Címke: Azerbajdzsáni Nagydíj

  • Hétfőn vizsgálja az FIA Vettel esetét

    Hétfőn vizsgálja az FIA Vettel esetét

    Az FIA hivatalosan is vizsgálatot indít az ügyben, súlyosabb szankciót kell-e kiszabni Sebastian Vettel számára amiért Bakuban ütközött Lewis Hamiltonnal.

    Az FIA szóvivője elmondta, hogy további bizonyítékokat gyűjtenek is vizsgálnak ki, a döntés pedig még az Osztrák Nagydíj előtt megszületik majd. A felülvizsgálatra július 3-án, hétfőn kerül majd sor.

    Tavaly Vettel mát kis híján az FIA bírósága előtt találta magát, amiért sértő szavakkal illette az F1 versenyigazgatóját, Charlie Whitingot, verseny közben Mexikóban, rádión. Akkor megúszta ezt, de a mostani, bakui eset azonban már bonyolultabb ügy.

     

  • A Honda megkönnyebbült első pontjai láttán

    A Honda megkönnyebbült első pontjai láttán

    Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének főnöke megkönnyebbülten hagyta el Azerbajdzsánt, miután a McLaren végre megszerezte idei első pontjait.

    Sorra pattannak el a cérnaszálak a McLaren és a Honda között, miután az utóbbi egyelőre nem képes felülkerekedni megbízhatósági és teljesítménybeli problémáin. Bakuban azonban idén először mindkét autó célba ért: Stoffel Vandoorne a 12. helyen végzett, míg Fernando Alonso 9. helye révén két pontot is szerzett az alakulat. A Honda emellett pénteken tesztelte a hármas specifikációjú erőforrását, az adatok alapján pedig a fejlesztés két-három tizedet is hozhat – és ami talán még fontosabb, a pályán mért adatok megegyeztek a sakurai próbapad által megjósolt értékekkel, így úgy fest, a Honda korrelációs problémái legalább részben megoldódtak.

    „Nagyon megkönnyebbültem, hogy pontokat tudtunk szerezni” – nyilatkozta Hasegawa. „A pilóták remek munkát végeztek ezen a túlélési versenyen, aminek roppant mód örülünk. Nagyon fontos mérföldkő ez számunkra. Nem voltak aggodalmaink [a megbízhatóságot illetően], még az új motor és MGU-H ellenére sem. Nagyon elégedett vagyok, hogy fejlődő tendenciát mutatunk megbízhatóság terén, ami a pontszerzéshez is nagyban hozzájárul.”

    A Honda előtt azonban még így is hosszú és fáradságos út áll, mire legalább megközelítik riválisaikat.

    „Mindenképpen pozitív, de egy futam birtokában még nem merném kijelenteni, hogy nagyon magabiztosak vagyunk” – folytatta Hasegawa. „Mindössze 13 autó fejezte be a versenyt, így a teljesítmény szemszögéből nézve nem vagyunk valami gyorsak. Az előrelépésünk nem elég nagy ahhoz, hogy utolérjük az élmezőnyt, de jó fejlődésnek számít. A McLaren nem túl izgatott, mivel nem valami hatalmas előrelépésről van szó, de természetesen elégedettek a látottakkal. Fontos megmutatni nekik, hogy előre tudunk lépni, habár a teljes célunkat egyelőre még nem értük el.”

    Kisebb ijedelmet okozott pénteken, hogy Alonso váltómeghibásodása esetleg a Bakuban bevetett hármas specifikációjú motorban is kárt tett. A Honda azonban úgy véli, az erőforrás sértetlenül megúszta az esetet, de biztosra csak a sakurai kivizsgálás után mehetnek. Hasegawa reméli, a következő osztrák futamra két spec-3 motor áll majd a csapat rendelkezésére, tartalékokra azonban inkább nem számít.

    „Váltóproblémáink voltak és kissé túlpörgött a motor” – magyarázta a japán szakember. „Nem láttunk semmi meghibásodást, de Sakurában még egyszer megvizsgáljuk a motort. Úgy számolunk, hogy bevethető lesz Ausztriában, így remélhetőleg mindkét autó az új erőforrással versenyezhet majd. Még ha nem is lesz tartalékunk, nincs más választásunk: két spec-3 motort kell futtatnunk.”

  • Ritka rossz hétvégén van túl a Renault

    Ritka rossz hétvégén van túl a Renault

    A Renault sorozatos problémái miatt az egyetlen csapat volt az Azeri Nagydíjon, amely nem tudott pontot szerezni.

    Nico Hülkenberg az ötödik helyen haladt, amikor a hetes kanyarban a belső falnak hozzáérve eltört a felfüggesztése, míg Jolyon Palmer már a hetedik körben kiállni kényszerült gyújtáskihagyás miatt. Palmernek a hétvége korábbi mizériáit látva szinte áldás volt a kiesés: a második szabadedzésen baleset miatt esett ki, a harmadikon pedig kiégett az RS17 alatta, aminek következtében az időmérőn részt sem tudott venni.

    „Egyáltalán nem kvalifikáltam és alig versenyeztem” – mondta a csalódott brit. „A három nap alatt talán ha megtettem 30 kört – szerintem sosem mentem még ennél kevesebbet egy hétvége alatt. Pénteken jól éreztem magam az autóban, minden ésszerűnek tűnt, még a futam alatt is. Már a rajt környékén kihagyott a gyújtásom, de utána meg tudtam előzni Wehrleint és elkezdtem utolérni az előttem haladó csoportot; jó mókának tűnt ekkor még, de utána rosszabbra fordult a motorprobléma. Imádkoztam, hogy végigbírjam, de igazából még csak a közelében sem voltunk.”

    A versenyképet látva, amelyben a főszerepet a balesetek és újraindítások játszották, Palmernek még jobban fáj a kiesés.

    „Ami igazán frusztráló, hogy a 20. helyről rajtolva nem lett volna meg a tempónk egy top10-es eredményhez, de ez pont egy olyan helyszín, ahol bármi megtörténhet” – fűzte hozzá. „Mindenhonnan hullottak az emberek. Problémák nélkül 51 kör alatt feljutottunk volna a pontzónába, de sajnos nem sikerült.”

  • Az FIA sportbíróságán köthet ki Vettel?

    Az FIA sportbíróságán köthet ki Vettel?

    Jean Todt, az FIA elnöke alaposabban megvizsgáltatná a német versenyző azerbajdzsáni esetét.
    „Lehetséges, hogy Vettelt behívja majd az FIA nemzetközi sportbírósága.” – írta az Auto Motor und Sport szerkesztője, Michael Schmidt. „Akár versenyről eltiltást is kilátásba helyezhetnek.”
    „Nyilvánvaló, hogy Hamilton megmozdulása provokáció colt, de Vettel sportszerűtlen módon elvesztette a fejét.” – mondta az egykori versenyző, Christian Klien a Servus TV-nek. „Túl enyhe büntetést kapott a sportszerűtlen viselkedésért.
    „Amit Vettel tett, furcsa volt, igazából érthetetlen.” – nyilatkozta Flavio Briatore a Rai rádiónak. „Igaz, hogy Hamilton lassított, de nem tudom mi ütött Vettelbe, hogy ráhúzta a kormányt Hamiltonra.
    „Nekem úgy tűnt, hogy a kormány véletlenül mozdult el.” – mondta Mika Salo az Ilta Sanomatnak. „De tény, hogy Vettel gyakran túlreagálja a dolgokat.
    „Én megértem a büntetést is, és Vettel reakcióját is.” – vélekedik Nico Hülkenberg. „Aki ismeri, tudja, milyen érzelmes tud lenni a verseny alatt. Viccesnek tűnt, amit Lewis tett, de Sebastiannak nem kellett volna így reagálnia. De versenyzőként néha elöntik az embert az indulatok, és történnek ilyen esetek a verseny hevében.”
  • Sainz áldozatot hozott csapattársáért és önmagáért

    Sainz áldozatot hozott csapattársáért és önmagáért

    Carlos Sainz azt mondja, ő „feláldozta magát” az Azerbajdzsáni nagydíjon, annak érdekében, hogy ne ütközzön össze csapattársával, Daniil Kvyattal.

    Kvyat szélesre vette az első kanyart, majd közvetlenül Sainz elé érkezett vissza a pályára, akivel ugyan nem ütközött össze, de a spanyol versenyző megpördült. Sainz szerint ez azért volt, mert el akarta kerülni az ütközést.

    „Valószínűleg én is hasonlóan vettem volna, visszatértem volna a pályára anélkül, hogy kellően óvatos lettem volna.” – mondta Sainz. „Nem volt más választásom, vagy elfordítom a kormányt és megpörgök, vagy mindkét autónak annyi a sebességkülönbség miatt.”

    „Szomorú, de megesnek ilyen dolgok a rajtnál, és az embernek olykor fel kell áldoznia magát.”

    „Láttam valamit a tükörben, de nem hiszem, hogy bármit tehettem volna. Hidegek voltak a gumik.” – mondta Kvyat.

    „Nem, a gumik hőmérséklete megfelelő volt.” – reagált csapattársa. „Azért volt (a megpördülés), mert kicsit meglepődtem, ahogy ő visszatért a pályára, és félre kellett rántanom a kormányt, ezért pördültem meg. Versenybalesetnek tekintem. Amikor valaki mögött vagy, a másodperc törtrésze alatt kell döntened, hogy kockáztatsz egy összeütközést a csapattársaddal, vagy elfordítod a kormányt és inkább megpördülsz.”

  • Ericsson elengedte Wehrleint a pontért

    Ericsson elengedte Wehrleint a pontért

    Marcus Ericsson eleget tett a Sauber csapatutasításának, hogy Pascal Wehrlein révén pontot szerezhessenek az Azeri Nagydíjon.

    A tizedik helyért komoly csata folyt Ericsson, Wehrlein és a Mclarenes Stoffel Vandoorne között, a svédnek azonban törmelék okozta sérülés volt az autóján, így kénytelen volt elengedni csapattársát, hogy megvédjék a pozíciót. Wehrlein végül behozta az utolsó pontot érő helyen a C36-ot, míg Ericsson éppen hogy maga mögött tudta tartani a nemtervezett kiállásából visszaautózó Vandoorne-t a 11. helyért.

    „Az újraindítást követően egész jól vezettem, de összeszedtem egy kis törmeléket, ami tönkretette a padlólemez jobb hátulsó részét” – magyarázta Ericsson. „Problémáim adódtak a balos kanyarokban, és kezdtem tempót veszteni. Pascal mögöttem volt, mögötte pedig Stoffel közeledett, aki gyorsan csökkentette a hátrányát. Megkaptam az utasítást, hogy a pont megvédése végett engedjem el Pascalt, amit meg is tettem. Végeredményben a csapat számára jó eredményt sikerült elérnünk, de természetesen csalódott vagyok, hogy nem nekem sikerült pontot szereznem, különösen figyelembe véve, hogy a verseny nagy részét a 10. helyen töltöttem. Azonban így is fontos szerepem volt a pontszerzésben, mert az utolsó körökben sikerült Stoffelt feltartanom.”

    A pontszerzés Wehrlein szerint nem jelent igazi előrelépést a Saubernek, mivel a mezőny elejét ért sorozatos incidensek nélkül esélyük sem lett volna ilyen eredményre.

    „A versenyképet számos félbeszakítás jellemezte, így realisztikusan nézve nem szabad túl nagy elvárásokkal érkeznünk a következő versenyekre” – mondta a német. „Még van hova fejlődnünk, és normál körülmények között nem tudtunk volna pontot szerezni.”

  • Lance Stroll: Valóra vált egy álmom

    Lance Stroll: Valóra vált egy álmom

    A Williams újonca, Lance Stroll a szezon elején rengeteg kritikát kapott hibái miatt, ám Kanadában végre pontot tudott szerezni, tegnap Bakuban pedig váratlanul felért a dobogóra is.

    Stroll a nyolcadik pozícióból rajtolt, majd sikerrel kimaradt minden incidensből, higgadt tudott maradni, így szinte észrevétlenül egyre előrébb került a versenyben. Majdnem meglett a dobogó második foka is, ám a verseny legvégén Bottas megelőzte a fiatal kanadait.

    Az ifjú versenyző persze rendkívül boldog volt első dobogós helyezésétől.

    „Nem jutok most szóhoz, nem tudom, mit mondjak.” – mondta Stroll. „Fel sem fogom, mi történt épp… eseménydús verseny volt, sokan ütköztek, én pedig kimaradtam ezekből, higgadt tudtam maradni a végéig. A tempónk jó volt, csak Valtteri ellen maradtunk alul a végén, de valószínűleg az egyik legszorosabb befutót produkáltuk, szinte egymás mellett haladtunk át a célvonalon, de micsoda verseny volt!”

    „Mikor ide tartottunk még nem hittem volna, hogy a dobogón fogok állni, ez elképesztő.”

    „Volt pár kemény versenyünk, de az utóbbi kettő csodálatos volt, teljesen odáig vagyok most. Egy álmom vált valóra. Gyerekként arról álmodunk, hogy F1-es dobogón állhatunk, egész életünkben ezért dolgozunk, és most végre érezhetem, milyen ez.”

    Stroll pechére(?) a győztes épp Daniel Ricciardo lett, így első dobogós helyezésével azonnal Shoey-avatást is kapott, azaz Ricciardo megkínálta pezsgővel, a cipőjéből.

  • Alonso: Nyerhettünk volna…

    Alonso: Nyerhettünk volna…

    Fernando Alonso szerint „normál körülmények között” jó pozícióban lett volna ahhoz, hogy megnyerje az Azeri Nagydíjat.

    A spanyol 40-helyes rajtbüntetésének köszönhetően az utolsó helyről indult a Bakuban rendezett futamon, ám az előtte fel-fellobbanó káoszt kihasználva féltávnál már az ötödik pozícióban haladt. Később azonban képtelen volt feltartani a hátulról sorozatosan érkező pilótákat, ám még így is a kilencedik helyen intette le a kockás zászló, amellyel megszerezte saját és a McLaren első idei pontjait. Miután lényegében senkinek nem volt problémamentes délutánja, az éllovasokat is beleszámítva, Alonso szerint a McLarennek nyernie kellett volna.

    „Ez egy olyan futam volt, amelyet normál körülmények között meg kellett volna nyernünk” – mondta a spanyol. „[A későbbi futamgyőztes Daniel] Ricciardóval együtt autóztam az első safety car előtt. Ezután Hamilton elvesztette a fejtámaszát, Vettelt megbüntették, mindkét Force India kiesett és Kimi is… automatikusan második vagy harmadik helyen vagy ekkorra, vagyis a győzelemért harcoltunk volna, de sajnos nem vagyunk olyan helyzetben jelenleg.”

    A pálya karakterisztikáját látván Alonso nem számított rá, hogy itt valaha is pontot szereznek, ám a sok incidens ellensúlyozta a Honda egyenesbeli lóerőhátrányát.

    „A mi esetünkben minden a kezünkre játszott” – folytatta. „Ez egyike volt azoknak a napoknak, amikor a kieséseknek hála ingyen nyersz pozíciókat, de az pedig szégyen, hogy ezeket a pozíciókat a jelenlegi hátrányunk miatt képtelenek vagyunk megtartani. Mielőtt Bakuba jöttünk volna, lehetetlennek tartottam a két pontot, így természetesen örömmel fogadom el.”

    Alonso csapattársa, Stoffel Vandoorne a 12. helyen végzett, 32 másodperccel lemaradva a spanyoltól.

  • Pérez Ocont hibáztatja az elvesztett dobogóért

    Pérez Ocont hibáztatja az elvesztett dobogóért

    Sergio Pérez Esteban Ocont hibáztatja a „teljességgel elfogadhatatlan” ütközésért, amely kivégezte a Force India dobogós esélyeit az Azeri Nagydíjon.

    A Montréalban megkezdett Force India-saga Bakuban folytatódott, ezúttal kissé komolyabb következményekkel: egy safety caros újraindítást követően a negyedik és ötödik helyeken brillírozó rózsaszín párducok egymást ütötték ki a kettes kanyarban. A versenyen számos kisebb-nagyobb (de főleg nagyobb) incidens hátráltatta lényegében az egész mezőnyt, vagyis a Force India akár duplagyőzelmet is szerezhetett volna, mivel a későbbi futamgyőztes Daniel Ricciardo ekkor még jócskán mögöttük volt.

    „Sikerült elrontanunk egy remek lehetőséget a csapat szempontjából” – nyilatkozta Pérez, aki az ütközésben szerzett sérülések miatt kénytelen volt kiállni a versenyből. „Én úgy érzem, hogy nem tehettem volna semmit az ütközés elkerülése végett: már a fal mellett voltam és nem volt több helyem. Hatalmas szégyen, ahogy végződött az egész; egyszerűen túl agresszív volt. Egész karrierem során olyan csapattársaim voltak, akik keményen, de tisztességesen versenyeztek. Ami ma történt, teljességgel elfogadhatatlan a csapatot illetően. Szerintem ahogyan ma vezetett, nem volt korrekt, nem volt benne semmi logika.”

    Ocon sem úszta meg az esetet és egy defekttel a boxba kellett hajtania, ám a verseny természetéből fakadóan képes volt visszatornászni magát a hatodik helyre. A fiatal francia az egyes kanyarban történt kontaktot tekinti az ütközés kiváltó okának, ahol szerinte Pérez volt a hibás.

    „A teljesítménnyel elégedett vagyok, az elvesztegetett lehetőségekkel már kevésbé” – összegezte Ocon. „Természetesen soha sem szép ilyen balesetbe keveredni Checóval egy verseny közben. Rengeteg helyet veszítettem, de még így is sikerült néhány pontot begyűjtenem a csapatnak. Az egyes kanyarban hozzám ért, majd a kettesben a belső ívre kerültem és ott megint összeértünk. Sajnos ez a versenyzés és ez is benne van. Nyilvánvalóan megbeszéljük majd a dolgot és nem fog megismétlődni a jövőben.”

  • Óriási: Räikkönen üvöltött, hogy hozzák utána a kormányát!

    Óriási: Räikkönen üvöltött, hogy hozzák utána a kormányát!

    Az izgalmakkal teli Azerbajdzsáni Nagydíj rendkívül sok szórakoztató jelenetet nyújtott számunkra. Így volt ez Kimi Räikkönen esetével is, ugyanis a piros zászlós szakasz alatt a Ferrrari szerelői megjavították a finn világbajok sérült autóját, majd kormány nélkül kezdték el kitolni a bokszutcába.

    Raikkönen számára ez nem volt annyira vicces, ahogy az a csapattal folytatott beszélgetéséből is leszűrhető: Kattints ide!

    „A kormány… Hejj! Hejj! A kormány! Valaki mondja meg neki, hogy adja oda! Gyerünk! Mozogj!”

    Valószínűleg egy újabb klasszikus született a „Leave me alone, I know what I am doing” után…