Címke: Azeri Nagydíj

  • Wolff trükkös hétvégére számít Azerbajdzsánban

    Wolff trükkös hétvégére számít Azerbajdzsánban

    Hiába teljes más vonalvezetés, mint Monacóban, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nincs meggyőződve arról, hogy a problémáik véget értek.

    A Mercedes mindkét bajnokság vezető helyét elvesztette a hercegségben. Egy rossz kiállás miatt Bottas kiesett, míg Hamilton küszködve csak hetedik lett.

    Az eddigi négy versenyből hármat megnyertek az azeri fővárosban. Wolff azonban nem magabiztos azzal kapcsolatban, hogy idén is lesz esélyük. Szerinte a monacói mélyrepülésükkel kapcsolatban nem biztos, hogy elérték már a mélypontot.

    „Baku következik, ez egy nagyon másmilyen utcai pálya, mint Monaco. Azt várjuk, hogy nem lesz könnyű eset számunkra, mert nem igazán passzol a W12 tulajdonságaihoz.”

    „A Red Bull megint erős lesz, míg a Ferrari és a McLaren is sokat javultak az utóbbi időben.” – latolgatta az esélyeket Wolff.

    „A fő célunk az lesz, hogy kihasználjuk az számunkra adódó lehetőségeket azokon a pályákon, amik nem igazán fekszenek az autóinknak. Ami pontot meg tudunk szerezni, muszáj megtennünk.” – foglalta össze.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Marko: Nem a Red Bull fogja elkezdeni az egymásra mutogatást Bakuban

    Marko: Nem a Red Bull fogja elkezdeni az egymásra mutogatást Bakuban

    Helmut Marko elmondta, a Mercedesnek kell először meghúznia a ravaszt az óvások elkezdéséhez Bakuban.

    Monacóban, mikor is a csillagosok hétvégéje kész katasztrófává vált, Toto Wolff elmondta, hogyha az Azeri Nagydíjon is találkozik a flexibilis hátsó szárnyakkal, akkor a stewardokhoz fog fordulni. Természetesen erre a Red Bull is rákontrázott, ugyanis ők az Ezüst Nyilak első szárnyát nehezményezik. Ugyanakkor az első lépést nem a Bikák fogják meglépni. Ha a Mercedes bele akar állni ebbe a történetbe, akkor nekik kell először meghúzniuk a ravaszt:

    ,,Ez nem tőlem fog elindulni és eszkalálódni. Mi a saját autónkra és a világbajnokság megnyerésére koncentrálunk. Ha a Mercedes szórakozni akar ezzel a „szárny-sztorival”, minden joguk meg van hozzá.” –nyilatkozta Marko a Sport1.de-nek.

    A Mercedes csapatfőnökét a brit Cranfield Egyetem tiszteletbeli doktorrá avatta. Az elismerés kapcsán az érintett a következőket mondta:

    ,,Most már tiszteletbeli doktor vagyok, amire nem is számítottam. Különösen annak tükrében, hogy az egyetemet nem sikerült befejeznem Bécsben.”

    Természetesen Helmut Marko megragadta az alkalmat és finomban beszólt honfitársának:

    ,,Most már Dr. Wolff. Én ügyvéd vagyok, de azt nem tudom, hogy ő mit tett ezért a címért.”

  • Norris félig magabiztosan, félig pedig félve tekint a jövőre

    Norris félig magabiztosan, félig pedig félve tekint a jövőre

    Egy lenyűgöző versenyhétvégét futott Lando Norris Monacóban, amely versenyhétvégét egy dobogóval koronázott meg. Az a fiatal brit autóversenyző, aki nemrég kötött a McLaren csapatával egy többéves szerződéshosszabbítást.

    A Motorsport Magazinnak beszámolt monacói eredményéről, illetve arról, mit vár a szezon hátralévő részétől, mely pályákkal kapcsolatban magabiztos, vagy éppen melyektől tart egy kicsit:

    „Meglátjuk. Magabiztos vagyok abban, hogy a hasonló típusú pályákon, mint például Szingapúr jók leszünk. Az olyan pályáktól, mint amilyen Barcelona is egy kicsivel jobban tartok.” – mondta Norris.

    „Baku például egy olyan pálya, mellyel szemben félig magabiztos lehetek, de félig tartok is tőle. Vegyes érzelmek kavarognak bennem, de abban biztos vagyok, hogy jó munkát csinálunk, jó irányba haladunk, és így is kell folytatnunk.” – mondta.

    Norris mindenekelőtt azt állítja, jó az a tény, hogy nagyító nélkül is látható időtartamra a Zak Brown vezette brit versenyistállóban folytathatja pályafutását:

    „Elképesztően izgatott vagyok. Nagyon boldog vagyok, hogy egyáltalán a Forma-1-ben lehetek. De persze úgy még boldogabb vagyok, és még különösebb úgy, hogy mindezt a McLaren színeiben folytathatom. Meg akarom szerezni az első győzelmemet, aztán az első világbajnoki címemet a McLarennel.” – zárta Norris.

  • Vettel átmentené az Aston Martin jó formáját Bakuba is

    Vettel átmentené az Aston Martin jó formáját Bakuba is

    A Monacói Nagydíjon elért ötödik helyével Sebastian Vettel megszerezte első idei pontjait, az Aston Martin pedig először örülhetett kettős pontszerzésnek.

    Az első versenyen Lance Stroll révén csak 5 pontig jutottak, a hercegségben azonban ennek majdnem a háromszorosát szerezte a brit csapat. Egyáltalán nem mindegy, hogy az Aston Martin melyik tendencia szerint teljesít majd a szezon hátralévő részében.

    A jó eredménynek köszönhetően utolérték, és meg is előzték az Alpine-t és az AlphaTaurit is a konstruktőri pontversenyben.

    „Az látszik, hogy nagyon szoros.” – mutatott rá Vettel. – „A kis dolgok, mint Monaco jelenthetik a különbséget.”

    „Jó tempónk volt a versenyen, ez jó kezdet ahhoz, hogy javuljunk. Ezt a lendületet kell átmentenünk a következő versenyekre.”

    „Nyilván jó volt mindkét autóval a pontzónában végezni. Vártunk már erre, és ez egy nagyon fontos nap volt mindannyiunknak, a csapatnak és a srácoknak is. Jó üzenet ez, mindenkinek a gyárban.”

    „Monaco esetében mindig van rá esély, hogy különleges verseny legyen, nekünk ez most jól jött ki.”

    Vettel azonban már következő versenyre tekint:

    „Az is utcai pálya, de más, mert nagyon gyors, és van egy hosszú egyenes is. Majd meglátjuk.” – tette hozzá.

    „Az ötödik hely jó eredmény nekünk, elfogadjuk a pontokat. Remélhetően hasonlóan erősek leszünk Bakuban is.”

  • Pérez tovább fejlődne még időmérős teljesítményben

    Pérez tovább fejlődne még időmérős teljesítményben

    A Red Bull Racing tökéletesen teljesítette a Monacói Nagydíjat. Nem csupán Max Verstappen teljesített remekül a győzelem megszerzésével, illetve a Mercedes botlásával, hanem Sergio Pérez is egy igen jó versenyt teljesített.

    A mexikói pilóta negyedig helyen végzett a kilencedik helyről rajtolva, ami miatt jogosan elégedett teljesítményével. A szezon elején látványosan küzdött az autóval Pérez, de egyre jobban tűnik el a bizonytalanság vezetéséből:
    „Nagyon boldog vagyok, hogy végül egy jó eredményt értünk el, különösen a szombati balul sikerült kvalifikáció után.” – mondta Pérez.

    Pérez mentálisan nagyon nehéznek találta a versenyt:
    „Ahogyan mindig, Monacóban nagyon nehéz az autót elegendő távolságra tartani a falaktól, amikor a maximumon mész. Különösképpen fontos az, hogy tudd, mikor kell nyomnod, és mikor nem feltétlenül, ez a kulcs. A szombati eredmények nagyban segítik a csapat sikerességét, itt viszont még fejlődnünk kell. Nem szabad elfelejteni, hogy még mindig csak az ötödik futamon vagyunk túl, és sok van még hátra.” – mondta Pérez.

    Verstappen csapattársa ezért már előre tekint a következő, azerbajdzsáni futamra:
    „Remélem, hogy egy erős kvalifikációt tudunk összehozni, mert bebizonyítottuk, hogy a versenytempónk ott van a legjobbak között. Már csak a szombati időnkön kell javítanunk, és akkor rendben leszünk.” – zárta Pérez.

  • Megvan az első idei Forma-1-es verseny, ahol nem lesznek nézők

    Megvan az első idei Forma-1-es verseny, ahol nem lesznek nézők

    Eddig csak találgatások folytak arról, milyen lesz a Forma-1 helyszíni szurkolóinak helyzete 2021-ben, most azonban már biztos, nem minden versenyen lehetnek ott.

    Domenicali szerint legalább nyárig várni kell majd, mire visszatérhetnek a nézők is a pályákra, azonban Imola már oltott nézőkkel rendezné a versenynaptár szerinti második futamot.

    Azerbajdzsánban tavaly elmaradt a futam, most június 6-ára kapott helyet, így akár már beleeshet a F1 nagyfőnöke által említett időszakba.

    A szervezők azonban kijelentették, zártkapus esemény lesz, koncertek és körítés nélkül. Ráadásul a megszokott 4 nap helyett hivatalosan csak 3 lesz a verseny időtartama.

    Ez nem jó jel az utcai futamoknak, korábban megfogalmazódtak kételyek a városi helyszínekkel szemben. Monaco lesz elvileg az első, és ők elkötelezettek a rendezéssel kapcsolatban, már megkezdték az előkészületeket.

    Szerződésük azonban meghosszabbodik, a járvány miatt 2023 helyett 2024-ig látogat el a Forma-1 a kaukázusi országba.

  • A portugálok optimisták a 2021-es versenynaptárba való bekerülés terén

    A portugálok optimisták a 2021-es versenynaptárba való bekerülés terén

    A portugál motorsport első embere rendkívül optimista abban a tekintetben, hogy zsinórban második alkalommal is bekerüljön Potrimao a Forma-1-es versenynaptárba.

    A sportág vezetősége már döntött az ügyben, hogy a szezonnyitó nem Ausztráliában lesz, Melbourne csak novemberben vehet részt a naptárban, a Kínai Nagydíjat pedig határozatlan időre elhalasztották.

    Ez első olyan pálya, amely idén bekerült a naptárba, mint csere Imola volt, és könnyen lehet, hogy nem az olasz pálya lesz az egyetlen névleges változás a naptárban, hiszen olyan pletykák járnak, hogy könnyedén még három helyszínt elveszíthetünk. A három utcai versenyről van szó, így Monaco, Baku vagy éppen Kanada is elmaradhat.

    Nem biztos még, hogy ezen a helyszíneken ne tudnának futamot rendezni, de Portugália mindenesetre készen áll beugrani:

    „A kormány számára mások lehetnek most a prioritások, azonban abból a szempontból optimista vagyok, hogy február végére lesz egy döntés.” – mondta Ni Amorim, aki a portugál autóversenyzés első embere.

    „Rendkívül optimista vagyok abban is, hogy a jelenlegi lezárásoknak, illetve a vakcina érkezésének következtében májusban már tudnánk versenyt rendezni.” – mondta az Expresso nevű újságnak.

    „Nagyon másképp festhet majd a jelenlegi szituáció három-négy hónap múlva. Szóval, ha ezen múlik, tudnánk versenyt rendezni.”

  • Melyik F1-es futam lehet még veszélyben a koronavírus miatt?

    Melyik F1-es futam lehet még veszélyben a koronavírus miatt?

    Mindenki azt remélte, 2021-ben nem okoz zavart az F1-nek a koronavírus, azonban már az első futamok kapcsán kételyek merültek fel.

    Több értesülés szerint is az Ausztrál Nagydíjra ősszel kerülhet majd sor. Ezek után pedig a Kínai Nagydíj szervezői is halasztást kértek. Ha így marad a helyzet, akkor a bahreini szezonnyitó után rögtön Európában kezdene az F1-es mezőny.

    Azonban nem csak ezek a versenyek néznek szembe nehézségekkel. A szezon első felében előfordul, hogy több futamot halasztani, vagy törölni kell.

    ?? Bahreini Nagydíj, Szahír

    Szinte biztos, hogy 2020 után újra lesz verseny Bahreinben. Két versenyt is rendeztek, és amennyiben nagy szünet lenne az első európai verseny előtt, akár ismét lehet használni a külső vonalvezetést.

    ?? Spanyol Nagydíj, Barcelona

    Az európai országok közül Spanyolországban volt az egyik legsúlyosabb a helyzet koronavírus-szempontból. A második hullám is érzékenyen érintette a területet, utána azonban nem jött rossz hír Hispániából. Nemrég sikerült idénre is szerződést kötniük a Libertyvel, azóta a katalán kormány is jóvá hagyta a verseny terveit.

    ?? Monacói Nagydíj, Monte-Carlo és ?? Francia Nagydíj, Le Castellet

    Egy kis országként Monaco sebezhetőbb egy fertőző vírussal szemben, hiszen az egész népesség egy városban él. Az elmúlt pár hétben ráadásul növekedett az esetek száma, de még nem beszélhetünk megfékezhetetlen helyzetről.

    A két helyszín közel van egymáshoz, és nincs érdembeli határ a kettő között. Emiatt pedig ezeknek a versenyeknek a sorsa hasonló kalap alá vehető.

    ?? Azeri Nagydíj, Baku

    Egy újabb utcai pálya. Az országban decemberben növekedtek meg számok, mára azonban úgy tűnik, túl vannak a járvány nehezén. Tavaly az időpont áthelyezése körüli viták nem rendeztek futamot – egy városban ez különösen érzékeny téma – most azonban a központi intézkedésekkel együtt úgy tűnik, ismét készen állnak rá.

    ?? Kanadai Nagydíj, Montréal

    Európán kívül nem volt tavaly futam, – leszámítva Isztambult, Bahreint és Abu Dhabit – ez történt Kanadával is. Úgy tűnik, Lance Strollnak és Nicholas Latifinek idén sem lesz hazai futama a járványhelyzet súlyosbodása miatt, azonban van még idő, hogy megforduljon a trend.

    ?? Osztrák Nagydíj, Spielberg

    A tavalyi F1-es naptár nyitó helyszíne ismét készen áll. Ausztriában novemberben volt a csúcs az esetszámok tekintetében, azóta pedig stabilizálódott a helyzet.

    ?? Brit Nagydíj, Silverstone

    Jelenleg a legrosszabb helyzetben ők vannak, az új koronavírus törzzsel. Mindent megtesznek azért, hogy beoltsák az emberek, de az még kérdéses, ez elég lesz-e ahhoz, hogy versenyt rendezhessenek júliusban.

    ?? Magyar Nagydíj, Hungaroring

    A tervek szerint – ahogy mindig – nálunk zárul a szezon első fele. A számok újra stablizálódtak, és persze addig még sok van hátra, így nem lehet biztosat mondani, de most úgy tűnik, folytatódhat a Hungaroring 35 éves sorozata.

  • Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

    Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

    Hiába a vírus, 2021-ben 23 futamot tervez a Forma-1. Többek között két tripla hétvége, három új pálya és őszi Holland Nagydíj van terítéken.

    Miután idén 13 versenyt törölni kellett, az Forma-1 jelezte, jövőre minden visszatér a normális kerékvágásba. A csapatok hétfőn kapták kézhez a naptártervezetet az FIA F1 Bizottságának ülésén.

    Az idénre tervezett versenyekhez Szaúd-Arábia csatlakozik majd, 23-ra növelve a versenyek számát.

    Ausztráliában kezdődik majd a szezon, az idénynyitót egy héttel Bahrein követi majd. Ezután április 11-án Kína, két héttel később Vietnám jön.

    Az európai szezont a Spanyol Nagydíj kezdi majd május 9-én, ezután pedig hagyományosan Monaco jön majd 23-án. Júniusban egy azeri és kanadai kitérő után visszatérnek Európába, a Francia, Osztrák és Brit Nagydíjak után pedig a Hungaroring következik augusztus 1-jén.

    A nyári szünetet követően jönne az első triplázás, Hollandia-Belgium-Olaszország sorrendben, utána Szingapúr, Oroszország és Japán alkotná a második triót.

    A formátum először 2018-ban fordult elő, és az idei szezonban tért vissza az időhiány miatt. A csapatok azonban figyelmeztettek, nem lehet ez az új normalitás, mivel túl nagy terhet rakna ez a csapattagokra.

    A sűrítés most azonban helyet teremt az első Szaúdi Nagydíjnak, melyre Jeddahban kerül majd sor, egy új utcai pályán. A versenyt majd néhány év után átköltöztetnék Qiddiyába, de amíg az a komplexum nem készül el, a tengerparti város lesz a helyszín.

    A másik változás a Brazil Nagydíjat érinti majd, ami Sao Paulóból Rio de Janeiróba költözik át, a most épülő versenypályára, ami ellen még Hamilton is felszólalt a környezetvédelmi csoportok mellett.

    A koronavírus ugyan még nem szűnt meg, a Forma-1 nem tett közzé B-tervet azzal kapcsolatban, ha egyik vagy másik versenyt el kellene halasztani.

    Azonban a téli tesztek menetrendje is eltér majd a megszokottól, közülük legalább az egyik Bahreinben kerül megrendezésre, útban Ausztrália felé.

    # Verseny Pálya Helyszín
    1 ?? Ausztrál Nagydíj Albert Park Circuit Melbourne
    2 ?? Bahreini Nagydíj Bahrain International Circuit Szahír
    3 ?? Kínai Nagydíj Shanghai International Circuit Sanghaj
    4 ?? Vietnámi Nagydíj *Hanoi Street Circuit Hanoi
    5 ?? Spanyol Nagydíj Circuit de Catalunya Barcelona
    6 ?? Monacói Nagydíj Circuit de Monaco Monte-Carlo
    7 ?? Azeri Nagydíj Baku Street Circuit Baku
    8 ?? Kanadai Nagydíj Circuit Gilles Villeneuve Montréal
    9 ?? Francia Nagydíj Circuit Paul Ricard Le Castellet
    10 ?? Osztrák Nagydíj Red Bull Ring Spielberg
    11 ?? Brit Nagydíj Silverstone Circuit Silverstone
    12 ?? Magyar Nagydíj Hungaroring Mogyoród
    13 ?? Holland Nagydíj CM.com Circuit Zandvoort Zandvoort
    14 ?? Belga Nagydíj Circuit de Spa-Francorchamps Spa
    15 ?? Olasz Nagydíj Autodromo Nationale di Monza Monza
    16 ?? Szingapúri Nagydíj Marina Bay Street Circuit Szingapúr
    17 ?? Orosz Nagydíj Sochi Autodrom Szocsi
    18 ?? Japán Nagydíj Suzuka Suzuka
    19 ?? Amerikai Nagydíj Circuit of the Americas Austin
    20 ?? Mexikóvárosi Nagydíj Autodrómo Hermanos Rodriguez Mexikóváros
    21 ?? Brazil Nagydíj *Rio MotorPark Rio de Janeiro
    22 ?? Szaúdi Nagydíj *Jeddah Street Circuit? Jeddah
    23 ?? Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina Circuit Abu Dhabi

    *új pálya

  • Hivatalos: Újabb három F1-es futamot töröltek

    Hivatalos: Újabb három F1-es futamot töröltek

    A Forma-1 a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a világjárvány miatt idén biztosan nem rendezik meg az Azeri, Japán és Szingapúri Nagydíjakat.

    Nemrégiben adta ki a sorozat az első nyolc futamot tartalmazó naptárát, ami után a szervezők keményen dolgoztak azon, hogy a többi futamnak is helyet találjanak. Ma azonban bejelentették, hogy Azerbajdzsán, Szingapúr és Japán idén nem látja vendégül a Forma-1 mezőnyét.

    A sorozat elöljárói azonban továbbra is bíznak abban, hogy 15-18 közötti futamszámot eltudják érni és az idény hagyományosan Abu Dhbaiban fejeződne be december közepén.

    Az F1 hivatalos oldala az alábbi közleményt adta ki:

    „A COVID-19 által jelentett folyamatos kihívások miatt mi és az azeri, szingapúri és a japán promóterekkel közösen úgy döntöttünk, hogy e három versenyt 2020-ban töröljük. Ezt a döntést azért hoztuk meg, mert ezekben az országokban a promóterek a különböző akadályokba ütköztek. Szingapúrban és Azerbajdzsánban az utcai pályák felépítéséhez szükséges hosszú idő bizonytalanná és gyakorlatilag lehetetlenné tette az esemény megrendezését. Japánban pedig a folyamatos beutazási korlátozások miatt kellett a versenyt törölnünk. Ugyanakkor komoly előrelépést értünk el a többi meglévő vagy éppenséggel új promóterekkel az újratervezett naptár kapcsán és vannak igencsak érdékelődő új helyszínek is, akik szívesen rendeznének 2020-ban F1-es futamot.”