Egyre jobb formát mutat a Red Bull mexikói versenyzője Sergio Pérez. A bakui futamgyőzelme után Franciaországban is dobogóra tudott állni, ám a legutóbbi futamon közel sem volt egyszerű dolga.
Max Verstappen sikerével és Perez harmadik helyéve a Red Bull 37 pontosra növelte előnyét a konstruktőri pontversenyben a Mercedes előtt. Az osztrákok az elmúlt években közel sem voltak hasonló eredményekhez, ám Pérez érkezése nagyot fordított a helyzetükön.
A kétszeres futamgyőztes a negyedik helyről rajtolhatott a Paul Ricardon, a futam elején kicsit leszakadt az első hármastól, végül azonban a kíméletesebb gumikezelése eredményezte azt, hogy a futam hajrájában meg tudta előzni Valtteri Bottast.
„A szél miatt az első 5-10 körben az autó szinte vezethetetlen volt. Nyilván kevesebb leszorítóerővel mentünk, így nehezebb volt tartani a tempót, de aztán ahogy a szél csendesedett és a pálya is egyre jobb lett én is úgy vettem fel a fonalat.” – kezdte.
„A gumikopás a vártnál jóval nagyobb volt. Összességében csapatként remek versenyt futottunk, főleg a stratégia terén. Boldog vagyok, hogy nyertünk és sok pontot szereztünk.” – tette hozzá a mexikói.
Az első Ferraris időmérőjét teljesítő Carlos Sainz úgy érzi, van még mit tanulnia a Ferrari SF21-ről, mivel még nem érzi teljesen összeszokottnak magát vele.
A spanyol pilóta egy kisebb Q1-es technikai probléma után végül bejutva a Q3-ba a nyolcadik rajthelyet szerezte meg. Kicsit bosszús amiatt, hogy kikapott a csapattársától, aki a negyedik pozícióból várhatja majd a futamot.
„Nehéz edzés volt, különösen a Q1, ahol volt némi problémám. Továbbra se tudom mi történt.” – kezdte Sainz. „A Q3-ban sem volt jó köröm, pedig a Q1-ben és a Q2-ben remek kört futottam. Még mindig jobban össze kell szoknom az autóval és még többet kell megtanulnom róla.”
„Leginkább tehát jobban meg kell ismernem az autót, hogy tudjak a határon autózni vele. Mindent egybe vetve, azért ez egy jó kezdet számomra a csapatnál. Bejutottam a Q3-ba, ahol lehettem volna egy kicsit jobb, de elégedettnek kell lennem az első Ferraris napommal.” – folytatta.
Oroszországban mint az ismeretes minden megtörténik ami megtörténhet, így akár az is, hogy télen egy betonlap esik le a lakótelepi házról, egyenesen egy autóra.
https://youtu.be/32iCL40wKqA
Főhősünk miután feleszmélt, hogy mi fogja megzavarni pillanatokon belül az autója tisztogatásában, szerencsére épp odébb tudott ugrani. Vlagyivosztokban a téli időjárás egyszerűen kikezdte a nyolcemeletes épületet, a védőburkolat meg megérkezett egyenesen az autó közepébe. Az ember nem sokkal korábban szállt ki, a híradások szerint, így elképesztően szerencsésnek mondhatja magát. Miután összeszedte magát, ragaszkodott hozzá, hogy a betonlap addig a helyén maradjon, amíg a rendőrök ki nem érkeznek helyszínelni.
A magyar autó- és motorkerékpárgyártás egy-egy szeletével számos könyv, újságcikk és weboldal foglalkozott már, a teljes történet online feldolgozása azonban váratott magára.
10 évvel ezelőtt Hajdú Csaba, a Pragmamedia vezetője és dr. Négyesi Pál autótörténész egy hiánypótló, hiteles, a teljes történetet átfogó weboldal és adatbázis építésébe kezdett. A magyarjarmu.hu az elmúlt években a hazai közúti motorizáció iránt érdeklődők számára az egyik legfontosabb forrássá vált.
A magyarjarmu.hu a hazai autó- és motorkerékpárgyártás, a gépjármű-kereskedelem, a
motorsport s a kapcsolódó társasági események történetét, illetve a témához kapcsolódó,
Magyarországon és külföldön tevékenykedő szakemberek életrajzait dolgozza fel korabeli
újságcikkek, levéltári iratok, egykori szemtanúk és szakkönyvek segítségével.
Az egyes bejegyzéseket izgalmas, több esetben korábban még nem publikált fotó-, video-
illusztrációk fűszerezik. A honlap a hazai technika- és ipartörténet eme méltatlanul elhanyagolt szeletét kívánja jobban feltárni. A magyarjarmu.hu célja, hogy levéltári forrásokkal alátámasztott, hiteles képet adjon a hazai közúti motorizáció történetéről.
A 10 éves jubileumhoz kapcsolódóan örömmel mutatjuk be a magyarjarmu.hu oldalon olvasható legfrissebb, az 1899-1949 között működő hazai autóbusz-vállalkozókra koncentráló összeállítást. A hazai autóbusz-közlekedés múltjának e feltáratlan szelete számos érdekességet rejt. Az 1920-as évek közepétől a Posta, majd a MÁV által üzemeltetett helyközi járatok mellett, azokat kiegészítve számos kisebb-nagyobb vállalkozó, illetve néhány esetben a városi önkormányzat a tömegközlekedés elősegítésére buszjáratokat működtetett. A térképpel és táblázattal megtámogatott összeállítás itt olvasható: https://magyarjarmu.hu/autobusz-vallalkozok-oldal/
Fotó: magyarjarmu.hu
Fotó: magyarjarmu.hu
Fotó: magyarjarmu.hu
Fotó: magyarjarmu.hu
A készítőkről: Dr. Négyesi Pál újságíróként és autótörténészként közel harminc éve kutatja a hazai közúti motorizáció történetét. 2018-ban a University of Leicester, School of Museum Studies szakán kapott doktori címet a „How the Motor Museum Saw the Motorcar” (Hogyan látta az autómúzeum a gépkocsit?) dolgozatáért. 2017-ben a Magyar Autóklub a hazai gépjárműtörténet feltárásáért végzett munkáját Szent Kristóf érdemkeresztet adományozott neki. Magyarországon rendszeresen publikál a Veterán Autó és Motor című szaklapban, illetve óraadó tanár az Óbudai Egyetem Bánki Donát karán meghirdetett Veterán Gépjármű-restaurátor szakmérnöki képzésen.
Hajdú Csaba, az oldal ötlet- és rendszergazdája, a Pragmamedia vezetője, rádiós szerkesztő-műsorvezető, marketing szakember, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ marketing főmunkatársa. Korábbi munkája: A hazai motorizáció centenáriuma alkalmából A magyar autó- és motorkerékpárgyártás története című multimédia DVD (2006), autós rendezvények műsorvezetője, autós műsorok és marketing anyagok szerkesztője.
Az ősz a színek évszaka. A táj sárga, narancssárga és barna árnyalatai csábító hétvégi kiruccanásokat tesznek lehetővé. Ugyanakkor, ez egyúttal a legnagyobb kihívást jelentő évszak a gépkocsivezetőknek, mivel utakra hullott levelekkel, hidegebb időjárással, esővel és hosszabb sötét napszakokkal kell szembenézniük. Mindezek megkövetelik, hogy időnként ellenőrizze a gépkocsiját, és az évszakhoz igazítsa a vezetését. Az alábbiakban 10 jó tanács található a gondtalan őszi vezetéshez.
Milliméterek az elővigyázatosságért. Az út felszíne ősszel hideg és nedves, ezért elengedhetetlen a gumiabroncsok ellenőrzése. A futófelület mélysége és a gumi nyomása nagymértékben befolyásolja a tapadást és a fékezési képességet. Ezért a szakértők azt javasolják, hogy a futófelület legyen 2 mm-nél mélyebb és soha ne legyen kevesebb, mint 1,6 mm, mivel 90 km / h sebességgel nedves felületen haladva a gumiabroncs teljesen elveszítheti a tapadását. Mindezek mellett havonta egyszer ellenőrizze, hogy megfelelő-e a gumiabroncs nyomása.
A lehullott levelek ugyanolyan csúszósak, mint a hó. Az úton levő levelek kellemes látványt jelentenek, de amikor nedvesek, ugyanolyan csúszóssá teszik a felszínt, mint amikor havon vezet az ember. Ezért a tapasztalt gépkocsivezető és versenyző, Jordi Gené rendkívüli óvatosságot javasol azokon a területeken, ahol a levelek befedik az úttestet, ott mindig kerülni kell a hirtelen fékezést. „Ha egy kanyar kellős közepén találja magát ebben a helyzetben, ne végezzen hirtelen kormánymozdulatokat, és ha gumiabroncsok elveszítik tapadásukat, addig ne próbálkozzon a kormányzás erőltetésével, amíg vissza nem szerzi az irányítást a gépkocsi felett” – teszi hozzá.
Láthatóság, előttem haladó jármű és sebesség. Ha köd van, és például csak 50 méterre lát el, akkor ez a biztonsági távolság: ezt kell tartania minden Ön előtt haladó járműhöz képest, és sebessége ne haladja meg az 50 km / órát. „Így biztosíthatja, hogy elegendő fékútja legyen vészhelyzet esetén” – magyarázza Jordi. A Front Assist automata fékasszisztens nagyon hasznos, mivel az ellenőrzi a gépkocsija távolságát a többi járműhöz képest, és szükség esetén automatikusan fékez.
Előzze meg a vakító hatást. Egy másik jó tanács, hogy ködlámpákkal növelje az láthatóságát. Jordi arra figyelmeztet, hogy „soha ne használja a távolsági fényszóróit, mivel azok olyan hatás keltenek a párás szélvédőn, amely megakadályozza Önt abban, hogy láthassa az előtt álló járművek körvonalait”.
Jó láthatóság esőben. Szakértők szerint a rossz állapotban lévő ablaktörlők 20-30% -kal csökkenti a láthatóságot. Ezeket évente egyszer cserélni kell, különösen ősszel, mivel általában ez a legesősebb évszak. A tiszta szélvédő és ablakok megnehezítik a páraképződést, amit megakadályozhat az is, ha a forró levegő fúvókákat a szélvédőre irányítja. A sávtartó asszisztens is hasznos akkor, ha rossz a láthatóság, mivel figyelmeztet akkor, ha letér a sávból, sőt, még kisebb kormány-korrekciókat is végrehajt.
Kettőzze meg a követési távolságot. Nem kell feltétlenül eső ahhoz, hogy az úttest síkos legyen, a páralecsapódás és az alacsony hőmérséklet is meglepő dolgokat okozhat. „Ezért különösen óvatosnak kell lennie, amikor árnyékos szakaszokon halad, főleg a kanyargós szakaszokon kell figyelni” – mondja Jordi. Nedves úton vezetve kétszer akkora biztonsági távolságot kell tartani, és tanácsos időről időre finoman a fékezni, hogy “kiszárítsa” a fékbetétek nedvességét és ellenőrizze azok hatékonyságát.
A vízátfolyásnál felejtsük el a fékeket. A heves esőzések gyakoriak ősszel, így fennáll a veszélye a vízátfolyásnak. „Ebben a helyzetben soha ne fékezzen erősen addig, amíg a kerekek nem érintkeznek ismét a burkolattal, majd a kormánykerék kíméletes mozdulataival korrigálja a kormányzást” – mutat rá a szakember.
A kormánykerék stabil tartása szeles időben. Az erős szél kihívást jelenthet az autópályán történő vezetés közben. Csökkentse sebességét és tartsa szilárdan a kormányt, amikor teherautókat előz meg, mivel a szél hirtelen megváltoztathatja autója kormányzási képességét.
Nyugodtan kapcsolja be a fényszórókat. A világosabb napszakok után ősszel a napok rövidülnek, és többet vezetünk sötétben. Ezért a megfelelő fényszórók fontosak, mivel Európában az összes baleset 30% -a éjszaka történik. Kisebb láthatóságú alacsonyabb rendű utakon ajánlják a fényszóró használatát amíg nincs köd, de „sok gépkocsivezető nem használja őket attól tartva, hogy elkápráztatja a szembejövő forgalmat. Itt jön nagyon jól a távolsági fényszóró-asszisztens” – magyarázza Maite París, aki a SEAT-nál a fényszórók fejlesztéséért felel. Ez a rendszer mindkét irányban érzékeli a járművek jelenlétét, és ennek megfelelően automatikusan visszakapcsol országúti fényre.
Figyeljen a vadon élő állatokra. Ősszel sok vadon élő állat mozog, így nagyon fontos, hogy lassítson, ha olyan utakon halad, ahol a környéken élő állatokra figyelmeztető táblák vannak.
Újabb felejthető időmérőn van túl Sebastian Vettel, aki ismételten már az edzés második etapjában elbúcsúzott, és hiába az új kasztni még mindig vannak olyan dolgok az autójával amire nem igen tud mit mondani.
Két ezreddel, de lemaradt a Q3-ról a Ferrari négyszeres bajnoka, aki ezzel zsinórban másodszor nem tudott bejutni a legjobb tízbe. Az elmúlt hetek szenvedéseit látva a Ferrari úgy döntött, hogy kasztnit cserél a németnél, ám a Q2-es leggyorsabb körén így is küszködött az autójával.
„Az első szektor rendben volt, de a középsőben az autó elkezdett egyre idegesebb lenni. Leginkább a hetes kanyarban szenvedtem, a kanyar felénél elvesztettem az autó hátulját, de az ötös kanyar is trükkös számomra ma délután. Ez volt a középső szektor, de az utolsó szektor vége felé kicsit jobb lett, de még mindig nehéz volt megtalálnom a megfelelő egyensúlyt. Még így is a jobbak közé tartozott ez az etapom ezen a hétvégén, de nyilván ez még mindig nem elég jó.” – értékelt az időmérő után.
Arra viszont nem tudott érdemi választ adni, hogy a kasztni csere hatására javult-e az autója teljesítménye.
„Vannak olyan dolgok, amikre nem tudok választ adni. Megpróbálom a lehető legjobbamat nyújtani, igyekszem a rossz dolgokat kizárni, ez minden, amit most tehetek.” – jegyezte meg.
Ugyan szerda délelőtt felfüggesztési problémák hátráltatták a Red Bullt és Alexander Albont. Ám még a kevesebb kör ellenére is jobbnak érzi az autót, mint a múlt heti teszteken.
Sok értékes időt vesztett el Albon a délelőtti beosztása során, ám mikor értékelnie kellett igyekezett viccesre venni a figurát.
„Találtunk valamit, amit nem akartunk és ez sokba került. A délelőtt legnagyobb részét a motorhome-ban töltöttük és kávét meg Red Bullt, és Red Bullt ittunk.” – poénkodott.
„Frusztráló mert múlt héten olyan sok kört tudtunk megtenni. Jó periódusban voltunk, nem volt ami visszafogjon minket. Ám még így sem túl rossz a helyzet. Még akkor is, ha csak pár kört tudtam megtenni, így is jobbnak érzem az autót, mint múlt héten. Nem igazán mondhatunk túl sokat, de most ez remek érzés. Sok mindent próbálunk ki, miközben ez a hét sokkal inkább szól a teljesítményről, mint a legutóbbi.” – tette hozzá Albon.
Sajtóközlemény – Egyre többen választják a kétkerekű járműveket ahelyett, hogy autóba üljenek. Nem minden város rendelkezik megfelelő mennyiségű bicikliútvonallal, így sok biciklis az autók között tud csak tekerni. Sokak azonban nem rendelkeznek kellő rutinnal a motoros, kerékpáros közlekedéshez, így akár könnyen veszélybe sodorhatják a saját és mások testi épségét is. A Europcar Autókölcsönző összegyűjtötte, mikre kell odafigyelnünk az utakon autóvezetőként, milyen gyakori hibákat vétünk, és hogyan kerülhetjük el a baleseteket.
Mire figyeljünk autóvezetőként?
A két keréken közlekedők nagy része a felezővonalhoz közel szeret haladni, és persze ott van még az autók közötti lavírozás is. Méretükből adódóan sokkal nehezebb észrevenniőket és gyorsabban tudnak irányt is váltani, mint az autósok.
A motorosok legálisan használhatjáka buszsávot, valamint a piros lámpánál a vonalig előregurulhatnak a kocsisorok között, ezért ha nagyobb kocsisor van és látjuk, hogy mindenki félre húzódik, mi is kövessük a példájukat, ne álljuk el az utat szánt szándékkal, hogy a motoros ne férjen el mellettünk.
Fontos, hogy a balesetmentes közlekedés érdekében próbáljunk türelmesek maradni,és a sávon belüli mozgásoknál is nézzünk bele a visszapillantó tükrökbe, hogy meggyőződjük, nincs-e mellettünk motoros vagy biciklis.
Legyünk előzékenyebbekvelük szemben! A „már csak azért sem” hozzáállásnak sokszor baleset lesz a vége. A motoros és biciklis személyi sérülések kockázata sajnos átlagon felül van, mivel a két keréken közlekedőket nem védi semmilyen passzív biztonsági eszköz, míg az autóban gyakran nem történik személyi sérülés, csak a járműben esik károsodás.
Gyakori hibák, amiket autóvezetőként elkövetünk: ha nincs nagy forgalom, hajlamosak vagyunk a gyors sávváltásokra. Még ha bele is nézünk ilyenkor a visszapillantó tükörbe, a motorosok gyakran a tükör holtterébe kerülnek, ezért sávváltások alkalmával mindig jól nézzük körül, mert ha nem figyelünk eléggé, könnyen elsodorhatjuk őket. Balos kanyarok esetében hasonló a helyzet: ha gyorsabban megyünk és nincs forgalom, a lassítás mellőzésével gyakran átsodródhatunk a szembejövők sávjába. Azonban ha hirtelen feltűnik szemben egy motoros, akinek emiatt már csak kevés helye van a saját sávjában, máris megvan a frontális balesetveszélyes helyzet. Ezért mindig figyeljünk rá, hogy a kanyarokat ne vágjuk le, és inkább lassítsunk előtte. A motor jobban gyorsul és lassul, mint egy autó, ezért ne tapadjunk rá a motorosra, mert ha hirtelen fékez vagy megáll, az autóval már nem biztos, hogy biztonságosan meg tudunk állni mögötte.
A bicikliseknél szintén hasonló a helyzet: mozgásuk sokszor kiszámíthatatlan, és a bicikliseknek általában nincs visszapillantó tükrük sem, így könnyen balesetveszélyes helyzetbe kerülhetnek. Mi, autósok extra odafigyeléssel és türelemmel segíthetjük őket, és megóvhatjuk a közlekedés összes résztvevőjét egy súlyosabb kimenetelű balesettől.
A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto nem érzi úgy, hogy a csapatának le kell állnia idén az autó fejlesztésével mivel a jövő évi erre fog épülni.
Nagy reményekkel vágott neki a 2019-es szezonnak a Scuderia Ferrari, ám a Mercedes év eleji dominanciája miatt elég messze vannak a bajnoki címtől, ráadásul még a csapatnak a futamgyőzelem se jött össze még idén. Sebastian Vettel 94 pontos hátrányban van a bajnok éllovas Lewis Hamilton mögött a negyedik helyen, míg csapat szinten az olaszok 150 egységgel vannak elmaradva a riválistól.
Binotto nemrégiben elmondta, hogy mivel 2020-ra nem változnak a szabályok, így nem sok haszna lenne ha leállnának az idei autó fejlesztésével. Legutóbb pedig az Autosport kérdezte meg az olasz szakembert, hogy hogyan tervezték elosztani a prioritást a 19\20-as autó és az új szabályok szerint épülő 2021-es autó fejlesztései között.
„Ez egy nehéz feladat. Először is, akármit is tudunk csinálni még ebben a szezonban az a következő évre kifizetődhet, így nem hiszem, hogy az év ezen szakaszán le kellene állnunk az idei autó fejlesztésével, mert átvihetjük ezeket a 2020-as ba is.” – felelte.
„Ugyanakkor viszont át kell szervezni magunkat úgy is, hogy a 2021-es autó tervezése is egyre nagyobb szerepet kapjon. A technikai részlegünkön vannak már ezért felelős embereink, és velük együtt kell megfontoltan felállítanunk a prioritásokat.” – tette hozzá.