Címke: Azeri Nagydíj

  • Leclerc: Hamilton egy leszakadt faág miatt tudott megelőzni

    Leclerc: Hamilton egy leszakadt faág miatt tudott megelőzni

    Charles Leclerc felfedte, hogy a vasárnapi Azeri Nagydíjon azért veszítette el az első helyét Lewis Hamiltonnal szemben, mert a 15-ös kanyarban ki kellett kerülnie egy pályára kerülő faágat.

    A Ferrari monacói versenyzője az élen tudta tölteni az első két kört a Baku Street Circuiten, miután Monacó után Bakuban megszerezte zsinórban a második pole pozícióját. Azonban a harmadik kör kezdetén a hétszeres világbajnok pilóta játszi könnyedséggel előzte meg őt a Mercedesével a célegyenesben.

    Hamilton a harmadik, viszonylag gyors szektorban tudott sokat hozni Leclercen, aminek köszönhetően a szélárnyék hatás is elég volt a monacói fiatal megelőzéséhez. A kétszeres Forma-1-es futamgyőztes Leclerct a következő öt körben a két Red Bull is meg tudta előzni Max Verstappen Sergio Pérez sorrendben, ami miatt a kiállásokat már csak a negyedik helyről várhatta.

    Azonban már kilenc rajtelsőségnél járó monacói felfedte, hogy egy pályaára kerülő faág miatt kellett átvágnia a 15-ös kanyart a verseny második körében, majd elvette a gázt egy pillanatra, hogy az átvágással ne szerezzen túl nagy előnyt a többi versenytársával szemben.

    „A dolgok kezdtek normalizálódni a rajtot követően,” – mondta Leclerc. „Azonban ezt követően a pályaára került valami, amit a televíziós közvetítésben is lehetett látni. Ez a valami egy faág volt, ami a 15-ös kanyar felett lévő fáról esett be pont az ideális ívre. Emiatt jelentős időt veszítettem.

    „Levágtam a pályát és megijedtem, hogy ezzel időt nyertem Lewisszal szemben, ezért lassítottam is egy keveset. Ezért tudott ilyen könnyen megelőzni a célegyenesben. Ezt követően pedig a káros légáramlatok is hátráltattak, ami miatt Max (Verstappen) és Sergio (Pérez) is meg tudott előzni a DRS használatával.

    „Nehéz volt tartani a pozíciómat, mert a körülöttem levő autók versenytempója sokkal jobb volt, mint az enyém.”

    A Ferrari viszonylag korán kihozta Leclerct friss kerekekért, ami miatt pozíciót bukott Pierre Gaslyval szemben. Később pedig az Aston Martin első dobogóját megszerző Sebastian Vettel is átugrotta őt az első biztonsági autós újraindítást követően.

    A monacói pilóta végül a negyedik helyen fejezte be a versenyt, nem sokkal lemaradva a harmadik helyet megszerző Gaslytól.

  • Hornert lenyűgözte Pérez teljesítménye: Verstappen elé is visszajöhetett volna

    Hornert lenyűgözte Pérez teljesítménye: Verstappen elé is visszajöhetett volna

    A Red Bullnál Max Verstappen óriási drámája után is van ok az örömre, hiszen Sergio Pérez élete második győzelmével megmentette a versenyüket Bakuban. A csapatfőnök, Christian Horner a futam utáni nyilatkozatában nyilván sajnálja az elszalasztott lehetőséget, de nagy örömére pozitívumként ki tudta emelni Pérez teljesítményét.

    „2016 óta az első kettős győzelmünket arattuk volna” – mondta. „Gianpiero Lambiase [Verstappen versenymérnöke – a szerk.] mindent leellenőrzött Maxnál, minden rendben volt. Még nem tudjuk, miért robbant fel a gumi. Nem tudjuk, hogy a pályán lévő törmelékek okozták-e. Szerencsére Max jól van, mert a baleset helye nem volt túl jó. Jól kezeltük a gumikat, aztán hirtelen kidurrant. Megvizsgáljuk a gumit. Akkor úgy éreztük, a világ csúszik ki alólunk.”

    Horner ezután rátért Pérezre, aki az első igazán erős Red Bullos teljesítményét szállította: „Remek volt. Sergio egész hétvégén gyors volt, a rajtnál pedig lenyűgöző tempót mutatott. Talán Max elé is visszajöhetett volna a mögévágással, ha a boxkiállása gyorsabb. Mindenesetre nagyon szoros lett volna.”

    Mindazonáltal a vége is elég szoros volt, Pérez éppen be tudott érni a célba: „Sergio-nak hidraulikus problémája akadt, nagyon aggódtunk, kibírja-e. Az újraindításnál csak veszíthettünk, de jól alakult számunkra. Nagyon örülök Sergio-nak, tökéletesen hozta, amit kellett. Max-nak nagyon szerencsétlenül alakult.”

  • Így kiabált Hamilton bakija közben Toto Wolff – videóval!

    Így kiabált Hamilton bakija közben Toto Wolff – videóval!

    Toto Wolff sem akart hinni a szemének, mikor meglátta, hogy Lewis Hamilton nem tudja bevenni az egyes kanyart.

    Pénteken nem kezdődött jól a Mercedes hétvégéje, ugyanis az edzések alatt nem igazán találták a tempót. Az időmérő utolsó szakaszán némileg szerencséjük volt, ugyanis Yuki Tsunoda esete miatt már nem indították újra a kvalifikációt, így Hamilton a második helyről várhatta a rajtot.

    A futamon miután áthámozta magát Charles Leclerc-en, még vezette is a viadalt, ám gyorsan jött Max Verstappen és Sergio Pérez, így visszaesett a harmadik helyre.

    A piros zászlós szakasz alatt a versenyigazgatóság úgy döntött, hogy a fennmaradó két körre még újraindítják a viadalt. A második pozícióban lévő hétszeres világbajnoknak így esélye lett volna arra, hogy elkapja Sergio Pérezt, ám a történet nagyon más fordulatot vett.

    A rajt után ugyanis Hamilton véletlenül hozzáért a magic button-höz, ami miatt nem tudta bevenni az egyes kanyart, így míg a többiek fordultak, ő egyenesen ment tovább.

    A pillanatot a Mercedes garázsában és hitetlenkedve figyelték, sőt Toto Wolff arcán az öröm, valamint a csalódottság gyorsan váltotta egymást.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Norris az utolsó két körről: Olyan volt, mintha az időmérőn versenyeznénk

    Norris az utolsó két körről: Olyan volt, mintha az időmérőn versenyeznénk

    Lando Norris örült annak, hogy a piros zászlós szakasz után az ötödik helyre sikerült felérnie.

    A büntetését követően a brit pilóta a 9. pozícióból indult, ám a rajt után a 12.-ben talált magát. Daniel Ricciardóval ketten autóztak a pontszerző helyeken kívül, mikor úgy határozott a csapat, hogy berántja kerékcserére a 21 éves pilótát. Norris az elsők között állt ki, így sikerült visszakapaszkodnia a 9. helyre. Hol Valtteri Bottast maga mögött tartva, hol Yuki Tsunodát támadva próbált lavírozni, mikor Max Verstappen defekttett kapott.

    A piros zászlós szakasz alatt lágy keverékű abroncsokat tettek fel a konstrukciójára, amivel a fennmaradó két körben elég jól sáfárkodott. Norris ugyanis az ötödik pozícióig egerészte fel magát, sőt az utolsó percekben még a harmadik helyért is meccsben volt Charles Leclerc-rel és Pierre Gaslyval.

    ,,Ez elég intenzív volt. Úgy vélem elég jó dolog az, ha ennyi tapadás áll a rendelkezésedre. Kevés üzemanyag, új abroncsok, olyan volt, mintha a kvalifikáción versenyeztünk volna, elég király volt. Nekünk kedvezően történtek a dolgok, így még két pozíciót tudtunk nyerni. A tényleges rajtom rendben volt. Néha nehéz, mikor az ember elkötelezi magát egy irány mellett az első kanyarban, ugyanis az jól is elsülhet és rosszul is. Hirtelen visszaüthet, az emberek körülötted elfékezhetik magukat és akkor történhetnek dolgok. Volt némi rés, így én megpróbáltam bemenni, de végül középre ragadtam és a srácok belülről és kívülről el tudtak menni. A tegnapi büntetés után az ötödik helyen végezni így elég jó a számunkra.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

    Itt pedig a McLaren által feltöltött értékelését hallhatjátok:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Jos Verstappen nem hagyta szó nélkül a fia defektjét

    Jos Verstappen nem hagyta szó nélkül a fia defektjét

    A Pirelli előzetes számításai alapján a pilóták akár 40 kört is megtehettek volna a kemény keverékű C3-as gumikkal a Baku Street Circuiten. Azonban az olasz gumigyártó csúnyán elszámolta magát, ugyanis az Azeri Nagydíjon két defektet is láthattunk. Max Verstappen és Lance Stroll is nagy sebességnél kapott bal hátsó defektet, jóval a gumi élettartamának vége előtt. A Red Bull pilótájának édesapja Jos egyáltalán nem örült a fia balszerencséjének.

    Verstappennek már csak 5 kört kellett volna megtennie, hogy megszerezze Forma-1-es pályafutása 13. győzelmét és az azzal járó újabb 25 pontot, azonban a célegyenes közepén megtörtént a dráma. A Red Bull bal hátsó kereke bőven 300 km/h feletti tempónál durrant el, ami miatt a holland azonnal kiesett a futamból.

    A holland balszerencséjében volt egy kis szerencse is, ugyanis közvetlen riválisa Lewis Hamilton nem tudta kihasználni a hibáját, miután a piros zászló utáni állórajtot követően elfékezte magát és csak utolsóként folytathatta a versenyt. A hétszeres világbajnok pont nélkül maradt, ezzel pedig továbbra is 4 pont a hátránya Verstappennel szemben az egyéni pontversenyben.

    Jos Verstappen egy rövid Twitter üzenetben szúrt oda csúnyán a Pirellinek.

    „Micsoda vicc,” – írta az egykori F1-es pilóta a Pirelli egyik bejegyzése alá.

  • Az orvosi szobában érte Verstappent Hamilton drámája

    Az orvosi szobában érte Verstappent Hamilton drámája

    Max Verstappen az élről defektet kapva esett ki az Azeri Nagydíjról. Sokáig úgy tűnt, hogy a holland emiatt komoly hátrányba kerül a bajnoki pontversenyben, ám aztán az újraindítás után Lewis Hamilton magától vett el egy komoly helyezést.

    Az eset idejében Verstappen az erős becsapódása miatti kötelező orvosi vizsgálaton volt, és éppen a betegágyon feküdt és a vérnyomását mérték. Ezt a verseny utáni interjúkban mesélte el a Red Bull versenyzője.

    „Éppen az ágyon feküdtem. Mérték a vérnyomásomat, majd hirtelen a telefonom elkezdett nagyon rezegni, mondom ’Mi a fene van?’. Természetesen hallottam, hogy köröznek az autók, miután végeztünk és eljöhettem, láttam a telefonomon, hogy Hamiltonnak problémái adódtak az egyes kanyarban. A vérnyomásom ezzel az üzenettel teljesen rendben lett.” emlékezett vissza.

    Az Azeri Nagydíjat Verstappen csapattársa, Sergio Pérez nyerte, Sebastian Vettel és Pierre Gasly előtt.

  • Hamilton és a magic button esete: Azért ez elég megalázó

    Hamilton és a magic button esete: Azért ez elég megalázó

    Lewis Hamilton a futam után elmondta, hogy mi is történt a vele az újraindítást követően.

    Max Verstappen kiesése után a brit pilóta dörzsölhette a tenyerét, ugyanis a második helyről várta azt, hogy újrakezdjék a versenyt. Mikor a lámpák kialudtak, már ott loholt Sergio Pérez nyakán, ám a első kanyarban búcsút is mondhatott a pozíciójának.

    A Mercedesen ugyanis a fékek nem működtek megfelelően, mivel a hétszeres világbajnok véletlenül hozzáért a „magic button-höz”. Ezzel a kódnévvel jelöli ugyanis a német gárda azt a rendszert, ami a Safety Car fázis alatt felmelegíti a fékeket és általuk plusz hőt juttat az abroncsokba.

    ,,Az újraindításnál, mikor Pérez megindult felém, kattintottam egyet véletlenül a kapcsolón, ami kikapcsolta szinte a fékeket. Csak egyenesen mentem előre, nem is tudtam róla, hogy hozzáértem. Mindent beleadtam, és olyan keményen küzdöttem, ahogy csak tudtam. Nehéz ezt megemészteni, de csak szeretnék a gyárban dolgozó férfiaktól és nőktől bocsánatot kérni. Nagyon keményen dolgoztunk a pontokért, de újra fel fogunk állni és erősebben fogunk visszatérni.” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sports és a Racingnews365.com előtt.

    Ugyanakkor a 36 éves versenyző nehezen teszi túl magát az eseményeken, főleg annak tükrében, hogy Verstappen kiesésével mekkora lehetőséget szalasztott el.

    ,,Őszintén szólva ez elég megalázó érzés. Nagyon keményen dolgoztunk azért, hogy a top 10-be jussunk ezen a hétvégén, és minden olyan jól alakult ma. Max számára is nagyon szerencsétlenül végződtek az események, és számunkra is. Azt kell, hogy mondjam, hogy az egész napot átlengte a balszerencse.” – tette hozzá Hamilton.

  • Verstappen a Pirellire mutogat: Elég érdekes az, ami történt

    Verstappen a Pirellire mutogat: Elég érdekes az, ami történt

    Max Verstappen elmondta, hogy a bakui este után szeretne beszélni a Pirellivel.

    Jól kezdődtek a dolgok a holland számára vasárnap. Miután Lewis Hamilton áthámozta magát Charles Leclerc-en, a 23 éves pilóta követte ellenfele példáját, majd a brit után eredt. A Red Bull versenyzője sikerrel járt, ugyanis maga mögé utasította riválisát, míg csapattársa, Sergio Pérez is megelőzte a hétszeres világbajnokot.

    A Bikák így a kettős győzelem gondolatával foglalkoztak, mikor megtörtént az első furcsa eset. Lance Stroll bal hátsó abroncsa felmondta a szolgálatot, így a kanadai falnak csapta autóját. Többen is vakarni kezdték már ott a fejüket, ugyanis a Pirelli jóslatai szerint 40 kört simán lehetett teljesíteni a komponensen.

    Miután kezdtek megnyugodni a kedélyek, az osztrák csapat 23 éves versenyzője járt pórul. Csakúgy, mint Strollnál, nála is a bal hátsó szállt el, így az élről kellett feladnia a küzdelmet.

    Az esetet követően Verstappen belerúgott a lapos abroncsba, majd dühösen visszasétált a bokszba.

    ,,Még jó, hogy le vagyok törve. Ez egy nagyon könnyű versenynek nézett ki. Kontrolláltuk a tempót, miközben nagyon hosszú etapon voltunk a kemény keverékű abroncsokon. Próbáltam így a mögöttem lévők idejét futni. Ha gyorsabban kellett volna menjek, akkor odaléptem volna. Nem akartuk túlhasználni és elkoptatni a gumit, és nem is tettük. Nem merült fel hirtelen tempóvesztés. Nagyon kényelmesen éreztem magam az autóban, nem volt vibráció, semmi. Nagyon furcsa volt az egész.” – nyilatkozta Verstappen a Sky Sports és a Racingnews365.com előtt.

    A holland versenyző viszont beszélni akar a Pirellivel, még úgy is, hogy már előre tudja mi lesz a válasz a kérdésére. Ugyanakkor már most hozzátette, hogy a pályát szépen letakarították Stroll törése után, így nem volt törmelék az aszfaltcsíkon:

    ,,Az ideális íven mentünk körökön keresztül. Furcsa, hogy ez csak velem történt meg. Természetesen beszélni szeretnék a Pirellivel, bár a válaszukat már most ismerem. Azt fogják valószínűleg mondani, hogy karbon darabok okozták a balesetet. A tavalyi versenyen, Imolában is ez volt a magyarázatuk. A tény viszont azt, hogy egy másik abroncs is felrobbant. Nemcsak nálam, hanem Strollnál is. Ez elég frusztráló, néha ez egy sz*r sport, ahol ilyenek történnek. Egy kis szerencsével viszont még vezetjük a pontversenyt, de lehetett volna ebből nagyobb előny is.”

  • A Pirelli Hamilton bal hátsó gumiján is talált egy vágást

    A Pirelli Hamilton bal hátsó gumiján is talált egy vágást

    A Pirelli most először szólalt meg Max Verstappen defekt drámáját követően. A Red Bull holland pilótája az Azeri Nagydíj vége előtt 4 körrel kapott bal hátsó defektet a célegyenes közepén, bőven 300 km/h-s tempó felett. Az olasz gumigyártó azonban a verseny leintését követően Lewis Hamilton bal hátsó kerekén is talált egy vágást és szerintük a pályára került törmelékek okozták a holland defektjét.

    Verstappenen kívül még Lance Stroll kapott ugyanúgy bal hátsó defektet és a kanadait a hollandhoz hasonlóan a C3-as szetten érte a balszerencse

    A Pirelli főnöke Mario Isola elmondta, hogy hétszeres világbajnok azon bal hátsó kerekén találtak egy 5 centiméter mély vágást, amelyiket levettek a szerelők a Mercedeséről az újraindítás előtt

    Az olasz szakember szerint még korai megítélni, hogy mi okozhatta a problémát, mivel a problémás kerekeket még nem volt lehetőségük tüzetesebben megvizsgálni. Azonban szerinte a pályára került törmelékek okozhattak mindkét esetben szerkezeti hibát a gumi felületén.

    „Nyilvánvaló, hogy egy részletesebb vizsgálatot kell majd elvégeznünk a pontos válaszokért,” – mondta az olasz gumigyártó sportigazgatója a futamot követően.

    „Amit eddig tudunk az az, hogy komolyabb előjelek nélkül történt mindkét eset. Max (Verstappen) és Lance (Stroll) hátsó kereke is hirtelen durrant el, komolyabb figyelmeztető jel nélkül. A bal hátsó durrant el mindkét esetben, ami azért is furcsa, mert ez a pálya a jobb elsőket veszi igénybe a legnagyobb mértékben.

    „A másik fontos dolog pedig nem más, mint hogy Lewis (Hamilton) bal hátsó gumiján is találtunk egy mélyebb vágást. Szerencsére a piros zászlónak köszönhetően lekerülhetett ez a szett gumi és nem lett komolyabb baj belőle. Az is nagy szerencse volt, hogy a vágás nem ment keresztül a gumi szerkezetén, emiatt nem történt nyomás csökkenés a kereken belül.

    „A többi 30 körnél többet használt C3-as szetteken egyáltalán nem tapasztaltunk hasonlót. Ezek azon információk, amiket jelenleg tudok a két eset kapcsán.”

    Az egész ügyben azonban az a legkülönösebb, hogy Verstappen a kiesés utáni nyilatkozatában elmondta, hogy a Pirelli úgy is a törmelékeket fogja okolni a defektekért. A hollandnak így végül teljes mértékben igaza lett.

  • Pérez is majdnem kiesett az Azeri Nagydíjon

    Pérez is majdnem kiesett az Azeri Nagydíjon

    Sergio Pérez élete második futamgyőzelmét aratta a Forma-1-ben, ám a Racing Point helyett most már a Red Bull színeiben. A mexikói egy elképesztően fordulatos verseny végén örülhetett, melynek végeztével elmondta, hogy éppen csak be tudott érni, a célvonal átszelése után gyakorlatilag azonnal le kellett állítania az autót. Ennek okát egyelőre nem tudni.

    Pérez remek rajttal és stratégiával a második helyre tudott feljönni a hatodikról, Max Verstappen mögé. Sokáig úgy tűnt, hogy Red Bull 1-2 lesz így, de Max Verstappen defektje miatt Pérez egyedül maradt Hamiltonnal szemben. A brit azonban elfékezte az újraindításnál az egyes kanyart, ezzel pont nélkül maradt, míg Pérez behozta az autót az első helyre, ám az utolsó két köre így sem volt izgalommentes.

    „Közel voltunk a kieséshez, de szerencsére sikerült befejezni a versenyt. Elég nehéz volt a végéig” – kezdte értékelését.

    „Nagyon, de nagyon boldog vagyok” – tette hozzá Pérez. „A bakui verseny általában őrült. Az újraindításnál gyenge rajtot fogtam, szóval Hamilton mellém került, de úgy voltam vele, hogy ezt a lehetőséget nem fogom kihagyni. Nagyon erős tempója volt egész versenyen, azt hiszem volt egy lassú kiállása is, az első körtől kezdve hajszolt. Nagyjából az elejétől kezdve nyomás alatt tartott. Az újraindításnál a lehető legkésőbb fékeztem, ő is ugyanezt próbálta, de nem működött neki. Ez egyértelműen egy nagy lökés az önbizalmamnak, de a csapaténak is.”

    Pérez természetesen szót ejtett Verstappenről is, aki előtte csapódott falnak a defekt miatt: „El kell mondanom, hogy nagyon sajnálom Maxot, mert óriási versenyt futott. Tényleg megérdemelte volna a győzelmet. Hihetetlen lett volna, ha a csapat számára megvan ez a kettős győzelem, de végül is ez így is egy fantasztikus nap számunkra.”