Címke: Azerbajdzsán

  • Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    A Formula 2 és az F3 is 2020-ban a királykategória betétversenyei lesznek, ahogy azt eddig is már megszokhattuk. Most már hivatalos, hogy a 12 futamos F2-es bajnokság Bahreinben indul majd március 20-22-én, majd Zandvoort következik nekik május 3-án. Ezt követi majd Barcelona, majd a megszokott európai versenyhelyszínek a nyáron. Az egyetlen változás az, hogy Franciaországba nem mennek majd el.

    Oroszország és Abu Dhabi lesz újfent az a két messzebbi helyszín, ami már „repülős” lesz, és a szezon november 29-én ér véget majd Yas Marina pályáján.

    A Formula 3-as versenynaptár is bemutatásra került, kilenc alkalommal lesznek majd F1 betétfutam, köztük Zandvoortban is.

    Mindkét bajnokságban lesz majd szezon előtti teszt, ennek időpontja és helyszíne később derül majd ki.

    FIA FORMULA 2 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 május 21-23. Monte-Carlo, Monaco
    5 június 5-7. Baku, Azerbajdzsán
    6 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    7 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    8 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    9 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    10 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    11 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
    12 november 27-29. Yas Marina, Egyesült Arab Emirátusok

     

    FIA FORMULA 3 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    5 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    6 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    7 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    8 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    9 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
  • Bottas egyetlen pontot sem hagy veszni, bajnok akar lenni!

    Bottas egyetlen pontot sem hagy veszni, bajnok akar lenni!

    Valtteri Bottas elárulta, hogy esze ágában sincs feladni a bajnoki reményeit, annak ellenére hogy a hátralévő versenyeken legyőznie Lewis Hamilton-t olyan lenne, mintha egy hegyen kelne át. A finn 63 pontos hátrányban van jelenleg a csapattársa mögött, és Azerbajdzsánban nyert utoljára, mégis azt hiszi, hogy képes megcsinálni, ha mindent belead. Monzában erről így beszélt a verseny utáni sajtótájékoztatón:

    „Nem adhatok fel egyetlen pontot sem addig, amíg matematikai esély van. Nyilvánvaló, hogy ez egy nehéz dolog, és ha reálisan nézzük, akkor Lewis ahogy folyamatosan teljesít, akkor meglesz neki. Ugyanakkor sosem tudhatod. Csak magamra koncentrálok, a legjobbamat akarom nyújtani. Csapatként pedig várjuk a fejlesztéseket amelyeken együtt dolgoztunk év végén pedig majd meglátjuk mi lesz. Egyetlen pontot sem szabad azonban feladnom.”

  • Előzetes F1 versenynaptár: 22 futam jöhet 2020-ban!

    Előzetes F1 versenynaptár: 22 futam jöhet 2020-ban!

    2020-ban 22 futamos rekord versenynaptára lehet az F1-nek. Barcelonát az utolsó pillanatban sikerült megmenteni, Hockenheimtől azonban búcsúzni kell. Íme az előzetesen leegyeztetett időpontok!

    A legfontosabb kérdések eldőltek, a csapatok 22 versenyhétvégére mondtak áment. Ezzel az is bizonyossá vált, a 10 csapat bevétele a Spanyol Nagydíj maradása miatt magasabb lesz, mint a kiadásaik. Amennyiben Barcelona promótere kifizeti a jogdíjat, kicsit át kell variálni a 2020-as versenynaptár első felét. A szezonnyitó azonban változatlanul Ausztráliában lesz, március 15-én. Ráadásul Melbourne 2025-ig hosszabbított.

    A második verseny Bahrein lesz, de egy héttel korábban mint eddig, így az Ausztrál verseny után egy héttel lesz. Így sikerült helyet csinálni Vietnámnak. A Hanoiban tartandó futam előtt azonban már két hét szünet lesz, így április 5-re a felszerelésnek ott kell lennie, elvámolva. Ezt követően lesz még egy verseny Ázsiában, május 19-én Kínában.

    Az európai szezon kezdetére újabb két hetet kell majd várni ezt követően. A Spanyol Nagydíjat cipőskanállal kellett betenni a versenynaptárba, mert Monaconak fix a május 24-ei időpont, Zandvoort visszatérése miatt pedig  az eredetileg tervezett helyett egy héttel korábbra kell hozni a holland versenyt. A környékbeli hotelek ezt már nyilvánvalóan tudják, hiszen május első és második hétvégéjére is a normál tarifa helyett nyolcszoros áron kínálnak szállást. Aki gyorsan foglalt, annak is most még át kell majd ütemeznie a foglalását. A Spanyol Nagydíjat tehát megelőzi majd egy héttel a hollandok őrülete.

    Azerbajdzsán is visszatér a megszokott nyári időpontjához, ez a bakui rendezők kifejezett kérése volt. Több nézőt ígérnek így, és jobb időt várnak. Onnan komoly ugrás lesz egy héttel később majd Kanada. A csapatoknak ez így már a harmadik duplás hétvégéjük lesz, ami logisztikailag egy elég komoly kihívás. Hét nap alatt az embereiknek és a felszerelésnek időzónákon át keletről nyugatra kell utaznia, majd vissza, mindezt a legnagyobb biztonságban.

    A további program már a megszokott mederben folyik majd, egyedül Németország esik ki. Annyi változás lesz még, hogy Austin visszakerül Mexikó mögé, ahogy volt az 2018-ban is. Összesen tehát hét alkalommal lesz olyan,  hogy egymást követő hétvégéken lesz verseny, a szezonzáró pedig Abu Dhabiban lesz majd, november 29-én.

    A FIA a szeptemberi ülésén véglegesítheti ezen előzetes tervezetet, de az utolsó pillanatban akár lehetnek még változások.

    Előzetes Forma-1 versenynaptár 2020

    Időpont Verseny
    március 15. Ausztrál
    március 22. Bahrain
    április 5. Vietnám
    április 19. Kína
    május 3. Holland
    május 10. Spanyol
    május 24. Monaco
    június 7. Azerbajdzsán
    június 14. Kanada
    június 28. Francia
    július 5. Ausztria
    július 19. Nagy-Britannia
    augusztus 2. Magyarország
    augusztus 30. Belga
    szeptember 6. Olasz
    szeptember 20. Szingapúr
    szeptember 27. Orosz
    október 11. Japán
    október 25. USA
    november 1. Mexikó
    november 15. Brazil
    november 29. Abu Dhabi
  • 2023-ig biztosan lesz nagydíj Azerbajdzsánban

    2023-ig biztosan lesz nagydíj Azerbajdzsánban

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj öt évig még biztosan része lesz a Forma-1-es versenynaptárnak. A verseny szerevői ugyanis sikeresen meghosszabbították a szerződésüket a mai nap folyamán.

    A jelenlegi szerződés 2020-ig szólt, azonban az új szerződésnek köszönhetően 2023-ig biztosan meg fogják rendezni a versenyhétvégét Baku utcáin. A Kaszpi-tenger partján fekvő országban először 2016-ban rendeztek először versenyt a száguldó cirkuszban. Már a kezdetekkor egy sok éves szerződést kötöttek a Forma-1 előző tulajdonosával, Bernie Ecclestonenal.

    Azonban a szervezők nem voltak elégedettek az aktuális szerződéssel, ami miatt megkérték a Liberty Mediat, hogy minél hamarabb kerítsenek sort a szerződéshosszabbításra. A bakui sportminiszter, Azad Rahimov szerint a szerződéshosszabbítás segítségével rengeteg új dolgot tudnak megvalósítani, ráadásul még egy vadonatúj szponzort is szereztek.

    Azerbajdzsán a hatodik olyan ország Japán, Németország, Szingapúr, Kína és Belgium után, akik a Liberty Media irányítása alatt hosszabbították meg a szerződésüket. 2020-tól már Vietnam is csatlakozni fog a száguldó cirkusz versenynaptárához.

    „Örömmel jelenthetem be, hogy az Azerbajdzsáni Nagydíjat 2023-ig biztosan meg fogjuk rendezni,” – jelentette ki Chase Carey, a Forma-1 első embere. „Ez a nagydíj nagyon rövid idő alatt az egyik legnépszerűbb verseny a versenynaptárban. Azerbajdzsán egy nagyszerű helyszín a Forma-1 számára, ugyanis Baku csodálatos hátteret biztosít a csapatok és a versenyzők számára. Az összes szurkolónak be kell írnia a naptárába, hogy elmegyek az idei Azerbajdzsáni Nagydíjra április 28-án.”

    „Ez a nap csodálatos a számunkra,” – véli az azerbajdzsáni sportminiszter. „Egy álom vált valóra 2016-ban, ugyanis az autosportot szerető azeri emberek a helyszínen csodálhatták meg a világ legjobb versenyzőit. Egy ötletként indult az egész, mára pedig a mi versenyhelyszínünk az egyik legnépszerűbb. Ez elmúlt két évben izgalmakkal teli versenyt láthattunk.

    „Szeretném megköszönni Mr. Careynek és a Liberty Media munkatársainak, hogy sikerült megegyeznünk és továbbra is részesei lehetünk a Forma-1-es versenynaptárnak. Most, hogy meghosszabbítottuk a szerződést, maximalizálhatjuk a kereskedelmi bevételeket, még több programot rendezhetünk a szurkolók számára. Egyértelmű volt, hogy nem szeretnénk távozni, szóval nagyon örülünk annak, hogy további 5 évre részesei lehetünk ennek a csodálatos sportnak.”

  • Russell győzött a bakui sprintversenyen

    Russell győzött a bakui sprintversenyen

    George Russell, a Mercedes fiatal versenyzője nyerte a Forma-2 bakui sprintversenyét.

    Roberto Merhi kezdhette meg pole pozícióból a futamot, mellőle csapattársa, Ralph Boschung indulhatott. Merhi számára nagyon rosszul kezdődött a futam, a spanyol versenyző beragadt.

    Lando Norris és Sergio Sette Camara nagyszerű reflexekkel vette észre a beragadó Merhit, sikerült elkerülniük egy potenciális ütközést. Nicholas Latifi a negyedik helyről rajtolva ugrott az élre, a kanadait Boschung követte.

    Nagy csata volt a közép- és élmezőnyben, Norris, Russell és De Vries folyamatosan javították a pozíciójukat, miközben az élre ugró Sette Camara már négy másodperces előnyt épített ki magának.

    Nem úsztuk meg ütközés nélkül a futamot, Sean Gelael az egyes kanyarnál találta el a gumifalat. Mindeközben Russell jó tempót diktált, több körön át tartó csatát vívott Sette Camarával, és sikerült is legyűrnie a brazil versenyzőt.

    Sette Camara megtartotta második helyét, a dobogó alsó fokára Nyck de Vries álhatott fel.

    A Forma-2 két hét múlva Barcelonában, a Spanyol Nagydíjjal folytatódik.