Címke: Ausztrál Nagydíj

  • Bottas mesélt arról, hogy kiknek üzent a csapatrádión, legjobb versenye után

    Bottas mesélt arról, hogy kiknek üzent a csapatrádión, legjobb versenye után

    Az Ausztrál Nagydíj közvetítésének végén hallhattuk a győztes Valtteri Bottas örömét a csapatrádión, noha egyes részeket cenzúráztak, így nem volt egyértelmű, hogy mit is mondott valójában.

    Korábbi források megfejtésével ellentétben – s azóta már mi is meghallgattuk a cenzúrázatlan verziót -, Bottas azt mondta: „Akik talán kételkedtek, azok b*sszák meg”.

    A finn versenyző őszinte indulatai a tavalyi szezonra utaltak, mikor erősen háttérbe szorult csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, és győzni sem tudott.

    Az első, spontán reakciók után, Bottas így beszélt erről a megnyilvánulásáról: „Csak úgy jött, üdvözletemet akartam küldeni.”

    „Ez van. Őszintén szólva nem gondoltam ki, vagy nem terveztem el, csak jött.”

    „Persze sok ember támogatja az embert és ezt őszintén nagyra értékelem.”

    „Mindig vannak hullámvölgyek és ekkor (siker esetén) könnyedén érezhető a valódi támogatás. Aztán eljön egy nehezebb időszak, a másik oldal, ami sokkal negatívabb (reakciókat szül). De ez az ő gyengeségük, szóval nem zavar.”

    Arra a kérdésre, hogy igazságtalannak érezte-e a tavalyi kritikákat, így felelt: „Nem mondanám, hogy igazságtalan, mert mindenki azt mondhat, amit akar. Viszont akik kritizálnak, talán néha tükörbe kellene nézniük és átgondolni, hogy valójában miért is csinálják ezt. De részemről rendben van.”

    S hogy konkrétan kiknek szólt ez az üzenet?

    „Elég hosszú lenne a lista, sajnos így megy ez. Biztos vagyok benne, hogy akiknek szólt, azok tudják, hogy nekik szólt.”

    Mindemellett persze a Mercedes finnje nagyon örül most, hogy hosszú idő után nyerni tudott, ráadásul a szezonnyitón tette ezt.

    „Ez igazán különleges. Ez a negyedik győzelmem az F1-ben, és a győzelem nélküli 2018 után különösen jó. Szóval nagyon, nagyon elégedett vagyok. De persze ez nemcsak úgy megtörtént, nyilvánvalóan sok munka van abban, hogy valaki győzni tud, és jó tempója tud lenni.”

    „A győzelemhez szükség van egy gyors autóra és egy olyan csapatra, mint a miénk. A nehézkes téli teszt után itt talán gyorsabbak is voltunk, mint vártuk. Részemről azt kell mondjam, hogy eddig ez volt karrierem legjobb versenye.”

    Ez a győzelem persze pozitív hatással van Bottas önbizalmára is.

    „A sportokban, különösen ebben a sportban, jelentős önbizalmat lehet meríteni az eredményekből, komoly löketet tud adni. Bár vannak minden szezonban nehéz időszakok, mindig emlékszik az ember a jóra és erőt ad a tudat, hogy képes vagy olyasmire is, mint ma.”

  • Bottas üzeni, hogy kinyalhatják a s*ggét

    Bottas üzeni, hogy kinyalhatják a s*ggét

    Valtteri Bottas teljes mértékben kimaxolta a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat. Miután lerajtolta csapattársát, Lewis Hamiltont, egészen komoly előnyt autózott ki. Megnyerte a versenyt, ezzel begyűjtve 25 pontot, illetve még egyet a leggyorsabb körért.

    Nagyon ráfért már ez az önbizalom-löket a finn versenyzőre, ráadásul veszteni valója sincs idén.

    Győzelme után csak a cenzúrázott, kisípolt örömét hallhattuk a csapatrádión, kiderült azonban, hogy mit mondott Bottas valójában.

    Arra, hogy ez a győzelem egyfajta revansként fogható-e fel a 2018-as szezonért, amikor egy versenyt sem tudott nyerni, ellenben segítenie kellett csapattársát, Bottas így felelt: „Abszolút.”

    Majd pár másodperc múlva folytatta: „Mindenki, aki kételkedett: Nyalja ki a s*ggem!”

    Ezt követően csatlakozott be a rádióbeszélgetésbe a csapatfőnök, Toto Wolff is, aki szintén gratulált Bottasnak.

    Update ITT.

  • Ausztrál Nagydíj: Finn győzelem született a szezonnyitón!

    Ausztrál Nagydíj: Finn győzelem született a szezonnyitón!

    Mercedeses versenyző diadalmaskodott a 2019-es szezonnyitón, Melbourne-ben, ezúttal azonban nem a pole-ból induló Lewis Hamiltoné lett a dicsőség, hanem csapattársáé, Valtteri Bottasé.

    A dobogóra Bottason kívül még Hamilton és Max Verstappen állhatott fel, míg a két Ferrari, Sebastian Vettel és Charles Leclerc „csak” a negyedik és ötödik helyet szerezték meg.

    Bottas a győzelem mellett a leggyorsabb kört is megfutotta, így nem 25, hanem 26 pontot szerzett ma.

    A nap első kiesője Carlos Sainz volt, kinek kigyulladt McLarenje.

    A Haas csapatnak továbbra is mumus az Ausztrál Nagydíj és a kerékcsere párosítása, ismét nem volt ez zökkenőmentes. Végül Romain Grosjeannak is fel kellett adnia a versenyt, a felfüggesztés meghibásodása miatt.

    A hazai pályán, immáron Renault-val versenyző Daniel Ricciardo a rajtot követően hajtott rá egy buckára, ami leszakította az első szárnyát. Egy szárnycsere után még folytatni tudta a versenyt, később azonban ő is kiállni kényszerült.

    Versenyző Autó Körök Kül.
    1 Valtteri Bottas Mercedes 58 1:25:27.325
    2 Lewis Hamilton Mercedes 58 20.886
    3 Max Verstappen Red Bull/Honda 58 22.520
    4 Sebastian Vettel Ferrari 58 57.109
    5 Charles Leclerc Ferrari 58 58.230
    6 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 58 1:27.156
    7 Nico Hülkenberg Renault 57 1 kör
    8 Kimi Räikkönen Alfa Romeo/Ferrari 57 1 kör
    9 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 57 1 kör
    10 Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 57 1 kör
    11 Pierre Gasly Red Bull/Honda 57 1 kör
    12 Lando Norris McLaren/Renault 57 1 kör
    13 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 57 1 kör
    14 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 57 1 kör
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 57 1 kör
    16 George Russell Williams/Mercedes 56 2 kör
    17 Robert Kubica Williams/Mercedes 55 3 kör
    Romain Grosjean Haas/Ferrari 29 kiesett
    Daniel Ricciardo Renault 28 kiesett
    Carlos Sainz McLaren/Renault 9 kiesett
  • Marko szerint csak Bahrein és Kína után derül ki az igazi erősorrend

    Marko szerint csak Bahrein és Kína után derül ki az igazi erősorrend

    Nem telt zökkenőmentesen az első kvalifikáció a Red Bull-Honda számára, azonban a csapat tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni az eddig látott eredményekből.

    Max Verstappen jutott csak be a Q3-ba a két versenyző közül, a holland a 4. helyről rajtolhat majd, míg csapattársa Pierre Gasly már a Q1-ben búcsúzott, egyetlen mért köre, csak a 17. helyre volt elég. Az eredmények ellenére, az osztrák tanácsadó magabiztossága nem hagyott alább, hisz abban, hogy a pilótáik sokkal előkelőbb helyen fogják meglátni a kockás zászlót a rajtpozíciójukhoz képest.

    ,,Általában a versenyeken jobban teljesítünk és gyorsabbak vagyunk, mint az időmérőkön. Meg látjuk, mit tudunk majd ezzel kezdeni ebben az évben. Nézzük meg először is, hogy az épített pályákon, milyen különbségek lesznek. Bahrein és Kína után kell csak levonni a következtetéseket, ugyanis csak akkor tudhatjuk meg igazán, mik az erőviszonyok. Ez a pálya különbözik a többitől, és még mi sem teljesítünk azon a szinten, amire képesek vagyunk.” –nyilatkozta Marko az időmérő után.

  • Norris: Lesznek még ilyen jó időmérőink

    Norris: Lesznek még ilyen jó időmérőink

    Ugyan elismeri, hogy kemény munka kell majd hozzá, de Lando Norris biztos benne, hogy nem lesz annyira ritka madár a McLaren Q3-as szereplése.

    A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj időmérőjének pozitív meglepetése Norris és a McLaren nyolcadik helye volt, különösen azok után, hogy a brit újonc mindhárom szabadedzésen csak a 18. helyen végzett.

    “A Q1-ben három szett lágyat is elhasználtam, csak a Q2 volt a célunk” – magyarázta a stratégiát Norris. “Ez elég jól ment, majd utána a Q2-es köröm is annyira jól sikerült, hogy meglett a Q3, ott pedig a nyolcadik helyet csíptem el.”

    A McLaren Fernando Alonso tavaly monacói hetedik helye óta nem kvalifikált ennyire előkelő pozícióba, a 2018-as konstrukció alapvető hiányosságai láttán pedig egyáltalán nem számítottak ekkora előrelépésre.

    “Nagyon biztató látni, hogy képesek vagyunk megtenni és habár még nem elég, de valamilyen szinten sikerült előremozdulnunk tavalyhoz képest” – folytatta Norris. “Úgy érzem, kihoztam a maximumot a csomagból, ám hosszú lesz a holnapi futam. Rengeteg munkánkba telik majd, hogy megtartsuk a Q3-as bejutásokat, de a mostani nem az egyetlen alkalom volt idén, hogy ez megtörténik; habár az is igaz, hogy nem lesz mindig ilyen szép az eredmény, szóval muszáj kiélveznem a pillanatot.”

  • A Haas és a McLaren is pénzbüntetést kapott

    A Haas és a McLaren is pénzbüntetést kapott

    Kevin Magnussen megúszta a rajtbüntetést, miután az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén csapata nem volt elég figyelmes és úgy engedték ki a boxból, hogy az akár ütközést is eredményezhetett volna.

    Magnussent csapata épp Sergio Perez elé engedte ki a boxban, akinek hirtelen kellett reagálnia, nehogy összeütközzenek.

    A Haas csapat azonban 5000 eurós bírságot kapott.

    Szintén veszélyes kiengedésért kapott 5000 eurós büntetést a McLaren is, akik Lando Norrist engedték ki figyelmetlenül, Robert Kubica elé.

  • Leclerc „pocsék” időmérőn van túl

    Leclerc „pocsék” időmérőn van túl

    Charles Leclerc saját bevallása szerint „pocsék munkát” végzett első ferraris időmérőjén az Ausztrál Nagydíjon.

    A Ferrari fiatal reménysége egészen jó tempót diktált a Q1-ben és a Q2-ben, ám a Q3-ban elmondása szerint alulteljesített, aminek révén mindössze az ötödik helyet csípte el Max Verstappen Red Bull-Hondája mögött.

    „Nagyon csalódtam magamban” – lamentált Leclerc. „Amikor kellett volna, nem voltam ott a Q3-ban, rajtam múlt az egész. Az utolsó mért körömben pocsék munkát végeztem, ami a köridőben is megmutatkozott: az első kanyarban blokkoltam az első kerekeket, ahol elég sok időt vesztettem, majd még néhány másik helyen is hibázgattam. Ez van, tanulok belőle és legközelebb jobb teljesítményt mutatok.”

    A monacói úgy érzi, Sebastian Vettel ideje elérhető lett volna számára, ám azt is elismerte, hogy a héttizedes előnnyel az első sort kibérelő két Mercedes – a Ferrari meglepetésére – teljesen más bajnokságban játszott szombaton.

    „A Mercedesszel szembeni hátrányt nem igazán tudom most megmagyarázni” – folytatta Leclerc. „Keményen kell dolgoznunk, ám én sem végeztem el megfelelően a munkám; hagytam benne egy kis időt, a top három meglehetett volna, de az első kettőt akkor sem tudtam volna befogni. Már tegnap is nagyon erős tempót mutattak, de akkor még szkeptikusan álltunk hozzá a helyzethez, mert nem voltunk benne biztosak, kinek mennyi van még a tarsolyában. Hatalmas sokként ért a lemaradásunk.”

  • Hamilton: A csapat tökéletes munkát végzett

    Hamilton: A csapat tökéletes munkát végzett

    Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót Ausztráliában, és az első dolga az volt, hogy megköszönje csapatának azt az erőfeszítést és azt a kemény munkát, amit végeztek a felkészülési idő alatt, továbbá azért is hálálkodott, amiért egy olyan autót bocsátottak a rendelkezésére, amivel képes ilyen sebesen száguldani.

    A regnáló világbajnok egy tizeddel futott jobb időt csapattársánál, Valtteri Bottasnál, míg a harmadik helyet megszerző Sebastian Vettel már hét tizedes lemaradást gyűjtött össze, a fékre panaszkodó brit pilótával szemben.

    Hamilton sorozatban 6 alkalommal szerezte meg az első rajtkockát az Albert Parkban, ám az utóbbi két évben nem sikerült ezt győzelemre váltan, ám egyelőre ezzel még nem akar foglalkozni.

    ,,Még mindig remegek, milyen csodálatos nap, köszönöm a közönségnek, hogy ilyen fantasztikus hangulatot teremtettek. A csapatnak a téli tesztek alatt fogalma sem volt, mivel is fogunk itt majd szemben állni, ezért keményen dolgoztak a gyárban és ezen a héten is a helyszínen, egyszerűen tökéletes munkát végeztek.”

    ,,Szeretnék Valtterinek is gratulálni. Nagyszerű ezt látni, hogy az első öt helyezett egy másodpercen belül van, ez egyszerűen remek.” –nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak a Q3 után.

  • Ausztrál Nagydíj: Hamiltoné a szezon első pole-ja

    Ausztrál Nagydíj: Hamiltoné a szezon első pole-ja

    Lewis Hamilton szerezte meg a 2019-es szezon első pole-pozícióját, csapattársa Valtteri Bottas és Sebastian Vettel előtt.

    A Q1 két kiesője sajnos biztosra vehető volt a két williamses személyében, a többiek azonban meglepetést okoztak. Kiesett Carlos Sainz, míg csapattársa, Lando Norris nem hogy továbbjutott, de végül a 8. helyen zárt. Kiesett Pierre Gasly és Lance Stroll is.

    A Q3-ban sokáig úgy tűnt, hogy Bottas remekül ráérzett a pálya ízére és elhappolhatja a pole-t csapattársa elől, végül azonban ismét Hamilton futotta a leggyorsabb kört.

    Versenyző Autó Köridő Diff.
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:20.486
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:20.598 0.112
    3 Sebastian Vettel Ferrari 1:21.190 0.704
    4 Max Verstappen Red Bull/Honda 1:21.320 0.834
    5 Charles Leclerc Ferrari 1:21.442 0.956
    6 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:21.826 1.340
    7 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:22.099 1.613
    8 Lando Norris McLaren/Renault 1:22.304 1.818
    9 Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 1:22.314 1.828
    10 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1:22.781 2.295
    11 Nico Hulkenberg Renault 1:22.562
    12 Daniel Ricciardo Renault 1:22.570
    13 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 1:22.636
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1:22.714
    15 Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 1:22.774
    16 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1:23.017
    17 Pierre Gasly Red Bull/Honda 1:23.020
    18 Carlos Sainz McLaren/Renault 1:23.084
    19 George Russell Williams/Mercedes 1:24.360
    20 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:26.067

     

  • Ausztrál Nagydíj: Az időmérő előtt is Hamilton az élen

    Ausztrál Nagydíj: Az időmérő előtt is Hamilton az élen

    Az első időmérő előtti utolsó szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. Őt a két Ferrari, Sebastian Vettel és Charles Leclerc követik.

    Meglepő módon azonban mögöttük a Haas versenyzői végeztek.

    A másik Mercedessezl Valtteri Bottas csaj a 7. lett, míg a két Williams továbbra is nagyon utolsó.

    Versenyző Autó Legjobb köridő Kül. Körök
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:22.292 12
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:22.556 0.264 12
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:22.749 0.457 12
    4 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:23.112 0.820 17
    5 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:23.334 1.042 15
    6 Pierre Gasly Red Bull/Honda 1:23.367 1.075 17
    7 Valtteri Bottas Mercedes 1:23.422 1.130 17
    8 Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 1:23.442 1.150 16
    9 Max Verstappen Red Bull/Honda 1:23.481 1.189 19
    10 Daniel Ricciardo Renault 1:23.695 1.403 14
    11 Nico Hulkenberg Renault 1:23.737 1.445 15
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1:23.831 1.539 16
    13 Carlos Sainz McLaren/Renault 1:24.049 1.757 21
    14 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1:24.082 1.790 18
    15 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 1:24.328 2.036 15
    16 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1:24.345 2.053 16
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 1:24.402 2.110 18
    18 Lando Norris McLaren/Renault 1:24.568 2.276 16
    19 George Russell Williams/Mercedes 1:25.944 3.652 14
    20 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:26.589 4.297 16