Címke: aukció

  • Vettel megpróbált venni egy F2004-et, azonban túl drágának találta azt

    Vettel megpróbált venni egy F2004-et, azonban túl drágának találta azt

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy Sebastian Vettel megvásárolta magának a Forma-1 történelmének egyik legdominánsabb autóját, az 1992-es Williamst, amivel Nigel Mansell egyetlen világbajnoki címét aratta. A német azonban most elárulta, hogy egy F2004-et is megpróbált beszerezni magának, azonban t a magas költségek inkább letett róla.

    Michael Schumacher az F2004-gyel nyerte meg hetedik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A német legenda 18 versenyből 13 alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején abban az évben.

    Nem sokkal a Toszkán Nagydíj kezdete előtt Mick Schumacher pályaára vihette édesapja bajnoki gépét pár kör erejéig a Ferrari 1000. versenyének ünneplése gyanánt.

    A Formula 2 bajnoki éllovasa már nem először ült az F2004 volánja mögött, ugyanis a tavalyi Nagydíjon is teljesíthetett pár kört az eső áztatta Hockenheimringen.

    Vettel közelről figyelte, ahogy az ifjabb Schumacher terelgeti az egyik, hanem a legjobb Ferrarit és az esemény közben az egykori Red Bullos csapattársa Mark Webber egy rövid interjút is készített vele.

    A Vettel és Webber közötti párbeszéd:

    Vettel: Ez a kedvenc autóm. Te versenyeztél ez ellen?

    Webber: Azt hiszem egy alkalommal nekimentem ennek az autónak Törökországban és Michael egyáltalán nem volt elragadtatva ettől. Azonban amint meglátom ezt az autót, akkor a nyers erő és Michael jutnak az eszembe.

    Vettel: Csak azt mondom, hogyha megnézed a mostani autók sokkal nagyobbak ezeknél. Nyilvánvalóan sokkal több leszorítóerővel rendelkezünk, de ez az autó olyan 160-170 kiloval könnyebb a mostaniakhoz képest.

    Webber: Nemrégiben egy klasszikus autóval gyarapodott a kollekciód. Van-e autód ebből a generációból?

    Vettel: Nincs. Egyszer árverésre bocsájtottak egy pont ugyanilyen autót, azonban túl drágának találtam.

    Webber: Nem igaz Seb!

    Vettel: Tényleg az volt! Ez egy hihetetlen autó, mindjárt meg is fogod tudni, hogy miért.

  • A Toyota Gazoo Racing F1-es Toyotát ajánlott fel jótékonysági célra!

    A Toyota Gazoo Racing F1-es Toyotát ajánlott fel jótékonysági célra!

    A Toyota Gazoo Racing felajánlotta a 2009-es TF109-es Forma-1-es autót a #RaceAgainstCovid nevű online árverésre, melyet az FIA és az RM Sotheby’s szervez. A bevételt a Nemzetközi Vöröskereszt és a Nemzetközi Vörös Félhold mozgalmak kapja majd, és a koronavírus elleni harcra fordítják majd.

    A Toyota 2009-ben szerepelt utoljára a Forma-1-ben, Jarno Trullival és Timo Glockkal. A szóban forgó TF109-01 Panasonic Toyota Racing teszt autója volt a szezon során, majd a Pirelli használta F1-es gumijaik fejlesztéséhez.

    Az árverés június 15-én kezdődik majd, az autó kikiáltási ára pedig 1 millió euró, vagyis körülbelül 350 millió forint

    Az F1-es Toyotán túl azonban más értékes autósport relikviákra is lehet majd licitálni. Többek között Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas versenyen is viselt overáljaira, de például Damon Hill és Tom Kristensen is ajánlott fel személyes tárgyakat.

    Ezen kívül licitálni lehet majd arra is, hogy valaki egy szimulátoros napot tölthet majd a Ferrarinál, Maranelloban.

    „Az egészségügyi krízis kezdete óta az FIA és az egész motorsport közösség elkötelezetten vesz részt a világjárvány elleni küzdelemben számos kezdeményezés által, mint például a #RaceAgainstCovid által.” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt. „Most ismét lehetőségünk van rá, hogy megmutassuk erőnket és egységünket. Én nagyon üdvözlöm az FIA és az RM Sotheby’s együttműködését, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt és a Nemzetközi Vörös Félhold mozgalmak javára gyűjtsünk, mintegy globális válaszként a COVID-19 világjárványra.”

  • Kalapács alá kerül Schumacher első F1-es Ferrarija

    Kalapács alá kerül Schumacher első F1-es Ferrarija

    Eladásra került az első Forma-1-es Ferrari, amit a hétszeres világbajnok Michael Schumacher vezetett.

    A német frissen nem sokkal a második Forma-1-es világbajnoki címének megnyerését követően vihette pályára a 412 T2-es Ferrarit, miután a Benettontól az olaszok istállóhoz szerződött azt 1995-ös szezon végén.

    A német legenda a 157-es karosszériát használta a két teszthez: először a maranellóiak tesztpályájáján, Fioranoban, majd később Estorilban gurulhatott pályára Portugáliában. Körülbelül 2000 ember nézte, hogy Schumacher gyűjti a kilométereket a Ferrari 1995-ös Forma-1-es autójába. Az egy héttel későbbi portugál teszten pedig azonnal körrekordot állított be egy 1:20.20-as idővel, ami hét tized másodperccel volt gyorsabb Gerhard Berger azévben autózott leggyorsabb körénél.

    Az autót – amivel Schumacher tesztelt- eredetileg Jean Alesi vezette az 1995-ös szezon során. A francia ezzel az autóval versenyzett a Brazil és a San Marino-i Nagydíjon, ahol a második helyet szerezte meg a Williams versenyzője, Damon Hill mögött.

    Az autót 2018 folyamán szállították vissza Maranellóba, ahol egy komoly szervizen esett át: kicserélték az autó karosszériáját, újrafestették, új fékeket és a váltót kapott. Az átalítások sikeresek voltak, ugyanis az alkatrészek átmentek a Ferrari eredetiségi vizsgálatán.

    A Girardo & Co nevezetű cég- akik autók eladásával foglalkoznak – elmodnása szerint az autót már meg lehet vásárolni a londoni bemutatótermében, miután visszatért a párizsi Rétromobile-ból. Azonban a cég nem volt hajlandó elárulni az autó árát. A leendő tulajdonos nem csak az autót, hanem a Schumacher által a két teszten elért időeredményekről készült jegyzőkönyveket is.

    „Mondanom sem kell, hogy ez egy áldás, hogy mi vezethetjük ennek a legendás Forma-1-autónak az aukcióját. Amellett, hogy időt tölthetünk el az autóval lehetősségünk adódik majd megismerni az autó leendő új tulajdonosát is,” – nyilatkozta a cég alapítója, Max Girardo.

  • Nagyszabású F1-es aukció indult, Ausztrália megsegítéséért!

    Nagyszabású F1-es aukció indult, Ausztrália megsegítéséért!

    Bizonyára mindenki tisztában már vele, hogy sajnos óriási kiterjedésű tüzek pusztítanak Ausztrália jelentős területén. Hírt adtunk már róla, hogy több F1-es versenyző, többek között Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo is adakozott, Lando Norris pedig gyűjtést szervezett Twitchen.

    Most a Forma-1 is bejelentette, hogy segíteni kíván azon térségeknek, melyek a leginkább megszenvedték/megszenvedik a tűzvészt. Így aztán nagyszabású F1-es aukciót indítottak, s az így befolyó összeget jótékonysági és non-profit szervezeteknek ajánlják fel. Ezek a szervezetek a következők:

    • Red Cross Australia (Ausztrál Vöröskereszt)
    • Country Fire Authority Victoria (Victoria állam önkéntes tűzoltói)
    • Foundation for Rural and Regional Renewal (Alapítvány a vidéki és regionális megújulásért)
    • WWF Australian Wildlife and Nature Recovery Fund (A WWF Ausztrál Vadon élő állatok és a természet helyreállítási alapja)

    Az aukción csupa olyan termékek, vagy élmények lesznek elérhetőek, melyek egyébként nem megvásárolhatóak.

    A felajánlások közt van már:

    • Daniel Ricciardo kesztyűje és cipője, melyet első renault-s versenyén viselt
    • Kevin Magnussen sisakja, amit az idei Ausztrál Nagydíjon visel majd
    • Versenyoverálok Alexander Albontól, Max Verstappentől, Romain Grosjeantól és Danyiil Kvjattól, amit a 2019-es szezonban viseltek”
    • Meet and greet” a paddockban az Ausztrál Nagydíjon Lewis Hamiltonnal, Valtteri Bottasszal, Alexander Albonnal, Max Verstappennel, Lando Norrisszal, Carlos Sainzzal, Sergio Perezzel, Lance Strolal, George Russellel, Nicholas Latifivel, Mattia Binottoval, Toto Wolffal, Claire Williamsszel.
    • Gyárlátogatást ajánlott fel a McLaren és a Renault
    • Együtt lehet edzeni a Renault Sport Academy-vel
    • Paddock Club élményt ajánlott fel a Pirelli
    • Az Albert Park Circuiten élményautózás a Safety Car utasaként
    • Látogatás a versenyirányítás szobájába az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén
    • Vacsora Ross Brawnnal az F1 technikai igazgatójával

    Az aukció a www.f1authentics.com-on zalik és február 9-ig tart.

  • Red Bullos gyárlátogatást vett magának Zak Brown

    Red Bullos gyárlátogatást vett magának Zak Brown

    Egy jótékonysági aukció keretében hirdetett meg Adrian Newey egy túrát a Red Bull Racing főhadiszállásán. Ezen licitversenyt pedig a McLaren sportigazgatója Zak Brown nyerte meg.

    A modern Forma-1-ben a csapatok mindig megpróbálnak valamilyen úton-módon „kémkedni” a riválisoknál, hogy ellessenek vagy elcsípjenek egy-két hasznos infót, trükköt, beszélgetést. Legyen az fotósok által készített titkos felvételek alapján, vagy a Sebastian Vettel által rendszerint végzett szemrevételezéssel.

    Ám voltak olyan megoldások is, amik a sportszerűség és a korrektség határain is túl nyúltak, mint a McLaren híres kémbotránya 2007-ben. A wokingiak most egy sokkal sportszerűbb ám eddig példátlan leskelődésre vetemedtek. A The Halow Project egy jótékonysági aukciót hirdetett, Adrian Newey felajánlásából, és a nyerte látogatást és betekintést nyerhet a Red Bull Racing központjába, gyárába. Ezt a túrát pedig nem más, mint a McLaren vezetője Zak Brown nyerte.

    https://www.instagram.com/p/B6PCDv3BAWA/

  • Pályán Lauda Ferrari 312T-je, amely egyébként eladó

    Pályán Lauda Ferrari 312T-je, amely egyébként eladó

    Ugyan a háromszoros világbajnok Niki Lauda elhunyt, de a legendája tovább él, akár egy olyan gépben is, amelyikkel sikeres volt. A Ferrari 312T-vel pedig Lauda megszerezte az első bajnoki címét, amelynek keresztirányú sebességváltója van, és 12 hengeres motorja. A #22-es építésű autó pedig augusztusban kalapács alá kerül, és a Gooding & Company pedig bemutatta, hogy mire is képes az öreg technika.

    Az 1975-ös évjáratú Ferrarit az aukciós cég elküldte egy kicsit nyargalni a The Ridge Motorsports Parkban, Washington államban. Ezzel az autóval nyerte meg az osztrák nemzeti hős egyébként a Francia Nagydíjat akkoriban, tehát ez nem egy tesztgép, hanem éles versenyautó. Az erről készült videóban eredeti felvételek is láthatóak, és hallható is a nagyon is szépen duruzsoló motor.

    A 312T a fiatal Lauda visszajelzései alapján épült már, miután 1974-ben számos technikai hiba súlytotta az elődmodell 312B3-at. Jobb lett az autó súlyelosztása köszönhetően az új sebességváltónak, fejlettebb volt az aerodinamikája is, és a 12 hengeres motor is már több mint 500 lóerőnyit teljesített. Öt győzelmével 1975-ben Lauda meg is szerezte a világbajnoki címet. A 312T különféle variánsaival végül 27 győzelmet szereztek a Ferrari pilótái, három egyéni és négy konstruktőr bajnoki cím lett a mérleg, végül 1980-ban már jött egy teljesen új alap.

    A #22-es építésű autó az évek alatt több kollekciót is megjárt már. Legismertebb tulajdonosa egy ismert amerikai gyűjtő volt, aki teljesen eredeti állapotára restauráltatta a járművet. Egy ilyen kaliberű és minőségű egyedi autónak pedig ára van. Várhatóan hat és nyolc millió dollár között kelhet majd el augusztusban.

  • Megvásárolható Martin Brundle utolsó Forma-1-es autója

    Megvásárolható Martin Brundle utolsó Forma-1-es autója

    Ha bárki úgy gondolja, hogy karácsony után még szeretne meglepni egy hozzá közel álló személyt, akkor a Sky Sports F1 kommentátorának, Martin Brundlenak az utolsó Forma-1-es autójával megteheti mindezt.

    Az 1996-os arany színű Jordan 196-ban egy V10-es Peugeot motor dobog, mely a következő hónapban az RM Sotheby’s Párizs aukción megvásárolható lesz.

    Az RM Sotheby’s előrejelzései szerint 170’000 és 190’000 euró közötti összegért, azaz közel hatvanmillió forintnak megfelelő summáért fog elkelni a versenyautó.

  • Itt az utolsó esély, hogy láthassa Piet den Hartogh lenyűgöző Ford gyűjteményét

    Itt az utolsó esély, hogy láthassa Piet den Hartogh lenyűgöző Ford gyűjteményét

    Nem mindennapos dolog, hogy egy klasszikus Ford tűnik fel egy árverésen – az pedig szinte elképzelhetetlen, hogy 220 ilyen oldtimer kerül kalapács alá, köztük A-modellek és T-modellek, egyedi fa oldalkarosszériás kombik és régi autóbuszok.

    A járművek lélegzetelállító kavalkádja a világ legnagyobb Ford-oldtimer magángyűjteményéből származik, amit a holland Piet den Hartogh állított össze 50 év szenvedélyes munkájával. A gyűjteményt a Den Hartogh múzeum őrzi.

    Piet akkor esett szerelembe a Fordokkal, amikor az apja 1924-ben vett egy T-modell kisteherautót. Amikor felnőtt, maga is elkezdett Fordokat vásárolni: autókat, buszokat és teherautókat, köztük egy popcorn-árusító járművet, egy rendőrségi hójárót és egy fával hajtott teherautót.

    A gyűjtő sajnos 2010-ben elhunyt, és két évvel ezelőtt a múzeum is bezárta kapuit. A család most a teljes kollekciót árverésre bocsátja, remélve, hogy a féltve óvott járművek új otthonra találnak, ahol ugyanúgy megbecsülik majd őket, mint az Amszterdam közelében lévő múzeumban.

    “A Papa nélkül ez már nem ugyanaz a gyűjtemény,” vélekedett Piet fia, Pieter den Hartogh. “Apám szenvedélyes ember volt, és a Fordok iránti rajongását mindenkivel meg akarta osztani. Mindegyik autó fontos szerepet játszott az életünkben.”

    A teljes gyűjteményt a Bonhams aukciós cég bocsátja árverésre Hilleghomban június 23-án.

  • Licitre kerül Ayrton Senna sárga overálja

    Licitre kerül Ayrton Senna sárga overálja

    Egy újabb Ayrton Senna nevéhez köthető relikvia kerül hamarosan a kalapács alá, és ezen aukciót május 12-én rendezi majd Monacoban az RM/Sothebys. A legendás brazil egyetlen évben hordott sárga overált a Forma-1-ben, 1987-ben. Ez pedig ráadásul az, amelyben megnyerte az első Monacói Nagydíját, akkor még a Team Lotusnak.

    Attól igazán különleges csak, hogy Senna is aláírta, a személyes szponzoránál, a Nacionalnál látható a szignója a legendás brazil versenyzőnek, ettől még értékesebb lesz annak, aki megszerzi a Forma-1 történelem ezen darabját.

    Embed from Getty Images

  • Elárverezik Schumacher egykori motorhome-ját

    Elárverezik Schumacher egykori motorhome-ját

    Most tuti, hogy minden Michael Schumacher rajongónak felcsillan a szeme, és aki jó mélyen a zsebébe is tud nyúlni, az igazán exkluzív „relikviának” válhat tulajdonosává. Árverésre bocsátották ugyanis azt az Iveco buszt, mely Schumacher és Rubens Barrichelo motorhome-jaként funkcionált 2001 és 2005 között.

    Az árverésre a Bonhams párizsi aukcióján kerül majd sor, február 8-án. Előzetesen arra számítanak, hogy az egyedi jármű 150 000 és 190 000 dollár közötti (~37 és 47 millió forint között) áron kel majd el.

    A buszt a Carrosserie Orlandi alakította át, hogy megfelelő hely legyen a jármű a stratégiai megbeszélésekhez, interjúkhoz és fizioterápiás foglalkozásokhoz.

    A  legutóbbi tulajdonos ugyan felújította a belső teret, így az ma már egy kicsit gyakorlatiasabb, sem mint üzleti jellegű tér.

    A 12 méter hosszú Ivecoban tágas lakóterek találhatók, egy hálószoba nagy ággyal, egy fürdőszoba, Bose hangrendszer és egyéb csúcstechnológiás elektronikai berendezések.

    A busz 380 lóerős turbó-dízel motorral és nyolc fokozatú ZF automata váltóval bír.