Címke: az év előzése

  • Brawn: Minden jel arra utal, hogy jövőre jobbak lesznek a versenyek

    Brawn: Minden jel arra utal, hogy jövőre jobbak lesznek a versenyek

    Az F1 sportigazgatója, Ross Barwn arról számolt be, hogy az eddigi szimulációk alapján a 2019-re tervezett szabályváltozások kézzel foghatóan javítanak majd a versenyek minőségén.

    Bár az igazán komoly változásokat 2021-re tervezik, már jövőre is lesznek kisebb módosítások a technikai szabályokban. Mindettől azt remélik, hogy leegyszerűsítik az aerodinamikát, és könnyebben tudnának egymás nyomában haladni majd a versenyzők, növelve ezzel az előzések lehetőségét.

    „Brazíliában is láthattuk, hogy ha két autó teljesítménye többé-kevésbé megegyezik, akkor az előzés szinte lehetetlen.” – mondta Brawn. „Ez felveti a kérdést, hogy miként tehetnénk könnyebbé a másik autó melletti elhaladást. 2018 folyamán jelentős előrelépéseket tettünk a jövőévi technikai szabályok kapcsán, különösen az első szárnyak tekintetében az elmúlt hetekben, kidolgoztuk a részleteket.”

    „A szimulációs munka, és azok, amiket a csapatok mondtak nekik, azt árulja el nekünk, hogy a hatás kézzel fogható, noha tisztában vagyunk vele, hogy a valódi bizonyítékot majd márciusban, az Ausztrál Nagydíjon láthatjuk.”

    Hozzátette, hogy az elkövetkező változások csak a fejlődés kezdetét jelenti.

    „A bemutatott változások az első fontos lépést jelentik az új technikai és sportszabályzat felé, mely meghatározza majd a Forma-1 jövőjét. Ez egy ízelítő 2021-ből, és elégedettek vagyunk azzal, amit elértünk 2019-re vonatkozóan, de persze magasak az elvárásaink, még rövidtávon is.”

    „Idén a Forma-1 produkált pár igazán izgalmas versenyt, gondolok itt Bakura, Sanghajra, Silverstone-ra és Mexikóvárosra, és minden arra utal, hogy ebből még több lesz jövőre.”

  • A Racingline.hu fotósa lencsevégre kapta az év előzését!

    A Racingline.hu fotósa lencsevégre kapta az év előzését!

    A Forma-1 hivatalos weboldala megszavaztatta a rajongókkal, hogy melyik volt az év legszebb előzése. A top 10-es sorrendről videós összeállítás készült, ami az f1.com-on megtekinthető.

    A weboldal szerint több tízezren szavaztak, a győztes manővert pedig Daniel Ricciardo kivitelezte Bakuban, ahol egyszerre három versenyzőt (Hülkenberg, Stroll, Massa) előzött meg. Tóth Zsombor kollégánk épp ott volt, és fotó formájában megörökítette a győztes előzést.

    Baku, Az év előzése
    Fotó: Tóth Zsombor
    Baku, Az év előzése
    Fotó: Tóth Zsombor