Címke: Ausztria

  • Legutóbb 7 koronavírus teszt lett pozitív a Forma-1-ben

    Legutóbb 7 koronavírus teszt lett pozitív a Forma-1-ben

    A koronavírus tesztelés a Forma-1-ben július elején, Ausztriában kezdődött, és azóta 52.484 teszten vannak túl. Múlt hétig csak 10 alkalommal volt pozitív az eredmény, a legismertebb a Racing Point versenyzőjének, Sergio Péreznek az esete. Ezen a héten 7 újabb fertőzöttet találtak, amely a legrosszabb eredmény, mióta tesztelnek. Erre azt követően került sor, hogy túl vagyunk újabb három fordulón, amely Belgiumban kezdődött, majd két futammal folytatódott Olaszországban.

    Ezt követően a száguldó cirkusz jól megérdemelt pihenőre ment, mivel 9 versenyt teljesítettek az elmúlt 11 hétvégén, így majdnem minden csapat személyzete hazalátogatott.

    További részletekbe sem a csapatok, se a FIA, se a Forma-1 nem bocsátkozott.

  • A Formula 2 is elmegy Oroszországba versenyezni

    A Formula 2 is elmegy Oroszországba versenyezni

    A Forma-1-hez hasonlóan a Formula 2 is most már részt vesz az Orosz Nagydíjon, és ezzel a tizedik megerősített helyszíne lesz a szezonnak. A királykategória mindeközben már közeledik a jól megszokott versenyhétvége számhoz, amelyet egy évadban megszoktunk.

    A Formula 2 túl van már hat versenyen. A Forma-1-hez hasonlóan ebben az osztályban is Ausztriában és Magyarországon versenyeztek eddig a fiatalok, egy főfutamot illetve sprintfutamot teljesítve minden hétvégén. Az első nyolc helyszín már tisztázott volt eddig is, de most már alakul a szezon további része is.

    A Forma-1 azóta öt további helyszínt nevezett meg, a kezdő nyolcas után, de az F2 és az F3 maradtak 9 versenyhétvégénél. Egyedül a toszkánai verseny Mugellóban lett hozzáadva. Az F2 azonban most változtatott.

    A tizedik versenyhétvégéjük Szocsiban lesz, Oroszországban. Az F2 12 versenyhétvégével számolt a koronavírus előtt, és most jó úton haladnak, hogy elérjék ezt a számot. Feltehetően Bahreinbe és Abu Dhabiba is ellátogatnak majd a szezonjuk végén, ahogy az várható a száguldó cirkusz esetében is. A Formula 3 marad 9 hétvégénél jelenleg, és nem adták hozzá Oroszországot a versenynaptárjukhoz.

  • Szafnauer: Egyes pályákon olyan erősek leszünk, mint a Red Bull

    Szafnauer: Egyes pályákon olyan erősek leszünk, mint a Red Bull

    A Racing Pointnak olyan autója van, amely a második legjobb csapat Red Bull számára is kihívást jelenthet a Forma-1-ben, állítja Otmar Szafnauer. Ellentmondásos dolog az, hogy a 2020-as autójuk gyakorlatilag a tavalyi bajnok Mercedes másolata, és ezzel a csapat nagyot lépett előre, és dobogós helyezésekre lettek esélyesek.

    A Forma-1 eddig csak egy pályán ment kétszer, a csapatfőnök pedig úgy látja, hogy az istállója alkalmas arra, hogy az energiaitalosok kihívója lehessen. Sokan úgy tartják, hogy egyenesen ők a gyári Mercedes egyetlen komoly kihívói. Szafnauer a Sky Sportsnak így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy egyes pályákon a válaszom az, hogy igen, kihívók lehetünk a többin nem. Lesznek olyan helyszínek, ahol lehetünk olyan erősek, mint a Red Bull.”

    Versenyzőjük, Sergio Perez pénteken az edzések után a csapat teljesítményéről úgy vélekedett a Hungaroringen, hogy ilyen változatos körülmények között, egy újabb erős hétvégéjük lehet:

    „Ma remek alkalmunk volt arra, hogy fejlődjünk esőben is, ahhoz képest ahogy Ausztriában mentünk. Emiatt bizakodó vagyok az időmérő előtt. Célunk a Q3, tudunk építkezni a jelenlegi adatainkból. Mindenki más programot teljesített, és gyakorlatilag csak az első szabadedzésen voltak ideális körülmények, de azt hiszem, hogy jó irányba léptünk abban a tekintetben is, hogy megértsük az autónkat.”

  • Ezután Wolff is „pelenkát” fog hordani

    Ezután Wolff is „pelenkát” fog hordani

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megerősítette, hogy az FIA miatt nem fog arcpajzsot hordani a Forma-1-es paddock területén.

    Míg a maszk használata kötelező, a koronavírus járvány közepette, az osztrák az elmúlt két versenyhétvégén szemüvegként viselhető arcpajzsban jelent meg a versenyhelyszínen.

    „Az FIA nem fogadta jól a pajzsot, nem felelt meg kritériumaiknak.” – árulta el Wolff. – „Ezért tértem vissza a maszkhoz,  amit mindenki más is visel.”

    Hozzátette, nem viseli meg nagyon az FIA döntése.

    „Mindenkinek komolyan kell vennie ezt, én eddig is azt tettem. Úgy gondoltam, a plexi jobb opció, mivel jobban lehet benne látni.”

    „De a szabály az szabály, és örülök, hogy egyáltalán versenyezhetünk. Ha Pampers kell, hogy az arcomon legyen, akkor az lesz. Bármibe is kerül.”

  • Nyugalom! A Forma-1 most már Mogyoród felé tart

    Nyugalom! A Forma-1 most már Mogyoród felé tart

    A Forma-1 a héten már egyértelműen Budapest, és a Magyar Nagydíj helyszíne felé tart. Ausztriában a hétvégén olyan pletykák láttak napvilágot, mely szerint a sportág dönthet úgy, hogy maradnak egy harmadik futamra is a Red Bull Ringen. Az, hogy ez egyáltalán felmerült, ennek az az oka, hogy magyar hatóságok figyelmeztették a brit pilótákat és a csapatok személyzetét, hogy akár komoly pénzbírság, vagy akár börtön is várhat rájuk, amennyiben megszegnék a koronavírus-járvány miatti protokollokat.

    A Salzburger Nachrichten pontot tett az ilyen értesülések végére:

    „Ezt a pletykát minden érintett fél cáfolta vasárnap.”

    Emiatt megszólalt vasárnap Christoph Drexler is, aki a stájer tartományban a sportért felel:

    „Két sikeres hétvégét tudhatunk magunk mögött Spielbergben, de most már a Magyar Nagydíj következik.”

  • A Red Bull sokkal extrémebb DAS rendszert fejleszt

    A Red Bull sokkal extrémebb DAS rendszert fejleszt

    A Red Bull még inkább elmegy a szélsőségek irányába, miután a FIA teljesen legálisnak minősítette a Mercedes innovatív DAS kormányrendszerét. Ausztriában az energiaitalos csapat óvást nyújtott be a technológia alkalmazása ellen, amellyel a Mercedes pilótái az első kerekek dőlésszögén tudnak állítani a kormányuk húzogatásával. Ezt elutasították, pedig Christian Horner a Servus TV-nek is elmondta, hogy szerintük a rendszer a felfüggesztés része:

    „Végső soron a gumik melegítésére szolgál. A technikai delegáció ülést tartott emiatt Spielbergben, és most már tisztázva lett a helyzet.”

    Mindeközben azt is elárulta, hogy feladatul kapták a Red Bull tervezői, hogy egy hasonló rendszert tervezzenek a Max Verstappen és Alexander Albon által hajtott autóiknak:

    „Jelentős erőforrást fektetünk most ebbe. Lehet, hogy még extrémebb megoldással állunk elő, most már tudván, hogy megengedett.”

    Abban is biztos már Horner, hogy olyan probléma, mint ami okozta Verstappen kiesését a múlt hétvégén Ausztriában nem lesz már, a Red Bull Ringen rendezett második futamon vasárnap:

    „Minden elemet megvizsgáltunk, és megértettük azt, hogy mi volt a gond. Most dolgoznunk kell ezen a Hondával, de biztos vagyok benne, hogy mind a négy autónknál megoldást találunk majd erre.”

  • Ocon megkönnyebbült, hogy véget ér az őrülten hosszú várakozás

    Ocon megkönnyebbült, hogy véget ér az őrülten hosszú várakozás

    Esteban Ocon a hétvégén 18 hónap után ül újra Forma-1-es autóba egy éles versenyen. A 2019-et kihagyó versenyző arról beszélt, mit érez ennyi várakozás után. A francia 2018 végén a Racing Pointtól szorult ki, majd 2020-ra a Renault dobott neki mentőövet, így idéntől náluk vezet majd.

    „Másfél év, ez őrület” – kezdte Ocon. „Olyan, mintha minden összeesküdött volna ellenem. Nagyon hosszú várakozás volt. A tavalyi év elég nehéz volt, de az idei év más, máshogy érzek. Remek csapatnál vagyok, nagy kihívás áll előttem egy versenyképes autóban, és nagyon várom már az újrakezdést. Tudom, miért dolgoztam, mennyire akartam, éhes vagyok már a szezonkezdésre.”

    Új csapatánál Ocon már tesztelhetett is a hétvégi Osztrák Nagydíj helyszínén, a Renault 2018-as gépét hajtotta meg. Ebből és a teszt alatt betartott járványügyi protokollokból pedig azt szűrte le, hogy a versenyzés visszatérése nem okoz majd problémákat.

    „Jól éreztem magam az autóban, nagyon jó volt visszatérni egy igazi pályára a rengeteg eSport után” – tette hozzá. „Különleges érzés volt kihajtani a garázsból ennyi idő elteltével. Nem sok idő kellett, hogy újra felvegyem a tempót. Jónak, élesnek és gyorsnak éreztem magam, teljes mértékben készen állok az ausztriai nyitányra.”

  • Wolff: Szerintem a Racing Point meglepetést okozhat

    Wolff: Szerintem a Racing Point meglepetést okozhat

    Toto Wolff úgy látja, hogy a szokásos neveken kívül, akik jól kezdik általában az évet, lehet még meglepetés is. Bárki, akinek kicsit is köze van a Forma-1-hez, már azt akarja látni, hogy újra versenyeznek. Ugyanakkor Ausztriában most egy sor új dolgot kell megtapasztalniuk a csapatoknak, a koronavírus-járvány miatt. Wolff azonban úgy véli, hogy az ő istállója rendesen felkészült ezen változásokra, és ezt el is mondta az F1 Vodcastban:

    „Szerintem mindannyian tudjuk azt, hogy mi a dolgunk. Az, hogy megvédjük a személyzetünket, meg minden jelenlévőt, ez most a fő feladat. Ugyanakkor ez egy új tapasztalat is lesz mindenkinek, hiszen még soha nem kerültünk hasonló helyzetbe. Ha szombaton és vasárnap jó lesz a show, ez kompenzálja majd a sok furcsaságot.”

    A Mercedes első embere arra kíváncsi leginkább, hogy hol állnak majd:

    „Ausztráliába is már úgy mentünk el, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Lehetett látni az,t hogy bizonyos csapatok mennyire akarnak, mivel úgy gondolják, hogy jó autójuk van.”

    Nagy meglepetésre azért Ausztriában sem számít a csapatvezető:

    „Biztos vagyok benne, hogy a jól megszokott nevekkel találkozhatunk majd. Talán lesznek még olyanok, akikre nem számítunk. Úgy vélem, hogy a Racing Pointnak erős az autójuk, és a téli tesztek alatt is ígéretes köridőket produkáltak. Abban is biztos vagyok, hogy a Renault és a McLaren is meghatározó tényezők lesznek. Így most ki kell várnunk. Szombat délutánra már okosabbak lehetünk, vasárnap meg kiderül, hogy kinek sikerült legjobban a csomagja.”

  • Az Alfa Romeo Racing ORLEN szerzett egy új szponzort

    Az Alfa Romeo Racing ORLEN szerzett egy új szponzort

    Az Alfa Romeo bejelentette, hogy magukénak tudhatják az Acer támogatását. A cég a nagy teljesítményű számítástechnikában vezető szerepet játszik, világszinten. Partnerségük a 2020-as új szezon kezdettől, Ausztriában kezdődik.

    Hinwilben és a pálya mellett is Acer munkaállomásokat és monitorokat használnak majd a jövőben. A csapat és az informatikai vállalat pedig dolgozik majd szórakoztató és vonzó tartalmakon, az egyre növekvő közönségüknek. A GPTechnicalnak beszélt erről a csapatvezető, Frédéric Vasseur:

    „Cégként a Sauber Motorsport és az Acernek közös az értékrendje. Vállalatainkat a 70-es években alapították, és mindkettő termékeinek a történelme az innovációról és a finomításról szól, az első naptól kezdve. A kérlelhetetlen kiválóságra való törekvés a közös szinergiánk, és egy olyan partner, mint az Acer ezt nyújtja. Várom már, hogy megoszthassuk velük a 2020-as évünk sikereit.”

  • Horner azon tűnődik, mi lenne, ha Verstappen nyerne Ausztriában

    Horner azon tűnődik, mi lenne, ha Verstappen nyerne Ausztriában

    Jövő héten végre elkezdődik a Forma-1 2020-as szezonja, ami több szempontból is egy kivételes évad lesz. Christian Horner is ennek az évnek a jellegzetességeiről beszélt.

    Az eddigiekben megszokhattuk, hogy a győztes pilótát a levezető kör után csapattagok várják a boxutcában, majd egymás karjaiba borulnak. Ezután következik a pódium ceremónia és a kupák átadása. A koronavírus viszont ezt is felülírja, idén nem láthatunk majd ilyeneket.

    „A legfurcsább része az F1-es szezonnak a naptár vagy a versenyt követő procedúra lesz. Mit kell ott csinálni? Adsz magadnak egy könyökpacsit, miután jó pontokat szerzett egy vagy két pilótád?” – nyilatkozta bizonytalanul Horner.

    „Mindig rengeteg az érzelem a versenyek végén, így hatalmas fegyelemre lesz szükség” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke, aki az elmúlt két év Osztrák Nagydíján egyaránt a győzelemnek örülhetett.