Címke: Ausztria

  • Norris elégedett a teljesítményével: Az ilyen napok igazán nagyszerűek

    Norris elégedett a teljesítményével: Az ilyen napok igazán nagyszerűek

    Lando Norris szerint sikerült a maximumot nyújtaniuk vasárnap, így elégedett az eredményével.

    Valtteri Bottas büntetését követően a harmadik rajtkockából indulhatott tegnap a brit versenyző. Már az első métereken védekeznie kellett, ugyanis Sergio Pérez azonnal támadásba lendült. Pár pillanat erejéig meg is előzte a McLaren versenyzőjét, ám a 21 éves pilóta keményen visszatámadott, és a mexikói elé került.

    Norris egy ideig tartotta magát, majd úgy látta jónak, ha elengedi a nála gyorsabb tempóval érkező Red Bullt és Mercedest. Így visszaesett az ötödik helyre, ahol magányosan folytatta útját. A futam közepétől, egykori csapattársa, Carlos Sainz lehetett volna rá még veszélyes, ám a spanyol nem tudta csökkenteni rohamosan a hátrányát, így végül Norris megtarthatta a 10 pontot érő pozíciót.

    ,,Nem hinném, hogy tudtunk volna ennél többet nyújtani. Ez egy egyértelmű és magányos verseny volt a számomra. Viszont amíg el nem éred az első helyet, addig mindig többre vágysz. Egy ilyen nap, mint amilyen a mai, megmutatja, hogy az időmérőn hol is kell lenned. Nem vezettem rosszul és hasonlók. Kihoztuk az autóból a maximumot. A határok feszegetése közben a versenyen akár jobban is küszködhetsz. Remélhetőleg jövő héten találunk még egy kis tempót és azáltal versenyképesebbek leszünk.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

    A McLaren Instagram oldalán így értékelte az eseményeket a brit pilóta:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Wolff kizárja, hogy Hamiltonnak újra csak egy éves szerződése legyen

    Wolff kizárja, hogy Hamiltonnak újra csak egy éves szerződése legyen

    Toto Wolff nem tartja elképzelhetőnek, hogy Lewis Hamilton újabb egyéves szerződéssel bírjon csak. A Mercedes-főnök és a hétszeres világbajnok is elmondta a hétvégén Ausztriában, hogy már folynak a tárgyalások egy új szerződésről. Tavaly a 36 éves Hamilton egész télen keresztül halogatta a tárgyalásokat, végül február közepén egy mindössze egyéves hosszabbítást írt alá. Az osztrák APA hírügynökségnek Wolff most ennyit mondott:

    „Többé nem kötünk már egyéves szerződéseket, vagy olyanokat, amelyeket csak egy hónappal a szezon kezdete előtt írunk alá.”

    A Red Bull Ringen ugyanakkor azt is kifejtette, hogy elsősorban a körülmények miatt alakult úgy a 2020-as helyzet, ahogy:

    „Mindketten koronavírusosak voltunk, aztán jött a karácsony, végül átcsúszott a dolog januárra. Elég jó a kapcsolatunk ahhoz, hogy ezt megtehessük, de ezúttal korábban kezdtük.”

    Arra a kérdésre, hogy az új többéves szerződés lehet-e az utolsó, mielőtt Hamilton nem versenyzői szerepkörbe megy át, Wolff így válaszolt:

    „Nem, ez még túl messze van. Most csak versenyzésről beszélünk. A következő néhány évről van szó, nem egy évről, de nem is öt évről. Valahol a kettő között.”

    Wolff az osztrák Bild am Sonntag című lapnak már így nyilatkozott: „Már túl vagyunk egy előzetes tárgyalásokon. Most viszont igazán forró a helyzet.”

    Azt pletykálják, hogy Hamilton nem szívesen lenne a fiatal feltörekvő George Russell párja, de Wolff így fejezte be végül:

    „Azt hiszem, sokkal közelebb vagyunk a megállapodáshoz, mint ahhoz, hogy szakítsunk.”

  • Bottas megkönnyebbült: Ez volt ma a maximum

    Bottas megkönnyebbült: Ez volt ma a maximum

    Hiába kapott rajtbüntetést, Valtteri Bottas felért a dobogóra a Stájer Nagydíjon. A finn pilóta éppen hogy megtartotta a dobogó legalsó fokát, ha van még egy kör, az új gumikon érkező Sergio Pérez minden bizonnyal megelőzi.

    „A rossz kezdés miatt ma ez volt a maximum” – utalt vissza büntetésére Bottas futam utáni nyilatkozatában. „Fontos volt, hogy együtt menjünk a pontokért, reméljük, hogy jövő héten is sikerül ez.”

    „Nagyon közel volt a vége, nagyon kis előnyöm maradt” – folytatta, a Pérezzel való csatájára rátérve. „Ez volt a legjobb, amit tehettek. Azonban örülök, hogy kivédekeztük és a dobogón állhatunk.”

    Bottas reméli, jövő hétvégén jobban alakulnak a dolgai: „Ne legyen büntetés, legyen jó időmérő, akkor mehet.”

  • Verstappen: Még a végére is maradt a gumikból

    Verstappen: Még a végére is maradt a gumikból

    Max Verstappen újabb győzelmet aratott, ezúttal a Stájer Nagydíjat húzta be. A holland 35 másodperccel ért célba legfőbb riválisa, Lewis Hamilton előtt, így már 18 pont előnnyel vezeti a világbajnokságot.

    Kényelmes győzelmét követően természetesen elégedett a Red Bull pilótája: „Soha nem tudhatod, hogyan alakulnak a dolgok, de rögtön láttam, hogy az autó egyensúlya jó. Tudtam a gumikkal a kezdetektől fogva jól gazdálkodni. Így a végére maradtak gumijaim.”

    A Red Bullnál látták Hamilton első kiállását, erre is reagáltak egyből: „Reagáltunk rájuk és a saját időinket futottuk. Nagyon jól működött ma. Pozitív, de jövő héten is meg kell ezt mutatnunk. Majd meglátjuk, mit tudunk jobban csinálni. Várom már a jövő hetet. Jól néz ez ki, tovább kell nyomnunk.”

  • Norrist is meglepte a tempója: Ez nagyon jó móka volt

    Norrist is meglepte a tempója: Ez nagyon jó móka volt

    Lando Norris nagyon élvezte az időmért, viszont meglepődött azon, hogy a harmadik pozícióból rajtolhat majd.

    A brit versenyző már a kvalifikáció első szakaszában megmutatta oroszlán körmeit, ugyanis a harmadik helyen találta magát. A fennmaradó időig hátradőlhetett, ugyanakkor a következő két etap sem okozott neki gondot. A Q3-ban a negyedik helyen intették le, de Valtteri Bottas büntetése miatt holnap a harmadik rajtkockából indulhat.

    ,,Nagyon jó móka volt, az autó csodálatosan muzsikált. Ez az egyik legmenőbb pálya, az időmérő szempontjából. A nagy sebességűkanyarok szépek, és olyan gyorsnak érződnek, hogy a végére kifulladok. A holnapi rajthelyem azért egy kicsit meglepett. Közel voltam Alonsóhoz, így a „piszkos levegő” mentén az első kanyart elrontottam. A szélárnyék viszont a hasznomra vált, és meghozta a kívánt különbséget. A kör további része remek volt, nem követtem el nagy hibákat. Az utolsó pár kanyar viszont eléggé trükkös, ugyanis ott nem akarsz túl sokat kockáztatni. Meg van az önbizalmam is ahhoz, hogy kellőképp nyomjam.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

    Tavaly élete első F1-es dobogós helyezését a Red Bull Ringen abszolválta a McLaren versenyzője. A futamon elhangzó Senario 7 azóta szállóigévé vált a wokingi istálló rajongóinak körében, csakúgy, mint a ráaggatott „Last Lap Lando” becenév. Ugyanakkor Norris nem lát most akkora esélyt az ismétlésre.

    ,,Nagyszerű lenne megismételni a tavalyi eredményt, ám tudjuk, hogy a Red Bull és a Mercedes is gyorsabb nálunk. Talán ma nem voltak mindannyian azok, de tisztában vagyunk azzal, hogy jobb a konstrukciójuk. Ugyanakkor még mindig szerezhetünk jó pár pontot. Ha lesznek biztonsági autós szakaszok, büntetések és hibák, akkor talán kihasználhatjuk ismét azokat. A hétvége elején még imádkoztam az esőért, ugyanis egy kicsit küszködtem. Ám mivel sikerült javulnom, ezért már a száraz időben reménykedem. Ugyanakkor esőben is tudok pontokat vadászni.” -tette hozzá Norris.

  • Hamilton: Nem hinném, hogy megvan a sebességünk az előzéshez

    Hamilton: Nem hinném, hogy megvan a sebességünk az előzéshez

    Lewis Hamilton szerint nincs meg a Mercedesnek a sebessége ahhoz, hogy megelőzze holnap Max Verstappent.

    A hétszeres világbajnok az időmérőn csak a harmadik pozíciót érte el, ám mivel Valtteri Bottas neve mellett ott szerepel az a bizonyos három rajthelyes büntetés, a 36 éves pilóta az első sorból indulhat majd. Ugyanakkor a brit versenyző nem elégedett, ugyanis nem sok esélyt lát arra, hogy megelőzze holland ellenfelét.

    ,,Ezen a hétvégén legalább negyed másodperccel gyorsabbak voltak nálunk. Úgy vélem, hogy a kvalifikáción sikerült valamivel közelebb kerülnünk hozzájuk, ám tegnap a versenyszimuláció alatt 0,25 századdal voltak jobbak. Érdekes lesz azt látni, hogy sikerül-e megoldanunk ezt a problémát. Szerintem nincs meg ahhoz a nyers tempónk, hogy eléjük kerüljünk.” – ecsetelte a Racingnews365.com előtt Hamilton.

    Ugyanakkor a Mercedes versenyzője megígérte, hogy küzdeni fog és nem zárkózik majd el a harctól.

    ,,Természetesen mindent bele fogok adni, ám nem érzem azt, hogy a sebességünk meg van ehhez. Talán holnap majd meglepődünk, lehet, hogy még esni is fog. Max (Verstappen) jó munkát végzett, az egész hétvégén gyorsabb voltak, így mindent bele kellett adnom. Nem volt valami jó edzés ez a számunkra, ám Valtteri (Bottas) büntetése kapcsán az első sorból indulhatunk majd. Tehát mindent megtettem, amit csak tudtam, és holnap harcra készen fogom várni a futamot.” – tette hozzá Hamilton.

  • Az új Pirelli gumiabroncsokat nem csak a bakui defektek miatt próbálják ki

    Az új Pirelli gumiabroncsokat nem csak a bakui defektek miatt próbálják ki

    Mario Isola elutasítja azokat a feltételezéseket, mely szerint a Pirelli pusztán a bakui defektek miatt vezet be új hátsó gumikat. A Forma-1 hivatalos beszállítója Ausztriában jelentette be, hogy az „új hátsó konstrukciót”, amely „a robusztusság javítását” szolgálja, a csapatok a jövő pénteki szabadedzéseken tesztelik majd. A cél az, hogy Silverstone-tól már az új gumival versenyezzenek.

    A nyilvánvaló következtetés az, hogy a Pirelli gyakorlatilag elismerte, hogy a jelenlegi hátsó gumikialakítás nem megfelelő „robusztussága” hozzájárult a Max Verstappen és Lance Stroll Bakuban elszenvedett defektjeihez. Az olasz cég F1-es vezetője, Mario Isola azonban azt mondta a Red Bull Ringen, hogy a Pirelli már tavaly óta gondolkodik ezen:

    „Ez az ötlet már tavaly is felmerült bennünk, amikor megoldásokat kerestünk egy robusztusabb hátsó gumi kifejlesztésére. Ebből az ötletből kiindulva építettünk néhány prototípust, amelyeket aztán sikeresen kipróbáltunk a beltéri tesztprogramunkon. A 2021-es gumival már amúgy is megerősítettük a konstrukciót. Ez az új verzió egy újabb lépés ebbe az irányba.”

    Elmondása szerint a csapatok és a versenyzők könnyen alkalmazkodnak majd az új abroncshoz, mivel a súly és az aerodinamikai profiljuk ugyanaz.

    „Papíron ez semmilyen hatással nem lehet a csapatok erőviszonyaira.” – hangsúlyozta Isola.

  • Változik a rajtsorrend: Büntetést kapott Bottas feltartásáért Tsunoda!

    Változik a rajtsorrend: Büntetést kapott Bottas feltartásáért Tsunoda!

    A stewardok vétkesnek találták Yuki Tsunodát, így büntetést kapott a japán pilóta.

    Az AlphaTauri versenyzője a Q3-ban tartózkodott rossz helyen, így sikerült Valtteri Bottast a gyorskörén hátráltatnia. A 20 éves versenyzőre ugyanakkor csapata sem szólt, ám ez nem szolgált mentségként a japán számára.

    A versenyfelügyelők beidézték Tsunodát és Bottast, majd megállapították az előbbi bűnösségét. Ennek eredményeként az AlphaTauri versenyzőjét 3 helyes rajtbüntetéssel és 1 büntetőponttal sújtották.

    ,,A stewardok meghallgatták a 22-es (Yuki Tsunoda) és a 77-es (Valtteri Bottas) rajtszámú versenyzőt, valamint csapatuk képviselőit. Ezen felül visszanézték a felvételeket és visszahallgatták a rádióforgalmazást is. A 22-es rajtszámú autó pilótája épp akkor fejezte be gyorskörét, így a csapata informálta arról, hogy levezető kört kell teljesítenie. Az alakulat ugyanakkor nem figyelmeztette a pilótát arra, hogy mögötte a 77-es rajtszámú autó gyorskörön van. Az érintett a 4-es kanyar bejáratánál érte utol a 22-es számmal ellátott versenyzőt. A pilóta viszont az ideális íven tartózkodott, és miközben próbált lehúzódni, szükségtelenül feltartotta ellenfelét. Minden esetben a versenyző felelőssége az, hogy figyeljen a gyorsabb autókra. A csapatnak ugyan segítenie kellett volna pilótáját, ám a kommunikáció hiánya nem mentesíti a versenyzőt.” – olvasható a hivatalos közleményben.

    Tsunoda büntetése kapcsán Fernando Alonso indulhat majd holnap a 8., Lance Stroll a 9., míg George Russell a 10. helyről.

  • Így trollkodta meg Ricciardo és a McLaren a piruettező Bottast!

    Így trollkodta meg Ricciardo és a McLaren a piruettező Bottast!

    Valtteri Bottas megforgását a McLaren és Daniel Ricciardo sem tudta szó nélkül hagyni tegnap.

    A második szabadedzésen a finn versenyző elég érdekes képsorokat produkált a bokszutcában. Mikor a csapat végzett a kerékcserével, a nastolai pilóta kihajtott a kijelölt helyről, majd tett egy fél fordulatot. A wokingi istálló elé sikerült megérkeznie, akik meglepődve konstatálták Bottas „beköszönését”. Mivel a csillagosok versenyzője úgy maradt, a McLaren segítette ki őt, és állította irányba.

    Bottas folytatta útját, míg a brit istálló, azért megemlítette az esetet Michael Masinek. A gyakorlás után beidézték az érintetteket, majd a stewardok szankcionálták a finnt. Így a 31 éves versenyző három helyes rajtbüntetést kapott, továbbá két büntetőpontot is jóváírtak a neve mellé.

    Mivel nem történt nagy baj, délután a McLaren és Daniel Ricciardo is viccesre vette a figurát és megtrollkodta egy kicsit a Mercedest és a nastolai pilótát.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

    ,,@mercedesamgf1, minden rendben édes?”

    Ricciardo a következő kommentet írta a bejegyzéshez:

    ,,A garázsból kidriftelni az én dolgom A bokszból való driftelés nem Valterri (szerk. -Ricciardo írta így az eredeti kommentben) műfaja.”

     

  • Schumacher ülésproblémáján a Haasnál Vettel segített!

    Schumacher ülésproblémáján a Haasnál Vettel segített!

    Megoldódott a rejtély, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a Francia Nagydíj után miért kukkantott be Mick Schumacher pilótafülkéjébe, a rivális Haasnál.
    Előkerült egy fedélzeti videó, amelyen Schumacher, Vettel régi barátjának és mentorának, Michael Schumachernek a fia láthatóan szólt az Aston Martin pilótájának, hogy nézzen meg egy részletet a pilótafülkéjében a parc ferme-ben, Paul Ricardon. Ausztriában a 22 éves Mick elmondta, mi volt ennek az oka:
    „A szezon kezdete óta egy kicsit ferdén ülök a pilótafülkében. Maga az ülés középen van és egyenes, de én valahogy nem ülök benne egyenesen. Erről már korábban beszéltem Sebnek, így a verseny után megragadtam az alkalmat, hogy megmutassam neki.”
    A 33 éves Vettel nem titkolta, hogy szívesen vállalja a mentori szerepet Schumachernek, ahogyan Michael Schumacher is tette azt az Aston Martin pilótájának a pályafutása kezdetén:
    „Már régóta a Forma-1-ben vagyok, így olykor adok neki tanácsokat, még ha csak arról van szó, hogy megmutatom neki, nem ő az egyetlen itt, aki problémákkal küzd. Az üléséről már az előző héten is beszéltünk röviden, így közelebbről is meg akartam nézni. Ezzel kapcsolatban mindig sok olyan részlet van, amin lehet javítani. Nem hiszem, hogy nagy segítségre lenne egyébként szüksége, de ha olyan apróságokról van szó, mint az ülés, szívesen segítek.”
    Schumacher végül így zárt:
    „Nagy segítségemre van a pályán és azon kívül is. Remek, hogy olyasvalakihez fordulhatok, akinek ennyi tapasztalata van, és egyszerűen csak ennyire kedves ember.”