Címke: autópálya

  • Újra itt a cseh rém, visszatért az autópályán száguldozó GP2-es autó (videó)

    Újra itt a cseh rém, visszatért az autópályán száguldozó GP2-es autó (videó)

    Ismét lecsapott az a GP2-es autó, amelyet már több alkalommal is levideóztak, ahogy a cseh autópályán száguldozik. Most éjszaka tette meg ezt, és volt vele egy társ is.

    Ismét feltűnt a cseh autópályákon egy korábbi GP2-es (a mai Forma-2 elődje) autó. A festése miatt a laikusok által egy 2007 körüli F1-es Ferrarival könnyen összetéveszthető kocsi a legnagyobb természetességgel száguldozott, akkori sajtóhírek szerint pedig a rendőrség nem tudta azonosítani a természetesen sisakot viselő sofőrt, aki minden bizonnyal nem először hajtotta végre ezt a mutatványt, néhány évvel azelőtt ugyanis már levideózták ezt az autót, de akkor sem sikerült elkapni a „pilótát.”

    A 2008 és 2010 közötti időszakból származó, V8-as Mecachrome-motorral hajtott 620 lóerő körüli Dallara pedig most újra lecsapott Csehországban, ráadásul ezúttal egy másik formaautó, ránézésre egy, korábban a Formula Renault 2.0-ban használt versenygép is csatlakozott hozzá. Különbség a korábbiakhoz képest, hogy most nem nappal, hanem éjszaka történt a száguldozás, ami az alábbi videón tekinthető meg.

    Noha teljességgel elítélendő az effajta cselekedet, mert a versenyautók a legkevésbé sem közútra való, azért nem minden nap hall az ember alagútban (!) gyorsítani GP2-es autót, úgyhogy, azért érdemes feltekerni kicsit a hangerőt.

    @flatli.media Only in czech republic #f1 #formula1 #formulaone #czechrepublic #czech #viral #tiktok #fyp #foryoupage #foryou ♬ původní zvuk – FlatliMedia

  • Valaki egy GP2-es autóval száguldozott az autópályán

    Valaki egy GP2-es autóval száguldozott az autópályán

    Egy eléggé szokatlan látványnak lehettek szemtanúi azok, akik nemrégiben az egyik cseh autópályán autóztak. A belső sávban ugyanis valaki egy régi GP2-es autóval száguldozott és előzött meg mindenkit, aki a közelébe került.

    Az autót nem tudni, hogy ki vezette, azonban az biztos, hogy az esetet többen is rögzítették az egyik csehországi autópályán. A felvételen jól látszik, ahogyan az ismeretlen sofőr a régi Ferrari fényezésben pompázó GP2-es autóval kerüli ki a körülötte haladó autókat.

    A rendőrök már keresik az ismeretlen elkövetőt, akit részben a bukósisakja mentett meg attól, hogy felismerjék. Ez egyébként már nem az első ilyen eset, ugyanis 2019-ben már lencsevégre kapták ugyanezt az autót, ahogyan a benne ülő sofőr az autópályán hasít.

  • Rekordszámban fogytak a mobilalkalmazásban az autópálya-matricák

    Rekordszámban fogytak a mobilalkalmazásban az autópálya-matricák

    Közel 50 százalékkal nőtt a 2019-ben Simple applikáción keresztül vásárolt autópálya-matricák száma a 2018-as eredményekhez viszonyítva az OTP Mobil adatai szerint. A havi matricák száma ugrott meg leginkább 2018-hoz képest, de az éves megyei e-matricák is kelendőnek bizonyultak az óévben. Darabszámot tekintve a tíznapos matricák állnak a dobogó legfelső fokán. A tavalyi éves matricák január 31-én járnak le, az újakat változatlan áron lehet megvásárolni 2020-ban is.

    Várakozáson felüli eredményt hozott az óév mobilos autópálya-matrica vásárlása: közel kétszer annyi vignettát vásároltak a felhasználók Simple alkalmazáson keresztül 2019-ben, mint a megelőző évben. Az OTP Mobil adatai alapján 2018-ban összesen mintegy 276 ezer matrica fogyott, míg ez a szám tavaly 45,5 százalékkal, 402 ezerre emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az applikáció felhasználói átlagosan 3,3 matricát vásároltak 2019-ben.

    A népszerűségi lista dobogósai

    A növekedés minden kategóriában tapasztalható: tíznapos, havi, éves megyei és éves országos matricából is több fogyott az alkalmazáson keresztül a 2018-as évhez képest. Időtartamot tekintve a havi és az éves megyei matricák eladása nőtt leginkább: előbbié 60 százalékkal, utóbbié 51,8 százalékkal; ezzel meghaladva a 114 ezres darabszámot. Az eladási listát a tíznapos matricák vezetik, ezekből fogyott a legtöbb 2019-ben: a végeredmény közel 208 ezer eladott vignetta, ami az összes értékesített matrica több mint felét teszi ki. A regionális dobogóra a Pest, a Fejér és a Győr-Moson-Sopron megyei matricák fértek fel, ezek bizonyultak a legkelendőbbnek.

    „Látható, hogy egyre többen ismerik fel az alkalmazáson keresztüli matricavásárlás előnyeit. A folyamat gyors, egyszerű és még az autóból sem kell kiszállnunk az e-matrica megváltásához. A Simple-nek rendkívül erős autós felhasználói közössége van, az alkalmazásban többszázezer rendszámot mentettek már el. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy kihasználják, nálunk egyetlen regisztrációval számtalan szolgáltatást igénybe tudnak venni: a matricavásárláson túl a parkolás, az ételrendelés, a koncert- vagy mozijegyvásárlás is sokkal gördülékenyebb az appal, ezen felül a Simple-ösöknek QR-kódos csekkfizetésre is lehetőségük nyílik. Elsősorban parkolnak, ételt rendelnek, és mozijegyet vásárolnak a Simple segítségével” – mondta el az éves eredmények összegzéseként Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezető igazgatója.

    Változatlan díjszabás az autópályákon

    Az idei év elején a matricák típusait és díjaikat érintően nincs változás – továbbra is az eddig ismert vignetták vásárolhatók meg, amiknek a díjai nem emelkedtek 2019-hez képest. Szintén változatlan, hogy fizetés nélkül használhatók azon, egyébként díjköteles útszakaszok a terelés idején, amelyeket a közútkezelő terelőútként jelöl ki.

    Fontos tudni, hogy amennyiben valaki matricavásárlás nélkül vesz igénybe díjköteles útszakaszt, a büntetés egy órán belül még elkerülhető: a türelmi időnek köszönhetően ugyanis a felhajtástól számítva 60 perc áll rendelkezésre a vignetta pótlására. Megyei matrica esetén érdemes figyelni a megyehatárokra, hiszen a régió legutolsó lehajtója után már büntetést von maga után a pályahasználat. Amennyiben egy baleset vagy útépítés miatti terelés érinti az autópályát, de a járműre nincs érvényes matrica, a következő lehetséges kijáratnál le kell hajtani. Ha valaki mégis tovább szeretné használni a sztrádát, okostelefonnal akár egy pihenőben is megvásárolhatja a szükséges matricát.

  • Valaki a cseh autópályán azt gondolta, hogy ő Kimi Räikkönen!

    Valaki a cseh autópályán azt gondolta, hogy ő Kimi Räikkönen!

    Tegnap a cseh D4-es autópályán valaki Kimi Räikkönenest játszott: egy korábbi 2008 és 2010 között használt GP2-es Dallara versenyautóval száguldozott közúton, bár a sebességhatárokat betartva.

    A dolog felizgatta a cseh rendőrséget is, akik persze egyből körözést adtak ki, a szerintük „Forma-1-es autót” vezető személy ellen, és már keresik a tanukat. A videón látható még a rendszám nélküli járgányon kívül egy piros Corvette is, amely követi a versenyautót, és sávváltáskor gyakorlatilag fedezi, így nyilván első körben őt kellene megtalálnia a příbrami körzeti zsaruknak…

  • Charles Leclerc egy defekt miatt ragadt az autópályán!

    Charles Leclerc egy defekt miatt ragadt az autópályán!

    Charles Leclerc a Monacói Nagydíj után megint defektet kapott. A fiatal monacóinak ezúttal nem a Forma-1-es, hanem a sportautójának kereke mondta fel a szolgálatot. A Ferrari ifjoncának félre kellett állnia az autópályán az eset következtében.

    Az esetről Leclerc a Twitter oldalán számolt be. A videón jól látszik, hogy a monacói Alfa Romeojának bal első kereke adta meg magát.

     

     

  • Forgalomváltozások lesznek az M3-as autópályán, megszűnik a Ring pihenőhely

    Forgalomváltozások lesznek az M3-as autópályán, megszűnik a Ring pihenőhely

    Forgalomváltozások lesznek az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán, megszűnik a Ring pihenőhely – tájékoztatta a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden az MTI-t.

    A közleményben azt írták: a Budapest felé vezető oldalon a 19-es kilométernél új útirányjelző szerkezetek és a hozzájuk tartozó szalagkorlátok építését kezdi meg a kivitelező szerdán. A munkák idejére lezárják a leállósávot egy 500 méteres szakaszon, ezért a Ring pihenőhelyig óránkénti 100 kilométeres sebességkorlátozás lesz érvényben.

    A 20-as kilométer közelében bontják majd a meglévő zajvédő falakat is, a biztonságos munkavégzés miatt a leállósáv mellett 300 méteren a külső sáv egy részét is elkerítik. Ezen a szakaszon sávelhúzással két sávon haladhat a forgalom óránkénti 60 kilométeres sebességkorlátozás mellett.

    Felhívták a figyelmet arra, hogy mindezekkel egy időben a parkolóhelyek zárásával megkezdődik a Ring pihenőhely megszüntetése is; területe csomóponti ágként üzemel az új csomópont megépüléséig.

    A Vásárosnamény irányába haladó oldalon megmarad a ki- és felhajtási lehetőség a pihenőhely irányából, de a padokat, illemhelyet már nem használhatják a közlekedők. A Budapest felé vezető oldalon megszűnik a kihajtás lehetősége a pihenőhelyre, a felhajtás viszont továbbra is biztosított a forgalomnak. Ezen az oldalon is megkezdődik az épületek elbontása, így a pihenő szolgáltatásait már itt sem nem vehetik igénybe a közlekedők.
    A megszűnő Ring pihenőhely helyett a Szilas, illetve a jakabpusztai pihenőt használhatják az autósok, ezek attól körülbelül 6 kilométerre találhatók.