Címke: Ausztria

  • Nem igazán nő Ausztriában a koronavírusos esetek száma, ami pozitív hír

    Nem igazán nő Ausztriában a koronavírusos esetek száma, ami pozitív hír

    Kedden a Forma-1 jó híreket kapott délután Ausztriából: nem nőtt a fertőzöttek száma, mióta úgy döntöttek, hogy lazítanak a korlátozásokon. Ausztria volt Európa első olyan állama, akik április 14-én elkezdték lassan a visszatérést a megszokott élethez, és kinyithattak már a kisebb boltok is.

    Helmut Marko egyből jelezte is, hogy csak a koronavírus második hulláma állíthatja meg hazáját attól, hogy július elején megrendezzék az Osztrák Nagydíjat. Most, hogy a kormány is elismerte, hogy nem nőtt nagyon a koronavírus fertőzöttek száma, úgy tűnik, hogy semmi sem állhat az útjába egy versenyhétvégének a Red Bull Ringen. Rudolf Anschober egészségügyi miniszter így nyilatkozott:

    „Nincs bizonyíték észrevehető növekedésről egyes területeken. A helyzet konstans, stabil, ami nagyon-nagyon jó hír, ez egy jó állapot.”

    Anschober ugyanakkor figyelmeztetett, hogy továbbra is szükséges az, hogy a lakosság betartsa a még érvényben lévő korlátozásokat. Zöld lámpát kapott tehát a rendezvény, de a Forma-1 biztonsági tervezetét még jóvá kell hagynia a hatóságoknak. A végső „Igen.”-re ezért még várni kell.

  • Enzinger szerint korai a Forma-1 júliusi visszatérése

    Enzinger szerint korai a Forma-1 júliusi visszatérése

    A Porsche versenyigazgató Fritz Enzinger szerint a a Forma-1 júliusi visszatérése túl korai. A Kuriernek nyilatkozta, hogy a németek Formula E-s törekvései ellenére nagyon is támogatja azt, hogy a jelenlegi helyzetben nincs motorsport:

    „Amikor sporteseményekről beszélünk, akkor az egészség és a biztonság az első. Ezeket jelen pillanatban pedig senki sem tudja garantálni.”

    Ahogy a Forma-1-ben, a Formula E menedzsmentje és a csapatai között is zajlanak a megbeszélések, hogy elkezdhetnek-e versenyezni újra esetlegesen júliusban. Enzinger annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy a Porsche számára fontos a formula E, de nem siettetnének semmit sem. Szerinte ezt a hozzáállást kellene magáénak tennie a királykategóriának is, annak ellenére, hogy ők már versenyeznének a koronavírus-járvány közepette 2 hónap múlva, Ausztriában:

    „A Forma-1 egyike a legzártabb rendszereinek a világ sportjainak, de lehetnek ott is kiskapu és hiányosságok..”

  • Ecclestone: 8 futam nem elég a 2020-as szezonhoz

    Ecclestone: 8 futam nem elég a 2020-as szezonhoz

    Bernie Ecclestone úgy véli, az idei szezonban legalább nyolc futamot meg kellene szervezni probléma nélkül.

    A Liberty Media reménykedik, hogy idén több versenyt is meg tudnak szervezni, Európában akár visszatérő hétvégékkel, nézők nélkül. Bernie Ecclestone nemrég Christian Sylt-nek nyilatkozott erről: az egykori vezető szerint a sportágnak „legalább nyolc versenyt meg kéne szerveznie, minden probléma nélkül”.

    „A probléma az lehet, hogy a csapatok ki tudnak-e jönni Olaszországból, vagy az, hogy a gumiabroncs-társaság kiutazhat-e Olaszországból. Ez lesz a nehézség” – mondta.

    Az egyik csapat vezetője névtelenül nyilatkozott az Auto Motor und Sportnak arról, hogy nyolc verseny nem lesz elég.

    „Pénzt veszítenénk a nyolc versenyhétvégével. Akkor az utazási és logisztikai költségeink meghaladnák a bevételt” – nyilatkozott a névtelen csapatfőnök.

    Alain Prost szerint az adott körülmények között a 18-19 verseny elegendőnek kell lennie a Forma-1-ben. A Canal Plusnak elmondta, egyesek szerint 18 gyönyörű verseny kell egy gyönyörű bajnoksághoz. Hozzátette, amikor ő kezdte a versenyzést 1980-ban, akkor csak 11 verseny volt, de általában 15 vagy 16 helyszínen rendeztek futamot.

    Magyarország azt reméli, hogy újabb helyszíne lehet az úgynevezett „szellemversenyeknek”: egy nemrég kiadott közleményben a szervezők hangsúlyozták, reménykednek egy zárt ajtós verseny megrendezésében, hiszen még ez is jobb, mintha semmi sem lenne.

    Alex Wurz, a Grand Prix Drivers’ Association elnöke szerint egy másik intézkedést lehetne bevezetni a versenyek biztonságosabbá tételének érdekében. Hozzátette: véleménye szerint valószínűbb, hogy a szezont Ausztriában kezdhetik meg – szeptemberben.

    „Szigorú belső irányelvekkel és a nemzetközi iránymutatásokkal valószínűleg előfordulhat, hogy Ausztriában versenyezünk és így ott nyithatjuk meg a szezont.”

  • Augusztustól nemzetközi autóversenyek lehetnek Magyarországon

    Augusztustól nemzetközi autóversenyek lehetnek Magyarországon

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) iránymutatása szerint augusztustól lehet tervezni Magyarországra nemzetközi autóverseny-sorozatok futamait, ebből adódóan júliusban talán már elindulhatnak az országos bajnokságok – mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

    A sportvezető az M1 aktuális csatornának hétfőn úgy nyilatkozott, a május végi Ózd-Salgó rali megrendezése még nem reális, dolgoznak a versenynaptár átszervezésén, és megpróbálják pótolni ezt az eseményt is az év folyamán.

    „Mi készen állunk és a versenyzők is nagyon várják, hogy újra autóba üljenek, de sajnos ha enyhítenek is a korlátozó intézkedéseken, 20 nap akkor is kevés lenne arra, hogy összerakjunk és elindítsunk egy magyar bajnoki futamot” – jelentette ki Oláh Gyárfás. Hozzátette, van rá esély, hogy a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnye a címvédő Michelisz Norberttel mégis ellátogasson idén a Hungaroringre, miután a koronavírus-járvány miatt az eredetileg április végére tervezett versenyhétvégét törölni kellett.

    „A promóter egy teljesen új naptárban gondolkodik, amelyben az ázsiai helyszínek helyett csak európai állomások szerepelnének, közte a Hungaroringgel” – nyilatkozta az MNASZ elnöke, aki szerint, ha elfogadásra kerül ez az alapjaiban módosított program, akkor abban szerepelni fog a mogyoródi Forma-1-es pálya.

    Oláh Gyárfás elmondta, az F1-es nagydíjak időpontjai azok, amelyek a leginkább „kőbe vannak vésve”, a módosítás ugyanis abban a sorozatban jóval bonyolultabb folyamat.
    „A mostani helyzet szerint egyre valószínűbb, hogy Ausztriában indul a Forma-1-es idény, majd a Brit és a Magyar Nagydíj következne, és remélhetőleg Magyarország augusztus elején képes lesz megrendezni a futamot” – fogalmazott a FIA offroad bizottságának elnöke, a motorsport világtanács üléseinek magyar résztvevője.

    A gyorsasági kamionos Európa-bajnokság magyarországi állomásáról Oláh Gyárfás azt mondta, az áprilisról elhalasztott eseménynek van egy kijelölt júniusi időpontja, de végleges döntés még nem született arról, hogy valóban megrendezik-e akkor.
    Az MNASZ elnöke kitért arra is, hogy a hazai szövetség a ralisoknak indított egy olyan online bajnokságot, amelyben a licenccel rendelkező versenyzők indulhattak el. A szimulátoros viadal öt kategóriában zajlik, az első, négy versenyből álló szakasznak a héten lesz vége, és minden bizonnyal májusban is folytatódik a virtuális versenyzés.

  • Holland kommentátor: Hagyjátok a francba az eddigi naptárat!

    Holland kommentátor: Hagyjátok a francba az eddigi naptárat!

    A holland szakkommentátor, Olav Mol kifejtette azon véleményét, mely szerint nem ért egyet azzal, hogy Ausztriában indulna a szezon ahogy azt hallani pár napja. A Francia Nagydíj feltehetően elmarad a koronavírus-helyzet miatt, így a szomszédunkban lehet a szezon első futama. Olav a BNR National Car Show podcastjában nyilatkozott:

    „Kemény dolog volt meglépni ezt a Forma-1-ben és a fociban is, de most már lassan nyílnak az ablakok újra. Eléggé logikátlan lépés a Forma-1 világának elhagyni Angliát, ahol számos csapat található, és összejöhetne az első verseny.”

    Az 58 éves kommentátor kifejezetten ellene van annak, hogy ennyi csapatnak kellene utazgatnia egyik helyszínről a másikra. Ő minimalizálná a kockázatot:

    „Meg kell oldani, hogy a Forma-1-nek ne kelljen ennyit utaznia a világban. El kell dobni a versenynaptárat, és Nagy-Britanniában kell elindítani a szezont, hiszen csak 3 csapatnak kell odautaznia, az Alfa Romeónak, az AlphaTaurinak és a Ferrarinak. Két verseny megoldható lenne Silverstoneban, három azért már sok lenne. Ráadásul ott többféle vonalvezetés is van. Augusztusban indulnék, és utána jöhetne a cirkusz Hollandiába. Ezt követően menne tovább Belgiumba, Franciaországba, Spanyolországba, Olaszországba, Magyarországra majd Ausztriába. Ebben az esetben nem is kellene Európában össze-vissza utazni, ahogy volt az eredeti versenynaptárban.”

  • Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Németország és Belgium után Ausztria is akadályt gördített a nagyobb események elé nyár végéig. Ennek ellenére zártkapus futam még lehet.

    Bár néhány korlátozáson rögzítettek már, sógorainknál most mégis, Marko fogadkozásai ellenére maradhat el az Osztrák Nagydíj. Christian Horner szerint még lehetséges egy nézők nélküli futam megrendezése.

    „A Red Bull Ringen kialudhatnak a rajtlámpák. Nagyon rövid idő alatt kész állapotba lehet hozni, hogy megfeleljen az FIA kritériumainak. Az, hogy zártkapus versenyt rendezzünk, egy teljesen megvalósítható lehetőség.”

    Reménykedik benne, tovább lazulnak majd az előírások, mire a futam időpontja közeledik majd.

    „Reméljük, a szankcióknak is vége lesz, de akkor ki akarna rögtön egy 150 ezres tömegbe beülni? Úgy gondolom, könnyen visszatérhetünk majd a nagydíjak rendezéséhez, sok helyszínen már beszélnek a nézők nélküli lehetőségről, limitált személyzettel, csak azért, hogy elindulhasson a bajnokság.”

    A labdarúgás felől érkeztek olyan hírek, miszerint a rajongók még jó ideig nem mehetnek be a stadionokba, de több játékos és menedzser is kikötötte, amíg minden résztvevőt nem teszteltek le, nem fognak pályára lépni. Hozzátéve, hogy először azok kapjanak tesztet, akik a frontvonalban dolgoznak.

    Hasonlót a Forma-1 vezetőinek is figyelembe kell majd venniük, ha újraindítanák a szezont.

    „A foci és a többi sportág is gondolkozik hasonló megoldásokon. Itt az F1-ben a versenyzők között több távolság van, ráadásul a sisak amúgy is elválasztja őket egymástól.” – folytatta Horner.

    „Ez is olyan dolog, amit Ausztria és a Red Bull meg fognak vizsgálni. Persze egytt kell majd dolgozni a helyi hatóságokkal, és a kormánnyal is, jelen pillanatban csak megbeszélések folynak.”

  • Leberer: A lassú országokhoz képest Ausztria nagyon jól reagált

    Leberer: A lassú országokhoz képest Ausztria nagyon jól reagált

    Helmut Marko mellett most egy másik osztrák veterán is megszólalt koronavírus ügyben, mégpedig Josef Leberer, aki 30 éve fizioterapeuta a Forma-1-ben. Előbbi elég meglepő nyilatkozatokat tett a COVID-19 kapcsán, némileg elbagatellizálva azt. Ayrton Senna egykori barátja és gyógytornásza egy dologban egyetért honfitársával, valamint elmondja véleményét arról is, hogy szerinte Ausztria hogy reagált a vírusra. A speedweek.com-nak nyilatkozott:

    „Szerintem Ausztria nagyon jól reagált erre a krízisre. Egyike voltunk azon államoknak, ahol nagyon szigorú intézkedéseket hoztak, hogy ne terjedjen tovább a vírus. Láttuk már, hogy mi történik, vagy mi következik be Kínában és Olaszországban. Azt is tudjuk, hogy folyamatosan lesz emiatt tennivaló. Azt hiszem azonban, hogy Ausztria, más lassabban reflektáló országokhoz képest nagyon jól teljesít.”

    Amennyiben Helmut Markón múlna, folytatódna idény nyáron is az Osztrák Nagydíj sorozata. Ehhez azonban sok jelenleg is érvényben lévő rendelkezést kellene felülbírálni, majd visszavonni. A jelenleg az Alfa Romeónál dolgozó Leberer szerint ehhez idő kell, és nagyon át kell gondolni ezen intézkedések enyhítését:

    „Amikor a fertőzési görbe már laposodik, meg kell gondolnunk azt, hogy miképp csökkentsük a limitációk gazdaságra gyakorolt káros hatásait. Tisztázni kell azt is, hogy nehéz az embereket karanténban tartani addig is, amíg meglesz a vakcina. Elkerülhetetlenül még több ember fog megfertőződni, de legalább ellenőrzött körülmények között.”

  • Marrákes megy, Salzburgring jön, a Hungaroringen lesz a szezonnyitó!

    Marrákes megy, Salzburgring jön, a Hungaroringen lesz a szezonnyitó!

    A WTCR szervezői bejelentették, hogy a szezonnyitó Marrákes futamát törlik a versenynaptárból, mert Mehdi Bennani nem indul idén a szériában. Ennek örömére a Hungaroringen lesz az első verseny 2020-ban, valamint júliusban lesz egy forduló a Salzburgringen is. François Ribeiro, a WTCR promótereként nyilatkozott:

    „Mehdi Bennani, Marokkó legsikeresebb pilótájaként valószínűleg nem indul többet a WTCR-ben, nélküle egy ilyen rendezvény és az a támogatás amit ez jelentett, már nem lenne ugyanolyan színvonalú, mint amilyen volt a fogadtatásunk mindig is Marrákesben.”

    A marokkói forduló kiesésével pedig a szezon is három héttel később kezdődik, Magyarországon, április 25-26-án. A helyettesítő versenyhétvége pedig Ausztriában lesz, a nagy sebességű Salzburgring pályáján, július 24-26 között. Erről így beszélt Ribeiro:

    „Salzburgringet szinte kifejezetten túraautó pályának tervezték, a WTCC-ben mindig is a szezon egyik fénypontja volt. Központi elhelyezkedése ideális a WTCR csapatainak, és örülünk neki, hogy feleleveníthetjük ezt a kapcsolatunkat, és a széria rajongóit elvihetjük a világ ezen szegletébe.”

    Ezen verseny érkezésével pedig a kínai futam is hátrább csúszik, az eredeti szeptember 4-6 helyett szeptember 18-20 lesz a ningbo-i verseny időpontja, már csak az autók átlogisztikázása miatt is Európából.

    A WTCC 2009-ben járt először Marokkóban, 2014 óta pedig a szezonnyitó is mindig itt volt.

    A módosított 2020-as WTCR versenynaptár:

    április 26. – Hungaroring
    május 23. – Nürburgring
    június 6. – Slovakia Ring
    június 21. – Vila Real
    július 5. – Aragón
    július 26. – Salzburgring
    szeptember 20. – Ningbo
    október 18. – Inje-Speedium
    november 22. – Makaó
    december 13. – Sepang

  • Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    A Formula 2 és az F3 is 2020-ban a királykategória betétversenyei lesznek, ahogy azt eddig is már megszokhattuk. Most már hivatalos, hogy a 12 futamos F2-es bajnokság Bahreinben indul majd március 20-22-én, majd Zandvoort következik nekik május 3-án. Ezt követi majd Barcelona, majd a megszokott európai versenyhelyszínek a nyáron. Az egyetlen változás az, hogy Franciaországba nem mennek majd el.

    Oroszország és Abu Dhabi lesz újfent az a két messzebbi helyszín, ami már „repülős” lesz, és a szezon november 29-én ér véget majd Yas Marina pályáján.

    A Formula 3-as versenynaptár is bemutatásra került, kilenc alkalommal lesznek majd F1 betétfutam, köztük Zandvoortban is.

    Mindkét bajnokságban lesz majd szezon előtti teszt, ennek időpontja és helyszíne később derül majd ki.

    FIA FORMULA 2 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 május 21-23. Monte-Carlo, Monaco
    5 június 5-7. Baku, Azerbajdzsán
    6 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    7 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    8 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    9 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    10 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    11 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
    12 november 27-29. Yas Marina, Egyesült Arab Emirátusok

     

    FIA FORMULA 3 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    5 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    6 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    7 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    8 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    9 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
  • Kimi miatt lehet készenlétben Ericsson?

    Kimi miatt lehet készenlétben Ericsson?

    Ahogy arról már korábban beszámoltunk: lehet, hogy Marcus Ericsson visszatér a Forma-1-be a Belga Nagydíjon, hiszen Spa-ba utazott, a soron következő IndyCar futama helyett, amely Portlandben lett volna.

    A motorsport.com úgy tudja, hogy az Alfa Romeo csapat kérésére utazott Belgiumba a teszt- és tartalékpilótájuk. A pletykák szerint Kimi Räikkönennel lehet valami olyan gond, ami miatt „berendelték” Ericssont csütörtök reggel. Az Alfa hivatalos verseny előtti sajtóhírében azonban még Kimi és Giovinazzi szerepelnek, változtatásról nem írtak. Az érdeklődésökre az istálló azt válaszolta, hogy nem tervezik azt, hogy Ericsson versenyezzen Spa-ban, de biztos ami biztos hívták, mert más lehetősége nem maradt egyszerűen nekik a belga fordulóra.

    A Forma-1 szabályzata lehetővé teszi azt, hogy pénteken még eldönthetik, hogy a szabadedzésen akár Ericsson is mehet Räikkönen helyén, de a szabályzás azt is kimondja, hogy Räikkönen ebben az esetben is akár minden további nélkül folytathatja a hétvégi programját szombaton és vasárnap.

    Amennyiben Ericsson visszatérhetne a Forma-1-be, pontszerző is lehet, mert az Alfa az egyik legversenyképesebb csapat a középmezőnyben. Az autót Ausztriában pedig már kipróbálhatta a Pirelli tesztjén.

    Időközben a Schmidt Peterson Motorsports IndyCar csapat megerősítette egy közleményben, hogy Ericsson nem indul Portlandben, az Alfa kérése miatt, így már biztos, hogy Spa-Francorchampsban lesz. Az SPM meg is nevezte Conor Daly-t Ericsson helyetteseként.