Címke: Australian Open

  • Az F1 nem használja a gyorsítósávot az oltások miatt

    Az F1 nem használja a gyorsítósávot az oltások miatt

    Stefano Domenicali visszautasítja azon vádakat, mely szerint az F1 megpróbálja majd gyorsított eljárásban érvényesíteni az oltási tervét, a továbbra is tartó koronavírus-járvány alatt.

    A pandémia még mindig zajlik, így akadályozza sportág megszokott működését, és jönnek is az olyan híradások, mely szerint a sor elejére ugrana a száguldó cirkusz az oltási tervekben. A Forma-1 vezérigazgatója azonban cáfol:

    „Ez egy nagyon fontos fordulópont. A legkiszolgáltatottabbaké az elsőbbség. Nem akarunk előrébb ugrani az oltási sorrendben. Óvatosnak kell lennünk, látni kell és tiszteletben tartanunk azt, hogy mi a helyzet a legveszélyeztetettebb emberekkel. Nem akarjuk, hogy úgy tekintsenek ránk, mint akik bármit is elvesznek, az már egyszer biztos.”

    Melbourneben, ahol az azóta már elhalasztott Ausztrál Nagydíjjal kezdődött volna a szezon, azóta elkezdődőtt az Australian Open tenisztorna, szinte kísértetiesen üres lelátók mellett. Nyilvánvaló ugyanakkor az is, hogy a már megerősített 2021-es F1 helyszínek szervezői között is akadnak, akik idegesek. Erről már Michael Ranzmaier-Hausleitner beszélt a Klein Zeitungnak, aki a spielbergi turisztikai ügynökség felelőseként érintett az Osztrák Nagydíj promóciójában:

    „Jobb lesz, mint 2020, de messze nem olyan, mint a korábbi években. A rajongók érdeklődnek ugyan és jönnének, de mindig úgy, hogy a foglalásuk szabadon törölhető legyen. Érzékelünk emiatt némi vonakodást. Nem érzékelhető idén a nagy felhajtás. Sajnos, nem tudjuk jelenleg felmérni azt, hogy mi várható, mi is csak várunk és reménykedünk.”

  • Figyeli már az ausztrál tűzvészt a Forma-1 vezetősége is

    Figyeli már az ausztrál tűzvészt a Forma-1 vezetősége is

    A Forma-1 irányítói is figyelik a helyzetet Ausztráliában, mivel az országban tomboló tűzvész kihatással lehet akár a márciusban kezdődő szezonra. A sosem látott méretű bozóttüzek már a nemzetközi figyelem középpontjában állnak, és gondot okozhat Melbournenek, ahol 2020-ban az első Grand Slam tenisztornát rendezik. Az Australian Open igazgatója, Craig Tiley így nyilatkozott:

    „Hozzáférhetünk egy real-time levegőminőség figyelő rendszerhez, így a lehető legtöbb információval rendelkezünk ahhoz, hogy meghozhassunk akár olyan döntést is, hogy meg kell állítani a játékot. A játékosok, a rajongók és a kiszolgáló személyzet egészsége mindig prioritást élvez, így mindenről ennek fényében döntünk.”

    Adelaide is negyedszer rendezi meg már a Tour Dawn Under-t, amely egy nagy nemzetközi kerékpáros verseny.

    Az olasz Mediaset szerint azonban a Forma-1 illetékesei már folyamatos kapcsolatban állnak az Ausztrál Nagydíj szervezőivel, és arról egyeztetnek, hogy milyen hatásai lehetnek a tüzeknek a versenyre.

    Tiley a melbourne-i tenisztornáról amely a hónap végén kezdődik, még ennyit mondott:

    „Nem számolunk bármiféle csúszással, és mindenki arra törekszik, hogy minden a tervek szerint zajlik majd.”

  • Baumgartner Zsolt a helyszínen szurkolt Babos Tímeának

    Baumgartner Zsolt a helyszínen szurkolt Babos Tímeának

    Babos Tímea francia partnerével, Kristina Mladenovic-csal, magyar idő szerint ma reggel megnyerte az Australian Open női páros döntőjét. Ez Temesvári Andrea 1986-os párosban szerzett győzelme óta az első magyar Grand Slam-győzelem.

    A történelmi mérkőzésen Baumgartner Zsolt, aki egykori csapatfőnökével, az ausztrál Paul Stoddarttal és az F1 Experience-szel járja az F1-es versenyeket mostanság, maga is a helyszínen volt, és élőben szorított a magyar sikerért.

    Az Australian Open nézőterén egyébként az egyik Federer meccsen az ausztrál Mark Webber is feltűnt.

  • F1-es kedvcsináló a Fucsovics-Federer mérkőzéshez

    F1-es kedvcsináló a Fucsovics-Federer mérkőzéshez

    Magyar idő szerint holnap, azaz hétfőn kora reggel, 5 óra körül kerül sor a magyarok által nagyon várt teniszmérkőzésre, melyen Fucsovics Márton a világszerte híres teniszcsillag, Roger Federer ellen ütögethet majd, a cél pedig a legjobb nyolc közé jutás.

    Görgessetek tovább némi Forma-1-es kedvcsinálóért. 😉

    https://www.instagram.com/p/BeFCtgyjNT7/?taken-by=fucsovicsmarci

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images