Címke: Azeri Nagydíj

  • Masi: Nem csak a show miatt indítottuk újra a bakui versenyt

    Masi: Nem csak a show miatt indítottuk újra a bakui versenyt

    Michael Masi tagadja azokat a vádakat, amik szerint csak a show kedvéért engedték útjára a piros zászló után a versenyt.

    Max Verstappen balesete a futam végén ütött be. Összesen öt kör volt még vissza, mikor a holland autóján a bal hátsó abroncs megadta magát, és még két körbe telt, mire előkerült a piros zászló. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel véget is ért az Azerbajdzsáni Nagydíj, ám a versenyigazgatóság máshogy döntött. Két körre még elengedte a mezőnyt (a 3.-at a felvezető kör vitte el), ami egy „időmérős versenyzéssel” ért fel. Az események mentén Lewis Hamilton kiírta magát a pontszerzők közül, Sebastian Vettel feljött a második helyre, míg a harmadik pozíciót Pierre Gasly kaparintotta meg. Jól jött még ez Fernando Alonsónak és Lando Norrisnak is, ugyanis ők is sok egységet gyűjtöttek.

    Mikor megkérdezték a három dobogóst, hogy szerintük jól döntött-e Masi az újraindítással kapcsolatban, így feleltek:

    ,,Az amerikaiak vették át az irányítást, ezért nem lepődtem meg. Az elsődleges szempont a szórakoztatás lett. El kell ismernem, hogy nagyon intenzív volt, de ugyanakkor jól szórakoztam. Remélhetőleg a jövőben is meghozzák majd ezt a döntést.”nyilatkozta Pierre Gasly.

    Sergio Pérez osztotta a francia véleményét, ám csak akkor látja ennek értelmét, ha mindig alkalmazzák:

    ,,Egyértelműen segít ez abban, hogy a szurkolókat a TV képernyője előtt tartsuk.”

    Sebastian Vettel ugyanakkor úgy véli, hogy a döntések többsége már csak a show-t szolgálják, és nem az F1-et:

    ,,Véleményem szerint figyelnünk kell arra, hogy ne legyenek ezek túl mesterkéltek, és ne veszítsük el általuk a sport gyökereit.”

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke azonban teljes mellszéllességgel ki áll a döntés mellett:

    ,, Nem számít az, hogy 2, 10, vagy 20 kör van hátra, ezek az újraindítások normál esetben elég biztonságosak, és különben is láthattunk két nagyon izgalmas kört. Az állórajt is helyes döntés volt, még a szórakoztatás szempontjából is. Nincs ezzel semmi baj. Mindenki cserélhetett abroncsot, így nem merült fel biztonsági kockázat sem.”

    Michael Masit is megkérdezték az esetről. Az ausztrál versenyigazgató kikérte magának azt a feltételezést, hogy a szórakoztatás miatt feláldozta a biztonságot:

    ,,Nincs olyan sor a szabályzatban, hogy nem lehet újraindítani a futamot, ha azt a körülmények lehetővé teszik. Nem láttam okát annak, hogy ezt a piros zászlóval fejezzük be.”

  • Gasly élvezte az újraindítást: Olyanok voltunk, mint a ketrecből kiengedett oroszlánok

    Gasly élvezte az újraindítást: Olyanok voltunk, mint a ketrecből kiengedett oroszlánok

    Az Azeri Nagydíj igen emlékezetes futamra sikeredett, többek között azért is, mert az utolsó két körében láthattunk egy állórajttal megkezdett sprintversenyt, a Verstappen balesete miatti piros zászlós megszakítást követően.

    Ekkorra 17 versenyző maradt, komoly pozícióváltások is történtek köztük. Elég említeni Hamilton hibáját, Alonso nagyszerű rajtját, vagy Leclerc és Gasly csatáját.

    A végül harmadikként záró Gasly is nagyon élvezte a küzdelmet.

    „Mindig kicsit több izgalmat hoz” – nyilatkozott Gasly a MotorsportWeeknek, először az állórajtra kitérve. „Valamiféle adrenalint termel benned, tudtam, hogy lesz néhány lehetőség, mert csak két kör maradt. Mindenki olyan volt, mint a ketrecből kiengedett oroszlán.”

    „Mindenki a lehető legtöbb helyet akart előre lépni rövid idő alatt” – tette hozzá. „Nem láttam az utolsó két kör visszajátszását, de el kell mondjam, hogy az én szemszögemből nagyon intenzív volt, igazán élveztem. Remélhetőleg a jövőben lesz még ilyen.”

  • Schumacher korábbi gumimérnöke szerint is sántít a Pirelli magyarázata

    Schumacher korábbi gumimérnöke szerint is sántít a Pirelli magyarázata

    Kees van de Grint szerint a Pirelli nem akarja felfedni az igazságot a bakui balesetekkel kapcsolatban.

    Azerbajdzsánban ismét az abroncsoké volt a főszerep, ugyanis két versenyzőt is kiírtak a vasárnapi történetből. Lance Strollt a kemény keverékű gumikon, a verseny közepe felé érte utol az abroncs „átka”, ugyanis az említett komponens bal hátsó darabja felmondta szolgálatot. Ezután Max Verstappen következett, akit 5 körrel a vége előtt talált meg a defekt.

    A Pirelli ugyanakkor azt jósolta, hogy 40 kört is meg lehet tenni a fehér oldalfalú gumikon, ám a holland épphogy átlépte velük a bűvös 30-as számot. Semmi előjele nem volt az eseteknek, nem éreztek vibrációt, az értékek sem csökkentek, így, mint derült égből a villámcsapás, úgy érte őket (Strollt és Verstappent) a baj.

    A futam után Verstappen előre megjósolta, hogy milyen magyarázatot fog adni a Pirelli, és nem is tévedett. Mario Isola ugyanis elmondta, hogy karbondarabok okozhatták a balesetet, amik még Lance Stroll autójáról repülhettek le. Ugyanakkor a Red Bull pilótája kihangsúlyozta, rendesen fel lett takarítva a pálya, és jó pár kört megtettek azután, miután Stroll búcsúzott a viadalból.

    Van de Grint, aki korábban a Bridgestone-t erősített, és Michael Schumacher gumimérnökeként vált ismerté, egyetért honfitársával. A holland szerint a karkasszal van probléma.

    ,,Elméletileg igen, lehetett törmelék a pályán. Ám nekem úgy tűnt, hogy az abroncsok ugyanazon életszakaszán történt a gond Strollnál is és Verstappennél is. Elég nagy véletlennek kellett lennie, ugyanis mindkét komponensnél a 34. körük környékén ütött be a baj. Tegyük fel, Strollnál és Verstappennél is volt törmelék a pályán, de a között a periódus között nem?” –nyilatkozta a korábbi mérnök a Algemeen Dagbladnak.

    Van de Grint kihangsúlyozta, hogy az efféle meghibásodások nem túl szokatlanok a Forma-1-ben, de manapság „túl sokszor fordulnak elő”:

    ,,Gyanítom, hogy a Pirelli már az azerbajdzsáni futam előtt is ideges volt, ugyanis a csapatok arra kérték őket, hogy növeljék a nyomást a maximumra. Csak akkor teszel ilyet, ha aggódsz.”

    Ugyanakkor a magyarázatot tekintve a holland sem lepődött meg, csakúgy, mint az esetet elszenvedő honfitársa:

    ,,Az elmúlt évek során mindig előhúzták ezt a kártyát. Mindig ott volt a törmelék, vagy épp a csapat hibája volt, és ne felejtsük el a különleges vezetési stílust sem. Sosem okolták a gumikat. Nem ártana azért némi szerénység és önkritika a részükről. A jelenlegi komponenseket a tavalyi monzai eset után erősítették meg. Előbb legalább vizsgálnák ki, hogy mi történt, és csak azután nyilatkozzanak róla.”

    Van de Grint szerint az FIA-nak is be kellene avatkoznia és felügyelnie kellene a Pirelli vizsgálatait:

    ,,Romain Grosjean balesete után alapos elemzés készült arról, hogy mi is történt, és ez így is van rendjén. Ennek most is meg kellene történnie, mert itt is emberéletekről volt szó. Ezek az autók úgy 99,9%-ban biztonságosak, de képzeljük el, mi lett volna akkor, ha egy másik konstrukció 300 km/h-val belerohan Strollba vagy Verstappenbe. David (Coulthard) azt mondta vasárnap, hogy ilyen esetek nem igazán fordultak elő, mikor a Goodyear, a Michelin vagy a Bridgestone volt a gumiszállító. Ez azért volt, mert a versenyhelyzet jobbá teszi a terméket.”

  • Vettel szerint az FIA veszélybe sodorta Verstappent a késlekedésével

    Vettel szerint az FIA veszélybe sodorta Verstappent a késlekedésével

    A pilóták érdekvédelmi szervezetének egyik elnöke, Sebastian Vettel biztonsági kockázatot látott abban, ahogyan a versenyigazgatás kezelte Verstappen késői balesetét.

    A holland nagy sebességgel csapódott falnak a célegyenesben, és miután kihámozta magát autójából még egy kis ideig ott maradt megvizsgálni a romokat.

    Eközben továbbra is ment a verseny, a versenyigazgató csak 88 másodperccel (csak nem egy körrel) az ütközés után rendelte el a biztonsági autós fázist. A McLaren szóvá is tette, hogy például Tsunoda túl gyorsan ment a két esemény között.

    „Csodálkoztam, miért tartott ilyen sokáig, hogy kijöjjön a safety car Max baleseténél.” – sérelmezte Vettel a késlekedést.

    „Elég egyértelmű volt, hogy a pálya közepén áll. Kicsit sokáig tartott, majd megkérdezzük, miért.”

    Végül piros zászló lett az esetből, Vettel pedig nyert egy pozíciót a hibázó Hamiltonnal szemben. Arról, hogy szerinte jó döntés volt-e, így vélekedett:

    „Ha lehetek őszinte, szerintem ez azon múlik, melyik oldalon állsz, és nem a rajtrácson. Ha jól jártál vele, örülsz neki. De például Lewis biztos nem ezt mondaná, hiszen a lehető legrosszabb történt vele.”

  • Masi beszólt Norrisnak: Már a hatévesek is tudják, mit jelent a piros zászló

    Masi beszólt Norrisnak: Már a hatévesek is tudják, mit jelent a piros zászló

    Michael Masi reagált Lando Norris azon megjegyzésére, miszerint a büntetése nem volt teljesen fair.

    A brit versenyző a Q1-ben került nehéz helyzetbe, mikor is gyors döntést kellett hoznia a piros zászlós szakasz alatt. A 21 éves pilóta épp a bokszbejárat felé tarott, mikor meglátta villogni a piros jelzést. Gyorsan megkérdezte a csapatát, hogy hajtson-e be, vagy inkább maradjon kint, ám a válasz későn érkezett. Így Norris még egy plusz kört teljesített, míg Antonio Giovinazzi autóját takarították el a pályáról.

    A stewardok emiatt három helyes rajtbüntetéssel és három büntetőponttal ajándékozták meg. Mivel figyelembe vették, hogy gyorsan kellett döntést hoznia, így nem a szabályzatban leírt szankciót kapta.

    Az eset után azonban Norris úgy érezte, jogtalanul sorolták hátra, ugyanis ő próbálta a legbiztonságosabb módszert választani. A McLaren versenyzője fel vetette, ha esetleg a boksz környékén történt volna valami, és ő úgy hajt be, akkor az lett volna a baj, ezért is kérdezte meg a csapatát. A büntetőpontokat, ugyanakkor végképp nem értette, hiszen meglátása szerint cselekedete korántsem sorolható a „veszélyes vezetés” kategóriájába.

    Masi viszont nem osztotta a brit véleményét:

    ,,Őszintén szólva, mikor piros zászlót mutatnak, akkor annak a jelentése nagyon is világos kell, hogy legyen. Vagyis, azonnal le kell lassítani és be kell menni a bokszba. Ez a gokarttól a Forma-1-igy van. Félreértés ne essék, ez mindenhol egységes, az első versenyét teljesítő hat éves gokartosoktól a Forma-1-ig. Ami pedig a büntetőpontokat és magát a tényleges szankciót illeti, a stewardok azzal élnek, amit a legjobbnak tartanak az incidens tekintetében. Természetesen van iránymutatás, amit használnak és alkalmaznak. Ám ebben az esetben nem alkalmazták az előírtakat, ugyanis meg tudtak állapítani enyhítő körülményeket. A büntetőpont megítélést teljesen helyénvalónak találták, mivel a szabálysértés a piros zászlós szakasz alatt történt.” – magyarázta a Racingnews365.com-nak a versenyigazgató.

    A versenyen ugyanakkor Norrisnak sikerült szépítenie, ugyanis a 9. helyről rajtolva az 5. pozícióba ért fel. A McLaren tegnap megosztotta, hogy milyen célt tűzött ki maga elé a futam előtt a pilóta és mennyit sikerült ebből teljesítenie:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Pérez ilyen szinten kell folytassa, ha maradni akar a Red Bullnál 2022-re

    Pérez ilyen szinten kell folytassa, ha maradni akar a Red Bullnál 2022-re

    Christian Horner egyértelművé tette, hogy ez az a szint, amelyet Sergio Péreztől elvárnak. A mexikói a vasárnapi Azeri Nagydíjon élete második győzelmét aratta, a 6. helyről rajtolva.

    Az eredmény valóban azt az ígéretet követi, melyet Pérez tett a szezon elején, vagyis hogy kelleni fog neki öt futam, ami alatt belerázódik.

    „Tudtuk, hogy jó itt [Bakuban – a szerk.], de azt nem tudtuk, hogy ennyire jó” – nyilatkozta róla Horner. „Egész hétvégén gyors volt, tartotta a tempót. Az egyetlen kör, ahol hibázott, az a Q3-ban volt, ám a versenytempója fenomenális volt.”

    Horner korábban is említette már, hogy Pérez olyan jó tempót futott, hogy akár Verstappen mögé is vághatott volna.

    „És ahogy védekezett Hamilton ellen, kontrollálva mindent, klasszis teljesítmény volt” – tette hozzá a csapatfőnök. „A győzelme jót fog tenni az önbizalmának is. Ezzel fellépett harmadiknak a bajnokságban, szóval az elvárások felett teljesít.”

    Daniel Ricciardo óta először nyert valaki Red Bullal, akit nem Max Verstappennek hívnak, tehát Gasly és Albon után lehetséges, hogy a Red Bull megtalálta az ideális csapattársat Verstappen számára, persze csak ha így folytatja Pérez.

    „Nyilván jó két autóval ott lenni az elején. Egy ilyen napon, amikor elveszítjük a vezető autót, Checo ott volt, hogy megszerezze a győzelmet, és ez pontosan az, amit kerestünk. Szóval örülök neki, mint ahogy a csapatnak és partnereinknek is. Mind keményen dolgoznak. Mindenki teszi a dolgát, és Checo is részese ennek.”

    Végezetül Horner kicsit a jövőre is tekintett, pontosabban arra, hogy Pérez velük lesz-e 2022-ben is: „Nagyon elégedett vagyok a Checo által végzett munkával. Még csak a hatodik futamnál tartunk a 23-ból, szóval rengeteg időnk van. Élvezi, hogy a csapatban van, nagyszerű munkát végez, és csak folytatnia kell, amit csinál.”

  • Mercedes: ez nem volt bajnokhoz méltó teljesítmény

    Mercedes: ez nem volt bajnokhoz méltó teljesítmény

    Az egyéni és konstruktőri cím védői a monacói hibák után Bakuban sem tudták felvenni a fonalat, ugyanis egyik Mercedes sem ért be a legjobb tízben.

    A 2012-es USA Nagydíj volt az utolsó, amikor ilyen történt. Azóta is csak kétszer távoztak pont nélkül versenyhelyszínről. Egyszer baleset (2016, Spanyol Nagydíj), egyszer pedig technikai problémák (2018, Osztrák Nagydíj) miatt esett ki mindkét Mercedes.

    Már a szabadedzések alatt is látszott, ez nem lesz az ő hétvégéjük, de végül a szélárnyékozás miatt Hamilton az első sorba kvalifikálta magát.

    Amikor Verstappen pár körrel a vége előtt ütközött, a brit és a valószínűtlennek tűnő győzelem között csak Sergio Pérez állt, amikor egy elfékezés miatt visszaesett a mezőny végére.

    Andrew Shovlin, a Mercedes helyszíni mérnökigazgatója kritikusan fordult csapata teljesítményéhez:

    „Rendkívül csalódást keltő végeredmény volt ez számunkra, de a szerencse egyszerűen nem mindig áll mellettünk. Max balszerencséje volt az, ami egyáltalán ebbe a helyzetbe juttatott minket.”

    „A nagyobb probléma az, hogy nem voltunk elég jók az elmúlt két versenyen. Nem volt elég tempónk, hibákat vétettünk, nem tudtuk működésre bírni a gumikat, és már a szabadedzéseken sem szerepeltünk jól.”

    „Tudjuk, milyen szintet kell hoznunk ahhoz, hogy bajnokságokat nyerjünk, és ez most nem volt a szint. Újra kell gondolnunk néhány dolgot, és úgy visszatérnünk, hogy azt a teljesítményt hozzuk, amire már korábban is képesek voltunk.”

    „Megvan a csapatunk, az autónk és a pilótáink is ahhoz, hogy nyerjünk, de keménynek és őszintének kell lennünk önmagunkkal az elkövetkező néhány napban.”

    „Voltak hasonló esetek korábban is, és mindig erősen tértünk vissza. Ez lesz a célunk Franciaországban is.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Bottas: Ennél nem tudtam gyorsabban menni

    Bottas: Ennél nem tudtam gyorsabban menni

    Valtteri Bottas egy újabb csalódást keltő versenyt teljesített vasárnap Bakuban.  A Mercedes finn pilótája a balszerencsés Monacói Nagydíj után szeretett volna javítani Azerbajdzsánban, azonban ez egyáltalán nem sikerült a számára, miután egy katasztrofális 51 kört követően csak a 12. helyen ért célba.

    Bottas az időmérő edzésen csak a 10. helyet szerezte meg és a futamon pedig nem volt képes tartani a tempót az élmezőnnyel, sőt a verseny vége felé már a középcsapatok versenyzői is maguk mögé tudták utasítani őt.

    A finn szerint az autója sem volt 100%-os formában és elmondta, hogy a mostani hétvégét is gyorsan el kell majd felejtenie és a soron következő Francia Nagydíjra szeretne összpontosítani.

    „Szerintem erről nem érdemes sokat beszélni,” – idézi a kilencszeres futamgyőztes szavait a Ziggo Sport. „A verseny olyan rossz volt számomra, mint a tegnapi időmérő. Tanulni fogok belőle, de gyorsan magam mögött fogom hagyni ezt a hétvégét.”

    Bottas gyenge tempójában az is nagy szerepet játszott, hogy a versenyhétvége során végig küszködött az első gumik felmelegítésével. A Mercedes emiatt egy sürgősségi értekezletet fog majd tartani, hogy a finn pilótának már ne legyenek hasonló problémái Franciaországban.

    A Mercedes azonban Lewis Hamilton hibájának köszönhetően nullázott, amivel komoly hátrányba kerültek a Red Bullal szemben a konstruktőri bajnokságban. Sergio Pérez a zseniális győzelmével pedig a harmadik helyre lépett előre az egyéni összetettben.

  • Verstappen: Két tizeddel gyorsabb lennék Hamiltonnál az autójában

    Verstappen: Két tizeddel gyorsabb lennék Hamiltonnál az autójában

    Max Verstappen úgy véli, hogy ő gyorsabb lenne Lewis Hamilton Mercedesében, mint a hétszeres világbajnok.

    A vasárnapi verseny háromnegyedéig jól alakultak a dolgok a holland pilóta számára. A 46. körben viszont a bal hátsó abroncsa felmondta a szolgálatot, így ki is írta a 23 éves pilótát az aznapi történetből. Némi vigaszt ugyan nyújtott számára az, hogy ellenfele sem tudott pontot szerezni, ám Verstappen nem így akarta megtartani a tabellán az első helyét.

    A holland versenyző sajnálja az elvesztegetett lehetőséget, ugyanis az utcai pályákon egyértelműen a csillagosok előtt jártak:

    ,,Úgy tűnik, hogy az utcai pályákon előnyben vagyunk a Mercedesszel szemben. Ezért is szerettem volna tegnap minél több pontot szerezni. Természetesen igy van némi különbség, hogy ő sem szereztt pontot, de én szerettem volna tovább menni. Az elszalasztott lehetőség miatt rosszul érezem most magam, mert a szezon során még szükségünk lehet azokra a pontokra. ” – magyarázta az érintett a holland Motorsport.com-nak

    Hamilton a futam után azt nyilatkozta, hogy a Red Bullos versenyző megérdemelten vezeti a bajnokságot, ugyanis az ő autója jobb. Verstappen keményen válaszolt erre:

    ,,Ha az ő helyében lennék, én is ezt mondanám. Úgy vélem, ha én ülnék az ő konstrukciójában, akkor két tizeddel gyorsabb lennék nála. Nem érdekel mellékesen, hogy mit mond.”

  • Nemzetközi sajtó: Sergio Pérez, a tökéletes csapatember

    Nemzetközi sajtó: Sergio Pérez, a tökéletes csapatember

    A nemzetközi sajtó Sergio Pérezt éltette, míg a holland média Max Verstappen esetén kesergett.

    Eseménydús futamon van túl a mezőny. Vasárnap a piros zászló megjelenése mellet a két bajnok aspiráns is kiírta magát a történetből. Max Verstappen defektje indította be a nagyobb láncreakciót, majd az újraindításnál Lewis Hamilton nem tudta bevenni az egyes kanyart és így nullázott riválisával egyetemben.

    Sergio Pérez mindeközben megszerezte második győzelmét, míg a dobogóra mellé nagy meglepetésre Sebastian Vettel és Pierre Gasly állhatott fel.

    A nemzetközi média így értékelte a vasárnapi történéseket:

    Marca (Spanyolország): 

    ,,A mexikói pilóta kihasználta Max Verstappen balesetét, és a hosszú piros zászlós szakasz után megnyerte a futamot. Ezzel az eredménnyel növelte az első helyeinek számát.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,Sergio Pérez, a tökéltes csapatember, aki a megfelelő időben volt a megfelelő helyen. A rajtnál támadott és szinte azonnal megelőzte Pierre Gaslyt és Carlos Sainzcot. A Red Bull szuper stratégiájának köszönhetően Lewis Hamilton elé került. Mikor Verstappen kiesett, így ő küzdhetett a hétszeres világbajnokkal, és ‘hibára késztett őt”.

    Auto Motor und Sport (Németország):

    ,,A baleset Strolltól pontokat, míg Verstappentől egy győzelmet vett el. Egyik eset kapcsán sem jelentettek sérülést, így a versenyzőket és a mérnököket is meglepte ez a dolog. Nem volt rendhagyó a gumik hőmérséklete vagy a kopása, nem éreztek vibrációt és az adatok sem jeleztek semi rendellenséget.”

    L’Équipe (Franciaország):

    ,,A bakui verseny eredménye el kell, hogy hallgattassa azokat a kétkedőket, akik szerint a Forma-1 túlságosan is kiszámítható, így nem képes pazar sorsot kínálni azoknak, akik hajlandóak vállalni a kockázatot.

    A holland sajtó a következőket állapította meg:

    De Telegraaf: 

    ,,Mint Robben a legjobb napjai során, úgy rúgott bele Verstappen a legnagyobb témát szolgáltató elembe: a bal hátsó abroncsába. Akárcsak Lance Stroll esetében, nagy sebességnél a gumi szétpattant, így a versenyző a falnak csapódott. A legnagyobb probléma abban rejlik, hogy a Red Bull nem látott semmi arra utaló jelet, hogy gond van az abronccsal. Verstappen kényelmesen vezette a versenyt, mikor Gianpiero Lambiase (a holland versenymérnöke) nyugodtan a fülére szólt, hogy 5 kör van még vissza. Azután megtörtént a katasztrófa. Csakúgy, mint Strollnál, a kemény keverékű gumi, ami alig több, mint 30 kört élt meg, az egyenesben elszállt.”

    Algemeen Dagblad:

    ,,Ön dühösnek érezte magát? Csalódottnak? Avagy megkönnyebbült? Max Verstappen alig tudott választani ezek közül, ugyanis nagyon gyorsan változtak az események Bakuban. Egytől-egyig az arcába csapódtak, elég rövid idő alatt. Az élről szinte rakétagyorsasággal vágódott ki és ment a falnak, miután 5 körrel a vége előtt a bal hátsó Pirelli abroncs bemondta az unalmast. Igen, a lelkesedése valószínűleg itt kapta a legnagyobb pofont, ugyanis Verstappen egy különösen erős délutánt teljesített, és már némileg a zsebében érezte a győzelmet. Egy óra elteltével, a nyilatkozó zóna szélének támaszkodva már rendezett arccal tudott beszélni. Ezt a jelenetet könnyű volt megmagyarázni, ugyanis a bakui délután tartogatott még meglepetéseket. Természetesen a holland, csakúgy, mint a rajongói, a legrosszabbtól tartott. Attól, hogy pontversenyben is elveszíti az első helyet, mivel ellenfele nagyot kaszál majd a kieséséből. Ám nem így történt. Még egy hétszeres világbajnok is hibázik néha, ez jól látszott a tegnapi újraindításnál.”

    NRC:

    ,,A 2021-es szezon hatodik futamán, Baku utcáin, a rajongók még több élményt kaptak, mint amennyit remélni mertek: egy örült versenyt, egy váratlan győztessel, a Red Bull mexikói pilótájának, Sergio Péreznek személyében. Másfél órán át úgy tűnt, hogy Verstappen könnyedén behúzza, és még az egyéni tabellán is növeli az előnyét néhány ponttal. A holland tehát idei harmadik győzelmére készült. Ám öt körrel a vége előtt, mint derült égből a villámcsapás, úgy sújtott le rá a sors.”

    Volkskrant:

    ,,Egy ilyen hétvégén visszavenni a vezetést a bajnokságban, nagy löketet adhatott volna Hamiltonnak. Ugyanakkor Verstappent nagyon morcossá varázsolta volna. Ennek tudatában Hamilton, nagyon lelkesen vágott neki a hátralévő két körnek. Az újraindítást követően úgy tűnt egy pillanatra, hogy átveszi a vezetést, ám az első kanyar előtt blokkoltak a kerekei. A hétvége morális győztese így Verstappen lett. Csapattársa nyerte meg a versenyt, míg ő a a pontversenyben az élen maradt. Ugyanakkor nem ez az érzés uralkodott el rajta.”