Címke: Azerbajdzsáni Nagydíj

  • Norris: Ha jobban lázadok, lehettem volna nyolcadik is

    Norris: Ha jobban lázadok, lehettem volna nyolcadik is

    Lando Norris szerint megszerezhette volna a 8. pozíciót, ha fellázadt volna a McLaren utasítása ellen.

    A két McLaren a 11. és a 12. helyről indulhatott a vasárnapi futamon. Daniel Ricciardo a keménykeverékű abroncsokat választotta, míg a brit pilóta a sárga oldalfalú Pirelliken kezdte a versenyt. Azonban a közepeskeverékű gumik nem bizonyultak optimálisnak, tapadásuk viszonylag gyorsabban eltűnt, és a teljesítményük így nem tartott sokáig.

    Az első szakaszon így az ausztrál volt gyorsabb, ám a csapat arra kérte, hogy ne harcoljon a 22 éves pilótával. A kerékcserék után fordult a kocka. A futam utolsó részében a 32 éves versenyző Fernando Alonsót üldözte, ám az Alpine végsebességével és a közepes abroncsokkal nem tudott túljutni a spanyolon. A mögötte érkező Norris viszont gyorsabb volt.

    A wokingi istálló felajánlotta a fiatalabb versenyzőnek a helycserét és a próbálkozást, ám végül ezt nem történt meg. Norris természetesen morgott a rádióban emiatt, ám a csapat arra kérte, hogy Ricciardo mögött fusson be a célba.

    A brit versenyző a futam után kifejtette, vissza akarták adni a korábbi szívességet az ausztrálnak, ezért nem mehetett az Alpine versenyzője után.

    „A boxkiállásom előtt Daniel (Ricciardo) megelőzhetett volna, de nem tette. Azt mondták neki, hogy védekezzen Gaslyval szemben, amíg én ki nem megyek kereket cserélni. Volt tehát egy kör, mikor mögöttem maradt, így a végén ezt a szívességet viszonoztuk. Szerintem ez elég egyszerű. Nem előzhettem meg őt az utolsó három körben, így el kell ezt fogadnom. Szerintem fair helyzet volt, nem hinném, hogy helytelen volt, amit csináltunk. Ám a verseny alatt az ember mindig előrébb akar kerülni, és mindig nyomni akarja. Nem hinném, hogy az az egy kör bármin is változtatott volna. Valószínűleg Fernando mögé került volna, én meg utánuk mentem volna.”

    Ricciardo a boxkiállását szinte ingyen tudta, mivel a csapat a VSC fázis alatt hívta be az ausztrált.

    „A VSC fázis alatt ő kapta meg a boxkiállást. Azt hittük, hogy ez segíteni fog nekem, de végül nem így történt. A futam végén így nem volt mit nyernünk és veszítenünk. Ricciardo nem volt ott, nem volt mögöttem, vagy ilyesmi, így a verseny korábbi szakaszában nem tudtuk viszonozni a szívességet. Jól jött neki a VSC fázis, akkor váltott közepesekre. Azt gondoltam, hogy több tempója lesz, és jobban támadja majd Fernandót.” – magyarázta Norris.

    Norris eljátszott az előzés gondolatával:

    Egy ponton túl úgy tűnt, hogy a 22 éves versenyző nem fogad szót a csapatának, és megelőzi Ricciardót, ám a végén visszahúzódott a csapattársa mögé.

    „Ha jobban lázadok, akkor nyolcadik is lehettem volna. Az 1-es kanyarban mellette voltam, és nehéz döntés volt, hogy megtegyem-e vagy sem. Jó volt a tempóm a keménykeverékű abroncsokon. Végül azt választottam, hogy eleget teszek a csapat kérésének, és ehhez ragaszkodom. Őszintén szólva nem változtat semmin az, hogy nyolcadik vagy kilencedik vagyok. Mi ennél előkelőbb pozíciókért szeretnénk csatázni. Elfogadom a csapat döntését, ma erős teljesítményt nyújtottunk. Az volt a célunk, hogy mindkét autó pontszerző helyen érjen célba. Ez sikerült, így elégedett vagyok.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Vettel: Az ötödik hely akkor ment el, mikor kicsúsztam

    Vettel: Az ötödik hely akkor ment el, mikor kicsúsztam

    Sebastian Vettel szerint meg lehetett volna neki az 5. pozíció is, ám a kicsúszása miatt azt elbukta.

    Az átépített Aston Martinnal a négyszeres világbajnok nagyon jól vitézkedik. Bakuban az időmérőn a 9. pozícióból rajtolhatott, míg a futamon a 6. helyig jött fel. A német pilóta életét az Alpine végsebessége, és a saját hibája nehezítette meg leginkább. A már kopott gumikon autózó Esteban Ocont üldözte, mikor egy előzési kísérlet után kénytelen volt a menekülőutat választani.

    Vettel helyből megforgatta autóját, majd pozíciókat bukva (Yuki Tsunoda és Lewis Hamilton is megelőzte) visszatért a versenybe.

    Körökkel később sikerült átrágnia magát a francia pilótán, viszont Pierre Gaslyt már nem tudta üldözőbe venni.

    „A hatodik pozíció nagyon jó eredmény, elégedettnek kell lennünk. Csodálatos boxkiállásunk volt, ott vertük meg Lewist (Hamilton) és a Mercedest. Utána kerültem Esteban (Ocon) mögé. Próbáltam megelőzni, és egy kicsit későn fékeztem, mert tudtam, hogy belemegy a csatába. Ám abban már nem voltam biztos, hogy sikerül-e bevennem a kanyart, így a bukóteret választottam. Ott sok időt vesztettem. Ha nem lett volna ez a hiba, akkor harcolhattunk volna az 5. helyért is. Ettől függetlenül úgy vélem, hogy jó eredményt értünk el.” – nyilatkozta Vettel.

    A négyszeres világbajnok megköszönte a gyárban dolgozók munkáját. A német versenyző szerint lassan kezdik kiaknázni az autóban lévő potenciált.

    „Most már jobban feszegetjük az autó határait, és ez kifizetődik. Ám reálisnak kell lennünk. Ezen a hétvégén egy kicsit erősebbek voltunk a Saubernél (Alfa Romeo), és talán egy szinten voltunk az Alpine-nal, és a … Toro Rossóval (AlphaTauri). Így egy újfajta helyzetbe kerültünk. Nagyon elégedettek vagyunk, köszönet jár mindenkinek a silverstone-i bázison.”

  • Nemzetközi sajtó: A Ferrari lassan kivérezteti saját magát

    Nemzetközi sajtó: A Ferrari lassan kivérezteti saját magát

    A nemzetközi sajtóorgánumok elsősorban a Red Bull sikeréről és a Ferrari kudarcairól írtak a tegnapi futam kapcsán.

    Azerbajdzsánban Charles Leclerc indulhatott az élről, ám a rajt után rögtön megelőzte őt Sergio Pérez. A monacói pilótát ezután Max Verstappen vette üldözőbe, ám a Scuderia versenyzőjének pech sorozata ismét beindult.

    Miután Carlos Sainz technikai hiba miatt kiesett, a vörösök fejében megszólalt a vészvillogó. Pár körrel később ugyanis motorhiba lépett fel a 16-os rajtszámú autóban. A Red Bull így kettősgyőzelmet aratott, és tovább növelte előnyét a bajnokságban, míg a Ferrari ismét nullázott.

    A neves lapok így értékelték a látottakat a verseny után:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Micsoda csapás a Ferrarinak. Fájdalmas volt nézni Charles Leclerc kiesését. Ha így folytatják a vörösök, lassan meglengethetik a fehér zászlót, és feladhatják a harcot. Zsinórban negyedszer buktak el az első rajtkockából indulva, míg a Red Bull a nehézkes kezdés után egyre nagyobb előnyre tesz szert.”

    Bild (Németország):

    „Nem csak a Ferrari versenyzőinek akadtak gondjai, az olaszok motorját használó Guanyu Zhou és Kevin Magnussen is feladni kényszerült a versenyt. Négy keserű kiesés tarthat számon így az olasz gárda.”

    Marca (Spanyolország):

    „Bakuban könnyű győzelmet aratott Max Verstappen. A holland versenyzőnek nem volt ellenfele Azerbajdzsánban. A Ferrari viszont szépen, lassan kivérezteti saját magát. Verstappen most már egyértelmű favorit a bajnoki címért folytatott küzdelemben.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Katasztrofális napot zárhatott a Ferrari. A monacói bakiparádé után ismét alul maradtak. A szezon elején a Red Bullt érintették inkább a kiesések, míg most a Scuderia vette át tőlük ezt a tendenciát. A kérdés az: vajon meg tudja fordítani a vörös istálló a szerencséjét?”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Max Verstappen bosszúja lecsapott a tavalyi év után, így kettős győzelmet aratott a Red Bull. A Bikák mindent vittek és egyértelmű favoritként tündökölnek, míg a Ferrari kezéből lassan az esély is kicsúszik.”

  • Értékelte a közönség, hogy Hamilton fájós háttal is teljesítette a versenyt

    Értékelte a közönség, hogy Hamilton fájós háttal is teljesítette a versenyt

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Azerbajdzsánban ezt a „címet” Lewis Hamilton érdemelte ki a nézők szerint, aki a negyedik helyen ért célba, és komoly hátfájdalmai voltak a hétvége során. Egyelőre még az sem százszázalékig biztos, hogy rendben lesz a soron követkető Kanadai Nagydíjra.

    A második helyre futott be a futamgyőztes Max Verstappen, őt pedig a csapatának fontos pontokat gyűjtő Sebastian Vettel követi.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Lewis Hamilton – 14.8%
    Max Verstappen – 13.6%
    Sebastian Vettel – 13.1%
    Sergio Perez – 10%
    Pierre Gasly – 9.3%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
    Azerbajdzsáni Nagydíj Lewis Hamilton
  • Russell: Ez a katasztrófa receptje, csak idő kérdése egy nagy baleset

    Russell: Ez a katasztrófa receptje, csak idő kérdése egy nagy baleset

    George Russell meg van győződve róla, hogy tenni kell valamit az idei autókkal, mert ha nem tesznek, előbb-utóbb óriási baleset fog történni.

    Már a szezon korábbi részében is kifejezte aggodalmát, majd az Azerbajdzsáni Nagydíj pénteki szabadedzései után is kitért arra a problémára George Russell, hogy hosszú távon tarthatatlan lesz az új generációs Forma-1-es autókra jellemző pattogás. Az időmérőn az 5. rajtkockát megszerző Mercedes-pilóta ezután szombaton hosszabban is beszélt arról, hogy valamit tenniük kell, mert előbb-utóbb valaki nagyon össze fogja törni magát.

    Mivel az idei évtől visszahozták a szívóhatást az F1-be, az új szabályok úgy lettek kialakítva, hogy maximalizálják ezt, ezért az autók a korábbiaknál alacsonyabb hasmagassággal és jóval merevebb felfüggesztéssel futnak. Emiatt nagy sebességnél sokkal hamarabb leér az aljuk a növekvő leszorítóerő miatt, és ha nem is kezdenek el feltétlenül delfinezni, akkor is pattognak valamennyire.

    Bakuban ez a pálya jellege miatt minden korábbi versenynél nagyobb méreteket öltött, ami több pilótában is kérdéseket vetett fel a biztonsággal kapcsolatban. A pénteki versenyzői eligazításon is szóba került a dolog, és a versenyzők elkezdtek beszélni arról, hogy a csapatokra kell-e bízni a helyzet megoldását, vagy a biztonsági kockázat miatt az FIA-nak kell-e közbelépnie. 

    Bárhogy is lesz, George Russell szerint mindenképpen tenni kell valamit, mert „csak idő kérdése” egy hatalmas baleset.

    „Sokunk alig tudja egyenesben tartani az autóját ezeken a huplikon. Az utolsó két kanyaron 300 km/h-s sebességgel megyünk át, miközben leér az autó alja. Az aszfalton is látszik, hogy mennyire közel futnak a kocsik a talajhoz. Még a Forma-2-esek is ebben a helyzetben vannak, mert azoknak az autóknak is hasonló a filozófiája. Ez pedig szerintem szükségtelen napjaink technológiája mellett. Szükségtelennek tűnik, hogy milliméterekre az aszfalttól vezetünk Forma-1-es autót 320 km/h-s tempó felett” – nyilatkozta az időmérő után a Mercedes pilótája.

    „Ez a katasztrófa receptje. Úgyhogy nem tudom, mit tartogat a jövő, de nem gondolom, hogy ez három éven át, vagy amennyi idei ezek a szabályok lesznek érvényben, fenntartható lesz” – tette hozzá.

    Russell igyekezett elejét venni azoknak a hangoknak, amelyek szerint csak azért kampányol ennyire a változtatás mellett, mert a Mercedest a többieknél jobban sújtja a pattogás, és ha az FIA változtatna a szabályokon, az nekik különösen jól jönne.

    „Csapatként nem vagyunk kimondottan mellette, mert versenyről versenyre egyre többet tanulunk az autóról, és bármilyen változtatás korlátozni fogja ezt a tanulási folyamatot – világított rá éppen az ellenkezőjére a 24 esztendős pilóta. – Szerintem a top 3 csapat ugyanolyan helyzetben van. A Ferrarit valószínűleg kicsit jobban érinti, mint a Red Bullt, hiszen láthatóan szenvednek ezzel, de senki nem a teljesítmény fokozásáért változtatna, hanem biztonsági okokból.”

    „Alig látom a féktávot, mert annyira pattog az autó. Az utolsó kanyarban pedig mindkét oldalon fal van, miközben közel 320 km/h-val megyünk, az autó pedig le-föl pattog. Nem túl kényelmes, úgyhogy együtt újra kell gondolnunk ezt, mert egyértelműen veszélyes” – jelentette ki Russell.

  • Wolff: Nem biztos, hogy Hamilton rajthoz áll Kanadában

    Wolff: Nem biztos, hogy Hamilton rajthoz áll Kanadában

    Toto Wolff szerint kétségessé vált Lewis Hamilton indulása a következő futamon.

    A hétszeres világbajnok Azerbajdzsánban nagyon szenvedett a delfinezés miatt. A pattogás ugyanis komoly hátfájdalmakat okozott a brit pilótának. A csillagosok pár futammal ezelőtt már reménykedtek abban, hogy sikerült kiküszöbölniük a jelenséget, ám az nem kívánja elhagyni az Ezüst Nyilakat.

    Ugyan a Red Bullon kívül mindenki küzd a problémával, ám a Mercedesnél és a Ferrarinál a leglátványosabb a delfinezés.

    A futam után az osztrák csapatfőnök bocsánatot kért Hamiltontól, és elismerte: kétségessé vált a versenyző indulása.

    „Határozottan fenn áll a veszélye annak, hogy nem tud indulni Kanadában. Láthatjuk, hogy ez már nem csak az izmokat támadja. A gerincet is érint, aminek súlyos következményei lehetnek. Nagyon rosszul van. Egyszerűen megoldást kell találnunk erre. Talán őt (Hamiltont) érinti jelenleg ez a legrosszabbul a versenyzők közül. Megértem a pilótákat, mikor azt mondják, hogy valaminek történnie kell, annak érdekében, hogy a jelenség ne kerüljön elő, de nem tudnám megmondani, hogy mi lehetne az.” – magyarázta Wolff.

    Arra a kérdésre, hogy készenlétbe lépnek-e a csapat tartalékversenyzői, az osztrák csapatfőnök így felelt:

    „Nem hinném, hogy ez a probléma csak Lewist érinti. Talán ő szenved tőle a leginkább, de George (Russell), és még sokan mások is panaszkodnak erre. A megoldás talán az lehetne, hogy a tartalékosok közül valaki minden versenyen jelen van, hogy biztosítani tudjuk mindkét autót jelenlétét a futamokon.”

    Hamilton a fogait összeszorítva versenyzett:

    A leintés után a hétszeres világbajnok alig tudott kiszállni az autójából. Mikor jobban érezte magát, a média képviselőinek elmondta, hogy mit élt át a versenyen:

    „A fájdalom miatt összeszorított fogakkal versenyeztem. Az adrenalin segített csak. Nem tudom leírni milyen fájdalmat éreztem az egyenesekben. Azért imádkoztam, hogy legyen már vége. Jó helyzetben voltunk ma, a harmadik és a negyedik pozíció nagyszerű eredmény a csapatnak. Jó munkát végeztek a stratégiával. Amint kiküszöböljük a delfinezést, újra ott lehetünk az elején. Több, mint egy másodpercet veszítünk a pattogás miatt. Holnap a gyárba megyek, ahol folytatjuk a megbeszéléseket az előrelépés érdekében.” – nyilatkozta Hamilton.

  • Binotto szavai nem túl megnyugtatók – Kanada miatt is aggódhat a Ferrari?

    Binotto szavai nem túl megnyugtatók – Kanada miatt is aggódhat a Ferrari?

    Mattia Binotto nem akar drámázni az újabb megbízhatósági problémák miatt, de elismerte, hogy Kanada előtt nem valószínű, hogy orvosolni tudják az összes problémájukat.

    A számukra kettős kieséssel végződő Azerbajdzsáni Nagydíj után Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elmondta, értelemszerűen még nem tud pontos magyarázattal szolgálni a megbízhatósági problémák okaira, mert előbb ki kell elemezniük a történteket. Az ugyanakkor nem a legjobb előjel, hogy az egy hét múlva következő Kanadai Nagydíj előtt nem számít fejlesztésekre a motorral kapcsolatban.

    „Egyértelmű, hogy ez aggodalomra ad okot, ezt már Baku előtt is elmondtuk – válaszolta a Sky Sports azon kérdésére, hogy aggódik-e a jövőre nézve a Bakuban történtek miatt. – A teljesítményhez hasonlóan a megbízhatóság is kulcsfontosságú a bajnoki címért zajló csatában. A télen és tavaly nagyon sokat tettünk az autó fejlesztéséért, a most történtek pedig bizonyítják, hogy a megbízhatóság még nem száz százalékos, és van még min dolgozni.”

    „Viszont nem fogunk drámázni a mai nap miatt. Meg kell értenünk a problémákat, majd meg kell oldanunk azokat, a jövőben pedig még erősebbek leszünk. Néha az ilyesmihez türelem kell, aztán fordulhat a kocka.”

    Leclerc autójában a második számú erőforrás romlott el a versenyen, ami ugyanaz, mint ami Barcelonában is az élről ejtette őt ki (Monacóra az egyes számú motort tették vissza). Ez mindenképpen aggályos lehet, és kérdéseket vet fel az egységgel kapcsolatban, amelyhez Binotto elmondása szerint az idő rövidsége miatt a motorerőt előtérbe helyező Montreal előtt nem érkezik fejlesztés (a megbízhatóságot érintő módosítások engedélyezettek).

    Mattia Binotto, Ferrari, Monacói Nagydíj
    Binotto nem kezd el pánikolni Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Ki fogjuk elemezni a történteket, de Kanada előtt nem lesz időnk korrigálni, vagy strukturális változtatásokat végrehajtani. Kezelnünk kell a helyzetet, és világos, hogy új elemeket kell beszerelnünk – mondta a csapatfőnök, majd kitért arra, hogy a Bakuban kieső összesen négy Ferrari-motoros autó problémái valószínűleg nem függnek össze. – A Zhou-val történtek például szerintem nem az erőforrással kapcsolatosak, de bármi is történt, hasznos adatokkal szolgálhat. Nem üzleti szempontok, hanem a visszajelzések miatt szállítunk motorokat az ügyfeleknek, úgyhogy mindent ki fogunk elemzi.”

    „Lehet, hogy lesz gyors megoldás, de ezt még nem tudjuk. Mint ahogy a szezon elején sem kerültük eufórikus állapotba, most sem fogunk összezuhanni. Koncentráltak maradunk és folytatjuk a kemény munkát” – jelentette ki.

    Ami a stratégiát illeti, Binotto szerint Monacóval ellentétben ezúttal jó döntést hoztak. „A mi stratégiánk volt a legjobb, miközben a többiek hibáztak. A virtuális biztonsági autó alatti kerékcsere előnyhöz juttatott minket. Versenyképesek voltunk a közepes keverékem, majd a keményekre váltottunk, amelyek ellenállóbbak és a mi autónkon mindig jól működnek.”

    Max Verstappen azért elmondta, hogy a frissebb gumik biztosan utolérte volna az élen haladó Leclerc-t, de persze más kérdés, hogy meg is tudta volna-e előzni.

  • Sainz éppen elkezdte volna a versenyét, amikor jött a hiba

    Sainz éppen elkezdte volna a versenyét, amikor jött a hiba

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj elején kieső Carlos Sainznak tulajdonképpen csak a spórolás jutott Bakuban, mert mielőtt elkezdte volna nyomni neki, megállt alatta a Ferrari.

    Katasztrofálisan alakult a Ferrari számára az Azerbajdzsáni Nagydíj, hiszen előbb Carlos Sainz, majd Charles Leclerc esett ki műszaki hiba miatt. A spanyol pilóta elmondása szerint éppen csak elkezdett volna tempót autózni, amikor az SF75-ös hidraulikája felmondta a szolgálatot.

    „Elszállt a hidraulika és ennyi volt – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Sajnálatos, mert addig nagyon vigyáztam a gumikra, és kicsit lemaradtam, hogy ne terheljem túl azokat. Szóval, éppen elkezdtem volna a versenyemet, kezdtem volna nyomni neki és feljebb kapaszkodni. Még inkább frusztráló látni, hogy Charles sem fejezte be a futamot és neki is gondja akadt.”

    Sainz hangsúlyozta, hogy most meg kell próbálniuk pozitívnak maradni. „Ez rossz nap a csapatnak, de biztosítanunk kell, hogy összetartunk és pozitívak maradunk. Jönni fognak a szebb napok, a 2022-es szezon eddig azonban egyértelműen nem nekem kedvezően alakul.”

    „Egy csapat vagyunk, különböző pillanatokon fogunk keresztülmenni az év során. Ez a mostani valószínűleg az egyik legnehezebb és legfrusztrálóbb, de biztosra fogunk menni, hogy talpra álljunk.”

    A spanyol pilóta elmondta, különösen fájó, hogy csak 9 kört tudott megtenni, mivel továbbra is úgy érzi, hogy nincs teljesen összhangban az idei autóval. „A megbízhatóság eddig nem volt olyan rossz, úgyhogy inkább az a nehéz, hogy nem tudok lendületbe jönni. Eddig lehetetlen volt egymás után két problémamentes hétvégét teljesítenem. Továbbra is körökre van szükségem, hogy jobban megismerjem az autót, de így nagyon nehéz.”

  • Verstappen-győzelem és Ferrari-dráma – Leclerc az élről esett ki Bakuban

    Verstappen-győzelem és Ferrari-dráma – Leclerc az élről esett ki Bakuban

    Max Verstappen nyerte az Azebajdzsáni Nagydíjat, miután Charles Leclerc az idén másodszor esett ki az élről műszaki hiba miatt. A világbajnoki címvédő mögött csapattársa végzett, míg a dobogó legalsó fokára George Russell állhatott fel.

    Szikrázó napsütésben, közel 26 fokos levegő és 48,6 fokos aszfalthőmérséklet mellett várhatták az Azerbajdzsáni Nagydíj rajtát a versenyzők. Az élről Charles Leclerc, mellőle Sergio Pérez indult, míg a második sorban Max Verstappen és Carlos Sainz várta a piros lámpák kialvását. Daniel Ricciardo (12), Esteban Ocon (13), Valtteri Bottas (15), Lance Stroll (19) és Mick Schumacher (20) kemény keverékű abroncsokon kezdett, míg a többiek a közepes Pirellikre szavaztak.

    Leclerc rögtön hibázott

    Az élmezőnyből a rajtot Sergio Pérez kapta el a legjobban, és már az első kanyarig tartó rövid sprint alatt Charles Leclerc mellé ért, majd kifékezte a füstölő jobb első kerékkel lassító Ferrarit, aki mögött Max Verstappen nézelődött, de ő már nem tudott elmenni a vörös autó mellett. Az első tízben még egy helycsere történt: Sebastian Vettel előzte meg Tsunoda Yukit, és feljött a 8. helyre.

    Pérez az élen hamar leszakította magáról Leclerc-t, aki már bőven egy másodpercen kívül volt a Red Bullhoz képest, mire engedélyezték a DRS nyitását. Verstappen azonban beakasztotta a kampót a monacói Ferrarijába, és a 4. kör végén már támadási közelségbe ért. 

    Hiába volt azonban jó 20 km/h-val gyorsabb a célegyenesben, előzni nem tudott, a 9. kör után pedig nem is próbálkozhatott tovább, Carlos Sainz alatt ugyanis a négyes kanyar előtt megállt a Ferrari, és miután a bukótérbe parkoló kocsi miatt virtuális biztonság autós fázis lépett életbe, a Scuderia kihívta Leclerc-t kerékcserére.

    Noha elrontották a kiállását (több mint 5 másodpercet állt), a monacói így is nyert egy “ingyen” cserét, a két Red Bull ugyanis kint maradt, és mire ismét a bokszbejárathoz értek, véget ért a VSC-fázis, ezért nem reagáltak a harmadik helyre visszaálló Leclerc lassú cseréjére, különben biztosan pozíciót veszítenek.

    Hátrébb Russell, Hamilton, Gasly, Vettel (akinek sikerült megelőznie a bokszban Hamiltont), Tsunoda, Zhou, Magnussen, Albon és Schumacher is cserélt, utóbbit kivéve Leclerc-hez hasonlóan mindenki kemény gumit tett fel. 

    Helycsere az élen

    A folytatásban az élen Pérez és Verstappen kéz a kézben haladt, miközben Leclerc szórta mögöttük a leggyorsabb köröket, és folyamatosan csökkentette a hátrányát az új gumikon.

    Az események akkor indultak be ismét, amikor Vettel megpróbálta a hármas kanyarban kívülről körbeautózni a 9. helyen autózó Ocont, de elmérte a féktávot, és a bukótérből kellett visszajönnie, amivel két helyet veszített. 

    A 15. kör elején pedig jött a két Red Bull, pontosabban Verstappen, és a célegyenes végén kifékezte Pérezt, aki egyáltalán nem védekezett, miután mérnöke rászólt, hogy ne tegye. A mexikói pilóta RB18-asán ekkorra amúgy is teljesen elfogytak a gumik, a 16. kör végén ezért ki is ment kerékcserére, a Red Bull pedig a Ferrarihoz hasonlóan betlizett, és közel 6 másodpercen át tartotta bent Pérezt.

    A 18. kör végén jött Verstappen is – ő 3,5 másodperc alatt végzett –, majd 13,7 másodperccel Leclerc mögé jött vissza a második helyre, 9 körrel frissebb kemény gumikon. A harmadik helyen Pérez további 3,8 másodperccel lemaradva haladt.

    Megint jött a dráma

    Az 51 körös futam 19. körétől kezdve az élmezőnyben az volt a legnagyobb kérdés, hogy Leclerc és a két Red Bull képes-e egyetlen cserével végigmenni, és ha igen, kinek a gumijai fogynak el a vége előtt. De mielőtt erre választ kaphattunk volna, a 20. körben okafogyottá vált ez a fejtegetés, Leclerc alatt ugyanis a célegyenesre fordulva elfüstölt a Ferrari-motor.

    A monacói pilóta lendületből még kiment a bokszba, de ez már mit sem segített rajta. Barcelona után ismét az élen haladva adta meg magát az autója, és ha a monacói baklövést is beleszámítjuk, zsinórban a harmadik potenciális győzelemtől esett el. Mattia Binotto arca a bokszfalon igen árulkodó volt.

    A Red Bullok számára ezzel megbízhatósági futammá változott a verseny – ha mér ezekben a percekben zajlott a Le Mans-i 24 órás hajrája –, miután George Russell 11 másodperccel követte Verstappent, és Péreztől is 5 másodperccel le volt maradva.

    Leclerc sem akarta elhinni, ami történt

    Hullottak a Ferrari-motoros autók

    Még ha a győzelem sorsa – már ha semmi rendkívüli nem történik – Leclerc kiesésével el is dőlt, hátrébb azért bőven volt mit nézni. Elsősorban azt, hogy Vettel ismét utolérte a még kerékcsere előtt álló Ocont, majd újra megkísérelte az Alpine megelőzését ugyanott, ahol korábban kiszaladt a bukótérbe, de ezúttal sikerült neki, amivel feljött a 8. helyre.

    Nemcsak Vettel előzött, hanem mások is javítottak egy-egy helyet, többnyire olyankor, amikor valamelyik, a versenyt kemény gumin kezdő, és még kiállás előtt álló pilótát érték utol. 

    Erre készült Kevin Magnussen is, aki Ocont igyekezett levadászni, de mielőtt ezt megtehette volna, a 32. körben ő is rágyújtott a Ferrari-motorra. Mivel korábban Guanyu Zhou is kénytelen volt a garázsba parkolni az Alfa Romeóját, ez már a negyedik Ferrari-motoros autó volt, amely feladta a versenyt.

    A 15-ös kanyar előtt leparkoló Haas miatt újabb VSC-fázis következett, amit kihasználva az élen álló hármas és Hamilton is kiállt egy friss kemény szettért. A hétszeres világbajnoknak ezután vissza kellett előznie Tsunodát a 6. helyért, majd 23 körrel frissebb gumikon eredhetett az 5. pozícióban haladó Gasly után.

    A Red Bull egyébként ismét elrontotta Pérez kerékcseréjét, Verstappen így nagyon meglógott, Russell pedig 5 másodperc körüli távolságból követte a mexikóit, de nem tudott közelebb kerülni hozzá.

    A Mercedes azonban ezzel együtt elégedett lehetett, mert Hamilton a 43. körre felzárkózott Gasly mögé, majd a 44. körben a hármas kanyar előtt kifékezte a franciát, és ezzel feljött a 4. helyre.

    A hajrára mindössze az csempészett némi izgalmat az ellaposodó körözgetésbe, hogy a két McLarennek sikerül-e utolérnie Alonsót a 7. helyen. Végül ez nem jött össze, ami kissé felzaklatta Lando Norrist, mert a mérnöke arra utasította őt, hogy ne támadja meg az előtte autózó ausztrált. Azért megpróbálta, de csak közel tudott kerülni hozzá, így meg kellett elégednie a 9. hellyel.

    Verstappen eközben gond nélkül hozta be az első helyen a Red Bullt, majd jött Pérez 20 másodperces hátrányban a második helyen. A mexikóinak némi vigaszt jelenthetett, hogy bezsebelte a leggyorsabb körért járó extra pontot. Russell a 3. helyen 25 másodpercet kapott tőle, de ismét dobogóra állhatott.

    A további sorrend: Hamilton, Gasly, Vettel, Alonso, Ricciardo, Norris, Ocon, Bottas, Albon, Tsunoda, Schumacher, Latifi.

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj végeredménye

    Versenyző Csapat Különbség
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Sergio Perez Red Bull 20.823
    3 George Russell Mercedes 45.995
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:11.679
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:17.299
    6 Sebastian Vettel Aston Martin 1:24.099
    7 Fernando Alonso Alpine 1:28.596
    8 Daniel Ricciardo McLaren 1:32.207
    9 Lando Norris McLaren 1:32.556
    10 Esteban Ocon Alpine 1:48.184
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1 kör
    12 Alex Albon Williams 1 kör
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    14 Mick Schumacher Haas 1 kör
    15 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    16 Lance Stroll Aston Martin
    kiesett Kevin Magnussen Haas
    kiesett Zhou Guanyu Alfa Romeo
    kiesett Charles Leclerc Ferrari
    kiesett Carlos Sainz Ferrari
  • Wolff: Ha az első négy versenyző egymásnak megy, nyerhetünk

    Wolff: Ha az első négy versenyző egymásnak megy, nyerhetünk

    Toto Wolff szerint csak akkor nyerhetnek vasárnap, ha az első négy versenyző kiesik.

    Tavaly még a Mercedes harcolt a győzelmekért a Red Bullal, idén viszont már a Ferrari vette át a helyüket az élmezőnyben. A csillagosok a középmezőny elején vitézkednek, és a tempójuk miatt nem sok esélyük van arra, hogy a győzelem közelébe kerüljenek.

    George Russell az 5. pozíciót szerezte meg a tegnapi kvalifikáción, míg Lewis Hamilton a 7. helyről indulhat.

    Az Ezüst Nyilak csapatfőnöke nevetve megjegyezte, egy esélyük van a győzelemre:

    „Ha leszáll a lila köd és felvesszük a rózsaszín lencsével ellátott szemüveget, akkor mondhatjuk azt, hogy az 1-es kanyarban az első négy egymásnak megy, és mi nyerjük a futamot. Viszont ha a realitások talaján maradunk és a versenytempónkat nézzük, akkor az 5. és a 6. hely elérhető a számunkra. A stratégiának viszont lesz szerepe. Jó pozíciókat lehet elcsípni, és lehet játszani, ha megfelelően döntünk a taktika során. Mikor te vagy a vadász, az más forgatókönyvet eredményez.” – nyilatkozta Wolff.