Címke: Ausztrál Nagydíj

  • Hajszálon múlt a horrorbaleset az Ausztrál Nagydíjon, ordított a veszélybe kerülő pilóta

    Hajszálon múlt a horrorbaleset az Ausztrál Nagydíjon, ordított a veszélybe kerülő pilóta

    Az Ausztrál Nagydíj roncsderbijét Alexander Albon balesete nyitotta meg, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett belőle még nagyobb bukás, mert a beláthatatlan kanyarban majdnem eltalálta őt Nico Hülkenberg.

    A Haas versenyzője volt az első, aki elsuhant az ideális ívre visszapattanó Williams mellett, és bizony nem sokon múlt egy még durvább bukás. Hülkenberg feldúltan elevenítette fel az esetet, ami előhozhatta volna a Forma-2 2019-es spái futamán bekövetkező végzetes baleset emlékeit.

    „Alig egy méterrel kerültem el [a roncsot], ordítottam is a rádión, annyira megemelkedett a pulzusom – nyilatkozta a ServusTV-nek. – Az lett volna igazán látványos, ha neki ütközök. Bele se akarok gondolni, mi történt volna.”

    „A pilóták rémálma, hogy egy beláthatatlan kanyarban egy autó hever a pályán, miközben a portól és a kavicsoktól szinte semmit sem látunk.”

    Ausztráliában tehát nem tudta jó eredményre váltani a kiváló, 8. rajthelyet érő időmérős teljesítményét Albon, aki tavaly ezen a pályán szerezte meg a csapatának az első pontokat. A piros zászlós megszakítással járó hibáról önkritikusan beszélt a fiatal versenyző.

    „A baleset előtti körhöz képest lassabban mentem át a kanyaron. Az előző kanyart szélesebbre vettem a rázókövön, ettől megugrott a gumik hőmérséklete és tapadást vesztettem. A következő kanyarnál még mindig túl melegek voltak a gumik” – idézte őt a Motorsport-Total.com.

    „Egyértelműen én hibáztam, mérges vagyok magamra. Ez elszomorít. Sajnálom a csapatot, cserben hagytam őket, pedig annyira jó volt a kocsi! Látva, hogy mennyien kiestem, értékes pontokat szerezhettünk volna.” A Williams megerősítette, hogy valóban tényező volt a balesetben a túlkormányzottságból eredő túlmelegedés a gumiknál.

  • Még Alonso szerint is túl kemény volt Sainz büntetése

    Még Alonso szerint is túl kemény volt Sainz büntetése

    Fernando Alonso sem érti miért kapott ilyen kemény büntetést Carlos Sainz az Ausztrál Nagydíjon.

    Kevin Magnussen balesete után túl sok törmelék került a pályára, így a versenyirányítás piros zászlóval megszakította a futamot. Miután megtisztították a pályát, a versenyzők a Safety Car vezetésével ismét felálltak a rajtrácsra. Ám az elindulás után kitört a káosz. A Ferrari versenyzője megforgatta honfitársát, a két Alpine összeért és a falban találta magát, Sergio Pérez átszáguldott a sóderágyon, míg Logan Sargeant is leparkolta autóját a fűben.

    Azonnal félbeszakították újfent a versenyt. Mivel a versenyzők nem tettek meg egy teljes kört, az előző sorrend állt fel. Így Alonso visszakerült a harmadik helyre, míg Sainz büntetést kapott. Az utolsó körben, a „Safety Car” mögött futottak be, így végül a 28 éves versenyző az időbüntetése miatt utolsó lett.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Sainz a csapatrádióban sírva kérte a stewardokat, hogy hallgassák meg, és töröljék el a szankciót. A verseny után a csalódott spanyol nem akart beszélni az esetről, csak annyit mondott, hogy szégyen, ami történt. Még az Aston Martin versenyzője szerint is túl szigorú volt a büntetést.

    „Szerintem túl kemény büntetést kapott. Az első körben nagyon nehéz megítélni milyen a tapadási szint. Nyilván nem megyünk szándékosan bele egy másik autóba. Tisztában vagyunk azzal, hogy a saját konstrukciónkat és versenyünket is kockára tesszük ezzel. Néha olyan pozícióba kerülsz, ahol azt kívánod: bárcsak ne lennél most ott, de ez része a versenyzésnek. Még nem néztem meg alaposan a visszajátszást, de így elsőre túl keménynek tűnik a büntetés.” – nyilatkozta Alonso.

  • Egy szurkolót eltalált tegnap a Haasról lerepülő törmelék

    Egy szurkolót eltalált tegnap a Haasról lerepülő törmelék

    Egy rajongó arról mesélt az Ausztrál Nagydíj után, hogyan találták el azok a törmelékek, amik Kevin Magnussen autójáról repültek le.

    A tegnapi versenyen a dán pilóta hozzáért a falhoz, így a jobb hátsó kereke elrepült. A versenyző a pálya mellett kötött ki. A törmelékek miatt piros zászlóval meg is szakították a versenyt.

    Will Sweet arról számolt be, hogy a karját megvágta egy darab, ami a Haasról szakadt le.

    „Nem igazán tudom, mi történt. A 2-es kanyarban álltam a tömegben. Láttam, hogy felfordulás van a pályán, így abba az irányba néztem. Magnussen száguldott végig azon a szakaszon. Hirtelen valami a karomra repült, és egy csomó ember szaladgált körülöttem. A fél felni átrepült a kerítésen, valaki fel is emelte. Az talált el, egy kicsit furcsa volt az egész.” – nyilatkozta a szurkoló a melbourne-i 3AW rádiónak.

    Sweet nem sérült meg komolyabban, de felhívta arra a figyelmet, hogy az esetnek rossz vége is lehetett volna.

    „Egy nagyon kicsi rádiót tartottam a fülemhez, úgy. mintha mobiltelefon lenne. Felemeltem a karomat, a menyasszonyom ott állt mellettem. Én magasabb vagyok nála… a karom, pont eltakarta a nyakamat, de ha a menyasszonyomat találja el… valószínűleg pont a fejére esett volna. Lehetett volna rosszabb is, de szerencsére engem talált el és nem mást.”

    Andrew Westacott, az AGPC vezérigazgatója elmondta, felül fogják vizsgálni az esetet.

    „Nagyon ritkán fordul elő az, hogy valami átrepül a kerítésen. Meg lettek emelve egy olyan szabvány szerint, ami minden pályával összhangban van és mindenhol érvényes. Azt állapították meg, hogy ez a megfelelő magasság. Meg kell vizsgálnunk mi történt, tanulnunk kell belőle, és meg kell néznünk, hogyan tudnák ezt elkerülni a jövőben… Mikor 2001-ben, Graham Beveridge sportbíró elhunyt, mert egy abroncs átrepült a kerítésen, azután megváltoztatták a szabályokat. A kerekeket rögzíteni kell, és így tovább. Sok minden változott azóta.”

    A verseny promóterét tegnap beidézték a stewardok is, ugyanis az utolsó körben a nézők egy része felmászott a kerítésre és a megnyitásnál leskelődött.

    Újabb fordulat: Beidézték a stewardok az Ausztrál Nagydíj promóterét is!

  • Hamilton ütős választ adott Verstappen kritikájára

    Hamilton ütős választ adott Verstappen kritikájára

    Max Verstappen nem volt elégedett Lewis Hamilton pályán való viselkedésével az Ausztrál Nagydíjon. A holland pilóta emiatt kritizálta is a hétszeres világbajnokot, aki nem érezte úgy, hogy bármit is rosszul csinált volna.

    Az immáron 37-szeres futamgyőztes nem rajtolt valami jól, ami miatt George Russell már az egyes kanyarba menet meg tudta előzni őt. A holland klasszis a hármas kanyar előtti féktávon pedig egyáltalán nem volt éber, ugyanis a 103-szoros futamgyőztes egy rövid féktávval mellé került. A két autó centikre volt egymástól, de végül nem lett ütközés és a két világbajnok első párviadalát a Mercedes brit ásza nyerte.

    Verstappen üzent Hamiltonnak: Azt hittem mindenki tiszteletben tartja ezt

    Verstappennek nem tetszett riválisának viselkedése, mert szerinte nem a szabályok szerint járt el. A hétszeres világbajnokot azonban egyáltalán nem érintette meg a Red Bull kiválóságának szavai, és szerinte minden rendben volt a kettejük között lefolyt „remek csata” folyamán.

    „Szerintem nagyszerűt csatáztunk” – nyilatkozta Hamilton a futam leintését követően. – Max korán fékezett, én pedig valamivel később és mellette találta magam a kanyarban. Én voltam a belső íven, elég helyet hagytunk a másik számára. Nem gondolom, hogy leszorítottam volna Max-et a pályáról, ő pedig nem fordul rám, szóval csak szimplán versenyeztünk egymás ellen.”

    Hamilton azt is hozzátette, hogy szerinte a mögötte célba érő „Fernando Alonso valamivel gyorsabb volt nála”, és emiatt „nem is volt egyszerű maga mögött tartani őt”. A brit klasszis többek között emiatt is kérte arra csapatát, hogy folytassák a fejlődést.

    Masi jelenléte meghozta az izgalmakat: Verstappen nyerte a kaotikus futamot

  • Kiderült, hogy Gasly megúszta-e az eltiltást vagy sem

    Kiderült, hogy Gasly megúszta-e az eltiltást vagy sem

    Habár Pierre Gasly vizsgálat alá került az Ausztrál Nagydíjat követően baleset okozása miatt, az FIA végül nem büntette meg őt. A francia pilóta így meg tudta úszni az eltiltást.

    A második piros zászlót követően – amit a Kevin Magnussen autójáról leszakadó törmelékek okoztak – Gasly az 5. helyről indulhatott, de már a rajtnál elfékezte magát, hogy elkerülje a Fernando Alonsóval való ütközést.

    A francia pilóta emiatt lesodródott a fűre, és amikor visszatért a pályára, pont a csapattársa érkezett a jobb oldalán. Az egykori Red Bull junior azomnban nem nézte a jobb oldali tükrét, ami miatt összeakadtak Oconnal, és végül mindkét Alpine csúnyán le lett amortizálva.

    Masi jelenléte meghozta az izgalmakat: Verstappen nyerte a kaotikus futamot

    Az eset miatt jelentős pontokat bukott a francia istálló és ennek tetejében még a versenybírák előtt is jelenése volt mindkét pilótájuknak. A meeting majdnem 5 órán keresztül tartott, de a felvételeket és a bizonyítékokat vizsgálva Gasly nem kapott végül büntetőpontot, aminek köszönhetően elkerülte az eltiltást.

    Gaslynak jelen pillanatban 10 darab büntetőpontja van és leghamarabb idén május 22-én szabadul meg 2 darab egységétől. Azt a két pontot a tavalyi Spanyol Nagydíjon kapta, miután Lance Strollal ütközött az egyes kanyarban.

  • Nem járt sikerrel a Haas óvása, Alonsóé marad a 3. hely

    Nem járt sikerrel a Haas óvása, Alonsóé marad a 3. hely

    A Haas ugyan megpróbálta a lehetetlent, hogy egy dobogós helyezést szerezzenek Nico Hülkenbergnek, de az FIA végül nem adott helyet a fellebbezésüknek.

    Az utolsóelőtti újraindításnál elszabadult a pokol az Ausztrál Nagydíjon és a hatalmas kavarodásból az amerikai istálló német versenyzője óriásit tudott profitálni. Hülkenberg a 4. helyen maradt, azonban miután egyetlen szektort sem tudott teljesíteni a mezőny az újbóli piros zászlóig, így mindenki abban a pozícióban ért célba a kiesőket leszámítva, ahol az utolsóelőtti újraindításnál volt.

    Masi jelenléte meghozta az izgalmakat: Verstappen nyerte a kaotikus futamot

    A Haas szerette volna, ha az előzetes sorrend maradt volna érvényben, mivel Carlos Sainz 5 másodperces büntetése – amit Fernanado Alonso megforgatása miatt kapott – értelmében Hülkenbergé lett volna a 3. pozíció. Azonban ahogyan az várható volt, az FIA elutasította a Haas óvását, így a kétszeres spanyol világbajnok a 3. astonos futamán a 3. dobogóját volt képes megszerezni.

    Óvást nyújtott be a Haas, veszélyben van ismét Alonso harmadik helye?

  • Verstappen üzent Hamiltonnak: Azt hittem mindenki tiszteletben tartja ezt

    Verstappen üzent Hamiltonnak: Azt hittem mindenki tiszteletben tartja ezt

    Max Verstappen szerint egyértelműen le van írva, hogy lehet kívülről előzni, ám Lewis Hamilton az első körben nem tett a szabályoknak eleget.

    A napokban Fernando Alonso arról beszélt, hogy mennyire szelektív és rövid a hétszeres világbajnok memóriája. A valaha volt legjobb autónak nevezte az idei Red Bullt, amivel az Aston Martin versenyzője nem teljesen értett egyet. Alonso kijelentette, hogy a Mercedes-éra elején a brit pilóta akár egy percet is adott a mezőnynek a futamon.

    A futamon viszont a kétszeres holland világbajnok nem éretett egyet ellenfele cselekedeteivel.

    A vasárnapi rajt után a 38 éves pilóta és csapattársa is megelőzte a Verstappent, majd később George Russell kiszállt ebből a buliból. Ám futam után a Red Bull versenyzője elmondta, az első körben túl merész volt a 38 éves ellenfele.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A két versenyző a kanyarcsúcspontnál összeért, és szinte már lejátszódott előttük a 2021-es év, de végül elkerülték az ütközést, és a pálya határain belül maradtak.

    „Az első köröm nem volt csodálatos, de tudtam, hogy gyors autónk van, így nem kell agresszívnek lennünk. Nem kell kockáztatnunk egy sérülést a versenygépen. A többiek rájöttek, hogy akkor van esélyük, ha agresszíven versenyeznek. Ez teljesen korrekt. Fordított helyzetben valószínűleg én is ezt tenném. Az új szabályok szerint  ha kívülről előzől, és te vagy előrébb a kanyarcsúcspontnál, akkor a kijáratnál kell helyet kapnod. Én ezt nem kaptam meg, így próbáltam elkerülni, hogy belém csapódjon (Hamilton). Fel fogom ezt hozni, de nem akarok akkora ügyet csinálni belőle. Amikor megalkották a szabályt, azt hittem, hogy mindenki tiszteletben fogja tartani. Semmi baj, elég óvatos voltam az első körben. Talán védekezhettem volna kicsit jobban is, de ez van.” – nyilatkozta higgadtabban Verstappen.

    A futam után, még a verseny hevében így fogalmazott:

    „Megpróbáltam elkerülni az ütközést. A szabályok elég egyértelműen kimondják, hogy kívülről hogyan lehet előzni. Nyilvánvaló, hogy ez nem lett betartva. Jó tempónk volt, így mindenképpen megelőztük őket (Hamilton és a Mercedes).”

  • Újabb fordulat: Beidézték a stewardok az Ausztrál Nagydíj promóterét is!

    Újabb fordulat: Beidézték a stewardok az Ausztrál Nagydíj promóterét is!

    Újabb fordulatot tartogat a már leintett Ausztrál Nagydíj, ezúttal a verseny promóterének is stewardok elé kell állnia.

    Sűrű nap elé néztek a versenyfelügyelők, ugyanis rengeteg helyzetet és döntést kellett mérlegelniük. Míg a csapatok, a versenyző és az F1-es közösség még mindig próbálja elraktározni magában a mai futamot, addig a Haas a kezébe vette az irányítást. Óvást nyújtottak be az eredmény ellen, és abban reménykednek, hogy Carlos Sainz büntetése miatt Nico Hülkenberg áhított első dobogós helyezése is meglesz.

    Óvást nyújtott be a Haas, veszélyben van ismét Alonso harmadik helye?

    Mindaddig a verseny promóterét, az Australian Grand Prix Corporationt is beidézték a stewardok. Az utolsó körben ugyanis a nézők nagyon közel kerültek a pályához, sőt néhányuk még a kerítéseknél lévő parányi területre is bemászott. Így az FIA a szervezet képviselőjét magához rendelte, hogy kinyomozza mikor és hol történt mulasztás.

    https://twitter.com/EngineMode11/status/1642514641686261763

    Aus GP securiry f**** up
    by u/Jumbles40 in formula1

  • „A legnagyobb szégyen az F1-ben”, „káosz a köbön” – így nyilatkoztak a versenyzők

    „A legnagyobb szégyen az F1-ben”, „káosz a köbön” – így nyilatkoztak a versenyzők

    Carlos Sainz a büntetésével nem ért egyet, míg Max Verstappen szerint feleslegesen okoz káoszt az FIA.

    Melbourne-ben szinte minden megtörtént, ami egy Forma-1-es versenyen megtörténhet. Lángoló motor, Safety Car fázisok, VSC, piros zászló, ütközés, a száguldó cirkusz közössége csak kapkodta a fejét. Kevin Magnussen balesete után azonban elszabadult a káosz a sportágban.

    A leeső kerék és törmelékek miatt először a biztonsági autót rendelte a pályára a versenyirányítás, majd inkább a piros zászló mellett döntöttek. A mezőny várt, a munkálatok elkészültek. Ezután viszont fejetetejére állt a világ. A rajtot követően Carlos Sainz megforgatta honfitársát, Fernand Alonsót, a két Alpine egymáshoz ért, majd a falat is meglátogatták, Sergio Pérez nagy sebességgel rohant át a kavicságyon, míg Logan Sargent is leparkolta az autóját.

    A verseny ismét leállt, ám a számláló az utolsó körhöz ért. A csapatok többsége úgy gondolta, hogy a második újraindítás előtti eredmény számít majd, hiszen nem tett meg egy teljes kört a mezőny. Ám a versenyirányítás újra indította a futamot. Így a Safety Car felvezette a versenyzőket, majd szép sorban mindenki átszelte a célvonalat.

    A legbosszúsabb Carlos Sainz volt, aki Alonso megforgatása miatt kapott egy 5 másodperces időbüntetést. A spanyol tisztában volt azzal, hogy így az utolsó helyre (12. pozícióba) kerül, és nem lesz esélye javítani az eredményen. Sőt, mivel az a kör meg sem történt hivatalosan, így a büntetését sem tartja jogosnak.

    „Nem fogok erről nyilatkozni addig, amíg fel nem megyek a stewardokhoz, és nem vonják vissza a büntetést. Hosszú évek óta ez a legnagyobb szégyen, amit láttam a sportban. Tudnék mit mondani, de inkább csendben maradok.” – nyilatkozta Sainz.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
    Verstappen sem érti, mit akart ezzel az egésszel az FIA:

    A holland versenyző is értetlenül áll az utolsó körök eseményei előtt. A kétszeres világbajnok hozzátette: nem érti mi volt a Szövetség terve.

    „Hirtelen, csak annyit láttam, hogy mekkora hely szabadult fel. Majd láttam a felvételeket, és azt, hogy mekkora káosz volt. Akkor is ilyet hozol létre (káoszt), mikor arra kéred a Safety Car vezetőjét, hogy ennyire lassan hajtson: nem lesz megfelelő hőmérséklete a gumiknak. Így állsz fel a rajtrácsra, a normál értéknél 20 fokkal hidegebb abroncsokkal. A rajtnál és a fékezésnél szinte nincs tapadásod.” – magyarázta a Red Bull versenyzője.

    Verstappen elmondta, nem tud a stewardok döntésével egyetérteni:

    „Az első kanyar kész káosz volt. Egyébként sem értem, hogy minek volt ennyi piros zászlós szakasz. Minden eset egy daruval, vagy hasonlóval orvosolható lett volna. Ezekkel a piros zászlókkal csak feleslegesen káoszt teremtenek.”

  • Óvást nyújtott be a Haas, veszélyben van ismét Alonso harmadik helye?

    Óvást nyújtott be a Haas, veszélyben van ismét Alonso harmadik helye?

    Ugyan már órák óta átszelte a célvonalat Max Verstappen, de a versenynek bizonyos értelemben még mindig nincs vége.

    A Haas istálló nagyon jó pozícióból várhatta a második újraindítást. Nico Hülkenberg a negyedik helyen autózott Carlos Sainz mögött, aki a harmadik helyen követte Max Verstappent és Lewis Hamiltont. Mivel a spanyol versenyzőt megbüntették Fernando Alonso megforgatása miatt, így a dobogón akár a német is állhatna.

    Az amerikai istállónak megtetszett ez a gondolat, így hivatalosan is megóvta az eredményt. A stewardok beidézték a csapat képviselőit, és felülvizsgálják a kérelmet.

    Ugyanakkor nem sok esély van arra, hogy a legfiatalabb csapat megnyeri ezt a vitát. Mivel nem tettek meg egy teljes kört ebben a sorrendben, a versenyirányítás jogosan rendelte el az egy körrel azelőtti felállást. Így került vissza Alonso is a harmadik helyre, akinek a Szaúd-Arábiai Nagydíj után ismét vizsgálják a dobogós pozícióját.