Címke: Austin

  • Bár jön Miami, Austin nem fél attól, hogy kiesne a naptárból

    Bár jön Miami, Austin nem fél attól, hogy kiesne a naptárból

    Austin jövőre nem rendelkezik szerződéssel 2022-re, és hiába jön májusban az első Miami Nagydíj, nem aggódnak Texasban a hosszabbítás miatt.

    „Most éppen a MotoGP pakolását nézem.” – fejezte ki magabiztosságát Bobby Epstein, a pálya elnöke a jövőt illetően.

    „Az, hogy most több versenyre készülünk egy év kihagyás után, az nagyszerű. Nehéz volt, több szempontból is. Amikor az eseményszervezésben vagy, az eseménytelen időszak durva. Ez az év sokkal édesebb a tavalyi után, jobban értékeljük az ideit.”

    Ezen a hétvégén a MotoGP, utána még a Forma-1 is ellátogat a Circuit of The Americas-ra. Utóbbi már elfogyott az összes jegy.

    „Simán adhattunk volna még el jegyeket, ha lenne még helyünk. Még akkor is, ez lesz az idei legnagyobb esemény a világon, miután az olimpián nem voltak nézők.”

    Jövőre csak egy amerikai helyszín rendelkezik kontraktussal, és az májusi időponttal rendelkező Miami. A Liberty már kijelentette, nem elképzelhetetlen a közeljövőben három amerikai futam sem, így nehéz elképzelni, hogy megválnának az austini pályától.

    A hétvégén közel 1000 dolgozó lesz majd a pálya környékén, a versenyek mellett nagyszabású koncertek is lesznek majd. Többek között Billy Joel és a Twenty One Pilots is fellép majd.

    Jövőre pedig több nagyobb esemény is lesz a pályán, tavasszal a NASCAR és a MotoGP tér vissza, az IndyCar azonban hiányzik majd a repertoárból.

    „Nagyon kényelmesen állunk a versenyekkel a naptárunkban… Az csak elosztaná a jegyeladásokat, ha több lenne, mint most.”

    Sokan arra számítottak, a két verseny egymás után lesz majd, Miami azonban tavasszal lesz majd, míg Austin továbbra is őszi időpontra számíthat.

    „Szerintem jól jön ki nekünk a naptári eloszlás. Mind a két verseny különleges más lesz, kiegészítjük majd egymást. Örülök a dátumnak, annyival többet nyújtunk majd a szurkolóknak.”

    Azzal a bizonyos harmadik egyesült államokbeli versennyel pedig Indianapolist és Las Vegast hozták hírbe.

    „El sem hiszem, milyen gyorsan teremtettünk szokást és történelmet. Alig egy évtizede rendeztük az első versenyünket, és a szurkolók már visszajárnak hozzánk, ugyanott táboroznak. A táborok pedig nőnek az új emberekkel, és nem hiszem, hogy ez a fajta hangulat változni fog.”

  • Austin helyett Szocsiban záródik az idei Formula 3-as évad

    Austin helyett Szocsiban záródik az idei Formula 3-as évad

    A Forma-1 és az FIA az FIA Formula 3-as bajnokság vezetőivel együtt jelentette be, hogy a sorozat szezonzáró három versenyét a COTA helyett az Oroszországban található Sochi Autodrom-on rendezik majd meg.

    A változást már a Formula 3 résztulajdonosai is elfogadták. Azért volt szükség a helyszín megváltoztatására, mert a jelenlegi járványhelyzetben eléggé nagy veszélyt jelentett volna a csapattagok és a versenyzők számára egy másik kontinensen levő hétvége és akkor a magas kiadásokról és az ezzel járó logisztikai kihívásokról még szót sem ejtettünk.

    A helyszíncsere miatt a Forma-1, a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye is versenyezni fog Szocsiban. A két alsóbb kategóriában három-három versenyt rendeznek majd, ami érdekes kihívást fog adni a szervezők számára, ugyanis így nagyon sűrű lesz a versenyhétvége programja.

    „Köszönöm az F1-nek, az FIA-nak, az összes csapatnak és a Szocsiban megrendezendő futam promótereinek is az együttműködést, hogy végbe mehetett az Austin-Szocsi csere” – nyilatkozta a Formula 2 és a Formula 3 ügyvezető igazgatója, Bruno Michel. „Örülök, hogy Oroszországba is eljutunk idén, azonban az Amerikai Egyesült Államok miatt szomorú vagyok, mert így nem láthatnak minket majd ott a nézők. Remélem, hogy a jövőben kárpótolhatjuk őket ezért.”

  • Katar is rendezhet idén beugróként versenyt

    Katar is rendezhet idén beugróként versenyt

    Állítólag Katar is beugorhat 2021-ben valamelyik verseny helyére, hiszen számos nagydíj felett sötét felhők sorakoznak.

    Ilyen például Zandvoort is, még annak ellenére is, hogy oda teltházat várnak, napi 105 ezer szurkolóval. A De Telegraaf értesülései szerint habár már dolgoznak az ideiglenes vendéglátó egységek felépítésén, nem teljesen tökéletes a dolog: „Azonban van bizonytalanság a nagyszámú koronavírus-megfertőződés és a jelenlegi több napos események augusztus 14-ig való tilalma miatt.”

    Az Ausztrál Nagydíjat már törölték, de Japán is veszélyben van, az itteni WEC fordulát ugyanis már törölték, és ugye például a most zajló tokiói olimpián sem lehetnek nézők.

    „Információink szerint augusztus 10-ig kell döntésnek születnie Suzukáról” – állítja az Auto Motor und Sport tudósítója, Tobias Grüner.

    Austin akár rendezhetne is egy második versenyt, ha még valamit pótolni kellene, de így is ott van Brazília, ahol még napi 50 ezer új fertőzött van, így itt is van ok az aggodalomra a versenyrendezést illetően.

    „Viszont Sao Paulo mindenképpen meg akarja tartani a versenyt” – tette hozzá Grüner. „A szerződések megnehezítik a Forma-1 számára, hogy kikerüljön a verseny a naptárból.”

    Mindazonáltal a Forma-1-nek így is van terve, szeretnének még egy versenyt a Közel-Keleten, ahol enyhébbek a korlátozások: „Ez logikus lenne. Logisztikailag is, illetve kisebb az esély a verseny törlésére.”

    Egy második bahreini verseny is opció lehet, de az új jelölt igazából Katar. Az Auto Motor und Sport szerint Szaúd-Arábia szomszédja már régóta szeretne F1-es nagydíjat: „Úgy hallottuk, hogy nagy összegeket ajánlottak már fel a tárgyalások során, hogy rávegyék a sportágat, hogy a Doha külvárosában található Losail International Circuit pályán versenyezzenek.”

    A dohai pálya hosszú évek óta vendégül látja a MotoGP mezőnyét, de megfordult már itt a WTCC mezőnye is.

  • Indianapolis nem térne vissza harmadik amerikai versenyként

    Indianapolis nem térne vissza harmadik amerikai versenyként

    Roger Penske, az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosa még a Miami Nagydíj jövő évi bemutatkozása ellenére szeretné, hogy az F1 újra ellátogasson a pályára.

    A Forma-1 lassan kezd visszatérni a normális kerékvágásba, és amellett, hogy idén a Holland és a Szaúdi Nagydíj is csatlakozik a naptárhoz, jövőre még egy új helyszín lesz, Miamiban.

    Az új verseny valószínűleg nyár elején lesz, és a Kanadai Nagydíjjal alkot majd egy blokkot. Eközben az austini futam marad ősszel, és a megelőzi a Mexikóvárosi és Sao Paulo Nagydíjat.

    Indianapolis belső pályája átalakult azóta, hogy legutóbb – 2007-ben – az F1 itt járt, az IndyCar most azon a vonalvezetésen rendez versenyeket.

    „Nem látom, hogyan jöhetne ide az F1 a közeljövőben.” – jelentette ki Roger Penske. – „Persze, ha van lehetőségünk, az más kérdés. De egyelőre nem volt semmi komolyabb megbeszélésünk.”

    „Beszéltem személyesen Stefano Domenicalival, és mindketten jó ötletnek tartjuk, de azért a gazdasági tényezőknek is a helyére kell kerülniük ehhez.”

    „Kell találnunk egy időszakot erre, stabilnak kell lennünk, és belefektetnünk, hogy vendégül lássuk őket. Nem csak arról szól, hogyan találjunk szponzort, hanem hogyan fér ez be az egész a profilunkba?” – jelentette ki Indianapolis főnöke.

    „Inkább egy sportautó versenyben gondolkodunk, mint az IMSA, több kategóriával, mint Daytonában vagy Sebringben. Ez olyasmi ami magasan lenne a listánkon.”

  • Austin lehet a másik Amerikai Nagydíj helyszín, Indianapolis nemet mond

    Austin lehet a másik Amerikai Nagydíj helyszín, Indianapolis nemet mond

    Lehet, hogy pletyka szinten Indianapolis jól hangzott, de egy második Amerikai Nagydíj helyszíne 2021-ben, több mint valószínű, hogy Austin lesz. Miközben Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatójaként azért küzd, hogy a koronavírus-járvány ellenére lemenjen a teljes, 23 futamos versenynaptár, az is kiderült, hogy több amerikai versenyhelyszín is készen áll a beugrásra, ha további futamok kerülnének törlésre. Az Indianapolis Motor Speedway ura, Roger Penske ugyanakkor a korábbi Amerikai Nagydíjnak helyt adó pályáról azt mondta, hogy idén nem lennének ők opció a Forma-1-nek. Így nyilatkozott az Associated Press-nek:

    „Jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben.”

    Az idei Amerikai Nagydíj főnök, Bobby Epstein ugyanakkor utalt rá, hogy nem szárható ki, egy második austini verseny megrendezése sem. Két hete, az AP-nek persze még ő is azt mondta, hogy ez csak „paddock pletyka”. Most, az ESPN-nek nyilatkozva már azt állította, hogy lehetséges lenne egy második futam is a Circuit of the Americas texasi pályán.

    „Amíg a „lehetséges” szót teszem a mondatom elé, addig minden rendben van. Egy második futam Austinban lehetséges. Olvastam is ezt így, és azt gondoltam, hogy igen, ez igaz. Az, hogy eldőlt, hogy Austinban lesz egy második futam, nos ez viszont nem igaz. Könnyen meg is fordíthatjuk ezt, ha úgy döntenek, hogy akarják és szükségük van rá, és ez a legjobb döntés a sportág számára, akkor meghozhatják ezt a döntést, mi ebben benne lennénk.”

  • Billy Joel is fellép majd Austinban, az F1-es hétvégén

    Billy Joel is fellép majd Austinban, az F1-es hétvégén

    A Circuit of The Americas (COTA) bejelentette, hogy a legendás zenészt, Billy Joel is fellép makd a Germania Insurance Super Stage-en, az amerikai, austini Forma-1-es hétvégén.

    Október 23-án, szombaton a többszörös Grammy-díjas Billy Joel a 90-es évek óta először lép színpadra Austinban. Az ikonikus előadó számos slágerével, többek között az „It’s Still Rock & Roll to Me”, az „Uptown Girl” és a „We Didn’t Start the Fire” című slágerekkel fogja megörvendeztetni a közönséget.

    Az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéin a Super Stage-en korábban fellépett többek között P!NK, az Imagine Dragons, Taylor Swift, Justin Timberlake, Bruno Mars, Britney Spears és Sir Elton John is.

    A háromnapos versenyre szóló jegyek belépőként szolgálnak koncertre és egyéb szórakoztató programokra is, az árak pedig 189 dollártól (~56000 forint) indulnak.

  • Biztonságban van Austin és Mexikó duplafurdulós hétvégéje

    Biztonságban van Austin és Mexikó duplafurdulós hétvégéje

    Októberben Austin és Mexikó is szerepelne a 2021-es versenynaptárban, és jelenleg biztosítottnak is tűnik a két egymást követő hétvégi verseny megrendezése. Annak ellenére van ez most így, hogy a júniusra tervezett Kanadai Nagydíj két egymást követő évben is elmarad, a koronavírus okozta korlátozások miatt.

    A mexikóvárosi szervezők ugyanakkor azt állítják, hogy az ő rendezvényük biztosított, még úgy is, hogy a pályát jelenleg is COVID-19 kórházként használják. A DPA hírügynökségnek eljuttatott közleményükben ez áll:

    „Minden látogatónkat biztosítani akarunk arról, hogy készen állunk Forma-1-es futam rendezésére.”

    A riport idéz egy F1-es forrást is, aki elmondta, hogy nem lesz változás az amerikai és a mexikói versenyek menetrendjében.

  • Az F1 nem mondana nemet egy harmadik amerikai helyszínre

    Az F1 nem mondana nemet egy harmadik amerikai helyszínre

    Az F1 új vezérigazgatója, Stefano Domenicalit megkérdezték egy esetleges harmadik amerikai versenyhétvégéről, mire az olasz szakember azt felelte: „soha ne mondd, hogy soha.”

    Ugyanis nemrég, pontosabban az Emilia Romagna Nagydíjon jelentették be, hogy Miami 2022-től szerepelni fog a naptárban, mint második amerikai helyszín Austin mellett.

    „Amerika nagyon sok lehetőséget és nagy érdeklődést mutatott, de az a realitás, hogy egy amerikai nagydíj után legyen egy második. Rengeteg lehetőségünk lesz majd a jövőben, soha ne mondd, hogy soha, de ez most a rövidtávú célunk.” – mondta Domenicali.

    Mivel a Miami Nagydíj debütálásának időpontja még nem ismert, a hangsúly a már létező texasi verseny jövőjére helyeződött, amely idén szerződésének utolsó évében jár.

    Az F1 Indianapolis után sokáig nem talált amerikai helyszínt, aztán 2012-ben, egy fixnek mondható helyszínt talált a sportág az országban. Domenicali azt is rögzítette, hogy amennyiben az austini verseny is marad a naptárban, kellő időbeli távolságban kell megrendezni a két versenyt:

    „Mindig is azt mondtuk, hogy az Egyesült Államok egy nagyon fontos terület, ahol fejlesztenünk kell az üzletet. Erre egészen sok lehetőség ígérkezik. Azzal, hogy két versenyünk lesz itt, jó irányba haladunk a jövőbeli stratégiánk szempontjából.” – mondta az F1 vezérigazgatója.

    „El kell választanunk egymástól a két versenyt, és ez nagyon fontos.” – zárta Domenicali.

  • Formula 3 előzetes versenynaptár 2021-re, lesznek a Hungaroringen is!

    Formula 3 előzetes versenynaptár 2021-re, lesznek a Hungaroringen is!

    A 2021-es FIA Formula 3 bajnokság előzetes versenynaptárát a mai napon mutatták be. Ebben hét versenyhelyszín található, mind betétfutamként a Forma-1-hez. Ahogy arról már előzetesen tudni lehetett, fordulónként immáron három verseny lesz, így 21 futam lesz, hárommal több, mint 2019-ben vagy 2020-ban.

    Az is már ismert volt, hogy az F3 már nem utazik együtt a Formula 2-vel, ennek a költségek csökkentése az oka. Ugyan a versenyhétvégék száma csökkent az előző két szezonhoz képest, de mivel mindegyik hétvégén eggyel több versenyt futnak, ezért összességében nőtt a futamok száma. Így több a pályán eltöltött idő is, tehát a fiatal pilóták több tapasztalatra tehetnek szert.

    Hat forduló lesz Európában, köztük egy új helyszín, Zandvoort, Hollandiában. A 2021-es szezon ismerős helyszínen indul, ez nem más lesz, mint Barcelona, Katalóniában. Októberben pedig lesz egy tengerentúli versenyük is, Austinban, Amerikában.

    A versenyhétvége új formátumát, ahogy a versenynaptárat is még jóvá kell hagynia a Motorsport Világtanácsnak, így a további részletek is akkor derülnek majd ki. A FIA Formula 3 vezérigazgatója Bruno Michel így nyilatkozott:

    „A 2021-es költség kontrollunkat már múlt héten bemutattuk, úgy döntöttünk, hogy limitáljuk a versenyhétvégék számát egy szezonban, hogy ezzel is csökkentsük a csapatok költségeit. A Forma-1 és az FIA támogatásának köszönhetően most már egy adott rendezvényen három versenyünk lesz, így hiába csökkent a hétvégéink száma kilencről hétre, a futamok száma 18-ról 21-re emelkedik. Ezzel nő a megtett kilométerek száma is a pályákon, amivel mindenkinek törődnie kell majd. Nagy érdeklődéssel várom hogy F3-as autókat láthassak majd Austinban és Zandvoortban. Ezek izgalmas, új helyszínek lesznek nekünk. Visszatérünk Le Castelletbe is, ahol remek versenyeket láthattunk az előző években. Az F3 már nincs egy hétvégén az F2-vel, de örömömre szolgál megerősíteni azt, hogy továbbra is a Forma-1 betétfutamai leszünk.”

    # Dátum Pálya Helyszín Ország
    1 05.09. Circuit de Catalunya Barcelona ?? Spanyolország
    2 06.27. Circuit Paul Ricard Le Castellet ?? Franciaország
    3 07.04. Red Bull Ring Spielberg ?? Ausztria
    4 08.01. Hungaroring Mogyoród ?? Magyarország
    5 08.29. Circuit de Spa-Francorchamps Spa ?? Belgium
    6 09.05. CM.com Circuit Zandvoort Zandvoort ?? Hollandia
    7 10.24. Circuit of the Americas Austin ?? Egyesült Államok
  • Új utcai pályát avat fel jövőre az IndyCar – íme a teljes menetrend!

    Új utcai pályát avat fel jövőre az IndyCar – íme a teljes menetrend!

    17 fordulóval tervez 2021-ben az IndyCar, köztük egy új helyszínnel, de három három pályától így búcsúzik az amerikai sorozat.

    Az új szezon az idei zárófutam tervezett helyszínén, St. Petersburgban indul majd, és Laguna Secában zárul majd.

    Az Indy 500 előtt két oválpályás verseny lesz Texasban, pótolva Iowa elvesztését. Ezenkívül az rövid kör, Richmond búcsúzik, egyetemben az Amerikai Nagydíj helyszínével, Austinnal.

    Indianapolis ezenkívül két verseny helyszínéül szolgál majd a „Grand Prix” vonalvezetéssel, azt követően, hogy Roger Penske felvásárolta az egész létesítményt és a sorozatot is.

    Az egyetlen jövőre debütáló futam Nashville-ben lesz, az utcai pálya vonalvezetése pedig hasonló lesz a Miami Nagydíj eredeti tervezetéhez.

    „Nem lehetnénk izgatottabbak, azzal kapcsolatban, hogy Nashville utcáin is versenyezhetünk. Úgy gondoljuk, nagyon népszerű lesz a verseny, már az első évben.” – nyilatkozta Mark Miles, a Penske-csoport vezérigazgatója.

    Az IndyCar 2021-es versenynaptára:

    # Dátum Verseny Helyszín Típus
    1 03.07. Grand Prix of St. Petersburg ?? Streets of St. Petersburg utcai
    2 04.11. Indy Grand Prix of Alabama ?? Barber Motorsports Park épített
    3 04.18. Grand Prix of Long Beach ?? Streets of Long Beach utcai
    4 05.01. Texas 300
    ?? Texas Motor Speedway
    ovál
    5 05.02. Genesys 300
    6 05.15. GMR Grand Prix ?? Indianapolis Motor Speedway – Road Course épített
    7 05.30. 105. Indianapolis 500 ?? Indianapolis Motor Speedway ovál
    8 06.12.
    Detroit Grand Prix
    ?? Belle Isle Street Circuit
    utcai
    9 06.13.
    10 06.20. Grand Prix at Road America ?? Road America épített
    11 07.04. Indy 200 at Mid-Ohio ?? Mid-Ohio Sports Car Course épített
    12 07.11. Indy Toronto ?? Exhibition Place utcai
    13 08.08. Music City Grand Prix ?? Nashville Street Circuit utcai
    14 08.14. IndyCar Harvest GP? ?? Indianapolis Motor Speedway – Road Course épített
    15 08.21. TBA? ?? World Wide Technology Raceway ovál
    16 09.12. Grand Prix of Portland ?? Portland International Raceway utcai
    17 09.19. Grand Prix of Monterey ?? WeatherTech Raceway Laguna Seca épített