddel előzte meg Sergio Pérezt, és 29 századdal Max Verstappent.

    A mostani kvalifikációra más szabályok vonatkoztak, mint a normál időmérőre. Amellett, hogy az egyes szakaszok rövidebbek voltak, a pilóták kizárólag egyetlen szettből gazdálkodhattak minden etap során. Ráadásul a lágy keverék csak az SQ3-ra került elő, és a mezőny tagjai nem tapogathatták ki a körülményeket, hanem rögtön a lehető leggyorsabban kellett menniük.

    „A lágy gumikon kicsit trükkös volt, mert bejutottunk a Q3-ba, de tegnap óta nem mentünk ilyen abroncsokon – emelte ki Leclerc a futam utáni interjúja során. – Mások a körülmények, így a gumik is másképp viselkednek. A második körben a hátsó túlmelegedett. Nyomtam, hogy faragjak az időn, mert rosszabbul álltam az első körömnél, és az ötös kanyarban elvesztettem [az autót]. Ennek végül nem lett következménye a kvalifikációra nézve. Nem tudom, hogy a mögöttem haladó Carlos [Sainzcal] mi a helyzet, ha javított volna, akkor kár érte. Nagyon elégedett vagyok az első körrel. Most meg kell erősítenünk [a pozíciónkat]. Úgy tűnik, hogy a Red Bull egy lépéssel előrébb jár. A Ferrarinak az élre kell állnia, és én abszolút mindent megteszek, hogy ez sikerüljön.”

    Leclerc-nek a hiba is belefért, alighanem minden szempontból. Egyrészt nem került a pole pozíciójába, hiszen egyik Red Bull sem tudott eleget javítani, másrészt úgy tűnik, hogy csak az első szárny sérült meg, így nem kell szétszedni az autót. A monacói pilóta ezzel együtt hangsúlyozta, hogy mindent meg fognak nézni, hogy elkerüljék a kellemetlen meglepetéseket.

    „Őszintén szólva megpróbáltam egy kicsit jobban kihasználni a pályát az ötös kanyarban, de valamiért most nem volt annyira tiszta, mint tegnap – magyarázta az F1 TV-nek. – Azzal pedig, hogy egy kicsit jobban kihasználtam a pályát, és valamivel jobban használtam a hátsó gumikat, túl sok lett. Amikor az ember lesodródik az [ideális] ívről, nem tudja megállítani az autót. Elvesztettem a hátulját, és az volt a fejemben, hogy egyenesen nekimenjek [a falnak], hogy a hátulja ne sérüljön, mert az sok munkával járna. Szerintem csak az első szárny [sérült], de mindent ellenőrizni fogunk. Nem volt túl nagy a becsapódás.”

    Leclerc hozzátette, hogy a Ferrari nem vitt nagyobb fejlesztéseket Bakuba, csupán az alacsony leszorítóerős csomagot, emellett a beállítások terén léptek előre. Ettől függetlenül borzalmasan nehéz dolguk lesz a Red Bull ellen, és több tényező is van, amely nem nekik kedvez. Egyrészt az, hogy már egy kör után lehet használni az állítható hátsó szárnyat, másrészt a Ferrarinak a korábbi futamokon látott versenytempója.

    „Jó, hogy gyorsak vagyunk, de még soha nem nyertünk itt, úgyhogy ez lesz az elsődleges célunk – fogalmazott. – Dolgoznunk kell az autónkon, hogy rátaláljunk a [jó] versenytempóra. Az időmérőn mindig gyorsak voltunk, de a futamon túl gyorsan elhasználjuk a gumikat. Úgy gondolom, hogy Ausztrália után tettünk néhány lépést előre, de továbbra is meg kell erősítenünk [a helyzetünket].”

  • Leclerc falnak ment, de így is újra legyőzte a Red Bullokat a különleges időmérőn

    Leclerc falnak ment, de így is újra legyőzte a Red Bullokat a különleges időmérőn

    A pénteki időmérő után a szombati sprintkvalifikáción is Charles Leclerc zárt az élen az Azeri Nagydíj hétvégéjén. Max Verstappent Sergio Pérez is megelőzte a táblázaton, míg Logan Sargeant csúnyán összetörte a Williamst.

    A történelem során először rendezték meg a szétlövésnek nevezett sprintkvalifikációt. Itt több szempontból is más szabályok vannak érvényben, mint a normál időmérőn. A szakaszok 12, 10, illetve 8 percből állnak (és Q1, Q2, valamint Q3 helyett SQ1-nek, SQ2-nek, illetve SQ3-nak nevezik őket). Emellett az első két szakasz során egy-egy új közepes, míg az utolsóban egy friss lágy szettet lehet használni. Ez utóbbi érdekes helyzeteket szült.

    Az FIA furcsa szabálya miatt már most eldőlt, hogy ketten nem indulhatnak az élről a sprintfutamon

    Az első mért körök során máris sárga zászló volt érvényben, mivel Oscar Piastri hibázott a 3-as kanyarban. Mindenki szerencséjére nem törte össze az autót, így nem kellett megszakítani a körözést. Az első próbálkozások után a pénteken a pole pozíciót megszerző Charles Leclerc állt az élre 1:43.372 másodperccel, 191 ezreddel megelőzve Max Verstappent. A két pilóta nagyon kiemelkedett a mezőnyből, ugyanis Carlos Sainz hátránya már 1 másodperc feletti volt a harmadik pozícióban.

    Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    A spanyol pilótát megelőzte a két Aston Martin Lance Stroll-Fernando Alonso sorrendben, míg az időmérőn az autóját összetörő Nyck de Vries ezúttal csak a bukótérben kötött ki. Ezt követően a két Williams, valamint Kevin Magnussen jött fel Leclerc és Verstappen mögé, hogy aztán Lewis Hamilton a harmadik, Sergio Pérez a negyedik helyre ugorjon fel, miközben a két éllovas szintén javított.

    Másfél perccel a vége előtt Lando Norris, Valtteri Bottas, Cunoda Juki, Pierre Gasly és De Vries álltak kieső helyen, de a brit pilóta hamarosan javított, így Csou Kuan-jüt sodorta veszélybe. Innentől kezdve nem változott az utolsó öt sorrendje, ugyanis Logan Sargeant a 15-ös kanyarban a falhoz csapta az autóját. Az amerikai pilóta arra panaszkodott, hogy az előtte autózó Sainz megzavarta őt. Cunoda kifejezetten bosszús volt, mert közvetlenül a célvonal előtt érte őt a piros zászló, egy olyan körön, amellyel javított volna. Mivel csupán 25 másodperc lett volna hátra, az SQ1 nem folytatódott.

    Az SQ2-re Sargeant természetesen nem tudott kimenni, így mindössze tizennégyen próbálkozhattak a továbbjutással. Az első körök során Nico Hülkenberg mérte el a féktávot a 7-es kanyarnál, és épphogy meg tudott állni a fal előtt. A Verstappen-Leclerc csatából ezúttal előbbi jött ki jobban, hiszen hiába volt lassabb az első és a harmadik szektorban is riválisánál, a középsőben annyival jobb volt, hogy 395 ezreddel vezetett. Pérez lemaradása már 508 ezred volt, mögötte Sainz, Hamilton és George Russell volt az élmezőny sorrendje.

    Russell azonban hamar visszaesett a tabellán, és 2 perccel a vége előtt kieső helyen találta magát, ám hamarosan javított. Ennek következtében Piastri, Magnussen, Esteban Ocon és Hülkenberg voltak veszélyben. Végül csak a sorrend változott köztük, és Piastri a tizenegyedik, Hülkenberg a tizenkettedik, Ocon a tizenharmadik, Magnussen pedig a tizennegyedik pozícióban zárt. Könnyen lehet, hogy a nyolcadik helyen végző Stroll annak köszönhette a továbbjutását, hogy a célegyenesben szélárnyékot kapott Alonsótól. Sainz pár perccel a vége előtt elfékezte magát a 15-ös kanyarban, de aztán feljött a harmadik helyre.

    Mivel Norrisnak nem volt új lágy gumija, ő nem tudott részt venni az SQ3-ban, így az már ekkor eldőlt, hogy ő indulhat a tizedik helyről. A legjobb körülmények között Leclerc volt a leggyorsabb, aki 1:41.697-es körével 179 ezreddel előzte meg Pérezt, és további 264-gyel a középső szektorban hibázó Verstappent. Mögöttük Sainz, Hamilton, Russell, Alexander Albon, Stroll és Alonso volt a sorrend.

    Az első három sorrendje maradt, annak ellenére, hogy Leclerc hibázott, és a falat is eltalálta, bár talán csak az első szárnya sérült. Bár Pérez és Verstappen is javított, előbbi hátránya 147 ezred, utóbbié 29 század volt a végén. Russell feljött a negyedik helyre, mögötte Sainz, Hamilton, Albon, Alonso és Stroll lett a sorrend.

    Az Azeri Nagydíj sprintkvalifikációjának végeredménye

  • Hamilton szerint nagyon rosszat sejtet a bakui időmérő eredménye

    Hamilton szerint nagyon rosszat sejtet a bakui időmérő eredménye

    Lewis Hamilton szerint az Azeri Nagydíj időmérő edzésén történteknek ébresztőt kell fújnia a Mercedesnél. A hétszeres brit világbajnok szerint ugyanis nagyon messze voltak a riválisaikhoz képest az edzés folyamán.

    Amíg Hamilton 5. helye egyáltalán nem számít rossznak, mivel így csak a két Ferrari és a két Red Bull rajtolhat majd előle, a hátrányáról viszont ez már nem mondható el. A 103-szoros futamgyőztes ugyanis több, mint egy másodpercet kapott a „Baku-specialistának” számító Charles Leclerc-től, aki az idei pole-jával zsinórban harmadjára foglalhatja majd el az első rajtkockát a vasárnapi verseny kezdete előtt.

    Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    A Red Bullok a rendkívül jó végsebességüknek köszönhetően voltak a legjobbak között, amíg a Vörösöknek – leginkább Leclerc – a pálya középső részén diktált pokoli tempójuk volt a legnagyubb ütőkártyájuk. Ehhez képes a Mercedes egyik téren sem volt kiemelkedő, és Hamilton szerint a mostani időmérőn történteknek fel kell nyitniuk a stuttgarti márka mérnökeinek a szemeit.

    Toto Wolffék teljes mértékben átalakították a hátsó szárnyukat a légellenállás csökkentése érdekében, azonban a Red Bullokhoz képest még így is lassúak voltak. Hamilton 335-ös tempója egyáltalán nem rossz, de kevés volt Max Verstappen 339-éhez képest, amit a rajt-célegyenesben ért el a regnáló bajnok.

    „Tisztában voltam azzal, hogy a Red Bullok gyorsak lesznek, de nem számítottam arra, hogy ekkora lesz a hátrányunk az egyenesekben” – nyilatkozta csalódottan a Mercedes brit pilótája az időmérő edzés követően.

    „A mai edzés jelzés értékű volt a számunkra. Az egyenesekben is lassabbak voltunk és a középső szektorban is sok időt veszítettünk, szóval rengeteg munka áll előttünk, hogy jobbá tegyük az autót. Nem könnyű vezetni azt, viszont örülök a 3. rajtsornak, és bízom abban, hogy a szombati nap jobban fog alakulni a számunkra.”

    A Mercedes legjobb szektorait elemezve kijelenthető, hogy a hétszeres világbajnok kihozta a maximumot a W14-ből, ugyanis George Russell már a Q2-ben elvérzett. A brit fiatal is rendkívül csalódott volt a korai kiesését követően, és elmondta, hogy „egyáltalán nem alakultak simán a dolgai” az edzés során.

    „Mégis hová mehetne Hamilton?” – tette fel a kérdést a szabadszájú vezető

  • Az FIA furcsa szabálya miatt már most eldőlt, hogy ketten nem indulhatnak az élről a sprintfutamon

    Az FIA furcsa szabálya miatt már most eldőlt, hogy ketten nem indulhatnak az élről a sprintfutamon

    Az új sprintkvalifikációs időmérőre vonatkozó szabályzat szövegezése meglehetősen furcsára sikeredett. Ennek következtében az már most eldőlt, hogy legyen bármekkora káosz, két versenyző egészen biztosan nem állhat az első rajtkockában a sprintversenyen.

    Bár régóta lógott a levegőben, csak ezen a héten, vagyis lényegében az utolsó pillanatban jelentették be hivatalosan, hogy változik a sprintfutamos hétvégék formátuma. A pénteki időmérő mostantól kezdve a vasárnapi futam rajtrácsát határozza meg, míg a sokak által nem kedvelt második szabadedzést felváltja egy rövidített, szétlövésnek is nevezett sprintkvalifikáció.

    A frissített szabályzatban azonban maradtak furcsaságok, és ez az FIA-nak is feltűnt. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a szövetség az utolsó pillanatban akarta kötelezővé tenni, hogy a csapatok, illetve a pilóták megőrizzenek egy lágy szettet a szombati sprintidőmérőre. Az istállók azonban leszavazták az ötletet, így maradt a rosszul megfogalmazott szabály.

    Az utolsó pillanatban akart változtatni az FIA, de a csapatok rácsaptak a kezére

    Azóta a „rendes” kvalifikációt megrendezték, és akadt olyan, aki kihasználta a kiskaput. Lando Norris és Cunoda Juki egyaránt bejutott a Q3-ba, ahol mindketten felhasználták az utolsó szett lágy abroncsukat. Mivel a szombati szétlövés harmadik szakaszában, azaz az SQ3-ban kötelező új piros oldalfalú gumikat feltenni, mindez azt jelenti, hogy amennyiben bármelyikük eljut odáig, a garázsból kell végignéznie az eseményeket. Nem mintha amúgy bármelyiküknek is reális esélye lenne a rajtelsőségre, de így még a káosz sem fog rajtuk segíteni.

    Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Az már pénteken egyértelművé vált, hogy az FIA nem szándékosan hagyta benne ezt a kiskaput a sportszabályzatban, így vélhetően az Osztrák Nagydíjra, vagyis a következő sprintfutamos hétvégére változik a szabály. Azonban mindezt nemcsak a fent említett módon lehet megtenni, hanem úgy is, hogy az SQ3-ra vonatkozó előíráson enyhítenek, és nem teszik kötelezővé a friss abroncsok használatát. Norris és Cunoda így el tudnának indulni az utolsó szakaszban, bár ez esetben is hátrányban lennének a többiekkel szemben.

    Az utóbbi időszakban nem először fordul elő, hogy az FIA-nál rosszul fogalmaznak meg egy szabályt, ami miatt aztán kénytelenek az eredeti szándékukkal ellentétesen eljárni, vagy éppen végignézni, hogy a csapatok kihasználnak egy kiskaput. A tavalyi Japán Nagydíjon előbbi esett meg, amikor hiába nem teljesítették a táv 75 százalékát, a balszerencsés szövegezés miatt egész pontokat kaptak. Ez pedig hatalmas kalamajkát okozott, mivel egy ideig szinte senki sem volt biztos benne, hogy Max Verstappen matematikailag bebiztosította-e második világbajnoki címét.

  • Problémaözön zúdult az F1-re a hosszú szünet után

    Problémaözön zúdult az F1-re a hosszú szünet után

    Bakuban a szokásosnál fontosabb lett volna, hogy minél többet gyakoroljon a mezőny az első (és itt az egyetlen) edzésen, ehhez képest a felkészülési időből sokat leharapott egy piros zászló, és az átlagosnál többen szembesültek problémákkal.

    Az Azeri Nagydíjon ugyanis csupán egyetlen edzést rendeznek, az összes többi programpont már tétre megy: ma délután a 15 órakor kezdődő időmérő a vasárnapi futamra határozza meg a rajtsorrendet, és szombaton sem lesz tréning, helyette a szombat délelőtti kvalifikáció a sprintfutam rajtsorrendjéről dönt majd.

    Hab a tortán, hogy a csapatok sok újítással készültek, amiket ki kellett értékelni, ráadásul a bakui utcai pálya, a pilótáknak is több idő kell, mire felveszik a ritmust.

    Negyedóra alatt azonban több galiba történt, mint sokszor egy egész edzésnapon: Cunoda Juki egy falnak koccanásnál jobbhátsó defektet kapott, Carlos Sainz olcsóbban megúszott egy hasonló hibát, Pierre Gasly motorja elfüstölt – a csapat tájékoztatása szerint a hidraulikus nyomás hibásodott meg –, George Russell és Lewis Hamilton a fékekre panaszkodott, Kevin Magnussen a bukótérbe pördült. Az égő Alpine miatt piros zászlós megszakításra volt szükség, ez több mint 10 perccel csonkította meg a csapatok időkeretét.

    Max Verstappen Red Bull Racing
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A maradék időben lenyugodtak a kedélyek, csak Logan Sargeantnak akadt problémája a leficcenő első légterelővel, meg a Ferrari pilótái hibáztak néhányszor. Az utolsó percekre előkerültek a lágy gumik, és Max Verstappennek csak az utolsó pillanatban sikerült átvenni velük az 1. helyet, addig Charles Leclerc és Sergio Pérez egyaránt jobb tempót diktált. Érdemes megjegyezni, hogy a legjobban tapadó piros gumival többször javítottak az eredményükön a pilóták.

    A 4. a másik Ferrarival Sainz lett, megelőzve a jelek szerint sokat javuló McLarent vezető Lando Norrist. Fernando Alonso és a két Mercedes nem tette fel a lágy keveréket, a kedvezőtlennek látszó pozíciójuknál (Alonso 8., Hamilton 11., Russell 17.) ezt figyelembe kell venni.

    Az Azeri Nagydíj első edzésének végeredménye

  • Leclerc szerint ez teszi szörnyűvé a Ferrari jelenlegi helyzetét

    Leclerc szerint ez teszi szörnyűvé a Ferrari jelenlegi helyzetét

    Charles Leclerc szerint nem a csapattól távozó szakemberek, hanem egy másik ok miatt ilyen rossz a helyzetük a 2023-as szezonban.

    A Forma-1 mezőnye már 3 versenyhétvégét teljesített idén, azonban a Ferrari monacói pilótája neve mellett mindössze 6 pont szerepel. Ez annak köszönhető, hogy az eddigi 3 futamból 2 alkalommal nullázott, és Szaúd-Arábiában pedig csak a 7. helyen ért célba.

    A Vörösök idei autója, az SF-23 egyáltalán nem sikerült jóra, és emellett más fronton is vannak problémái az olasz istállónak. A szezon elején távozott az autó koncepciójáért felelős mérnök, David Sanchez, valamint a tegnapi nap folyamán az is kiderült, hogy a csapatnál a sportigazgató szerepét elfoglaló Laurent Mekies 2024-ben már az AlphaTauri csapatfőnöke lesz.

    Kínos statisztikák mutatják meg, mennyire rosszul kezdett idén a Ferrari

    Ez pedig csak tovább nehezíti Frédéric Vasseur munkáját a Ferrari élén, mert így a francia szakvezetőnek további átszervezéseket kell megejtenie a csapaton belül, miközben az autó teljesítménye sem nevezhető jónak.

    A helyzet tehát korán sem rózsás a Ferrarinál, és erről Leclerc-t is megkérdezték az Azeri Nagydíj csütörtöki sajtónapján. „Ha a pályán nyújtott teljesítményünkről beszélünk, akkor látható, hogy egyáltalán nem tartunk ott, mint ahol szeretnénk. Számomra az első 3 verseny katasztrofálisan alakult.”

    „A mostani 3 hetes pihenő jól jött a számomra, mert így volt lehetőségem a feltöltődésre és valamilyen szinte optimalizálni is tudtuk a rendelkezésünkre álló csomagot.”

    „A pályán kívül pedig zajlik a csapat újjászervezése is. Laurent-nal nagyon jó volt a kapcsolatunk, hiányozni fog, de ez egy olyan lehetőség volt a számára, amit meg kellett ragadnia. Azonban a csapat sokkal több egy embernél. Magabiztos vagyok, mert szerintem Fred tudja, mit csinál, és képes lesz megoldalni a problémáinkat.”

    A mostani szünetben egyre több sajtóorgánum számolt be arról is, hogy Leclerc elégedetlen a Ferrarinál való helyzetével, és emiatt nem tervezi meghosszabbítani a 2024-es évad végén lejáró szerződését a maranellóiakkal.

    A hírek szerint a monacói már fel is vette a kapcsolatot a Mercedesszel, ahol az esetlegesen visszavonuló Lewis Hamilton helyét vehetné át. A monacóit erről is megkérdezték, azonban mindent tagadott, és állítása szerint még nem is tárgyalt a stuttgarti márka képviselőivel.”

    Leclerc betartotta ígéretét, és egy különleges dolgot osztott meg

  • Fontos részletek derültek ki az F1 különleges versenyhétvégéjéről

    Fontos részletek derültek ki az F1 különleges versenyhétvégéjéről

    A héten Bakuban debütál a külön időmérős sprintfutamos formátum. Lesz néhány változás a hagyományos kvalifikációkhoz képest.

    Az FIA ismertette a szabályokat az Azeri Nagydíjon bemutatkozó új nagydíjmenetrendről. A bakui utcai pályán pénteken egy edzés után már aznap jön a megszokott időmérő változatlan formában, ám ez a korábbiakkal ellentétben nem a szombati sprintre, hanem a vasárnapi „fő” futamra határozza meg a rajtsorrendet.

    A sprint külön életet él innentől, a végeredményének és az ott történteknek néhány kivételtől eltekintve nem lesz hatása a vasárnapi dolgokra – ez is volt a cél, hogy a pilóták bátrabban támadjanak a jobb pozícióért és ne aggódjanak azon, hogy a hibák sokba kerülhetnek. A szombati edzést egy önálló, második időmérő váltja a sprint rajtsorrendjének kialakítására, amelynek megnevezése „sprint szétlövés”, a három szakaszáé pedig SQ1-SQ2-SQ3 lesz.

    Az S betű a sprint rövidítése, de a megnevezésnél több eltérés lesz a hagyományos Q1-Q2-Q3 rendszerhez képest: az egyes szakaszok hossza néhány perccel rövidül, 12-10-8 percre.

    A Mercedes főnöke ellenzi, hogy „baseballütővel” menjenek neki az F1-nek

    A gumihasználatban fontos változás, hogy a nagydíj egészére 13 helyett csak 12 gumiszett jut egy-egy autóra, és az SQ1-ben és az SQ2-ben kötelezően a közepes, míg az SQ3-ban a lágy keveréket kell használni.

    A rajtbüntetések kapcsán ismertetett néhány részletet az FIA: a pénteken, valamint a sprintfutamon elkövetett vétségeket a vasárnapi rajtrácson alkalmazzák, a szétlövésen büntetett kihágásokat a sprintfutam rajtrácsán. Az engedélyezettnél több motorelemért kiosztott büntetéseket csak a vasárnapi rajtsorrendnél veszik figyelembe, a parc fermé-vétségeket ugyanakkor a szombati és a vasárnapi futamon is.

    Később öt további nagydíj lesz „sprintes”.