Címke: Austin

  • Prost nem engedte volna el Buemit, de a Red Bull ki sem kérte

    Prost nem engedte volna el Buemit, de a Red Bull ki sem kérte

    Alain Prost, aki a Renault F1-es csapat tanácsadója elismerte, hogy nem engedte volna el Buemit a Formula E-s szerződéséből, hogy akár 2018-ban a Toro Rossonál versenyezzen, így a svájcinak nem volt sok esélye arra se, hogy Austinban versenyezhessen velük a hétvégén.

    Ennek köszönhetően a faenzaiak Brendon Hartleyt választották, aki adott esetben 2018-ban is elérhető lesz. Az Autosportnak így mesélte el a történéseket Prost:
    „Sebastien felhívott, és azt mondtam neki, hogy azzal nincs problémám, ha elfogadja az ajánlatot, hogy egy versenyt teljesítsen velük. 2018-ról azonban szó sem lehet, hiszen szerződésünk van, és nem engedhetünk el egy hónappal a szezon kezdete előtt csak úgy. A Formula E egy komoly program, pláne gyártóval a hátad mögött. Hivatalosan azonban soha nem kerestek meg minket. Ennyit beszéltem csak Sebastiennel: „Ha lenne rá lehetőségem, versenyezhetnék Austinban?”, erre azt mondtam neki, hogy: „Igen, de vigyázz mert hamarosan kezdődik a következő szezon.” Aztán nem érkezett megkeresés…”

    Alain ugyanakkor elismerte, hogy szerinte jól teljesítene Buemi, ha visszatérhetne a Forma-1-be:
    „Meglenne benne a potenciál, hogy maradjon az F1-ben, ahogy annak idején befejeződött a karrierje, az eléggé rossz volt, de mit lehet tenni? Nem volt az elmúlt három évben olyan jellegű beszélgetésünk, ami arról szól, hogy visszatérjünk a Forma-1-be, és ebben segítenénk. Biztos vagyok benne, hogy jó munkát végezne, de a Formula E is fejlődik, és pont ilyen versenyzőre van szükségünk, mint ő. Ha ilyesmiről hat-nyolc hónappal ezelőtt beszéltünk volna, más lehetne a helyzet…”

  • Verstappen: Az idei legrosszabb időmérőm volt

    Verstappen: Az idei legrosszabb időmérőm volt

    Max Verstappen, a Red Bull 20 éves holland versenyzője nem köntörfalazott: idei legrosszabb időmérős teljesítményének nevezte az austini kvalifikációt.

    Verstappen hatodikként zárt a Q3-ban, ám erőforrásegységek cseréje miatt 15 rajthelyes büntetésben részerült.

    „Elkövettem néhány hibát a Q3-ban, ennyire egyszerű” – mondta a holland.

    „Sebastian (Vettel) körül kellett volna végeznem. Persze könnyű azt mondani, hogy ott kellett volna lennem, ha két meglehetősen nagy hibát vétesz, nem azt kapod, amit akarsz.”

    „Trükkösek voltak a körülmények. Egy kicsivel többet akarsz nyújtani az utolsó körödben, de ha egy kicsit is hibázol, a következő kanyar már nem lesz jó – alapvetően ki is dobhatod azt a kört.”

    „A következő szektorban vissza akartam hozni az eldobott időt, de ismét blokkoltak a kerekeim. Ez nem ideális.”

    „Természetesen nem vagyok elégedett magammal, egyértelmű, hogy ez volt az idei legrosszabb időmérőm.”

    Verstappen büntetésének köszönhetően csak a mezőny végéről kezdheti meg a magyar idő szerint 21 órakor kezdődő Amerikai Nagydíjat, ám a többséggel ellentétben nem az ultralágy, hanem a szuperlágy Pirelliken várhatja a piros lámpák kialvását.

    Hátulról rajtolva viszont nem túl rózsásak az esélyei: „Majd meglátjuk. Legalább a hatodik helyig szeretnék előrejönni” – tette hozzá.

  • Egyesült Államok Nagydíja: Hamilton a poleban

    Egyesült Államok Nagydíja: Hamilton a poleban

    Lewis Hamilton indulhat majd a pole-ból Austinban, Sebastian Vettel és Valtteri Bottas elől.

    Az időmérő edzés végeredménye:

    1 44 Lewis Hamilton MERCEDES 1:34.822 1:33.437 1:33.108 18
    2 5 Sebastian Vettel FERRARI 1:35.420 1:34.103 1:33.347 18
    3 77 Valtteri Bottas MERCEDES 1:35.309 1:33.769 1:33.568 17
    4 3 Daniel Ricciardo RED BULL RACING TAG HEUER 1:35.991 1:34.495 1:33.577 14
    5 7 Kimi Räikkönen FERRARI 1:35.649 1:33.840 1:33.577 17
    6 33 Max Verstappen RED BULL RACING TAG HEUER 1:34.899 1:34.716 1:33.658 13
    7 31 Esteban Ocon FORCE INDIA MERCEDES 1:35.849 1:35.113 1:34.647 17
    8 55 Carlos Sainz RENAULT 1:35.517 1:34.899 1:34.852 17
    9 14 Fernando Alonso MCLAREN HONDA 1:35.712 1:35.046 1:35.007 15
    10 11 Sergio Perez FORCE INDIA MERCEDES 1:36.358 1:34.789 1:35.148 19
    11 19 Felipe Massa WILLIAMS MERCEDES 1:35.603 1:35.155 9
    12 26 Daniil Kvyat TORO ROSSO 1:36.073 1:35.529 15
    13 2 Stoffel Vandoorne MCLAREN HONDA 1:36.286 1:35.641 14
    14 8 Romain Grosjean HAAS FERRARI 1:36.835 1:35.870 14
    15 27 Nico Hulkenberg RENAULT 1:35.740 3
    16 9 Marcus Ericsson SAUBER FERRARI 1:36.842 9
    17 18 Lance Stroll WILLIAMS MERCEDES 1:36.868 8
    18 39 Brendon Hartley TORO ROSSO 1:36.889 7
    19 94 Pascal Wehrlein SAUBER FERRARI 1:37.179 9
    20 20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:37.394 7

    Számos versenyző azonban rajtbüntetéssel kezdheti majd meg a futamot. Erről bővebben ide kattintva olvashatsz.

  • Gasly rendkívül csalódott

    Gasly rendkívül csalódott

    Pierre Gasly érthető módon nagyon csalódott, amiért az időjárás döntötte el a Super Formula 2017-es bajnoki címét: a fiatal francia elmondása szerint nehéz elfogadni a helyzetet.

    Ahogy arról már beszámoltunk, tájfun miatt törölték a vasárnap megrendezendő futamokat, ami egyet jelent Hiroaki Ishiura bajnoki címével: a japán versenyző ugyanis fél pontos előnnyel várta a szezonzáró hétvégét.

    Gasly a bajnoki cím reményében hagyta ki az austini Forma-1-es hétvégét, így nyilvánvalóan hatalmas pech számára a természet forgatókönyve.

    „Jelenleg nagyon csalódott vagyok, hiszen versenyezni és küzdeni akartam, ami nem fog megtörténni” – mondta Gasly az Autosport.com-nak.

    „Nehéz elfogadni, de ez van.”

    „Azt hiszem, az egyik dolog, amit ma megtanultam, hogy vannak dolgok, amit nem tudunk kontrollálni.”

    „Nagyon rossz fél ponttal elveszíteni a bajnokságot.”

    A mai időmérő edzést – heves esőzés közepette, négy piros zászlós megszakítással – még megtartották, Gasly a pole pozícóért kapott egy ponttal is elhódíthatta volna a bajnoki címet: „Ma nem tudtuk megmutatni a bennünk rejlő potenciált, egy tiszta köröm sem volt” – panaszkodott a 21 éves francia.

     

     

  • Büntetést kap Verstappen: 15 helyes hátrasorolás

    Büntetést kap Verstappen: 15 helyes hátrasorolás

    Max Verstappen 15 rajthelyes büntetésben részesül az Amerikai Nagydíj időmérő edzését követően, ugyanis a csapat erőforrásegységeket cserét az autójában.

    A Red Bull a belső égésű motort (ICE) és a hőenergia-visszanyerőt (MGU-H) cserélte ki Verstappen autójában.

    A jelenlegi szabályok szerint az egyes komponenesekből négy használható büntetlenül egy szezon során, Verstappen esetében viszont a Red Bull már az ötödik egységet szerelte be.

    A belső égésű motor 10 rajthelyet, míg az energia-visszanyerő cseréje „csak” öt helyébe kerül a versenyzőknek, így jön ki a 15 helyes büntetés Verstappen esetében.

    Nem a Red Bull hollandja az egyetlen büntetett versenyző: a Forma-1-ben debütáló Brendon Hartley 25 helyes büntetést kap, szintén az erőforrásegységek cseréje miatt. Nico Hülkenberget és Stoffel Vandoornet is megróják majd, az ok ugyanaz mint a már említett két versenyző helyzetében.

    Hülkenberget húsz, Vandoornet pedig öt hellyel sorolják hátrébb.

     

  • Hamilton mégsem ereszkedik térdre

    Hamilton mégsem ereszkedik térdre

    Lewis Hamilton úgy döntött, hogy nem fog térdre ereszkedni az austini verseny előtt.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Hamilton azt fontolgatta, hogy az amerikai, fekete futballisták mintájára az Egyesült Államok Nagydíja előtt, a himnusz alatt ő is féltrérdre ereszkedik, szolidaritásból.

    Most azonban azt mondta, nem fogja ezt megtenni.

    „Csodálatosnak tartom Kaepernick kezdeményezését, és teljes mértékben támogatom.” – mondta a brit versenyző. „De azért vagyok itt, hogy nyerjek, és most ez a fő prioritásom és nagyon foglalkozom mással. Nem hagyom, hogy most bármi kizökkentsen és megakadályozzon abban, hogy megnyerjem a bajnoki címet.”

  • A Williams felfüggesztett pénzbüntetést kapott

    A Williams felfüggesztett pénzbüntetést kapott

    A Williams csapat felfüggesztve 10 000 eurós bírságot kapott, mert megsértették a gumikra vonatkozó szabályt az Egyesült Államok Nagydíjának első szabadedzésén.

    A csapatoknak ugyanis vissza kell szolgáltatniuk egy szett gumit, negyven perccel az első szabadedzés után. A Williams ezzel Felipe Massa autóját illetően három másodpercet(!) késett, ez pedig már elég volt ahhoz, hogy a versenybírák behívják őket.

    Az FIA megrovást és felfüggesztett pénzbüntetést szabott ki a csapatnak.

  • Csütörtökön jelentheti be a McLaren, hogy Alonso marad

    Csütörtökön jelentheti be a McLaren, hogy Alonso marad

    Alig pár órányira lehetünk attól, hogy hivatalosan is megerősítse a McLaren azt, hogy a brit csapatnál marad 2018-ban is Fernando Alonso. Zak Brown ennyit mondott a hónapok óta tartó spekulációról a héten:
    „Jó ideje közel állunk a megállapodáshoz. Meg akartunk egyezni az új motorszállító partnerünkkel arról, hogy mi legyen az ázsiai versenyeken, ez megtörtént. Most Fernando jön, és bízom benne, hogy pozitív lesz a végkifejlet, és hamarosan elárulhatjuk a közös terveinket.”

    A FIA időközben bejelentette, hogy Alonsót is várják a csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatóra Austinban, és Brown azért elhintette, hogy a spanyolnak lehet, hogy lesz bejelenteni valója:
    „Ott lesz a FIA sajtótájékoztatóján, így mielőtt bejelentene bármit is, jobb ha megegyezünk előtte.”

    Nem valószínű, hogy a McLaren és Alonso útjai elválnának, sőt akár ez egy komoly, 40 millió eurós üzletet is jelenthet a spanyolnak. A sarkalatos pont az, hogy Fernando szabadon versenyezhet-e más szériákban is, ahogy tette azt idén is az Indianapolis 500-on, illetve hogy mennyi időre is szóljon a szerződés. Brown elismerte, hogy az új szerződésben „eseti jelleggel” versenyezhetne Alonso másutt is. Le Mans nem lehet a cél 2018-ban, mert a jelenlegi szabályzás nem fekszik a McLaren saját GT3-as, GT4-es autóinak. Erről ennyit árult el Brawn:
    „Le Manst is figyeljük azért. Gyártóként részt veszünk a megbeszéléseken. Érdekel minket, de olyan szabályrendszert kell hogy létrehozzanak, ami egy jó platform.”

  • Hivatalos: Hartley indul Austinban a Toro Rossoval!

    Hivatalos: Hartley indul Austinban a Toro Rossoval!

    Tegnap ugyan már pedzegették, ma faenzai kiscsapat meg is erősítette, hogy Brendon Hartley debütálhat a Forma-1-ben a Toro Rossoval az Amerikai Nagydíjon, Pierre Gasly helyén, aki a bajnoki címért harcol majd Suzukában a Super Formula szezonzáróján.

    Hartley régen a Red Bull junior programjában versenyzett, de vezetett Forma-1-es autót, leginkább 2012-ben a Mercedest, mielőtt a hosszútávú világbajnokságban kötött ki. 2015-ben WEC bajnok lett, idén is vezeti az összetettet, és nyert már a 24 órás futamon Le Mansban. Gasly helyett léphet most akcióba az STR12-essel, aki Malájziában debütált a Forma-1-ben, majd újra bizonyíthatott Japánban, Carlos Sainz jr. mellett.

    A kiscsapat eredetileg Gaslyt és Daniil Kvyatot nevezte meg versenyzőikként Austinban, de Gaslynak a Super Formulában kell indulnia, mert harcban áll a bajnoki címért is. Sainz időközben a Renaulthoz igazolt, és Gasl sem érhető el épp, a két versenyszéria ütközése miatt, így a Toro Rosso gyakorlatilag kénytelen volt visszahívni Hartleyt, aki így végre bemutatkozhat a Forma-1-ben is. Így nyilatkozott az új-zélandi versenyző:
    „Micsoda érzés! Ez a lehetőség meglepetésként ért, de soha nem adtam fel a terveimet, és gyermekkori álmom volt, hogy eljussak a Forma-1-be. Felnőttem és annyi mindent tanultam, mióta a Red Bull és a Toro Rosso tesztpilótája voltam, és az eltelt évek alatt csak még eltökéltebb és erősebb lettem. Nagy köszönettel tartozom a Red Bullnak és a Porschénak, amiért megengedik ezt, a WEC mellett. Austin egy olyan pálya, amit szeretek, és többször is versenyeztem már ott. Nem akarok túl nagy elvárásokat támasztani magammal szemben a Forma-1-es bemutatkozásommal kapcsolatban, de készen állok rá.”

  • Hamilton nem vállal felesleges kockázatot

    Hamilton nem vállal felesleges kockázatot

    A brit már Austinban világbajnok lehet, ám semmiféle butaságba nem megy bele csak azért, hogy korábban nyerjen.

    A Mercedes versenyzője 59 ponttal vezeti a bajnokságot, így ha nyer jövő hétvégén, Vettel pedig a hatodik helyen, vagy hátrébb végez, eldőlt a 2017-es vb cím sorsa.

    „Nagyon kiegyensúlyozottnak érzem magam a versenyhétvégéken.” – fogalmazott Hamilton. „Azt gondolom, vagyok már elég tapasztalt ahhoz, hogy tudjam, mikor kell nyomni, és mikor kell visszavenni. Minden versenyre úgy érkezem, hogy győzni akarok, és nem megyek bele ostobaságokba. Nem vállalok felesleges kockázatot. Ennyire már ismertek. Azt hiszem, minden rendben lesz.”

    Hamilton utolsó, egyben harmadik világbajnoki címét is Austinban szerezte meg, 2015-ben, ám akkor Nico Rosberget utasította maga mögé a bajnokságban.