Címke: Autodrom Most

  • Harc Belgiumban, Zolderba megy kamion a Európa-bajnokság

    Harc Belgiumban, Zolderba megy kamion a Európa-bajnokság

    Egyre kiélezettebb a csata a FIA ETRC kamion versenyzői között, akik a hétvégén Belgiumba, Zolderba látogatnak. Az elkövetkezendő egy hónapban három versenyhétvége is lesz, így most már a bajnoki címről akár a legapróbb hiba is dönthet. A 2018-as bajnoki cím várományosai leginkább Jochen Hahn és Adam Lacko, akik a jó sebességüket megbízhatósággal kombinálva szeretnének túl lenni Zolderen, ahol már mindketten tudtak nyerni az elmúlt két szezonban.

    Lacko ugyan élvezhette a hazai pálya előnyét, és látványos vasárnapi menetelésével két hete Autodrom Mostban is nyerni tudott, még úgy is, hogy a második versenyen az utolsó kanyarban előzött a cseh pilóta, de összesen csak kilenc pontot hozni azon a hétvégén a német riválisán. A cseh kamion megállíthatatlanul száguldott az esőben.

    Hahn mindeközben továbbra is legalább egy győzelmet szerez magabiztosan minden idei versenyhétvégén, Mostban a harmadik versenyt nyerte meg. Ez most azt is jelenti, hogy a Hahn Racing IVECO vezet a Buggyrás Lacko előtt 48 ponttal, miközben már csak 12 verseny van hátra, 180 megszerezhető ponttal.

    A Tankpool24 Racing Mercedes-Benz versenyzője, Kiss Norbert kétszer is a dobogón végzett a Cseh Köztársaságban, így ő lett a legjobb az üldözők közül Antonio Albacete és Sascha Lenz mellett. A spanyol megmutatta már a szezon folyamán, hogy képes akár nyerni is, Lenz egyelőre azt bizonyítja, hogy folyamatosan képes a pontszerzésre. A német az első győzelmét a szériában májusban szerezte meg még Misanoban, de ő az, aki az eddig rendezett 20 versenyen 2018-ban mindegyiken pontszerző volt.

    Steffi Halm is csak inkább szenved a fantasztikus hazai német győzelme óta még júliusról. A Team Schwabentruck versenyzője a hatodik helyig esett vissza az összetettben, és reméli, hogy visszanyeri a korábbi jó formáját a hátralévő versenyekre. Pedig a majdnem gyári IVECO kamion jó.

    Egy éve sikerült az áttörés Zolderben André Kursimnak, aki két emlékezetes győzelmet is szerzett, és most visszatér a sikereinek a színhelyére. A vadonatúj csapata, a Don’t Touch Racing továbbra is az újonc szezonjában a dobogó közelében ólálkodik, és rendszeres pontszerző. Eddigi legjobb eredménye idén Kursimnak egy harmadik hely a Slovakia Ringről, de a német belga földön megszerezné a csapat első győzelmét, Sven Walter csapatfőnök legnagyobb örömére.

    José Rodrigues is a legsikeresebb hétvégéjét teljesítette Mostban, és a 2017 májusi Red Bull Ringes dobogós helyezése óta először végzett újra a top háromban. A portugál is újra sikerre vinné a Reboconort csapatát.

    René Reinert a szezonbéli második győzelmét szerezte meg a cseheknél, és nem sokon múlt az, hogy ne duplázzon azon a hétvégén. Adam Lacko hihetetlen manővere azonban 0.2 másodpercnyivel végül maga mögé utasította a német törekvéseket. Reinert azonban továbbra is nagy kedvvel indul neki a kék MAN-jével a megmérettetéseknek, és nyerne.

    Norbi csapattársa Steffen Faas és Shane Bereton is először versenyeznek majd Zolderben, így az újoncok párharca is remeknek ígérkezik a szűk belga aszfaltcsíkon.

  • Szövevényes ügy Ryan Smith és a korábbi magyar csapata között

    Szövevényes ügy Ryan Smith és a korábbi magyar csapata között

    A magyar kamionsport rajongók is észrevehették, hogy a nyári szünet után nem tért vissza Ryan Smith, „Jázmin” a versenykamion (amivel még Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok lett – a szerk.), sem a magyar csapat. A harc még nyáron kezdődött, röviden előadva az történt, hogy pár évnyi együttműködés után a brit pilóta elvitte Angliába Jázmint versenyzési céllal, ami azóta sem járt az európai kontinensen. Mint egy klasszikus Bud Spencer-Terence Hill filmben.

    Jelenleg a felek nem értenek egyet a kamion birtoklását illetően, mert mindenki magáénak tudja a versenyeszközt. Anélkül pedig tényleg nehéz versenyezni. Tetézi a bajt magyar szemszögből nézve az mindenképp, hogy a csapat egész éves nevezést adott le a FIA ETRC felé, ami nyilvánvalóan kedvezményesebb, mint ha versenyként nevez be valaki egy-egy megmérettetésre. Ráadásul Ryan Smith és egy másik angol pilóta, Shane Bereton egy párost alkotván a csapatok megmérettesében is együtt indultak, így most párja híján Shane érdekei is jelentősen sérülnek.

    Tudomásunk szerint a magyarok keresték a nyár közepén is a megegyezés lehetőségét, azonban ahogy az Mostban is látható volt, ezen egyeztetésnek nem lett eredménye, a kamion továbbra is Ryannél, aki feltehetően a hétvégén indul is vele a brit bajnokságon. A 2018-as kamion Európa-bajnokságból pedig három versenyhétvége azaz 12 verseny még vár a mezőnyre, így papíron ezen angol-magyar tandemre is…

    Ryan tegnap mindenesetre az Instagramján az alábbiakat fogalmazta meg az esettel kapcsolatban:

    „Információink szerint az OXXO Racing Csehországban Autodrom Mostban a paddockban azt terjeszti, hogy elloptam a versenykamiont. Azért írom le most mindezt, hogy mindenki számára világossá tegyem, hogy a versenykamiont 2017 januárjában megvásároltam. Az OXXO Racing tartozik nekem 130.000 euróval, ez az az ok, amiért a német versenyhétvége után megszüntettem ezt a kapcsolatot. Befejeztem velük, és elszállíttattam a kamionomat az én feltételeimnek megfelelően. Nincs pénzük arra, hogy fizessék a versenyzésemet, ahogy abban megegyeztünk. Hirdettem a versenykamiont eladásra 2017-ben és 2018-ban is, akkor miért nem szólt semmit sem az OXXO? Megpróbálják besározni a nevem, de ott a lehetőség, menjenek a rendőrségre vagy indítsanak polgári bírósági eljárást, én készen állok. Közvetítő segítségével megállapodtunk Doningtonban, ahol tettek egy ajánlatot, amit elfogadtam, azonban a mai napig nem hallottam felőlük. Jázmin, a versenykamion pedig az enyém!”

    A magyar csapat oldaláról Sárosi Brúnó csapatfőnököt kerestük meg, aki az esettel kapcsolatban ennyit nyilatkozott nekünk:

    „Nem kívánjuk egykori versenyzőnk, Ryan Smith számos valótlanságot állító kijelentését magyarázni, úgy gondoljuk, hogy a nyilvánosságban zajló üzengetés teljes mértékben alkalmatlan eszköz bármilyen ügy tisztázására, nem mellesleg pedig, méltatlan magatartás egy sportember részéről. Annyit elmondhatunk, hogy valóban van egy nagyon komoly nézeteltérés a csapat és Ryan között, amit azonban mi tőle eltérően nem a közösségi médiában kívánunk elrendezni, hanem a törvény erejével, jogi eszközöket igénybe véve. Ezzel kapcsolatban pedig megtettük a szükséges lépéseket, és erről tájékoztattuk a mind a FIA, mind a BTRA szervezeteket is.”

    Mindenképp figyelemmel kísérjük a dolgok alakulását, hiszen amennyiben nem születik egyezség, akár az mindkét érintett fél versenyzésére komolyan kihathat 2019-ben is…

  • Kiss Norbert vasárnap is dobogóra állhatott

    Kiss Norbert vasárnap is dobogóra állhatott

    A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző javított szombati eredményein Csehországban.

    Egy második és egy negyedik helyet szerzett a kamion Európa-bajnokság csehországi állomásának második napján Kiss Norbert. A német Tankpool24 csapat versenyzője ezzel javított a szombati harmadik és ötödik helyén. Összetettben továbbra is harmadik helyen áll.

    Az esős idő vasárnap is folytatódott Mostban, a második időmérőt is nedves aszfalton futotta a mezőny. “A harmadik helyet szereztem meg a kvalifikáción, a rajtnál az előttem lévő Adam Lacko és Jochen Hahn harcolt, korán fékeztek, emiatt engem is megelőztek, így elveszítettem a harmadik helyemet és negyedikként értem célba. A fordított rajtrácsos utolsó versenyen az ötödik helyről indulhattam, a rajtnál előttem ütköztek, így tudtam előzni. A hármas kanyarban leszorítottak a pályáról, de vissza tudtam jönni, megtartottam a harmadik helyet, és még egyet előrelépve a második helyen hoztam be a kaminot.”

    Kiss Norbert elmondta azt is, hogy összességében elégedett ugyan a hétvégével, de van még hová előrelépni a Mercedes frissen fejlesztett motorjával. “Nem hoztuk ki a maximumot a fejlesztésből, de a hátra lévő versenyeken tudunk javítani. Két hét van még hátra Zolderig, dolgozunk tovább a minél jobb eredményekért.”

    A kamion Európa-bajnokság 2018-as idénye szeptember 15-16-án a belgiumi Zolderben folytatódik.

  • Egy harmadik és egy ötödik hellyel folytatta a szezont Kiss Norbert

    Egy harmadik és egy ötödik hellyel folytatta a szezont Kiss Norbert

    A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző dobogóra állt Csehországban.

    Felemásan sikerült a nyári szünet utáni első versenyhétvége Kiss Norbertnek a kamion Eb-n. A Tankpool24 csapat Mercedesével versenyző magyar pilóta a szombati időmérőn megszerezte a második helyet, a futamokon azonban több zavaró körülmény is hátráltatta.

    A csehországi Mostban folytatódott a kamion Európa-bajnokság 2018-as szezonja a másfél hónapos leállás után. Kiss Norbert Mercedes kamionján ezalatt fontos fejlesztést hajtottak végre a német Tankpool24 csapat és a gyártó mérnökei, aminek meg is lett az eredménye: a szombati időmérőn a második legjobb időt futotta a kétszeres Európa-bajnok, de az első futamra nem tarthatta meg pozícióját.

    “Hiába sikerült jól az időmérő a felszáradó aszfalton, négyen is három rajthelyes büntetést kaptunk, úgyhogy visszasoroltak az ötödik helyre. A versenyen a nagy eső miatt párásodott a szélvédő, emiatt nem tudtam elég magabiztosan menni, nem akartam felesleges kockázatba belemenni, így óvatos versenyzéssel ötödik helyen értem célba. A fordított rajtrácsos második futamon a negyedik helyről rajtoltam, hamar feljöttem a második helyre, de Adam Lacko nagyon jól ismeri a pályát, megelőzött, így harmadik lettem, ami a bajnokság szempontjából fontos pontokat jelent. Sajnos azonban az összetettben előttem álló Adam Lacko mindkét versenyt megnyerte, és nagy előnyt szerzett, de remélem, hogy a későbbi versenyeken tudjuk majd csökkenteni a hátrányt.”

    Kiss Norbert elmondta azt is, hogy pénteken végig küzdöttek a motorral, hiszen ez volt a fejlesztések első éles próbája. “Kezdjük megtalálni a megfelelő beállításokat, látszik, hogy javul, van benne potenciál. Bízom benne, hogy ha ezen a hétvégén nem is, de a későbbi versenyeken még jobban tudunk menni” – összegezte a hétvége eddigi tapasztalatait Kiss Norbert.

    A kamion Eb csehországi hétvégéjének vasárnapi programja:
    09.00 warm up
    10.30 második időmérő
    13.35 harmadik verseny
    16.45 negyedik verseny

  • Az eddiginél erősebb motorral folytatja a szezont Kiss Norbert

    Az eddiginél erősebb motorral folytatja a szezont Kiss Norbert

    A nyári szünet után Csehországban folytatódik a kamion Európa-bajnokság.

    Bő másfél hónapos pihenő után a csehországi Mostban folytatódik a kamion Európa-bajnokság 2018-as szezonja. A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert összetettben a harmadik helyről várja a folytatást a Tankpool24 Mercedes kamionjával, amin a vakáció alatt jelentős fejlesztést hajtottak végre a csapat és a gyártó szakemberei.

    A szezon első felét lezáró szlovákiai hétvégén sikerült megszereznie első idei futamgyőzelmét a magyar versenyzőnek, így a lehető legjobbkor zárkózott fel az élen álló kettőshöz. A legfontosabb azonban, hogy komoly előrelépés történt a motorfejlesztés terén, az első tesztek eredményei pedig mindenképp biztatók a szezon második felére nézve.

    “Egy újfajta turbóval erősítettük a kamiont, ami nagyon jó lehetőséget ad a motor vezérlésével kapcsolatban, és a számok azt mutatják, hogy tényleg jobban is gyorsul, erősebb lett az autó. Augusztusban a wörth-i kamiongyár tesztpályáján ki is próbáltuk, élesben viszont csak ezen a hétvégén, Csehországban teszteljük majd. A Mercedes gyár német mérnökei fejlesztették a 160 km/órás limitert is, ettől is jobb időket remélek.”

    További újdonság, hogy a csehországi Mostban Kiss Norbert kamionját nemzeti színűre festett visszapillantó tükörről lehet majd még könnyebben felismerni. “Ez nem igazán a mi pályánk, az elmúlt években itt futottuk a legrosszabb versenyeinket. Mégis azt gondolom, hogy ha második, harmadik, negyedik helyen végeznénk, az mindenképp biztató lenne, mert ez alapján a számunkra ideális pályákon jó eséllyel remélhetünk futamgyőzelmet. Ha pedig Mostban mégis nyernénk, akkor bajnok leszek év végén” – foglalta össze várakozásait a szombathelyi versenyző.

    A kamion Európa-bajnokság csehországi hétvégéjének programja:

    Péntek:
    Szabadedzések

    Szombat:
    09.40 warm up
    11.15 első időmérő
    14.40 első verseny
    17.15 második verseny

    Vasárnap:
    09.00 warm up
    10.30 második időmérő
    13.35 harmadik verseny
    16.45 negyedik verseny

  • Most már folytatódik a kamion EB is, Mostban!

    Most már folytatódik a kamion EB is, Mostban!

    Hosszúra nyúlt a nyári szünet a kamion Európa-bajnokság versenyzőinek, csapatainak és rajongóinak, de a hétvégén már újra jön a mennydörgés. A helyszín Autodrom Most, a Cseh Köztársaságban, ami otthona a regnáló bajnok Adam Lacko/Buggyra párosnak. Ugyan vannak hasonlóságok a tavalyi szezonnal, de a ponttáblázat élén álló pilóta 57 pontos előnnyel érkezik a cseh pilótához képest a pályára.

    Tavaly fordítva esett a dolog: akkor 58 ponttal Lacko állta jelenleg vezető Jochen Hahn előtt. A négyszeres bajnok Hahn egyértelműen az idei cím várományosa, így elmondható, hogy MAN után az IVECO-val is sikerre vitte csapatát, a Hahn Racinget. A német pilóta hatszor nyert idén, az utolsó négy versenyhétvégén legalább egyszer nyert mindenütt 2018-ban.

    A Buggyra versenyzője viszont kalandos évet tudhat magáénak, viszont csak egy győzelmet tudott szerezni 16 indulásból eddig idén. Hét alkalommal ugyanakkor a dobogóra állhatott, ennek köszönhető az, hogy még behozható a lemaradása. A tapasztalt cseh hazai környezetben mindenképp Hahn előtt végezne, és csökkentené a lemaradását. Tavaly mindketten nyerni tudtak egyszer-egyszer Mostban, és pole pozíciókat is ugyanilyen leosztásban szereztek itt 2017-ben. Feltehetően idén is szoros lesz az ő párharcuk ezért ugyanitt.

    Az üldözők közt elsőként kell megemlíteni Kiss Norbertet a Tankpool24 Mercedesszel, Antonio Albacetét és Steffi Halmot, akik bizonyosan harcban lehetnek a győzelmekért. Ők összesen négy győzelmet szereztek eddig 2018-ban. Információink szerint Kiss és alakulata előre tudott lépni az elmúlt hetekben, és olyan munkákat is be tudtak fejezni a kamion körül, ami már régóta szükséges volt ahhoz, hogy még eredményesebben versenyezhessen a szombathelyi születésű fiú. Némi motorfejlesztés is történt, úgyhogy az elkövetkezendő napok eredményei nagyban befolyásolhatják majd a magyar pilóta idei mérlegét.

    Shane Beretonnak is fekszik a pálya, hiszen tavaly itt szerezte meg az első Európa-bajnoki győzelmét, de Sascha Lenz is haraphat, akinek az első futamgyőzelme idén Misanóban adatott meg. Mellettük André Kursim és René Reinert is beleszólhat a nagyok játékába a hátralévő versenyhétvégéken. A tavaly sikeresen szereplő portugál José Rodriguez is túl akar lenni már a frusztráló idei eredményein, és meg akarja mutatni azt, hogy a tavalyi győzelme még a Red Bull Ringen nem a véletlen műve volt.

    Lacko mellett a veterán Frankie Vojtisek is természetesen rajthoz áll majd a hazai megmérettetésen a fehér MAN-jével. Ő emlékezetesen kezdte az évet, hiszen kigyulladt verseny közben a cseh építésű kamion Misanoban, de a nyári szünetben sikerült újra finomhangolni a betonszaggató szörnyeteget, és új nevet is kapott az eszköz, érthető módon „Főnix” névre keresztelték el a poraiból feltámadt száguldó nagyvasat.

    Visszatér egy másik ismerős név is: Jusé-Eduardo Rodrigues is indulni fog, a legöregebb Eduardo helyett, aki ki kell, hogy hagyja a hétvégi versenyt egészségügyi okokból. Aki és akik viszont hiányozni fognak, az Ryan Smith és a magyar csapat. Nyár közepe óta nincs releváns információ róluk, Ryan feltehetően Angliában is marad a „Jázmin” nevű versenykamionnal együtt, így hiába is keresnénk őt/őket a nevezési listán a hétvégi versenyekre.

    Jelenlegi információink szerint nem várható, hogy lesz internetes stream a versenyekről, így csak a live timingot lehet majd bújni a magyar rajongóknak is.

  • Futamgyőzelemmel zárt Kiss Norbert Szlovákiában

    Futamgyőzelemmel zárt Kiss Norbert Szlovákiában

    A szombati két negyedik hely után vasárnap egy hatodik helyet, valamint egy futamgyőzelmet szerzett Kiss Norbert a kamion-Eb szlovákiai állomásán.

    A kétszeres Európa-bajnok magyar versenyző a második időmérőn negyedik lett vasárnap, így ennek megfelelően a negyedik helyről indulhatott a délelőtti futamon. A küzdelmes versenyen szinte az elejétől a végéig kemény csatában volt a harmadik helyért az előtte haladó Steffi Halmmal. Kissnek azonban nem sikerült megelőznie a Team Schwabentruck versenyzőjét, így negyedikként ért célba. Sebességtúllépés miatt azonban 10 másodperces büntetést kapott, és a hatodik helyre csúszott vissza.

    “Az időmérő jól ment, jó volt az autó, de a sorozatos negyedik helyekből sajnos az látszik, hogy nem vagyunk elég gyorsak, ennyi van most bennünk. Örültem, hogy a rajtnál megtartottam a pozíciómat. Ment a csata végig Steffi Halmmal, de belülről nem volt annyira élvezetes, mert a pálya egyik felén ugyan én voltam a gyorsabb, a másikon viszont ő, így nem tudtam megelőzni. A mezőny hátsó felében zajló események miatt a pályán szinte végig sárga zászló volt, pont ott, ahol talán előzni tudtam volna, sajnos így nehéz előrébb lépni. Nagy a kihívás, mert tényleg jól megyünk, jó érzés a kamionban versenyezni. Ugyanazokat a beállításokat használtuk itt, mint tavaly, úgy éreztem, hogy ez működik is. Láthatóan sokat fejlődött a mezőny, mivel tavaly ugyanezzel a teljesítménnyel futamokat tudtunk nyerni” – mondta a verseny után Kiss Norbert.

    A német Tankpool24 versenyzője a hétvége utolsó, fordított rajtrácsos futamát a harmadik helyről kezdhette a versenyt, csapattársa, Steffen Faas pedig az első helyről indulhatott. Kiss a rajtnál jól jött el, hamar üldözőbe vette az élen haladó René Reinertet, akit nem sokkal a vége előtt meg is tudott előzni. Elsőként intette le a kockás zászló a magyar versenyzőt, aki a győzelem ellenére visszafogottan értékelte a negyedik versenyt.

    “Nem az a célunk, hogy a fordított rajtrácsos versenyeket megnyerjük, hanem az, hogy az időmérőn és az első versenyen jól végezzünk, hiszen ott több pontot osztanak. Ahhoz, hogy a bajnokságban elől legyünk, pontok kellenek. A csapattársammal össze tudtunk dolgozni, viszonylag hamar előreengedett, kezdhettem kergetni Renét. A verseny kétharmadánál sikerült megelőznöm és ezzel legalább egy kicsi vigaszt kaptunk a viszontagságok végére. A bajnokságban nem állunk olyan rosszul így a szezon felénél, csak néhány pont kell a második helyhez.”

    A kamion-Európa-bajnokság a nyári szünet után szeptember 1-2-án a csehországi Mostban folytatódik.

  • Monstrumok Misanóban: Újra száguld a kamion Eb!

    Monstrumok Misanóban: Újra száguld a kamion Eb!

    Vége a várakozásnak! A 2018-as FIA ETRC szezon Misanóban ezen a hétvégén elkezdődik, és az egyik legígéretesebb szezonjának néz elébe. Nem kevesebb, mint négy Európa-bajnok feszül egymásnak idén, és bármelyikük nyerhet versenyeket, valamint esélyes a bajnoki címre.

    A regnáló bajnok Adam Lacko újra a Buggyra International Racing System „FatFox” becenévvel illetett Freightliner indul harcba, a jól megérdemelt első bajnoki címe után, amelyet tavaly szerzett meg. A cseh pilótától pedig ismert nevek szeretnék elvenni ezt, mégpedig Jochen Hahn (2011, 2012, 2013 és 2016), Kiss Norbert (2014, 2015) valamint Antonio Albacete (2005, 2006 és 2010).

    Hahn tovább fejlesztette a IVECO-ját, miközben Kiss (Tankpool24 Racing) és Albacete (Trucksport Lutz Bernau) is hisznek abban, hogy ott lehetnek a végelszámolásnál. Az idei kamion Európa-bajnokság első versenye szombaton 15:00-kor kezdődik.

    A bajnokoknak azonban nem lesz annyira egyszerű a dolguk, mert akadnak olyan kihívók, akik már nyeregettek az elmúlt években. Ezen versenyzők közül is kiemelkedik Steffi Halm, aki a Reinert Racingtől eligazolt a Team Schwabentruckhoz. A német hölgy már több sikeres szezonon is túl van, és már az élmenőkhöz tartozik, nyolc győzelmet szerzett az elmúlt három évben.

    Halm korábbi csapattársa René Reinert is visszatért 2018-ra, miután egy évre „szabadságra ment”. Őt újra az ismert #77-es rajtszámú kék kamionban kell majd keresni, és célja az, hogy mielőbb formába lendüljön már Olaszországban.

    Két német fiatal is komoly ambíciókkal vág neki az évnek: Sascha Lenz és André Kursim. Lenz meríthet abból, hogy tavaly már pole pozíciót is szerzett Le Mansban, és az új kamionjával a győzelemre hajt. Ahogy Halm, Kursim is csapatot és márkát váltott, őt a nagy terveket szövögető Sven Walter által irányított Don’t Touch Racing IVECO-jánál kell keresni.

    Visszatér a britek egyik kiválósága is, Ryan Smith, az újraszervezett csapatával. Ő egyike a legelhivatottabb karaktereknek, biztos, hogy mindent bele fog adni, és növelné az eddig két megszerzett győzelmének a számát.

    José Rodrigues egyike volt 2017 nagy felfedezettjeinek, nyerni tudott a Red Bull Ringen, és megszerezte a Promoter’s Cup elismerést is. A portugál egy nagyon okos versenyző, így idén tovább növelheti a győzelmeinek a számát. Őt azonban még ne keressük Misanoban, későbbi állomáson csatlakozik majd a mezőnyhöz.

    Visszatér még Anthony Janiec is, aki tavaly csak egy hétvégén indult a Nürburgringen, de kétszer is felért a dobogóra. A francia az ismert sárga Lion Truck Racing kamionnal áll majd rajthoz, és vele tart Gerd Körber is ezúttal, aki ugyan visszavonult az egész éves szerepléstől, de még pár versenyre azért visszatér idén. Marad is a régi csapatában, a Team Schwabentruck IVECO-jánál, így erre a hétvégére Steffi Halm csapattársat kap.

    Nem csak Ryan Smith lesz az egyetlen aki érkezik majd Angliából, egész komoly brit invázió lesz a FIA ETRC-ben 2018-ban. Shane Bereton tavaly jó benyomásokat szerzett a kontinensbajnokságról, sőt Autodrom Mostban nyerni is tudott. Oly Janes lesz a tavalyi bajnok Adam Lacko csapattársa, így egyből bajnoki technikával kezdhet. Ő Nagy-Britannia dél-nyugati részéből érkezik, és édesapja, Geoff Janes is ismert kamionversenyző volt a múltban. A brit elköteleződéshez Terry Gibbon és a T Sport Racing MAN-je tesz még hozzá, ő is több versenyen akar majd indulni az év további részében. További angol versenyzők akik ott lesznek a mezőnyben: Ray Coleman és Jamie Anderson. Ők mindketten bizonyítottak már a hazai szervezésű kamionversenyeken, és idén európai babérokra törnek, a GRAMMER TRUCK CUP-ban.

    További újonc a FIA ETRC világában majd Misanóban Luis Recuenco, aki honfitársával, Antonio Albacetével alkot majd párost, és a spanyol tereprali szakágból érkezik. Annyira meg már nem új arc, de Steffen Faas is az első teljes szezonjára készül a kamionsportban Kiss norbi mellett, a Tankpool24 Racingnél. A feltörekvő német tavaly fertőződött meg a kamionversenyzéssel, miután remek eredményekkel mutatkozott be a Nürburgringen és a Slovakia Ringen.

    Nem hiányozhatnak a kamion Európa-bajnokságról a leghűségesebb versenyzők sem, akik 2017-ben is egész évben a szériában voltak, olyanok mint Eduardo Rodrigues és Erwin Kleinnagelvoort az ismert alakulataikkal. Tavaly mindketten a Promoter’s Cupban dobogóra is állhattak, és több pezsgőre is vágynak, de az idősebb Rodrigues és Kleinnagelvoort is 2018-ban a Hungaroringen kezd majd, a Kamion EB és Fesztiválon június 16-17-én.

    Thomas Robineau is újra nekivág a kalandnak a tavalyi hősies küzdelme után, és egy örök bútordarab is megint teljes évet futhat, mégpedig a magyarok számára még a Hungarocamionos időkből is ismert Frankie Vojtisek. A cseh versenyző az elmúlt 30 évben megjárt szinte minden top kamiont, és a Hungaroringen 2016-ban azt is megmutatta, hogy akár képes lenne dobogós helyezésre is.

    A legszínesebb egyéniség viszont kétséget kizáróan a SCANIA-s Frans Smit lesz, a „Rainbow Warrior”-ra keresztelt csodával, ő először látogat el Olaszországba.

  • A legjobb hatba szeretne kerülni a Don’t Touch Racing

    A legjobb hatba szeretne kerülni a Don’t Touch Racing

    Sven Walter, aki megálmodta 2018-ban a Don’t Touch Racing-et, elárulta, hogy az idei FIA ETRC bajnokság végére szeretne új csapatával a legjobb hat közé kerülni. Így fogalmazta meg az elvárásokat:
    „Vannak olyan emberek az istállónál, akiknek több évnyi kamionversenyes tapasztalataik vannak. És eddig elégedett is vagyok a csapatommal. Az év végére pedig a legjobb hatba szeretnénk kerülni.”

    Walter Michael Reddoval és Joe Hermannal alapította a csapatot, és egy IVECO kamionnal mennek majd, amelyet a tavalyi Promoter Cup második helyezettje, André Kursim terelget majd. A csapatvezető aránylag egyszerűen rakta össze a csapatát, hiszen támogatása révén továbbra is érdekelt a Team Hahn Racingnél is, jól látható ott is a Sven Walter Logistics felirat, de így magyarázta az együttműködést:
    „Az IVECO adja nekünk a motorokat, Jochen Hahn pedig a kamiont.”

    Ami viszont kifejezetten szokatlan az új csapatnál, az a neve, ugyanakkor Walter sem árulja el miből ered, így továbbra is ezt jótékony balladai homály fedi. Ott voltak a jól megszokott szezon előtti teszten Autodrom Mostban a Cseh Köztársaságban, és értékelhető mennyiségű kilométert tettek a kamionba Kursimmal. Az első napon történt baleset ellenére a csapatnak sikerült kijavítania a sérüléseket, így az IVECO hamar talpra tudott állni újra, és nyargalhatott tovább. Konstans köröket tudott Kursim megtenni, és a beállítások változtatásának köszönhetően gyorsulni is tudott, tehát felkészülten várja a hónap végi szezonnyitót Misanoban, ahol a kamion Európa-bajnokság az első versenyhétvégéjét tartja majd.

    A Don’t Touch Racinggel egyetemben pedig ez 20 egész éves nevezésű kamiont jelent amire nem volt már példa vagy 10 éve a sportágban.

  • Visszatér Gibbon is a T Sport Racinggel!

    Visszatér Gibbon is a T Sport Racinggel!

    2018-ban is indul a T Sport a FIA ETRC-ben, és a terveik szerint a fél szezont tudják is vállalni. A csapat tulajdonosa, menedzsere és versenyzője is egyben Terry Gibbon, aki tavaly májusban mutatkozott be a kamion EB-n a Red Bull Ringen, és négy pontot szerzett a hetedik helyezésével azon hétvége utolsó versenyén.

    Ezt követően Gibbon a brit kamionversenyeken tűnt fel, Pembreyben nyerni is tudott, de a 2017-es szezonjában akadt még pár további remek eredmény. Az idei terveiről ennyit árult el Gibbon:
    „Négy versenyen akarunk elindulni, és már nagyon várom ezeket. Tavaly még csak tapogatóztunk, idén már tényleg oda akarjuk tenni magunkat és jó benyomást szeretnénk kelteni. Erős a csapatunk, jó partnereink vannak, ezzel a csomaggal izgatottan várhatjuk azon futamokat, amelyeken elindulunk.”

    A T Sport jelenleg is nagyon készül a sűrű 2018-as szezonjukra, pedig már két brit kamionversenyen is túl vannak már: indultak Brands Hatchben és múlt héten is Pembreyben. Ennek ellenére Gibbon inkább az Európa-bajnokságban kíván jól szerepelni, és hisz abban, hogy sikeres lehet a Promoter’s Cup-ban. Így látja a helyzetét:
    „Magas a színvonal, és csapatként nagyon meg akarjuk nyomni a dolgot. Biztos vagyok benne, hogy a Promoter’s Cup osztályban győzelmekért és dobogós helyezésekért indulhatok harcba.”

    Gibbonnal és a T Sporttal a tervek szerint a Nürburgringen, a Hungaroringen, Mostban és Jaramában találkozhatunk idén.