Címke: Ausztrál Nagydíj

  • Ricciardo szerint a japánok kifejezetten szenvedélyesek a Forma-1 iránt

    Ricciardo szerint a japánok kifejezetten szenvedélyesek a Forma-1 iránt

    Megkérdezték Daniel Ricciardót, hogy melyik nemzet rajongói viszik a pálmát nála, ha a verseny iránti szenvedélyükről van szó.

    A világ minden táján különböző kultúrák és támogatási szintek mutatkoznak be, hiszen a Forma-1 minden évben más-más országba viszi a száguldócirkuszba. Ami a naptárban a versenyzők és a rajongók számára is számos csúcspontot tartogat.

    Amikor Forma-1-es rajongók szenvedélyéről volt szó, megkérdezték Daniel Ricciardót a „The Late Show with Stephen Colbert” estjén, mielőtt New York-ban bemutatta volna Red Bull az ez évi autóját. Leszögezte, hogy a Szuzukai rajongók a „legintenzívebbek és legtájékozottabbak” közé tartoznak, nem is akármilyen mértékben, bár mindig tisztelettudóak maradnak.

    „Szóval, úgy értem, hogy az ausztrálok és az amerikaiak nagyon hasonlóak. Lármásak és mókásak vagyunk, és bármikor lehúzunk egy sört.”

    „De aztán ott van az igazi móka, mint a japánok, mert ők is benne vannak mulatságban. Ők a legintenzívebbek és legjobban tájékozottak, olyannyira, hogy már majdnem zaklató a közelségük, de tisztelettudóak és udvariasak is! Szóval ez is egy nagyon érdekes dolog.”

    Miután pénteken a manhattani Classic Car Clubban bemutatták a Red Bull idei festését, a csapat harmadik pilótája elmondta, hogy örül, hogy visszatérhet egykori csapatához, miután négy évvel ezelőtt a Renault-hoz távozott.

    Megerősítette, hogy tervei szerint a Red Bull tartalékversenyzőjeként fog részt venni a kiválasztott versenyeken az idei szezonban, kezdve a hazai Melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal, emellett a csapat Milton Keynes-i bázisán végzett szimulátoros munka és a marketinges munka mellett.

    Ricciardo elismerte, hogy irigykedett, amiért kívülről látta a csapat sikereit, miközben a McLaren az elmúlt szezonban a középmezőnyben maradt, de örömmel látta, hogy korábbi kollégái visszatérnek a Forma-1 csúcsára.

    „Olyan, mintha hazatérnék, és a karrieremnek ebben a fajta második szakaszában ez meleg és meghitt érzés. Sok az ismerős arc, és igen, újra a családban vagyok, sok a kedves emlék.”

    „Úgy értem, akkoriban határozottan irigykedtem, mert tavaly ellenük versenyeztem, de őszintén szólva nagyon jó volt látni. A szezon eleje amolyan ‘csípj meg’ érzéssel töltött el, amikor a Ferrarival kezdték meg a küzdelmet, aztán ahogy a Red Bull képes volt folytatni a nyomást az év során, és végül dominálni a szezon második felében, igazán lenyűgöző volt.”

    Ezután Ricciardo még elmondta, hogy nagyon jó volt látni a sok régi ismerős arcot és újra a csúcson látni őket.

    Hivatalos: Visszatér 2026-ban a Ford a Forma-1-be!

     

  • A naptár felének lassan lejár az F1-es szerződése, másnak még 13 évig él

    A naptár felének lassan lejár az F1-es szerződése, másnak még 13 évig él

    A Forma-1 az utóbbi időben az egyre népszerűbbé vált, és nem csak a rajongók tekintetében. Egyre több ország és versenypálya szeretne bekerülni a versenynaptárba. Bár a szezon egyre hosszabb, egyre több pálya vesz részt benne, mégis véges a lehetőségek száma.

    A következő három szezon során 12 versenypálya F1-es szerződése jár le. Vajon hosszabbítanak, vagy új helyszín érkezik a helyükre?

    A Paul Ricard 2022-ben adott otthont jelenlegi szerződésének utolsó futamának, idén pedig már a Francia Nagydíj nem szerepel a naptárban. Benne van a pakliban, hogy Spa-val, rotációs alapon visszatérhet a jövőben. Azonban a belgák ezt csak akkor fogadják el, ha nem marad más megoldás az F1-ben maradásukra.

    A rajongók kedvence és az 1950-es, első F1-es világbajnokság óta kitartó egyik pálya a Belga Nagydíj helyszíne, Spa-Francorchamps. A 2022-es Belga Nagydíj idején megállapodás született arról, hogy a pálya még egy évig a naptárban marad, de a további maradása egyelőre képlékeny.

    A Red Bull Ring, az Osztrák Nagydíj helyszíne 2021 végén kötött egy „többéves” szerződést, de nem tudni, hogy ez pontosan meddig szól, vagy hogy milyen záradékok vannak benne

    Bakunak 2023-ban járt volna le a szerződése, de a 2020-as futam lemondása után egy évvel meghosszabbították azt.

    Az F1 a koronavírus járvány miatt kétszer is kihagyta Suzukát, de Japán olyan gazdag motorsport-történelemmel rendelkezik, hogy sosem volt kétséges, hogy visszatér majd, ami tavaly meg is történt. Idén is szerepel a naptárban, és aktuális szerződése még 2024-re is él.

    A Kínai Nagydíj már nem ilyen evidens, hiszen a 2023-as naptárban először szerepelt, de végül törlésre került.

    Silverstone jelenlegi szerződése 2024-ig szól, és a Forma-1 bölcsőjének tekinthető, mégis újra és újra felröppennek pletykák arról, hogy a Brit Nagydíj egy másik versenypályára helyeződhet át.

    Monaco nagyon megosztja a véleményeket. Mert bár a látvány és a környezet páratlan, a versenyek általában nem szoktak túl izgalmasan alakulni a hercegségben. Veszélyben is volt a maradása egy ideig, végül azonban 2025-ig meghosszabbították az F1-es szerződését.

    Monza szerződése is 2025-ig szól jelenleg, de igazán meglepő lenne ha az olaszok kedvence nem maradnak később is a naptárban.

    Imolában az Emilia Romagna Nagydíj épp a koronavírusnak köszönheti visszatérését, mivel a 2020-ban a járvány miatt számos versenyt törölni vagy helyettesíteni kellett. Így térhetett vissza Imola. Azóta is része a versenynaptárnak, és 2025-ig biztosan az is marad.

    Mexikó szerződése is 2025-ig szól, és bár a mexikói rajongók nagyon lelkesek, nem garantált, hogy sikerül majd szerződést hosszabbítani. Főleg mert Észak-Amerikában már négy verseny is lesz (Kanada, Austin, Miami, Las Vegas), és arra sincs egyelőre garancia, hogy a helyi hős, Sergio Pérez a mezőnyben lesz még 2025 után is.

    Max Verstappen elképesztő holland tömegeket tud megmozgatni, így Zandvoort, melynek szerződése jelenleg 2025-ig szól, bizonyosan a naptárban lesz addig, míg Verstappen a mezőnyben van. De ki tudja, ha időközben de Vries is sztár lesz, talán tovább is.

    Las Vegas idén rendezi majd első „újkori” versenyét és 2025-ig biztosan a szezon részét képezi majd. A pletykák szerint azonban rendkívül hosszú távra tervezik ezt kibővíteni.

    Az egyik leghíresebb pálya az interlagosi, de egy ideig úgy tűnt, hogy véget érhet az F1-es szereplése, amikor a korábbi brazil elnök, Jair Bolsonaro 2019-ben bejelentette, hogy a verseny Rio de Janeiróba költözik. Ez azóta sem történt meg, ellenben rendre elég izgalmas versenyek kerekednek a pályán, mely 2025-ig biztosan marad.

    A Circuit of the Americas 2026-ig szerepel a versenynaptárban, és az Amerikában való népszerűsödésnek köszönhetően jó eséllyel marad később is.

    Circuit de Barcelona-Catalunya, a Spanyol Nagydíj helyszíne is 2026-ig szerződött. E helyszín maradása azonban kétséges, mivel egyre kisebb az érdeklődés iránta, sőt már a szezon előtti tesztek sem ott zajlanak.

    Bár 2021 júliusában hazánkban bejelentették, hogy a Hungaroring 2037-ig megállapodott a Forma-1-gyel a versenyrendezésről, hivatalosan ez még „csak” 2027-ig él.

    Marina Bay Street Circuit, vagyis a Szingapúri Nagydíj helyszíne 2028-ig biztosan részese a Forma-1-es cirkusznak.

    A Szaúd-Arábiai Nagydíj szerződése 2030-ig szól, és szó szerint bombabiztosnak tűnik. Korábban még egy közeli rakétatámadás sem tudta megakadályozni, hogy verseny megrendezésre kerüljön. Azonban a Jeddah Street Circuit csak két-három verseny megrendezésére volt hivatott, de valószínűleg legalább 2027-ig ott marad a verseny. Viszont a Qiddiya egy Rijádban létrejövő szórakoztató megaprojekt lesz majd a verseny új és végleges otthona az országban.

    Az Abu Dhabi Nagydíj bár nem annyira közönségkedvenc, 8 versenyt még biztosan rendez majd ott a Forma-1.

    Miami tavaly debütált, és bár sok kritikát kapott, 2031-ig marad is.

    A Kanadai Nagydíj 2031-ig marad a naptárban, ez a helyszín a negyedik az észak-amerikai kontinensen.

    Katar 2021-ben érkezett a mezőnybe, majd egy év kihagyás következett a tavalyi foci vb miatt. Idén azonban visszatér a helyszín és 2032-ig biztosan marad is.

    Az Ausztrál Nagydíj kapcsán épp kezdtek egre szkeptikusabbak lenni a rajongók, mikor a helyszín 2035-ig szóló szerződéshosszabbítást írt alá. És bár Daniel Ricciardo ment, Oscar Piastri viszont érkezett, így hazai versenyzőjük is van, továbbra is.

    Bahrein rendelkezik jelenleg hivatalosan az F1 leghosszabb szerződésével, mely 2036-ig szól.

    Nagydíj
    Aktuális szerződés utolsó éve
    Osztrák Nagydíj
    ismeretlen
    Belga Nagydíj 2023
    Azerbajdzsáni Nagydíj 2024
    Brit Nagydíj 2024
    Japán Nagydíj 2024
    Brazil Nagydíj 2025
    Holland Nagydíj 2025
    Emilia Romagna Nagydíj 2025
    Olasz Nagydíj 2025
    Las Vegas-i Nagydíj 2025
    Mexikóvárosi Nagydíj 2025
    Monacói Nagydíj 2025
    Spanyol Nagydíj 2026
    USA Nagydíj 2026
    Magyar Nagydíj 2027
    Szingapúri Nagydíj 2028
    Abu Dhabi Nagydíj 2030
    Szaúd-Arábiai Nagydíj 2030
    Miami Nagydíj 2031
    Kanadai Nagydíj 2031
    Katari Nagydíj 2032
    Ausztrál Nagydíj 2035
    Bahreini Nagydíj 2036
  • Az Ausztrál Nagydíj szervezői még több versenynapi jegyet adnak ki

    Az Ausztrál Nagydíj szervezői még több versenynapi jegyet adnak ki

    A tavalyi négynapos Albert Park rekordszámú nézője után hihetetlen kereslet mutatkozott a 2023-as Ausztrál Nagydíjra szóló jegyek iránt.

    Ennek kielégítésére az AGPC áttervezte a lelátókat, hogy 39 000 férőhelyről 44 000 férőhelyre növeljék a kapacitást. Mégis, a szombatra és vasárnapra eredetileg kiadott tribün- és általános belépőjegyek pár óra alatt elfogytak. Az AGPC most bejelentette, hogy február 8-án lesz egy utolsó, korlátozott számú jegykiadás a versenynapra. Az értékesítés melbourne-i idő szerint 10-kor kezdődik. Andrew Westacott, az AGPC vezérigazgatója így nyilatkozott:

    „Új látogatottsági rekordot állítottunk fel, amikor 2022-ben visszatértünk az Albert Parkba: a négy nap alatt több mint 419 ezren látogattak ki a futamra, és örülünk, hogy ismét ilyen nagy érdeklődés övezi a rendezvényünket. Igen keményen dolgoztunk azon, hogy úgy alakítsuk ki a helyszínt, hogy minél több szurkolónak maximalizáljuk a lehetőséget az F1, az F2 és az F3 megtapasztalására. A helyszín és a tervezés végső felülvizsgálata most lehetőséget biztosított nekünk, hogy ezt a korlátozott további keretet eljuttassuk a rajongókhoz. A tavalyi év végén kevesebb mint négy óra alatt elfogytak a tribünre és a Park Passra szóló jegyek a vasárnapi eseményekre, és arra számítunk, hogy ez a korlátozott mennyiség is ugyanilyen hamar elkel majd. Arra biztatjuk a rajongókat, hogy korán legyenek online, hogy jegyet vásárolhassanak.”

    A Forma-1 mellett idén először a Formula 2 és a Formula 3 is részt vesz az Albert Parkban, a Supercars és a Carrera Cup pedig kiegészíti a programot. A négynapos esemény március 30-án, csütörtökön veszi kezdetét, az F1 pedig március 31-én lép először pályára.

    Újabb nézőrekordot dönthet az Ausztrál Nagydíj

  • Újabb nézőrekordot dönthet az Ausztrál Nagydíj

    Újabb nézőrekordot dönthet az Ausztrál Nagydíj

    A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj iránti érdeklődés tavalyhoz képest egy cseppet sem csökkent, sőt a valóság az, hogy még több embert várnak a hétvégén, ami újabb rekordhoz vezethet.

    Tavaly majdnem 420 ezren látogattak ki az Albert Parkba, ezzel az 1996-os, első melbourne-i Ausztrál Nagydíj rekordját írták át. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a verseny napjára csak 128 ezren mehettek ki.

    A teljes hétvégés és a versenynapi jegyek decemberben néhány órával a nyitás után elfogytak, de a többi jegy árusítása is hónapokkal megelőzi a tavalyi versenyét, tehát jó esély van egy újabb nézőrekordra.

    A verseny után leköszönő, xAusztrál Nagydíj első embereként dolgozó Andrew Westacott pedig arra figyelmeztet, hogy még jobban fel kell készülniük az érkező tömegre április első napjaiban.

    „Ez nem áprilisi tréfa” – mondta. „2022-ben nagyon magasra tettük a lécet. A 2020. március 13-i szörnyű események után mostanra mindenki láthatta, hogy a Forma-1 nagyszerű show-t nyújt Melbourne-ben. Azzal, hogy a Formula 2 és a Formula 3 is itt lesz, azt hiszem, valóban túl fogjuk szárnyalni a 2022-es számokat. Valószínűleg két hónappal előrébb járunk az eladások tekintetében, mint ahol tavaly voltunk, így ez azt jelenti, hogy a rendezvényszervező csapat valóban finomhangolhatja az alapokat, és biztosíthatja, hogy a nézőtér, a mosdók, a kényelmi szolgáltatások, az ételek és italok, az útbaigazítás, a szórakoztatás és egyszerűen a show mindenhol az elvárt szintre kerüljön. A COVID és a személyzet hiánya miatt voltak hiányosságok, de gondoskodunk róla, hogy jobban felkészüljünk, úgyhogy ez nagyon izgalmas. Nagyon, nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy hol tartanak a dolgok.”

    A melbourne-i Ausztrál Nagydíj jövője 2037-ig biztosított

  • Hétvégén Ecclestone maraton a Spektrumon – kritikánk a „Lucky!” sorozatról

    Hétvégén Ecclestone maraton a Spektrumon – kritikánk a „Lucky!” sorozatról

    Bernie Ecclestone egy igazán különc figura volt mindig is, és aki ezen a sorozaton keresztül gondolja azt, hogy megérti a személyiségét, súgok: nem fogja.

    Még tinédzser, Forma-1 rajongóként volt szerencsém találkozni Mr. E-vel. A mai napig világosan emlékszem rá, hogy benne volt az első öt autogramba, amelyeket szereztem a versenyzőktől, és az egyéb fontos emberektől, a száguldó cirkuszban. Bevallom, haragudtam rá akkor kicsit, mert olyannyira hanyagul vetette az aláírását a könyvbe, amelyet az orra alá dugtam, hogy „beleírt” Gerhard Bergerébe. Az esztétikai érzékem ez ellen meg tiltakozott. Világosan emlékszem ugyanakkor, hogy akkor is legalább három emberrel egyeztetett egyszerre. Utasítgatott mindenkit, szóval pont azt hozta élőben is, amit olykor el lehetett csípni róla a tévén keresztül is.

    Sok évvel később már újságíróként találkozhattunk, és ez nagy dolog volt, mert először nagyon fázott az online médiától. Rendszerető emberként neki a nyomtatott sajtó volt mindig is az etalon. Arról nem is beszélve, hogy ott valaki hibázott, hülyeséget írt vagy nem olyan képpel illusztrált egy cikket ami elfogadható az ő játékszabályai szerint, akkor az akár egy karrier végét is jelenthette. Vasmarokkal irányította a Forma-1-et, annak minden szegletében, de pont, hogy ettől működött. Azért persze nem voltak illúzióim, személyes interjúról nem is nagyon ábrándoztam. Olykor egy-egy közös interjún kérdezhettem tőle ezt-azt, amiből született cikk.

    Amikor a Liberty Media végül végre (?) félretette, jó ideig nem is lehetett látni a paddockban. Történetesen pont a Red Bull Ringen tért vissza a maga fizikai 159 centiméternyi valóságában, hiszen Dietrich Mateschitz jóbarátja volt. Ott volt vendégként a pálya újranyitásán is. Ekkor viszont mint akit kicseréltek, laza volt mint a Riga-lánc, nem fogta egyből „menekülőre”, és azokban, akikben megbízott, azokkal hosszabban is elbeszélgetett. Legnagyobb megdöbbenésemre velem is, mert emlékezett rám korábbról, és említette is, hogy nem kérdezek hülyeségeket. Egy évvel később már még jobban megdöbbentem, amikor ő üdvözölt előbb, és már természetesnek tűnt az, hogy mi beszélgetünk. Persze, akkor is trollkodott keményen, mert meredek kijelentésekért nem megy a szomszédba, és cukkolta Chase Careyéket is azzal, hogy teljesen „véletlenül” olyan fehér ingben volt, amelynek a nyakrésznél még a régi F1 logó volt látható.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Péter Vámosi (@petervamosi) által megosztott bejegyzés

    Az ember azt gondolná, hogy ha máshonnan nem, majd Tom Bower életrajzi könyvéből megismeri majd az egykori használt motor- és autókereskedőből lett milliárdost. Keretbe rakja ugyan Bernie titkos életét ez a könyv, de közel sem leplez le mindent, vagy mutat be teljesen. És most, a Lucky! sorozattal kiegészülve sem leszünk jelentősen okosabbak.

    A 8 részes mű 1950-ben indul a Forma-1-gyel, ahová Bernard azért vagy így, vagy úgy, de iparkodott bekerülni. Versenyzőként is próbálkozott, de egyértelműen üzletemberként vált be. Menedzselt versenyzőket, irányította hosszú éveken át a Brabham csapatot. Utóbbi esetében érdemes összevetni, hogy mit állít ennek a körülményeiről a 11 éve magyarul is megjelent könyv, és mit most a sorozat. Ez is ugyanakkor Bernie karaktere, hol így meséli a saját történetét, hol úgy. Az igazságot csakis ő tudhatja.

    Kifejezetten üdítő látni azon felvételeket, amelyeket eddig szélesebb körben nem lehetett látni. Tehát nagyon is igaz, hogy azzal promózták, hogy sosem látott betekintést nyerhetünk valamennyire, a kulisszák mögé. Számomra ezek közül kiemelkedő volt, hogy az 1989-es suzukai versenyzői eligazításon hogy helyre rakta Ayrton Senna Jean-Marie Balestrét. Azt hiszem, nincs min csodálkozni ezek után, ha a francia a versenyen történt legendás baleset után hamar harmadszor is világbajnokká koronázta honfitársát, Alain Prostot.

    Azoknak is kifejezetten jó szórakozást fog nyújtani a „Lucky!„, akik kicsit Forma-1 szűzen ülnek le végig nézni, mert nem is annyira szájbarágósan, de végigmegy vagy 70 évnyi történésen a száguldó cirkuszból. Persze egyértelmű, hogy a narrátori szerepben Bernie azért úgy meséli el az eseményeket, hogy ő mindig egy pozitív hősként halad tovább. Nagyon jók a betét animációk, amelyek hivatottak olyan eseményeket bemutatni, amelyekről nem volt nyers film, vagy csak Ecclestone utalt rá valamilyen formában. Tényleg bemutatják a legismertebb csapatokat, zseniális főnökeiket, és a világbajnokok színe-javát.

    Az egyetlen bosszantó az, hogy a sorozat vége felé kicsit kapkodós lesz. Nagynak érzem az ugrásokat időben, és már nem annyira részletes, mint volt az az elején. Nyilván szorította az idő valamiért a rendezőt, és sajnos ugyanez mondható el a magyar szinkronról is. Ami bántotta nekem kicsit a fülem, hogy egyértelműen az angol változatból emelték át a neveket. Egyszerűen magyarul nem ezeket a neveket szoktuk meg, mondjuk a magyar közvetítőktől. A legsúlyosabb és már szakmai szintű hiba meg az volt, amikor Niki Lauda Spielbergben a magyar nyelvű szinkron szerint az Ausztrál Nagydíjat nyerte meg, 1984-ben…

    Mindezt leszámítva egy rendesen összerakott dokumentumfilm sorozatról beszélhetünk. Nyugodtan le lehet ültetni a családot elé, nem lesz „túlszakmázva” technikai paraméterekkel a dolog, inkább életutak találkozásáról szól a dolog. Hogyan haladtak egymás mellett, ellen, vagy tűntek el végül a Forma-1 fontos személyiségei. Aki viszont maradt, és végül csak lekapcsolta a villanyt, az Bernie, pedig nem állt mindig úgy a szénája, hogy maradhat ő a királykategória vezérigazgatója. Vajon tényleg csak szerencséje lett volna? Nos, aki erre keresi a választ, akár a saját kisfiával együtt: nézze végig!

    2023. január 7. – szombat
    15:05 Spektrum 1. rész
    16:00 Spektrum 2. rész
    16:55 Spektrum 3. rész
    17:50 Spektrum 4. rész

    2023. január 8. – vasárnap
    15:05 Spektrum 5. rész
    16:00 Spektrum 6. rész
    16:55 Spektrum 7. rész
    17:50 Spektrum 8. rész

    A kis Ecclestone először járt F1-es versenyen, de már tanulja a bizniszt

  • Három helyszínen is rendezhetnek idénynyitót a következő években

    Három helyszínen is rendezhetnek idénynyitót a következő években

    Azt már tényként lehet kezelni, hogy Szaúd-Arábia rendezi a 2024-es Forma-1-es világbajnokság nyitófordulóját, de emellett természetesen a 2023-as bahreini nyitány is hivatalos.

    A 2024-el kapcsolatos információkat az Ausztrál Nagydíj promótere erősítette meg, mivel nekik opciós joguk volt a 2024-es és ’25-ös idénynyitó megrendezésére. Azonban olyan kérelmet kaptak a szaúdiaktól, hogy a ramadán miatt had’ kezdődhessen náluk a szezon, míg Ausztrália csússzon eggyel hátrébb. Ennek eleget is tesznek majd, viszont Bahrein így is jóval hátrébb, április közepére kerül majd.

    2025-re a már említett opciós jog miatt Ausztrália kezdő pozíciója bizonyos, és a közel-keleti versenyek várhatóan csak március 29. után lesznek megrendezve, mert ekkor ér véget a ramadán.

    2026-ban ismét Bahreinen lehet a sor, és ezzel kézenfekvő lehet az is, hogy az előszezoni teszteket is ott rendezzék. Az ezt megelőző két évben azonban aligha lesz ez a helyzet, és talán inkább Barcelona rendezésére van esély.

    Ami pedig a 2027-2037 közötti éveket illeti, Melbourne további három alkalommal indíthatja a szezont, a Forma-1-hez közel álló források szerint.

    Az idényzáró viszont igen hosszú ideig még biztosan nem mozdul el Abu Dhabiból. A 2030-ig szóló szerződésükben ugyanis rögzített, hogy sehol máshol nem fejeződhet be a szezon.

    A melbourne-i Ausztrál Nagydíj jövője 2037-ig biztosított

  • Hamarosan megveheted Jean Alesi 1991-es F1-es Ferrariját egy árverésen

    Hamarosan megveheted Jean Alesi 1991-es F1-es Ferrariját egy árverésen

    Az 1991-es Ferrari 643-as, amellyel Jean Alesi francia autóversenyző is elindult, februárban kerül árverésre az RM Sotheby’s párizsi árverésén. Az előzetes becsérték szerint az értéke 2,9 és 3,4 millió euró (3,1 és 3,6 millió dollár) között van.

    A 127-es alvázszámú versenyautó az RM Sotheby’s szerint továbbra is teljesen versenykész állapotban van. 3,5 literes V12-es motorral büszkélkedhet, amely több mint 710 lóerős, azaz a motor egy átlagos autó teljesítményének kb. a hatszorosát tudja.

    Az 58 éves Alesi 1991-ben a franciaországi Magny-Cours-ban vezette ezt a Ferrarit, és a negyedik helyen végzett. Ugyanezen évben a Brit és a Francia Nagydíjon is rajthoz állt vele, de a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon csapattársa, Gianni Morbidelli ült a volánnál az RM Sotheby’s szerint. Alesi 1995-ig versenyzett a Scuderiánál, amikor megnyerte a Kanadai Nagydíjat, ami Forma-1-es pályafutása egyetlen győzelme volt.

    Az autót az aukciósház párizsi árverésén február 1-jén kínálják eladásra egy új helyszínen, a Louvre-palotában található Salles du Carrouselben.

    Alesi szerint nem éri meg Európában juniorszériában menni

  • Masi, a sokat kritizált versenyigazgató ismét az F1 közelébe kerülhet!

    Masi, a sokat kritizált versenyigazgató ismét az F1 közelébe kerülhet!

    A Forma-1-es korábbi versenyigazgatója, Michael Masi nem kommentálta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint ő lehet a befutó Andrew Westacott helyére az Ausztrál Nagydíj főnöki posztján.

    Westacott, az Ausztrál Nagydíj Bizottság vezérigazgatója a napokban jelentette be, hogy nem kívánja meghosszabbítani szerződését, és jövőre távozik a 2011 óta betöltött pozíciójából. Teszi ezt azután, hogy 2037-ig biztosította a Forma-1 jövőjét Melbourne-ben.

    Az idei négy nap alatt rekordszámú, 419 000 néző látogatott ki az eseményre, míg a 2023-as szombati és vasárnapi jegyek már elkeltek.

    Mivel az ausztrál MotoGP-t is 2026-ig megrendezik a helyszínen, Westacott rendkívül jó helyzetben adja át utódjának a szervezetet.

    Ezért az utód feladata szokatlan módon nem extrém nehéz, és Masi a motorsport-adminisztrációs tapasztalatai miatt azonnal befutónak számított. A Speedcafe.com megkeresésére azonban nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben.

    Masi Ausztráliába való visszatérése óta fokozatosan építette vissza magát a motorsportba.

    A Dél-Ausztráliai Autósport Tanács elnökségi tagja lett, ezt a szerepet szeptemberben óta viseli, miután a Supercars Bizottság elnöke lett. Nem rég bejelentették, hogy kinevezték a Karting Australia igazgatótanácsába is. Ez utóbbi igazgatótanács tagja még a Supercars bajnok Garth Tander és Westacott is.

    Masi olyan egyedülálló képességekkel rendelkezik, amelyek lehetővé teszik számára, hogy mind hazai, mind nemzetközi szinten alaposan ismerje a sportágat.

    A Supercars versenyigazgató-helyettese volt, mielőtt az FIA-hoz került, mint Forma-1-es versenyigazgató, előtte pedig rengeteg adminisztratív tapasztalatot szerzett.

    Forma-1-es és FIA-s tapasztalatai megfelelő célszeméllyé teszik Masit, ha az Ausztrál Nagydíj vezérigazgatói szerepére, noha rajta kívül más jelöltek is vannak a posztra.

    A szervezet állapota kiváló, és Westacott amúgy sem fog távozni az április 2-i eseményig, így több mint három hónap áll rendelkezésre a lehetséges utód kiválasztására.

    A Mercedes ex-igazgatója megvédte Masit: Nem volt jó vagy rossz megoldás

  • A melbourne-i Ausztrál Nagydíj jövője 2037-ig biztosított

    A melbourne-i Ausztrál Nagydíj jövője 2037-ig biztosított

    A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj gazdag történelme a jelek szerint még jó ideig bővülhet, hiszen legalább 2037-ig a versenynaptárban maradnak, miután további két évvel hosszabbítottak.

    Az idei év korábbi részében a felek már aláírtak egy olyan szerződést, mely egy 10 éves, vagyis 2035-ig szóló hosszabbításról szól. Csütörtökön ugyanakkor Victoria állam kormánya, ahol a melbourne-i versenyt rendezik, bejelentett egy újabb két éves hosszabbítást.

    Az új szerződés tartalmazza, hogy a 2024 és 2037 közti periódusban négy alkalommal lehet Melbourne-ben az idénynyitó, amikor a ramadán időzítése más helyszíneken bonyolítaná a helyzetet.

    Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat 1985 óta rendeznek, kezdetben Adelaide, majd 1996-tól Melbourne utcáin. A koronavírus helyzet miatt 2020-ban és 2021-ben maradt el az itteni futam. Idén azonban visszatért, rögtön rekord nézőszámot hozva. Jövőre ráadásul a Formula 2, illetve a Formula 3 is ellátogat ide, erre először lesz példa.

    „Kiemelkedő eredmény, hogy a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjnak immár 15 évre biztosítottuk a megrendezését Melbourne-ben” – erősítette meg az Ausztrál Nagydíj egyesületének vezérigazgatója, Andrew Westacott, aki a 2023-as esemény után távozik. „Nagyon sok előnnyel jár városunk, gazdaságunk és kivételes rendezvényiparunk számára, nem is beszélve arról a pozitívumról, amelyet a motorsportos álmaikat kergető ausztrál fiatalok számára nyújt az esemény.”

    Hivatalos lett a 2023-as Ausztrál Nagydíj időpontja

  • Ezen a napon lett először bajnok Schumacher, de mégse lehet büszke rá

    Ezen a napon lett először bajnok Schumacher, de mégse lehet büszke rá

    1994-ben ezen a napon Michael Schumacher a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon, Adelaide-ben szerezte meg hét világbajnoki címe közül az elsőt, de ez minden volt, csak nem tiszta ügy a német sikerkovácsnak.

    Embed from Getty Images

    A bajnoki harc a Benetton versenyzője, Schumacher és a Williams pilóta, Damon Hill között zajlott, és a britnek győznie kellett a világbajnoki cím megszerzéséhez.

    Embed from Getty Images

    A német a verseny első felében a riválisa által üldözve vezetett, majd hibázott, és a falnak ütközött, és megsérült az autója. Hill pont ekkor érkezett erre a pályarészre, és látta, hogy a Benetton szélesre futott, de még mozgásban van. Azonnal meglátta a lehetőséget, és megpróbálta megelőzni Schumachert, csakhogy utóbbi belefordult a Williamsbe, és végzetes károkat okozott annak első felfüggesztésében.

    Embed from Getty Images

    Schumacher egyetlen ponttal nyerte meg a bajnoki címet, de egyből kritizálták is érte. Ez a verseny egyben Hill akkori csapattársa, Nigel Mansell utolsó nagydíjgyőzelmét is jelentette.

    Embed from Getty Images

    Schumacher ki akarta ütni Villeneuve-öt, de kegyetlenül megbüntették