Címke: autóépítés

  • Tuning élőben: Porsche lesz a fődíj a nagyszabású márciusi autó show-n

    Tuning élőben: Porsche lesz a fődíj a nagyszabású márciusi autó show-n

    A Westendben épült át az Automobil és Tuning Show nyereményautója

    Idén márciusban is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt sportautót sorsolnak ki a belépőjeggyel regisztrált, nyereményjátékban résztvevő látogatók között az AMTS zárónapján, március 22-én. A hagyomány és a feltételek változatlanok, az idei fődíj azonban vitathatatlanul a legkomolyabb az idén 15 éves rendezvény történetében!

    A nemzetközi Automobil és Tuning Show (AMTS) szervezői ezúttal sem tértek el a hagyományoktól. Repertoárjukban évek óta állandó program már a nyilvános autóépítés, melynek immár negyedik alkalommal ad otthont a Westend Bevásárlóközpont. Az sem újdonság, hogy a március 20-22. között zajló show belépőjegye összesen tíz egyidejű rendezvényre érvényes, továbbá esélyt jelent egy vérbeli roadster megnyerésére!

    Az AMTS Autó Show szakemberei számos exkluzív járművel birkóztak már meg pályafutásuk során. Az elmúlt évben egy Ford Mustang, ezt megelőzően két Audi TT és egy BMW Z4 Roadster, korábban pedig többek között egy Volkswagen Scirocco és egy Volkswagen EOS került átalakításra, majd kisorsolásra. Az idei alany pedig 3,2 literes boxermotorral ellátott Porsche Boxster S volt, melyet hatalmas érdeklődés mellett, mindössze négy nap leforgása alatt varázsoltak teljesen újjá – mindenki szeme láttára, élőben!

    Az autó számos típusazonos alkatrésszel, sportosabb kasztni-elemekkel, ültetett futóművel és nagyobb felnikkel, valamint design és multimédia terén is teljesen megújult utastérrel lett gazdagabb. A pontot az i-re az egyedi, kétárnyalatú fóliázás teszi fel, de szerencsés újtulajdonosa első kilométereit is a szervezők állják, hiszen az autó mellé egy 50.000 Ft
    értékű üzemanyagutalvány is dukál.

    Az egyedi Porsche roadster kisorsolására a nagyszabású show harmadik napján (március22-én), közjegyző jelenlétében kerül majd sor. Maga a rendezvény is rengeteg újdonságot tartogat a látogatók számára: a 2006-os start óta ez már nemcsak Magyarország, de a kelet-közép európai régió legjelentősebb szezonnyitó autókiállítása és vására is a Hungexpón.

    Az idén 15. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi Automobil és Tuning Show
    négy pavilont, egy sátort és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!

    AMTS
    Fotó: AMTS

    Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

    • Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
    • Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
    • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
    • Classic Automobil Show – restaurált klasszikus autók, veteránok, oldtimerek
    • Magyarok a világ járműgyártásában – hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
    • DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – A látványos autósportok exkluzív versenye
    • OFF-ROAD Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán
    • Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
    • Tuning találkozó és kiállítás – több száz magánépítő és klub bemutatkozása
    • Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
    • SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
    • Egész napos programok – kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

    Az Automobil és Tuning Show nyitva tartása:
    március 20-21: 9:00-19:00 óráig március 22: 9:00-18:00 óráig.

     

  • AMTS 2020 – január végén indul a nyereményautó-átépítés a Westendben

    AMTS 2020 – január végén indul a nyereményautó-átépítés a Westendben

    Idén egy egyedi Porsche Boxster S kerül kisorsolásra az Automobil és Tuning Show-n

    Idén is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt sportautót sorsolnak ki a
    belépőjeggyel regisztrált, nyereményjátékban résztvevő látogatók között az AMTS
    zárónapján, március 22-én. A többéves hagyomány és a játék feltételei
    változatlanok, autó tekintetében azonban az AMTS történetének legkomolyabb
    nyereménye talál idén gazdára!

    Ahogyan immáron 15 év alatt megszokhattuk, megszámlálhatatlan különlegességet és
    élményt ígér hazánk és a térség legnagyobb autós szezonnyitó rendezvénye, a
    2020-as AMTS. A Hungexpón március 20-án elrajtoló show felhozatalában az autózás
    minden szegmensét lefedő kiállítások, színes motorsport események, valamint kortól és
    nemtől független családi programok is szerepelnek. Egy belépő áráért négy pavilon,
    valamint hatalmas szabadtéri terület kínálatában, a három nap alatt ezernél is több
    járműkülönlegességet, 10 tematikus rendezvényt, Off-Road Show-t és Drift versenyt
    láthatnak az odalátogatók, továbbá a Miss AMTS Szépségverseny látványvilága mellett
    idén egy egyedi sportautóval gazdagabban térhet haza valamelyik szerencsés látogató.

    A tuningalapot egy 2002-es évjáratú Porsche Boxster S adja, melynek átépítési
    munkálatait az érdeklődők szeme láttára végzik ismét a WestEnd City Center alsó
    szintjén, a Millennium udvarban, január 30-tól. Szokás szerint a szakemberek ízekre
    szedik az autót, majd a belterét, hangrendszerét és futóművét, valamint a teljes külső
    megjelenését minőségi komponensekkel teszik egyedivé.

    Az autót a márciusi show bármely látogatója megnyerheti. A sorsoláson való részvétel
    feltétele akár egyetlen teljes árú, vagy családi jegyet megvásárlása, mellyel a rendezvény
    „G” pavilonjában nyereményszelvény váltható. Az ezen található három kvíz kérdés helyes
    megválaszolása után pedig már csak a vasárnapi sorsoláson kell izgulni!

    AMTS
    Fotó: AMTS

    A korábbi években Volkswagen EOS, Scirocco, BMW Z4 és Audi TT, valamint Ford Mustang
    modelleket vettek kezelésbe a tuningmesterek. A lényeg a magas minőségű, típushoz
    gyártott módosításokban van, az élő átépítés pedig nemcsak közép-kelet-európai
    viszonylatban, hanem világszinten is kuriózumnak számít, hiszen egyrészt teljesen
    nyilvános, másrészt pedig mindössze 4 nap alatt megy végbe a teljes metamorfózis.

    A január 30-án, 10 órától induló nyilvános átépítés helye, a WestEnd City Center
    bevásárlóközpont Millennium udvara, ahol egy mini-autókiállítás keretei között folynak
    majd a munkálatok, minden nap 19 óráig. A helyszínen többek között élőben lesz
    megtekinthető a vadonatúj Ford Puma, az új Audi Q3 Sportback, egy veterán hot-rod, egy
    formaautó és egy Super Enduro versenymotor. Az elkészült nyereményautót pedig február
    3-án lehet megtekinteni ugyanitt, valamint a március 20-22. között az AMTS 2020
    rendezvény G-pavilonjában.

    A nemzetközi Automobil és Tuning Show idén négy pavilont, egy jókora sátrat és
    hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái
    kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató
    pedig garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden
    tagjának!

    AMTS
    Fotó: AMTS

    Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

    •  Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
    • Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
    • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
    • Classic Automobil Show – restaurált klasszikus autók, veteránok
    • Magyarok a világ járműgyártásában – hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
    • DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – A látványos autósportok exkluzív versenye
    • OFF-ROAD Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán
    • Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
    • Tuning találkozó és kiállítás – több száz magánépítő és klub bemutatkozása
    • Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
    • SUV és Pickup Zóna – szabadidőautó kiállítás, az elérhető kínálat bemutatkozása
    • Egész napos programok – kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

    Az AMTS nyitva tartása:
    március 20-21: 9:00-19:00 óráig, március 22: 9:00-18:00 óráig.