Címke: Azerbajdzsáni Nagydíj

  • Ricciardo és Latifi reméli, hogy idén már lesz hazai versenye

    Ricciardo és Latifi reméli, hogy idén már lesz hazai versenye

    Daniel Ricciardo és Nicholas Latifi szeretne hazai közönség előtt versenyezni idén.

    Az elmúlt két évben már jól megszokott helyszínek kerültek ki a körforgásból a koronavírus-járvány miatt. Japán, Szingapúr és Melbourne már egy ideje vár arra, hogy ismét fogadhassa a száguldó cirkuszt. Idén úgy tűnik, hogy ez a kívánságuk teljesülhet majd.

    Daniel Ricciardo nagyon szeretné újra átélni a hazai versenye hangulatát. Áprilisra időzítette az F1 az Ausztrál Nagydíjat, így a McLaren pilótája reméli, hogy most már nem áll semmi a futam útjába.

    „Már nagyon várom. A pályát átépítették, így még érdekesebb lesz. Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy végre hazatérhetek. Ha az új koncepciók valóban megkönnyítik az előzéseket és az egymással való küzdelmet, akkor az eddigi évekhez képest egy egészen más versenyt láhatunk majd Melbourne-ben.” – nyilatkozta a 32 éves pilóta.

    Ugyanakkor Ausztrália szigorú szabályai még pár kérdéskört felvethetnek. Novak Djokovic drámája után Ricciardo reméli, hogy ilyen többet nem fordul elő:

    „Remélem az, ami Djokoviccsal történt, az egy egyszeri eset volt. Úgy vélem, mindenki más el tud jutni Ausztráliába, ha be van oltva. Ha van oltás, akkor nem lehet probléma.”

    Nicholas Latifi még sosem élhette át versenyzőként a hazai futamok mámorát a Forma-1-ben, hiszen Kanada is parkolópályára került a Covid-19 miatt. A Williams versenyzője reméli, hogy idén fordul majd a kocka:

    „A harmadik szezonomat fogom teljesíteni az F1-ben, és még nem tudtam hazai közönség előtt versenyezni. Szorítok, hogy harmadjára már legyen szerencsém.” – nyilatkozta Latifi.

    Ugyanakkor az orosz-ukrán helyzet miatt akár Szocsi és Baku is búcsút inthet idén a Forma-1-nek. Természetesen a sportág figyelemmel kiséri a történéseket, így ha szükségesnek találják, akkor törlik a szóbanforgó fordulókat.

  • Perezt Verstappen és a média motiválta

    Perezt Verstappen és a média motiválta

    A Red Bull-os Sergio Perez szerint nagyon intenzív volt az első szezonja a csapatnál, hiszen 2021-ben Max Verstappennel alkottak csapatot. A mexikói a 2021-es szezon előtt csatlakozott a Red Bullhoz a Racing Point-tól, miután Sebastian Vettel miatt elvesztette a versenyülését.

    Pereznek időbe telt, mire megtalálta a helyét az energiaitalosoknál. Amikor ez sikerült, akkor nagyon felpörgött. Úgy érzi, hogy a Verstappen által az előző szezonban gyakorolt nyomás segített neki, ahogyan a média reakciója is, amikor csatlakozott az istállóhoz. Sergio az elmúlt szezonban egy győzelmet aratott: megnyerte az Azerbajdzsáni Nagydíjat a bakui pályán. Perez összesen 16 top tízes helyezést ért el az idényben, és úgy érzi, hogy kimerítő éve volt Verstappen ellen. A GPFansnek nyilatkozott:

    „Nagyon intenzív volt, rendkívül kimerítő. Rengeteg munka folyt a háttérben, és nagy volt a teher. Amikor a Red Bull Racingnél vagy, nagy rajtad a nyomás, és mindenki azt figyeli, hogy mit csinálsz. A média is sokkal keményebb egy Red Bull-pilótának, ami érthető. Igen, nem volt könnyű, ugyanakkor ez egy másik szintre emelt engem. Az, hogy Max a csapattársam, tényleg magasabbra teszi a lécet, de ez igazán boldoggá tesz.”

    Perez örült, hogy a Red Bullhoz kerülhetett a holland mellé, aki az elmúlt szezonban megnyerte első Forma-1-es világbajnoki címét, ezért így folytatta:

    „Nagyon élvezem a pályafutásom ezen szakaszát, kifejezetten boldog vagyok, és ez a legfontosabb.”

    A mexikói 2022-ben ismét Verstappen mellett fog versenyezni. Reméli, hogy javítani tud a tavalyi szezonban a versenyzők bajnokságában elért 4. helyezésén.

    A Forma-1 az idei szezonban új szabályokat vezet be, és a Red Bull, amely a Honda tavalyi szezon végén történt kivonulását követően saját motorgyártó céget hozott létre, arra fog törekedni, hogy egymás után újra megnyerje a versenyzők bajnokságát, miközben 2013 óta először próbálja megnyerni a konstruktőri bajnokságot is.

    Checo reméli, hogy a 2022-es idény március 18-20. között kezdődő 2022-es szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, a szahiri pályán – amely 2020-ban első Forma-1-es győzelmének színhelye volt – az első helyért szállhat harcba.

  • TOP 5 Forma-1-es futam 2021-ben – globális vélemény

    TOP 5 Forma-1-es futam 2021-ben – globális vélemény

    A Forma-1 globálisan megszavaztatta rajongóival, hogy szerintük melyek voltak 2021-es szezon legjobb versenyei.

    Az akciódús év a múlt hónapban Abu Dhabiban ért izgalmas véget, ahol Max Verstappen legyőzte Lewis Hamiltont, megannyi ellentétes véleményt eredményező körülmények között.

    Az Abu Dhabi Nagydíj szerepel a top 5-ös listán, de nem került az első helyre a több mint 52 000 F1-rajongó megkérdezésével készült felmérés alapján.

    A válaszadók 19%-a ugyanis az év versenyeként az Olasz Nagydíjat jelölte meg, amelyen a McLaren 2012 óta először állhatott fel újra a dobogó legfelső fokára, Daniel Ricciardo által, miközben a bajnokság éllovasai, Verstappen és Hamilton is kiestek.

    Abu Dhabiban a második helyre került a listán.

    A Sao Pauló-i Nagydíj lett a harmadik, ahol Verstappen és Hamilton küzdött az élen, és végül utóbbi végzett az első helyen.

    Sergio Pérez első red bullos győzelme Azerbajdzsánban a negyedik helyet szerezte meg, ahol Lance Stroll és Verstappen gumiproblémája okozott izgalmakat, Hamilton pedig a verseny újraindításnál blamázott.

    A Hungaroring is népszerű volt

    A lista ötödik helyét a Magyar Nagydíj szerezte meg. Esteban Ocon első F1-es győzelmét ünnepelhette a Hungaroringen, de a verseny nem csak ettől volt érdekes. Az esőáztatta versenyen Lewis Hamilton volt az egyetlen, az új rajtnál felállt a rajtrácsra, miután mindenki más kiállt a boxba új gumikért.

    Nem pont ezt, de hasonló eredményt hozott a Racingline.hu szavazása is a témában, ahol olvasóink az Abu Dhabi Nagydíjat tették az élre a magyar, a szaúd-arábiai, a holland és a mexikóvárosi versenyek előtt. A mi szavazásunkon az Olasz Nagydíj a 6., a Sao Paulói Nagydíj a 7., az Azerbajdzsáni Nagydíj pedig a 8. helyen végzett.

    A 2021-es év öt legjobb versenye, globálisan:

    1. Olasz Nagydíj – 19%
    2. Abu Dhabi Nagydíj – 16%
    3. Sao Pauló-i Nagydíj – 10%
    4. Azerbajdzsáni Nagydíj – 8%
    5. Magyar Nagydíj – 7%

    A 2021-es év öt legjobb versenye a Racingline.hu olvasói szerint:

    1. Abu Dhabi Nagydíj  – 28%
    2. Magyar Nagydíj – 17%
    3. Szaúd-arábiai Nagydíj – 9%
    4. Holland Nagydíj – 5%
    5. Mexikóvárosi Nagydíj – 5%
  • Azerbajdzsán nem rendez idén második futamot

    Azerbajdzsán nem rendez idén második futamot

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj szervezői cáfolják, hogy rendeznének idén még egy versenyt, pótolván egy lyukat a versenynaptárban.

    A Forma-1 idén 23 versenyes naptárral készült, azonban már keletkezett benne üresedés.

    Az Ausztrál Nagydíjat először november 21-re halasztották, majd teljesen törlésre került. Nem régiben pedig az október 10-re tervezett Japán Nagydíjat is törölték, a koronavírusnak köszönhetően. Mindemellett azonban még a Mexikói Nagydíj és a Brazil Nagydíj megrendezését sem lehet borítékolni.

    Szeptember végéig úgy tűnik, stabil a versenynaptár, de már az október 3-i Török Nagydíj is problémás lehet, mivel az ország jelenleg az Egyesült Királyság nem ajánlott (a vírus miatt) úti céljai között szerepel. Márpedig az F1-es csapatok jelentős része az Egyesült Királyságban székel. Így aztán vagy le kell cserélni a Török Nagydíjat is más helyszínre, vagy a verseny után, hazaérkezés után másfél hétig szállodai karanténban kell lenniük a résztvevőknek.

    Az Isztambuli helyszín helyettesítésére Baku (Azerbajdzsán) jött szóba, mivel viszonylag közel van hozzá földrajzilag, azonban nem tiltólistás ország. Ezt az opciót azonban a helyiek cáfolták, mikor az AutoMotorSport.az rákérdezett.

    Ennek oka a beszámoló szerint az, hogy a bakui helyszín egy városi, utcai pálya, ami három hónap előkészületet igényel egy verseny előtt, így nem lenne elegendő idejük arra, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek.

    A versenynaptár tehát folyamatosan változóban van, és bár Katar reméli, hogy november 21-én versenyt rendezhet (a jelenleg üres helyen), a pletykák szerint Kína és a Nürburgring is beugorhat még.

  • Bottas unja a kattintásvadász híreket arról, hogy távozna a Mercedestől

    Bottas unja a kattintásvadász híreket arról, hogy távozna a Mercedestől

    Valtteri Bottas cáfolja a közelmúltban megjelent pletykákat, melyek szerint a 2021-es Forma-1-es szezon végén távozik a Mercedestől. A csalódást keltő Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéje után a médiában sorozatban jelentek meg olyan hírek, amelyek szerint a Mercedes-főnök Toto Wolff arról tájékoztatta Bottas-t, hogy 2022-től George Russell váltja őt. A hétvégi Francia Nagydíj előtt megkérdezték Bottas-t, hogy igazak-e a pletykák, amire ő így felelt:

    „Tudjátok, Totóval gyakran beszélünk, ez nálunk normális. És mostanában is beszéltünk. Ez így van rendjén. De azt (amiről írnak) nem tudom megerősíteni, legalábbis nekem senki nem szólt, tehát igen, ez nem igaz. Ez spekuláció, és biztos vagyok benne, hogy mindenféle pletyka van, aminek nincs semmilyen tényszerű alapja. Tudjátok, az emberek megpróbálnak történeteket kitalálni, csak a kattintásokért, és ti is tudjátok, hogy ez már csak így megy.”

    Mivel Esteban Ocon további három évre igazolt az Alpine-hoz, Bottas lehetőségei a Mercedesen kívül nagyon korlátozottak lettek, a Williamshez való visszatérés a legvalószínűbb lehetősége. A finn elismerte, hogy ki kell dolgoznia egy „B-tervet” a következő szezonra:

    „Őszintén szólva még nem gondolkodtam el ezen olyannyira, Nyilvánvaló, hogy nem lehet mindig blokkolni körülöttünk a hangokat, de ez minden szezonban így van. Ugyanazok a kérdések és ugyanazok a pletykák, ez a sportág része. Azt hiszem, egy kicsit korai még számomra, hogy erre részletesen válaszoljak. Még nem igazán beszéltünk semmit a Mercedesszel való szerződésről, és ez előbb-utóbb el fog jönni. Most pedig tényleg csak erre a hármas versenyre koncentrálunk. Meglátjuk, hogy utána egy ponton mi lesz, de ennél többet egyelőre nem mondhatok.”

  • Vettel: Volt idő ünnepelni, de most már újra koncentrálok

    Vettel: Volt idő ünnepelni, de most már újra koncentrálok

    Sebastian Vettel már teljesen a hétvégi Francia Nagydíjra fókuszál, és át akarja menteni a jó formáját ide is, miután az Aston Martinnal második helyen végzett Bakuban. Lassan indult be a szezon Vettelnek, majd önmagára talált, és előbb Monacoban ötödik lett, majd kiváló versenyzéssel az Azerbajdzsáni Nagydíjon megszerezte az Aston Martin első dobogós helyezését, mióta visszatértek a királykategóriába.

    Hogy a csapat ilyen versenyképes tud-e maradni, ahogy a Forma-1 eltávolodik az utcai pályáktól és a megszokott pályák felé veszi az irányt, nem tudni, de a silverstone-i csapatnál egyértelműen nagy most az önbizalom. Vettel elismerte a hétvége előtt, hogy megadta a módját annak, hogy megünnepeljék a sikerét Azerbajdzsánban, de most már csak a következő feladatára koncentrál:

    „Azt hiszem, hogy a bakui siker után most feldobottan érkezünk a versenyre Volt időnk ünnepelni, de most már teljesen arra koncentrálok, hogy megtartsuk a lendületünket Franciaországban is. Rengeteg pontot szereztünk Monacóban és Azerbajdzsánban, meg kell őriznünk ezt a stabil formát az idei rendkívül szoros csatában, a középmezőnyben.”

    Lance Stroll is siker várományosa volt Bakuban, és az első etapot rendesen megnyújtotta, majd az egyik gumijának a meghibásodása miatt falnak ment, így a pontszerzései esélyei elszálltak. Stroll ugyanakkor Vettel második helyét pozitívan értékeli, és a csapat teljesítményét is hasonlóképp látja:

    „Csalódást keltő volt a bakui futamom, de az alakulatunk pozitívan értékelheti a versenytempónkat, és azt a lökést, amit ad nekünk Sebastian dobogós helyezése. Eltökélt szándékom Franciaországban, hogy még erősebben térjek vissza. Paul Ricard egy jó minden szempontot jól kielégítő teszt lesz, hiszen próbára teszi minden elemét egy Forma-1-es autónak, így nagyon várom már, hogy miképp teljesít ezen a hétvégén az AMR21.”

  • Guminyomással való játszadozás okozhatta Verstappen és Stroll kiesését?

    Guminyomással való játszadozás okozhatta Verstappen és Stroll kiesését?

    Felröppentek a pletykák, miszerint a Red Bull Racing volt a hibás Max Verstappen gumi okozta kieséséért. A feltevés szerint az osztrák csapat a guminyomással játszott. A Motorsport.com olasz kiadása meg is erősítette a pletykát.

    A 2013-as Brit Nagydíj óta a Pirelli egy olyan szabályt iktatott be a szabályzatba, amely szerint az F1-es csapatoknak igazodniuk kell egy minimális guminyomáshoz a verseny elején. A guminyomás szintjét a Pirelli határozza meg, az adott pályától függően.

    A vasárnapi rajt előtt az FIA szúrópróbaszerűen ellenőrzi, hogy a csapatok megfelelnek-e ennek a követelménynek. Az FIA illetékesei a nagydíj ideje alatt a csapatok garázsaiba is ellátogathatnak, hogy ellenőrizzék, hogy a többi rendelkezésre álló gumiszett guminyomása megfelel-e az előírásoknak.

    A fent említett médium szerint azonban az a probléma, hogy ezt az ellenőrzést jelenleg nagyon ritkán végzik el. Olyan ritkán, hogy vannak csapatok, akik azt állítják, hogy még soha nem találkoztak ellenőrzéssel. Lehetséges tehát hogy a csapatok a minimális guminyomás alá mennek, a nagyobb tapadás érdekében. Benne van a pakliban, hogy a Red Bull Racing (Verstappennel) és az Aston Martin (Lance Stroll-lal) babráltak ezzel, így ők tehetnek a balesetekről.

    Max Verstappen a Ziggo Sportnak adott interjúban úgy nyilatkozott, ismeri az okokat.

    A Pirelli és az FIA várhatóan hamarosan nyilvánosságra hozza a végleges vizsgálati jelentést.

  • Olasz sajtó: Néhány csapat trükközik, a Pirelli így ártatlan

    Olasz sajtó: Néhány csapat trükközik, a Pirelli így ártatlan

    Az olasz sajtó úgy véli, hogy nem a Pirelli a felelős a bakui defektekért, hanem a trükköző csapatok.

    Azerbajdzsánban ismételten az olasz gumigyártóé volt a főszerep. Saját jóslatuk szerint a helyszínre szállított kemény keverékű abroncsoknak 40 kört is ki kellett volna bírniuk, ám két versenyző esetében jóval korábban megadták magukat a komponensek. Az első „áldozat” Lance Stroll volt, aki még vígan autózott az előkelő pontszerző helyeken, mikor a bal hátsó abroncsa „elszállt”.

    Max Verstappen öt körrel a vége előtt búcsúzott, ugyanis nála is felmondta a szolgálatot az a bizonyos gumi.

    Természetesen az eset után minden szem a Pirellire szegeződött, akik első megítélésre a törmelékekre kezdetek mutogatni. Ugyanakkor az olasz sajtó szerint más van a háttérben:

    ,,A múlt vasárnapi két hátsó abroncs elemzése még nem ért véget. Addig a Pirelli sem fog semmilyen elméletet megerősíteni. Viszont Milánóban, ahol a cég székhelye és laborja is található, az ott dolgozók fellélegezhettek. Egyik abroncson sincsenek olyan változások, amik szerkezeti vagy konstrukciós hibára utalnának. Ez az ami számukra kulcsfontosságú, hiszen ez volt a vád Bakuban.” – írta a La Gazetta dello Sport.

    Az olasz gyártónak már van is egy-két tippe, hogy mi is okozhatta a felfordulást a futamon:

    ,,Az első gondolatuk az volt, hogy a törmelékek okozták a sérüléseket, ám az átfogóbb vizsgálatok nem ezt mutatják. A Pirellinél a guminyomással kapcsolatban merültek fel ugyanis kétségek.”

    A La Gazetta dello Sport szerint egyes csapatok ugyanis olyan trükköt eszeltek ki, amit nehéz észre venni:

    ,,Olyan metódust alkalmaznak, amit nem könnyű kiszúrni. Ez viszont olyan pályákon, mint amilyen a bakui is, komoly következményekkel járhat. Az FIA ugyan a verseny előtt tudja ellenőrizni a guminyomást, ám a közben… Ha a gumimelegítőket okosan tudod használni, akkor alacsonyabb nyomást is elérhetsz, és így nagyobb tapadásra tudsz szert tenni.”

    Azonban arra, hogy mi volt az oka a defekteknek, csak a Francia Nagydíj előtt fog fény derülni.

  • Wolff elmondta miért nem óvták meg Sergio Pérez győzelmét

    Wolff elmondta miért nem óvták meg Sergio Pérez győzelmét

    Toto Wolff elmondta, miért döntöttek úgy, hogy nem óvják meg Sergio Pérez győzelmét a bakui futam után.

    Az egész versenyhétvégét a Mercedes és a Red Bull szárnyháborúja lengte be. Monacóban ugyanis a csillagosok vezetője azt nyilatkozta, hogyha Azerbajdzsánban is látni fog flexibilis hátsó szárnyakat, akkor a stewardokhoz fordul. A Bikák erre rákontráztak, ugyanis szerintük az Ezüst Nyilak első szárnya is kifogásolható.

    Ugyan a McLaren és az Aston Martin is fontolgatta azt, hogy csatlakozik a Mercedes háborújába, ám végül egyik istálló sem lépett. A szócsata azonban nem maradt abba. Christian Horner ugyanis beszólt Toto Wolffnak, hogy ő ellenfele helyében csöndbe maradna azzal a hajlékony első elemmel, míg az osztrák csapatfőnök „szóf**ónak” nevezte kollégáját. Még Lewis Hamilton és Max Verstappen is azona a véleményen volt, hogy főnökeiket egy ringbe kellene tenni, ahol is lebokszolhatják az egészet.

    Ugyanakkor a vasárnapi események tükrében, amikor a Mercedes 0 ponttal távozott, páran meglepődtek azon, hogy nem használták az ‘óvás’ kártyát:

    ,,Ez elég furcsa. Egy ideig pont emiatt volt a csetepaté Christian Horner és Toto Wolff között. Wolff végül nem óvott, pedig most ez igazán az érdekeiket szolgálta volna. Megpróbálhatta volna kizáratni a versenyből Sergio Pérezt. Ez sokat elmond a mentalitásukról. Csak dobálóznak a szavakkal.” – állapította meg az RTL Slipstream-ben Kees van de Grint, Michael Schumacher korábbi gumimérnöke.

    A német Sky is furcsának találta azt, hogy a csillagosok nem léptek semmit, ezért mikrofonvégre kapták Toto Wolffot. Az osztrák vezető a következőket mondta:

    ,,Nem fogunk Sergio Pérez győzelme ellen óvást indítani. Bízunk abban a szigorított új tesztben, amit a Szövetség rendelt el.”

  • Masi: Nem csak a show miatt indítottuk újra a bakui versenyt

    Masi: Nem csak a show miatt indítottuk újra a bakui versenyt

    Michael Masi tagadja azokat a vádakat, amik szerint csak a show kedvéért engedték útjára a piros zászló után a versenyt.

    Max Verstappen balesete a futam végén ütött be. Összesen öt kör volt még vissza, mikor a holland autóján a bal hátsó abroncs megadta magát, és még két körbe telt, mire előkerült a piros zászló. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel véget is ért az Azerbajdzsáni Nagydíj, ám a versenyigazgatóság máshogy döntött. Két körre még elengedte a mezőnyt (a 3.-at a felvezető kör vitte el), ami egy „időmérős versenyzéssel” ért fel. Az események mentén Lewis Hamilton kiírta magát a pontszerzők közül, Sebastian Vettel feljött a második helyre, míg a harmadik pozíciót Pierre Gasly kaparintotta meg. Jól jött még ez Fernando Alonsónak és Lando Norrisnak is, ugyanis ők is sok egységet gyűjtöttek.

    Mikor megkérdezték a három dobogóst, hogy szerintük jól döntött-e Masi az újraindítással kapcsolatban, így feleltek:

    ,,Az amerikaiak vették át az irányítást, ezért nem lepődtem meg. Az elsődleges szempont a szórakoztatás lett. El kell ismernem, hogy nagyon intenzív volt, de ugyanakkor jól szórakoztam. Remélhetőleg a jövőben is meghozzák majd ezt a döntést.”nyilatkozta Pierre Gasly.

    Sergio Pérez osztotta a francia véleményét, ám csak akkor látja ennek értelmét, ha mindig alkalmazzák:

    ,,Egyértelműen segít ez abban, hogy a szurkolókat a TV képernyője előtt tartsuk.”

    Sebastian Vettel ugyanakkor úgy véli, hogy a döntések többsége már csak a show-t szolgálják, és nem az F1-et:

    ,,Véleményem szerint figyelnünk kell arra, hogy ne legyenek ezek túl mesterkéltek, és ne veszítsük el általuk a sport gyökereit.”

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke azonban teljes mellszéllességgel ki áll a döntés mellett:

    ,, Nem számít az, hogy 2, 10, vagy 20 kör van hátra, ezek az újraindítások normál esetben elég biztonságosak, és különben is láthattunk két nagyon izgalmas kört. Az állórajt is helyes döntés volt, még a szórakoztatás szempontjából is. Nincs ezzel semmi baj. Mindenki cserélhetett abroncsot, így nem merült fel biztonsági kockázat sem.”

    Michael Masit is megkérdezték az esetről. Az ausztrál versenyigazgató kikérte magának azt a feltételezést, hogy a szórakoztatás miatt feláldozta a biztonságot:

    ,,Nincs olyan sor a szabályzatban, hogy nem lehet újraindítani a futamot, ha azt a körülmények lehetővé teszik. Nem láttam okát annak, hogy ezt a piros zászlóval fejezzük be.”