Címke: Azerbajdzsáni Nagydíj

  • Pierre Gaslyt diszkvalifikálták az időmérőről

    Pierre Gaslyt diszkvalifikálták az időmérőről

    Pierre Gaslyt diszkvalifikálták az időmérőről, miután a megengedettnél nagyobb üzemanyag-átfolyási értéket mértek az autójában az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén.

    Eddig nem alakult jól a francia pilóta hétvégéje, a második szabadedzésen elkövetett hibája miatt már kapott büntetést, akkor a bokszutcából való rajtolásra sújtotta őt a Nemzetközi Automobil Szövetség, azonban a mai nap sem úszta meg zökkenőmentesen a fiatal versenyző, ugyanis az üzemanyag-átfolyás mérésnél találtak rendellenességet az FIA szakemberei.

    ,,Az időmérő alatt, 17:13-kor a 10-es rajtszámú autóban (Pierre Gasly) a megengedett 100 kilogramm/óránál magasabb üzemanyag-átfolyási értéket mértünk mialatt a pilóta épp gyors körét teljesítette.” – áll az FIA hivatalos közleményében.

    Gasly korábbi büntetése miatt, ez a szabályszegés nem jár több hátráltatással, a francia pilóta a bokszutcából kezdheti el majd a bakui versenyt.

  • Räikkönen: Nem lenne fair az első pár verseny alapján ítélkezni Giovinazzi felett

    Räikkönen: Nem lenne fair az első pár verseny alapján ítélkezni Giovinazzi felett

    Napokkal azután, hogy csapatfőnöke, Frederic Vasseur megvédte Antonio Giovinazzit, most csapattársa, Kimi Räikkönen is kiállt az olasz mellett.

    „Egyértelmű, hogy nem minden rajta múlt, sajnos rengeteg probléma volt az autójával” – mondta a finn, utalva ezzel többek között arra, hogy Giovinazzi már a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon (10 helyes) rajtbüntetést kap a motorkomponensek cseréje miatt.

    „Nyilván nincs túl sok tapasztalata, és minden egyes megtett kilométer segít neki, nagyobb mértékben, mint nekem. Szóval elég szerencsétlen a helyzet, de ez a versenyzés, és természetesen mindig próbáljuk mihamarabb megjavítani a dolgokat.”

    A két héttel ezelőtti Kínai Nagydíjon is sújtotta műszaki hiba, akkor a vezérlő elektronika meghibásodása miatt részt sem vehetett az időmérőn, így az utolsó helyről kellett rajtolnia.

  • Bottasé lett a pole Bakuban!

    Bottasé lett a pole Bakuban!

    Valtteri Bottas „lopta el” a pole pozíciót csapattársa Lewis Hamilton elől az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjén. A harmadik helyről a ferraris Sebastian Vettel rajtolhat majd.

    Igencsak hosszúra sikerült a bakui időmérő edzés, mivel kétszer is piros zászlóval kellett megszakítani a kvalifikációt.

    A Q1-ben Robert Kubica, míg a Q2-ben Charles Leclerc törte össze autóját a pálya legszűkebb részén. Leclerc korábbi ideje okán a 10. rajthelyet szerezte meg.

    Ismert, hogy Sergio Pereznek fekszik ez a pálya, most is jól teljesített: az 5. helyről indulhat majd a Racing Pointtal.

    Jól szerepeltek Danyiil Kvjat is a Toro Rossóval, ő a 6. helyet szerezte meg.

    Versenyző Csapat Köridő diff
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:40.495
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:40.554 0.059
    3 Sebastian Vettel Ferrari 1:40.797 0.302
    4 Max Verstappen Red Bull Racing 1:41.069 0.574
    5 Sergio Perez Racing Point 1:41.593 1.098
    6 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:41.681 1.186
    7 Lando Norris McLaren 1:41.886 1.391
    8 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:42.424 1.929
    9 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:43.068 2.573
    10 Charles Leclerc Ferrari
    Q2
    11 Carlos Sainz jr McLaren 1:42.398 1.903
    12 Daniel Ricciardo Renault 1:42.477 1.982
    13 Alexander Albon Toro Rosso 1:42.494 1.999
    14 Kevin Magnussen Haas F1 1:42.699 2.204
    15 Pierre Gasly Red Bull Racing
    Q1
    16 Lance Stroll Racing Point 1:42.630 2.135
    17 Romain Grosjean Haas F1 1:43.407 2.912
    18 Nico Hülkenberg Renault 1:43.427 2.932
    19 George Russell Williams 1:45.062 4.567
    20 Robert Kubica Williams 1:45.455 4.96
  • Kis híján el is találta Russellt a csatornafedél

    Kis híján el is találta Russellt a csatornafedél

    Georfe Russell elmondta, hogy pénteki csatornafedeles incidense sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Elmondása szerint 10-15 milliméterre volt a csatornafedél attól, hogy bejusson a pilótafülkéjébe. Így azonban „csak” a padlólemeze és diffúzora sérült meg.

    „Tudtam, hogy valamit eltaláltam a pályán, de nem érzékeltem, hogy egy csatornafedél volt az.” – mondta Russell. „Amúgy is elég hepehupás az egyenes, de mint mondtam, elég sokkoló volt, mikor eltaláltam, nagyon veszélyes volt.”

    Ha 10-15 milliméterrel magasabban röppen, akkor egyenesen oda érkezik, ahol én ülök, szóval sokkal rosszabbul is végződhetett volna.

    Az eset során Russellt 4G erőhatás érte, függőleges irányban.

    „Nagyon nagy ütés volt. Jobban sokkolt, mint bármi, hiszen az ember halad az egyenesben, a megszokott dolgokat csinálja és aztán kap egy ilyen ütést.”

    „Nem tudom, milyen sebességnél történt, de azt tudom, hogy függőleges irányban 4G erőhatás volt, ami szerintem elég nagy.”

    A pénteki második szabadedzést ki is kellett hagynia a Russellnek, de a ma délelőtti szabadedzésen már újra részt vett.

  • Azerbajdzsáni Nagydíj: Leclerc az élen az időmérő előtt

    Azerbajdzsáni Nagydíj: Leclerc az élen az időmérő előtt

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Azerbajdzsáni Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Mögötte csapattársa, Sebastian Vettel, valamint a red bullos Max Verstappen végzett.

    A középmezőny legjobbja a Toro Rosso lett: Danyiil Kvjat a 6., Alexander Albon pedig a nyolcadik helyen zárt.

    Az eredménylista legalján ezúttal Pierre Gasly szerepel, ők hosszabb etapokra gyakoroltak, tekintve, hogy büntetés miatt mindenképp a mezőny végéről rajtol majd.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:41.604
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:41.802 0.198
    3 Max Verstappen Red Bull Racing 1:42.852 1.248
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:43.064 1.46
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:43.176 1.572
    6 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:43.223 1.619
    7 Kevin Magnussen Haas F1 1:43.294 1.69
    8 Alexander Albon Toro Rosso 1:43.300 1.696
    9 Sergio Perez Racing Point 1:43.430 1.826
    10 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:43.537 1.933
    11 Daniel Ricciardo Renault 1:43.561 1.957
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:43.637 2.033
    13 Lando Norris McLaren 1:43.924 2.32
    14 Carlos Sainz jr McLaren 1:43.978 2.374
    15 Lance Stroll Racing Point 1:44.039 2.435
    16 Nico Hülkenberg Renault 1:44.043 2.439
    17 Romain Grosjean Haas F1 1:44.374 2.77
    18 Robert Kubica Williams 1:46.000 4.396
    19 George Russell Williams 1:46.290 4.686
    20 Pierre Gasly Red Bull Racing 1:47.836 6.232
  • A Williams kompenzációt akar, Salo szerint viszont az FIA-nak semmi köze a csatornafedeles esethez

    A Williams kompenzációt akar, Salo szerint viszont az FIA-nak semmi köze a csatornafedeles esethez

    A Williams csapat kompenzációt szeretne, amiért komoly kár érte George Russell autóját az Azerbajdzsáni Nagydíj első szabadedzésén.
    A versenyző autóját egy meglazult csatornafedél tette tönkre.
    „Egy kicsit még korai lenne meghatározni az összeget, de meg fogjuk tenni és mindenképpen beszélni fogunk erről az FIA-nak.” – mondta Claire Williams.
    A korábbi F1-es versenyző, Mika Salo, aki gyakran versenybíró is az F1-es versenyhétvégéken – most is Bakuban -, úgy véli, ami történt, az nem az FIA hatásköre.
    „A fedelek két hete lettek megcsinálva, de többet nem tudok erről.” – mondta az Ilta Sanomatnak.
    Russell incidense után egyébként átvizsgálták az összes, több, mint 300 csatornafedelet a pályán.
    „Jók voltak, de ez az egy eltört.” – mondta Salo,
    „Ez egyáltalán nem a mi kezünkben van, ez a helyi szervezők ügye. Ezzel az egész dologgal az FIA nem tud mit kezdeni.”
  • Räikkönen: Olyanok voltunk ma mint az amatőrök

    Räikkönen: Olyanok voltunk ma mint az amatőrök

    Kimi Räikkönen szerint az F1 teljesen amatőrnek tűnt Bakuban, miután egy csatornafedél meglazulása miatt sérült meg George Russell autója a pénteki első szabadedzésen.

    A finn világbajnok szerint az FIA-t kellene felelősségre vonni, főleg annak tükrében, hogy az egész mezőny napirendje gyakorlatilag felborult és tönkre ment. Az Alfa Romeo versenyzőjét nem győzték meg a látottak, szerinte alaposabban le kellett volna ellenőrizniük a csatornafedeleket.

    ,,Nyilvánvalóan a mai nap messze volt az ideálistól, úgy néztünk ki, mint az amatőrök. Ennek nem így kellett volna történnie. Az FIA-nak kell megbizonyosodnia arról, hogy a pálya készen áll a versenyzésre. Úgy néz ki minden évben előfordul olyan eset, mikor egy csatorna fedél meglazul, de a mai nap nagyon messze volt az ideálistól.” –nyilatkozta Räikkönen az eset kapcsán.

  • Azerbajdzsáni Nagydíj: Leclerc zárt az élen délután

    Azerbajdzsáni Nagydíj: Leclerc zárt az élen délután

    A kaotikus, és rendkívül rövid első szabadedzés után, a délutáni gyakorláson a ferraris Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak. Mögötte csapattársa, Sebastian Vettel, illetve Lewis Hamilton végeztek.

    Leclerc mindemellett a falat is súrolta egyszer, de szerencséjére megúszta sérülés nélkül.

    Lance Stroll azonban előidézett egy piros zászlós fázist, miután elfékezte magát, és a falban leamortizálta autójának bal első felfüggesztését.

    Hasonlóan járt a születésnapos Danyiil Kvjat is.

    George Russell a délelőtti incidens következtében nem vett részt a második szabadedzésen.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:42.872
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:43.196 0.324
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:43.541 0.669
    4 Max Verstappen Red Bull Racing 1:43.793 0.921
    5 Valtteri Bottas Mercedes 1:44.003 1.131
    6 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:44.177 1.305
    7 Carlos Sainz jr McLaren 1:44.183 1.311
    8 Alexander Albon Toro Rosso 1:44.216 1.344
    9 Pierre Gasly Red Bull Racing 1:44.240 1.368
    10 Lando Norris McLaren 1:44.295 1.423
    11 Kevin Magnussen Haas F1 1:44.901 2.029
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:45.366 2.494
    13 Sergio Perez Racing Point 1:45.436 2.564
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:45.482 2.61
    15 Daniel Ricciardo Renault 1:45.483 2.611
    16 Romain Grosjean Haas F1 1:45.618 2.746
    17 Nico Hülkenberg Renault 1:46.717 3.845
    18 Lance Stroll Racing Point 1:47.875 5.003
    19 Robert Kubica Williams 1:48.111 5.239
  • Claire Williams: Ez elfogadhatatlan egy F1-es pályától

    Claire Williams: Ez elfogadhatatlan egy F1-es pályától

    Claire Williams érthető módon egyáltalán nem boldog a bakui első szabadedzés történéseivel.

    A nagyjából negyedórásra sikerült gyakorláson a Williams brit versenyzője George Russell hajtott rá egy meglazult csatornafedélre, melynek következtében lefújták az edzést, Russell autója pedig komolyan megsérült.

    „A pályának biztosnak kell lennie abban, hogy a csatornafedelek jól vannak rögzítve.” – mondta a helyettes csapatfőnök. „Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Az autó sérülése parkolópályára tehet minket a délutáni edzésen is. Vagy egy másik kasznink, amit talán használnunk kell majd. Nem szabadna ilyennek megtörténnie egy Forma-1-es pályán.”

  • Azerbajdzsáni Nagydíj: Törölték az első szabadedzést!

    Azerbajdzsáni Nagydíj: Törölték az első szabadedzést!

    A szabaedzés megkezdése után alig negyed órával George Russell autója megállt a pályán, törmeléket hagyott maga után. Mint kiderült, egy meglazult csatornafedél volt a bűnös.

    Az edzést előbb csak megszakították, hogy fixálhassák azt, később azonban lefújták a gyakorlást, hogy ellenőrizhessenek nagyjából 300 csatornafedelet.

    A Williams padlólemeze komolyan megsérült.

    További abszurd esemény, hogy amint Russell autóját szállították vissza a boxutcába, az szállító jármű nekiütközött egy hídnak, a darujából pedig olaj csöpögött a Williamsre.