Címke: Austin

  • Kevesebb adat egyenlő jobb verseny? Brawn szerint igen

    Kevesebb adat egyenlő jobb verseny? Brawn szerint igen

    Ross Brawn szerint érdemes elgondolkozni azon az összefüggésen, hogy a pénteki szabadedzések hiánya egy kivételesen szoros Amerikai Nagydíjat eredményezett vasárnap.

    Az Amerikai Nagydíj pénteki napját teljesen elmosta az eső, a csapatoknak így csak a száraz szombati nap állt rendelkezésükre, hogy felkészüljenek a vasárnapi versenyre. Az Austinba látogatók roppant kiélezett csatának lehettek szemtanúi: az élen három csapat három versenyzője három különféle taktika mellett döntött, amihez Brawn szerint hozzájárult a hétvége folyamán összegyűjthető adatok viszonylag kis mennyisége.

    „A három dobogós pilóta három másodpercen belül végzett” – kezdte futamutáni összefoglalóját Brawn. „Mindegyikük eltérő stratégiával versenyzett, ami Räikkönen és Hamilton esetében szabad döntés volt, míg az utolsó előtti sorból rajtoló Verstappen a kényszerűség vitte a lágy gumis első etapra. Ez szokatlan felállás volt az F1-ben, ahol a szimulációs és stratégiai eszközök kifinomultsága olyannyira magas színvonalú, hogy különösen az első három csapat esetében nagyon ritkán látható eltérés. Ennek az oka valószínűleg az esős pénteki napban keresendő, amikor senki sem tudott felkészülni a száraz körülményekre; a csapatoknak a szokásosnál kevesebb adat állt a rendelkezésükre, így a hibaszázalék is növekedett. Vajon a kevesebb adat szórakoztatóbb versenyt eredményez? Annyi bizonyos, hogy sokkal képlékenyebbé tette a helyzetet, így érdemes lehet ezt a szempontot is megvizsgálni sportágunk még izgalmasabbá tételéhez.”

    Az időmérő előtt a csapatok összesen négy órát tesztelhetnek (hármat pénteken és egyet szombaton), ez pedig rengeteg idő ahhoz, hogy mindenki megtalálja az egyetlen tökéletes és sajnos kiszámítható versenytervet.

    „Hogy egy futballmetaforával éljek: amikor mindkét csapat tökéletesen játszik, a nulla-nullás döntetlen a logikus végkimenetel” – folytatta Brawn. „Az F1-ben a legapróbb részletek is alapos szimuláción esnek át, nem csoda hát, ha mindenki azonos optimális stratégia felé tendál.”

    Toto Wolff valamilyen szinten igazat adott Brawnnak, azonban nem volt rest felhívni a figyelmet a hátulütőkre is.

    „Ezzel csak több szimulációt és több számítógépet futtatnánk a háttérben, hogy pótoljuk a kieső pályán töltött időt” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke. „De az igaz, hogy minél korlátozottabb időt tölthetsz a pályán, annál nagyobb lesz a kiszámíthatatlanság.”

  • Räikkönen meghívta Hamiltont a 40. születésnapi bulijára

    Räikkönen meghívta Hamiltont a 40. születésnapi bulijára

    A mezőny rangidős versenyzője, Kimi Räikkönen vasárnap megnyerte az Egyesült Államok Nagydíját, míg csapattársa, az idei bajnoki címért még éppen harcban lévő csapattársa, Sebastian Vettel már a verseny elején megpördült. Az Autosport tudósítója a verseny utáni sajtótájékoztatón arról kérdezte a bajnokág éllovasát, Lewis Hamilton, hogy a verseny közben közölték-e vele, mi történt Vettellel, illetve meglepődött-e azon, hogy Austinban matematikailag még nem sikerült bebiztosítania 2018-as bajnoki címét.

    „Nem lepődtem meg, a harmadik helyen végeztem.” – felelt Hamilton. „Az én dolgom… az volt, hogy megnyerjem ma a futamot. Nem igazán tudom, hogy hátrébb mi történt a versenyen, de nyilvánvalóan jó munkát végzett a felzárkózással, viszont mint csapat, mi küszködtünk. Valtteri küzdött azzal, hogy Sebet maga mögött tartsa, még akkor is, mikor Seb nyilvánvalóan… egészen messze volt, szóval a teljesítmény szempontjából határozottan le voltunk maradva a hétvégén, de úgy gondolom, hogy Kimi elég sok magabiztosságot adott nekem a tekintetben, hogy tudok még jobb lenni (a jövőben). Ő most 38? 39 éves?

    „39” – felelt Räikkönen. „Jövőre 40, szóval… majd meghívlak a partira.”

    „Remélem kapok meghívót a negyvenedikre” – mondta Hamilton.

    „Megbeszéljük.” – mondta a finn.

  • Wolff: Vettel könnyedén nyerhetett volna Austinban

    Wolff: Vettel könnyedén nyerhetett volna Austinban

    Toto Wolff meg van győződve arról, hogy ha Sebastian Vettel nem pörög meg az Amerikai nagydíj első körében akkor simán megnyerte volna azt.

    Vettel hiába szerezte meg a szombati időmérőn a második rajtkockát, csak az ötödik helyről rajtolhatott, mert az egyik szabadedzésen nem lassított kellő mértékben a piros zászló alatt.

    A verseny első körében a negyedik helyért harcolt Daniel Ricciardoval, amikor is egy kicsit összeértek és Vettel Ferrarija megpördült, amivel vissza esett a mezőny hátsó részébe. Végül a futamot a negyedik helyen fejezte be, amivel még életben tartotta matematikai esélyét a világbajnoki címre.

    „Ha elképzelem azt, hogy Sebastian nem pördül meg az első körben, akkor szerintem könnyedén nyert volna.” – kezdte Wolff. „Még mindig feszült a bajnoki verseny, ugyan magabiztos előnyünk van, de még mindig nem szabad lankadnunk. Láttuk a múltban, hogy a konstruktőri bajnokság is mennyire fontos. Semmi nem dőlt még el. 129 pont szerezhető, és 66 pont az előnyünk. Persze ez is egy kényelmes előny, de nincs okunk arra, hogy lazák legyünk és arra gondoljunk, hogy a trófea már megvan.”

    Austinban a gumikopás volt a döntő tényező, míg a Mercedes Hamiltonnal két kiállással teljesítette a versenyt, addig a győztes Raikkönen csak eggyel.

    „A versenyen voltak törmelékek, volt egy kis sérülés padlólemezen, és ezek a dolgok szépen összeadódtak. Utóbbi miatt vesztettünk egy pár tizedet, de egyébként a körülmények mindenkinek ugyanolyanok voltak. Volt egy másik problémánk is, amit csak most fedeztünk fel, de nem tudjuk, hogy mennyi időnkbe került ez.” – mondta Hamilton a futam után.

    A Mercedes technikai igazgatója, James Allison szerint a gyengébb vasárnapi teljesítményt az edzéseken megtett kevés száraz pályás kör okozta.

    „Normál esetben jól betudjuk lőni az autónkat, de mivel a pénteket elmosta ez eső, így nem igazán tudtunk előre dolgozni. Kegyetlenül kiszolgáltatottak voltunk, ami egy ilyen csalódást keltő eredményhez vezetett.”

  • Ricciardo kiesését a szobája fala bánta

    Ricciardo kiesését a szobája fala bánta

    Christian Horner elárulta, hogy kiesését követően Daniel Ricciardo beleöklözött egy jókorát szobája falába az austini paddockban.

    Ricciardo a negyedik helyen haladt, amikor az Amerikai Nagydíj nyolcadik körében a tizenegyes kanyarból kifele egyszer csak leállt alatta az RB14-es. A hibát semmilyen figyelmeztetés nem előzte meg, Max Verstappen második helyének fényében pedig az autóban megvolt a potenciál, hogy Ricciardo végre visszatérjen a dobogóra.

    „Szégyenletes, amit Daniellel történt, borzasztóan sajnálom” – szimpatizált versenyzőjével Horner. „A probléma ugyanannak tűnik, mint ami miatt Bahreinben is kiesett; teljes leállás, nem tudott mit tenni. Erős versenye volt addig, az élen harcolhatott volna. Annyira frusztrált volt utána, hogy lyukat ütött a szobája falába, amit tökéletesen megértek.”

    Ricciardo tisztában van vele, hogy a meghibásodás nem a Red Bull, hanem a Renault sara volt – azé a Renault-é, ahol jövőre versenyezni fog.

    „Biztos vagyok benne, hogy erről vált majd egy-két szót a jövőbeli munkaadójával” – folytatta Horner. „Számunkra is frusztráló, hogy folyamatosan kiesik a futamokról, de [Ricciardo] nem hibáztatja a csapatot, tudja, hogy mindent megteszünk, ezek rajtunk kívül álló dolgok. Remélhetőleg van elég erőforráselem a tarsolyunkban a mexikói rajtbüntetés elkerüléséhez, ahol minden esélyünk megvan egy erős versenyre, elvégre tavaly Max nagyon domináns szereplést mutatva tudott nyerni. A magaslati levegőben a motorok teljesítménye kissé összerázódik, ami jó hír, mert mi jelentős lóerőhiányban szenvedünk. Így kicsit több esélyünk lesz az időmérőn is, ami pedig a vasárnapot illeti, a versenytempónkra sosem volt panasz.”

  • Minttu végre megkapta Kimi győztes sapkáját

    Minttu végre megkapta Kimi győztes sapkáját

    Az Osztrák Nagydíjon arról kérdeztük, Kimi Räikkönent, hogy a sok harmadik és második helyért járó Pirelli sapkák mellett, mikor tervez már hazavinni győztes sapkát is, mivel az Instagram tanulsága szerint felesége, Minttu szereti ezeket „gyűjteni”.

    A finn versenyző akkor azt mondta, persze örül, ha meglepheti egy dobogós sapkával feleségét, azonban nem ez a motiváló erő a győzelemre.

    Ezidáig váratott magára a győzelem, azonban tegnap, az Egyesült Államok Nagydíján a finn révbe ért, és begyűjtötte a sapkagyűjtemény hiányzó darabját, aminek persze Minttu is nagyon örül.

    „P1. 2007-ben ezen a napon megnyertem a világbajnokságot is. Köszönöm Ferrari, köszönöm Olaszország, köszönöm a Nagy Csapatnak, a szívemben ti mindig a családom lesztek.” – így mondott köszönetet a finn a Ferrarinak.

    „Győzelem, és szuvenírek a családnak.” – írta Kimi ahhoz a képhez, melyen serlegével, pezsgőjével, és sapkájával látható.

    „Mindig volt hely ennek a győztes sapkának a szekrényemben! Büszke feleség (vagyok).” – írta Minttu Instagramon.

    https://www.instagram.com/p/BpNe3dDBXAR/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=17tnity1n29t8

    https://www.instagram.com/p/BpNfFXSB-zd/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=1egxjn84zh1ow

    https://www.instagram.com/p/BpNa8mRHcrG/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=1ccv28p6izj2o

  • Ocont és Magnussent is kizárták az Amerikai Nagydíjról

    Ocont és Magnussent is kizárták az Amerikai Nagydíjról

    Esteban Ocont és Kevin Magnussent a verseny leintését követően diszkvalifikálták az Amerikai Nagydíjról. Ocon nyolcadikként, Magnussen pedig kilencedikként látta meg a kockás zászlót Austinban.

    A Force India, valamint a Haas istálló versenyzője is hasonló ok miatt jutott a kizárás sorsára: mindketten az üzemanyag használatával kapcsolatos szabályokat szegték meg.

    Oconnak a 5.1.4-es regula miatt volt jelenése a versenybíráknál. Ez a szabály egyszerűen annyit mond ki, hogy az „üzemanyag-átfolyásnak nem szabad túllépnie az óránkénti 100 kg-ot”.

    Magnussen a 30.5-ös cikkelynek nem tett eleget, mely kimondja, hogy „egy versenyen sem lehet 105 kg-nál több üzemanyagot tankolni az autóba. Aki ezt túllépi, azonnali kizárásban részesül.”

    A két versenyző diszkvalifikálásának Brendon Hartley és Marcus Ericsson örülhet a legjobban, hiszen így mindketten pontszerzőként búcsúzhatnak Austinból.

    A Haast egyébként nem először zárták ki 2018-ban. Az Olasz Nagydíjon ugyan hatodikként intették le Romain Grosjeant, de a futamot követően szabálytalan padlólemeze miatt nyolc ponttól esett el az amerikai istálló.

  • Räikkönen nyert, Hamilton még nem bajnok!

    Räikkönen nyert, Hamilton még nem bajnok!

    Kimi Räikkönen, a Ferrari 39 éves finn pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik lett és még nem ünnepelheti ötödik világbajnoki diadalát.

    Räikkönennek ez az idei első, és pályafutása 21. futamgyőzelme, legutóbb 2013-ban, Ausztráliában győzött. Ezzel a sikerrel a veterán pilóta minden idők legsikeresebb finn F1-es versenyzője lett.

    Austinban Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája a 18. helyről rajtolva ért célba másodikként, s mivel Hamilton összetettbeli egyetlen riválisa, a német Sebastian Vettel (Ferrari) ötödik lett, a brit még nem nyerte meg ötödik vb-címét.

    A vb egy hét múlva, Mexikóban folytatódik.

     

  • Alonso nem használhatja a különleges sisakkamerát

    Alonso nem használhatja a különleges sisakkamerát

    A Forma-1 menedzsment elutasította Fernando Alonso azon kérését, hogy használhasson a hétvégén egy speciális sisakkamerát, mivel annak minősége nem alkalmas a televíziós közvetítéshez.

    A részhez információi szerint Alonso arra kérte a FOM-ot, hogy egy olyan különleges Bell sisakot használjon melyen szemmagasságban található egy kamera.

    A FOM tesztelte a kamerát De úgy ítélték meg hogy a minőséget túl alacsony az F1 es televíziós közvetítésekbe. Ezenkívül a speciális sisak használatához extra technikai és elektronikus támogatás szükséges ami nem állt rendelkezésre.

    A sisak melyet Alonso használni szeretett volna olyan kamerával rendelkezik mely szemmagasságban helyezkedik el így annak képe azt mutatja amit a versenyző valójában lát. A sisakrostély miatt azonban a kamera kép némileg torz, de legalábbis nem alkalmas arra hogy a televíziós közvetítések ben szerepeljen.

    „Azt gondoltuk hogy tesztelhetik a kamerát közösen a Bellel és a FOM-mal, de végül úgy alakult hogy erre nem kerül sor a hétvégén.” – mondta Alonso a RaceFans-nek.

    „Azt nem tudom hogy a következő hétvégéken sor kerülhet-e erre. De jó tapasztalat lenne.”

    „Talán az utolsó versenyen vagy valami ilyesmi. kKllemes emlék lenne.” – mondta Alonso aki a következő hónapban Abu Dhabiban teljesíti majd utolsó Forma-1-es versenyét.

    azonban ezen kamera bevezetéséhez Annyi fejlesztésre lenne még szükség hogy nem sok esély van rá hogy ez a teszt még az idén bekövetkezhet.

  • A Mercedes Austinban is kész csapatutasítást alkalmazni

    A Mercedes Austinban is kész csapatutasítást alkalmazni

    A Mercedes csapata már felkészült arra, hogy újra csapatutasításhoz fog folyamodni az Amerikai Nagydíjon, annak érdekében, hogy már most bebiztosítsák Hamilton bajnoki sikerét.

    A csapatfőnök Toto Wolff elmondta, hogy fontolóra fogják venni a versenyen a pontállás aktuális állapota alapján, hogy csapatutasítást alkalmazzanak, mint ahogy tették azt Szocsiban.

    „Valterrinek az a feladata, hogy már az elejétől kezdve jól menjen, fusson egy erős versenyt. Ha a végén pedig ott fogjuk majd találni magunkat újra, hogy több pont kell majd Lewisnak, nos akkor megfogjuk lépni a helycserét. De nem akarom már most megmondani pontosan, hogy ez meg ez lesz.” – nyilatkozta az osztrák.

    Wolff szerint a Ferrari váratlanul feljavuló teljesítménye is a csapatutasítás szükségességét indokolja.

    „A srácok már napok óta arról beszélnek, hogy ez a trófea a kezünkben van. De még nincs meg a trófea. Tudom, hogy komoly a pontelőnyünk, de a sportban bármi megtörténhet. A Ferrari visszatért, erre számítottunk, és ez az amiért minden eshetőségre fel kell készülnünk a verseny kapcsán.” – mondta a Mercedes vezetője.

    Bottas viszont nem számít arra, hogy majd a csapata arra kéri, hogy hátulról fedezze a csapattársát és tartsa fel Vettelt.

    „A munkám holnapra az, hogy próbáljam meg és támadjak, igyekezzek folyamatosan javulni a versenyen, ami azt is jelenti, hogy előzzem meg Kimit. Számunkra a cél ismét az, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük csapat szinten. Nincs tervben nálam, hogy lassítsak le. Megpróbálom a lehető legjobb eredményt elérni.” – jelentette ki a finn.

  • Vettel: Gyorsabbak voltunk a fejlesztések nélkül

    Vettel: Gyorsabbak voltunk a fejlesztések nélkül

    Sebastian Vettel elárulta, a Ferrari tempója jelentősen feljavult, miután úgy döntöttek, mégsem használják az Amerikai Nagydíjra elkészült fejlesztéseket.

    A Ferrari az elmúlt hétvégéken rendre kikapott a Mercedestől időmérőn, Austinban azonban Vettelnek és Kimi Räikkönennek egyaránt sikerült hét századon belülre verekednie magát Lewis Hamiltonhoz képest. A pénteki napon nem nézett ki ennyire jól a dolog, az esős szabadedzéseken még a Red Bullok is befértek a Ferrarik elé, de száraz körülmények között sikerült visszatornászniuk magukat a meccsbe.

    „Örültem volna, ha a másik irányba billen a mérleg!” – panaszkodott az egyébként boldognak tűnő Vettel. „Elégedett voltam az autóval, sokkal jobban működött, mint az elmúlt hetekben. Van néhány problémánk, [pénteken] például nem igazán értettük, mi történik. De amikor leszedtük a nagyobb fejlesztési elemeket, jobbra fordult a helyzet; még meg kell értenünk, ez miért van így.”

    ’Nagyobb fejlesztési elemek’ alatt Austinban egy új padlólemezt kell érteni, ám egyre inkább úgy fest, a fejlesztések már egy jó ideje nem a kívánt irányba tolják az autó teljesítményét. Akárhogy is, az SF71-H tempója bizakodásra ad okot Vettelnek, aki háromhelyes rajtbüntetése miatt csak az ötödik helyről indulhat.

    „Nagyon szoros volt” – utalt vissza az időmérőre a német. „Az elmúlt időszakban ezt nem mondhattuk el, mert a Mercedes jóval gyorsabb volt, de a [tegnapi] nap reménnyel tölt el, ami remélhetőleg jó teljesítménnyel párosul a futamon. [A büntetés] elég bosszantó, a szabályok miatt jobban teszed, ha azonnal rátaposol a fékekre ahelyett, hogy először körbenéznél és felmérnéd a helyzetet. De a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak; másokat is büntettek már emiatt, most én voltam a soros, ez ilyen.”