Címke: Austin

  • Vettel megbánta, hogy konzervatív első kört futott a Q3-ban

    Vettel megbánta, hogy konzervatív első kört futott a Q3-ban

    Sebastian Vettel bevallotta, most már bánja, hogy olyan konzervatív első kört teljesített a Q3 elején az Államokban. A német versenyző, nagyon közel volt a pole pozíciót megszerző Valtteri Bottas idejéhez, lemaradása csak 0.012 másodpercre tendált.

    Az első körös próbálkozások döntötték el a pole sorsát, ugyanis másodjára szinte senki sem tudott javítani idején. A német versenyző az utolsó szektorba szolidan vette az akadályokat a szekció elején, ezért arra számított, hogy második próbálkozása alatt korrigálhat, ám a négyszeres világbajnok reményei tova szálltak, mikor megtapasztalta, hogy a pálya állapota valamelyest romlott, így a tűzijáték elmaradt.

    A Ferrari pilótája elmondta, nehéz feldolgoznia ezt a hátrányt, annak tudatában, hogy első és mérvadó körében még hagyott időt.

    ,,Jól telt az időmérő, igazán élvezetes volt az autót vezetni délután, de ha ennyire közel vagy a pole-hoz, csak épp lemartál róla, nos, talán Valtteri jobban élvezte ez a napot. Ám ez rendben van, nagyon kicsi a különbség, talán egy vagy két század, de azt nem nehéz megtalálni.  Jó volt az első köröm, ám hagytam még benne egy kis időt az utolsó szektorban. Talán túl óvatos voltam, biztosra akartam menni és teljesíteni akartam az első kört, utána úgy voltam vele, hogy a másodikban javulni tudok. Sajnálatos módon, ez nem sikerült, így a tervem nem működött. Összességében, jó volt a mai nap. Úgy vélem erős versenyünk lehet holnap, az autót jobb érzés volt vezetni most, mint pénteken, meglátjuk majd mi lesz.”

  • Verstappen: Ez az eredmény megmutatta mekkorát léptünk előre

    Verstappen: Ez az eredmény megmutatta mekkorát léptünk előre

    Max Verstappen úgy érzi, 0.067 másodperces hátrány, amit az első rajtkockából induló Valtteri Bottastól szenvedett el, megmutatta, a Red Bull nagyot lépett előre.

    A holland versenyző a második sorból vághat majd neki a futamnak vasárnap, az oldalán Charles Leclerc-rel, míg előtte a Mercedes finn versenyzője fog startolni.

    Már Mexikóban is kimutatta foga fehérjét az osztrák csapat, ugyanis a dél-amerikai országban Verstappen volt a leggyorsabb, azonban ezt a pozíciót elvették tőle, mert figyelmen kívül hagyta utolsó köre alatt a sárga zászlót. A 22 éves versenyző elmondta, tavaly majdnem egy másodpercet kapta Austinban a legjobbtól, ám most ez a differencia el sem éri az egy tized lemaradást, ez pedig azt mutatja, a Red Bull sokat ugrott előre.

    ,,Úgy vélem a Q3-as szakasz egy kicsit nehezebb volt, mint a Q2-es. A tapadás talán nem volt olyan jó, ám ezzel mindenki küszködött. Csak egy kicsit volt nehezebb jó kört futni, ám összességében számunka nagyon pozitív módon ért véget ez az időmérő. Ha összehasonlítjuk a mostani időnket a tavalyival, akkor megállapíthatjuk, nagyot ugrottunk előre, továbbá az elmúlt két versenyen eléggé versenyképesek voltunk, ami igazán jó dolog. Láthatóan fejlődünk és tanulunk, emellett már a következő évre koncentrálunk, és úgy érzem a jó irányba haladunk.”

    Természetesen a szó esett a Q2-es incidensről is, ahol Lewis Hamilton és Max Verstappen autója majdnem össze ért, mikor a brit próbált el menni Daniil Kvyat mellett. A holland az esetről a következőket mondta:

    ,,Mindannyian a következő gyors körünkre készültünk, az utolsó kanyarokban jártunk, azt hiszem legelöl Seb ment, utána következett a másik Ferrari Charles-lal, aztán előttem Daniil autózott. Mindannyian próbáltunk lassítani, hogy elég helyet hagyjunk. Aztán megérkezett Lewis és úgy jött be közénk, mintha senki sem lett volna körülötte, nem érdekelte mi történik. Ekkor azt éreztem, ‘ha téged nem érdekel, akkor engem sem’, ezért vissza akartam venni a pozíciómat, így lett necces az a helyzet. Mindenki tiszteletben tartotta a másikat és azt, hogy a körülötted lévők próbálnak helyet hagyni egy jó kör érdekében.” -ecsetelte a Verstappen.

  • Hamilton: Nem az autóval volt gond, én hibáztam

    Hamilton: Nem az autóval volt gond, én hibáztam

    Lewis Hamilton csalódott, amiért csak az ötödik helyről indulhat vasárnap.

    A brit versenyző az utolsó körében hibázott, így végül elvette a gázról a lábát, ezért nem tudott javítani, és csak a harmadik sorból indulva kezdheti meg a vasárnapi viadalt. A hatodik bajnoki címére készülő versenyző elmondta, saját hibájából került hátra, nem a konstrukciójával adódtak gondok.

    ,,Ennek semmi köze az autóhoz, egyszerűen nem tudtam összerakni egy jó kört ma, a konstrukció jó volt és az első sorba lehetett volna kerülni vele, így hát az én hibám az egész. Őszintén, nem akarok gondolni a bajnoki címre még most, megpróbálom kitalálni mi is történt ma és utána csak a holnapi versenyre akarok koncentrálni.”

    Hamiltonnak, négy pont kell ahhoz, hogy bebiztosítsa a világbajnoki címet. Az előzetes számítások alapján, ha Valtteri Bottas végez az első helyen, a britnek már egy nyolcadik hely is elengedő lesz arra, hogy ünnepelhessen az Egyesült Államokban.

  • Leclerc: Verstappen mellől rajtolni mindig érdekes

    Leclerc: Verstappen mellől rajtolni mindig érdekes

    Charles Leclerc az időmérőn a negyedik helyet tudta megszerezni, amit nem érez rossznak, tekintve a harmadik szabadedzésen történt meghibásodást.

    A monacói versenyzőnél motort kellett cserélni, mert megállt az autója a gyakorláson, és egy régebbi specifikációjú erőforrást kapott. A kvalifikáción a második sorba tudott bekerülni, mellőle majd Max Verstappen rajtolhat.

    A 22 éves versenyző azonban nem aggódik, úgy érzi jó esélyei lesznek a vasárnapi versenyen.

    ,,Sosem jó az, ha ki kell hagynod a harmadik szabadedzést, ugyanis ezen a gyakorláson készülsz fel igazán az időmérőre. Nem tudom, milyen mértékben befolyásolta ez a napunkat, de egy biztos, holnap bármi megtörténhet. A rajt itt mindig érdekes, majd meglátjuk, hogy fog ki sülni belőle. Összességében elégedett vagyok a mai nappal, nem voltunk messze a pole-tól. Az után ami történt, eléggé elégedettek lehetünk, ugyanis nem volt egy könnyű menet ez az egész.” – foglalta össze a napját Leclerc a Ziggo Sportnak.

    A holland riporter, azonban nem tudta megállni, hogy ne keverje bele a történetbe honfitárást, és rá kérdezett arra is, milyen lesz a Red Bull pilótája mellől rajtolni, a monacói erre a következőket felelte:

    ,,Igen, Max mellett leszek… nos, mindig érdekes az, ha egymás mellől rajtolunk. Az első meccset egymással kell majd lejátszanunk, szóval majd kitesszük a könyökünket.” – nevette el a végét Leclerc.

  • Vettel érdekes illatra lett figyelmes: Marihuánát szagolt ki Austinban!

    Vettel érdekes illatra lett figyelmes: Marihuánát szagolt ki Austinban!

    Sebastian Vettelnek a bukkanók mellett más dologgal is meg kellett küzdeni Austinban, a német ugyanis a pályára hajtva érdekes illatokra lett figyelmes.

    A Formula 1-ben nem sűrűn kerül elő a drog téma, de tegnap az Államokban, a pályán és a bokszutca környékén marihuána illat terjengett a levegőben. Erről a német versenyző számolt be a Sky Sport riporterének, Ted Kravitznek, aki épp interjút készített a versenyzővel.

    Texas államban tilos a fű használta, ám úgy néz ki ez pár nézőt nem igazán zavart, és szenvedélyüknek hódolva követték a helyszínről az edzést.

    Vettel: „A marihuána legális Texasban?” – kérdezte a Kravtizet a négyszeres bajnok.

    Kravitz: „Érezted a pályán is”?

    Vettel: „Igen, ez őrület, az egyes és a tizenegyes kanyarban.”

    Kravitz: „Sőt, még a bokszutca környékéről is jön, ez furcsa (weird)!”

    A német egy szó viccel próbált elbagatellizálni a dolgot, a Sky Sports riporterének szavára reflektált (It’s weed, not wierd!), ami magyarul annyit tesz, ez fű, nem furcsaság.

    Vettel: „Még az autóban ülve is éreztem!” – tette hozzá.

  • Vettelnek és Verstappennek nem tetszik az, hogy lassabbak lesznek az autók

    Vettelnek és Verstappennek nem tetszik az, hogy lassabbak lesznek az autók

    Max Verstappennek és Sebastian Vettelnek nem teszik az, hogy 2021-ben lassabbak lesznek a konstrukciók.

    Tegnap mutatták be a 2021-es szabálytervezetet Austinban. A prezentációban elhangzott, a regulák megalkotásánál az volt a fő cél, hogy leredukálják a csapatok közötti különbségeket, és a versenyeken könnyebben tudják követni egymást a pilóták. Azonban ez azt eredményezi, hogy az új szabályok által megalkotott konstrukciók lassabbak lesznek, mint a jelenlegi társaik.

    Verstappen szerint a Formula 1 túl messzire ment, inkább egy köztes megoldást kellene kidolgozniuk, és nem szabadna drasztikusan lassulniuk. Mikor a holland csatlakozott a mezőnybe, akkor az autó sokkal kisebb leszorítóerővel bírtak, ami szintén lassabb köridőket eredményezett. A Red Bull versenyzője ezért nem kedvelte azokat az autókat annyira.

    ,,Nem igazán élveztem azoknak az autóknak a vezetését, a mostanikat viszont igen. Természetesen, meg kell találnunk a középutat az egyszerűbb követés és a hasonló dolgok érdekében, továbbá az autók is fejlődni fognak majd a szezonok alatt. Ám mostani időkhöz képes 2-3 másodpercet kellene maximum lassulnunk, a 4-5 már túl sok lenne. Mi nem ezt akarjuk.”

    Sebastian Vettel is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint holland riválisa. A négyszeres világbajnok szerint nem a sebesség csökkentése a jó irány, inkább azt kellene elérni, hogy ne legyenek olyan nehezek az autók:

    ,,2017 óta élvezetesebb vezetni az autókat. Most már tudjuk, mire képesek ezek a konstrukciók, azelőtt elég lassúak voltunk. Sokkal kisebb volt a légellenállása az autóknak és ettől az egyenesben ugyan gyorsak voltunk ám a kanyarokban nagyon lassúak, és mi ezt annyira nem élveztük. Szerintem nem ez a jó irány, a konstrukciók még mindig nagyon nehezek. Biztonsági következményei is van ennek, és ezt a részét a dolognak, mindenki elfogadja, meg ott van az erőforrás is. A legnagyobb különbséget ez jelenti a mostani Forma-1 és a 10-20 évvel ezelőtti állapotok között, ha már összehasonlításokba akarunk bocsátkozni.”

    Korábban a német elmondta, a 2021-es szabályváltoztatások ismeretében fog dönteni karrierje sorsáról. Vettel Austinban hozzá tette, bizonyos dolgok ismerete fogja őt egyik avagy a másik irányba sodorni.

    ,,Természetesen most már van elképzelésünk az egészről. Úgy vélem mindenki várta már ezt a napot. Azt gondolom, ki kell próbálni és meg kell érteni azt, hogy ezek az ötletek mit takarnak. Papíron minden ötlet tökéletesnek hat. A következő hetekben jobban fog materializálódni az egész. Meg látjuk mi lesz a végén. Mindegy, hogy néznek ki az autók, ha a verseny szórakoztatóbb lesz számunkra.”

  • Hamilton rosszul is lett, több pilóta aggódik bukkanók miatt

    Hamilton rosszul is lett, több pilóta aggódik bukkanók miatt

    Lewis Hamilton egészségügyi pihenőre is kényszerült a huplik miatt, de többen is aggályukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az austini pályán keletkezett bukkanók baleseteket és sérülést okozhatnak.

    A Circuit of the Americas fejtörést okozott a csapatoknak és a pilótáknak egyaránt pénteken. Meglepetésként érte őket, hogy számos hepehupás rész jelent meg az 1-es, a 9-es és a 16-os kanyar környékén.

    Azt követően, hogy a hullámos felület számos megpördülésért felelős volt a két szabadedzés során, többen jegyezték meg, ennek még lehet következménye.

    Sergio Perez, a Racing Point versenyzője sem volt boldog a helyzet kapcsán: „Nagyon fájdalmas tud lenni” – mondta a mexikói – „Valaki megsérülhet, miközben átmegy rajtuk. Néhányan nagy sebességnél csúsztak ki, ami mind a bukkanók miatt volt. Ez teljesen elfogadhatatlan.

    „A versenyen – remélem nem így lesz – de arra számítok, hogy baleseteket fogunk majd látni, amikor a gumikopás jelentkezik. Ha valaki rossz irányban találja el az egyiket, egyenesen a falban köthet ki.”

    Max Verstappen a városi helyszínekhez hasonlította a körülményeket: „Óvatosnak kell lenni” – kezdte – „Nincs problémám a bukkanókkal egy városi pályán, ott hozzátartozik a helyhez. De ezek itt nagyon súlyosak. Néha olyan, mint egy rámpa, a kerekünk utána nem is érinti a talajt.”

    A hatodik címéért versenyző Hamilton is megjegyzést tett a pálya állapotára: „Néha a bukkanók karaktert adnak a pályáknak. Nem vagyok a nagyon sima pályák híve, de ez már sok.”

    „Ez a leghepehupásabb pálya, amin valaha vezettem. Ennyit nem bír el a felfüggesztés, így már a gerincünk kapja a terhelést. Rosszul éreztem magam, az első edzés után fejfájásom is volt. Le kellett dőlnöm egy kicsit.”

    Lance Stroll arra is felhívta a figyelmet, ez nem csak a versenyzőknek, az autóknak sem tesz jót: „Van két-három olyan hely, ahol az autó elveszti az egyensúlyát. Nem jó ez a motornak sem, ha hirtelen többször felpörög.”

    „Jövőre ezt meg kell oldaniuk, idén nem hiszem, hogy van erre megoldás. Ez inkább a rallycross-os srácoknak való.”

    Bár a pénteki eligazításon szinte biztos szóba kerül, Perez nem hiszi, hogy találnak majd megoldást. „Nem vagyok szakértő, de nem hiszem, hogy holnapra vagy vasárnapra bármit is lehetne vele kezdeni.”

  • Hamilton nyerte a második edzést Austinban

    Hamilton nyerte a második edzést Austinban

    A Mercedes britje, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az Amerikai Nagydíj második szabadedzésén. Mögötte Charles Leclerc végzett a Ferrarival 3 tized hátrányban.

    A monacóitól nem volt messze a 3. Max Verstappen, a holland 14 ezreddel autózott lassabb kört nála.

    Az edzést egyszer meg is kellett szakítani, Romain Grosjean törte meg a Haast. Ez azért is probléma, mert a balesetkor az új fejlesztésű első szárny volt az autón, amiből csak az az egy volt.

    Versenyző Csapat Köridő Különbség Megtett körök
    1 Lewis Hamilton  Mercedes 1:33.232 34
    2 Charles Leclerc  Ferrari 1:33.533 +0.301 33
    3 Max Verstappen  Red Bull Racing 1:33.547 +0.315 28
    4 Sebastian Vettel  Ferrari 1:33.890 +0.658 35
    5 Valtteri Bottas  Mercedes 1:34.045 +0.813 34
    6 Alexander Albon  Red Bull Racing 1:34.434 +1.202 32
    7 Pierre Gasly  Toro Rosso 1:34.509 +1.277 31
    8 Carlos Sainz jr  McLaren 1:34.667 +1.435 34
    9 Lance Stroll  Racing Point 1:34.744 +1.512 29
    10 Antonio Giovinazzi  Alfa Romeo 1:34.839 +1.607 29
    11 Daniel Ricciardo  Renault 1:34.924 +1.692 29
    12 Daniil Kvyat  Toro Rosso 1:34.975 +1.743 36
    13 Nico Hülkenberg  Renault 1:34.988 +1.756 32
    14 Lando Norris  McLaren 1:35.025 +1.793 30
    15 Sergio Perez  Racing Point 1:35.109 +1.877 26
    16 Kimi Räikkönen  Alfa Romeo 1:35.387 +2.155 34
    17 Kevin Magnussen  Haas F1 1:35.442 +2.210 28
    18 Romain Grosjean  Haas F1 1:35.789 +2.557 4
    19 George Russell  Williams 1:36.749 +3.517 37
    20 Robert Kubica  Williams 1:37.283 +4.051 33
  • Hülkenberg elismerte, hogy 2020-ra már csak az Alfa az egyetlen esélye

    Hülkenberg elismerte, hogy 2020-ra már csak az Alfa az egyetlen esélye

    Nico Hülkenberg elárulta, hogy válaszra vár az Alfa Romeótól. A Renault-tól mennie kellett, és a német pilóta a héten azt mondta, ha nem talál jövőre versenyülést magának valahol 2020-ra, akkor nem valószínű már, hogy valaha is visszatérhet a Forma-1-be. A Williamsbe nem is akar menni, a Red Bull és a Haas pedig nem érdeklődik iránta, így az egyetlen reménye Frederic Vasseur, akivel már dolgozott együtt junior szériákban, és jelenleg az Alfa Romeo csapatfőnöke. A gond az lehet a márkánál, hogy a Ferrarival szövetkeztek. Kimi Räikkönennek már fix szerződése van 2020-ra, és a Scuderia Antonio Giovinazzinak szavazna tovább bizalmat. Mivel az utóbbi versenyeken feljavult, feltehetően maradhat is. Az olasz magabiztosnak tűnik:

    „Igen, magabiztosnak kell lennem. Azt hiszem, hogy a szezon második fele már erősnek mondható részemről. Továbbra is ez így kell hogy maradjon, aztán meglátjuk.”

    Austinban már Hülkenberg is elismerte, hogy az Alfa Romeo az egyetlen reménye, ha jövőre is a mezőny tagja akar maradni:

    „Egyeztettünk már párszor, és most a döntésükre várok.”

    Egyesek úgy vélik, hogy akár az is egy lehetőség lehet Hülkenbergnek, hogy elmegy a Ferrarihoz tesztpilótának, de ő nem akar tartalékos lenni sehol sem, árulta el a 32 éves versenyző:

    „Lehet, hogy nem is fogok vezetni semmit sem. Jelenleg maximum a csillagok ha tudják erre a választ.”

    Olyan új érdekes pletyka is felütötte a fejét Austinban, hogy Robert Kubica érkezne 2020-ra az Alfa Romeohoz tartalékpilótának, de a lengyelt hírbe hozták már a Haas és a Racing Point csapatokkal is.

  • Mutatjuk a hétvégi autósport programot!

    Mutatjuk a hétvégi autósport programot!

    Ezen a héten az F1-es mezőny az Egyesült Államokban tartózkodik, Austinban lépnek majd pályára. Az időeltolódás okán magyar idő szerint délután és este zajlik majd a program. Mutatjuk, hogy mikor kell majd bekapcsolni a tévét!

    november 1., péntek:
    M4 Sport
    16.45: Forma-1, Egyesült Államok Nagydíja, 1. szabadedzés

    november 2., szombat:
    M4 Sport
    18.45: Forma-1, Egyesült Államok Nagydíja, 3. szabadedzés
    21.45: Forma-1, Egyesült Államok Nagydíja,  időmérő

    november 3., vasárnap:
    M4 Sport
    19.45: Forma-1, Egyesült Államok Nagydíja, futam

    Ezen a hétvégén rendezik a Motorsport Games-t, melyen egy magyar csapat is megméretteti magát! A GT kategória kivételével mindegyik kategóriában van magyar induló a motorsport olimpián!
    Az eseményeket online lehet követni. Live timing minden esetben van, a kvalifikációktól pedig már online stream is lesz!

    Az első szabadedzések a következőképp alakultak: Formula 4-ben Tóth László a harmadik, túraautó kategóriában Kiss Norbi pedig a 12. helyen nyitott (20-20 fős mezőnyben).

    Íme a további program!

    November 1, péntek
    Kezdés Vége Kategória
    13:05 14:25 GT Cup Free Practice 2
    14:00 17:00 Karting Slalom Cup Practice
    14:35 15:05 Touring Car Cup Free Practice 2
    15:15 16:00 F4 Cup Free Practice 2
    15:30 18:30 Digital Cup Practice
    16:20 18:05 Drifting Cup Practice
    18:15 20:00 Drifting Cup Qualifying (Live)
    November 2, szombat
    Kezdés Vége Kategória
    8:30 9:00 Touring Car Cup Qualifying 1 (live)
    9:10 9:35 F4 Cup Qualifying (live)
    9:40 12:00 Digital Cup Practice & Qualifying (live)
    9:45 10:35 GT Cup Qualifying (20-10-20) (live)
    10:00 12:30 Karting Slalom Cup Practice/Qualifying (live)
    10:45 11:15 Touring Car Cup Qualifying 2 (live)
    12:20 12:40 F4 Cup Qualification Race (live)
    13:15 13:45 Touring Car Cup Race 1 (25 mins + 1 lap) (live)
    14:25 15:25 GT Cup Race 1 (live)
    17:30 20:00 Drifting Cup Top 16 and Final (live)
    20:00 20:30 Digital Cup Grand Final (live)
    November 3, vasárnap
    Kezdés Vége Kategória
    9:00 12:00 Karting Slalom Cup Pre-Final
    9:30 10:30 GT Cup Race 2 (live)
    11:40 12:10 F4 Cup Main Race (live)
    13:20 13:55 Touring Car Cup Race 2 (30 mins + 1 lap) (live)
    13:30 14:00 Karting Slalom Cup Final (live)
    15:15 16:15 GT Cup Main Race (live)
    17:00 17:45 All Closing Ceremony