Címke: Audi

  • A FIA-nak nincs kedve újraindítani a túraautó világbajnokságot

    A FIA-nak nincs kedve újraindítani a túraautó világbajnokságot

    A FIA és a WTCC korábbi promótere az Eurosport Events megerősítette, hogy nincs érdeklődés a gyártók részéről arra, hogy magas szintű technikával újraindítsák a WTCC-t. Ez tehát azt is jelenti, hogy a privát csapatokon nyugvó WTCR marad középtávon is a top túraautós kategória.

    A WTCC 2017-ben zárt be, az utolsó címeket a Volvo Polestar Racing nyerte meg Thed Björkkel a volánnál, ezt követően az Eurosport Events összefogott a TCR International Series promóterével, és megalapították a WTCR-t 2018-ra.

    A tavalyi 25 autós mezőny immáron 2019-re 26 fős lett, de most már majdnem a teljes rajtrácson profi és gyári támogatott versenyzőkkel lett tele, akik ugyan privát üzemeltetésű csapatokkal küzdenek, de a technikai és pénzügyi támogatás hat gyártótól érkezik láthatóan a szériába, ezek a Hyundai, a Lynk & Co, a Honda, a Volkswagen, a Cupra és az Audi.

    Ezen lépés előtt a WTCC megpróbálta megváltoztatni a technikai szabályzatát, hiszen az öt évet élt Super 2000 TC1 nem váltotta meg a világot, és még nagyobb, még erősebb autókat akartak látni, a DTM Class One szabályzásának megfelelően, de a gyártói érdeklődés igen alacsony volt. A WTCR promótere ma így látja a helyzetüket:

    „A túraautózás sikeres volt, amikor globális volt világbajnokság szabályzása, ugyanakkor ez egy olyan hiba is volt, amelynek én is a részese voltam a TC1-gyel. Papíron a TC1 szabályrendszer egy első osztályú dolog, és tényleg remek munkát végzett vele a FIA. Ha belegondolunk, a rajtrácson volt a Volvo S60-as, a Honda Civic, a Citroen C-Elysée vagy a LADA Vesta, és Balance of Performance vagy egyebek nélkül ezeket az autókat egy másodpercen belülre tudtuk terelni, elfogadható áron, tehát ez egy kiváló technikai szabályzás volt. A probléma az volt, hogy ez már nemzeti és regionális szinten túl drágának bizonyult, de ahhoz meg nem volt elég drága, hogy olyan top legyen, mint például a DTM autói. Ha egymás mellé rakunk egy DTM autót és egy TC1-est, és megkérdezünk egy gyereket, hogy melyik tetszik neki jobban, mennyi választaná a TC1-es autót? Nem volt elég lenyűgöző. Túl drága álom volt ez a nemzeti bajnokságoknak, a gyártóknak meg nem volt üzlet a használt WTCC-s autóikat eladni. Itt hibáztunk, és ebből tanultunk.”

    A FIA is megerősítette, hogy a kevés gyártó érdeklődő miatt több értelme volt eltörölni a leendő szabályzást a WTCC-ben, ami aztán végül ahhoz vezetett, hogy a TCR koncepcióját vették át. A FIA pályaautó bajnokságokért felelős igazgató, Frédéric Bertrand így nyilatkozott:

    „Nem tudjuk megduplázni a világbajnokságok számát, ha nincs elég gyártó, akik egyébként meg érdekeltek tíz különféle bajnokságban is. Az ok amiért nincs egy magasabb kategóriánk a túraautózásban, hogy amibe kerülne egy ilyennek a befektetése, nem lenne épp eladható.”

    Alan Gow, a FIA túraautó bizottságának az elnöke hozzátette:

    „Olyasvalamit kerestünk, amibe bevásárolnák magukat a gyártók. Jelenleg nincs a részükről ilyen jellegű érdeklődés, jegelve lett a dolog addig amíg nem lesz ilyen támogatás, vagy örökre. Ha bevezettük volna, lett volna öt autónk a rajtrácson, és az egész egy katasztrófa lett volna. Pragmatikusnak kell lenni, és amikor felismertük, hogy nincs érdeklődés a gyártóktól egy ilyen drága programra, meghoztunk egy jó döntést, és töröltük, ahelyett, hogy megcsináltuk volna, és problémákat csináltunk volna magunknak.”

    A WTCR 2019-ben már a második évét kezdi meg a kétéves szerződésből, amit a bajnokság promótereként kötött az Eurosport Events, és a TCR technikai szabályzásának a tulajdonosa, a WSC Group.

    A TouringCarTimes úgy tudja, hogy az egyeztetések már zajlanak arról, hogy kiterjesszék a szerződést, de egyik fél sem akar nyilatkozni egyelőre konkrétumokról.

  • Publikus a 2019-es kezdő Balance of Performance értékrendszer

    Publikus a 2019-es kezdő Balance of Performance értékrendszer

    A Balance of Performance, azaz a BoP értékeit meghatározták 2019-re, és a WSC Csoport leginkább az új Lynk & Co 03 TCR-ast szabályozta le az idei WTCR szezon előtt. Ezen szent rendszer továbbra is három összetevős: hasmagasság, súly és a motorerőt kombinálják. Utóbbi leginkább a Hyundai autóit és a Lynk & Co konstrukcióját érintették, mert egyből vissza is kellett venniük 97.5%-ra.

    A dél-koreai versenyautók hasmagassága 90 mmnél került beállításra, ahogy volt az az i30 N TCR esetében tavaly év végén is, az új kínai-svéd csodánál ez az érték 80 mm.

    A Veloster N TCR csal Amerikában fog versenyezni, de ők kapták a legtöbb plusz súlyt, 40 kg-nyi extra terhet vihetnek magukkal, míg a Lynk & Co 30 kiló többlettel furikázhat, az i30 N TCR „csak” 10 kilónyi többletterhet kap.

    A Honda Civic Type R FK8 TCR mehet 100%-on, miután a tavalyi szezon nagy részében 97.5%-ra korlátozták a motorerejét, súlyra ugyanannyit enged meg neki a BoP mint az i30 N-nek, de 10 mm-rel alacsonyabb hasmagasság mellett.

    A VW csoport autói egyaránt 70 mm-es hasmagassággal mehetnek, 100%-os motorerő mellett. Az Audi RS 3 LMS ugyanakkor 10 kilóval könnyebb lehet a megengedettnél, a Golf 20, a Cupra 30 kilótól szabadulhat meg.

    Az új Alfa Romeo Giulietta Veloce 80 mm hasmagassággal kezd, 20 kiló könnyítéssel, és 100%-os motorerővel mehet. A tavalyi Giulietta modell 10 mm-rel alacsonyabban lehet, és 40 kilóval könnyebb is, tehát elég jó munkát végeztek télen az olaszok.

  • Homola a TCR Europeban indul a Targettel!

    Homola a TCR Europeban indul a Targettel!

    Mat’o Homola bejelentette, hogy a WTCR helyett ő is idén a TCR Europeban indul. A szlovák pilóta 18. lett tavaly a WTCR-ben a Peugeot 308TCR-rel, amelyet a DG Compétition készített fel, de csak egy győzelmet szereztek, Vila Realban. A DG Sport elhagyja a sorozatot, miután a Peugeot csökkenti a TCR projekt támogatását. Homola így az európai versenyszériába igazol, így ő lesz a negyedik versenyzője a Target Competition istállónak.

    Homola így egy Hyundai i30N TCR-t vezethet majd, egykori csapattársa Dušan Borković, illetve Andreas és Jessica Bäckman mellett, akik a TCR UK-ban és a svéd túraautó bajnokságban versenyeztek eddig. Homola így látja a helyzetét:

    „A csapat nagyon motivált, komolyak a célok, így nagyon is örülök, hogy ennek a részese lehetek. A hangulat a csapatnál nagyszerű, úgy érzem, hogy egy nyertes család tagja lehetek újra. Annak is kifejezetten örülök, hogy nem egyedül megyek majd a versenyekre, hanem a korábbi mérnököm, Jaro Krajci is velem tart. Remek közös emlékeink vannak, és mindig ott volt a sikereimnél. Az, hogy egy Hyundai i30 N TCR-t vezethetek, álomszerű. Tavaly képes voltam pár Hyundai-t magam mögött tartani, de az év nagy részében előttem voltak. Most én is az egyik ilyen szörnyeteget vezethetem! Ígéretes a szezon, érzem a csontjaimban, hogy a győzelmekért szállhatok harcba!”

    Homola a hazájában Hyundai nagykövete is lesz az N szériának, és ő immáron a harmadik versenyző, aki a tavalyi WTCR szezon után idén a TCR Európában találhatja magát. Denis Dupont ugyanis a Comtoyou Racing Audijával, John Filippi pedig a Vuković Motorsport Renaultjával indul majd az európai szériában.

  • Dél-afrikai versenyzője is lesz a DTM-es WRT csapatnak

    Dél-afrikai versenyzője is lesz a DTM-es WRT csapatnak

    Bejelentette első versenyzőjét a WRT DTM csapata, Jonathan Aberdein személyében egy 21 éves dél-afrikai pilóta indul majd egy Audival a Német Túraautó Bajnokságban.

    Aberdein tavaly teljes szezont futott a Formula 3-as Európa Bajnokságban a Motopark színeiben, ahol a szezont a 12.helyen zárta, három dobogós helyezéssel. Pályafutása eddigi legjobb eredménye az emirátusukbéli Formula 4-es bajnoki cím, két évvel ezelőttről.

    „A DTM mindig is az álmom volt, a kezdetektől ez volt a célom. Hálás köszönet Vincent-nek és az egész csapatnak, hogy megadta ezt a lehetőséget nekem.” – mondta a dél-afrikai.

    „Ez a megfelelő idő arra, hogy megérkezzen a DTM-be. Ez a szabályrendszer lehetővé teszi, hogy a mezőny egy szinten legyen. Emellett mi érkezünk a lehető legjobb márkával a sorozatba.” – mondta Vincent Vosse csapatvezető.

    A csapat másik versenyzőjét később jelentik be.

  • Bemutatta idei festését a WRT

    Bemutatta idei festését a WRT

    Lerántotta a leplet az idei festéséről a Túraautó Világkupára készülő WRT csapat. Az istálló továbbra is az Audi R3 LMS modellel száll majd harcba a győzelemért. Az autók idén is türkiz és piros színben fognak pompázni, előbbi a Leopard Energy Drink-nek köszönhető, utóbbi pedig az Audi miatt került fel az autóra.

    A WRT változatlan pilóta felállással vág neki az idei WTCR szezonnak, vagyis Jean-Kerl Vernay és Gordon Shedden ülnek majd az Audik volánjánál.

    Vernay tavaly a második helyen végzett a TCR Europe-ban illetve a negyedik lett a WTCR-ben, míg skót csapattársa visszafogottabban teljesített, de futamgyőzelem így is összejött neki Wuhanban.

    A csapattól távozott egy fontos támogató, az orosz Lukoil személyében, akik a Hyaundai-jal léptek kapcsolatra, és Augusto Farfus és Nicky Catsburg autóján lesz majd látható a nevük.

    Emellett a WRT bejelentette, hogy a TCR Europe-ban is két autót fognak indítani, abból az egyik egy Audi lesz, amit Santiago Urrutia fog vezetni, míg a másik egy Volkswagen, amit pedig Maxime Potty terelget majd. A csapat színei itt viszont túlnyomó részt fekete, megspékelve egy kis pirossal.

    Fotó: Audi AG

     

  • Az Audi pilótái Lanzarote szigetén feszegetik a határaikat

    Az Audi pilótái Lanzarote szigetén feszegetik a határaikat

    A Lanzarote szigetén található Club La Santában, ideális külső körülmények között töltöttek el egy intenzív edzésekkel teli hetet az Audi DTM és Formula E sorozatokban versenyző pilótái, az Audi Motorsport vezetője, Dieter Gass és a csapatok vezetői. A hét végére a résztvevőknek még a házépítés feladatával is meg kellett küzdeniük.

    „Negyedik alkalommal voltunk a Club La Santa vendégei, amely egyszerűen tökéletes feltételeket kínált számunkra.” – nyilatkozta Tom Kristensen. A Le Mans-i rekord győztes dán versenyző és a csapat orvosa, Dr. Vincenzo Tota közösen gondoskodik az Audi gyári pilótáinak mentális és fizikai felkészítéséről és minden évben új sportokkal, valamint izgalmas kihívásokkal várják őket Lanzarote szigetén.

    Utcai kerékpározás, lávamezőket átszelő hegyikerékpáros túrák, fat bike kerékpározás a tengerparton, szörfözés, SUP túrák, boksz, softball tenisz, asztalitenisz, vízilabda, úszás, strandröplabda, súlyzós edzés, mászóedzés és számos egyéb aktív elfoglaltság: a DTM versenyző Loïc Duval, Robin Frijns, Jamie Green, Nico Müller, René Rast és Mike Rockenfeller mellett a Formula E sorozatban versengő pilóták, Lucas di Grassi, Daniel Abt és csapatvezetőik töltöttek hét napot a Kanári-szigeteken, ahol pihentető vakáció ugyan nem, de rengeteg egyéb feladat várta őket. „Ez a hét nap arról szólt, hogy feszegessük a pilóták határait és hosszú távon fejlesszük az állóképességüket. Így extrém körülmények között is tökéletes munkát végezhetnek majd az Audi számára.” – nyilatkozta Kristensen. „Természetesen a program része a szórakozás és a csapatépítés is.”

    Audi drivers racingline, racinglinehu, racingline,hu

    Az utolsó pillanatig titokban tartott csapatverseny, amelyet a hét végén rendeznek meg, szinte már hagyománnyá vált. Az idén egy kerti kisház építése volt a feladat, amelyet szűk három órán belül kellett kivitelezni a csapatoknak és amelynek úgy kellett kinéznie, mint a versenypályákon használt kis házikók. Mind a három csapat szinte tökéletes munkát végzett. Az elkészült három építmény három különböző motorsportos téma köré épült, amelyek mély benyomást gyakoroltak az Audi Motorsport vezetőjével, Dieter Gassal felálló bírálóbizottságra. A három alkotást a Club La Santa illetve a Lanzarote szigetén működő gyermekgondozási központ állítja ki.

  • Tom Coronel újra SEAT-ban, a Comtoyou Racing pilótájaként!

    Tom Coronel újra SEAT-ban, a Comtoyou Racing pilótájaként!

    2019-ben is a WTCR rajtrácsán lesz majd Tom Coronel, aki a belga Comtoyou Racinghez igazol, ahol Aurélien Panis lesz a csapattársa a DHL által rendesen kitömött holland versenyzőnek.

    A 46 éves pilóta Cuprát hajthat majd, és Rob Huffal karöltve ők ketten mondhatják el magukról azt, hogy még a WTCR előd szériájában, a WTCC-ben is folyamatosan jelen voltak, 2005 óta. A váltás a Comtoyouhoz azt követően jött, hogy egy elég eredménytelen szezonon van túl Tom, mert tavaly a Hondával és egy másik belga csapattal nem nagyon villogott, a legjobb eredménye pár hetedik hely volt a holland és a szlovák hétvégékről.

    tom coronel, racingline.hu

    Coronel most ahhoz a csapathoz igazol, amely tavaly egyike volt a legerősebb csapatoknak az idény második felében, de idén kényszerűen ketté váltak, és így Audikkal versenyez Frédéric Vervisch és Niels Langeveld, míg Panis és Coronel Cupra TCR-ekkel lép majd pályára, bár még várható két autó a márkából.

    Coronel így nyilatkozott a váltásról:

    „Már tavaly év végén felvettem a kapcsolatot a csapattal. Makaó után beszéltem a Comtoyou mérnökével, Kurt Mollekensszel. Ezt követően gondolkodóba estem, majd további egyeztetések következtek az istállóval, végül egy jó megállapodást köthettem François Verbisttel és Jean-Michel Baerttal. Természetesen Jaime Puig, a korábbi WTCC-s SEAT csapat menedzserének is komoly oroszlánrésze volt abban, hogy ez megtörténhetett. A szerződés értelmében lesznek tesztnapok, az első rögtön február 27-28-án, amikor kipróbálhatom a Cuprát Zandvoortban, de még a végleges festés nélkül. Természetesen az autó színe majd az ismert sárga lesz, a rajtszámom erre az évre pedig az 50-es lesz. Ez elsősorban a DHL-nek szól majd, akik jó ideje támogatnak, és az 50. évfordulójukat ünneplik, és ez az én ajándékom nekik. A többi szponzorom is marad, így az autó összességében ismerős lesz mindenkinek.”

    A holland kilenc év után tér vissza a SEAT-hoz, bár a spanyolok most már a Cupra almárkájukkal vannak jelen a szériában. 2005-ben a WTCC-ben is SEAT-tal kezdett, akkor a GR Asia SEAT Toledo Cuprájával ment, és az első győzelmét Japánban szerezte a márkával, 2008-ban. Ezt követően a SUNRED Engineering második generációs León TFSI-jeit hajthatta. 2010-ig maradt is a SEAT-tal, majd a ROAL Motorsport következett, és az új BMW 320 TC, akikkel hét évig maradt együtt.

    tom coronel

    Korábbi főnöke, Jaime Puig ennyit tett hozzá:

    „Örülök, hogy Tom Coronel a Cuprát választotta, és remélem, hogy újra sikeresek tudunk majd lenni. Ismerem Tomot, mióta 2001-ben elkezdett túraautókkal versenyezni, több évet velünk volt. Okojamában 2008-ban emlékezetes győzelmet szerzett. Akkor megkeverte a gumikat, elöl slick gumikkal, hátul pedig esőgumikkal ment. Soha nem fogom ezt elfeledni! Ez valami olyan dolog, amit igazán megismételhetne idén.”

    Végül a Comtoyou részéről a csapatmenedzser, Francois Verbist mondott pár szót:

    „Elégedett vagyok, hogy egy olyan tapasztalt túraautós mint Tom, a mi csapatunkat választotta. Biztos vagyok benne, hogy lesz idén pár jó eredményünk.”

    tom coronel, racingline.hu

  • Extrém teszten az Audi e-tron: kivételes prototípus a legendás „Streif” sípályán

    Extrém teszten az Audi e-tron: kivételes prototípus a legendás „Streif” sípályán

    Január végén az Audi felküldte első, tisztán elektromos SUV modelljét arra a pályára, ahol a világ legjobb síversenyzői küzdenek a Hahnenkamm verseny első helyéért. A speciálisan felszerelt Audi e-tron pedig megmászta a legendás „Streif’ sípálya „Mausefalle” vagyis „Egérfogó” névre hallgató szakaszát. 85 százalékos meredekségével ez a letörés a legmeredekebb része ennek az elképesztő lesiklópályának.

    „A tavalyi évben már számos Audi e-tron extrém eseményen bizonyítottuk, hogy elektromos SUV modellünk semmitől sem riad vissza. Pikes Peak csúcsától egészen Namíbia szikes talaján keresztül Berlin nagyfeszültségű tesztpályájáig az Audi e-tron prototípus a legnagyobb kihívásokat is teljesítette.” – nyilatkozta Peter Oberndorfer, az Audi termék és technológiai területek kommunikációjáért felelős vezetője. „Az „Egérfogón” való felhajtással még inkább kitoltuk ezeket a határokat és egy elektromos autóban mutathattuk be a quattro technológiában rejlő műszaki lehetőségeket.”

    85 százalékos meredekségével az „Egérfogó” a híres kitzbüheli „Streif” sípálya legmeredekebb szakasza. Ahhoz, hogy ezt a részt megmászhassa, az Audi e-tron technológiai prototípusát egy különleges quattro hajtásrendszerrel szerelték fel, ahol két elektromotor került a hátsó tengelyre, egy elektromos motor pedig az első tengelyen kapott helyet. Így a prototípus összteljesítménye 370 kW-ra nőtt, forgatónyomatéka pedig elérte a 8 920 Nm-t. Ezzel a maximális teljesítmény a meredek pályán is végig biztosított volt. Az Audi emellett módosította az autó szoftverét is a „Streif” sípálya különleges körülményeihez igazítva a nyomatékot illetve annak elosztását. A szöges gumikkal szerelt 19 colos kerekeket kifejezetten erre az eseményre fejlesztették ki, hogy biztosítsák a havas és jeges felületen való megfelelő tapadást.

    „Egy 85 százalékos meredekségű emelkedő meghódítása elsőre lehetetlennek hangzik.” – véli Mattias Ekström, aki az Audi e-tron prototípus kormánya mögött foglalt helyet. „Még engem is meglepett, hogy az autó milyen jól kezelhető egy ilyen nehéz terepen is.” –tette hozzá a rallycross világbajnok és kétszeres DTM bajnok, aki ezt az eseményt egyértelműen a legkülönlegesebb élményei közé sorolja.

    A lehető legbiztonságosabb lebonyolítás érdekében az Audi e-tron technológiai prototípusát bukókerettel és hatpontos biztonsági övvel szerelt versenyüléssel látták el. A járműhöz – a visszagurulást megakadályozandó – egy biztonsági kábelt csatlakoztattak, amelyhez azonban az autó felhúzására alkalmas eszköz nem kapcsolódott.

    Az Audi egy igen erős partnerre támaszkodhatott a projekt során az osztrák italgyártó Red Bull személyében. A két vállalat már hosszú ideje komoly támogatója a Hahnenkamm versenynek és ezt az eseményt is közösen szervezték meg. Az Audi e-tron prototípus különleges matricázása szintén ennek az együttműködésnek a jegyében készült.

  • A Comtoyou Cuprákkal is indul, és Aurélien Panisszal!

    A Comtoyou Cuprákkal is indul, és Aurélien Panisszal!

    A Comtoyou Racing bejelentette, hogy két Cuprával is képviselteti magát a 2019-es WTCR-ben, és egy újabb évre alkalmazzák Aurélien Panist is. A csapat tavaly négy Audi RS 3 LMS-sel képviseltette magát, de a szabályváltozások miatt 2019-ben már csak négy autóval képviselhetik magukat a gyártók. Az Audi esetében marad is egy két autós felállás a WRT-nek, és a Comtoyu csapat egyik része is marad a német márkánál, amelyeket Niels Langeveld és Frédéric Vervisch vezethetnek majd.

    Panis így innen kénytelen volt menni, de marad. A 24 éves pilóta tavaly 17. lett az összetettben, a legjobb helyezése egy negyedik hely volt, Japánban. A versenyző így nyilatkozott az új kihívásról:

    „Láthattuk tavaly, hogy Pepe Oriola, de más versenyzők is milyen gyorsak azokkal az autókkal, minden pályán. Így ezzel én is elégedett leszek, és örömmel dolgozom majd a Cuprával, és folytatom a versenyzést a Comtoyou Racingnél. Tavaly nem volt könnyű az első szezon, de sok mindent megtapasztaltam, és végeredményben jó volt a sebességem, a top tízben küzdhettünk, sőt volt amikor az első öt között. Az idei évben az a célom, hogy a legjobb versenyzőkkel harcolhassak, és akár a dobogón is végezzek. Örülök, hogy maradhatok a WTCR-ben, mert fontos az, hogy folytathatom, és hónapok munkájának élvezhetem majd a gyümölcsét.”

    A csapatvezető Jean-Michel Baert elárulta, hogy nagyon elégedett a Cupra programjukkal, illetve hogy Panis eltölthet náluk egy újabb szezont:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy megújíthattam Aurélien szerződését. Ugyanazon értékeket képviseli, mint a Comtoyou Racing. Ő egy nagyon tehetséges fiú, aki minden évvel csak tapasztaltabb lesz. 2017-ben pedig nyert Buriamban már TCR futamot. A bejelentés egyértelművé teszi a partnerségünket is a Cuprával. Jaime Puig már régóta akart velünk dolgozni, és remélem, hogy nagyon sikeresek leszünk. Egy biztos: komoly eredményeket várunk ettől az új kapcsolattól.”

  • A virtuális valóságban utazhatunk hamarosan az Audik fedélzetén

    A virtuális valóságban utazhatunk hamarosan az Audik fedélzetén

    Az Audi újradefiniálta Las Vegasban, a Consumer Electronics Show-n (CES) az autós szórakoztatást. A jövőben a hátsó ülésen utazók VR szemüveg használatával filmezhetnek, videójátékozhatnak vagy interaktív tartalmakat fogyaszthatnak, minden eddiginél élethűbb módon. A prémium márka olyan technológiát mutatott be, amely az utazás során igazodik a jármű valós mozgásához: amikor a kocsi jobbra kanyarodik, a virtuális űrhajó, amelyen a játékban utazunk ugyanezt a mozgást követi. Az Audi leányvállalatán keresztül alapította meg a „holoride” nevű start-upot, a fejlesztésükhöz pedig nyitott forráskódú platformot használtak, így a jövőben minden autóipari- és szoftverfejlesztő cég számára elérhetővé válik a megoldás.

    Egy Marvel produkcióval mutatta be legújabb fejlesztését az Audi a Consumer Electronics Show-n (CES), amit ezúttal is Las Vegasban rendeztek január közepén. A magával ragadó, futurisztikus technológiát a Disneyvel közösen alkották meg a négykarikás márka mérnökei, amely egy VR szemüveg segítségével a virtuális valóságba repíti az Audi e-tron hátsó utasait. A szemüveget felvéve egy lenyűgözően ábrázolt világűrbe kerülnek a hátul ülők, ahol a kocsi a Galaxis Őrzőjének űrhajójává változik, s a 2019 tavaszán megjelenő Bosszúállók sorozat, Végjáték című filmjében is szereplő Mordállyal együtt halad át egy aszteroida mezőn. Az élmény különlegességét az adja, hogy az űrhajó, – amelyben a virtuális valóságban utazunk –, leköveti az e-tron mozgását: ha a kocsi jobbra fordul, az űrhajónk jobbra megkerül például egy szemből érkező, csillagközi járművet, ha az e-tron gyorsít, akkor az űrhajó is ezt utánozza.

    Annak érdekében, hogy az autós szórakoztatás legújabb műfaját minél gyorsabban elérhetővé tegyék a vásárlók számára, az Audi új megközelítést alkalmazott: holoride néven start-up céget alapított, amelyben leányvállalatán, az Audi Electronics Venture-ön keresztül rendelkezik kisebbségi tulajdonnal. A holoride fejlesztette a technológiát, s ezen a cégen keresztül szabadalmaztatták a megoldást. A programhoz nyílt platformot használtak, így más autógyártóknak és fejlesztő cégeknek is lehetőségük nyílik arra, hogy saját tartalmat programozzanak. „A kreatívok arra fogják használni a platformunkat, hogy olyan virtuális valóságot hozzanak létre, amely a monoton utazást igazi kalanddá varázsolják” – mondta Nils Wollny, az Audi digitális részlegének vezetője és a holoride jövőbeli vezérigazgatója. – „A jövő új szórakoztatási lehetőségét kizárólag a jármű-, eszköz- és tartalomgyártók együttműködésével tudjuk továbbfejleszteni.”

    A játéktermi programok adaptálásától kezdve, a víz alatti kalandokon és az űrkutatáson át, történelmi városokon vezető túrán vagy az emberi véráramot bemutató utazáson keresztül szinte bármi megvalósítható ezen a felületen. A holoride egy olyan szoftverfejlesztői csomagot biztosít a partnereknek, amely a jármű adataihoz biztosít interfészt és azokat változtatja virtuális valósággá. Ez pedig lehetőséget ad a programozóknak arra, hogy olyan világot hozzanak létre, amely az összes érzékszervünkre hat. Mivel a vizuális élmény és a felhasználók érzései szinkronban mozognak, a hagyományos filmek, sorozatok vagy prezentációk úgy tekinthetőek meg menetközben, hogy szinte minimális az esélye a rosszullétnek.

    A holoride várhatóan három éven belül vezeti piacra a terméket. Hosszútávon, a közlekedési infrastruktúra elemei közötti (Car-to-X) információcsere fejlődésével a forgalmi helyzetek is élményelemmé változhatnak: ha például megállunk a lámpánál, akkor egy váratlan tárgy bukkanhat fel a játékban, vagy például egy oktatóprogramot egy kvíz szakíthatja meg.

    Az Audi és a Marvel Studios – a Marvel univerzum filmek kezdete óta – szoros kapcsolatban állnak egymással, a 2008-ban bemutatott Vasemberben például a főszereplő Tony Stark egy Audi R8 segítségével küzdött meg az ellenségeivel. A két vállalat együttműködésre építve hozták létre közösen az új VR játékukat: a „Bosszúállók: Mordály menekülése” (Rocket’s Rescue Run) című program azt mutatja be, hogy mennyire élvezetessé lehet varázsolni egy utazást a VR technológia segítségével.

    „Az Audi, a Marvel és a Disney ezzel a programmal ünnepli a Marvel Studios fennállásának tizedik évfordulóját, amely az egyedülálló tartalmat ötvözi az innovatív technológiával” – mondta Mike Goslin, a Disney Games and Interactive Experiences alelnöke. – „A játék a CES-re készült és pusztán a kísérletezés és a felfedezés hajtott minket. Folyamatosan keressük az új technológiai megoldásokat, hogy érdekesebbé tehessük a történeteinket.”