Címke: Ausztrál Nagydíj

  • Räikkönen korai kiállását egy sisakfólia okozta

    Räikkönen korai kiállását egy sisakfólia okozta

    Kimi Räikkönennek egy fékcsatornába ragadt sisakfólia miatt a tervezettnél jóval korábban kellett kiállnia az Ausztrál Nagydíjon.

    A rajtot követően Räikkönen megtartotta kilencedik helyét, ám az 58-körös verseny 12. körében a mezőnyből elsőként ő jött ki kerékcserére – meglepően korán.

    „Volt egy kis fékhűtési problémánk” – árulta el a korai boxkiállás okát a finn. „Egy sisakrostély-fólia eltömítette, így az ideálisnál előbb kellett kiállnunk. Az autóban szerintem sok tempó volt, de itt nagyon nehéz előzni. Közelebb kerülni könnyebb lett, de az utolsó lépés még mindig nehéz ezen a pályán.”

    A kényszerített csere ellenére 2007 világbajnoka nem veszített pozíciót a körülötte lévőkkel szemben, sőt, a verseny végére még egyet javított és a nyolcadik helyen zárta alfás bemutatkozását. Kell-e ennél több elsőre?

    „Nem volt tökéletes, de elfogadjuk” – elégedetlenkedett kicsit Räikkönen. „Elégedett vagyok az autó nyújtotta érzettel, de általánosságban véve többet is elérhettünk volna, ha itt-ott jobban összeszedjük magunkat. Első hétvége szempontjából nem rossz, elfogadom; nem volt semmi nagyobb gebasz, következő alkalommal igyekszünk gyorsabbak lenni.”

    Csapattársával ellentétben a másik Alfa Romeóval Antonio Giovinazzi extrahosszú első etapot ment, ám az eltolt stratégia mindössze egy 15. helyre és jó néhány középmezőnybeli rivális feltartására volt elegendő.

  • Bottas úgy futotta meg a leggyorsabb kört, hogy arra utasították, ne tegye

    Bottas úgy futotta meg a leggyorsabb kört, hogy arra utasították, ne tegye

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon azt az utasítást adta ki versenyzőinek, Valtteri Bottasnak és Lewis Hamiltonnak, valamint mérnökeiknek, hogy ne sportoljanak rá a leggyorsabb körre, mert hiba esetén sokkal többet veszíthetnek, mint amennyit nyerhetnek az egy ponttal.

    Ennek ellenére Bottas győzelme mellett sikerrel megfutotta a leggyorsabb kört, és ezzel a maximális 26 pontot gyűjtötte.

    Valószínűleg azonban Hamilton sem engedte el a leggyorsabb körért való kísérletezést, mivel Bottas után övé volt a második leggyorsabb kör.

    „A ma (vasárnap) délelőtti megbeszélésünkön, mikor a stratégiáról beszéltünk, megtiltottam nekik, hogy a leggyorsabb körre hajtsanak, amennyiben az első, második, vagy harmadik helyen állnak.” – mondta Wolff a verseny után. „Ezt (a versenyen) megtagadták. Mindannyian.”

    „Szerintem ezt a versenyzők és a mérnökök együtt találták ki, mert a mérnökök is lelkesek voltak és a versenyzők is lelkesek voltak. Szóval vissza kell majd hallgatnom a rádióbeszélgetéseket, hogy mi is történt.”

    Noha kérésének nem tettek eleget, végül azért örül Wolff a verseny végkimenetelének, és annak, hogy a csapat összesen 44 pontot gyűjtött.

  • Bottas Whitingnak ajánlotta ausztráliai győzelmét

    Bottas Whitingnak ajánlotta ausztráliai győzelmét

    Valtteri Bottas az FIA volt versenyigazgatójának, a 66 éves korában csütörtökön elhunyt Charlie Whitingnak ajánlotta 2019-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon aratott győzelmét.

    Whiting a ’70-es években mérnökként kezdett el dolgozni a Forma-1-ben, mielőtt csatlakozott a sportot irányító szervezethez. A tragikus hirtelenséggel elhunyt brit szakember több mint húsz évig szolgálta a sportot versenyigazgatóként, első versenye az 1996-os Ausztrál Nagydíj volt ebben a pozícióban.

    Whiting helyét egyelőre ideiglenesen Michael Masi vette át, az FIA azonban még nem erősítette meg a hátralévő versenyek versenyigazgatójának kilétét.

    „Ez a győzelem Charlié, az összes Forma-1-ért tette munkája miatt. Nagyon sokat dolgozott a sportért, ami rengeteget jelent mindannyiunk számára” – mondta Bottas a versenyt követő sajtótájékoztatón.

    A rajt előtt a csapatok és a versenyzők Whitingra, valamint az új-zélandi terrortámadás áldozataira emlékeztek.

  • Vettelt sokkolta milyen könnyedén nyert a Mercedes

    Vettelt sokkolta milyen könnyedén nyert a Mercedes

    Sebastian Vettel elismerte, egyszerűn túl lassúak voltak az Ausztrál Nagydíjon.

    A téli tesztnapok alatt a Ferrari tűnt a legerősebb konstrukciónak, ám az első versenyhétvégén gyorsan megváltozott a széljárás. A Mercedes „hirtelen feltámadt”, és saját bevallásuk szerint, még ők sem számítottak ilyen fölényre. Az időmérőn hét tizedet adott Lewis Hamilton Vettelnek, aki tegnap még az autó jó versenytempójában bízhatott. Azonban a futam korántsem úgy alakult, ahogy azt tervezték, Valtteri Bottas és a Mercedes közelében sem voltak, míg a sérült autóval küzdő Hamiltont sem tudták tartani, ahogy a Honda motorral versenyző Max Verstappent sem.

    Vettelnek és Leclerc–nek tehát a 4. és az 5. pozíciót jutott, amit egyelőre értetlenséggel fogadnak.

    ,,Úgy vélem, egyszerűen túl lassúak voltunk. Szenvedtem a gumikkal, nekem úgy tűnt senkinek sem volt annyi problémája velük, mint nekem.” –nyilatkozta a német versenyző a futam után a Sky Sportsnak.

    ,,Nyilvánvalóan vissza kell mennünk és meg kell értenünk mi-mért történt. Meglepő és sokkoló is volt egyben, mennyire gyors volt ma a Mercedes, nagyon könnyen behúzták ezt a futamot. Azonban nekünk magunkra kell koncentrálnunk. Van pár napunk arra, hogy megnézzük mi történt, elolvassuk újra a visszajelzéseket, megvizsgáljuk az összes adatot, amit itt gyűjtöttünk és utána meglátjuk mivel tudunk előrukkolni.”

    ,,Barcelonában a téli teszt alatt az autó nagyon jó volt, lehet, hogy nem volt referencia adatom, de pozitív visszajelzéseket tudtam adni, úgy éreztük, hogy a konstrukciónk nagy-nagyon erős. Ám ezen a hétvégén nem éreztem még hasonlót sem, nem voltunk a toppon. Arra számítottam, hogy a verseny jobban fog sikerülni, de épp az ellenkezője történt.”

    A német versenyző elmondta, csapata ötlete volt a korábbi kiállás, amibe ő is beleegyezett, ugyanis arra a számítottak, hogy Lewis Hamilton elé vághatnak a kiállások után.

    ,,Abban a pillanatban nem tűnt rossz döntésnek a kiállás, hogy őszinte legyek, nem tudom mi történt a második etapban, már a verseny elejétől kezdve lassabbak voltunk, de a kiállás után minden csak rosszabb lett. Ha megnézzük a többieket, Max (Verstappen) tíz körrel később cserélt kerekeket, ahogy Charles is (Leclerc), és nekik nem volt problémájuk a gumikkal. Nem vagyok biztos abban, hogy mi okozta nálam a bajt, meg kell vizsgálnunk mi történt, talán más problémánk is volt, meg is kérdeztem a versenyen, hogy mi a baj, miért vagyunk ennyire lassúak, ugyanis egyszerűen nem volt tapadás, nem tudtam ennél gyorsabban menni.”

  • Verstappen: Nagyszerű nap ez a Hondának, 2008 óta először állhatnak dobogón

    Verstappen: Nagyszerű nap ez a Hondának, 2008 óta először állhatnak dobogón

    Max Verstappen és a Red Bull-Honda első versenye egész jól sikerült. A holland versenyző harmadik helyen ért célba, futamát a szintén holland Ziggo Sportnak értékelte.

    ,,Igen, boldog vagyok, amiért meg tudtam előzni Vettelt ezen a nehéz pályán. Az autó jól viselkedett. A lágy keveréken annyira nem ment jól a dolog, ám a sárga oldalfalú abroncson már volt elegendő tapadásom. Zavart a szél, sokkal többet csúszkáltam, de a közepes gumikon már sokkal jobb volt minden. Ez az eredmény a Hondának is nagyszerű, 2008 óta most először állhatnak pódiumon, és ez az első dobogós helyezésük a hibrid-érában.”

    A verseny vége felé Verstappen akár Lewis Hamiltont is megelőzhette volna, azonban a holland tett egy kis kitérőt, és meglátogatta a füves részt a pálya mellett, ezért az újabb előrelépés reménye gyorsan szerte foszlott.

    ,,Valamit épp állítottam, és azután fékeztem csak, mondjuk a végén ez már nem sokat számított, nem könnyű elkapni a másikat ezen a pályán. Lewisnak amúgy sokkal jobb volt a tempója, mint Vettelnek.”

  • Korai kiesés, megzavart interjú – ma semmi sem jött össze Ricciardonak

    Korai kiesés, megzavart interjú – ma semmi sem jött össze Ricciardonak

    Daniel Ricciardonak nem sikerült jól és nem is tartott sokáig első Renault-os versenye. Az ausztrál elmondta, nem szándékozott arra a füves területen lévő buckára hajtani, ami később megdobta az autóját, és ami miatt elvesztette első szárnyát a rajt után.

    Ricciardo tavaly szinte mindenkit ledöbbentett, mikor bejelentette, hogy a Red Bull helyett a Renault mellett tette le a voksát, és inkább velük folytatja a pályafutását. Sokan úgy vélték, a 29 éves pilóta rossz döntést hozott, és egyelőre úgy tűnik, nekik van igazuk. A Honda motor szinte muzsikál az RB15-ben, míg a Renault-val vannak problémák. Az ausztrál tegnap a 12. helyet szerezte meg az időmérőn, ám a verseny számára nagyon korán befejeződött. Ricciardo az előtte lévő, lassabban rajtoló Perezt próbálta kikerülni, mikor ráfutott az említett területre, ahol is egy bukkanó megdobta az autóját, elbúcsúztatta első szárnyától és még további sérüléseket is okozott az említett konstrukció alján, ami miatt a futamot is fel kellett adnia.

    ,,Igazán bosszantó, hogy ilyen gyorsan vége lett. Először is nem szándékoztam a füves részre menni, jobban kaptam el a rajtot, mint Perez, aki előttem volt. Mögé értem, utána a füves területre sodródtam, és arra a bizonyos buckára hajtottam, amiről nem tudtam, hogy egyáltalán ott van.” –nyilatkozta az ausztrál a Ziggo Sportnak.

    Még a nyilatkozatétel sem ment zökkenőmentesen Ricciardonak, mialatt magyarázta az eseményeket a „ketrecben”, mögötte a BBC 5 Radio riporternője Jennie Gow éppen élőben jelentkezett be. Az ausztrál szerint a hölgy túl hangosan beszélt, ami miatt egy pillanatra el is felejtette mondandóját, ezért félhangosan meg is jegyezte, hogy „fogja be a száját”.

  • Norris: Mindenkit cserbenhagytam

    Norris: Mindenkit cserbenhagytam

    Lando Norris úgy érzi, cserbenhagyta a McLarent azzal, hogy nem tudott pontot szerezni az Ausztrál Nagydíjon.

    Az ifjú brit a 8. helyre kvalifikálta magát az időmérőn, ám végül csak a 12. helyen zárt. A versenye tulajdonképpen Antonio Giovinazzi mögött ment el, ugyanis hosszú körökön keresztül be volt ragadva az olasz mögé. Az Alfa Romeo pilótája elnyújtott első etapot teljesített, míg Norris hamar kijött a boxba, emiatt került mögé. Végül sikerült előznie a McLaren pilótának, de már későn, hiszen annyi időt vesztett, hogy többen elé jöttek vissza azok közül, akik tovább kint maradtak.

    „Túl késő volt” – utalt ezzel az előzésre a brit. „Nyilvánvalóan emiatt veszítettem pozíciót Kvyattal és Strollal szemben is. Kicsit bosszús vagyok, mert ebben több volt. Az autónak megvolt a tempója a TOP 10-hez. Igazából mindenkit cserbenhagytam, és azon leszek, hogy ez ne történjen meg még egyszer. A lehetőség megvolt a pontszerzésre, főleg, hogy két erős ellenfél – Ricciardo és Grosjean – is kiesett, egyikük előlem.”

    Norrist megkérdezték, büszke-e a Forma-1-es debütáló versenyére.

    „Magamra annyira nem, a csapatra annál inkább. Elég jó kocsim volt ma. Nem volt tökéletes, de a pontszerzésre elég lett volna. Csakhogy követtem el néhány hibát, ami miatt ezt nem sikerült elérni, ezért nem vagyok olyan boldog, mint tegnap. Jó, hogy túl vagyok az első versenyemen. Előtte kicsit ideges voltam, de ahogy befejeztem, meglehetősen boldog vagyok.”

    A 19 éves ifjonc a rajtjain még mindenképpen javítana: „Az elindulás nem volt rossz, de aztán kicsit buzgó voltam és kicsit kipörögtek a kerekek. Összességében nem volt rossz, viszont az egyes és hármas kanyarba beérkezve egyaránt rossz pozícióban voltam.”

  • A szezon első „nap versenyzője” is Bottas lett

    A szezon első „nap versenyzője” is Bottas lett

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A 2019-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon azonban a mercedeses Valtteri Bottas mindent vitt, hiszen a győzelem mellett övé lett a versenyben futott leggyorsabb kör is, és őt is választották meg a nap versenyzőkének.

    A finn versenyző a szavazatok 28,5%-át gyűjtötte be az f1.com szerint, míg mögötte Max Verstappen (22.9%), Charles Leclerc (7.5%), Daniil Kvyat (6%) és Kimi Räikkönen (5.2%) végeztek.

  • A Ferrari nem engedte előzni Leclercet, de már meg is magyarázták, miért

    A Ferrari nem engedte előzni Leclercet, de már meg is magyarázták, miért

    A Ferrari a 2019-es Forma-1-es Ausztrál Nagydíj utolsó köreiben arra utasította Charles Leclercet, hogy ne előzze meg az előtte haladó Sebastian Vettelt.

    Az ifjú monacói első versenyét futotta a Ferrarinál, és a verseny végén teljesen utolérte a gumikkal küszködő négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt. Ehhez hozzátartozik, hogy a két pilóta más stratégián volt, és a német sokkal kopottabb gumikon körözött, mint csapattársa.

    Leclerc tehát amikor utolérte Vettelt, rászóltak a fülére, hogy ne előzzön. Ugyan ezt a közvetítésben nem hallhattuk, de Leclerc megkérdezte a csapatot, hogy maradjon-e Vettel mögött. A csapat pedig azt válaszolta, hogy igen, és maradjon is le egy kicsit.

    A szezon előtt már több szó esett a csapatsorrend kérdésköréről, akkor Binotto azt mondta, hogy szabad a verseny, ám ha kétértelmű szituáció adódik, akkor Vettelt támogatják.

    Leclerc a versenyen azt csinálta, amit csapata kért tőle, visszavett és behozta az autót ötödiknek. Egyébként a hétvége korábbi szakaszában már ő is megszólalt a témában, és tényleg úgy járt el a versenyen, ahogy akkor mondta.

    A Ferrari első embere, Mattia Binotto nem sokkal a nagydíj után megmagyarázta, miért folyamodtak csapatutasításhoz.

    „Sebastiannak nem volt meg az a tapadása a közepes gumikon a kiállás után, amire számított, és Verstappen meg is előzte. Ezután eldöntöttük, hogy csak behozzuk az autót. Ő beosztotta a gumikat a végéig, mi pedig 10 körrel a vége előtt határoztuk el, hogy nem vállalunk semmilyen kockázatot, tartjuk a pozíciót, és pontokat szerzünk.”

    Binotto hozzátette, hogy a döntés nem volt nehéz: „Seb a gyenge tapadás miatt kontrollálta a tempót, tényleg csak behozta az autót. Charles remek második etapot teljesített, viszont nem volt értelme kockáztatni, amúgy sem az első helyért harcoltunk.”

    Leclerc szombaton nem volt elégedett magával, csapatfőnöke viszont egész hétvégén az volt vele.

    „Tetszik a viselkedése pilótaként és csapatjátékosként egyaránt. Nagy segítség a csapatnak. Mindenben kiveszi a részét, a legjobbját nyújtja, motiválja a mérnököket, hogy jobb autót fejlesszenek. Szerintem, ha megnézzük a hétvégéjét, elég erősnek tűnik. Az időmérője nem volt tökéletes, de ezzel tisztában van. A Q1-ben és Q2-ben jól ment, a Q3 nem volt tökéletes. Összességében viszont tényleg jó hétvégéje volt. Jó volt a második etapja is a versenyen. Elégedett vagyok tehát a hozzáállásával. Ez a kezdet, de egy remek kezdet.”

  • Hamilton sérült autóval versenyzett

    Hamilton sérült autóval versenyzett

    Az Ausztrál Nagydíjat követően a Mercedes felfedezte, hogy Lewis Hamilton padlólemeze megsérült.

    Hamilton szokatlanul nagy verést kapott Valtteri Bottastól, aki több mint 20 másodperces előnnyel nyerte meg a szezonnyitó futamot. A verseny után a regnáló világbajnok utalt rá, hogy tudja szenvedésének okát, ám ezt nem osztotta meg a nyilvánossággal.

    „Valtteri lenyűgöző munkát végzett az egész verseny során, gratulálok neki” – nyilatkozta Hamilton. „Mindössze arra koncentráltam, hogy egyben behozzam az autót a célba. Nem voltam teljesen elégedett az egyensúllyal, de azért nem volt világrengető katasztrófa; nem emiatt lettem második.”

    Később a Mercedes észrevette, hogy Hamilton autójának padlólemeze a bal hátsó kerék előtt sérülést szenvedett. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezt törmelék vagy rázókő okozta-e, de a csapat úgy véli, a sérülés elég komoly volt ahhoz, hogy részben megmagyarázza a brit hátrányát.