Címke: autógyűjtemény

  • Most te is megveheted Toto Wolff legendás Ferrariját

    Most te is megveheted Toto Wolff legendás Ferrariját

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff eladásra kínálja a saját Ferrari F40-ét. Az aukcióról szóló részletesebb információkat a tomhartleyjnr.com-on lehet megtalálni.

    Az osztrák szakember még a tavalyi folyamán nyilatkozta azt, hogy csökkenteni fogja az autógyűjteményét és most tényleges lépéseket tett meg ezen ügy érdekében. A Ferrari pedig egy igazi ritkaságnak számít: az gyártása 1987 és 1992 között ment végbe és mindössze 1300 ilyen autó létezik az egész világon.

    Mivel az autó egyáltalán nem egy gyakori darab, így még az ára sem ismert. Az viszont biztos, hogy bőven a zsebébe kell majd nyúlnia annak, aki magáénak szeretné tudni az F40-est. Egyébként Wolff mellett Lewis Hamilton is nagy kedvelője a Ferrarinak, ugyanis a hétszeres brit világbajnok garázsában két La Ferrari is megtalálható, ami az olasz autómárka legdrágább modelljei között van számontartva.

    Wolff most már támogatja az Andretti csapat érkezését

     

  • A válogatottól búcsúzó Dzsudzsák Balázs autós kötődései

    A válogatottól búcsúzó Dzsudzsák Balázs autós kötődései

    Este, a görögök elleni mérkőzésen köszön el a magyar labdarúgó-válogatottól és ezáltal rekorderré elő is lépő Dzsudzsák Balázs.

    Fénykorában a magyar foci ásza volt, aki nem csak a foci szerelmese, hanem a luxusautók és az autósportért is rajong.

    Ha Dzsudzsák és autók egy kontextusba kerülnek, akkor szinte biztos, hogy mindenkinek az a sztori ugrik be, amikor a Lánchídon okozott egy kisebb forgalmi akadályt, mikor kifogyott az autójából az üzemanyag, ez a sztori még 2015-ből való.

    De nem csak üres tank miatt került be a Lamborghinivel a hírekbe, hanem egy komolyabb balesettel is. Két évvel azt megelőzően, amikor még Moszkvában játszott csúnyán összetörte az autóját az M3-as autópályán.

    A hírek jelentős részét azonban még is az tette ki, hogy éppen milyen autóval közlekedik. Hollandiában, Oroszországban, Törökországban és az Emirátusokban is megfordulva megtehette, hogy olyan autót vásárolt, amelyet csak szeretett volna.

    Az évek alatt olyan autókkal kapták lencsevégre, mint egy M6-os BMW, Mercedes Benz E Coupe, Bentley Continental GT, Porsche Cayenne vagy a már említett Lamborghini Aventador.

    De nem csak a sportautókat szereti, hanem magát az autóversenyzést is. Számtalan alkalommal látogatott ki F1-es futamokra, elsősorban a Magyar Nagydíjra, de amíg ott játszott, addig az Abu Dhabi Nagydíj paddockjában is felbukkant.

    Legjobb időszakát a holland PSV Eindhovenben töltötte, amely csapat nagy szurkolója a kétszeres bajnok Max Verstappen is. A Red Bull pilótájának tehát nem feltétlenül kell bemutatni a magyar játékost, ennek apropóján még 2019-ben küldött neki egy válogatott mezt, amelyre a személyes jókívánságait írta le.

    Mi pedig akkor cikkeztünk róla, amikor 2018-ban, amikor kihagyta azt a lehetőséget, hogy a többüléses F1-es autóval körözhessen utasként, amit akkor azzal indokolt, hogy a baleset óta visszafogottabb a sebességet illetően.

  • A Ferrari nagy rajongója Max Verstappen

    A Ferrari nagy rajongója Max Verstappen

    A kétszeres világbajnok Max Verstappen nagyon fiatalon került be a Red Bull kötelékébe. Nekik köszönheti a karrierjét, a sikereit, illetve rengeteg pénzt, hiszen a mezőny legjobban fizetett versenyzői közé tartozik.

    A kiemelkedő fizetését pedig másokhoz hasonlóan ő is menőbbnél menőbb utcai autókra is költi. Fiatal kora ellenére igencsak szépszámú, és minőségi autó gyűjteménye van, ami vetekszik a korábban már bemutatott Charles Leclerc-féle kollekcióval.

    A GQ Magazine gyűjtötte össze, hogy milyen autócsodák díszítik a holland garázsát, nem meglepő módon nagyrészük valamilyen úton-módon köthető a Red Bullhoz és partnereihez.

    Verstappen összesen négy autógyártótól rendelkezik saját autóval, a legnagyobb számban Aston Martinnal, amely sokáig a Red Bull névadó szponzora volt, illetve a Valkyrie hiperautó projektjén is közösen dolgoztak.

    Nem meglepő módon tehát összesen négy darab Aston Martinból válogathat, egy Aston Martin DB11, ami James Bond-autó is volt a 2015-ös Spectre: A Fantom visszatér című filmben. Ezen kívül a több, mint 500 lóerős Aston Martin Vantage, a V12-es DBS Superleggara és az Adrian Newey tervezte Valkyrie.

    A legelső autója, amelyet már 18 évesen vezethetett viszont egy Porsche 911 GT3 RS volt. A Red Bull korábbi motorpartnerétől, a Renaultól is van egy darabja, méghozzá a Renault R.S. 01.

    Van egy, ami sehogy sem illik a sorba, semmilyen kapocs nem köti hozzá, az pedig a nagy rivális, Ferrari Monza SP2-es kabriója, amit vélhetően azért szerzett be, mert ő is nagy rajongója az olasz márkának. Ezzel szemben érdekes módon Hondával – akikhez a legnagyobb sikerei köthetőek – nem rendelkezik, de hát ízlések és pofonok…

    Az ominózus Ferrari Monza SP2 (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)
  • Impozáns és drága autógyűjteménye van Charles Leclerc-nek

    Impozáns és drága autógyűjteménye van Charles Leclerc-nek

    Ha az ember ígéretes Forma-1-es pilóta és ráadásul a Ferrari versenyzője, akkor könnyen megeshet vele, hogy a garázsa tele van szebbnél szebb autócsodákkal.

    Így van ez Charles Leclerc esetében is, a fiatal monacói pilóta 2019 óta a Ferrari versenyzője, a legújabb szerződésében – amely 2024-ig szól – éves fizetése meghaladja a 12 millió amerikai dollárt. Noha messze nem ő a mezőny legjobban kereső versenyzője, azért a divatvilágában is érdekelt, amely szintén komolyabb bevételt jelent a számára, emellett az egyéb, személyes szponzorai is jól megfizetik.

    Mint minden gazdag, fiatal, Charles Leclerc is szereti a sportautókat, amelyekből jó párat betárazott a monacói garázsába. Nem meglepő módon a luxusautók nagy része Ferrari, de van közte más márka járműve is.

    A 21motoring.com összegyűjtése alapján Charles Leclerc tulajdonában található egy Ferrari GTC 4 Lusso, egy Ferrari SF90 Stradale, egy Ferrari Portofino, egy Ferrari 488 Pista Spider, egy Ferrari 812 Superfast, valamint egy Mercedes-Benz G63 és egy Jaguar XF.

    Ezek közül a Ferrari SF90 Stradale értéke a legnagyobb, amely megközelítőleg 700 ezer dollárt ér. Ez a Ferrari első utcai plug-in hibrid autója, amely nagyjából két másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet.

    Ferrari SF90 Stradale (Fotó: ferrari.com)

    Ám a legkomolyabb járgányokat „házon kívül” kell keresni nála, ugyanis a slashgear.com cikke szerint Leclerc magáénak tudhat még egy Land Rover Discoveryt, egy McLaren GT-t és egy egymillió dolláros Rolls Royce Wraith-ot is.

    Ezen kívül nagyon rajong a Maserati Grant Turismojáért is. De valamennyi autócsodája közül a legdrágább egy Bugatti Chiron, amelyet hárommillió dollárért szerzett meg. Ez az az a autótípus amely horribilis ára miatt csak a legsikeresebb és leggazdagabb embereinek gyűjteményét gazdagítja, úgy mint Cristiano Ronaldóét vagy a rapper Travis Scottét.

    A gyűjteményének értéke nagyjából 6,5 millió dollárt, átszámítva körülbelül 2,6 millárd Ft-ot ér, mindezt 24 évesen tudja felmutatni.