Címke: Ausztria

  • Rast Spielbergben is megállíthatatlan volt, hárman küzdenek a bajnoki címért

    Rast Spielbergben is megállíthatatlan volt, hárman küzdenek a bajnoki címért

    René Rast a Nürburgringen szerzett dupla győzelme után Spielbergben is folytatta nagyszerű sorozatát, és mindkét versenyt megnyerte, vasárnapi diadala ráadásul az Audi századik DTM győzelme volt.

    A 31 éves német versenyző egymás után szerzett négy futamgyőzelmével olyan versenyzőkhöz csatlakozott mint Klaus Ludwig, Nicola Larini és Alessandro Nannini, akik korábban szintén képesek voltak sorozatban négyszer győzni.

    „Egy újabb hihetetlen hétvége. Hálás vagyok a nagyszerű autóért, a nagyszerű csapatomért és a csapatmunkáért” – mondta Rast a futamot követő sajtótájékoztatón.

    „Négy versennyel ezelőtt még 100 pontos hátrányom volt, ami most lecsökkent 30-ra. Elképesztően boldog vagyok, hogy ezen az úton haladnak a dolgok.”

    „Még soha korábban, egyetlen sorozatban sem győztem zsinórban négyszer. Nagyon különleges a DTM-ben véghezvinni mindezt.”

    A regnáló bajnok 2017-ben 21 pontos hátránnyal érkezett meg a szezonzáró versenyre, így nem lesz ismeretlen számára a jelenlegi helyzet. Rast megígérte, mindent el fog követni az újabb bajnoki cím megszerzése érdekében. A pontversenyt 229 egységgel Paul di Resta vezeti Gary Paffett és Rast előtt.

    „Harcolni fogok Hockenheimben, hogy ismét én legyek a bajnok” – jelentette ki Rast.

  • Wehrlein optimista, erős bajnokságban fog versenyezni 2019-ben

    Wehrlein optimista, erős bajnokságban fog versenyezni 2019-ben

    Pascal Wehrlein, a DTM 2015-ös bajnoka magabiztos a jövőjét illetően, elmondása szerint minden lehetőséget megvizsgál, és egy erős bajnokságban fog versenyezni 2019-ben.

    A 23 éves versenyző 2016-ban a Manor színeiben debütált a Forma-1-ben, majd 2017-ben a Sauber csapatához szerződött. Idén nem maradt számára a hely a svájci istállónál, így más kategória után kellett néznie.

    „Természetesen a Forma-1-ben szerettem volna maradni az idei szezonban is. Miután megtudtuk, hogy ez nem lehetséges, a Super Formulában próbálkoztunk. Végül egyik sem jött össze, így a DTM maradt az egyetlen opció” – mondta Wehrlein.

    Az Olasz Nagydíj idején erősödtek fel a pletykák, miszerint Wehrlein a Toro Rosso legesélyesebb versenyzőjelöltjévé vált, és a következő évben már az energiaitalosok csapatát erősíti. Nem sokkal később bejelentették, hogy Wehrlein 2019-ben már nem lesz a Mercedes család tagja, amely szintén a Red Bullal való megállapodást erősíti.

    „Az összes opciót megvizsgálom. Remélhetőleg több ajánlat közül választhatom ki a legjobbat. Úgy gondolom, egy erős bajnokságban fogok versenyezni.”

    Wehrleint a nemrég leleplezett 2021-es, új koncepciójú Forma-1-es autókról is megkérdeztük: „Nagyon tetszik, jól néz ki. Remélem, hogy vezethetem is majd.”

  • Az elkövetkezendő hetekben kiderül, hol folytatja Mick Schumacher

    Az elkövetkezendő hetekben kiderül, hol folytatja Mick Schumacher

    Mick Schumacher győzelemmel nyitotta a Formula 3 ausztriai versenyhétvégéjét, újabb elsőbbségével pedig a bajnoki pontversenyben is élre állt.

    A versenyt követően megkérdeztük a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiát, hogy melyik kategóriában képzeli el a jövőjét 2019-ben.

    A 19 éves versenyző elmondása szerint jelenleg is folynak a tárgyalások a következő évet illetően, egyelőre azonban a szezon hátrelévő részére koncentrál.

    „Úgy gondolom, a következő hetekben ki fog derülni mi történik jövőre. Jelenleg természetesen az F3-ra koncentrálok, hiszen ma délután is lesz egy időmérőnk. Jelenleg is tárgyalunk a jövőt illetően, de még semmi nincs aláírva” – mondta Mick a Racingline.hu kérdésére.

    15:15-kor,  a második és harmadik versenyre való kvalifikációval folytatódik az F3 ausztriai fordulója, míg a hátrelévő két versenyt vasárnap 11:25-kor, valamint 16:00-kor rendezik.

  • Ricciardo: „Ha a naptár bővül, a versenyhétvégéknek rövidülniük kell”

    Ricciardo: „Ha a naptár bővül, a versenyhétvégéknek rövidülniük kell”

    Daniel Ricciardo azon a véleményen van, hogy ha több lesz a verseny, csökkenteni kell a versenyzők felé támasztott követelményeket.

    A Liberty Media nem titkolja, szeretné növelni a versenyek számát, új piacokat szeretnének bevonni. Már így is van 21 futam, ami elég sok, de a 25 lett már sokszor megemlítve, mint határ.

    Tavaly Fernando Alonso nyilatkozta azt, hogyha elérik ezt a határt, távozik, de mások is kifejezték aggodalmukat ezzel kapcsolatban. Azonban Ricciardo szerint ez kivitelezhető a versenyhétvégék lerövidítésével és a sajtókötelezettségek csökkentésével. A WTF1 hasábjain az alábbiakat mondta:

    „Ha a több verseny ily módon kevesebb hülyeséget jelent, akkor legyen! Talán ha egy versenyhétvégét 3 naposra szűkítenek az 5 helyett. [Néhányszor] már kedden is van egy-két dolgom, ez pedig így egy 6 napos program. Ha így építenék fel a hétvégéket, mint ahogy most, túl sok lenne. De ha mondjuk pénteken érkezünk és vasárnap megyünk, akkor működne a 25 futam, hiszen ezzel hétfőtől csütörtökig szabadok lennénk.”

    Az F1 idén története első tripla hétvégéjén van túl, hiszen a francia, az osztrák és a brit futam 3 egymást követő hétvégén zajlott le. Nem volt túl népszerű és a Liberty is kerülné ezt a jövőben. Ricciardo-nak elmondása szerint nem volt vészes, de megjegyezte, az utazás sok energiát elvett.

    „Ausztriában az emberek ki voltak merülve, a mérnöki iroda nagyon kivolt, mindenki kapta az ívet. De akkor az még csak egy dupla hétvége volt, szóval nem mondanám, hogy ez a tripla hétvége hatása volt. Az a baj ezzel, hogy a több verseny több utazással jár. Kell az egyensúly, de szerintem, ha megtartják ilyen hosszúaknak a mostani futamhétvégéket, akkor talán kevesebb fordulóra lenne szükség. Azonban ha sikerül lerövidíteni, akkor talán belefér több verseny.”

    A rövidebb versenyek az ausztrál által megálmodott naptárba illenének, melyben az egymáshoz földrajzilag közeli helyek egymást követik. Így több idő jut a felfedezésre.

    Érdekes, hogy Ricciardo negatívnak tartja a sok médiaszereplést – főleg, hogy általában kiváló ezekben a dolgokban. A Red Bull elég fontosnak tartja a sajtós és promóciós eseményeket – lehetett ez egy tényező, amiért Ricciardo a Renault-t választotta?

  • A Magyar Nagydíjon továbbra sem volt Williams F1-es termék

    A Magyar Nagydíjon továbbra sem volt Williams F1-es termék

    Már a 90-es évek vége óta ismert történet, hogy a Williams Forma-1-es csapat és egy élelmes (?) magyar vállalkozó közötti ellentétnek köszönhetően nem lehet hivatalosan Magyarországon vásárolni az angol csapat ruházati, és egyéb termékeiből. Gondoltuk, azzal, hogy a Liberty Media F1 Store néven kezelésbe veszik a csapatok ilyen jellegű merchandise dolgait, ezen a téren is változás lesz, azonban ahogy azt a 210.000 kilátogató néző is tapasztalhatta idén a Magyar Nagydíjon: nem.

    A dolog onnan indult, hogy Kortye Vilmos, Williams márkanéven (mert elmondásuk szerint akkor mindenki Vilmos volt a családban) gyermek- és sportruházati vállalkozást indított Magyarországon 1990-ben. A Magyar Szabadalmi Hivatal pedig a vállalkozónak adott igazat, többször is, sőt 2009-ben ott tartott az ügy, hogy a Williams F1-es csapatának az öltözete Kortye szerint „hamis”, és pár levélváltás ellenére őt érdemben soha nem kereste meg a patinás brit istálló, hogy megegyezhessenek erről. A Fővárosi Bíróság 2008-ban pedig jogerősen kimondta, hogy Magyarországon Williams márkanéven kizárólag a vecsési vállalkozás értékesíthet ruházati cikkeket, írta 2009-ben a 24.hu.

    Tíz évvel később még mindig ott tartunk, hogy Magyarországról csak online tudjuk megvásárolni a csapat termékeit, mindenféle előzetes ruhapróba nélkül. Teszt jelleggel szóvá tettük a termékek hiányát az F1 Storeban a Hungaroringen, és csak némi telefonálgatás után tudta csak megmondani az ott dolgozó boltot irányító külföldi lány, hogy mi az oka annak, hogy Ausztriában tudtunk volna vásárolni Williams termékből, itt meg nem. Ráadásul ő is rosszul ismerte a történetet, azt tudta, hogy hazánkban nincs a Libertynek joga árusítani, de ugyanakkor azt gondolta, hogy a brit csapat külön standdal van jelen a száguldó cirkusz forgatagában a Hungaroringen.

    A Kortye család Williams néven futó vállalatbirodalma egyébként tovább bővült az évek alatt: a ruházati üzleten kívül 2000-től már kistérségi televíziózással is foglalkoznak, valamint esküvői videók készítésével.

  • Bőrgatyát öltöttek a Red Bull versenyzői Ausztriában

    Bőrgatyát öltöttek a Red Bull versenyzői Ausztriában

    Az Osztrák Nagydíj helyszínén, a Red Bull hazájában, a Red Bull Ringen már hagyománnyá vált, hogy az energiaitalosok versenyzői vasárnap osztrák népviseletbe öltöznek. Így aztán Daniel Ricciardo, Max Verstappen, Pierre Gasly és Brendon Hartley is bőrgatyában (Lederhose) feszítettek a versenyző parádén. Az új-zélandi Hartley egyébként meg is jegyezte, hogy meglepően kényelmes viselet.

    Mintegy ennek kiegészítéseként, mint eddig minden évben, Drindl-ruhás lányok is voltak a helyszínen, noha idén nem grid girl funkciójukban.

    © Kaiser Erika fotói:

    red bull ring, ausztria, bőrgatya red bull ring, ausztria, bőrgatya red bull ring, ausztria, bőrgatya red bull ring, ausztria, bőrgatya

  • Interjú Vandoorne-nal: Alonso nem osztogat tanácsokat

    Interjú Vandoorne-nal: Alonso nem osztogat tanácsokat

    Kollégánk Stoffel Vandoorne-nal, a McLaren 26 éves belga versenyzőjével készített interjút Spielbergben, az Osztrák Nagydíj helyszínén.

    Vandoorne rendkívül őszintén beszélt Forma-1-es karrierjének alakulásáról és az őt ért megpróbáltatásokról, melyek a McLaren utóbbi években mutatott nem túl rózsás teljesítményéből fakadnak.

    GP2 bajnokként érkeztél meg a száguldó cirkuszba, aki rekordokat döntött a Forma-1 előszobájában. Milyen benyomásaid vannak az F1-be való beilleszkedéssel kapcsolatban?

    Stoffel Vandoorne: Mindenekelőtt elmondhatom, hogy a Forma-1 teljesen különbözik a GP2-től és az összes junior kategóriától. Lehet bármennyi tapasztalata valakinek a kisebb kategóriákban, az F1 más történet. Mielőtt versenypilótává váltam, tesztversenyzőként dolgoztam a McLarennél, és sok időt töltöttem el a szimulátorban, valamint követtem a csapatot az egyes versenyhelyszínekre. Eljön azonban az idő, amikor meg kell mutatnod magad és teljesíteni kell. A Forma-1-es pilótává válásomat elég normálisnak nevezném, bár nyilvánvalóan nem voltam ideális helyzetben. Nagyon sokat küszködtünk, már a teszteken sem tudtunk elég időt tölteni a pályán, majd a mezőny végéről kellett nekivágnunk a futamoknak, sőt olyan is volt, amikor el sem tudtunk rajtolni. Nehéz idők voltak, nekünk is fel kellett fognunk, hogy valójában mi történik. A kezdetekkor annyira sok problémával kerültünk szembe, hogy nem is tudtunk a személyes teljesítményemmel foglalkozni. Miután erősebbé váltunk megbízhatóság terén, egyre többet tudtunk meg az autónkról és arról, hogy nekem mire van szükségem a technika terén. Mindezek után a mérnöki csapat felé is közvetíteni tudtam a gondolataimat. Úgy gondolom, ez egy teljesen normális tanulási folyamat, melyen át kell esni. Persze, a problémák nem könnyítették meg a procedúrát.

    „Fel kellett fognunk, hogy valójában mi történik…”

    Különösen nem könnyű a helyzet, ha Fernando Alonsónak hívják a csapattársad. Még mindig ő a mezőny egyik legkomplettebb versenyzője?

    Vandoorne: Két csapattársam volt eddig a Forma-1-ben és mindketten világbajnokok. Fernando továbbra is az egyik legjobb, így elég jó viszonyítási alapom van. Egyetlen probléma áll fent, mely mindkettőnket érint: nem harcolhatunk győzelmekért és top pozíciókért. Sokkal szebb lenne a dolog, ha az első helyekért versenyeznénk.

    Úgy tűnik, elég jó a kapcsolatod Fernandóval, ellát néha hasznos tanácsokkal?

    Vandoorne: Nem, soha! Jó a kapcsolatunk, de elég furcsa a helyzet, ami körülvesz minket. Szenvedünk az autóval, a csapat nem tudja hozni az eredményeket. Nem tudunk megfelelő helyezésekért küzdeni, így valamilyen szinten normális, hogy jó kapcsolatunk van. Ha holnaptól győzelmekért harcolnánk, valószínűleg megváltozna a helyzet, jelen pillanatban viszont mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy egyre előrébb jusson a McLaren.

    Hamarosan elérünk a szezon feléhez, így egyre többször kerülnek szóba a szerződések. Több csapatvezető, köztük Toto Wolff is nagyra értékel téged. Úgy gondolom elég jó érzés ehhez hasonló dicséreteket begyűjteni…

    Vandoorne: Mindig jó ilyenekről hallani! Ahogy mondtad is, a szezon ezen szakaszában normális, hogy mindenki a versenyzőkről beszél, ám a helyzetünket figyelembe véve egyáltalán nem könnyű megmutatni, hogy valójában mire is vagyok képes. Továbbra is úgy gondolom, hogy nagy támogatás övez a paddockban és mindenki magasra értékel engem. 100%-ig megbízom az adottságaimban és a képességeimben, amivel az egyik legjobbá válhatok. Jelenleg várnom kell a lehetőségre, hogy megfelelő csomag legyen mögöttem.

     

    Az idei szezont három hondás év után már a Renault partnereként kezdtétek meg. Csalódást okozott, hogy nem tudtok ott lenni a Red Bull szintjén?

    Vandoorne: Az, hogy rögtön a Red Bull szintjén legyünk, soha nem volt a lehetőségek között. Ők nyilvánvalóan jó mércét jelentenek számunkra, így összehasonlítási alapként szolgálnak. Jó formában kezdtük a szezont, hasznos pontokat szereztünk. Jelen pillanatban kemény időszakon megyünk keresztül, nagyon közel került egymáshoz a középmezőny, míg mi nem igazán tudtunk fejlődni. Az elmúlt hétvégéken mutatott formánk nagyon elszomorító, rengeteg munka áll előttünk. Egy hétvége alatt nem lehet átszabni egy Forma-1-es autót, főleg, ha több egymást követő hétvégén is versenyünk van.

    „Nem igazán tudtunk fejlődni…”

    Gyakran halljuk, hogy a versenyzők visszajelzései is jelentős szerepet játszanak az autó fejlesztésében. Be tudnál avatni minket, hogy miként zajlik egy terület erősebbé tételének folyamata?

    Vandoorne: Mindannyiunknak van egy saját érzése az autóval kapcsolatban, az optimális beállítás megtalálása versenyzőnként eltérő. Amiből mindenki többet szeretne, az a leszorítóerő. Persze a tapadás mellett motorerőből is mindig a lehető legtöbbet akarjuk. Nem számít, hogy mennyire jó egy autó, mindig panaszkodunk, hogy miből szeretnénk, ha több állna rendelkezésünkre. Arról szól a történet, hogy megfelelő egyensúlyt találjunk a különböző területek között. Iránymutatást adunk az aerodinamikai csapatnak, hogy milyen irányba fejlesszék az autót és melyik részéből szeretnénk többet kihozni.

    Végül pedig beszéljünk egy kicsit a focivébéről, a nemzeti csapatod elég erősnek tűnik, kiváló játékosok alkotják a keretet. Nemrég legyőztétek Angliát is, mekkora esélyt látsz a végső győzelemre?

    Vandoorne: Úgy érzem minden esélyünk megvan a sikerre, habár nem követem túlságosan közelről a futballt. Örülök, hogy legyőztük Angliát, nagyon jó a csapatjátékunk és kiváló egyéni képességű játékosokkal rendelkezünk. Minden rajtuk múlik, örülnék, ha jó eredménnyel zárnánk a tornát.

  • Verstappen győzött, Hamilton kiesett, Vettel az élen az összetettben

    Verstappen győzött, Hamilton kiesett, Vettel az élen az összetettben

    Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, amelyen a négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) nem ért célba.

    A 20 éves Verstappennek ez volt az idei első és pályafutása negyedik futamgyőzelme, ráadásul az osztrák istálló hazai pályáján sikerült nyernie. A második helyen Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője zárt, míg harmadikként négyszeres vb-győztes csapattársa, Sebastian Vettel ért célba, ezzel egypontos különbséggel átvette a vezetést az összetettben Hamiltontól.

    A rajtot egyértelműen Räikkönen kapta el a legjobban, s bevágott az első sorból startoló két Mercedes közé, az első kanyarban pedig másodikként tudott elfordulni a vezető Hamilton mögött. A pole pozícióból induló Valtteri Bottas (Mercedes) az első néhány száz méteren visszacsúszott negyediknek, de a harmadik kanyarban visszavette a második helyet, miközben Räikkönen Verstappennel csatázott.

    Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, míg a hatodik rajtkockából induló Vettel visszaesett a nyolcadik pozícióba, de a harmadik kör elején már ismét hatodik volt.

    A 14. körben Bottas kénytelen volt feladni a versenyt, mert tönkrement az autójában a sebességváltó. A félreállt Mercedes mentésének idejére a versenybíróság elrendelte az úgynevezett virtuális biztonsági autós fázist, így másfél kör erejéig a pilóták meghatározott tempóban mentek körbe a Red Bull Ringen. Ebben az időszakban a mezőny nagy többsége behajtott a boxba és letudta a kötelezően előírt egy kerékcserét, a versenyt vezető Hamilton ugyanakkor nem állt ki friss abroncsokért.

    A 20. körben Hamilton mögött Verstappen és Räikkönen száguldott a második és harmadik helyen, Daniel Ricciardo (Red Bull) negyedik, Vettel pedig ötödik volt. Ricciardo a 21. körben feljött harmadiknak, miután kihasználta, hogy Räikkönen hibázott a második kanyarban.

    A 25. kör végén Hamilton is kiállt egy kerékcserére, és negyediknek jött vissza a pályára, egy másodperccel megelőzve az ötödik Vettelt.

    A féltávhoz érve, a 36. körben Ricciardo autóján szinte teljesen elhasználódott a bal hátsó gumi, így az ausztrál pilótának újfent ki kellett mennie a boxba egy kerékcserére. Közben Vettel megtámadta és meg is előzte Hamiltont, aki egyre ingerültebben kérte számon a csapatán, hogy a virtuális biztonsági autós időszak alatt miért nem hívták ki kerékcserére.

    Húsz körrel a leintés előtt Verstappen magabiztosan vezetett, mögötte pedig Räikkönen és Vettel haladt a második, illetve harmadik helyen. Hamilton negyedik volt, de ismét be kellett jönnie a boxba egy kerékcserére, amely után Ricciardo mögé, ötödikként tért vissza a pályára.

    Ricciardo egy körrel később műszaki hiba miatt feladta a küzdelmet, a hajrában pedig Hamilton is hasonlóan járt: a versenyautója lelassult, s a brit pilóta kénytelen volt kiállni.

    Verstappen végül gond nélkül győzött, a Mercedes idén először nem szerzett pontot, miközben a Haas istálló kiváló versenyt és kettős pontszerzést ünnepelhetett: Romain Grosjean negyedik, Kevin Magnussen ötödik lett.

    A vb egy hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.

  • Alonsót is megbüntették, csak a bokszutcából rajtolhat

    Alonsót is megbüntették, csak a bokszutcából rajtolhat

    Fernando Alonso a bokszutcából vághat neki a 15:10-kor rajtoló Osztrák Nagydíjnak.

    A kétszeres világbajnok versenyző McLarenje még az időmérő edzés második szakaszának végén sérült meg, amikor a spanyol túlságosan szélesen próbálta teljesíteni az utolsó kanyart, ám a rázókő nem kegyelmezett versenyautójának.

    A sérült első légterelő idom cseréje elkerülhetetlen volt, de nem ez az egyetlen elem, amit cseréltek a McLarennél. Alonso megkapta a Renault továbbfejlesztett MGU-K-ját is, ami már a harmadik felhasznált egysége a szezonban – holott csak kettő lenne használható büntetlenül.

    A McLaren az említett elemek mellett pitot csövet is cserélt a 14-es rajtszámú versenyautón. Mivel a wokingiak megszegték a parc fermére vonatkozó szabályokat, így Alonso csak a bokszutcából kezdheti meg spielbergi futamot.

    Alonso mellett Brendon Hartley autójában is változtatásokat kellett eszközölni, a Toro Rosso-Hondába új erfőrráskomponenseket építettek be, így az új-zélandi versenyző a 19. helyről várhatja a rajtot.

    Tegnap Sebastian Vettelt is büntették, a Ferrari németje Carlos Sainz feltartása miatt kapott három rajthelyes hátrasorolást.

  • Bottas rajtol az első helyről

    Bottas rajtol az első helyről

    A finn Valtteri Bottas nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A Mercedes 28 éves versenyzőjének ez az idei első, s pályafutása ötödik pole pozíciója.

    Bottas mellől csapattársa, a címvédő brit Lewis Hamilton startolhat, míg a harmadik rajtkockát a Hamiltonhoz hasonlóan négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája foglalja el.

    Az 71 körös osztrák futam vasárnap 15.10-kor kezdődik a Spielbergben található Red Bull Ringen.

    1. sor:
    Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    2. sor:
    Sebastian Vettel (német, Ferrari)
    Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    3. sor:
    Max Verstappen (holland, Red Bull)
    Romain Grosjean (francia, Haas)
    4. sor:
    Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    Kevin Magnussen (dán, Haas)
    5. sor:
    Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
    Nico Hülkenberg (német, Renault)
    6. sor:
    Esteban Ocon (francia, Force India)
    Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
    7. sor:
    Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
    Lance Stroll (kanadai, Williams)
    8. sor:
    Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
    Sergio Perez (mexikói, Force India)
    9. sor:
    Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
    Charles Leclerc (monacói, Sauber)
    10. sor:
    Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)
    Marcus Ericsson (svéd, Sauber)