Címke: Azerbajdzsáni Nagydíj

  • Büntetéssel kezd Szirotkin Barcelonában

    Büntetéssel kezd Szirotkin Barcelonában

    A Williams orosz versenyzője, Szergej Szirotkin három rajthelyes büntetéssel kezdhet majd neki a soron következő Spanyol Nagydíjon. A büntetést az Azerbajdzsáni Nagydíjon Sergio Perezzel történt ütközése miatt kapta.

    Emellett az orosz versenyző két büntetőpontot is kapott.

    „Nagy volt a káosz az első kanyarokban.” – mesélte Szirotkin. „Két autó között voltam, mikor a harmadik kanyarhoz érkeztem. Lassan, folyamatosan bepréselődtem két autó közé, mivel középen voltam.”

    „Egy bizonyos ponton már láttam, hogy nem fogom tudni elkerülni az ütközést, csak sodródtam és reméltem, hogy csak beszorítanak és nem jönnek nekem nagyon, de már nem volt mit tenni. Összeértünk, az autóm ugrott egyet és mikor földet értem, eltört a felfüggesztés és az első szárny.”

    „Nagyon sajnálom, mivel ez egy hosszú verseny, de megértem, hogy mind pozíciókat akarunk nyerni a rajtnál, ami fontos dolog. Ez sajnálatos ilyen körülmények között. Leparkolni az autót a harmadik kanyarban, nem a legjobb érzés.”

     

  • Lauda szerint 70%-ban Verstappen sara a Ricciardóval való ütközés

    Lauda szerint 70%-ban Verstappen sara a Ricciardóval való ütközés

    Niki Lauda szerint túlnyomórészt Max Verstappen hibáztatható a két Red Bull között történt tegnapi ütközésért, de a korábbi háromszoros világbajnok osztrák versenyző, a Red Bull mindkét versenyzőjére pénzbüntetést róna ki Christian Horner helyében.

    „Berendelném őket az irodába, Toto Wolffal együtt, és elmagyaráznám nekik, hogy kevesebb fizetést fognak kapni az okozott kár miatt. Mi már gondoltunk erre a módszerre egyszer, de nem kellett alkalmaznunk.”

    Lauda szerint az ütközésért Max Verstappen okolható leginkább.

    „Ez katasztrófa egy csapat számára. Velünk is megtörtént 2016-ban, a Spanyol Nagydíjon. Számomra 70%-ban Verstappen, 30%-ban pedig Ricciardo a hibás. Max folyamatosan irányt változtatott, hova mehetett volna szegény srác?” (Ricciardo – a szerk.)

    Az FIA is megvizsgálta a két Red Bull közötti esetet, a versenybírák döntése értelmében Max Verstappen és Daniel Ricciardo is megrovásban részesült.

  • Leclerc lett a nap versenyzője Bakuban!

    Leclerc lett a nap versenyzője Bakuban!

    Immáron ez a harmadik szezon, mely során a Forma-1 minden versenyen megszavaztatja a rajongókkal, hogy melyik versenyzőt tartották a futam legjobbjának. Ez ugyanis nem minden esetben egyenlő a futamgyőztes személyével.

    Az Azerbajdzsáni Nagydíjon ezt az elismerést a Sauber újonc versenyzője, Charles Leclerc érdemelte ki, aki nem csak, hogy megúszta kiesés nélkül a kaotikus futamot Baku szűk utcáin, de a 13. helyről rajtolva végül a 6. helyen ért célba, megszerezve ezzel F1-es karrierjének első pontjait. Így már előrébb is van a pontversenyben, mint csapattársa, Marcus Ericsson,.

    “A nap versenyzői” 2018-ban:

    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Charles Leclerc
    • Kínai Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Bahreini Nagydíj: Pierre Gasly
    • Ausztrál Nagydíj: Fernando Alonso
  • Megrovást kapott Verstappen és Ricciardo

    Megrovást kapott Verstappen és Ricciardo

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj után megrovást osztott ki a versenybíróság a Red Bull Racing két versenyzőjének, Max Verstappennek és Daniel Ricciardónak.

    A két versenyző azt követően esett ki a versenyből, hogy egymással ütköztek.

    A versenybírák mindkét versenyzőt meghallgatták és úgy ítélték meg, hogy mindketten hozzájárultak a balesethez és mindketten megbánták az esetet. Büntetést végül egyikük sem kapott – elég büntetés, hogy kiestek a versenyből -, „csak” figyelmeztetésben részesítették őket.

    Mindemelett, ahogy arról már beszámoltunk, a két versenyzőnek bocsánatot kell kérnie a csapattól.

     

  • Perez megtarthatta dobogós helyét

    Perez megtarthatta dobogós helyét

    A Force India mexikói versenyzője, Sergio Perez megtarthatta dobogós helyezését, melyet az Azerbajdzsáni Nagydíjon szerzett.

    Perez harmadik helye azért volt veszélyben, mert a versenybírák azt vizsgálták, hogy talán helytelenül használta a DRS-t a versenyen.

    A futam elején az automatikus érzékelőpont nem működött, így a versenyigazgatóság megengedte a versenyzőknek, hogy manuálisan aktiválják a DRS-t, és feltételezhető volt, hogy Perez két alkalommal is nem megfelelően használta a rendszert.

    Miután azonban megvizsgálták a körülményeket, arra az eredményre jutottak, hogy Pereznek nem származott jogosulatlan előnye a DRS használatból, így nincs szükség szankcióra.

    Ugyanilyen DRS eset állt fenn a williamses Lance Stroll esetében is, ám ő is megúszta a büntetést.

  • Verstappennek és Ricciardónak a Red Bull-gyártól kell bocsánatot kérnie

    Verstappennek és Ricciardónak a Red Bull-gyártól kell bocsánatot kérnie

    Max Verstappennek és Daniel Ricciardónak kötelező jelleggel személyesen kell bocsánatot kérnie a Red Bull teljes gyári személyzetétől bakui balesetüket követően.

    A két Red Bull-pilóta a teljes Azeri Nagydíj alatt egymással kakaskodott, többször is a kettős kieséssel flörtölve. Egy darabig megúszták a kisebb koccanásokat, a verseny második felében azonban végül egymásba akadtak az egyes kanyarban (Vettel-Webber 2010 Isztambul?). A csapatvezetőség érthető módon nem díjazta a mutatványt és arra kötelezte a két rosszcsontot, hogy személyesen kérjenek bocsánatot a Milton Keynes-i gyár alkalmazottaitól.

    „Barcelonában minden rendben lesz, efelől nincs kétségem” – nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök. „Most azonban mindketten a kutyaházban érzik magukat, lehet látni a testbeszédükből. Még a barcelonai futam előtt mindketten elutaznak a gyárba, hogy bocsánatot kérjenek a személyzettől.”

    Az első fejmosáson azonban már túlvannak a fiúk.

    „Az ilyen dolgokat zárt ajtók mögött beszéljük meg” – folytatta Horner. „De a versenyzők végeredményben egy csapatnak dolgoznak, és mindketten elismerik, hogy ma hatalmasat hibáztak. Bocsánatot fognak kérni a csapattól és minden csapattagtól, mivel ez egy csapatsport, amit úgy tűnik, elfelejtettek.”

    Ami a korábbi, relatíve ártatlanabb csatákat illeti, a Red Bullnál fel sem merült a csapatutasítás ötlete.

    „A futam során talán háromszor találkoztak össze a pályán” – összegezte az eseményeket Horner. „A kiesésük előtt már volt kerék-kerék elleni csatájuk, de akkor szóltunk nekik, hogy nyugodjanak le egy kicsit. A versenyzőket a mérnökök kezelik, a szoros csatákat viszont nem akartuk megtiltani nekik, addig a pontig ugyanis nagyon jól viselkedtek. Mindigis ez volt a mantránk: hagyjatok egymásnak helyet, és akkor szabad a verseny, ezt pedig majdnem tökéletesen be is tartották. Nem fogom egyikőjüket sem jobban hibáztatni, mint a másikat. Mindketten sárosak, a végén pedig a csapat húzza a legrövidebbet.”

    Szabad a verseny, amíg nem érnek össze; de mi a helyzet most, hogy Verstappen és Ricciardo átlépték a határt?

    „Továbbra is szándékunkban áll, hogy versenyezni hagyjuk őket” – ismertette a csapat álláspontját Horner. „De tiszteletben kell tartaniuk egymást és a csapatot egyaránt, valamint helyet kell hagyniuk a másiknak. Emlékeztettük őket, hogy egy csapatban versenyeznek, aminek az érdekeit mindig szem előtt kell tartaniuk; magasan fizetett személyek, akik ennek megfelelően nagy felelősséggel bírnak és nem csak a saját céljaikat kell követniük. Egyértelműen átadtuk nekik ezt az üzenetet.”

  • Bottas nem látta a végzetes törmeléket

    Bottas nem látta a végzetes törmeléket

    Valtteri Bottas „kontroll alatt” tartotta az Azeri Nagydíjat és néhány köre volt már csak hátra a kockás zászlóig, de egy hatalmas törmelékdarabon áthajtva defektet kapott és félre kellett húzódnia.

    A finn pilótának megtetszett a Ferrari ausztráliai taktikája, ugyanis lényegében egy az egyben lemásolta: addig maradt kint a használt szuperlágyakon, amíg nem jött egy safety car, ezzel bebiztosítva magának egy ingyen kerékcserét és az első helyet. A taktikai vesztes most éppen Sebastian Vettel volt, aki az újraindításnál megpróbált beugrani Bottas mellé, a Mercedes azonban megtartotta a pozíciót. Ekkor már csak három kör volt hátra, ám a sors kegyetlensége nyomán Bottas a célegyenesben áthajtott egy törmelékdarabon, ami azonnal kivágta a jobb hátsót.

    „Hihetetlen pech és szerencsétlenség” – szomorkodott Bottas. „Ez a pálya eleve nehéz, az utcai pályákon eleve gyakoriak a balesetek, de ez egyszerűen pech volt. Egyáltalán nem tudtam, hogy áthajtottam valamin, nem láttam semmit, nem éreztem semmit – nagyon-nagyon szerencsétlenül jött ki a dolog. Egészen addig jó versenyem volt, a safety caros újraindításnál mindent kontroll alatt tartottam. Sikerült kiépítenem egy kis előnyt, aztán… egyszerűen nem tudtam, hogy ráhajtottam a törmelékre, ennél többet nem tudok mondani. Az elmúlt néhány futamon olyan közel voltunk a győzelemhez, persze örülök, hogy most Lewisnak sikerült behúznia, de ami engem illett… két hét múlva újrapróbálkozom. Talán tíz korsó sör majd segít elfeledni a csalódottságot! Túlleszek rajta. Mindig túl kell tenned magad a nehézségeken, ez is a versenyzés része, de jelen pillanatban nagyon fáj.”

    Toto Wolff nem körülményeskedett a szavakkal, egyenesen „brutálisnak” nevezte Bottas kiesését.

    „Biztos vagyok benne, hogy borzalmas érzés lehet” – próbálta vigasztalni versenyzőjét Wolff. „Remek volt látni, hogy sikerült elhúznia a többiektől, de három körrel a vége előtt törmelék miatt kiesni a futamról… egyszerűen brutális.”

  • Azeri Nagydíj – Hamilton nyerte a kaotikus bakui futamot

    Azeri Nagydíj – Hamilton nyerte a kaotikus bakui futamot

    A négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíjat, ezzel a vb-pontversenyben átvette a vezetést a most negyedikként záró, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vetteltől, a Ferrari német versenyzőjétől.

    A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei első és pályafutása 63. futamgyőzelme.

    A számos látványos előzéssel és óriási küzdelemmel, valamint biztonsági autós fázisokkal tarkított bakui viadalon Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája lett a második, míg Sergio Pérez, a Force India mexikói versenyzője a harmadik.

    A vb két hét múlva a Spanyol Nagydíjjal folytatódik.

     

  • A Mercedes Räikkönentől tart

    A Mercedes Räikkönentől tart

    Toto Wolff szerint a Mercedesnek van félnivalója Kimi Räikkönen időmérős tempója és alternatív taktikája láttán.

    A Q3 utolsó mért körein Räikkönen megfutotta az abszolút leggyorsabb első két szektort, komolyan veszélyeztetve Sebastian Vettel pole-körét, az utolsó kanyarban azonban hatalmasat hibázott és végül csak a hatodik helyre kvalifikált. Az első öt pilóta szuperlágyaival ellentétben a finn az ultralágyakon rajtol majd, miután a Q2-ben elfékezte az eredetileg versenyre szánt piros Pirelliket. Räikkönen ezzel elvileg a kevésbé optimális stratégiára került, a Mercedesnél azonban tanultak az elmúlt futamokból.

    „Kimi kétségtelenül veszélyforrás” – mondta Wolff. „Másféle gumin van, a kérdés pedig, hogy milyen sokáig tud vele kint maradni. Az első körökben elég nagy eséllyel láthatunk safety cart, és ha akkor behívják és keményebb keveréket raknak fel neki, végigmehet a futam végéig, ami merész taktikai húzás lenne. Az ő helyzetében – mint ahogyan ezt a Red Bulloknál is láthattuk Kínában – nincsen vesztenivalód, nyugodtan vállalhatsz kockázatokat, ezek a kockázatok pedig néha kifizetődnek. Kimi volt a leggyorsabb a pályán és neki kellett volna pole-ban lennie.”

    Az előzetes jósolgatások alapján a leggyorsabb taktikának a szuperlágy-lágy egy kiállás tűnik, az előző verseny stratégiai győztese, Daniel Ricciardo szerint azonban a sok ismeretlen tényező miatt nem olyan egyértelmű, melyik lesz a nyertes taktika.

    „Minden azon múlik, milyen sokáig tudunk kint maradni az elején” – magyarázta az ausztrál. „Ha a szuperlágyak szemcsésednek, szerintem mindenki a lágyakra vált majd. De ha nem, ha tartósnak bizonyulnak, akkor láthatunk ultrákat is. Ideális esetben a leglágyabb keveréket a verseny végén próbálod felrakni, amikor kevesebb az üzemanyag, de ezzel szemben akkorra már hűvösebb lesz a pálya. Ha muszáj lesz használnod, remélned kell, hogy kibírja a végéig.”

    Rengeteg fürkésző tekintet vizslatja majd a Mercedes pitwallját, az Ezüst Nyilak ugyanis mostanában viszonylag sok fatális hibát vétenek.

    „A taktikai döntések sokkal nehezebbé váltak, amióta hat versenyző van harcban a győzelemért” – ismerte el Wolff. „Ragaszkodnunk kell a saját stratégiánkhoz és eszközeinkhez, folyamatosan fejlesztve azokat, de ezzel egy időben nem szabad figyelmen kívül hagynunk az extrém körülményeket sem. A Red Bullnak Kínában nem volt veszítenivalója, bevállaltak egy merész döntést, ami a győzelmet jelentette számukra – megérdemelten. Továbbra is úgy kezeljük majd a dolgokat, ahogyan eddig, csak minden kissé nehezebb lett.”

  • Egy másodpercet lassult a Mercedes tavalyhoz képest

    Egy másodpercet lassult a Mercedes tavalyhoz képest

    2016-ban és 2017-ben a Mercedes több mint egy másodperces előnnyel nyerte meg az időmérő edzéseket, 2018-ban viszont még a pole-ról is jócskán lemaradtak.

    A Mercedes komoly útvesztőbe került idén, ezt pedig mi sem mutatja jobban, minthogy eddigi legerősebb pályájukon még az első sorba sem kerültek volna fel, ha Kimi Räikkönen nem rontja el utolsó gyorskörét. Számszerűsítve a Mercedes tavalyi és idei leggyorsabb bakui köre között 1,084 mp a különbség, habár azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a két hónappal korábbi időpont miatt Bakuban kissé hűvösebb körülmények fogadták a száguldó cirkuszt.

    Az Ezüst Nyilak nincsenek egyedül azonban ilyen téren, a mezőny tíz csapatából ötnek (Red Bull, Force India, Mercedes, Williams, Toro Rosso) ugyanis nem sikerült megdöntenie tavalyi legjobb köridejét. Külön érdekesség, hogy mindhárom Mercedes-motoros istálló a rajtrács rosszabbul muzsikáló felébe került, míg a Ferrari-erőforrás által hajtott autók mindegyike képes volt javítani 2017-es idején. Ez két szempontból is aggasztó lehet Toto Wolfféknak: a versenynaptár egyik „leglóerősebb” pályáján kaptak ki, ráadásul úgy, hogy az időmérőnek a Mercedes csapatai frissen engedélyezett teljesítményplusszal vágtak neki.

    A legtöbbet a Toro Rosso vesztette a maga másfél másodperces lassulásával, ám Brendon Hartley és Pierre Gasly harmadik típusú találkozása kissé eltúlozza a visszaesés mértékét. A legnagyobbat a Renault lépett előre, 0,864 mp-et, míg a pole-t megszerző Ferrari „csak” szűk két tizedet. Részben a fentebb említett hűvösebb időjárásnak köszönhetően idén először fordult elő, hogy a 2018-as pole pozíciós idő lassabb volt a 2017-esnél.