Címke: Ausztrál Nagydíj

  • Leclerc nem találta a szavakat az újabb nullázását követően

    Leclerc nem találta a szavakat az újabb nullázását követően

    Újabb felejthető hétvégén van túl a Ferrari szupersztárja, Charles Leclerc. A monacói pilóta Ausztrál Nagydíja mindössze a hármas kanyarig tartott, ugyanis már az első körben balesetbe keveredett és kiesett.

    Leclerc a rajt után egy mély féktávval szeretett volna pozíciókat fogni. Azonban a hármas kanyarban a Ferrarijának jobb hátsó kereke összeért Lance Stroll bal első kerekével, ami miatt a monacói kipörgött a kavicságyba, ahol el is ásta az SF23-at.

    Masi jelenléte meghozta az izgalmakat: Verstappen nyerte a kaotikus futamot

    Leclerc így az eddigi 3 futamból már 2 alkalommal is nullázott, ami miatt a The Race-nek elárulta, hogy „egyértelműen a mostani F1-es szezonja indult a legrosszabbul” eddigi karrierje során.

    „Sajnálom, hogy a mai verseny már ilyen korán véget ért a számomra egy ütközés miatt” – nyilatkozta az 5-szörös futamgyőztes a kiesését követően. – Egy versenybaleset volt az egész, nem hiszem, hogy bármit is csinálhattunk volna másképpen. Nagyon csalódott vagyok, de bízom abban, hogy a következő futamon már megint minden rendben lesz.”

    Leclerc neve mellett mindössze 6 pont szerepel, amivel csak a 8. helyet foglalja el az egyéni pontversenyben. A monacói hátránya már 61 pontra rúg a bajnoki éllovas és regnáló világbajnok Max Verstappennel szemben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Masi jelenléte meghozta az izgalmakat: Verstappen nyerte a kaotikus futamot

    Masi jelenléte meghozta az izgalmakat: Verstappen nyerte a kaotikus futamot

    Max Verstappen nyerte az Ausztrál Nagydíjat, a második helyen Lewis Hamilton végzett, míg a harmadik Fernando Alonso lett.

    A rajtot követően George Russell megelőzte az élről induló Max Verstappent. Két kanyarral később Lewis Hamilton is elment a holland mellett, míg Lance Stroll és Charles Leclerc ért össze. A monacói a kavicságyban kötött ki, de onnan már nem tudott kijönni.

    A Safety Car a pályára hajtott, míg Esteban Ocon és a boxból induló Sergio Pérez letudta a kerékcsereéjét.

    Az újraindítást követően Verstappen üldözőbe vette a két Mercedest. A hatodik körben Alex Albon is kiesett, így a biztonsági autó újfent előkerült. George Russell az élről letudta kerékcseréjét, csakúgy, mint Carlos Sainz és Sergio Pérez.

    Piros zászló a versenyen:

    A törmelékek sokasága miatt piros zászlóval megszakították a versenyt. Így a kerékcserén túlesők hátrányba kerültek. A visszajátszásokból kiderült, hogy majdnem Nico Hülkenberget is magával vitte a brit-thai versenyző, csak a szerencsén múlott, hogy megúszta a Haas pilótája.

    A rövid szünet után ismét kezdődhetett a móka.

    A mezőny újfent feláll a rajtrácsra, ugyanis álló rajttal indult tovább a verseny. Lewis Hamilton indulhatott az élről, mellőle Max Verstappen, míg mögötte Fernando Alonso és Lance Stroll startolt. Az ötödik pozícióban Pierre Gasly találta magát, míg a rajtrácson a további sorrend: Nico Hülkenberg, George Russell, Yuki Tsunoda, Lando Norris, Oscar Piastri, Carlos Sainz, Nyck de Vries, Esteban Ocon, Sergio Pérez, Guanyu Zhou, Valtteri Bottas, Logan Sargeant és Kevin Magnussen volt.

    Lewis Hamilton annyira lelassított, hogy a dánnak még sóderágyon is át kell hajtania. A rajt után a hétszeres világbajnok könnyedén megtartotta pozícióját, míg Verstappennek a kétszeres spanyol világbajnokra kellett figyelnie.

    Russell drámája, Verstappen az élen:

    Sainz gyorsan áthámozta magát a két McLarenen, így a 9. helyre került. Max Verstappen nem maradt le Hamiltonról, majd két kör után könnyedén megelőzte a Mercedes versenyzőjét.

    A mezőnyből csak Sargeant és de Vries szavazott a közepeskeverékű abroncsokra, a többiek a kemény gumikat részesítették előnyben.

    Russell maga mögé utasította Strollt és Gaslyt, míg Yuki Tsunodát a McLaren brit versenyzője előzte meg. Sainz is tovább menetelt előre, ő is megelőzte Strollt, míg Pérez a 14. helyre jött fel.

    A stewardok ugyan jegyezték, és vizsgálták Hamilton túl nagy lemaradását és lassú haladását a biztonsági autó mögött, de szankciót nem osztottak ki. Fernando Alonso mindaddig közelebb került a hétszeres világbajnokhoz, míg George Russell motorhiba miatt kiesett. Még az autó hátulja is lángra kapott. VSC fázis lépett életbe, a boxutcát pedig bezárták.

    A boxutca kijárata előtt állt meg a brit, így visszatudták tolni a konstrukciót a garázsba a pályamunkások. A 20. körben folytatódott a verseny. Pérez úgy jött át a mezőnyön, mint kés a vajon, addig Sainz megelőzte Gaslyt, és visszaért a negyedik helyre.

    A 28. körben már hét másodperces előnyt autózott ki Verstappen az egyetlen állva maradt Mercedesszel szemben, míg Pérez menetelése egyelőre megállt a 9. helyen.

    Hamilton mindeközben az Aston Martin jó tempója miatt aggódott, míg Magnussen megelőzte Tsunodát.

    Max Verstappen 10 körrel a vége előtt megnézte magának a füvet, míg Pérez felzárkózott Stroll mögé a hetedik helyre. Norris mindeközben Hülkenberget próbálta megelőzni, míg az élen álló holland megfutotta a leggyorsabb kört is. A McLaren versenyzője abszolválta a manővert, így a két pontot érő 8. helyre ért fel.

    Piros zászló és és a mégis elindult futam:

    Magnussen jobb hátsó kereke elrepült miután megvizsgálta közelebbről a falat. Így a Safety Car harmadszor is a pályára gurult. 3 kör maradt, és előkerült a piros zászló is a törmelékek miatt.

    A biztonsági autó felvezetésével harmadjára is felállt a rajtrácsra a mezőny maradéka. Verstappen jól kapta el rajtot, míg Alonsót megforgatta Carlos Sainz, addig a két Alpine a falban kötött ki. Pérez a sóderágyon száguldott át, míg Sargeant és Magnussen is az oldalvonalon túl találta magát. Azonnal megállították a versenyt.

    Percekig tanakodott a versenyirányítás azon, hogy mi legyen a versennyel. Alonso már a megforgása után üvöltötte a szabálykönyvet, de döntés nehezen született meg. Az 58. körnél (utolsó kör) állt a számláló, de az FIA mégis újraindította a futamot.

    A következő sorrendben indulhattak el: Verstappen, Hamilton, Alonso, Sainz, Stroll, Pérez, Norris, Hülkenberg, Piastri, Zhou, Tsunoda és Bottas.

    Carlos Sainz 5 másodperces időbüntetést kapott Alonso megforgatásáért. Gördülő rajttal indultak el, így tehát a Safety Car mögött fejezték be a versenyt. Sainz így a 12. helyre esett vissza.

    Így a kaotikus Ausztrál Nagydíjat Max Verstappen nyerte, a második helyen Lewis Hamilton ért célba, míg a harmadik Fernando Alonso lett. Mögöttük Lance Stroll, Sergio Pérez, Lando Norris, Nico Hülkenberg, Oscar Piastri, Guanyu Zhou és Yuki Tsunoda végzett az első 10-ben. A leggyorsabb körért járó pontot a mexikói versenyző szerezte meg.

  • A kísérletező Mercedes mindenkit meglepett, pedig nem is ez volt a célja

    A kísérletező Mercedes mindenkit meglepett, pedig nem is ez volt a célja

    A Mercedes saját magát, illetve a komplett Forma-1-es paddockot is meglepte az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén nyújtott teljesítményével.

    A brackley-i istálló versenyzői pénteken és szombat reggel megrendezett harmadik szabadedzésen is 4 tizedmásodperccel voltak lemaradva Max Verstappentől. Azonban ez a hátrány az időmérőre megfeleződött, mivel George Russell mindössze 0.236 ezredmásodperccel maradt el Max Verstappen 1:16.732-es pole-t érő köridejétől. Lewis Hamilton sem volt messze a csapattársától és ugyan már majdnem 4 tized volt a hátránya, a 3. helyre még így is elég volt az ideje.

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    A második szabadedzésen egyáltalán nem voltak ideálisak az időjárási körülmények, ami miatt a csapatok nem nagyon tudtak hosszabb etapokat autózni. Ezért a mai verseny egy fajta ugrás lesz az ismeretlenbe a csapatok számára. Russell az időmérő után elmondtam, hogy a győzelem a cél a számukra és meg fogják próbálni levadászni Verstappent, akinek nehéz dolga leshet az 58 körös verseny során.

    A Mercedes hétvége elején való szolidabb tempója annak volt betudható, hogy ismételten kísérleteztek a beállításokkal. A hétszeres világbajnok nemrégiben azt nyilatkozta a W14 kapcsán, hogy nem tud eggyé válni az autóval a leszorítóerő hiánya, valamint a hátsó tengely instabilitása miatt.

    Az előbbi okok miatt az első és a második szabadedzésen is egy olyan futómű beállítást alkalmaztak az Ezüst Nyilak, amiknek az a lényege, hogy az autó nagyobb mechanikus tapadással rendelkezzen. Ezt próbálták meg finomra hangolni és a tapadás üldözése bevált Toto Wolffék számára.

    A Red Bull legnagyobb erőssége a magas végsebesség volt. Verstappen a Mercedeseknél 6 kilométer/órával gyorsabb volt a hármas kanyarhoz vezető egyenesben, az átalakított kilences, tízes kanyar felé menet és még derékszögű 11-es kanyar előtti egyenesben is.

    El lehet-e kapni Verstappent?

    A stuttgarti márka a versenyre állította be az autót és a lefőbb céljuk az lesz, hogy a könnyen kopó, viszonylag sérülékeny lágy gumikat minél tovább meg tudják óvni a hűvösebb időjárási körülmények között.

    A Bikáknak a versenyen már az egyenesekben sem lesz akkora az előnyük, mivel az időmérőn és a versenyen eltérő motormódot használnak a csapatok. A holland klasszisnak az egyes kanyar felé menet mindössze 1, a hármas kanyar felé pedig 3 kilométer/órával volt gyorsabb Russellnél a szabadedzéseken.

    Érdekes futam elé nézünk tehát, már csak amiatt is, mert amíg a Mercedes eddig szenvedett a lassú kanyarokban, addig most az Albert Parkban a lassabb kanyarokban Russell és Hamilton volt a leggyorsabb. A Red Bull által húzott szélárnyék pedig majd kapóra jöhet nekik az egyenesekben és akkor a stratégiai előnyről még nem is beszéltünk.

    Amíg a Mercedes két autóval lesz jelen az élmezőnyben, addig Christian Hornerék Sergio Pérez Q1-ben vétett hibája és korai kiesése miatt Verstappen „hátvéd” nélkül fog maradni.

    Pérez állítja: nem ő hibázott a melbourne-i időmérőn

  • Verstappen szerint Pérez nem lesz tényező a futamon

    Verstappen szerint Pérez nem lesz tényező a futamon

    Az Ausztrál Nagydíj időmérőjének első három helyezettje, Max Verstappen, George Russell és Lewis Hamilton szerint a mezőny legvégéről induló Sergio Pérez nem jelenthet veszélyt rájuk a vasárnapi versenyen.

    A Red Bull mexikói pilótája két hét leforgása alatt jutott mennyből a pokolba. Amíg Jeddah-ban minden klappolt a számára és a pole-pozíció mellett a futamgyőzelmet is meg tudta szerezni, addig Melbourne-ben szenvedett és a fékproblémája miatt már a Q1-ben a sóderágyban kötött ki, ami miatt korán elvérzett a kvalifikáción.

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    A pole-t megszerző Verstappentől az időmérő utáni sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy szerinte a csapattársa fel tud-e majd zárkózni az élmezőnybe az 58 körös futam során. A kétszeres holland világbajnok úgy véli, hogy a mexikói nem lesz tényező a futam során, de ennél bővebben nem is ment bele az esélylatolgatásokba.

    „Őszintén, nem tudom. Az biztos, hogy ezen a pályán nehéz előzni, de a bónusz DRS zóna valamilyen szinten megkönnyíti majd ezt a folyamatot. Azonban ezt nagyon nehéz megmondani, mert rengeteg különböző tényező játszhat szerepet. Ilyen például a többiek versenytempója és gumikopása például.”

    A Mercedes pilótái is egyetértettek Verstappen szavaival. Russell szerint Pérez „biztosan benne lesz a legjobb tízben”, de „egy ilyen karakterisztikájú pályán nem hiszi azt, hogy képes lesz felzárkózni az élmezőnyhöz.” Hamilton pedig csak annyit mondott csapattársa után, hogy ugyanígy gondolja.

    Pérez állítja: nem ő hibázott a melbourne-i időmérőn

     

  • Pérez állítja: nem ő hibázott a melbourne-i időmérőn

    Pérez állítja: nem ő hibázott a melbourne-i időmérőn

    Sergio Pérez szerint „utas” volt és semmit sem tudott tenni az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésénvaló incidense során.

    A Red Bull mexikói versenyzőjének már a harmadik szabadedzésen is akadtak problémái. Az utolsó gyakorlás első 20 percét a garázsban töltötte, majd a végén több, mint fél másodpercet kapott a csapattársától, Max Verstappentől.

    Az 5-szörös futamgyőztesnek azonban olyan komoly fékproblémái voltak, hogy számos alkalommal elhagyta a pályát és látogatta meg a sóderágyakat az Albert Park különböző részein. A Red Bull azt hitte, meg tudta oldani a problémát az időmérőre a mexikói RB19-esén, de ez, mint kiderült, nem sikerült a számukra.

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Pérez ugyanis már a Q1 elején elfékezte magát a hármas kanyarban és a sóderágyban találta magát, ahol el is ásta magát. Mindez azt jelentette, hogy Pérez a holnapi versenyt majd csak a 20. helyről kezdheti majd meg. A Szaúd-Arábiában győzedelmeskedő versenyző szerint a fékerő eloszlással volt a gond, miután az túlzott mértékben előre tolódott, amikor fékezett.

    „A harmadik szabadedzéstől kezdődően volt egy technikai problémánk, amiről azt hittük, hogy sikerült orvosolnunk. Azonban most már nyilvánvalóvá vált, hogy nem jártunk sikerrel.”

    „Nehéz volt bármit is csinálni. Amint a fékre léptem, utas voltam az autóban és nem volt ráhatásom a dolgokra. Remélem, hogy a holnapi napra találunk egy optimálisabb egyensúlyt és minimalizálni tudjuk a mai veszteséget.”

    A Red Bull Pérez bakija miatt Szaúd-Arábiába után Ausztráliában sem tudott jelen lenni a Q3-ban mindkét autójával. Jeddah-ban a kétszeres világbajnok vérzett el a Q2-ben, miután problémák akadtak az erő átvitellel az RB19-ben.

    Pérez helyzete azonban egyáltalán nem reménytelen, ugyanis az energiaitalosok rendelkeznek az egyik legnagyobb végsebességgel a mezőnyből és ez majd nagyon jól fog jönni az előzések során. A 4 kijelölt DRS zóna pedig kapóra fog jönni a mexikóinak, aki jelen pillanatban csak egyetlen ponttal van lemaradva Verstappentől az egyéni pontversenyben.

    A Ferrari korábbi versenyzője szerint Péreznek ezért nincs esélye Verstappen ellen

  • Leclerc a csapatát okolta szarkasztikus nyilatkozatában a rossz időmérős szereplésért

    Leclerc a csapatát okolta szarkasztikus nyilatkozatában a rossz időmérős szereplésért

    Charles Leclerc szerint a Ferrarival való rossz kommunikációja mellett ő rossz teljesítménye sem javította az esélyeit az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén. A monacói pilóta nagy meglepetésre csak a 7. helyről kezdheti majd meg a versenyt.

    Leclerc – aki tavaly rendkívül magabiztosan tudott győzedelmeskedni az Albert Parkban – több, mint 6 tizedmásodpercet kapott a pole-pozíciót megszerző Max Verstappentől. Emellett pedig a csapattársától, Carlos Sainztól is kikapott, aki az 5. rajthelyet szerezte meg a holnapi 58 körös versenyre.

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Az olaszok annak ellenére mentek ilyen rosszul, hogy a Red Bullal és a Mercedesszel ellentétben ők már a mostani hétvégén bevetettek pár új aerodinamikai újítást az autójukon. Az 5-szörös futamgyőztes egyáltalán nem örült a végeredménynek és elmondása szerint ez annak volt köszönhető, hogy nem vezetett eléggé jól.

    „Már a Q1-ben és a Q2-ben sem mentem elég jól” – árulta el a monacói, aki számára az idei volt a legrosszabb szezonkezdete eddigi ferraris pályafutása során. – Egyszerűen nem állt össze a dolog, és ez csakis kizárólag az én hibám.”

    „A Q3-ban már valamennyire összeállt a kép, és tudtam is nyomni neki. A második gyorskörömön azonban nem tudom, mi történhetett. Nem tudom, hogy a rossz kommunikáció vagy mi miatt találkoztam Carlosszal az első szektorban, de az biztos, hogy ez egyáltalán nem segített a körömön. Erre majd biztosan ki fogunk térni az időmérő utáni beszélgetés során.”

    Az edzés után gyorsan kiderült, hogy Sainz miért tartotta fel Leclerc-t. Az Albert Parkban rendkívül alacsony az aszfalt hőmérséklete a mostani hétvégén, ami miatt a Vörösök mérnökei arra kérték a pilótáikat, hogy az optimális gumihőmérséklet elérésének érdekében csak 2 melegítő kör után kezdjék meg a gyorskörüket.

    Azonban a Ferrari esőt várt a Q3 végére, ami miatt Sainzot és Leclerc-t is arra kérték, hogy csak egy gumimelegítő kört teljesítsenek az utolsó próbálkozásuk előtt. Ezt a monacói be is tartotta, azonban a spanyol kollégája nem. Így amíg Leclerc már a gyorskörét teljesítette, addig Sainz ragaszkodott a 2 melegítő körhöz és elment még egyre, ahelyett, hogy ő is megkezdte volna a gyorskörét.

    Leclerc arra számít, hogy a Ferrari flörtölni fog a legjobb pozíciókkal

  • Hamiltonnak egyértelmű célja van: Meg akarom nyerni a futamot

    Hamiltonnak egyértelmű célja van: Meg akarom nyerni a futamot

    Lewis Hamilton az időmérő után vérszemet kapott, és egyenesen az első helyet tűzte ki célul.

    A Mercedes az időmérő első két szakaszában még nem villant meg, ám az utolsó másodpercekben szinte a semmiből húzták elő a második és a harmadik helyet. A hétszeres világbajnok elégedett a teljesítményükkel, és abban reménykedik, hogy tudják támadni majd Max Verstappent.

    „Nagyon boldog vagyok, ez az eredmény váratlanul ért minket. Büszke vagyok a csapatra. George (Russell) fantasztikus munkát végzett ma, az, hogy az első és a második sorból rajtolunk, olyan mint, egy álom. A lehető legkeményebben dolgoztunk annak érdekében, hogy az élre kerüljünk. Hihetetlen, hogy ilyen közel vagyunk a Red Bullhoz” – nyilatkozta a brit pilóta.

    Forma-1, Lewis Hamilton, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes

    Hamilton elmondta, egyértelmű célja van: a legnagyobb trófeát akarja hazavinni Ausztráliából.

    „Remélem, holnap meg tudjuk adni a módját, és az időjárás is kedvező lesz. Egyértelműen az első helyre akarok kerülni, és győztesként szeretnék távozni” – tette hozzá mosolyogva.

    A hétszeres világbajnok úgy véli, több is lehetett volna az időmérőben, de a második próbálkozásánál forgalomba került.

    „A második kör nem volt olyan jó, mint az első. Az utolsó szektorban ugyan gyorsabb voltam, viszont az elején lemaradtam. Nem vagyok csalódott, nagyon hálás vagyok ezért a pozícióért. Olyan keményen fogok dolgozni, ahogy csak tudok. Szeretnék holnap előrébb kerülni.”

     

  • Aggódhat a Red Bull a futamon? – Verstappen válaszolt

    Aggódhat a Red Bull a futamon? – Verstappen válaszolt

    Ugyan nem volt zökkenőmentes Max Verstappen és a Red Bull időmérője, ám a holland nem aggódik túlságosan.

    A kétszeres világbajnok pályacsúcsot döntve került az első rajtkockába szombaton. A Q1-ben és a Q2-ben is az élen állt, ám a leváltásoknál akadt némi gondja a 25 éves pilótának. Csapattársa egy technikai hiba miatt került a falba és búcsúzott idejekorán.

    Szaúd-Arábiában Verstappennek gyűlt meg a baja a konstrukcióval, így az osztrák istálló háza táján sem megy minden olyan zökkenőmentesen.

    Ugyanakkor a kisebb technikai gondok miatt nem aggódik a holland.

    „Nem, általában nem aggasztanak ezek a dolgok. Mindig próbálunk finom hangolni, és ezt fogjuk tenni a továbbiakban is.”

    Verstappen örül az újabb pole pozíciójának és már alig várja, hogy ismét versenyezzen.

    „Az utolsó etap nagyon jól sikerült. Az egész hétvége kemény volt a gumik szempontjából, nehéz volt őket a megfelelő hőmérsékleti tartományban tartani. A Q3-ban viszont minden összejött. Elégedett voltam a körömmel és természetesen örültem a pole pozíciónak is. Alig várom a holnapi napot.” – nyilatkozta az időmérő után a holland.

  • Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát az Ausztrál Nagydíj kvalifikációján, a második helyről George Russell indulhat, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Az esőfelhők fenyegetően gyülekeztek a mezőny feje felett, így az első percekben szinte mindenki kihajtott a pályára. Alex Albon állt az élre, míg csapattársa megforgott a boxbejárat környékén.

    Sergio Pérez már nem volt ilyen szerencsés, a hármas kanyarban a falba állt. Piros zászlóval leintették az időmérőt. A mexikói próbált kitolatni, de elásta Red Bullját a sóderágyban. A 32 éves pilóta technikai gondokra panaszkodott.

    Az újraindítást követően Max Verstappen állt az élre, míg a gumimelegítéssel küzdött az Aston Martin és a Ferrari. Pár körrel később már Fernando Alonso állt az élre, de a holland nem hagyta magát, így gyorsan visszavette a pozíciót. Mindaddig Alex Albon a harmadik helyre repítette a Williamst.

    A Q1-ben végül Verstappen lett a leggyorsabb George Russell és Lewis Hamilton előtt. A szakaszból búcsúzott: Oscar Piastri, Guanyu Zhou, Logan Sargeant, Valtteri Bottas és Sergio Pérez

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez már a Q1-ben búcsúzott – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Q2:

    Az első próbálkozások során a két Aston Martin állt az élre, Lance Stroll és Fernando Alonso sorrendben. A Ferrari is megvillant, ugyanis Charles Leclerc vette át az első helyet, míg Carlos Sainz a negyedik pozícióba ugrott fel. Max Verstappen is befejezte gyors körét, és le is taszította a monacóit az első helyről.

    Nico Hülkenberg meglepetésre a negyedik helyet vette át, míg Alex Albon a hetedik pozícióban találta magát. Lando Norris meglátogatta a sóderágyat, de sikeresen átsiklott rajta, így folytathatta az időmérőt.

    Az utolsó hajrában Verstappen tovább javított idején, míg mögé Fernando Alonso és Carlos Sainz zárkózott fel. A Q2 végén kiesett: Esteban Ocon, Yuki Tsunoda, Lando Norris, Kevin Magnussen és Nyck de Vries.

    Q3:

    A felhők újfent a pálya felé tornyosultak, így mindenki gyorsan túl akart lenni az első gyors körén. Max Verstappen az élre állt, őt Nico Hülkenberg követte. Ám a holland köre nem volt acélos, így Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell és a két Ferrari megelőzte.

    Verstappen azonban gyorsan visszavágott, így ismét ő került az élre.

    A holland kétszeres világbajnok bizonyult a leggyorsabbnak, így ő indulhat holnap az élről. Második helyen George Russell végzett, míg mögé Lewis Hamilton zárkózott fel.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.384 1:17.056 1:16.732
    2 George Russell Mercedes 1:17.654 1:17.513 1:16.968
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.689 1:17.551 1:17.104
    4 Fernando Alonso Aston Martin 1:17.832 1:17.283 1:17.139
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:17.928 1:17.349 1:17.270
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:17.873 1:17.616 1:17.308
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:18.218 1:17.390 1:17.369
    8 Alexander Albon Williams 1:17.962 1:17.761 1:17.609
    9 Pierre Gasly Alpine 1:18.312 1:17.574 1:17.675
    10 Nico Hulkenberg Haas 1:18.029 1:17.412 1:17.73
    11 Esteban Ocon Alpine 1:17.770 1:17.768
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.471 1:18.099
    13 Lando Norris McLaren 1:18.243 1:18.119
    14 Kevin Magnussen Haas 1:18.159 1:18.129
    15 Nyck de Vries AlphaTauri 1:18.450 1:18.335
    16 Oscar Piastri McLaren 1:18.517
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:18.540
    18 Logan Sargeant Williams 1:18.557
    19 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:18.714
    20 Sergio Pérez Red Bull
  • Verstappen és Alonso volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Verstappen és Alonso volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Max Verstappen végzett az élen az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Esteban Ocon lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy még a várható eső előtt megkezdje a gyakorlást. A holland versenyző állt az élre az installációs körök megtétele után, míg a többiek még tapogatóztak.

    Kevin Magnussen okozott pár izgalmasabb percet, a dán versenyző kiszélesítette a pályát, és a kavicságy szélét is érintette. Ezután George Russell és Lance Stroll kezdett el kakaskodni az Albert Parkban.

    Fél óra elteltével már Leclerc állt az élen, és a Haas pilótája ismét a pálya határait kutatta. Az aszfaltcsíkra felhozott kavicsok és törmelékek miatt piros zászlós szakasz lépett érvénybe, így mindenki mehetett vissza a boxba.

    Az eső újfent megmutatta magát, így a versenyzőknek óvatosabbnak kellett lenniük. Zhou Guanyu a 2-es kanyarnál még a falat is megnézte közelebbről.

    Az utolsó hajrában Max Verstappen állt az élre, őt Fernando Alonso és meglepetésre Esteban Ocon követte. A negyedik pozícióban George Russell végzett, míg mögöttük Pierre Gasly, Sergio Pérez, Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Lance Stroll és Guanyu Zhou volt az első 10 sorrendje.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.565 24
    2 Fernando Alonso Aston Martin 1:17.727 + 0.162 26
    3 Esteban Ocon Alpine 1:17.938 + 0.373 23
    4 George Russell Mercedes 1:17.955 + 0.390 23
    5 Pierre Gasly Alpine 1:18.094 + 0.529 23
    6 Sergio Pérez Red Bull 1:18.123 + 0.558 18
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:18.127 + 0.562 29
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.138 + 0.573 25
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:18.198 + 0.633 22
    10 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:18.330 + 0.765 20
    11 Nico Hülkenberg Haas 1:18.410 + 0.845 24
    12 Alexander Albon Williams 1:18.553 + 0.988 21
    13 Charles Leclerc Ferrari 1:18.691 + 1.126 28
    14 Oscar Piastri McLaren 1:18.713 + 1.148 21
    15 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:18.809 + 1.244 24
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.901 + 1.336 22
    17 Logan Sargeant Williams 1:18.947 + 1.382 20
    18 Kevin Magnussen Haas 1:19.056 + 1.491 26
    19 Nyck de Vries AlphaTauri 1:19.092 + 1.527 23
    20 Lando Norris McLaren 1:19.146 + 1.581 12