Címke: Azeri Nagydíj

  • Tegyék egy ringbe Hornert és Wolffot? Hamilton és Verstappen támogatja

    Tegyék egy ringbe Hornert és Wolffot? Hamilton és Verstappen támogatja

    Max Verstappen és Lewis Hamilton az időmérő után elviccelődött azon, hogy hova zárják össze a csatázó csapatfőnökeiket.

    A Red Bull és a Mercedes vezetője hetek óta háborút vív egymással a sajtó segédletével. Hol Christan Horner szól be kollégájának, hol pedig Toto Wolff ekézi a britet. A duóba olykor becsatlakozik Helmut Marko is, aki honfitársát kóstolgatja előszeretettel.

    A szárnyháború legújabb fejezete kapcsán ugyanis a Bikák csapatfőnöke elmondta, ő inkább befogná a száját, ha úgy mozogna az első szárny az autóin, mint az Ezüst Nyilaknak. Természetesen a csillagosok első embere is visszavágott, ugyanis szóf**ónak nevezte ellenfelét, aki csak azért beszél annyit, mert szerepelni akar.

    Mindeközben a háttérbe zajlik a bajnokság is, aminek résztvevői is némileg furcsán néznek a csatázó csapatfőnökökre. Hamilton és Verstappen így egy érdekes ötlettel állt elő:

     – Hamilton: ,,Be kellene raknunk őket egy ringbe.” – vette fel a tegnapi sajtótájékoztatón a Racingnews365.com előtt.

     – Verstappen: ,,Azt hiszem a súlycsoport mentén probléma lenne. Mint ahogy a magasság terén is! Úgy értem az elérése…”

     – Hamilton: ,,Vagyis ugyanolyan súlyúak, csak különböző magasságúak.”

     – Verstappen: ,,Én amúgy is pártolnék egy ringet a Forma-1-ben a büntetések helyett. Nagyszerű lenne.” – ábrándozott a Red Bull versenyzője. – ,,Ez az F1, sok minden forog itt kockán, ezért mindenki versengő és mindenki nyerni is akar. Úgy vélem, hogy ez hozzátartozik. Az emberek is szeretik ezt olvasni igaz? Van egy kis tűz a háttérben.”

    Hamilton ugyanakkor nem folytatta a bolondozást és némileg komolyabban folytatta a válaszadást:

    ,,Úgy gondolom, hogy két nagyszerű vezetőről van szó, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a csapataik sikeresek legyenek. Ők nagyszerű csapatfőnökök. Ez elég szoros lesz, ugyanis fej-fej mellett haladunk a csatákban. Mi szeretjük az ilyesmit a pályán megvitatni, így le fogjuk szegni a fejünket és megyünk tovább.”

  • Norris szerint nem volt fair a büntetése: Nem sodortam veszélybe senkit!

    Norris szerint nem volt fair a büntetése: Nem sodortam veszélybe senkit!

    Lando Norris úgy érzi, hogy némileg igazságtalan az a büntetés, amit az időmérő után kapott.

    A brit versenyző a 6. pozícióba kvalifikálta magát, ám nem dőlhetett hátra, ugyanis a Q1-ben történt események miatt mehetett a versenyfelügyelőkhöz. Sokáig ugyan nem volt tisztában azzal, hogy vizsgálják, mert a csapata nem akarta kizökkenteni a ritmusból, de a megbeszélés előtt úgy nyilatkozott, hogy nem csinált semmi rosszat.

    A stewardok azonban nem így látták a helyzetet, ezért büntetést szabtak ki a 21 éves pilótára. Az időmérő első szakaszában, Antonio Giovinazzi autótörése után, ugyanis Norris épp a bokszutca bejártánál kapta el a piros zászlós jelzést. Már a szaggatott vonalat is érintette, mikor megkérdezte csapatát arról, hogy mit tegyen. Mivel a válasz későn érkezett, a McLaren versenyzője addigra már áthajtott a rajt-cél vonalon, így plusz egy kört meg kellett még tennie.

    Ugyan enyhítő körülményként figyelembe vették a versenyfelügyelők azt, hogy kevés ideje volt a reagálásra, így az 5 helyes rajtbüntetés helyett, csak 3 pozícióval sorolták hátra az érintettet. Ezen felül a brit még 3 büntetőpontot is kapott.

    Norris azonban nem ért egyet az ítélettel:

    ,,Nem az én dolgom ezt kommentálni, ugyanis ez a szabály. Viszont bizonyos helyzetek kapcsán el kellene gondolkodniuk azon, hogy milyen érzés az autóban ülni. Mikre kell reagálni, milyen sebességgel is megyünk, mennyi idő is van arra, hogy valamit jól kezeljünk és így tovább. Szerintem a megrovás lett volna a kézenfekvő. Egyes aspektusok esetében tovább kellene ezt gondolni és magát a szabályt kellene felülírni, hogy ne szülessen igazságtalan döntés a pilótára vagy a csapatra nézve. Nem sodortam senkit sem veszélybe, sőt, biztonságos döntést hoztam meg.” – magyarázta álláspotját a Crash.net-nek a szankció kihirdetése után a 21 éves pilóta.

    A McLaren versenyzője szerint nem volt fair az, hogy még büntetőpontot is kapott:

    ,,Nem érdemeltem meg azt a három pontot, ugyanis nem vezettem veszélyesen. Nem csináltam semmi ilyesmit, csak tanácstalan voltam, mert nem tudtam mit tegyek pontosan. Ennek semmi köze nem volt a veszélyeztetéshez. Tisztában vagyok a szabályokkal, így nem arról van szó, hogy nem értettem semmit. Bizonyos helyzetek kapcsán újra kellene gondolniuk a dolgokat, és azt, hogy mi is történik. Vajon a versenyző tényleg hibázott? Erre a szituációra ez ugyan nem érvényes, de olykor a csapatot is elő lehet venni. Nem kellett volna egy ilyen döntéssel tönkre tenni a versenyemet. Nem lett volna szabad egy ilyen dolognak tönkre tennie a vasárnapomat.” – tette hozzá Norris.

  • A Ferrari bevallotta, Hamilton szélárnyékára játszottak a bakui időmérőn

    A Ferrari bevallotta, Hamilton szélárnyékára játszottak a bakui időmérőn

    Charles Leclerc idei második pole-ját követően Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója elárulta, sikeresen hajtották végre a titkos tervüket.

    A Q3-ban folyamatosan ment a helyezkedés a szélárnyékért, és bár piros zászló miatt idő előtt ért véget az edzés, a monacói idejét senki nem tudta felülmúlni.

    Mivel Hamilton rendszeresen autózott leggyorsabb harmadik szektort és a Mercedes két kivezető kört ment a mért kör előtt, a Ferrari kihasználta az alkalmat, és „beidőzítették” Leclerc-t a brit mögé.

    „Mindig kompromisszumot kell találni a szélárnyék és aközött, hogy a csoport végén belefuthat az ember egy sárga vagy piros zászlóba.” – magyarázza Mekies.

    „Ha az elejére megyünk tiszta kivezető kört tudunk menni, de utána pár tizedet veszítünk a szélárnyék miatt. Akkor is ott van a kompromisszum.”

    Leclerc az első két szektorban közeledett Hamiltonra, és Ferrarijával pont a kör végén ért oda a Mercedes mögé.

    „Tökéletesen időzítettük. Tudtunk a plusz körről, így mentünk ki mi is melegíteni, és úgy hagytunk helyet, hogy az egyenesre érkezzünk meg.”

    A Ferrari ünnepel, sajátos módon megint akkor, amikor csapatfőnökük, Mattia Binotto kissé hátrébb vonult

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Alonso üzent a hibázóknak: Kicsit le kéne nyugodni!

    Alonso üzent a hibázóknak: Kicsit le kéne nyugodni!

    Fernando Alonso úgy véli, hogy néhány pilótának le kellene nyugodnia, és nem kellene csak úgy nyomnia egy városi pályán.

    A tegnapi időmérő elég darabosra sikeredett. Már a Q1-ben lendült a piros zászló, ami végül az esemény történéseit végig kísérte. Lance Stroll és Antonio Giovinazzi az első szakaszban találta meg a 15-ös kanyarnál a falat. Daniel Ricciardo a másodikban csatlakozott a csoporthoz, igaz ő a 3-as kanyarnál tette tiszteletét, csakúgy mint a Q3 végén Yuki Tsunoda és Carlos Sainz.

    A finálé így elmaradt, az első próbálkozások döntöttek, amit a versenyzők egy része használt lágy keverékű abroncsokon abszolvált.  Alonso eredetileg a 9. pozícióig jutott, ám Lando Norris büntetése miatt egy helyet előre lépett. Ugyanakkor a spanyol nem volt elégedett, ugyanis igazságtalannak tartja azt, hogy a hibázók a megszerzett pozíciójukban rajtolhatnak.

    ,,Elég nagy fejetlenség volt. Nehéz volt megtalálni a ritmust vagy épp a tempót, de ez a dolog mindenkinél jelen volt. Nem tudtuk kiaknázni az autóban lévő potenciált, ugyanis minden alkalommal, mikor új abroncsot tettünk fel, nem tudtuk rendesen használni azt. Mindenki ebben a cipőben járt. Valószínűleg van némi igazságtalanság ebben, mivel azok, akik összetörték az autójukat, megjavítják azt nekik másnapra és a megszerzett pozíciójukból indulhatnak. Ránk, többiekre a parc fermé szabályai érvényesek, így nem nyúlhatunk a konstrukcióhoz. Meglátjuk, mit tudunk majd tenni.” – nyilatkozta a Sky Sportsnak az Alpine versenyzője.

    Ugyanakkor Alonso üzent is a hibázó ellenfeleknek:

    ,,Szerintem egy kicsit le kéne nyugodni, és egy utcai pályán csak 98%-on kellene vezetni. Ugyanis, ha ütközöl és utolsóként indulsz, akkor nem valami jól használtad ki a lehetőségeidet. Úgy vélem ma nagyon sokan az autójuk vagy a saját képességeiken túl próbáltak menni.”

    A spanyol versenyző viszont bízik konstrukciójában és reméli, hogy pontokat vihet haza majd vasárnap:

    ,,Úgy vélem, jó autónk van – egész hétvégén jónak érződött. Mindig a top 10 környékén mozogtunk és kényelmesen is éreztük magunkat. Itt ha meg van a tempód, akkor tudsz előzni, ezért nagyon vigyáznunk kell az abroncsokra. Ez lesz szerintem a kulcselem vasárnap. Magabiztosan fogunk versenyezni a pontszerző helyekért.” -tette hozzá Alonso.

  • Verstappen nem boldog: Minden alkalommal ez a sz*rság!

    Verstappen nem boldog: Minden alkalommal ez a sz*rság!

    Max Verstappen mérgesen vette tudomásul, hogy megint egy piros zászló vetett véget az időmérőnek.

    Ugyan többször is meg kellett szakítani a kvalifikációt Bakuban, mivel többen is lekoccolták a falat, ám a Q3-ban résztvevők egy viszonylag „sima” befejezésben reménykedtek. Az első próbálkozások után Charles Leclerc állt az élre, míg őt Lewis Hamilton és a Red Bull hollandja követte. Az utolsó tánc előtt azonban senki sem akart elől haladni és beáldozni magát, így némi tumultus is kialakult a pályán.

    Yuki Tsunoda és Carlos Sainz azonban gyorsan eloszlatta a javítani vágyók ábrándjait. A japán versenyző a 3-as kanyarban látogatta meg a falat, míg a spanyol a bukótérben veszítette el az első szárnyát. Mivel már nem volt sok idő hátra, az időmérőt nem indították újra. Így ismét Leclerc ünnepelhetett.

    Monaco után tehát Bakuban is elmaradt a „tűzijáték” a végén, amit újfent a Red Bull bánhatott leginkább. Így mikor Verstappen kiszállt az autóból és a mikrofon elé állt, nem igazán volt elégedett.

    ,,Ez megint csak egy hülye időmérő volt. Ez van, összességében ez most a 3. pozíciót jelenti. Jó autónk van, minden igazán jól működött, de minden alkalommal ez a sz*rság… Nem zavar. Megint ugyan a Q3-ban történt, de ez egy utcai pálya, így ez előfordulhat.” – nyilatkozta a 23 éves pilóta.

    Verstappan ugyanakkor reméli, hogy a rajt már nem lesz ilyen eseménydús holnap:

    ,,Ahogy már mondtam, az autónk erős. Remélhetőleg sikerül majd jól kezelnünk az abroncsokat a versenyen. Szerettem volna egy kicsit előrébb indulni, de amint láttátok, az időmérőn sok dolgot történhet. Talán a versenyen is találkozni fogunk ilyennel. Reménykedjünk egy problémamentes rajtban.” – tette hozzá a holland.

  • Hivatalos: Lando Norrist megbüntették, változik a rajtsorrend!

    Hivatalos: Lando Norrist megbüntették, változik a rajtsorrend!

    Megbüntették a stewardok Lando Norrist, így változik a rajtsorrend Bakuban.

    Hiába kvalifikálta magát a 6. helyre a brit pilóta, búcsút kell intenie a harmadik sornak, ugyanis a versenyfelügyelők szerint hibázott a piros zászlós szakasz alatt. A 21 éves versenyző a Q1-ben keveredett némi ellentmondásba. Antonio Giovinazzi törését követően, mikor megjelent a piros szín a led paneleken, akkor Norris épp a bokszutca bejáratánál tartózkodott.  Nem tudta hirtelen mi tévő legyen, így csapatát hívta segítségül,  mikor a szaggatott vonalat is némileg már érintette.

    Mivel a válasz későn érkezett, a brit pilóta tovább hajtott, és csak egy kör megtétele után tért „haza”. Norris sokáig nem is tudta, hogy vizsgálják, sőt az időmérő után azt nyilatkozta, hogy szerinte nem követett el semmi rosszat. A stewardok azonban nem így ítélték meg a helyzetet.

    Ezért a McLaren brit versenyzőjét 3 pozícióval hátrébb sorolták (9. helyről indulhat majd), és további 3 büntetőponttal is megajándékozták. 

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 4-es rajtszámú versenyzőt és csapata képviselőjét, valamint a megadott idősávból visszanézték a felvételeket.

    Norris a hosszú egyenesben haladt, mikor megérkezett az üzenet a piros zászlós szakasz érvénybe lépéséről. Ennek következtében baloldalt, a szalagkorlátnál elhelyezett táblán megjelent a piros jelzés, továbbá a versenyző láthatta azt a kormánya kijelzőjén is. A meghallgatás során az érintett elmagyarázta, hogy azonnal elvette a gázt, lassított, és kész volt behajtani a bokszba. Azonban nem volt abban biztos, hogy mit is kellene tennie, ezért csapatárdión keresztül megkérdezte az alakulatot. Ugyan azt a választ kapta, hogy azonnal hajtson be a bokszba, de akkor már késő volt, mivel Norris már áthaladt a célvonalon. A stewardok fenntartják, hogyha valaki nem tiszteli a piros zászló jelenlétét és nem tesz eleget a szakaszra vonatkozó szabályoknak, akkor annak 5 helyes rajtbüntetés jár. Ugyanakkor ha figyelembe veszik, hogy a versenyzőnek az adott pozícióban csak nagyon kevés ideje volt arra, hogy megfelelően reagáljon, akkor a 3 helyes rajtbüntetés elengedőnek tekinthető.” – áll a hivatalos közleményben.

    Norris a büntetőpontok miatt is aggódhat, ugyanis jelenleg 8 egység van a birtokában, így az egy futamos eltiltás (12 pont) sincs tőle messze.

  • Lando Norris: A Red Bull és a Ferrari jócskán előttünk jár

    Lando Norris: A Red Bull és a Ferrari jócskán előttünk jár

    Lando Norris szerint a McLaren nem lesz képes csodát tenni Bakuban, ugyanis a Red Bull és a Ferrari meglehetősen jobb náluk.

    A pénteki napon a Red Bull uralta Baku utcáit, ugyanis mindkét szabadedzésen ők voltak a legyorsabbak. Addig a wokingi istálló versenyzői annak örültek, hogy az első 10-be kerültek. Ugyan az első gyakorláson a 21 éves pilóta egy nagyon jó kört dobott el a megforgás miatt, viszont a délutáni edzésen már nem tudtak olyan versenyképesek lenni.

    Épp ezért Norris nem kerget hiú ábrándokat, mivel úgy érzi, hogy ellenfeleik jóval erősebbek náluk:

    ,,Szerintem nagyon szoros lesz a dolog az AlphaTaurival, a Renault-val (Alpine) és így tovább. A Red Bull és a Ferrari úgy tűnik, hogy jócskán előttünk jár, szóval kemény menet lesz. A fő célunk az, hogy bekerüljünk a Q3-ba az időmérőn, és majd meglátjuk, hogy ott mire leszünk képesek. Szerintem rendben vagyunk. Határozottan jobbnak tűntünk az első szabadedzésen, mint a másodikon. Nem tudom, hogy ez a hőmérsékletnek tudható be vagy a pálya állapotának, ám délután jobban szenvedtünk.” -nyilatkozta Norris a Racingnews365.com és a Formula1.com előtt.

    A kisebb visszaesés ellenére a brit versenyző jól érezte magát az autóban, még úgy is, hogy a csapat nem egészen ott van, ahol lennie szeretne.

    ,,A dolgok jól állnak. Jó érzés volt vezetni az autót, elég magabiztos vagyok a konstrukcióban. Még pár dolgon kell csak javítanunk. Nagyjából jó úton vagyunk, de még nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk.” – tette hozzá Norris.

  • Marko: Remélhetőleg a Mercedes nem tudja majd megoldani a problémáját

    Marko: Remélhetőleg a Mercedes nem tudja majd megoldani a problémáját

    Helmut Marko abban reménykedik, hogy a Mercedes továbbra is küszködni fog majd Baku utcáin.

    A csillagosok a monacói fiaskó után, Azerbajdzsánban sem találják a ritmust. Az első két szabadedzésen hol a bukótérbe látogattak ki a versenyzők, hol pedig próbálták a beállításaikat optimalizálni. A délutáni gyakorláson még a top 10-be se kerültek be, sőt az edzés után Toto Wolff azonnal megbeszélést hívott össze.

    Mindaddig a Red Bull mindkét gyakorláson az élen állt. Az első szabadedzésen Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, míg a másodikon Sergio Pérez. Így némileg örömmel telve figyelik legnagyobb riválisuk szenvedését.

    ,,Elégedettek vagyunk. Az autóink nagyon versenyképesnek tűntek a hosszú és a rövid etapokon is. Látjuk, hogy a Mercedes a szűk kanyarokban veszít sok időt. Sőt, most már olyan motorjuk sincs ugye, ami egy másodperccel gyorsabb lenne az egyenesekben… Remélhetőleg nem tudják majd megoldani a problémáikat az elkövetkezendő szakaszokra.” – nyilatkozta Marko a Racingnews365.com-nak.

  • Gasly volt a leggyorsabb az „őrült” harmadik szabadedzésen

    Gasly volt a leggyorsabb az „őrült” harmadik szabadedzésen

    Az Alpha Tauri versenyzője Pierre Gasly nyerte az Azeri Nagydíj harmadik szabadedzését Sergio Pérez és Lewis Hamilton előtt.

    A pilóták számára ez volt az utolsó egy óra, hogy tökéletesre hangolják az autóik beállítását és maximálisan felkészüljenek az időmérő edzésre. Az edzés kezdete előtt vált hivatalosság az, hogy a Mercedes és Ferrari erőforrást használó csapatok autóiba egy vadonatúj erőforrást szereltek be. Mindez azt jelenti, hogy a két Red Bullon, a két AlphaTaurin és a két Alpineon kívül mindegyik pilóta friss erőforrással versenyezhet majd a Baku Street Circuiten.

    Az edzés legnagyobb meglepetését a bajnokság éllovasa Max Verstappen szolgáltatta, ezúttal azonban negatív szempontból. A Red Bull holland versenyzője ugyanis a gyakorlás felénél hibázott a 15-ös kanyarban és falba állította az RB16B-jét. Az kormányösszekötő elem el is tört az autóján, így a holland számára a vártnál korábban ért véget az edzés, de az időmérőn minden bizonnyal láthatjuk majd.

    A gyakorlás utolsó 20 percében futották meg a csapatok az időmérős szimulációikat.

    Az első két edzéshez hasonlóan most is rengeteg hibát láthattunk a pályán. Carlos Sainz Jr és Nikita Mazepin is elrontotta például a 15-ös kanyart, előbbi miatt egy rövid időre még a sárga zászlót is elő kellett venni.

    A Mercedesek vesszőfutása tovább folytatódott: Lewis Hamilton csak egy jó szélárnyéknak köszönhetően lett harmadik, miközben Valtteri Bottas szélárnyék nélkül csak a tizennegyedik legjobb időt autózta csupán.

    Ez edzés végén pedig George Russell vadonatúj erőforrásával adódott probléma. A brit pilóta Williamse az egyes kanyar után állt meg, miután az összes sebességi fokozatát elveszítette.

    Az időmérő edzés magyar idő szerint 14:00-kor veszi majd kezdetét, amit az M4 Sport élőben fog közvetíteni.

    Az Azeri Nagydíj harmadik szabadedzésének végeredménye:

    1 Pierre Gasly AlphaTauri 1:42.251 16
    2 Sergio Pérez Red Bull 1:42.595 + 0.344 19
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:42.697 + 0.446 16
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:42.778 + 0.527 16
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:43.006 + 0.755 17
    6 Lando Norris McLaren 1:43.011 + 0.760 15
    7 Fernando Alonso Alpine 1:43.080 + 0.829 15
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:43.244 + 0.993 19
    9 Esteban Ocon Alpine 1:43.294 + 1.043 15
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:43.557 + 1.306 17
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1:43.585 + 1.334 13
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:43.682 + 1.431 13
    13 Valtteri Bottas Mercedes 1:43.745 + 1.494 16
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:43.826 + 1.575 17
    15 Max Verstappen Red Bull 1:43.984 + 1.733 6
    16 Nicholas Latifi Williams 1:44.054 + 1.803 17
    17 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:44.113 + 1.862 11
    18 George Russell Williams 1:44.434 + 2.183 12
    19 Mick Schumacher Haas 1:45.282 + 3.031 17
    20 Nikita Mazepin Haas 1:45.711 + 3.460 12
  • Pérez eddigi legjobb péntekje után úgy érzi, végre megértette az autót

    Pérez eddigi legjobb péntekje után úgy érzi, végre megértette az autót

    Sergio Pérez volt a leggyorsabb az Azeri Nagydíj pénteki második szabadedzésén, melynek végeztével elégedetten nyilatkozott.

    A Monacói hétvége után a mexikói azt tűzte ki magának célul, hogy most már az időmérős teljesítményén javítson. Úgy tűnik, jó úton halad e felé az elmondása szerint idei legjobb péntekjét záró pilóta.

    Azt hiszem, nagyot léptünk előre Monaco után, nagyon mélyreható elemzést végeztünk” – szögezte le Pérez. „Ma olyan volt, mintha végre megértettem volna az autót, azt, hogy hogyan kell vezetni. Szóval ebből a szempontból úgy gondolom, hogy ez volt az idei szezon legjobb péntekje, a legteljesebb péntek az adatok szempontjából, és olyan tekintetben is, hogy mennyire érzem jól magam az autóban. Úgy gondolom, hogy mindenképpen ott leszünk a versenyben. Remélhetőleg sikerül egy jó, tiszta kört futnunk, ami nagyon fontos.”

    Pérezt csapattársa, Verstappen követte a második edzésen, aki kicsit az autója egyensúlyára panaszkodott a rádión.

    „Az autót az első szabadedzésen nagyon remeknek éreztem, elég jól éreztem magam” – értékelt a holland. „Aztán délutánra eszközöltünk néhány változtatást, hátha jobb lesz, de azt hiszem, egy kicsit visszafelé sült el. Persze egyik napról a másikra megnézzük, hogy milyen irányba megyünk. De ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a csapat számára ez még mindig egy nagyon jó nap volt.”