Címke: Austin

  • Alonso: most dől el a Forma-1 jövője

    Alonso: most dől el a Forma-1 jövője

    Többszörös fellebbezés követte az austini versenyt, aminek csak a következő héten lesz vége. Alonso tükrét a Haas óvta meg, míg az Alpine meg a Haas óvását kezdte ki.

    Mivel idén Kevin Magnussent háromszor is kiintették fekete-narancs zászlóval, a Haas nem találta fairnek, hogy az Alpine lifegő tükörrel engedte ki Alonsót a baleset után.

    A francia csapat ezzel szemben azzal érvelt, hogy a Haas 24 perccel a határidő után adta le az óvását. Azonkívül az FIA technikai delegáltja a verseny után legálisnak minősítette az autót. Ráadásul fekete-narancs zászlóra lett volna lehetősége a versenyirányításnak a futam alatt is, ahelyett, hogy utólag büntetik őket.

    Adok-kapok a pályán kívül: Az Alpine megóvta az óvást

    Hétfőn emiatt mindkét csapatot behívták a stewardokhoz, hogy érveljenek. A döntés még nem született meg, majd a Mexikóvárosi Nagydíj csütörtöki napján ülnek össze újra, hogy határozzanak.

    „Köszönöm az üzeneteket, amiket kaptam. Ez egy olyan ritka eset a sportban, amikor úgy érzem, mindannyian egy oldalon vagyunk, és egyként vélekedünk a szabályokról.” írta Alonso hétfőn.

    „Emiatt is csütörtök fontos nap lesz a sportnak, amit úgy szeretünk, ugyanis a döntés határozza meg, hogy jó irányba megyünk majd ezek után. Köszönöm még egyszer a támogatást.”

    Az FIA és a szabályok betartása már így is középpontba került a Red Bull költségvetési botránya miatt. Az ügyet azonban Dietrich Mateschitz halálára való tekintettel szüneteltetik.

    Horner zaklatásokról panaszkodott, Wolff nem vette komolyan

  • Serena Williams lepipálta Norrist? Így „kevert” a sportolónő – videóval

    Serena Williams lepipálta Norrist? Így „kevert” a sportolónő – videóval

    Serena Williams az Egyesült Államok Nagydíja során a DJ pult mögé állt és így is megpróbálta szórakoztatni a kilátogatókat.

    Tombol a DJ láz a Forma-1-ben. Az elmúlt hetek során Lando Norris kezdte meg „új pályafutását” a keverőpult mögött, míg legutóbb a híres teniszező csillag követte útját. Serena saját TikTok-oldalán mutatta meg a közönségének tudását, míg Norris az esti bulin folytatta pályafutását.

    Williams a következő felirattal látta el a bejegyzést:

    „A Forma-1 legújabb DJ-je.”

    @serena

    Formula 1’s newest DJ 🎵

    ♬ Coming In Hot – Andy Mineo & Lecrae

    https://www.tiktok.com/@superlandoclips/video/7158110036412222726?is_from_webapp=1&sender_device=pc&web_id=6969642659073951238

    [poll id=”254″]

    Serena a CashApp Clubban is „megőrült”, a híres sportoló bemutatta táncát, amit szintén posztolt a népszerű oldalra.

    @serena

    Club @Cash App was it! 🏎

    ♬ Dancing On My Own – Radio Edit – Robyn

  • Gasly igen közel áll az eltiltáshoz, ezt még egyetlen F1-es pilóta sem váltotta ki

    Gasly igen közel áll az eltiltáshoz, ezt még egyetlen F1-es pilóta sem váltotta ki

    A Forma-1 sztár, Pierre Gasly vészesen közel áll ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután az AlphaTauri versenyzője a 2022-es szezon során több balesetben is érintett volt – legutóbb az Amerikai Nagydíjon.

    Ilyet még egyetlen versenyző sem kapott korábban a sportágban, hiszen az F1-ben is büntetőpontokat kapnak az esetleges problémás esetek vagy hibák miatt.

    A szabály úgy szól, ha egy versenyző 12 hónap alatt több mint 12 pontot gyűjt, akkor egy futamra szóló eltiltással büntetik. Az AlphaTauri pilótájának jelenleg kilenc pont van a „jogosítványában”. Potenciálisan már csak egy incidens választja el attól, hogy elérje a rettegett 12 pontos határt.

    Az AlphaTauri versenyzője két büntetőpontot és öt másodperces időbüntetést kapott, amiért a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon a biztonsági autós fázisban több mint 10 autóhosszal lemaradt az elöl haladó autók mögött. A 25 éves versenyző még Spanyolországban kapta meg az idénye első két büntetőpontját, miután összeütközött Lance Stroll-lal.

    Még júliusban Gasly büntetőpontjainak száma ötre nőtt a szezon alatt, miután Sebastian Vettellel ütközött, és túllépte a pályaelhagyási limitet. A hónap elején a versenyzőt újra büntetették, mert a Japán Nagydíjon a biztonsági autó alatt gyorsabban hajtott. Négy másik pilóta is büntetést kapott a múlt vasárnap a texasi Austinban rendezett kaotikus Amerikai Nagydíj után.

    Az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll két büntetőpontot kapott a Fernando Alonsóval történt ütközésben való részvétele miatt. A mercedeses George Russell két büntetőpontot kapott a Carlos Sainz-cal az első körben történt incidensben elkövetett hibájáért. Mick Schumacher többször is túllépte a pályaelhagyási határokat, amiért egy büntetőpontot kapott, míg Nicolas Latifi szintén büntetést kapott, miután ütközött.

    Alexander Albon szintén egy büntetőpontot kapott „a pálya elhagyása és előnyszerzés” miatt. Gasly végül a 13. helyen végzett Amerikában, és a 14. helyen áll a versenyzők tabelláján.

    Két hete jelentették be, hogy Gasly 2023-tól Esteban Ocon mellett egy teljesen francia felállásban versenyez majd az Alpine-nál, míg a holland Nyck de Vries az AlphaTaurinál váltja őt.

    Gasly pályafutása alatt először hagyja el a Red Bullt, miután megegyeztek arról, hogy felbontják a szerződését. De Vries a periférián töltött évek után mutatkozhat be teljes munkaidősként a Forma-1-ben. Gasly azt állítja, hogy örömmel kezdi meg F1-es karrierje új fejezetét:

    „Egy olyan csapatnál vezetni, amelynek francia gyökerei vannak, valami igazán különleges dolog. Ismerem az Alpine erősségeit, mivel az elmúlt néhány évben versenyeztem ellenük. Nyilvánvaló, hogy a fejlődésük és az ambícióik nagyon káprázatosak.”

    Gasly és Ocon 1994 óta az első teljesen francia pilótafelállás a Forma-1-ben.

    Gasly nem lesz elsőszámú pilóta az Alpine-nál

  • Villeneuve: Stroll életveszélyes, el kéne tiltani

    Villeneuve: Stroll életveszélyes, el kéne tiltani

    Az Egyesült Államokban a verseny leglátványosabb jelenetét Lance Stroll jóvoltából láthattuk, de egyáltalán nem jó értelemben.

    A kanadai az utolsó pillanatban húzta Fernando Alonso elé a kormányt, aki emiatt a levegőbe emelkedett, és végül a hetedik helyen ért célba.

    Stroll ott helyben kiesett, és őt hibáztatták az esetért. A Mexikóvárosi Nagydíjra háromhelyes rajtbüntetést kapott két büntetőpont mellett.

    „Lance Stroll egyfutamos eltiltást kellene, hogy kapjon az Alonsóval történt incidens miatt.” ment neki honfitársa, a korábbi világbajnok Jacques Villeneuve a Formule1.nl-en vezetett rovatában.

    „Így cikázni az egyenesben, ezzel másokat hozol veszélyes, talán életveszélyes helyzetbe. Hatalmas balesetet lehet így okozni.

    Főleg az ezzel a baj, hogy tudatosan döntesz így, nem hibázol, szóval ez tényleg elfogadhatatlan. Az FIA elég laza az F1-ben és az alsóbb kategóriákban is az egyenesben cikázással kapcsolatban. Pedig ez a legveszélyesebb dolog, és ezt kéne mindenképpen elkerülni. Szánalmas ilyet tenni, és nagyon veszélyes is.”

    Alonso végül a lifegő tükre miatt egy – vitatott – félperces büntetést kapott, így végül – egyelőre úgy néz ki – nem szerzett pontokat.

  • Nem is lenne rossz, ha Schumacher kihagyná a 2023-as évet?

    Nem is lenne rossz, ha Schumacher kihagyná a 2023-as évet?

    Egy 2023-as teljes szezonos „szabadság „nem lenne olyan rossz Mick Schumacher számára, pedig a német azért küzd, hogy megtartsa a Haas versenyülését.

    A csapat tulajdonosa, Gene Haas az Amerikai Nagydíj előtt figyelmeztetett, hogy a 23 éves versenyzőnek, aki egy „vagyonba” került az istállónak a balesetek miatt, több pontra lenne szüksége ahhoz, hogy megérdemeljen egy új szerződést. Míg Kevin Magnussen újra pontot szerzett, Schumacher nem. Ráadásul úgy, hogy ragaszkodott hozzá, hogy az autója sérülésekor tempót veszített:

    „Biztos vagyok benne, hogy ma jó pontokra voltunk esélyesek.”

    Arra a kérdésre, hogy a legutóbbi nullás eredmény nem jelentheti-e a halálos ítéletet a 2023-as reményeinek, Schumacher a német Sky így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, a csapat tudja és látta is, hogy mire vagyok képes. Mindenki láthatta, hogy pontszerző helyen állunk, ezért rendkívül bosszantó, hogy nem tudtuk megszerezni azokat. A tempó azonban megvan.”

    Günther Steiner csapatfőnök még egy kis dorgálást is kiosztott Magnussennek Austinban, miután a Haas 2023-as biztosan szerződtetett pilótája sürgette a csapatát, hogy szerződtesse újra Schumachert:

    „Azt hiszem, sok tanácsot kaptam az emberektől azzal kapcsolatban, hogy kinek kellene vezetnie az autót, például nyilván Kevinnek, de ő így látja. Végső soron nekem kell gondoskodnom az alakulatunkról a jövőre nézve, aztán majd azt a versenyzőt ültetjük az autóba, akit szeretnénk.”

    Így, hogy a Williams 2023-ra az újonc Logan Sargeantre számít, Schumacher lehetőségei most úgy tűnik, hogy a Haas, egy tartalékpilótai szerep, vagy a szünet között választhat. A korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner, nem is látja annyira borúsnak a helyzetet, sé ezt el is mondta a Sport1-nek:

    „Szerintem egy év szabadság nem is lenne olyan rossz egy olyan srácnak, mint ő. Annyira fiatal még, hogy utána könnyedén folytathatja Forma-1-es pályafutását.”

    Az ismert német újságíró, Ralf Bach ugyanakkor nem ért egyet:

    „Micknek szerintem már minden arról szól, hogy túlélje 2023-at. Mert ahogy én látom, a jövője az Audi kezében van. Ők akarnák őt, és már voltak is tárgyalások. Pontosan tudom, hogy egyeztetnek.”

    Az Audi 2026-ban száll be a Forma-1-be, szinte biztosan a Sauberrel – akik most Alfa Romeo néven indulnak – együttműködve. Amikor arról kérdezték, hogy Schumacher megkaphatja-e az Audi gyári ülését, a német autógyártó F1-es projektvezetője, Adam Baker így felelt:

    „Hogy őszinte legyek, egy német versenyző érdekes lenne nekünk. De a végső döntést a teljesítmény, nem pedig a nemzetiség alapján határozzuk meg.”

    Danner szerint Schumacher maradása a Haasnál valójában árthat a jövőbeli Forma-1-es kilátásainak:

    „Sok gondja van abban a környezetben. Ez egy olyan légkör, amelyben borzasztóan nehézzé válik a helyzete, ha azt gondolják, hogy nem vagy csúcsformában.”

    A Haas új szponzora kirakná Schumachert?

  • Még Wolff szerint is megérdemli a Red Bull a 2022-es bajnoki címet

    Még Wolff szerint is megérdemli a Red Bull a 2022-es bajnoki címet

    Toto Wolff elismerte, hogy Max Verstappen és a Red Bull 2022-es világbajnoki címei teljesen megérdemeltek.

    Miközben a Red Bull költségvetési korlát megszegése körüli bizonytalanság és düh továbbra is tart, a Red Bull vasárnap a néhai alapító, Dietrich Mateschitz halála előtti végső tisztelgést azzal tette feledhetetéenné, hogy 2013 óta az első konstruktőri világbajnoki címüket szerezték meg. Azóta minden évben a Mercedes emelhette magasba ezt a bajnoki kupát. Az Ezüstnyilak főnöke Wolff, amikor Austinban a Red Bull sikereiről kérdezték, így felelt a német Skynak:

    „Ebben az idényben valóban mindenhol az élen voltak, és nem hibáztak. Egy jó autóval álltak ki a bázisról, és folyamatosan fejlődtek – mindkét címük abszolút megérdemelt.”

    A Mercedes az új talajhatást kihasználó aerodinamikai szabályok első évében küszködött, de egy nagy csomag fejlesztést vitt magával az Egyesült Államokba. Így folytatta Wolff:

    „Meglett a hatása a fejlesztéseknek.”

    Lewis Hamilton azonban Austinban amiatt kesergett, hogy a Red Bull és a Mercedes között még mindig van különbség – annak ellenére, hogy a kockás zászlónál mindössze 5 másodperccel maradt le Verstappen mögött, amivel a holland beállította az egy szezonban elért 13 győzelemmel felállított rekordot. Így fogalmazott:

    „Nem volt könnyű az autót vezetni, és egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Most még van három esélyünk, így remélhetőleg egyszer majd eljön a győzelem is. Ugyanakkor hacsak nem történik valami drasztikus dolog, nagyon valószínűtlen, hogy meglesz a valós tempónk ahhoz, hogy felvegyük velük a versenyt.”

    George Russell különösen az utóbbi futamokon küzd a 2022-es Mercedesszel, vasárnap pedig Carlos Sainz haragját váltotta ki azzal, hogy az Amerikai Nagydíj első kanyarjában nekiment a Ferrarinak. Wolff azonban a védelmébe vette:

    „Nem bízik már George az autóban. Túl kiszámíthatatlan lett neki, túl szeszélyes bizonyos körülmények között, túlságosan érzékeny a szélre. Ezért nem tud már mindent kipréselni belőle, de összességében közelebb kerültünk egymáshoz. A fejlesztésünk működött, és a bátrak szerencséjével nyerhettünk volna. Apró léptekkel haladunk, de ezek közelebb visznek minket.”

    Erőből menne a dobogóért a Mercedes

  • Ebben a szerepben már biztosan nem látjuk majd Vettelt

    Ebben a szerepben már biztosan nem látjuk majd Vettelt

    Sebastian Vettel szerint szóra sem jöhet, hogy tartalékversenyzőként maradjon a száguldó cirkuszban.

    Ugyan a Haas főnöke, Gunther Steiner felkérte a McLaren kegyeiből kiesett Daniel Ricciardót, hogy hívja fel, úgy tűnik, a 33 éves ausztrál, inkább a Mercedes új tartalékosaként vészelné át a 2023-as évet. Ricciardo amikor Austinban a jövő évről kérdezték, ennyit mondott:

    „Látni fogtok a paddockban. Némileg más lesz nekem, de még mindig van egy terv. Nem arról van szó, hogy „viszontlátásra”. Ez még messze nem az az eset. Összerakok egy tervet, hogy igencsak megpróbáljak visszatérni a rajtrács elejére és a győzelemhez, mindazokhoz a dolgokhoz, amelyekre képes vagyok.”

    Ami azonban a visszavonuló négyszeres világbajnok Vettelt illeti, ő nem tervez ilyesmit, és ezt Austinban kifejtette egy riporternek:

    „Mit csinál egy tartalékpilóta? Eljön a futamokra, aztán nem csinál semmit, ugye? Tehát ez tényleg szóba sem jöhet nekem, kivéve, hacsak nem Suzukáról beszélünk!”

    A 35 éves német nemrég a Japán Nagydíjon valóban nevetve elismerte, hogy fontolóra venné az egyszeri suzukai beugrást jövőre:

    „Talán valamelyik pilóta rosszul lesz. Nem kívánom ezt, de nem bánnám, ha bármikor visszaugranék egy versenyre Suzukába.”

    Vettel tiszteletére faültetésbe kezdtek az austini pályán

  • Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

    Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

    A F1-es paddock Austinban gyászolja az Ausztriából érkező hírt a Red Bull-alapító Dietrich Mateschitz haláláról.

    Ausztria leggazdagabb milliárdosa, két Forma-1-es csapat tulajdonosa hosszú betegség után hunyt el. Roger Benoit, a Blick svájci lap veterán újságírója elárulta: „Úgy tudni, hasnyálmirigyrákja volt.”

    A tiszteletadás élén a világbajnok Max Verstappen állt, aki a Forma-1-es karrierjét a néhai 78 éves üzletembernek köszönheti:

    „Szerencsés voltam, hogy néhány hete újra láthattam őt, és eltölthettem vele némi időt. Amikor utoljára láttam, a dolgok, amiket megbeszéltünk, már akkor is nagyon különlegessé tették a napot. És most ez az utolsó találkozás még mélyebbé vált. Nagyon nehéz feldolgozni a halálhírét. Úgy fogok rá emlékezni, mint egy szelíd emberre, aki rendkívüli szeretettel törődött az emberekkel. A rivaldafényt nem kereste. Úgy ismertem meg, mint aki szívből jövően verseng, akinek hatalmas szenvedélye volt a sportág iránt. Arra gondolok itt, hogy ki más indított még két csapatot a Forma-1 történetében?”

    Sebastian Vettel, a Red Bull korábbi négyszeres világbajnoka elismerte, hogy „sokkolta” őt a hír:

    „Szerintem ő egy igazán különleges ember volt, aki mindig képes volt arra, amit mások nem is gondoltak, hogy lehetséges. Nem érzem úgy, hogy most több emléket tudnék elmondani vele kapcsolatban. Ez egy nagyon rossz hír, és először végig akarom gondolni.”

    Dr. Helmut Marko, aki vitathatatlanul a legközelebb áll Mateschitzhez a Forma-1-ben, azt mondta, barátja és régi kollégája azt szerette volna, ha a Red Bull és mindenki más a paddockban továbbra is a győzelemre hajtana Austinban:

    „Tudtuk, hogy Didinek nagyon súlyos az egészségügyi állapota. Ugyanakkor mégis, most, hogy megtörtént, mindannyiunk számára érthetetlen, hogy egy ilyen nagyszerű személyiségnek ilyen hamar bevégeztetett. Azonban minden ötletének, mindannak elismeréseként, amit létrehozott, mi tovább folytatjuk. Ő is ezt akarná. Mindez a Forma-1-ben egyedül Didi érdeme. Az elképzelése, a csapatba vetett hite, de egyéb vállalkozói tevékenységei is csak egy igazán egyedülálló személyiséget tükröznek. Mégis még egyszer mondom, ő egy szerény ember volt, szóval ezt szem előtt tartva szeretnénk most nyugodtan, de határozott eredményekkel nekivágni a hétvége hátralévő részének.”

    Végül még a Red Bull ősi riválisa és osztrák honfitársa, Toto Wolff is elismerte, hogy szomorú a hazájából érkező hírek miatt:

    „Mateschitz a legelképesztőbb vállalkozó volt. Nem csak azért, amit a saját terméke vagy egy remek márka számára sikerült felépítenie, hanem azért is, amit a sportért tett. A pályán zajló harcok ellenére is nagy volt a tisztelet, így ez egy szomorú nap Ausztriának és mindenkinek, aki a sportágban érintett. Annyi mindent tett, mindenféle sportágban – futball, jégkorong, az összes extrémsport. És itt a Forma-1-ben, úgy gondolom, ő volt a legmeghatározóbb vállalkozó aki a Forma-1 történetének a részévé vált.”

    DANKE DIDI! – Főszerkesztői jegyzet, a Red Bull első emberéről

  • Mindenki benne lesz Brad Pitt Forma-1-es filmjében

    Mindenki benne lesz Brad Pitt Forma-1-es filmjében

    Minden csapat és versenyző részt vesz a Forma-1-ről szóló játékfilmben, amelyben a hollywoodi sztár, Brad Pitt is szerepet kap.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali Austinban, ahol az 58 éves Pitt prominens vendégként vesz részt az Amerikai Nagydíjon, így nyilatkozott:

    „Ez izgalmas, mert minden istálló részt vesz majd benne. Versenyzők is, mindenki.”

    Tanácsadóként Lewis Hamilton is komolyan érintett a projektben, aki még az év elején Hollywoodban is találkozott Pitt-tel és a Top Gun filmproducerével, Jerry Bruckheimerrel, hogy kidolgozzák a forgatókönyvet. Joe Kosinski rendező és CGI-szakértő is részt vesz a projektben, a Forma-1-es csapatfőnökök pedig pénteken a Circuit of the Americas pályán kaptak előzetest a speciális effektek technológiájából. A Haas csapatfőnökének, Günther Steinernek, elmondták, hogy az új Top Gun-filmhez is ugyanezt a technikát használták, és igazán elégedett volt:

    „Különösen lenyűgözött az a technológia, amit bemutattak nekünk. Azt hiszem, jelenleg ők a legjobbak, akik képesek ilyesmire.”

    Greg Maffei, a Forma-1 tulajdonosának, a Liberty Mediának a vezérigazgatója is jelen volt. Frederic Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke hozzátette:

    „Szerintem ez egy mega előrelépés lehet a Forma-1-nek általánosságban, úgy, ahogy a Netflix is volt az pár éve.”

    A projektről azon kívül, hogy Pitt egy fiatalabb feltörekvő mellett egy idősödő versenyzőt fog alakítani, egyelőre nem sokat tudni, a forgatás a következő szezon második felében kezdődik.

    10 autós/autósportos film, hogy elüsd a hétvégéket az F1-es szezonkezdésig!

  • Leclerc mellett Alonso, Pérez és Zhou is rajtbüntetést kap

    Leclerc mellett Alonso, Pérez és Zhou is rajtbüntetést kap

    Charles Leclerc végül 10 hellyel rajtolhat hátrébbról, rajta kívül pedig még hárman kaptak valamilyen büntetést.

    A Ferrari monacói pilótájáról már korábban is tudni lehetett, hogy hátrasorolják, azóta azonban turbót is cseréltek nála, ami még öt helyet eredményezett.

    Belső égésű motort cseréltek még hárman, Sergio Pérez (Red Bull), Fernando Alonso (Alpine) és Guanyu Zhou (Alfa Romeo). Ez fejenként öt helyet jelent számukra az időmérő 4., 9. és 14.-ik helyéről.

    Carlos Sainz mindenki orra alá borsot tört, övé a texasi pole