Címke: Austin

  • Hamilton meglepődött, hogy a Ferrari ennyire lemaradt

    Hamilton meglepődött, hogy a Ferrari ennyire lemaradt

    A Japán Nagydíjon győzedelmeskedő Lewis Hamiltont meglepte, hogy mennyire visszaesett a Ferrari teljesítménye az utóbbi pár versenyen.

    A Mercedes pilótája zsinórban negyedik diadalát szerezte és most már utcahosszal vezeti a világbajnokságot 4 futammal a vége előtt. Mindeközben a Ferrari elvesztette azt a teljesítményelőnyét, amivel még pár versennyel ezelőtt rendelkeztek.

    „A szezon középéig nagyon erősek voltak, még Monzában is eléggé jól ment nekik. Szingapúrban vesztették el a fonalat. Nem számítottam arra, hogy ez bekövetkezik. Nem csak, hogy teljesítményt vesztettek, egyszerűen nem jönnek az eredmények úgy, mint eddig. Nem tudom, hogy történhetett ez, pedig sokat gondolkodtam rajta, de Sebastian [Vettel] biztos tudná a választ. Ami minket illet, mindent kihoztunk magunkból, ez az, amit meg tudunk tenni.”

    Hamilton már olyan jól áll, hogy akár már 2 hét múlva, az Amerikai Nagydíjon bajnok lehet. Azonban elmondta, így is lépésről lépésre halad.

    „Ha van egy pozitív hétvégéd, akkor sem tudhatod előre, hogyan boldogulsz majd a következő versenyen, mert lehetnek eltérések. De szerintem mi az év során folyamatosan egyre erősebbé váltunk, szóval remélem, sikerül. Austin kedvező pálya, alig várom, hogy szabadjára engedjem ezt a fenevadat.”

  • Austin is helyett kapott az IndyCar 2019-es versenynaptárjában

    Austin is helyett kapott az IndyCar 2019-es versenynaptárjában

    Austin „személyében” egy új helyszín is feltűnt az IndyCar 2019-es versenynaptárjában, azaz a tengerentúli sorozat első ízben fog versenyezni a Circuit of the Americas-on. A texasi aszfaltcsík debütálásával és Laguna Seca visszatérésével ismét 17 futamból fog állni a bajnokság.

    Kedden jelentették be, hogy mely futamokból fog állni a 2019-es IndyCar szezon. A naptárra nézve számos változás vehető észre az idei évhez képest.

    Először is a texasi Austin mellett található COTA pálya először fogja fogadni a sorozat szereplőit. Emellett pedig Laguna Seca, mint nagy visszatérő is helyett kapott a naptárban. A kaliforniai versenypályán utoljára 2004-ben rendeztek futamot. A két új helyszín azt is jelenti, hogy két, az idei évben még a naptárban szereplő pálya is kikerült. Az egyik az arizonai Phoenix a másik pedig a kaliforniai Sonoma.

    A szezonnyitó március 10.-én lesz St.Petersburg-ban, míg az utolsó versenyre szeptember 22.-én kerül sor a visszatérő Laguna Secaban. Detroit pedig továbbra is egy dupla futamos hétvégére készülhet. A naptárban még szerepel egy olyan helyszín, amely nem az Egyesült Államokban találhat, méghozzá a kanadai Toronto. A Forth Worth-i, a newtoni és a St. Louis-i versenyek villanyfényes futamok lesznek, amiket szombat esténként fognak megrendezni.

    Ez a 17 futam eléggé sokszínű lesz, már ami a pályák jellegét illeti. Hét futam épített pályán, öt ovál pályán és további öt pedig városi pályán fog zajlani.

    A 2019-es IndyCar versenynaptár

    március 10. St.Petersburg (Florida) városi pálya
    március 24. Austin (Texas) épített pálya
    április 07. Birmingham (Alabama) épített pálya
    április 14. Long Beach (Kalifornia) városi pálya
    május 11. Indianapolis (Indiana) épített pálya
    május 26. Indy 500 (Indiana) ovál pálya
    június 1. Detroit (Michigan) városi pálya
    június 2. Detroit (Michigan) városi pálya
    június 8. Forth Worth (Texas) ovál pálya
    június 23. Elkhart Lake (Wisconsin) épített pálya
    július 14. Toronto (Ontario, Kanada) városi pálya
    július 20. Newton (Iowa) ovál pálya
    július 28. Mid-Ohio (Ohio) épített pálya
    augusztus 18. Pocono (Pennsylvnia) ovál pálya
    augusztus 24. St.Louis (Illinois) ovál pálya
    szeptember 1. Portland (Oregon) épített pálya
    szeptember 22. Laguna Seca (Kalifornia) épített pálya
  • Austin fél, hogy kevesebb lesz a nézője Miami miatt

    Austin fél, hogy kevesebb lesz a nézője Miami miatt

    Az Egyesült Államok Nagydíjának promótere, Bobby Epstein úgy véli, hogy a tervezett, esetleges miami verseny felhígítaná az amerikai rajongóbázist. Szerinte a rajongók választanának, hogy Austinba, vagy Miamiba mennek-e, így aztán Austintól nézőt vonna el a Miami helyszín. Elmondása szerint már az is meglátszott az austini jegyeladásokon, mikor a Mexikói Nagydíj bekerült a versenynaptárba.

    „Szerintem hosszútávon jó lehet. De kockázatos.” – mondta Epstein az Autosportnak. „Fennáll a veszélye, hogy felhígul a termék, mivel a rajongóbázis így növekszik. De ha a hosszútávú cél az, hogy növeljük a rajongói bázist, akkor ez egy ‘tyúk vagy a tojás’ eset. Melyik volt előbb?”

    „Az első évben nincs rajongói bázisnövelés, de növelni tudod az opciókat, szóval elsőre kemény lesz. Meglátjuk, milyen hatással lesz ez ránk.”

    A legfőbb probléma nem is a miami verseny léte lenne Austin számára, hanem, hogy nagyon közeli időpontokon lenne az austini, a miami, és a mexikói verseny. Ami logisztikai szempontból jó lehet, az egyes helyszínek jegyeladása szempontjából viszont nem biztos…

    „Nyilvánvalóan szeretnénk jobban elkülönülni a többi környékbeli versenyektől, hiszen ugyanazon rajongókért küzdünk, őket pedig választás elé állítják.” – mondta Epstein.

    Azonban hozzátette, hogy ha Miami nagy siker lesz, az segíthet Austinnak is a szerződése ügyében, mely 2021-ig érvényes jelenleg.

  • Hamilton nem rajong a modern pályákért és a nagy bukóterekért

    Hamilton nem rajong a modern pályákért és a nagy bukóterekért

    Lewis Hamilton szerint az új típusú pályáknál túlzásba estek a biztonsággal kapcsolatban.

    A Mercedes pilótája a BBC Sportnak adott interjújában fogalmazott meg néhány kritikát a modern Forma-1-es pályákkal kapcsolatban.

    „Az FIA nagyszerű munkát végez a biztonság terén. Viszont a bukótereket illetően meghúzhattak volna egy bizonyos határt. Nem lenne szabad úgy levágni vagy kiszélesíteni a pályát, hogy azzal nem vesztesz időt, ez pedig a versenyek minőségét is rontja.”

    Hamilton szerint a múltban, amikor sokkal kevesebb volt a bukótér, arra voltak kényszerítve a pilóták, hogy minden egyes manőverüket át kellett gondolniuk.

    „Természetesen senki sem szeretne kiesni, de ha valaki lemegy a pályáról, akkor ő veszítsen is időt. Manapság nem ez van, hanem az, hogy ha megközelítesz egy kanyart, akkor az van ott a fejekben, hogy ’ha hibázok, akkor nincs semmi, hiszen gond nélkül vissza tudok jönni a pályára.’  Ilyen esetekben nem lehet megtalálni a határokat. Én pedig imádom ha a határokat feszegethetem.”

    A regnáló bajnok pedig egy pályát is felhozott a múltból, mint példa.

    „Imádtam régebben az Oulton Parkot és Doningtont. Az Old Harpin kanyar például egy rémálom volt. Fel a dombra, majd utána gyors kanyarok egymás után egészen a hátsó egyenesig. Nem lehetett látni a fehér vonalat, amin túl már ott volt a kavicságy, és aki oda került, annak vége.”

    „Itt meg lehet találni a határokat. Az a kanyar sokkal keményebb volt, mint bármelyik a teljes mostani F1-es naptárban. Az ilyenek hiányoznak a mai Forma-1-ből, sokkal másabb kihívás elé állítaná a versenyzőket.” – tette hozzá a brit.

    Hamilton ugyanakkor azt is elismerte, hogy az új szabályok szerint épült Forma-1-es autók sokkal élvezhetőbbé tették számára a pályákat.

    „Ezek az autók egy jó út kezdetét jelentették. Sokkal élvezhetőbb lett a versenyzés. Több ehhez hasonló lépés is kellene még. A nagy sebességű kanyarok az új autókkal elképesztőek voltak. A Pouhon Spában, Silverstone-ban a Copse, Maggets, Backetts kanyarok vagy éppen Suzukában az Esses, ezek mind különleges helyek.”

    Az új pályák közül is van azért, amit dicsért: „Számomra Austin az egyik legjobb felépítésű pálya, hiszen nagyon különböző részekből áll. Itt van az egész szezon legjobb kanyarkombinációja, a hármas-négyes-ötös-hatos-hetes kanyarok. Szeretem Austint. Izgalmas és tele van jó előzési pontokkal. Az egyik kedvencem, mondom ezt úgy, hogy nem rajongok a modern pályákért.”

  • Verstappen belátta, hogy szabálytalan volt Austinban

    Verstappen belátta, hogy szabálytalan volt Austinban

    Max Verstappen mind máig ragaszkodott ahhoz a véleményéhez, hogy szabályos volt az austini utolsó körös előzése Räikönennel szemben, azonban már más véleményen van.

    A szezon egyik legvitatottabb pillanata volt, amikor Verstappen a pályát levágva előzte meg Räikkönent, amiért utólag büntetést kapott.

    A Red Bull pilótája motorcsere miatt a 16.helyről indulhatott, és az utolsó kör 17-es kanyarjában a finnt megelőzve a dobogóra kapaszkodott fel. Az előzéssel viszont az volt a probléma, hogy a holland autója mind a négy kerékkel elhagyta a pályát, amivel előnyt szerzett, és a stewardok végül megbüntették, amivel elveszítette a dobogós pozícióját. A döntést sok rajongó, szakértő és egykori versenyző is élesen bírálta.

    Verstappen saját maga is keményen beszólt a versenybíráknak. Folyamatosan kiállt a saját igaza mellett, mondván, hogy ő  semmi szabálytalant nem csinált, most azonban már másképp látja azt az esetet.

    „Természetesen az első reakcióm az volt, hogy ’Micsoda? Ez egy nagyszerű manőver volt!’ De amikor megnézzük a szabálykönyvet, akkor láthatjuk, hogy ez nem volt szabályos. Akkor azonban sok pilóta vétett a szabályok ezen pontja ellen, mégsem kaptak semmilyen büntetést.”

    „Ettől még mindig egy jó verseny volt, és mindenki élvezte az utolsó körös izgalmakat. Mindig jó érzés, ha dobogóra állhatok, végül negyedik lettem, ami a tizenhatodik rajthely fényében egy kiváló eredmény. Nem volt annyira fájó, mint sokan gondolnák. Már megbékéltem ezzel.”

    Hiába volt szabálytalan, Verstappen mégis ezt tekinti az év legjobb előzésének.

    „Ez volt a kedvenc előzésem idén, mert ezzel az autóval nem előztem sokat. Az idei autókkal valójában csak az egyenesekben lehetett előzni. Ez pedig nem annyira élvezetes, mint mondjuk a tavalyi év.”

  • Ecclestone kedves, meleg párnak látja a Force-India pilótapárosát

    Ecclestone kedves, meleg párnak látja a Force-India pilótapárosát

    Ugyan Bernie Ecclestonenak már semmilyen ráhatása nincs a Forma-1-re, a volt vezér még mindig szeret beszólogatni. A Die Weltnek például legutóbb az austini pilótabemutatóra akadt ki. A show az „amerikaiaknak talán fantasztikus volt, de nem a Forma-1-nek”, ezt állítja, majd hozzátette:
    „A barátaim küldözgettek üzeneteket, és az egyikük ezt írta: „Volt egy pillanat, amikor már tényleg azt hittem, hogy előugrik Hófehérke.” Nos, én egy négycsillagos éttermet kreáltam, erre ők csináltak belőle egy McDonald’s-ot.”

    Különösen zavarja őt még Sergio Perez és Esteban Ocon megjelenése, mivel 2017-ben a BWT-nek köszönhetően rózsaszínben feszít a két pilóta. Róluk így vélekedik:
    „Egyszer csak láttam, hogy a két Force Indiás pilóta rózsaszínűre váltott. Azt gondoltam, végre egy kedves meleg pár a Forma-1-ben.”

    Amikor szólt neki az interjút készítő újságíró, hogy társadalmilag elfogadhatatlan az állítása, erre Ecclestone annyit válaszolt, hogy ő lett megbántva: „Ilyesmit versenyzők nem vesznek fel! Ha ehhez lett volna még bármi közöm is, akkor visszazavartam volna őket, hogy öltözzenek vissza. Elmondtam volna, hogy a Forma-1-ben van egyfajta minőségi mechanizmus, amit tiszteletben kell tartani.”

  • Jogosítvány nélkül vezetett Hülkenberg, de megúszta az esetet

    Jogosítvány nélkül vezetett Hülkenberg, de megúszta az esetet

    Nico Hülkenberg, a Renault pilótája az Amerikai Nagydíj után megismerkedett a helyi jarddal, sőt a drogkereső kutyákkal is, de végül megegyeztek abban, hogy nem történt törvénysértés. A texasi rendőrség akkor állította meg őt, és kis csapatát, amikor épp pancsolni mentek volna, viszont a pilótánál nem volt nála a jogosítványa. Kapott ugyan figyelmeztetést, de megúszta annyival, hogy vicceseket „kellett” posztolnia a közösségi média platformjaira.

    Így emlékezik az esetre az érintett:
    „A haverjaimmal kint voltam a tengernél. Visszafele tartottunk már, egy öreg busszal. A rendőr mellénk ért, és látta, hogy nyolcan ülünk benne. Biztosak voltunk benne, hogy meg fog állítani minket, már csak azért is, mert nem sokkal előtte indexelés nélkül váltottam sávot, így kihúzódtunk jobbra.”

    Az, hogy csak figyelmeztetés lett a dologból, lehet hogy Hülkenberg már annak köszönheti, hogy az amerikaiakat elkezdte jobban érdekelni a Forma-1. Fürdőnadrágban és fürdőpapucsban kevésbé tudta igazolni magát, a haverjai azonban sikerrel győzték meg a törvény őrzőjét, hogy kit is meszeltek le. Ennek ellenére meredek volt a szituáció, mesélte Hulk:
    „Természetesen azt gondolta a rendőr, hogy esetleg van nálunk valami cucc is, és hozta is a drogkereső kutyáját. De tiszták voltunk. Az indexelés elmulasztása miatt azonban a rendőr nem akart már szarakodni, pedig jó drága vétség lett volna. 200 dollárba került volna ez a kihágás, jó drága!”

    A posztolt közösségi médiás fotókért végül elengedték az egész társaságot, akik ezzel a sztorival viszont gazdagabbak lettek.

  • Miért nem tudott Ricciardo a friss motorról?

    Miért nem tudott Ricciardo a friss motorról?

    A Red Bull kézzel-lábbal tiltakozik a vád ellen, miszerint direkt elrejtették Daniel Ricciardo elől a fejlesztett Renault-motor jelenlétét, amelyet egyedül Max Verstappen kapott meg Austinban.

    Az Amerikai Nagydíjra a Renault, már 2018-ra készülve, három új motorral érkezett, amelyeket három csapata között osztott ki. A Red Bullnál Verstappenre esett a kísérleti nyúl szerepe, ám a tetemes rajtbüntetésért cserébe a motorfejlesztések a becslések szerint két tizedet faragtak köridejéből. Ricciardo azonban úgy tűnt, nem tudott csapattársa teljesítményelőnyéről, az időmérőt követően ugyanis először értetlenül reagált a fejlesztett motor fontosságát firtató kérdésekre. Verstappen frissen bejelentett szerződéshosszabbításával karöltve mindez elegendő alapot szolgáltatott egy összeesküvési elmélethez, miszerint a Red Bull Verstappent favorizálja az ausztrállal szemben – a csapat viszont egyszerűen azért nem tartotta érdemesnek megemlíteni az új specifikációt, mivel az nem járt jelentősebb teljesítményelőnnyel.

    „Nagyon nehéz pontosan megmérni, mekkora is a különbség a két motor között” – magyarázta Christian Horner csapatfőnök. „Annyira marginális a különbség (az üzemanyagátfolyás-mérőről van szó), hogy az már szinte irreleváns. A Renault minden csapat számára csak egyetlen motorral szolgált, Maxnak pedig eleve cserélnie kellett volna, logikusnak tűnt tehát, hogy az ő autójába szereljük be az új erőforrást és letöltsük a rajtbüntetést. Ami Danielt illeti, a szándék az volt – és még mindig az –, hogy büntetések és cserék nélkül letudjuk a szezon hátralévő felét.”

    Azt mondják, a szándék a fontos, Ricciardónak pedig ennyivel meg is kell elégednie, ugyanis valószínűleg mégiscsak motort kell cserélnie Mexikóra: az ausztrálnak dobogós pozícióból kellett olajszivárgási problémák miatt feladnia az Amerikai Nagydíjat.

    „Daniel motorjából elkezdett kifolyni az olaj, utána pedig aktiválódott a biztonsági üzemmód” – folytatta Horner. „Remélem, a motor még menthető. Nagy kár volt, mivel komoly csatában volt Valtterivel és nagyon versenyképesnek tűnt a futam elején. Kétségtelenül a dobogón végzett volna.”

  • Mika Salo halálos fenyegetéseket kap Verstappen miatt

    Mika Salo halálos fenyegetéseket kap Verstappen miatt

    Elég nagy port kavart az Egyesült Államok Nagydíja után, hogy bár harmadikként intette le a kockás zászló Max Verstappent, végül csak negyedik lett, mert a versenybírák szabálytalannak találták Kimi Räikkönennel szembeni előzését, és büntetést szabtak ki rá.

    A versenybírák közt szerepelt többek között Mika Salo, egykori F1-es versenyző is, aki elmondása szerint halálos fenyegetéseket is kapott az eset óta.

    A futam után azonnal trollkodás áldozata lett, ugyanis megpiszkálták Wikipedia oldalát, és a következőt írták bele: „Az FIA versenybírájaként segített a Ferrarinak azzal, hogy ok nélkül büntetéseket osztott Max Verstappennek, megsértve ezzel a holland rajongók érzéseit, aminek következtében kisgyerek módjára fakadtak sírva.”

    Persze további összeesküvés-elméleteket is gyártottak: „Az utóbbi időben a Ferrari pénzeli őt, mint független versenybírát, annak érdekében, hogy a Ferrari újra bajnok legyen.”

    Az oldalról azóta lekerültek ezek a szövegek, azonban Salo cseppet sem örül annak, hogy már fenyegetik is.
    „Halálos fenyegetéseket kaptam, főleg Hollandiából.” – mondta Salo a SuomiF1-nek. „A Wikipediás módosítás még mókás volt, de hogy fenyegetnek engem és a többi bírát, az már nem tolerálható.”

    Ettől függetlenül Salo kiáll a versenybírák döntése mellett.

    „A szabály egyértelműen kimondja, hogy ha egy versenyző előnyhöz jut a levágással, az büntetést von maga után.”

  • Helmut Marko: Daniil Kvyat már nem tér vissza a Forma-1-be!

    Helmut Marko: Daniil Kvyat már nem tér vissza a Forma-1-be!

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elárulta, hogy a Red Bull támogatásával már biztosan nem tér vissza Daniil Kvyat a Forma-1-be. Austinban Kvyat kifejezetten kérte a Red Bull menedzsmentjét, hogy tisztázzák vele a jövőjét. Ezt követően a Toro Rosso bejelentette a pilótafelállását Mexikóra, amelyben Pierre Gasly és Brendon Hartley kaptak helyet, a 23 éves orosz azonban nem, így néz ki, hogy utolsó alkalom volt neki az Amerikai Nagydíj, amelyen hiába teljesített jól.

    Marko elhintette a német Auto Bildnek, hogy a Red Bull a továbbiakban már nem támogatja az oroszt a Forma-1-ben: „Nem fog már visszatérni Kvyat. Nem hiszünk benne, hogy hosszútávon meg tudna változni.”

    Azért érdekes, hogy a Toro Rosso Gaslyt és Hartleyt is egyelőre csak a soron következő versenyre nevezték, de Marko megnyugtatott mindenkit, hogy ezzel a párossal fejezik be az évet:
    „Gasly és Hartley fejezhetik be a szezont nálunk. Meglátjuk, mire lesznek képesek.”