Címke: autóipar

  • Ecclestone felfogását kellene követnie Domenicalinak

    Ecclestone felfogását kellene követnie Domenicalinak

    Stefano Domenicali személyében egy olyan ember lett a Forma-1 vezetője, akit az autosportos múltja miatt sokkal inkább elfogad a közvélemény.

    Nem véletlenül esett az olaszra a Liberty Media választása, hiszen korábban a Ferrari csapatfőnökeként, illetve a Lamborghini márka első embereként is sikeres volt, személyében pedig biztosítottnak látták a Forma-1 szép jövőjét. Ross Brawn-nal az oldalán, aki a sorozat technikai vezetője, két, a Forma-1-ben edzett és mindent átélt ember kezében van a száguldó cirkusz.

    Ő azonban már a legelején egy komoly feladat előtt áll. Fokoznia kell az izgalmakat, annak érdelében, hogy a királykategória továbbra is vonzó maradjon, vagyis csapatok, nézők, befektetők továbbra is lássanak potenciált a szériában.

    A gpblog.com holland kiadásának újságírója, Pelle Gerritsen szerint az új vezetésnek az ecclestone-i utat kellene követnie. Vagyis a nézői igényeket kellene az előtérbe helyezniük, az autóipar igényeivel szemben. El kell hagyniuk azt, hogy a Forma-1 arra törekedjen, hogy a technológia szempontjából releváns legyen az autóipar számára. Noha Domenicali és Brawn mérnöki beállítottsága révén ezt szeretné, de a sport hosszabb távon nem profitálna ebből, mivel az autógyártók nem a legjobbat akarják a sportnak, hanem hogy megmutassák a technikai fölényüket a Forma-1-en keresztül, majd mihelyst azt érzik, hogy nincs szükségük a sorozatra, távoznak onnan. Ráadásul az elektromos irány sem nyeri el egyelőre a rajongók tetszését.

    Jó példa erre a drámai technológiai újításra a hibrid motorok bevezetése, hiszen emiatt a Mercedes 2014 óta verhetetlen és domináns, ami pedig nagyban csökkenti a sorozat értékét és presztízsét. Bernie Ecclestone pedig már 2016-ban azt is kijelentette, hogy a Forma-1 érdekében kevesebb hatalmas kellene adnia a mérnökök kezébe. A brit pedig azt is nehezményezte, hogy az FIA-nak, a csapatoknak és a kereskedelmi jog birtokosainak egyhangúlag meg kell mindig egyezniük egy nagyobb módosításban.

  • A BOSCH SG mostantól SEG Automotive

    A BOSCH SG mostantól SEG Automotive

    Lezárult a BOSCH indítómotorok és generátorok üzletágának eladása

    •  A vállalat tevékenységét mostantól önállóan, Magyarországon Starters E-Components Generators  Automotive Hungary Kft. néven folytatja
    • A vállalat folytonosságot, globális jelenlétet és széles termékskálát garantál
    • Innovációi tényleges CO2 kibocsátás-csökkentést tesznek lehetővé

    Miskolc, 2018. január 10. – A Bosch csoport indítómotorokat és generátorokat gyártó, nagy múltú részlege mostantól független társaságként működik tovább, Magyarországon Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. néven, globálisan a cégcsoport SEG Automotive-ként lesz ismert. Az új név az indítómotorok és generátorok fejlesztése és gyártása terén szerzett több mint egy évszázados tapasztalatra és a jövőbe mutató e-mobilitási megoldásokra egyaránt utal. Sikeres működését a társaság a Zhengzhou Coal Mining Machinery Group Co. Ltd., mint új tulajdonos és egy befektetési csoport irányítása alatt folytatja tovább. A Starters E-Components Generators Automotive Hungary szerves része a vállalat globális növekedési és termelési stratégiájának.

    „A név az új, de biztosítjuk a folytonosságot, különösképpen a telephelyi stratégia és munkavállalóink tekintetében.” – mondta Günter Schulze, a Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Dolgozóink vállalatunknál eltöltött több éves tapasztalata, szakértelmük és elkötelezettségük nagymértékben hozzájárul sikerünkhöz. A jövőben a miskolci telephely még fontosabb szerepet fog betölteni vállalatunk globális tevékenységében, és továbbra is vonzó munkaadó lesz a régióban.

    Az autóipar hajnalától a mobilitás jövőjéig

    A Bosch több mint egy évszázada, 1914 márciusában mutatta be első indítómotorját, amely az akkoriban elterjedt, de meglehetősen balesetveszélyes kézi forgatókar, a kurbli helyére lépett. Egy évvel korábban jelent meg a piacon a járművek világításához a Bosch első komplett – fényszórót és generátort is tartalmazó – elektromos készüléke, amely a ma is használt generátorok működési elvén alapult. Az azóta eltelt száz évben a Bosch részleg folyamatosan a személy- és tehergépjárművek indítómotorjainak és generátorainak hatékonyságjavításán és tökéletesítésén dolgozott, olyan forradalmian új megoldásokat vezetve be, mint például a start-stop rendszer. Napjainkban a BRM (Boost Recuperation Machine) energia-visszatápláló rendszerrel az autóipari beszállító a költséghatékony és környezetbarát hibrid technológiához vezető út alapjait fekteti le: a BRM a fékezési és motorféküzemben visszanyert energiát 48 V feszültségű rendszerbe táplálja vissza, csökkentve az üzemanyag fogyasztást, többlet teljesítményt biztosítva az előzésekhez, csendes és gyors motorindításokat biztosítva start-stop üzemben, illetve lehetővé téve a leállított motorral való haladást.

    CO2 kibocsátás-csökkentés minden motortípushoz

    Az új társaság elkötelezett a személy- és haszongépjárművek által kibocsátott CO2 mennyiség csökkentése és a környezetvédelem iránt – globálisan, meghajtási módtól függetlenül. Noha az e-mobilitás folyamatosan terjed, a belső égésű motor világszerte még hosszú ideig marad az egyéni közlekedés fő pillére. Ez komoly kihívások elé állítja a járműgyártókat, hiszen egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk a járműpark fogyasztásának csökkentése és környezetvédelmi célok elérésének (azaz a CO2-szabályozás) tekintetében.

    A BRM technológia révén a Starters E-Components Generators Automotive Hungary már jelenleg is egyszerű és költséghatékony megoldást kínál a benzin- és dízelüzemű motorok hibriddé alakításához. Önmagában a BRM használatával mintegy 15 százalékkal csökkenthető a belső égésű motorok üzemanyag-fogyasztása és CO2 kibocsátása. A modern start-stop technológia és hatékony generátorok használatával is jelentős megtakarítások érhetők el – valós hatékonyságnövelésről és fogyasztás-csökkenésről van szó, amely nem csak elméletben és nem csak a tesztpadokon létezik: vállalatunk technológiai megoldásai a való életben, hétköznapi körülmények között is csökkentik az üzemanyag-fogyasztást és CO2 kibocsátást.

    Folytonosság a változás ellenére

    Létrejöttének első napjától az új társaság lesz az iparág egyik legjelentősebb beszállítója. A világszerte 16 helyszínen, több mint 8 000 alkalmazottat foglalkoztató és széles termékpalettát kínáló beszállító hatékonyan lesz képes a járműgyártók jelenlegi és jövőbeni igényeire és problémáira választ adni. A legfontosabb területeken a vállalat a folytonosság fenntartására törekszik: minden telephely megmarad, és továbbra is a kiváló termékminőség és a mérnöki szakértelmen alapuló innováció áll a társaság figyelmének középpontjában – és természetesen folytatódik az e-mobilitás felé vezető út kiépítése, amelynek alapkövét a BRM kifejlesztése jelentette.

    Az e-mobilitással kapcsolatos termékszegmens fontosságára az új cégnév is utal, hiszen a hagyományos „SG” (amely az indítómotor és a generátor angol nevének rövidítése) most egy „E” betűvel bővül, utalva az elektromos járművekhez gyártott alkatrészekre. Az SG-t az elmúlt években sikerre vivő vezetői csapat a jövőben is gondoskodik a hosszú távú és nyereséges növekedésről.

    Ulrich Kirschner, az SEG Automotive vezérigazgatója az új társaságról és stratégiájáról a következőket mondta: „Széles termékpalettánkkal világszerte hatékonyan segíthetjük a járműgyártókat a CO2 kibocsátás csökkentését célzó törekvéseikben, motortípustól függetlenül. Az új tulajdonossal, a ZMJ-vel karöltve komoly globális növekedési és innovációs potenciállal rendelkezünk, különösen a kiemelten fontos kínai piacon.”

    Az SEG Automotive vállalatról

    Az SEG Automotive története szorosan összefügg az autózás történetével. Az indítómotorokat és generátorokat gyártó, nagyhírű BOSCH részlegből 2018-ban alakult társaság több mint egy évszázados járműipari innovációt tudhat maga mögött, az indítómotoroktól, a generátorokon és a start-stop rendszeren át az lágy (mild) hibrid megoldásokig. Az SEG Automotive aktív szereplőként alakítja a járműipar robbanómotoroktól az elektromos meghajtásig vezető útját, hatékony CO2 csökkentést lehetővé tevő megoldások szállításával minden motortípushoz. Autóipari szempontból a világ 16 legfontosabb piacán jelen levő, több mint 8 000 alkalmazottat foglalkoztató SEG Automotive a legmagasabb színvonalú mérnöki megoldásokat és termékszakértelmet biztosító hálózatot működtet, Németországtól Kínáig. A társaság termékeit a legmodernebb technológiai megoldások és legmagasabb szintű minőségi standardok teszik egyedülállóvá: világszerte szinten minden autóipari OEM társaság az SEG Automotive testre szabott megoldásait használja személy- és haszongépjárművekhez egyaránt. Magyarországon a vállalat Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. néven működik.

    Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft.-ről

    A mintegy 100 éves múltra visszatekintő indítómotorok és generátorok üzletág 2003 óta van jelen Miskolcon. A vállalat autóipari termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A folyamatos fejlődés eredményeként a legyártott termékek, és ezzel párhuzamosan a munkavállalók száma folyamatosan nő, a vállalat a régió egyik legfontosabb munkáltatójává vált, és folyamatosan fejlődik. A fejlesztési csoport az önindítók és generátorok fejlesztésén túl közreműködik a BRM, azaz a Boost Recuperation Machine fejlesztésében is.

    A ZMJ vállalatról

    A Zhenghou Coal Mining Machinery Group Cp., Ltd. (ZMJ) 1958-ban jött létre, jelenleg az egyik legnagyobb bányászati gépfejlesztő és gépgyártó cég. A ZMJ részvényeit jegyzik a sanghaji és a Hong Kong-i tőzsdén. Az egyik vezető kínai autóipari beszállító, az ASIMCO megvásárlásával a járműipar vált a társaság működésének második legfontosabb területévé. Az SEG Automotive felvásárlása logikus lépés a cégcsoport részéről a járműipari jelenlét további erősítésére. A vállalatcsoporthoz világszerte 22 leányvállalat, részvénytársaság és holding társaság tartozik.

     

  • Évente több mint 20 százalékkal nőtt az autópiac Magyarországon a szakértő szerint

    Évente több mint 20 százalékkal nőtt az autópiac Magyarországon a szakértő szerint

    Az utóbbi időben évente több mint 20 százalékkal nőtt az autópiac Magyarországon, a 2012-es szinthez képest megduplázódott – mondta Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

    Hozzátette: az idén eladott személyautók száma meghaladja a 115 ezret. Az eladási statisztikák szerint idén a legtöbbet értékesített modell a Suzuki Vitara, a Skoda Octavia és a Dacia Duster. Megjegyezte, hogy Magyarországon az autók több mint egyharmada városi terepjáró kategóriába tartozik.

    A vásárlók szavai szerint kezdik felfedezni, hogy az elektromos autók ma már reális alternatívát képviselnek a belső égésű motorokkal szemben, ugyanakkor hangsúlyozta az állami támogatási rendszer fontosságát, mivel a piacnak még kevesebb mint a 0,5 százalékát fedik le az elektromosautó-eladások.

  • Hogyan találkozhatnak úgy a rákgyógyítás és az autóipar jó ötletei, hogy mind az autósok, mind a betegek a hasznát lássák?

    Hogyan találkozhatnak úgy a rákgyógyítás és az autóipar jó ötletei, hogy mind az autósok, mind a betegek a hasznát lássák?

    Amikor Mike Butlernél rákot diagnosztizáltak, a Ford igazgatóját lenyűgözte a gyógyítás folyamata – közben pedig rájött, hogy az általa jól ismert autógyári megoldásokkal még gördülékenyebbé lehetne tenni a kezelést.

    A Ford kölni összeszerelő üzemének minőségbiztosítási igazgatója és kollégái ezért kutatásba kezdtek, és végül olyan változtatásokat javasoltak, amelyeket most be is vezetnek Európa legnagyobb, kifejezetten rákos betegek kezelésével foglalkozó intézményében.

    Ám a történet hamarosan kétirányú ötletbörzévé változott, mivel a Kölni Egyetem Onkológiai Központjának (CIO) munkatársai is hasznos ajánlásokkal álltak elő azzal kapcsolatban, hogyan hasznosíthatná a Ford a klinika tapasztalatait a big data adatelemzés területén a jövő autóinak kutatásában.

    “Öt évet töltöttem a különféle kezeléseken, és közben azon gondolkoztam, hogyan tehetném kellemesebbé a páciensek életét,” mesélte Butler, aki éppen gyógyulófélben van a vastagbélrákból. “Egyszer csak belém villant, hogy az autógyárak zökkenőmentes működését biztosító renszerek egy kórházban is beválhatnának. Jelenleg egy erről szóló eszmecsere folyik, aminek a páciensek már ma is hasznát látják, és ami segíthet a kórházi munka hatékonyságának további növelésében. Minél többet dolgozunk együtt, annál több hasonlóságot fedezünk fel a Fordnál végzett munkánk és a rák kezelésének kihívásai között.”

    Egyébként már 2008-ban is egy egészségügyi csoportnak mutatták be először azokat a fejlett technológiákat és módszereket, amelyek a világ leghatékonyabb autógyárává avatták a kölni Ford Fiesta gyárat. A Ford-mérnökök 10-15 fős csapata egy kórházi adminisztrátorokból, betegekből, nővérekből és orvosokból álló csoportot vezetett körbe az üzemben; tulajdonképpen ezzel kezdődött meg a Ford és az egészségügy együttműködése.

    Annak érdekében, hogy a kezelés stresszmentesebb és gyorsabb legyen, színes csíkok futnak a kórházi padlókon és falakon, mutatva az utat a személyzetnek, a pácienseknek és a látogatóknak, míg az egészségügyi dolgozók egymás közti kommunikációját nagyméretű képernyők segítik. A csapat javaslatai közt rugalmasan alakítható szobák is szerepelnek, amelyek elmozdítható térelválasztókkal helyettesíthetnék a szilárd falakkal határolt osztályokat és nővérszobákat. Mindez már most is 30 százalékkal javította a betegek közlekedését és szállítását az intézményen belül.

    Ugyanakkor a kórház orvosai is bemutatták a Fordnak azt az eljárást, ami egészen újszerű módon teszi lehetővé a rák kezelését. Ennek eredményeképpen a vállalat most vezeti be a jövő autóival és új technológiáival kapcsolatban a “rugaszkodjunk el a megszokott-tól” szemléletet.

    “A gyógyítás egy örökké változó tudományág, ahol az apró változások is hatalmas hatást gyakorolhatnak a betegek életére,” vélekedett Prof Dr Michael Hallek, a Cancer Aid címmel többszörösen kitüntetett és első számú onkológiai központként ismert CIO igazgatója. “A Ford segítségével sikerült előre lépnünk, ami a következő években megkönnyíti betegeink életét és kezelését. Ahogy remélhetőleg a mi eljárásaink is segítenek a Fordnak, hogy kidolgozza a jövő mobilitását.”