Címke: Ausztrál Nagydíj

  • Idén még nehezebb az előzés a versenyzők szerint

    Idén még nehezebb az előzés a versenyzők szerint

    A versenyzők azt állítják az első futam után, hogy idén még nehezebbé vált az előzés, mint amilyen tavaly volt.

    Lewis Hamilton állítása szerint ezért nem tudta megelőzni Sebastian Vettelt a győzelemért.

    „Mintha a legjobb barátom egy szikla szélén állt volna és én nem tudtam volna ma megmenteni az életét, olyan nehéz volt előzni.” – mondta Hamilton. „Ha agyonütnének sem sikerülne, hiába próbálkoztam minden képességemmel és eszközömmel, nem tudtam elég közel kerülni ahhoz, hogy küzdhessünk. Utolértem a kanyarokban, de gyorsabb volt az egyenesekben. Talán a következő versenyek másmilyenek lesznek.”

    Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas a mezőny végéről rajtolva a nyolcadik helyig lépett előre. Ő is arra panaszkodott, hogy most nagyobb a turbulencia az előzendő autók mögött.

    „Mikor még csak három másodperce vagy (az előtted lévőtől), már akkor lehet érezni. Ha egy másodpercen belülre érsz, akkor nagyon megnő (a turbulencia).” – mondta a finn.

    Annak érdekében, hogy könnyebb legyen előzni, az Albert Parkban harmadik DRS zónát is kijelöltek.

    „Egy kicsit segített, de nagyon kis különbséget eredményezett.” – vélekedett Bottas.

    Esteban Ocon is arra panaszkodott, hogy bár jó tempója volt Force Indiájának, de nem tudta azt kihasználni.

    „Nem tudtunk előrébb jönni, mert nehéz volt előzni.” – mondta. „A rajtnál elkaptam Lance-et (Stroll), és lényegében ennyi volt.”

    Akinek sikerült előznie a verseny során, az Daniel Ricciardo, aki megelőzte Nico Hülkenberget az ötödik körben. De a verseny végére beragadt Kimi Räikkönen Ferrarija mögé.

    „Nem túl gyakori, hogy a verseny nagy részét egy valaki mögé beragadva teljesítem, de ez egy szűk pálya, azok közül is olyan, amelyen nehéz előzni.” – mondta az ausztrál. „Volt pár alkalom, mikor kinéztem Kimi mögül a hármas kanyarban, de ő látta, hogy mire készülök.”

  • Verstappen kikapcsolta volna a tévét

    Verstappen kikapcsolta volna a tévét

    Max Verstappen reméli, hogy a szezon további része nem olyan lesz, mint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj, mert akkor az nagyon unalmas lesz szerinte, mivel szinte lehetetlen előzni idén.

    „Olyan volt, mint Monaco.” – mondta Verstappen. „Még ha egy, vagy másfél másodperccel gyorsabb is vagy, akkor sem tudsz előzni. Nézőként én kikapcsoltam volna a tévét. És amíg nem történik valami változás ez így is marad.”

    „Meg kell változtatni a pályát? Szerintem az autókkal kéne csinálni valamit, mert korábban nem volt okozott gondot itt az előzés.”

    Lewis Hamilton is egyet ért ezzel, miután nem sikerült utolérnie Sebastian Vettel.

    „Olyan, mintha anyukám, vagy a legjobb barátom egy szikla szélén állna, és én akárhogy is próbálom minden erőmmel, nem tudom őt elérni.” – mondta a négyszeres bajnok. „Talán a következő verseny majd más lesz.”

  • Ricciardo szerint a Red Bull tudott volna harcolni a Ferrarival

    Ricciardo szerint a Red Bull tudott volna harcolni a Ferrarival

    Daniel Ricciardo úgy hiszi, hogy a Red Bull, egy probléma mentes hétvége során, képes lett volna arra, hogy komoly csatába bonyolódjon a Ferrarival az Ausztrál Nagydíjon. Ezt arra alapozta, hogy a verseny utolsó etapjában tudta támadni a Ferraris Kimi Räikkönent a harmadik helyért.

    Ricciardo hétvégéjére rányomta a bélyegét a három helyes rajtbüntetés, amit még a pénteki napon szerzett, amikor nem lassított le eléggé a piros zászló alatt. A hazaiak kedvence így csupán a nyolcadik helyről rajtolhatott. A futam korai szakaszában sikerült maga mögé utasítania Hülkenberget. Majd miután a csapattársa megforgott az egyes kanyarban és mindkét Haas kiesett, már a negyedik pozícióban találta magát és elkezdte támadni Räikkönen a dobogóért. A harmadik hely végül nem jött össze, ennek ellenére elégedett volt a versennyel.

    „Véleményem szerint elég közel vagyunk a Ferrarihoz és elég erős a verseny tempónk. Ezért csak néhány tizedet kell találnunk az egykörös tempónkban és akkor lehetünk igazán jók. Mivel közel voltunk a dobogóhoz, és megfutottuk a leggyorsabb kört, ez önbizalmat adhat nekünk a szezonra.”

    „Nagyon örülök a mai teljesítményemnek és annak is, hogy ilyen gyors az autónk. Nem sokszor fordul elő, hogy a verseny nagy részét ugyanazon pilóta mögött kell töltenem, de ez egy szűk és bonyolult pálya. Néhányszor benéztem a hármas kanyarban, de Kimi bölcs volt és olvasta, hogy mit tervezek. Végül egyre nagyobb nyomást gyakoroltam rá, de sikerült növelnie a tempót és megszerezte a harmadik helyet.” – tette hozzá a 28 éves pilóta.

  • Verstappennek ma megkegyelmezett az FIA

    Verstappennek ma megkegyelmezett az FIA

    Charlie Whiting versenyigazgató elmagyarázta, miért nem kapott büntetést Max Verstappen, amiért sárga zászló alatt megelőzte Fernando Alonsót az Ausztrál Nagydíjon.

    A futam 26. körében Romain Grosjean megrekedt Haasa miatt az FIA aktiválta a virtuális safety cart, a visszafogott versenytempót pedig többen is kihasználták azok közül, akik még nem cseréltek kereket. Alonso volt az egyik ilyen lesipuskás, amikor azonban éppen a boxutcából jött kifele, Verstappen száguldott el mellette az ötödik helyre. Az előzés a sárgazászlós zóna elején történt, így a Red Bull a biztonság kedvéért megkérte az FIA-t, nézzék meg, melyik pilóta volt előrébb a sárgazászlós rész kezdetekor. Az időmérés szerint Alonso egyetlen tizeddel ugyan, de előbb ért be a lassított szakaszba – ergo Verstappen előzése szabálytalan volt, ám mivel ennyire kicsi volt a különbség és mert a holland végülis visszaadta az ötödik helyet Alonsónak, az FIA szemet hunyt az eset felett.

    „A Red Bull szólt, hogy szerintük Fernando előrébb volt” – mondta Whiting. „Ellenőrizni akartam a dolgot, mert nem volt teljesen egyértelmű. Megkértem az időmérős kollégákat, hogy nézzék meg, ki volt előrébb, és azt találták, hogy Alonso egy tizeddel. Ezt nehéz lett volna szabad szemmel kiszűrni, kivéve, ha lett volna lassítás vagy hasonló eszköz a kezed ügyében. Amint biztosra mentünk, megkértük a Red Bullt, szóljanak Maxnak, hogy engedje el Alonsót. Még mielőtt ugyanezt az üzenetet átadtam volna a McLarennek is, Max már integetett a pályán; Fernando ekkor még nem tudta, visszaveheti-e a helyet. Már korábban is volt ilyenre példa, nem tartom korrektnek úgy büntetni, hogy nem volt egyértelmű a versenyzőknek, mi is történt.”

  • A Hondát is meglepte Gasly kiesése

    A Hondát is meglepte Gasly kiesése

    Nehéz szezonnyitó hétvégén van túl a Toro Rosso, mivel Pierre Gasly korán kiesett, Brendon Hartley pedig a mezőny végén zárt.

    Gasly pedig viszonylag jól kezdett, javított pár helyet az első körökben, később azonban az erőforrás hibája miatt fel kellett adnia a versenyt.

    „Nem volt jó szezonkezdés számomra.” – mondta Gasly. „A 12-es kanyar után az erőforrás egyszerűen leállt. Visszakapcsolt, de nagyon lassú volt és nem tudtam felváltani. Nem fogok hazudni, ez nagyon idegesítő dolog. De ez van és mindenki igyekszik majd a lehető legjobban megoldani ezt a következő versenyekre.”

    „A szabályok szigorúak mindenki számára. A teszteken jól mentünk, teljesen hiba nélkül, nagyon jónak tűnt. Szörnyű, hogy most ezzel szembesültünk. Inkább történt volna ez a teszt utolsó napján, és jöttünk volna ide hiba nélkül.”

    Bár nem törvényszerű, hogy a Honda pechszériája idén folytatódik – csak most a McLaren helyett a Toro Rossonál, Gasly számít rá, hogy előbb-utóbb rajtbüntetésekkel is kalkulálni kell majd.

    „Biztos, hogy nem lesz könnyű, egy bizonyos pont után biztosan lesznek majd büntetéseink is, de nem igazán szeretnék erre gondolni, most a következő versenyre akarok gondolni és arra, hogy legyen egy jó versenyhétvégém.”

    „Szerintem a csapatnál mindenki csalódott, hogy problémánk akadt, de a pozitív dolgokra kell figyelnünk és tanulni a negatívumokból, hogy erősebben térhessünk vissza Bahreinben.”

    A problémát az MGU-H meghibásodása okozta, ami némi meglepetést okozott, mivel a tesztek során hibátlanul működött.

    „Csalódás, hogy Pierre Gaslynek fel kellett adnia a versenyt a 15. körben, MGU-H probléma miatt.” – mondta a Honda részéről Toyoharu Tanabe. „Most meg kell vizsgálnunk a pontos okot, majd néhány nap kemény munka következik, hogy meggyőződjünk róla, hogy nem ismétlődik majd meg a probléma a következő versenyen.”

  • Szendvicses zacskó miatt esett ki Szirotkin

    Szendvicses zacskó miatt esett ki Szirotkin

    A Williams újonc versenyzőjének, Szergej Szirotkinnak elég felejthető debütáló versenye volt, hiszen már az Ausztrál Nagydíj legelején kiesett.

    Most az is kiderült, hogy miért. Állítólag egy a pályára berepülő szendvicses zacskó eredményezte az orosz versenyzőnek kiesését. Szirotkin 4 kör után állt ki, majd miután a csapat megvizsgálta az autót, találtak egy nagy műanyag zacskót a jobb hátsó fékcsőre tekeredve.

    „Nem fogják elhinni, hogy mi történt. Egy műanyag szendvics zacskó került a jobb hátsó fékcsőre.” – mondta csalódottan Szirotkin, kiesése után. „Nagy zacskó volt, egy nagy szendvicses zacskó.”

    „A harmadik, vagy negyedik kör volt épp, és a fékek túlmelegedtek. Nagyon felmelegedtek és tönkrementek a fékek. Egy ponton túl már a fékpedállal sem mentem semmire. Nem volt ott fal, vagy ilyesmi, szóval szerencsére egy darabban maradt az autó.”

    A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe nem jelentette ki egyértelműen, hogy a zacskó okozta a problémát, bár elég valószínű.

    „Ez egy elmélet jelenleg. Nem teljesen bizonyított.” – mondta Lowe. „Szükségünk van pár vizsgálatra ezzel kapcsolatban. De van ott egyfajta maradvány, mely olvadt műanyag zacskónak tűnik. Valójában Lance (Stroll) jelezte is, hogy nejlonzacskókat látott az első kanyarban, már a verseny legelején.”

    Szirotkin mindenesetre csalódott, több tapasztalatot szeretett volna gyűjteni első versenyén.

    „Nagyon reméltem, hogy egy jó, tiszta versenyem lesz ma, hogy tanuljak és magabiztosabbá váljak.” – mondta a 22 éves versenyző. „Ezt már nagyon vártam, reggel igazán jó kedvem volt ahhoz, hogy jó versenyt fussak. Úgy értem, elég frusztráló visszanézni a hétvégére. Csak azt próbálom mondani, alakult, ahogy alakult, és elég kemény volt. De senki nem mondta, hogy könnyű lesz.”

  • Sainz hányingerrel küzdött az Ausztrál Nagydíjon

    Sainz hányingerrel küzdött az Ausztrál Nagydíjon

    Carlos Sainz elárulta az okot, amiért rádiókapcsolatba kellett lépnie a csapatával, hogy közölje: hányingere van. A spanyol a verseny első felében tönkrement a vízpumpa adagolója, és szétlocsolta az arcára a folyadékot. Ennek következtében túl sok vizet ivott meg hirtelen, ami megfeküdte a gyomrát, főleg a nagy G erővel bíró kanyarokban. Ennek ellenére a 23 éves pilóta 10. lett, és tartja a rekordját, mely szerint Ausztráliában mindig pontot szerez, de ezúttal igazán kényelmetlenül érezte magát ezen a nagydíjon.

    A spanyol versenyző a futam után ennyit mondott az esetről:
    „Volt egy problémánk a vízadagolóval, az első 10-15 körben, spriccelte a vizet az arcomba, és így túl sok vizet nyeltem. Amikor kiment a biztonsági autó, sok víz volt a hasamban, és jobbra-balra mozgott, amit nagyon éreztem a kanyarokban, és nem igazán voltam jól. Túléltem azonban valahogy, és eljutottam a célig, ez volt a lehető legjobb, amit elérhettem. Rettentően kényelmetlen volt. Azokkal a G erőkkel, amik idén hatnak ránk, úgy, hogy tele a hasad vízzel, és ide-oda csapódik oldalra, begörcsöltem, szóval nem volt igazán kényelmes.”

    A Renaultnak sikerült a dupla pontszerzés az Albert Parkban: Sainz csapattársa, Nico Hülkenberg a hetedik lett. Ezzel az eredménnyel a franciák az ötödik helyen várhatják a konstruktőri bajnokságban a folytatást.

  • Villeneuve szerint 2018 Kimi éve lehet!

    Villeneuve szerint 2018 Kimi éve lehet!

    1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint van még annyi 2018-ban Kimi Räikkönenben, hogy akár bajnok is lehet. Mióta 2014-ben újra csatlakozott a Ferrarihoz, inkább vízhordói szerepe volt, most azonban jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. Szombaton jobb volt a négyszeres világbajnok csapattársánál, Sebastian Vettelnél is, és az első sorba verekedte be magát. A virtuális biztonsági autós fázisban történt rossz időzítésnek köszönhetően azonban Räikkönen a második helyről a harmadik helyre esett vissza, miközben Vettel megnyerte a versenyt.

    Villeneuve azonban elárulta az Iltalehti újságnak, hogy szerinte ez az év a Jégemberé lehet:
    „Nem foglalkozik senkivel, éli a maga világát. Kimi évről évre csak erősebb lesz. Még itt is. Már a pénteki szabadedzéseken gyors volt, és hamarabb magáénak érezte az autót, mint Sebastian. Ez a Ferrari fekszik neki. Emiatt azt gondolom, ez az ő éve lehet.”

    Ismert tény, hogy a Ferrarin belül is szeretik túltolni a dolgokat sportpolitikailag is, ezért a kanadai szerint kiemelkedően fontos Räikkönennek az, hogy 2018-ban jól kezdje az évet, így tanácsot is adott a finn pilótának:
    „Gyorsan nyernie kell már a szezon kezdetén, különben átállnak majd Sebastianra, és rá fókuszálnak majd.”

  • Alonso: Végre támadni és védekezni is tudunk

    Alonso: Végre támadni és védekezni is tudunk

    Fernando Alonso, a McLaren kétszeres világbajnok versenyzője elégedetten nyilatkozott a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat követően, melyen ötödikként sikerült célba érnie. Elégedettségét tetézheti, hogy a rajongók őt választották a verseny legjobbjának.

    Alonso a McLarenhez való visszatérése óta először tudta befejezni az Albert Parkban rendezett versenyt, a McLaren-Renault ráadásul dupla pontszerzést ‘ünnepelhetett’, mivel Stoffel Vandoorne kilencedikként látta meg a kockás zászlót.

    A spanyol versenyző elismerően szólt csapatához a leintést követően, mondván nagyon büszke rájuk, és egy hosszú tél, valamint hosszú évek után végre fényesebb idők jönnek.

    „Ez egy jó verseny volt. Ahogy tegnap mondtam, nagy potenciál van az autóban. Az első néhány kanyar szoros volt, de nem értünk össze senkivel. Jó tempónk volt, fel tudtuk tartani Verstappent, aki mindig nagyon agresszív rivális” – mondta Alonso a Movistarnak.

    „Végre védekezni és támadni is tudunk, ami másfajta versenyzést jelent. A motorbeszállító váltás miatt át kellett terveznünk az autó hátsó részét, és sok olyan alkatrészünk is van, ami Ausztráliába még nem érkezett meg” – tette hozzá.

    Alonso elmondása alapján a McLaren következő célpontja a Red Bull utolérése: „Ha minden úgy működik, ahogy elvárjuk, akkor a lehető legrövidebb időn belül közel kell lennünk a Red Bullhoz.”

  • Szoftverhibán ment el a Mercedes versenye

    Szoftverhibán ment el a Mercedes versenye

    A Mercedes szerint szoftverhiba okozta Lewis Hamilton hirtelen időveszteségét Sebastian Vettelhez képest, elveszítve ezáltal az Ausztrál Nagydíj-győzelmet.

    Hamilton a pole-ból rajtolva viszonylag könnyedén maga mögött tartotta a két Ferrarit, boxkiállását követően sikerült is visszajönnie Kimi Räikkönen elé, Romain Grosjean félreállt Haasa azonban megkavarta a paklit. Mivel az autó veszélyes helyen parkolt, a versenyigazgatóság „beküldte” a virtuális safety cart, ezzel ezüsttálcán kínálva a lényegében ingyenes boxkiállási lehetőséget Vettelnek. A német eredetileg a harmadik helyen haladt jó néhány másodperces lemaradásban Hamilton és Räikkönen mögött, kiállása után viszont – a Mercedes, a kommentátorok és talán a Ferrari számára is némiképp érthetetlen módon – Hamilton elé jött vissza az első helyre. Toto Wolff csapatfőnök szerint a Mercedes szoftvere hibásan volt programozva, ezért nem érzékelték a Vettel által jelentett veszélyt.

    „Úgy kalkuláltunk, hogy körülbelül három másodperces előnyünk lesz” – magyarázta Wolff a Skynak a futam után. „Erről a számítógépeket kell megkérdezni, ez pedig folyamatban is van. Ha szoftverhibáról van szó, természetesen meg kell javítanunk. A probléma gyökere szerintem a mi rendszerünkben található. Tizenöt másodpercre lett volna szükségünk, de csak tizenkettőnk volt, amiről azt hittük, elég lesz – de nem volt.”

    Az előzetes találgatások alapján a Mercedes rendszere nem tudta jól kezelni a szoros versenyt és megfelelően kiszámolni a különbségeket.

    „Az autók különleges pályapozíciói olyan szituációt eredményeztek, amire korábban nem volt példa” – folytatta Wolff. „A szükséges különbségeket rosszul számolta ki a rendszer. Az algoritmusok és programok eddigi beállításai úgy működtek, hogy ha zöld a lámpa, minden oké. De utána láttuk a tévés közvetítésben, hogy nem lesz elég.”