Címke: Audi

  • Ezért a versenyzőért robbanthat majd bankot az Audi

    Ezért a versenyzőért robbanthat majd bankot az Audi

    Az Audi 2026-ban csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez motorgyártóként, és azonnal nagyra törne. A német márkának szüksége lesz egy vezéregyéniségre, és a Sky Sports újságírója szerint ez a pilóta Lando Norris lehet.

    A McLaren brit pilótáját a saját generációjának egyik legnagyobb tehetségének tartják számon. Ezt az idei szezonban is bizonyítja, ugyanis jelen pillanatban 4 dobogós helyezésnél jár, Szingapúrban és Suzukában is szenzációs versenyzéssel ért célba a 2. helyen.

    Világbajnok lehet majd a McLaren, de nem Norrisszal?

    A 2021-es Orosz Nagydík időmérőjének győztesét a 2025-ös szezon legvégéig köti szerződés a wokingi istállóhoz, szóval minden lehetősége meglesz arra, hogy csapatot váltson 2026-ra, amikor ugyanis új motorformula érkezik a királykategóriába.

    „Ami az átigazolási piacot illeti, Lando Norris a Forma-1 Jude Bellingham-e – véli Slater, aki Norrist a Real Madrid egyik legnagyobb tehetségéhez hasonlította a brit pilótát. – Norris értéke 100 millió angol font környékén lenne. Fiatal, tehetséges és emiatt elégé kelendő lenne a piacon.”

    „Rengeteg faktor játszik szerepet ebben. Azt is látni kell, hogy már 6 éve a McLarennel van, ez lesz az 5. teljes szezonja a Forma-1-ben, és ő a csapat első számú pilótája. Az is nagy kérdés, hogy mennyi a piaci értéke, és hogy van-e kivásárlási záradék a szerződésében.”

    „Legjobb tudomásom szerint azonban aki szerződtetni akar egy pilótát, azért szinte bármekkora összeget hajlandó mozgósítani. Mindezt a kitűzött cél elérése érdekében teszik meg. Van olyan csapat, aki szerződtetni szeretné Norrist? Most még lehet, hogy nincs, de idővel lehetnek jelentkezők.”

    „A Ferrarinál rendben vannak, a Mercedesnél szerintem Lewis Hamiltonnal és George Russell-lel is hosszú távra terveznek, Max Verstappen pedig még sokáig a Red Bullnál lesz. Az Audi azonban érdeles lehet, mert nekik is szükségük lesz egy jó pilótára. Nem tudom, hogy Norris illene-e abba környezetbe, de ott lesz a volt főnöke, Andreas Seidl, [illetve a McLaren egykori technikai igazgatója, James Key is – a szerk]. Nagyon sok fog múlni azon is, hogy a McLaren hol fog állni az erőssorendben az évek múlásával.

  • Sainz elismerte azt, amit már sejteni lehetett

    Sainz elismerte azt, amit már sejteni lehetett

    Carlos Sainz édesapja megerősítette, hogy a belépni készülő autógyár valóban érdeklődik a fia iránt.

    A spanyol Forma-1-es versenyző kontraktusa 2024 végén lejár, így csak a következő év köti a Scuderiához a 28 éves pilótát. Míg az érintett minél előbb szeretne tárgyalni, addig a vörösök kivárnak, és inkább a másik versenyzőjük szerződésére koncentrálnának.

    Az olasz sajtó szerint a prioritást Charles Leclerc megtartása élvezi, bár a monacói hozzátette, még nem beszéltek a folytatásról a csapattal.

    Mindaddig Sainz Jr. nevét sűrűn szóbahozzák az Audival, és a ralivilágbajnok elismerte, valóban bekopogtatott a német gyár hozzájuk. A Volkswagen Csoport tagja a Saubert veszi majd át, és az új motorérában (2026) már teljes értékű tagja lesz a mezőnynek.

    Mindemellett a svájci csapat vezérigazgatója pont az az Andreas Seidl lett, aki korábban már dolgozott együtt a spanyollal a McLarennél.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz már nagyon szeretné tudni, mi lesz a sorsa 2024 után – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Természetesen van kapcsolatunk, de egyelőre semmi konkrétum. Ez egy olyan pillanat, amikor nekünk várnunk kell, és meglátjuk mi lesz. Természetesen az Audi nem fog megállni, ők tovább mozdulnak. Keményen dolgoznak, és az az ambíciójuk, hogy rögtön jók lesznek. Így nagyon gyorsan és teljes erőbedobással haladnak. Andreas (Seidl) néhány évekig együtt dolgozott Carlosszal a McLarennél, nagyon jól ismerik egymást, és nagyon sikeres időszakot éltek meg együtt. Andreas egyike azoknak a fickóknak, akik igazán nagyra értékelik Carlost, és azt a minőséget, amit a tempójával és a visszajelzésével képes nyújtani. Tehát nagyon jól ismerik egymást. Először azt gondoltam, hogy nagyon jó az Audi lépése a Forma-1 felé. Jó csapat lesznek a jövőben, ebben biztos vagyok” – nyilatkozta Sainz Sr. a Planetf1.com-nak.

    Ugyan, kölcsönös érdeklődés már kialakult a német gyár és a spanyol versenyző között, ám a 28 éves pilóta első sorban a Ferrarira és a szerződése meghosszabbítására koncentrálna.

    „Carlosnak még egy éve hátra van a szerződéséből. Ahogy korábban is mondta már, a kívánsága az, hogy minél előbb tudni szeretné mi lesz vele 2024 után. Nagyon szeretné úgy kezdeni a 2024-es évet, hogy biztos a sorsában. Ez a legfontosabb most a számára, nem akar bizonytalanul egy szezont elkezdeni. Fred (Vasseur) nagyon egyértelmű volt, mikor azt mondta, hogy várjunk, és nézzük meg a bajnokság második felét. Mondjuk az utolsó hónapig várunk, és megnézzük mi fog történni. Tehát várunk, és meglátjuk.” – tette hozzá a ralivilágbajnok.

  • Merész kijelentést tett a Red Bull motorjáról a csapat szókimondó tanácsadója

    Merész kijelentést tett a Red Bull motorjáról a csapat szókimondó tanácsadója

    A 2026-ban érkező motor fejlesztésével a Red Bull sokkal jobban áll, mint a Ferrari vagy az Audi, véli Helmut Marko.

    A Red Bullnak ez lesz az első saját fejlesztésű erőforrása, melyet a Forddal karöltve készítenek el az új szabályokat hozó 2026-os szezonra. Nagy falatnak ígérkezik, többen úgy vélik, nem is haladnak jól, és ezért lobbiznak az előírások módosításáért. Az istálló veterán tanácsadója szerint azonban pont az ellenkezője történik.

    „Nem gondolom, hogy műszakilag hátrányban vagyunk. A Ferraritól, a Mercedestől, a Renault-tól és a Cosworth-tól szerződtettünk szakembereket – nyilatkozta Marko a Motorsport-Total.com-nak. – A Ford is a partnerünk. A belsőégésű motorokkal elit szakemberek foglalkoznak, és az elektromos oldalon is van két nagyon értelmes kolléga.”

    Álhíreket terjesztenek a Red Bullról? Horner nyugodt

    „Augusztusban be fogunk indítani egy teljes motort MGU-K-val, akkumulátorral. Így mérföldekkel az Audi és a Ferrari előtt járunk majd, nagyjából hasonló fázisban leszünk a Mercedesszel.”

    Hozzátette, hogy az év végére már próbapadon fogják futtatni a teljes erőforrás aktuális verzióját. Hogy a riválisok helyzetéről mennyire pontos információkat kapott informálisan, nem tudni, ezért nem árt csínján bánni a kijelentéseivel.

    Ami azt illeti, az új gyártóként érkező Audi állítólag már több hónapos csúszásban van, bár a következő években talán még lesz idejük behozni a lemaradást.

  • Ferrari vagy Audi – mit tartogat Sainz számára a jövő?

    Ferrari vagy Audi – mit tartogat Sainz számára a jövő?

    Az utóbbi hónapok során Carlos Sainz-t számtalan alkalomszor hozták hírbe az Audival. Ugyan vannak olyan pletykák, hogy a spanyol pilóta már előszerződést is között a németekkel, de a Ferrarinál tagadják ezt, és Sainz is elismerte, hogy még sokáig szeretne maradni a Ferrarinál.

    Sainz jövője kapcsán már csak azért is olvashatunk sok pletykát manapság, mert a 2022-es Brit Nagydíj győztesének a 2024-es szezon végén lejár a szerződése a Ferrarinál. Mivel szerinte az olasz csapat az idei szezonban számos alkalommal részesítette előnyben a csapattársát, Charles Leclerc-t, ezért voltak olyan hangok, akik szerint Sainz távozni akar Maranellóból. Az olasz sajtó azonban nem ebbe a táborba tartozik, szerintük egyértelmű a spanyol álláspontja.

    Sainz: Elképesztőt versenyeztem, de nem látom az eredményét!

    „Az A, a B, valamint a C terv is az Sainz számára, hogy marad a Ferrari – írja a Motorsport.com olasz kiadása. A szóban forgó médium azért állítja ezt ilyen magabiztosan, mert még a nyári szünet előtt lehetőségük volt egy hosszabb beszélgetést folytatni Sainz-cal, és többek között ez a téma a szóba került.

    Sainz annak ellenére érzi jól magát a Ferrarinál, hogy Leclerc jelen pillanatban megelőzi őt az egyéni bajnokságban, és a dobogós helyezések tekintetében is 3:0 arányban vezet vele szemben. A spanyol pilótának számos alkalommal nem jött ki a lépés, és egy korábbi interjújában azt hangoztatta, hogy hiába versenyez 2023-ban egy rendkívül magas szinten, ez nem feltétlenül mutatkozik meg a pontszámán.

    Az előbbieket olvasva azonban meglepő az a tény, hogy a két fél a hamarosan lejáró szerződés ellenére sem ült még tárgyalóasztalhoz. A csapatfőnök Frédéric Vasseur azzal magyarázta ezt, hogy jelen pillanatban nem ez élvez prioritást a számukra. Ebben van valami, ugyanis a Ferrari idei szezonban nyújtott teljesítménye egyáltalán nem rózsás, és bőven lesz min javítaniuk a szezon második felében.

    Már az Alfa Romeo is gyorsabb náluk – Leclerc nem érti, mi történik a Ferrarival

  • A Ferrari egyre inkább új ellenfeléhez „taszítja” versenyzőjét?

    A Ferrari egyre inkább új ellenfeléhez „taszítja” versenyzőjét?

    Ralf Schumacher szerint Carlos Sainznak teljesen eleget lett a Ferrariból, így az Audi ajtaján fog kopogtatni.

    A Scuderia a Hungaroringen sem tudott mit kezdeni a McLarennel, a Mercedesszel és a Red Bull-lal. Frédéric Vasseur elismerte, hogy sokat hibáznak manapság de igyekeznek minden ballépésből tanulni.

    „Az elmúlt 35 évet a boxfalon töltöttem, és hétfőnként tanulmányozni szoktam az elkövetett hibáimat. Ha Toto Wolffhoz mentek, ő is ugyanezt fogja mondani” – emelte ki a francia csapatfőnök.

    A spanyol versenyző ugyanakkor a futam után némileg úgy érezte, csapata ezúttal is Charles Leclerc-t tette a kedvezőbb stratégiára.

    „Feltételezem, hogy ezzel a rossz kiállást akarták jóvátenni. Könnyen lehet ebbe összeesküvést látni, de nem így van. Lassú volt a kerékcseréje, és ezt akarták kompenzálni” – magyarázta Sainz.

    Míg a 28 éves versenyző többször hangoztatta, hogy szívesen tárgyalna már a következő szerződéséről (2024 végén jár le a kontraktusa), addig Vasseur és a vörösök inkább a monacói „papírjaira” koncentrálnak.

    „Lehet érezni, hogy elveszítette a bizalmát a csapatban. Hallottam olyan pletykákat, mi szerint az apja már keresi az alternatívákat a paddockban. A Ferrari egy kissé katasztrofális helyzetben van” – foglalta össze Ralf Schumacher.

    Az egykori versenyző kifejtette melyik lehetőséghez kerülhet közel a spanyol.

    „Az idősebbik Carlos Sainz a raliversenyzés révén közel áll a Volkswagen Csoporthoz. Az Audinak pedig szüksége lesz egy tapasztalt versenyzőre, mikor belépnek a Forma-1-be. Ám Carlos nem tesz túl nagy benyomást rám. Ugyan jól tud vezetni, de túl sok hibát követ el. Nagyon ingadozó a teljesítménye”

  • Fontos áldozatot kellett hoznia az Audinak az F1 érdekében

    Fontos áldozatot kellett hoznia az Audinak az F1 érdekében

    Az Audi 2026-tól vesz részt az F1 világbajnokságában, és hogy az előkészületek minden szükséges erőforrást megkapjanak, kurtítottak a sportprogramon.

    Rolf Michl, a sportrészleg igazgatója bejelentette, hogy a vállalat vezetői tanácsa azt a döntést hozta, hogy különböző sportautó-programok ügyfelei részére megszüntetik a gyári támogatást. Ez a DTM-et, a Dakart és a GT-ágakat érinti.

    „Egyértelmű döntés született, hogy 2024-től a 2026-ban esedékes Forma-1-es belépésre helyezzük a figyelmünket, ezért onnantól sajnos nem tudunk anyagi támogatást nyújtani ezeknek a részlegeknek” – nyilatkozta Michl a Motorsport-Magazin.com-nak.

    Bejelentették az új F1-es csapat első pilótáját

    „Ez főleg az alkatrészek ellátására és az Audi Sport versenyzőire vonatkozik. Biztosítani fogjuk, hogy a meglévő autók minden szempontból üzemképesek maradjanak, de stratégiailag már nem szólunk bele a működésükbe 2024-től. Nehéz szívvel, de el kellett fogadnunk az Audi testületi döntését.”

    Az Audi a Sauber felvásárlásával, a 2026-ban bemutatkozó új motorkorszakkal együtt debütál az F1-ben. A hamarosan hivatalba lépő új vezérigazgató, Gernot Dollner célja az, hogy a márka a mezőny elitjébe lépjen.

  • Bejelentették az új F1-es csapat első pilótáját

    Bejelentették az új F1-es csapat első pilótáját

    Az Audi 2026-tól vesz részt a világbajnokságban a Sauber/Alfa Romeo felvásárlásával, és csütörtökön bejelentették, hogy leigazolták az első pilótát.

    Szándékosan nem versenyzőt írunk, az illető ugyanis a szimulátorban fog dolgozni, a hajtáslánc fejlesztésében segédkezve. Ő nem más, mint a 39 éves svájci Neel Jani, aki ismerős név az autósportban, hiszen megfordult számos kategóriában.

    Fiatalon 2003 és 2006 között többször tesztelt F1-es autót, a Red Bullnál is, miközben 2005-ben az F2 elődjében, a GP2-ben két győzelmet aratva 7. lett a tabellán. Később a hosszútávú versenyzésben indult, a Porschéval 2016-ban diadalmaskodott a Le Mans-i 24 órás viadalon, aztán ugyanezzel a márkával a Formula E-ben is kipróbálta magát, kevés sikerrel.

    Tavaly megnyerte a 12 órás sebringi versenyt, de csak ebben a magasan jegyzett sorozatban indult, ahogy idén is csak Le Mans-ban állt rajthoz.

    neel jani, porsche, racingline.hu

    Neel Jani a Porsche Formula E csapatának versenyzője is volt

    Jani megtiszteltetésnek és komoly felelősségnek nevezte a szerepvállalását a projekt korai szakaszában. „Biztos vagyok benne, hogy a Forma-1-es és az LMP-projektekben szerzett tapasztalatommal hasznos összeköttetéseket nyújtok a vázlatok és a gyakorlati elemek között” – tette hozzá.

    Az Audi a tervei szerint az idei év végén már a tesztpadon fogja járatni az új szabályok szerint épült motorjának első prototípusát.

    Versenyzőt még nem szerződtettek, az első találgatások Carlos Sainzról, Valtteri Bottasról, Mick Schumacherről szóltak.

  • Már most komoly bajban van az Audi?

    Már most komoly bajban van az Audi?

    Sajtóértesülések szerint nem megy minden zökkenőmentesen a Saubert átvevő Audinál.

    Tavaly jelentette be a német gyártó, hogy a 2026-os kedvező motorszabályok miatt belép a száguldó cirkuszba. Új csapat helyett az Alfa Romeo néven futó svájci gárdát veszi át, aki év végén már elveszíti névadószponzorát is. Ugyanakkor az Audi belépéséig a Ferrari szállítja a motort majd a csapatnak. Az olaszok szerint a vörösök gőzerővel tanulmányozzák és fejlesztik az új erőforrásokat, míg a németek jócskán le vannak maradva.

    Formu1a.uno úgy tudja, az év végéig már méréseket és teszteket kell lefutattnia a próbapadon a gyártóknak. A Ferrari már meg is kezdte a felkészülést, míg az Audi 8 hónapos lemaradást szedett össze.

    Bohócnak nevezte a leendő F1-es csapatot a Ferrari volt csapatfőnöke

    Oliver Hoffmann, a német gyártó vezetője így jellemezte a helyzetet:

    „Az új erőforrás koncepciós fázisában vagyunk, és nagy hangsúlyt fektetünk az olyan részletekre, mint az anyaghasználat és a gyártási technológia. Ugyanakkor más tényezőkre is szeretnénk összpontosítani, például a hibridre és az energiagazdálkodásra. Végülis a hatékonyság a Forma-1 és a jövő mobilitásának kulcsfontosságú tényezője. A megközelítések mindkét aspektust segíthetik.”

    Ugyanakkor az Audinak van ideje behozni a lemaradását, ráadásul új belépőként ők 10 millió dollárral többet költhetnek idén, mint a riválisaik 2024-ben.

     

  • Utolsó pillanatban fordított, így Blazsán Patrik lett a SIM Liga első idei bajnoka!

    Utolsó pillanatban fordított, így Blazsán Patrik lett a SIM Liga első idei bajnoka!

    Egy duplapontos, drámával teli fordulóban dőlt el, hogy ki lesz a K&H SIM Liga powered by HUMDA GT7 első bajnoka.

    Ugyan a Race Online Hungary szervezésében nem ez volt az első SIM Liga bajnokság, a sorozat most először lett a kezdeményezés tagja, mióta megtörtént az e-sport liga Gran Turismo 7-re való átállása. A GT-bajnokság így a szponzorok mellett az MNASZ szakmai támogatásával is bővült.

    A sorozat szezonzáró helyszíne a híres 24 órás versenynek is otthont adó Daytonai Road Course volt, ráadásul a pilóták az Audi – DRS-sel is rendelkező – legutolsó DTM-es autójával versenyezhettek. A bajnokság az első forduló után így az utolsóban is eltért a megszokottnak is mondható Gr.3-as autóktól, egy erősebb koncepcióra váltva.

    K&H SIM Liga powered by HUMDA GT7
    Fotó: Race Online Hungary

    A pontverseny eddig rendkívül szorosan alakult, Mihalidesz Máté mindössze 4 ponttal előzte meg Blazsán Patrikot és Hencsei Benjámint az első helyen.

    Az előző fordulóhoz hasonlóan Mihalidesz a harmadik helyet szerezte meg a rajtrácson, két riválisa mögött. A pole-ból induló Hencsei az első kanyarban elvesztette az első helyet, miután Blazsán egy parádés manőverrel kívülről meg tudta előzni.

    Mihalidesz a második körben próbált elmenni Hencsei mellett, de lesodródott a pályáról, így visszaesett a negyedik helyre, az újonc Masa Máté mögé, és később Saghmeister Szabolccsal szemben is védekezésre szorult.

    Második próbálkozásra azonban vissza tudott jönni a harmadik helyre, de ekkorra már több, mint 2 másodperc volt a Blazsán-Hencsei kettős előnye.

    Mögöttük a negyedik helyen – mostanra már szinte szokásosnak mondható, hogy – Saghmeister szilárdította meg a helyét, utána viszont hatalmas csata alakult ki Masa, Simon Imre és Szabó János között.

    A verseny utolsó szakaszára Mihalidesz utolérte a második helyen haladó Hencseit, és az utolsó körben el is tudott menni mellette.

    Pajor Márton indult a pole-ból a szezon utolsó futamán, Simon és Szabó követte. A rajt kavarodásában Saghmeister kiforgatta Hencseit, akinek ezzel elúszott az esélye a bajnoki címre.

    A másik két várományosnál is történtek az események, Mihalidesz agresszív versenyzéssel kibillentette Blazsánt a ritmusból, így utóbbi két helyet is vesztett. A szélárnyékozásnak köszönhetően azonban nemsokára ismét egymásra estek, és rövid időre Simon is a csatájuk része lett.

    Miután áthámozták magukat rajta, Mihalidesz és Blazsán felértek a versenyt vezető Pajorra, aki első győzelméért küzdött. Végül lehúzódva nem szólt bele a bajnoki küzdelembe, addigra azonban mögötte már megtörtént a helycsere, Blazsán komoly tempót autózva közel került a kettős győzelemhez – és ezzel a bajnoki címhez is.

    Pajor egy büntetés miatt veszített tempót, így a mögé nagy sebességgel érkező Masa első hétvégéjén rögtön a dobogóra tudott kerülni. Hencsei a kezdeti visszaesést követően a mezőny végéről egészen a hatodik helyig tudott feljönni.

    A következő hat körben maradt Blazsán és Mihalidesz között a körül-belül egy másodperces különbség, így nem változott az élen a sorrend. Mihalidesz hiába vezette egész évben a bajnokságot, végül a gyengén kezdő, de utána sok győzelmeket szerző Gran Turismo-veterán Blazsán Patrik lett a K&H SIM Liga powered by HUMDA GT7 bajnoka.

    A bajnokság végeredménye:

    # Versenyző Pont
    1. Blazsán Patrik 192
    2. Mihalidesz Máté 188
    3. Hencsei Benjámin 176
    4. Pajor Márton 130
    5. Kiss Péter 114
    6. Hodruszki Kolos 110
    7. Salda Ádám 104
    8. Szabó János 103
    9. Meggyes Bálint 86
    10. Szigligeti Tamás 78

     

  • Az Audi tiszta vizet öntött a pohárba Binotto látogatása kapcsán

    Az Audi tiszta vizet öntött a pohárba Binotto látogatása kapcsán

    Az elmúlt napokban olyan hírek járták be a sajtót, hogy Mattia Binotto ellátogatott az Audi gyárába, és nem volt lenyűgözve a látottaktól. Ám a Volkswagen Csoport tagja elárulta mi is történt valójában.

    A svájci-olasz vezető tavaly hagyta ott a Ferrarit. Helyére Frédérci Vasseur került, ám a dolgok a francia csapatfőnök megérkezése után sem kerültek varázsütéssel a helyükre. A pletykák szerint az Alpine vetette szemet először Binottóra, ám az 53 éves szakember nem akart a franciákhoz igazolni.

    Ezután számolt be arról a sajtó, hogy az Audi vinné el a svájci-olasz vezetőt csapatfőnöknek. Sőt, nemrég arról szóltak a hírek, hogy Binotto már járt is a gyárban, és nem volt lenyűgözve. A Business F1 állítása szerint a privát levelezésében bohócnak titulálta a német gyárat a Ferrari egykori csapatfőnöke, és visszautasított az ajánlatukat.

    Bohócnak nevezte a leendő F1-es csapatot a Ferrari volt csapatfőnöke

    A Planetf1.com a pletykák után felkereste a német gyártót, és megkérte arra őket, hogy kommentálják az eseményeket. Az Audi szóvivője elmondta, Binotto nem utasította őket vissza és nem is járt gyárukban. Ezen felül a következőket tette még hozzá:

    „Megerősíthetjük, hogy Mattia Binotto még nem járt a neuburgi központunkban. Ami a toborzási folyamatot illeti, el kell ismernünk, hogy itt Neuburgban fontos átalakítási projekt zajlik. Ez azt jelenti, hogy legalább 200 magasan képzett munkatársat helyezünk át az Audi Sporton belül. A régióban, több ezer szakembert elérünk. Ők vagy az Audinak, vagy a gyár beszállítóinak dolgoznak. Ám ahhoz, hogy 2026-ban már versenyképesek legyünk, fel kell gyorsítani a tanulási fázisunkat. Ennek része az agresszív toborzási program. Eddig 50 szakembert szerződtettünk le, akik többek között a versenytársainktól érkeztek.”