Címke: Ausztrál Nagydíj

  • Jean-Eric Vergne megszervezte az Ausztrál Nagydíjat!

    Jean-Eric Vergne megszervezte az Ausztrál Nagydíjat!

    Az új koronavírus-helyzet világméretűvé nőtte ki magát, melynek következtében számos autósport eseményt törölni kellett. Így a most hétvégére tervezett Forma-1-es szezonnyitó, az Ausztrál Nagydíj is elmarad, de több Formula E futamot is lemondtak.

    Erre azonban kiváló ötlete támadt Jean-Eric Vergne-nek és a Veloce Esportsnak. Megrendezik az Ausztrál Nagydíjat, esport formában, online, úgy, hogy a közönség is figyelhesse! Az eseményhez valós autóversenyzők és esport versenyzők is csatlakoznak majd.

    „Miután számos versenyt töröltek a különféle bajnokságokban, úgy hiszem, hogy a mi küldetésünk a Veloce Esportsnál, hogy folytassuk a versenyzést, amit mind nézni szeretnénk a következő hónapokban.” – írta Vergne. „A platformunk és a tény, hogy mindenki tud otthonról versenyezni, míg várjuk, hogy a koronavírus kontroll alá kerüljön, nagy lehetőséget látunk abban, hogy összeálljanak a versenyzők és a profi esport versenyzők, hogy egymás ellen versenyezzenek. ”

    Az első résztvevő, akit megneveztek, Lando Norris.

    A verseny a „Not the AUS GP” nevet viseli, március 15-én, vasárnap, magyar idő szerint 18.45-kor kezdődik, és YouTube-on, valamint Twitchen lehet majd élőben nézni!

  • Brawn: Egész jó munkát végeztünk a döntés meghozatalakor

    Brawn: Egész jó munkát végeztünk a döntés meghozatalakor

    A Forma-1 sportszakmai vezetője Ross Brawn úgy érzi, hogy a vezetőség remek munkát végzett az Ausztráliában kialakult helyzet során. Noha a futamtörlésének végső eldöntése az utolsó percekre maradt, miközben sok rajongó és csapat már az első szabadedzésre készült.

    Brawn az események után adott interjút amiben elmondta, hogy volt egy tervük erre az eshetőségre és azt szerinte tökéletesen elvégezték.

    „Kidolgoztunk egy forgatókönyvet a helyi egészségügyi hatóságokkal arra az eshetőségre, hogy mi történne, ha egy, öt vagy tíz fertőzött lenne a paddockban. De természetesen ezeknél az eseteknél sosem lehet tudni, hogy milyen kapcsolatban voltak a környező emberekkel.” – kezdet Brawn.

    „Egy pozitív eset és tizennégy karanténba került ember gyakorlatilag működésképtelenné tett egy egész istállót. Ebben az esetben olyan valaki volt a fertőzött, akinek túl sok felelőssége a csapaton belül, de sosem tudhatod pontosan ki lehet a következő. De a procedúrák, amiket bizonyos esetekre fektettünk le, jól működtek. Hálával tartozunk a hatóságoknak, akik megfelelően jártak el ez ügyben, és kimutatták a fertőzést.” – folytatta.

    „Nekünk pedig döntenünk kellett. Még ha volt erre tervünk is, a 12 óra, ami az FIA, a Forma-1 és a szervezők részről a hivatalos bejelentésig eltelt az elfogadhatatlan.” – ismerte el.

    A brit szakember szerint minden felkészültség ellenére váratlanul és gyorsan történtek az események.

    „Leültünk konzultálni a csapatokkal, FIA-al, a hatóságokkal, és a promóterekkel is. Egész éjjel ébren voltam, csak egy órát aludtam talán. Éppen étteremben voltam, amikor hívtak, hogy pozitív lett az egyik teszt eredménye, addigra túl voltunk hat vagy hét negatív eseten, aztán hirtelen jött a pozitív. Azonnal visszatértem a pályára és neki láttam a dolgoknak helyi idő szerint fél kilenc-kilenc tájékán.” – mesélte.

    „Össze kellett hívnunk a csapatokat, egyeztetnünk kellett. Ez mind időbe telik. Rengeteg tenni való volt, egy magam nem hozatok döntést. Rengeteg tényezőt kellett figyelembe venni, de összességében szerintem jó munkát végeztünk a helyes következtetések levonásában. Sok érdekelt fél van ebben a történetben. Beszéltünk az FIA-val, akik Európában vannak, Chase Carey éppen a levegőben volt Vietnam és Ausztrália között. Szóval elég stresszes időszak volt, figyelembe véve, hogy 12 óra alatt sikerült döntést hoznunk az jónak mondaható.” – zárta.

  • Története legnagyobb krízisébe sodródott a Forma-1?

    Története legnagyobb krízisébe sodródott a Forma-1?

    Világszerte komoly negatív hatása lett a koronavírusnak a sportéletre is, így a Forma-1-re is. Számos autosportos eseményt már jól előre lemondtak, ám a Forma-1 vezetése az utolsó utáni pillanatig ragaszkodott a szezonnyitóhoz.

    A sorozat elöljárói Chase Carey, Jean Todt és a többiek hittek az Ausztrál Nagydíj megrendezésében, minden a terv szerint a haladt, egészen helyi idő szerint csütörtök estig. Amikor is kiderült, hogy a McLaren egyik alkalmazottjának pozitív lett a koronavírus tesztje és a csapat visszalépett a futamtól.

    Ezután pedig egy fél napos káosz és tanácstalanság vette kezdetét. Miközben sorra jelentek meg az egymásnak ellent mondó hírek, addig a Liberty és az FIA semmit nem mondott a futam sorsáról.

    A nézők gyülekeztek, ám egyre több fertőzés gyanús eset látott napvilágot a paddockból.

    Több versenyző időközben elhagyta az országot, ám közeledett az első szabadedzés ideje. Végül kb. egy órával az első gyakorlás előtt jött a hír, hogy nem lesz futam. Ezzel pedig az FIA igen komoly haragot váltott ki a szurkolókból, újságírókból és úgy mindenkiből, noha nem a döntés helyességét illetően, hanem amiatt, ahogyan kezelték a helyzetet.

    A BILD tudósítója is elég keményen fogalmazott az ügy kapcsán:

    „Ezen szégyenteljes órák következményei sokáig lefoglalják majd a Forma-1-et.” – fogalmazott erősen Lennart Wermke.

    A királykategória most olyan helyzettel néz szembe, amivel talán még soha. Az Ausztráliában komoly csorbát szenvedett becsületet kellene úgy visszaállítaniuk, hogy közben felelős döntést hoznak a nézők egészsége érdekében, illetve a szezon további menetét is elfogadhatóan kellene megszervezni.

    A helyzettel kapcsolatban a versenyzők is elmondták már a véleményüket. Miközben az AlphaTauri közleményében a sorozat történetének legnagyobb krízisének titulálta a helyzetet, amiből szerintük a Forma-1 kifog majd lábalni belőle. A kérdés csak az, hogy mikor és milyen következményekkel.

    Ami pedig a folytatást illeti: A McLaren számos csapattagja karanténba kerül, így valószínűleg a zártkapus bahreini hétvége is Melbourne sorsára jut. Jelen állás szerint egy júniusi, bakui szezonkezdet lehet a megoldás.

  • A csapatok hivatalos közleményben reagáltak az Ausztrál Nagydíj törlésére

    A csapatok hivatalos közleményben reagáltak az Ausztrál Nagydíj törlésére

    A csapatok is felszólaltak azután, miután hivatalosan is törölték az Ausztrál Nagydíjat.

    Tegnap kora délután jelentette be a McLaren, hogy egyik munkatársuk koronavírus tesztje pozitív lett, ezért nem indulnak a versenyen. Hosszas hallgatás és a háttérben való tárgyalás után a sportág közölte, nem rendezik meg a hétvége eseményeit és azoknak, akik érvényes jeggyel rendelkeznek, teljesen visszatérítik a belépők árát.

    Természetesen az FIA és az F1 hivatalos közleménye után a csapatok is kinyilatkoztatták véleményüket. Bár mindannyian csalódottak amiatt, hogy nem lesz verseny, az egészséget és a biztonságot a legfontosabbnak tartják, ezért helyeslik a döntést.

    Mercedes:

    ,,Elszomorít minket az, hogy nem lesz ezen a hétvégén verseny, de a csapatunk és az F1 közösségének egészségét helyeztük előtérbe. Igazán szerettünk volna egy olyan show-t csinálni ami méltó az Ausztrál Nagydíjhoz, de sajnos erre most nem lesz lehetőségünk.”

    Ferrari:

    ,,A Scuderia Ferrari teljes mértékben támogatta az F1, az FIA és az Australian Grand Prix Corporation  azon közös döntését, miszerint az Ausztrál Nagydíj törlésre kerül. Az összes csapata dolgozójának az egészsége élvez prioritást, különösen annak tekintetében, hogy a Covid-19  továbbra is nagyon gyorsan terjed. Sajnáljuk azokat a szurkolókat akik az Albert Parkba érkeztek azért, hogy részt vegyenek a versenyen, csak úgy mint azokat akik világszerte nyomon követték volna az eseményeket.”

    Red Bull:

    ,,Miután a Forma-1, az FIA és az AGPC megerősítette, hogy törölték az Ausztrál Nagydíjat a Covid-19 vírus keltette események miatt, a csapat most arra koncentrál, hogy biztosítsa az összes dolgozó biztonságos és gyors hazatérését olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, a kormány és a WHO útmutatásai mentén. Osztozunk a Forma-1-es rajongók csalódottságában, de a a csapatok, a szurkolók, a média és a pályán dolgozók biztonsága abszolút elsőbbséget élvez. Most azokra az információkra várunk, amiket az FIA fog szolgáltatni az elkövetkezendő versenyekkel kapcsolatban.”

    McLaren:

    ,,A McLaren teljességgel kiáll a Forma-1, az FIA és az AGPC döntése mellett, miszerint törölték a rendezvényt. Az éjszaka alatt 14 csapattagot helyeztek a hotelben 14 napos karanténba, a megerősített eseten kívül. Ezek a személyek közeli kapcsolatban állnak azzal a munkatárssal akinek a tesztje pozitív lett. Támogatásul egy magas beosztású személy itt marad velük a karantén ideje alatt. Bárki aki a csapattagok közül tüneteket produkál azonnal elvégzik rajta a tesztet és a protokollnak megfelelően önkéntes karanténba vonul. Azok a munkatársak akiknek negatív lett a tesztje visszamentek a paddockba összepakolni a csapata eszközeit, majd ezután visszatérnek az Egyesült Királyságba. Miután földet értek, egyetlen utazó csapattag sem mehet a McLaren Technology Centerbe 14 napig.”

    Renault:

    „A Renault DP World F1 Team tudomásul vette és teljességgel támogatja az F1 és az FIA azon döntését, hogy törlik a 2020-as Ausztrál Nagydíjat. Csalódottak vagyunk amiatt, hogy nem versenyezhetünk a szenvedélyes ausztrál közönség előtt, akik nagyon támogatják a csapatunkat és Danielt (Ricciardo), de a csapatunk tagjainak és a F1 közösségének egészsége és a biztonsága a legfontosabb. Ugyanakkor gondolataink a partnerünk körül, a McLaren Racing körül forognak, ahol is az egyik dolgozónak a Covid-19 tesztje pozitív lett.”

    Alpha Tauri:

    ,,Csak úgy, mint minden motorsport rajongó, mi is csalódottak vagyunk amiatt, hogy nem kerül megrendezésre az Ausztrál Nagydíj. Azonban a koronavírus  miatt, amit már világjárvánnyá nyilvánítottak, az F1, az FIA és az AGPC azon döntése, hogy törlik az eseményt a helyes cselekvés. A munkatársaink egészsége és biztonsága élvez nálunk prioritást. Mivel a központunk Olaszországban van, nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy milyen súlyos a helyzet Európában, és ez minket is aggodalommal tölt el. A Forma-1 fel fog állni ebből a szituációból, és mi bízunk az sportszabályzó szervezetben, és a kereskedelmi jogok tulajdonosaiban. Mérlegelni fogják a helyzetet és majd informálnak minket a továbbiakról.”

    Alfa Romeo:

    ,,A nemrég történt események fényében, ahol is egy esetben pozitív Covid-19 eredmény lett a paddockban, az Alfa Romeo Racing ORLEN üdvözli az FIA, az F1 és az AGPC azon döntését, hogy törlik a 2020-as Ausztrál Nagydíjat. A csapattunk munkatársainak, vendégeinek, a versenytársainknak, a Forma-1 dolgozóinak és a szurkolók egészségének és biztonságának megtartása a legfőbb célunk, támogatjuk tehát ezt a döntést ezen kinyilatkoztatásunkban, továbbá mindent megteszünk annak érdekében, hogy csapattunk tagjainak biztonságát biztosítsuk.”

    Haas:

    ,,A Haas F1 Team elfogadja az FIA , az F1 és az AGPC azon a döntést, miszerint a 2020-as Ausztrál Nagydíjat törlik és az eseményeket elhalasztják. A résztvevők biztonsága élvez prioritást, akárcsak a szurkolóké akik megjelentek és most csalódottak amiatt, hogy nem lesz verseny Melbourne-ben. A Haas F1 Team elfogadja az intézkedéseket a vírushelyzet körülményeire való tekintettel.”

    Williams:

    ,,A Williams teljes egészében támogatja azt a döntést, mi szerint törlik a nagydíj eseményeit. Noha a határozat ami egy másik csapat munkatársának pozitív tesztje miatt született meg, sajnos megfosztja a sok hűséges rajongót attól, hogy versenyt lásson Melbourne-ben, a legfontosabb viszont most az, hogy  minden csapat munkatársa és a szurkolók biztonságban legyen.”

  • Így fogadták a versenyzők a hírt, hogy nem lesz Ausztrál Nagydíj!

    Így fogadták a versenyzők a hírt, hogy nem lesz Ausztrál Nagydíj!

    Mint az már ismert, az új koronavírus járvány az F1-es paddockban is felütötte a fejét, a vége pedig az lett, hogy törölték a hétvégi szezonnyitót, az Ausztrál Nagydíjat.

    A mezőny tagjai persze nagyon csalódottak, de egyöntetűen jó döntésnek tartják a törlést.

    „Sajnos ez volt a helyes döntés. Senki nem akarja ezt, mi mind autóba akarunk ülni és versenyezni, de reálisnak kell lennünk, az egészséget és a biztonságot kell az első helyre tenni.” – írta Instagram sztoriban Lewis Hamilton, aki már korábban is jelezte, hogy nem igazán szeretné elhagyni hotelszobáját. „A valóság az, hogy ez nagyon súlyos, emberek halnak meg minden nap, sok ember beteg, és ha nem is betegek, sok embert érint anyagilag és érzelmileg. Senki nem tudja igazán, hogy mivel is állunk szemben, de mindannyiunknak elővigyázatosnak kell lennünk, hogy a lehető legtöbb ember a lehető legnagyobb biztonságban legyen. Tudom, hogy ez kiábrándító, hiszen a sport köt minket össze a nehéz időkben is, de ez a helyes döntés. Mindenki hallgassa meg a tanácsokat, legyetek biztonságban. Remélem, hogy hamarosan újra versenyezhetünk, de addig is, vigyázzatok magatokra.”

    „Semmi mást nem akarok, csak versenyezni.” – mondta Valtteri Bottas. „De a biztonság és az egészség az első. Remélem, hogy hamarosan újra versenyzünk majd! Mindenki vigyázzon magára.”

    „Mindannyiunknak egy kicsit tovább kell várni, míg újra autóba ülhetünk.” – írta Charles Leclerc. „Nagyon vártam, hogy volán mögé üljek, de ez a legjobb döntés, mindenki egészsége a prioritás. Vigyázzon magára mindenki és remélhetőleg hamarosan vége lesz ennek. ❤️”

    „Mindannyian annyira vártuk, hogy a 2020-as szezon elkezdődjön.” – így Max Verstappen, akit az idén Hamilton legnagyobb kihívójának tartanak. „Természetesen csalódott vagyok, de mind megértjük ezt és végül is ez volt a helyes döntés. Sajnálom a rajongókat és minden érintettet. Vigyázzatok magatokra.”

    „Bár csalódott vagyok, hogy nem versenyezhetek, de a legfontosabb most mindenki egészsége.” – írta Lando Norris, bár a McLarenesek már korábban közölték, hogy nem állnak rajthoz, miután lett egy fertőzött személy a csapatukban. „Mindent megtettünk, amit lehet, annak érdekében, hogy korlátozzuk a terjedést, és ez persze engem is érint, hogy a lehető legkevesebb emberrel kerüljek kapcsolatba. Gondolatban a csapattal vagyok, és mindenkivel a világon, aki ezzel küzd.”

    „Letaglózott, hogy nem versenyezhetek a hazai futamomon itt Melbourne-ben, és hogy elkezdődjön a szezon.” – mondta Daniel Ricciardo. „Ettől függetlenül helyes döntés született és szerintem mindenki megérti, hogy ez olyasmi, amivel még nem volt dolgunk korábban. Sajnálom a rajongókat, akik kijöttek szurkolni. Szeretlek titeket.”

    „Kicsit több napot kell várnunk, hogy hivatalosan újra versenyezzünk.” – írta Esteban Ocon. „Persze nagyon csalódott vagyok, de ez a legjobb döntés a versenyzők, a csapatok és a rajongók számára. Remélhetőleg hamarosan jobb lesz ez az egész helyzet. Vigyázzatok magatokra.”

    Pierre Gasly ezt írta: „Mindenki vigyázzon magára és reméljük, hogy ez az egész COVID-19 helyzet hamarosan jobbra fordul. Sajnálatos, hogy nem tudunk versenyezni itt Ausztráliában, de mindenki egészsége és biztonsága a prioritás. Sajnálok minden embert, aki eljött Melbourne-be az év első versenyére. Nagyon vártam már a szezonkezdést, de most várnunk kell még. Reméljük hamarosan jobb hírek érkeznek.

    „Nagy lelkesedéssel érkeztünk Ausztráliába, annyi hónap felkészülés után az én és a csapat részéről is, de sajnos nem fog még elkezdődni a szezon!” – írta Sergio Perez Instagramon, spanyolul. „De a legfontosabb most minden érintett egészsége, óvatosabbnak kell lennünk és minden lehetséges intézkedést meg kell lépni. Sok erőt kívánok mindenkinek, és nagyon vigyázzatok magatokra!”

    Kimi Räikkönen felesége, Minttu is üzent, aki Finnországban járt, de inkább hamar hazautazott Svájcba: „Úgy döntöttem, hogy visszamegyek haza a COVID-19 miatt… Örülök, hogy megint a szeretteimmel lehetek. Már csak azt akarom, hogy Kimi is hamar hazaérjen, és itt is maradunk, amíg újra biztonságos nem lesz minden. Mindenki vigyázzon magára! Vigyázzatok magatokra a körülöttetek lévőkre!”

    „Nagyon fel voltam spanolva, hogy versenyzünk a hétvégén, de mindenki biztonsága, egészsége és jóléte messze a legfontosabb dolog és ez volt a helyes lépés. Maradjatok biztonságban és vigyázzatok egymásra!” – írta Kevin Magnussen.

    „Nem emlékszem, hogy voltam-e valaha ennél izgatottabb egy versenyhétvége miatt, mint most, de a törlés abszolút helyes lépés volt. Mindenkinek az egészség az első. Vigyázzatok magatokra, emberek.” – mondta George Russell.

    „Magától értetődik, hogy rendkívül izgatott voltam, hogy debütálhatok a hétvégén a Forma-1-ben, de várnunk kell.” – közölte Nicholas Latifi. „A biztonság és a jólét minden versenyző, csapattak és rajongó esetében prioritás és hiszem, hogy jó döntés volt törölni a nagydíjat. Vigyázzon magára mindenki és remélhetőleg hamarosan versenyezhetünk.”

     

  • Az Ausztrál Nagydíj szervezői dolgoznak a szurkolók kártérítésén

    Az Ausztrál Nagydíj szervezői dolgoznak a szurkolók kártérítésén

    Az Australian Grand Prix Corporation hamarosan megkezdi a szurkolók kártérítését, de akár hetekbe telhet a végleges visszafizetés.

    Alig 2 órával az első szabadedzés előtt jelentette be az FIA és a F1 közösen, hogy idén nem tartják meg a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, miután a paddockban is felütötte a fejét a koronavírus. Ennek következtében több százezer néző maradt verseny nélkül.

    Az AGPC megerősítette, hogy hamarosan megkezdik a jegytulajdonosok kártérítését.

    „Szeretném kijelenteni a szurkolóknak, hogy együtt fogunk dolgozni velük a jegyek árának visszatérítésében” – mondta el Andrew Westacott vezérigazgató, aki sajnálatát is kifejezte a szurkolók iránt, amiért a verseny eltörölték. – „Nemcsak a kilátogatóknak nehéz, hanem annak a 180 dolgozónknak is, akik a Formula 1-et is a családjuknak tekintik.”

    Westacott szerint az elkövetkező napokban és hetekben az érintett felek között megbeszéléseket folytatnak arról, hogy hogyan kivitelezhető a törlés miatti érvénybe lépett szabályozást.

  • A McLarentől további 14 dolgozót helyeztek karanténba Melbourne-ben

    A McLarentől további 14 dolgozót helyeztek karanténba Melbourne-ben

    A McLaren további 14 munkatársa került karanténban, így összesen a pozitív tesztet produkáló személlyel már 15-en rekedtek Ausztráliában.

    Nem mindenki hagyhatta el Melbourne-t azután, miután az F1 és az FIA hivatalosan is bejelentette, hogy eltörlik az Ausztrál Nagydíjat. A wokingi csapat tegnap magyar idő szerint kora délután jelentette be, hogy egyik munkatársuknál pozitív lett a koronavírus teszt, majd 14 további személy karanténba vonult a csapat szállodájában. Mind a 14-en közeli kapcsolatot ápoltak a fertőzöttel, így az elkülönítésük kötelezővé vált.

    A Mclaren rövid közleményben közölte, hogy a helyi egészségügyi szervezetek útmutatását és protokollját betartva működnek együtt a hatóságokkal. A 14 munkatársat a csapat vezetősége is támogatja így egy magas beosztásban lévő személy a helyszínen marad addig, míg tart a karantén. Ezen felül ha bármelyik csapattagnál megjelennek a tünetek, azonnal meg kell csináltatni vele a tesztet és további intézkedéseket kell eszközölni.

    Azok a munkatársak akinek negatív lett a tesztje, bebocsátás nyertek az Albert Parkba, hogy összeszedjék a felszereléseket azelőtt, mielőtt visszautaznának az Egyesült Királyságba. Ugyanakkor az utazók biztonsági okok miatt nem térhetnek vissza a McLaren Technology Centerbe, az istálló székhelyére, ugyanis nem akarják veszélynek kitenni a gyárban dolgozókat.

  • Lehet, hogy csak Bakuban tud majd elrajtolni az idei F1-es szezon?

    Lehet, hogy csak Bakuban tud majd elrajtolni az idei F1-es szezon?

    Hivatalossá vált, hogy törlik a hétvégi Forma-1-es szezonnyitót, az Ausztrál Nagydíjat, miután több koronavírusos személyt is találtak a paddockban, egyikük pedig egy McLaren alkalmazott.

    Mindez azonban valószínűleg maga után vonja majd azt is, hogy Bahreinbe sem fog elutazni a mezőny, ahol a terv szerint jövőhét végén lenne futam.

    „Szerintem elkerülhetetlen, hogy Bahreinbe se menjünk, ha itt nem versenyzünk.” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. „Nehéz lenne elképzelni, hogy ezek után a csapatok Bahreinbe menjenek ahelyett, hogy hazarepülnének.”

    „A legfontosabb most az, hogy minden alkalmazottunk egészségben hazajusson.” – tette hozzá Horner.

    De korábban volt már szó Vietnám törléséről is, és Monaco is aktívan figyeli a helyzet alakulását, és ha szükséges lesz, törli a futamot. Kína meg már eleve törölve volt. A kérdés az, hogy mi lesz az európai helyszínekkel, hiszen itt még most kezd fokozódni a helyzet.

    A paddockban azonban terjed olyan pletyka is, mi szerint lehet, hogy a 2020-as szezon csak június 7-én, Bakuban tud majd elkezdődni.

    „Jelenleg ezzel a hétvégével foglalkozunk.” – mondta az F1 főnöke, Chase Carey, mikor arról kérdezték, hogy lesznek-e további törlések. „Most jöttem Vietnámból. Tárgyalunk a partnereinkkel a következő versenyek kapcsán. De jelenleg a legfontosabb dolog, hogy jól kezeljük az itteni helyzetet.”

  • Hivatalos: Elmarad az Ausztrál Nagydíj!

    Hivatalos: Elmarad az Ausztrál Nagydíj!

    Az FIA és az F1 hivatalos oldalán közölte, hogy nem tartják meg az Ausztrál Nagydíjat!

    Ezen a héten kezdődött volna a szezon, ám a koronavírus átírta az előre elkészített forgatókönyvet. Magyar idő szerint kora délután jelentette be a McLaren, hogy egyik munkatársuk koronavírus tesztje pozitív lett, így a csapat visszalép és nem indul el a versenyen.

    Hosszú órák és a találgatások tömkelege vette a kezdetét. A Sky és a BBC már bejelentette, a verseny törlését, ám a hivatalos szervek nem erősítették meg a csatornák állítását. Nemrég azonban megérkezett a közlemény, melyben az FIA felvázolja döntésük okait és hátterét.

    ,,Miután a McLaren Racing Team egyik munkatársának koronavírus tesztje pozitív lett és csapat közölte, hogy visszalép az indulástól az FIA és az F1 a másik kilenc istálló vezetőjével értekezletet tartott csütörtök este. Ezen az eseményen a legtöbben csapat nézte azt tükrözte, hogy nem kellene megtartanunk a versenyt. Az FIA és Forma-1 valamint az Australian Grand Prix Corporation együtt meghozta a döntést, miszerint törlésre kerül az Ausztrál Nagydíj minden eseménye. Tisztában vagyunk azzal, hogy csalódást okoztunk rengeteg szurkolónak, továbbá azoknak akik részt vettek volna a hétvége eseményein. Minden jegytulajdonosnak teljesen visszatérítjük a jegyük árát, erről további tájékoztatást később adunk. Valamennyien díjazzuk az Austalian Grand Prix Corporation és a Motorsport Australia erőfeszítéseit, továbbá azoknak a dolgozóknak és önkénteseknek akik részt vettek a 2020-as Forma-1-es Ausztrál Nagydíj elősegítésében. Azonban az F1-es család és a közösség biztonsága és a verseny sportszerűsége számunkra a legfontosabb.” -áll a hivatalos iratban.

  • A BBC szerint Vettel és Räikkönen már elhagyta Ausztráliát

    A BBC szerint Vettel és Räikkönen már elhagyta Ausztráliát

    A helyszínen tartózkodó BBC szerint Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen már elhagyta Ausztráliát.

    A sporttörténelem egyik legnagyobb fejetlensége zajlik le a Forma-1-ben. Magyar idő szerint kora délután a McLaren bejelentette, hogy egyik munkatársuknál diagnosztizálták a koronavírust, így nem állnak rajthoz a hétvégén.

    Először a BBC írta meg, hogy a további programok törlésre kerülnek, majd a Sky kontrázott és az Ausztrál Nagydíj folytatásáról cikkeztek. Azóta a cikküket törölték és élő adásban jelentették be, hogy elmarad a verseny. Hivatalos információ azonban még nem érkezett, az FIA és Forma-1, hallgat, míg a helyszínen tartózkodó újságírók szerint a csapatok szavaztak a törlésről és 5-5 arányban nem tudtak dűlőre jutni.  Mindeközben a pályán minden a kijelölt program szerint megy, a pályabírók már megérkeztek, a sajtó képviselői is a pályán vannak, sőt a két-üléses Minardi is parádézott, majd ütközés lett a show vége.

    A BBC Radio 5 mindeközben élő adásban kommentálja az eseményeket. Andrew Brenson szakíró, nemrég arról számolt be, hogy Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen már repülőre szállt, és elhagyták az országot. Továbbá a csapatok egy része a pályára ékezetet, jelenleg a McLaren, a Mercedes a Ferrari és a Renault hiányzik.